Szóval nem rég rájöttem hogy valami agyi bajom van mármint szoval az a helyzet hogy már kb 1 éve állandóan arra gondolok hogy az életembe muszály valamit csinálnom.izgalmasat.mert ha nem akkor nem lesz mit meselnem de nem is akarok unokakat de kellenek a storyk már bakancslistat Is csináltam a hulyesegekrol amit tennem kell hogy legyen valami,pl muszaly börtönbe ülnöm legalább egy szer de nem akarok senkit bántani meg hogy vagyom arra hogy az emberek kedveljenek és ez Nagyon idegesítő hogy utalom ha valaki utal és hogy megfelelési kényszerem van és attól fosok hogy lemaradók a saját eletembrol de ettol annyira felek hogy teljesen lebénit aztán már arra is gondolok hogy megpattanok hogy tortenjen velem valami nehogy arra ebredjem 50 évesen hogy lemaradtam az eletemről de nem akarok elhúzni mert szeretem a szuleimet de rohadtul elegem van hogy semmire nem fogom menni és egész életembe azt érzem hogy nem elek csak vagyok és a barataimmal nagy forma vagyok de mikor egyedül vagyok akkor mint egy depis vakond bemaszok a szobámba,és azért felek hogy nem leszek nagy forma és akkor nem kedvelnek de ha nem kedvelnek akkor nem hinak el sehova és ha nem hivnak el sehova nem lesznek élményeim és ha nem lesznek élményeim nem fogok élni és ha nem elek akkor ÉLŐHALOTT vagyok.csak azt kérdezem mikor kezdődik az életem vagyis inkább mikor fog beindulni egyáltalán lesz velem valami vagy egy senki leszek.Jah és amúgy film sztár akarok lenni de nem a money miatt inkább amiatt hogy ha híres leszek akkor soha nem unatkozom hanem lemegyek és kavezom azokrol akik talán szeretnek és akkor boldog leszek.hath ez hosszú lett bocsánat de a barátaimnak nem merem elmondandi mert felek hog azt gondoljak hogy onsajnáltato vagyon de eskü nem vagyon az asszem
Egy cikksorozatot írok az nlc.hu-ra, ami mentális problémával küszködők családtagjaival/párjával/gyerekével/barátaival vagy más, az illetőhöz közel álló személlyel/személyekkel készült interjúkból állna. A témát azért tartom fontosnak, mert szeretnék ezzel segíteni azoknak, akik ebben a cipőben járnak, illetve azt is szeretném, hogy az emberek általánosságban többet tudjanak meg a pszichés zavarokról, és ne stigmatizálják azokat, akik mentális problémáktól szenvednek.
A következő kórképekkel rendelkező emberek hozzátartozóit keresném: depresszió, borderline, skizofrénia, paranoid zavar, pánikbetegség, poszttraumás stressz betegség, kényszerbetegség, generalizált szorongás, anorexia és bulimia (tudom, hogy sokszor ezek közül egyszerre több is fennáll). A cikkben természetesen lehet teljesen anonim módon szerepelni.
Ha úgy érzed, szívesen segítenél nekem, kérlek, írj egy e-mailt a hbrigitta88@gmail.com-ra. Előre is nagyon köszönöm, és további szép napot kívánok mindenkinek!
Sziasztok, szeretnék segítséget kérni tőletek! Van, vagy volt egy fura kapcsolatom egy lánnyal, aki nagyon normákat nélkülöző tüneteket produkált, és azt gyanítom ezért, hogy Ő borderline személyiségzavarral küzd. Szeretném, ha elolvasnátok 5 tapasztalatomat, és cáfolnátok, vagy igazolnátok a diagnózist:
1: Elvben csak barátok voltunk, nem akart tőlem semmit elmondása szerint, majd átküldtem neki egy naplementés fotót, amin egy nálam 20 évvel fiatalabb lányom lehetne lány látható, és erre féltékenységi roham tört rá. Messengeren írta, hogy na mégis becsajoztál, és hasonlókat!
2: Egyszer megkeresett, hogy nagyon nagy a baj! A pasija, akivel állandóan szakítanak, majd megint összeborulnak, már 2 napja nem hiányzik neki úgy, mint szerinte kellene! Mit tegyen, kért tőlem tanácsot . Én mondtam, hogy semmit, ez így normális, de ezt nem fogadta el.
3: Az állandóan se veled se nélküled pasija mellett folyton hozzám közeledett! Akkor udvarolt nekem keményen, amikor a pasijával jól voltak látszólag, ami számomra érthetetlen, mert pont fordítva kellene lennie. Akkor kacsintgathatna más felé logikusan, ha a jelen kapcsolata nem megfelelő!
4: Egyszer Messengeren nem voltam online 3 napig, és ezeket az üzeneteket hagyta.
Első nap: Sokat gondolok rád nem tudom miért! Remélem jól vagy!
Második nap: Nagyon rossz, hogy nem vagy nekem, megőrülök úgy érzem, ha nem tudhatlak magam mellett, ebbe bele lehet dögleni!
Harmadik nap: Nem tudom mért írtam ezeket, felejtsd el, hisz már megmondtam, hogy nekem van barátom, nem akarok tőled semmit!
És én ezeket az üzeneteket egyszerre kaptam meg! Ilyen, hogy bocsánat, nem szerepel benne!
5: Nem volt köztünk semmi, de egy esti borozgatás úgy elfajult, hogy majdnem lett! Ott álltam, Ő meg nyúlállt! Csinált fintorokat közben, mintha küzdene saját magával, hogy most akkor tegye, vagy se, és ekkor ezt mondtam: Semmi sem kötelező, azt teszel, amihez kedved van, tehetjük ezt is, vagy akár haza is vihetlek! Ez szerintem értelmes emberek közt azt jelenti, hogy akár vége is lehet itt, vagy folytathatjuk, semmi sem erőszak! Én pár pillanat múlva mondtam, hogy megyünk haza, hazaviszlek! Egy férfi nem használja ki az ilyen lehetetlen alkalmakat!
Másnap délelőtt áradozott, hogy milyen jó volt az este, majd délután azt mondta, hogy bunkó vagyok! Ugyanis azt mondtam neki este, hogy vagy lefekszik velem, vagy menjen haza!
Én sosem értettem mit szeretne tőlem! Barátom nem akar lenni, szeretőm sem, de attól is szenved, ha nem tartom vele a kapcsolatot. Látszólag neki akkor lenne jó, ha nem élnék, vagy a franc tudja, nem lehet megérteni, és semmiképp, még erővel sem lehet rávenni arra, hogy egyenesen beszéljen. Nézzen a szemembe, mondja el mi a fene van! Ezt nem! A világért sem!
Én kérdeztem tőle már, hogy most akkor most kamuzol, amikor azt mondod, hogy szükséged van rám, vagy akkor amikor elküldesz a fenébe? Azt mondta: Mindig azt mondtam ami a valóság, sosem hazudok!
Az, hogy megígér egy találkát, de nem jön el, nem zavarja, sosem kér elnézést! Nem is szól, mintha semmi sem történne, és Ő még felháborítónak is érzi, ha azt mondom, hogy de én vártalak készültem, rosszul esett ..
Ilyen egy borderline?
Köszi előre is a válaszaitokat! Nem mindegy, hogy azt gondolom e róla, hogy egy gonosz szemét ember, vagy hogy mentálisan nem tiszta!
Szerintem semmi különös nem fog történni, biztosan jólesik neki, de akiket én ismertem, nekik elég gyakran változott a hangulatuk, ugyanarról a dologról hol ezt, hol azt gondolták. Ha ez általános tulajdonság, a te üzenetedről is hol ezt, hol azt fogja gondolni, amit a kedélyállapota épp diktál. Mindenestre ez egy pozitív üzenet, elég nehéz bele ellenségességet látni.
Szeretném kérdezni hogy egy borderline személyiségzavaros nőnek ( volt partner, jelenleg egy másik viszonylag felszínes kapcsolatban van ) mennyire volt jó ötlet azt mondani, hogy visszavárom, megvárom és rám mindig számíthat?
Az tuti, hogy biztosabb alapot ad egy képzés, sanszos, hogy többet lehet vele keresni, és ha menni kell, az újabb állást is könnyebb megtalálni. Hát akkor... sok sikert hozzá. :)
Tanulni fogok felnőttoktatásban, amihez gyakorlati hely is szükségeltetik, ott teljes állásban nyomom, így kapok némi fizut.. Előbb - utóbb a lakást is kiadjuk, így lesz bevételem. Közben persze megpróbált ott tartani a főni, ígérgetett újabb egy éves szerződést, de persze semmi konkrétum, nekem meg a tököm tele ezzel. Pontosan tudta, hogy hitelem van, amit fizetnem kell, költöztünk stb. , nem maradhatok állás nélkül... Namindegy, legalább szerzek egy normális szakmát, régóta tervben van.
Ma egy kicsit úgy éreztem, tartozom valahova. Hogy mernék segítséget kérni egy-két embertől, ha valami baj lenne. Ritka pillanat... ha tudom is, hogy az ilyen pillanatoktól nem várhatom el, hogy örökké tartsanak. Szóval nem lazulok bele teljesen, de így is jó átélni.
Legutoljára a Bakonyban volt ilyen élményem kora reggel, a kert végében folyt a patak, aminek a túlpartjától rögtön egy erdősebb rész, mögötte egy rét következett. Egy szarvasbikát lehetett csak hallani, ahogy bőgve áthalad a réten, bár nem láttam, pár 10 méterre lehetett. Egyébként is visszhangoztak tőle a hegyek időnként, amíg ott voltam. :)
Én nagyon állatb*zi vagyok, gyerekként voltak hörijeim, egereim, halaim, macska. Aztán elköltöztem, és mivel pici volt a lakás, korlátozott számban és méretben jöhettek a jószágok. Én is macskás vagyok egyébként, de ekkora helyen allatkinzasnak éreztem volna. Így lett tengerimalacunk, akik hirhedten lusták, szóval épp elég volt nekik egy terrárium, majd pusztulása után beneveztünk egy törpenyuszira. Most kertesben vagyunk, jöhet majd a macsek is.
Egyik este a hátsó szomszédban egy szarvastehén jelent meg, és békésen legelt, gyakorlatilag egy ugrás és nálunk van, mert ez egy lejtős telek, kerítést pedig nem épített a szomszéd, csak egy támfalat. Én el voltam ragadtatva a látványtól, amellett, hogy kissé bizarrnak is éreztem a szitut.
Hát igen, ha egyelőre inkább tehernek éreznél egy kisállatot, nem érdemes tartani, nálam az is szempont, hogy olyan kell, aki elvan magában. Sokan megveszik a kiskutyát, aztán szerencsétlen egész nap egyedül szomorkodik a lakásban és a gazdit várja. Ez így nem jó senkinek.
Amúgy igaz, hogy ha egyedül vagy, és nincs a körletben egy ismerős, akkor hogyan mész el nyaralni vagy bárhova?
Nem tartom kizártnak, hogy idősebb koromra lesz valamilyen állatom. Inkább macska. Neked vannak állataid?
Engem egyelőre zavarna, illetve albérletet is nehezen lehet velük találni, utazáskor hova teszed, ki eteti, koszolás, szagok, szőrök, nem tudnék egy gyertyát, füstölőt, kaját otthagyni, mert a macska vagy felgyújtja a lakást vagy belezabál a kajába. De biztos eljön majd egy pont, élethelyzet, lakóhely, hogy az állattal való kapcsolódást értékelni fogom, és nem fognak érdekelni a bosszantó körülmények. Abban sem látok semmit, hogy etetgessek, tanítgassak állatokat. pl. túlmozgásos kutyákkal foglalkozni.
Esetleg hal, kígyó. (utóbbiból inkább sikló, óriáskígyó) De ez is később... plusz költségek miatt is.
Inkább csak úgy csodálom az állatokat, hogy valaki máséi. Mint a természet csodáját, figyelni ember és állat viszonyát egymáshoz.
Abszolút jóindulat talán tényleg nem létezik, hiszen még akit szeretünk, azt sem teszünk mindig magunk elé, és nem akarhatjuk a javát minden percben. De hiszem, hogy vannak olyan együttállások, ahol a felek komolyan figyelembe veszik a másikat, és alapvetően a boldogságát óhajtják.
Nem emlékszem, hogy szóba került volna, neked van valamilyen állatod? Szereted őket?
IIyen kis biszbaszok miatt nem érezném motiváltnak magam. Mondjuk egy kóddal lezárt mini széf lenne, amihez megadnák a kódot, amiben pénz van (ebben azért látok veszélyt), vagy valami nagyobb értékű, jelentőségű dolog, egy zsebkönyv például, valami izgalmasabb tárgy. Vagy valódi, régi dolgok, amelyeknek van "aurájuk".
Valamennyire speciális, szóval lehet, hogy nem tetszene többeknek a "szentség", de tényleg jobb lenne lazítani ezügyben. :)
Az emberek emberek. Egyszer rosszindulatúak, máskor nem. Szerintem nem létezik tökéletes jóindulatúság. Szerinted igen?
Nem próbáltam a geocatchinget, simán kirándulni szoktunk, csak mindig olyan jópofának tűnt. Gondoltam hátha motivátor a kis ajándék megtalálása (a Húsvét vasárnapi keresgélés analógiájára) :).
Szerintem túlgondolod az embereket, sokkal kevésbé törődnek a másikkal, mint hiszed. Pont leszarják másik kettő beszélgetését, marhára nem kíváncsiak a köztetek lévő szentségre.
Van olyan ember, aki szerinted tiszta szívvel, őszintén, jószándékkal viseltetik irányodba?
Még nem hallottam a geocaching-ről, barátkoznom kell vele. Tulajdonképpen értelmetlennek tűnik elrejteni bizonyos tárgyakat, hogy utána megtaláljuk őket. Tudom, most nagyon begyöpösödöttnek tűnök. :) Aztán lehet, hogy változik majd a véleményem. Ha valaki szeret kirándulni, annak az alapból is egy élményt jelent, pl. egy neves szikla megtalálása. Persze el tudom képzelni, hogy rá lehet kapni erre a keresősdire... te szoktad ezt művelni?
Nem állítom, hogy ez az egyedüllét jó, de nem látok alternatívát. A kapcsolódás ingereire nekem is szükségem van, ez biztos. De csak attól, hogy szükségem van rá, még nem érzem jobban magam benne.
Sajnos azzal sem tudok érintkezésbe kerülni, akivel szeretnék, nem tudom milyen apropóból megszólítani, utálnám, hogy mások láthatják, ahogy beszélgetünk, az érzékenységemet, és ahogy valami szentség leszáll a szívemre vagy hogy' is fejezzem ki magam.
Valami ilyesmi jutott most eszembe, magamra (is) vonatkoztatva.
A munkahelyi "unalommal" nem tudom mit lehet kezdeni, mert előbb-utóbb mindent meszokik az ember, még a kihívásokkal teli, szuperpörgős helyeket is. Na ez utóbbiaktól mentsen meg mondjuk a jósorsom, mert ezek a multis/babzsákfoteles élmény-munkahelyek a halálom.
A munka nálam szükséges rossz, hogy pénzem legyen, nem akarok se karriert se csudakollektívát, simán csak élhető körülményeket és elegendő mennyiségű/minőségű feladatot.
Mindenképpen jó ötlet, hogy aktivizálod magad, ezáltal új ingerek érnek, jobb érzés hazatérni, és kiszakítja az embert a (gondolati) spiráljából.
Teljesen lemondtál a társ lehetőségéről (akár barát, akár partnerkapcsolat)? Bevallom, én még nem láttam őszintén (!) kiegyensúlyozott és boldog magányos embert, mert néhány ritka kivételtől eltekintve, mindenkinek szüksége van kapcsolódásokra. Tehát ha párja ugyan nincs, de vannak barátai. Ha nincsenek barátai, van egy jó szakmája, ahol kiteljesedik és van néminemű interakció más emberekkel. Családot is írhatnám, bár az nálam éppen első számú stresszfaktor. :)
Neked ilyen geocatching-típusú mókák nem jönnek be?
Mondjuk rájöttem, hogy így is szar bemenni. Valahogy szar most itthon lenni. A környezetemet is képtelen vagyok rendben tartani, mert taszít az egész, nem érzem a magaménak, alig férnek el a dolgok. Tudom, semmi nem a miénk teljesen. De ugyanazok az unalmassá vált arcok a hülyeségeikkel, ugyanaz az unalmas munka holnaptól. Ahogy hazaértem, olyan feltöltött voltam, aztán belesüppedve a szokásos körülményekbe ez az érzés már leapadt valamennyire.
Erre szokták azt mondani általánosságban, hogy akkor bennem van a hiba, én vagyok negatív, én vagyok unalmas. Mégis az lenne jó, ha egymás után utazgatnék különféle helyekre, ahol mindig lenne mit csinálni, lenne hozzá elég (saját) pénzem, mert valami olyasmit ad, amit a tudatos jelenlét gyakorlása. Kénytelen vagyok benne lenni a pillanatban, programokat szervezni, sok benyomás ér, ami amúgy nem. Eddig mindig azt éreztem, kimossa belőlem azt a negatív énemet, amelyik befekszik egy sarokba vegetálni, és csak várja, hogy elmúljon az élete. Mintha igazán én lennék, amikor utazom, amikor hazaérek.
Szóval valami a tudatos jelenléttel van. Miért van az, hogy nyaraláson aktivizálom magam, itthon meg alig csinálok valamit? Pedig ilyen élményeket pénz nélkül is be lehetne kapcsolni az életembe. Valahogy biztos. Annyi élmény kell, annyi inger, ami kompenzálja a társas élet hiányát, hogy ne őrüljek bele az üresjáratokba, hogy ne várakozással teljen az egész életem. Vagy éppen ez a nyomasztó én vagyok én, és amikor új környezetbe kerülök, azzal kicsit meg is menekülök tőle? Aztán persze utolér az új helyen is, de addig legalább jól érzem magam, illetve amíg megfelelő intenzitású élmények érnek, addig is távol lehet tartani egy darabig.
Ja, bennem az jelent meg hirtelen, hogy 1 nap betegszabi, vagy egyszerűen úgy nem bemenni, hogy nem is szólok, nem veszem föl a telefont, üzenetre nem reagálok. Na ez az utóbbi lenne durva... ki is rúgnának. :) Egyébként elég nehézkes a szabi intézés nálunk is...
Nem rossz ötlet ez a "csinálj valami szokatlant", inkább a női magazinok íróiról nehéz elképzelni, hogy meg is teszik, amiről írnak. Az egészet körbelengi valami hazugságfelhő, az olvasó lenézése, idomítani akarása.
A nem megyünk melóba 14 év alatt talán 3-szor fordult elő, de az jellemzően egy túlnyúlt buli eredményezte. :) Olyan volt, hogy aznap munkaidő vége felé éreztem, hogy ha másnap is be kell mennem, leordítok valakit, így kivettem szabinak. Ehhez persze kellett egy olyan hely, ahol ezt meg lehetett tenni. Most már nincs ilyenre lehetőségem.
A többi megvolt/megvan/előfordul, elég spontán tudok lenni, és ha tele a zsák, akkor pláne. Van benne menekülés is bőven, de ez tényleg olyan "műfaj", ami vagy belülről jön, vagy csak erőltetett. Amúgy annyira klisésnek és igazi nőimagazinosnak éreztem utólag ezeket a "nagyszerű" ötleteimet, mondom, jesszus, mint valami Cosmopolitan firkász és a jótanácsai (= csinálj valami őrültséget!). :D
Szerintem az jó ha középen vagy, és szerintem nincs olyan hogy szürke veréb. Én sem bírom a harsány embereket hosszú távon, meg a paradicsommadarakat, bár ha nagyon jó kedvem kerekedik, igazi porondmesterré válok úgy egy estére, aztán megint hagyjatok békén fázis jön.
Nem kell színeseket produkálnod, sőt, légy önazonos, aztán akinek nem tetszik, majd elballag.
