Keresés

Részletes keresés

morcos csodagyerek Creative Commons License 2023.06.24 0 0 112

Az a baj, hogy az egyházak olyannak gondolják és festik le nekünk a mennyországot, amilyennek a papok képzelik. Az meg teljesen sivár és az élettől, annak értékeitől és örömeitől teljesen elrugaszkodott.

Ha valaki megkérdezi, hogy lesz-e ott az, amit itt szeretett, pl. valami finom étel, akkor a papi válasz letudja annyival, hogy ott nem lesz erre szükség.

Márpedig szerintem szükség lesz arra, hogy legalább ott pótlódjon és kielégüljön az a hiány és vágy, ami a földi életben nem teljesedett be.

Szóval remélem, valamelyik elkövetkezendő zsinaton majd pótolják ezt a hiányosságot és a mennyországot emberibb hellyé alakítják. Persze a vallásosdi így is-úgy is hülyeség marad.

Törölt nick Creative Commons License 2009.01.09 0 0 111

A vélemenyem az, hogy Isten és Szeretet valóban egy. Mindkettő csak akkor létezik, ha hiszünk benne. Aki viszont nem vallásos, annak számára az is látható, hogy sem Isten, sem a Szeretet nem definiálható egyértelműen, hiszen szubjektív, hogy ki mit ért ezen fogalmak alatt. Isten fogalma túl nagy téma, maradjunk a Szeretetnél. Vajon mi az? Az, hogy másnak akarok jót, mással teszek jót? Ilyen sehol nem létezik a természetben, s mivel az ember is a természet része, ugyanúgy vonatkozik rá is, hogy az ún. önzetlenség nem egyeztethető össze az élettel. Más kérdés, hogy az ember már ezt is "megteheti", lévén, hogy az összes többi élőlénynél magasabb "éltszínvonal"-ra sikerült eljutnia. Könnyű gyakorolni az öntetlenséget, vagy az ún. Szeretetet olyan hivatásokban, amiben védettséget élvez az ember és megélhetést biztosít számára (pl. pap). Azonban pl. egy gyári munkás a munkaközi szünetekben feleslegesen "papol" a Szeretetről, s amennyiben még a gyakorlatba is átviszi (pl. szétosztja jövedelme egy részét a nálánál alacsonyabb fizetésűek között), nos hát ezesetben könnyen ráfaraghat, de egészen biztos, hogy nem könnyíti meg a helyzetét. Amennyiben valakinél esetleg annyiban kimerül a Szeretet érzése, hogy egyszerűen örül a másik sikerének vagy jó érzésének, az még pozitív is lehet az illető számára, csak ne hozza a sors, hogy csalódnia kelljen, mert az ilyenkor érzett kíntól ugyancsak rosszabbul járhat, mintha közönyös maradt volna.

Előzmény: satya (102)
chlodvig2 Creative Commons License 2009.01.08 0 0 110

Amet, keszen allsz a topikra? :)

chlodvig2 Creative Commons License 2009.01.05 0 0 109

En is aszondom, hogy alkoss egy Swedenborg-topikot

Kedves Amet :)  Elkel az ilyen....

hello----

Előzmény: Amet (96)
chlodvig2 Creative Commons License 2009.01.05 0 0 108

Jo sok bibliai idezet...

Kadmon Adam kerdese ratapintott

a lenyegre:

 ha mindegyik közösseg az Irasra,

"Szent Szellemre" hivatkozik... es ugyanazokkal

az idezetekkel tamogatjak meg magukat...

honnan lehet tudni melyik az IGAZ?

 

Igehelyek nelkül meglehet ezt valaszolni...?

Avagy miröl ismerszik meg az igazi belsö-vallasos?

Aki nem dogmatikus, nem tekintelyeket idezget keletröl-nyugatrol, stb.

hello---

Előzmény: why2008 (99)
Pagátuhu Creative Commons License 2009.01.05 0 0 107
Valahun eccer aszt írtad, hogy még az aranyból lévő strózsákot se szeretnéd!
Előzmény: Törölt nick (104)
Pagátuhu Creative Commons License 2009.01.05 0 0 106
Nem lesz rá igény. De ha mégis, társasutazásokat szerveznek a Mohamedán paradi-
csomba.
Előzmény: msmks (103)
msmks Creative Commons License 2009.01.05 0 0 103
"A szenvedés hiány. Az örök életben pedig nem lesz hiányunk semmiben. "

akkor kérdeznék valamit... vajon paráználkodásban lesz-e hiányunk az örök életben, vagy nem lesz?
Előzmény: satya (102)
satya Creative Commons License 2009.01.05 0 0 102
Számomra az élet nem unalom.

Isten a Szeretet. Márpedig a szeretet kapcsolatot jelent.
A szeretet országa élet és kapcsolatok.
Én azt gondolom, azt hiszem, élni fogunk a mennyországban. Boldogan fogunk élni. Teljes életet élünk majd.

A szenvedés hiány. Az örök életben pedig nem lesz hiányunk semmiben.
Előzmény: Törölt nick (100)
msmks Creative Commons License 2009.01.05 0 0 101
semmi nincs, és semmi van...
Előzmény: Kadmon Adam (93)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.04 0 0 100
A mennyország valószínűleg még a földi életnél is unalmasabb lenne, márpedig az sem piskóta. Az unalomnál csak a szenvedés okoz több problémát a földön, ezt Schopenhauer óta nem vitatjuk, de azelőtt is tudtuk. Viszont ha a mennyországban a szenvedés helyét is átveszi az unalom - mert mégis mi más vehetné át? - akkor ott nincs pardon: kicsit paradox módon fogalmazva a mennyország így maga lenne a pokol. Még szerencse, hogy nem hiszek benne.
why2008 Creative Commons License 2009.01.02 0 0 99
Üdv. A szembehelyezkedés nem okoz újjászületést. A bűngyűlölet és az igazság szeretete a következmény.

Ezt írtam : "Az új keresztény identitás tiszta szellemi megtartásához és megéléséhez pedig természetes szükség azon dolgok meghatározása, melyekkel szembe kell helyezkedni.
Ez a bűn és hamisság bármely formájára igaz."

Sajnos ebből (is) sok probléma fakad a vallások között, ahogy írtad is.
Mármint azon dolgok meghatározásából, hogy mi jó és mi nem az.
Nem egyszerű történet, ezért a konszenzushoz az alapbűnökre való szorítkozás vezetne, de szervezeti érdekből és egyebek miatt túl van bonyolítva...

A Szent Szellem egy. Egy helyről jön: a mennyből. Tulajdonképpen ő a bizonyítéka annak, hogy van MENNY, és hogy Jézus ott van az Atya jobbján.

Mát 3,11. "Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Szellemmel és tűzzel keresztel majd titeket."

(Keresztelő János- Jézusról.)

"Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Szellemet megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok."

(Apcsel 2:33)

A Szent Szellem tartós munkáját a "gyümölcsök", az emberekben történt pozitív változások igazolják. Elsősorban az evangéliumban és Isten igéjébe vettet hit.

" De a Szellemnek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Az ilyenek ellen nincs törvény."

(Gal 5:22.23)

A Szent Szellem tevékenységének jelei, Őt igazoló következmények a Bibliában találhatók meg. Olyan,mint a szél. Nem látható, csak a következményei.

Vannak hamisítványok természetesen, ezeket az Ige hitető szellemeknek , vagy más szellemnek mondja.

"Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak és eltávolodnak a Krisztus iránt való egyenességtől.
Mert hogyha az, a ki jő, MÁS JÉZUST prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy MÁS SZELLEMET vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek."
(II. Korintus levél 11: 3-4)

"A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és gonosz szellemek tanításaira figyelmezvén."
(I. Timóteus levél 4:1)

-----------
ruach
Előzmény: Kadmon Adam (94)
Biga Cubensis Creative Commons License 2009.01.02 0 0 98

"És mi van?"

 

Majd megtudjuk, egyelőre fogalmam sincs :)

Előzmény: Kadmon Adam (93)
Kadmon Adam Creative Commons License 2009.01.02 0 0 97

Swedenborgról beszéltek? Kedves Amet, annak a topiknak nincs benne a címében

a neve, meg két éve nem is írnak bele. 

Érdemes lenne nyitnod egy olyat, aminek már a címe is utal Swedeborgra, mert

ő elég sokmindenről pontos leírást adott, nemcsak a Mennyről, Pokolról, satöbbi.

 

Annyi mindennek van már topikja (de minek), lehetne neki is (csakhogy én is erre buzdítsalak).

üdv, ADAM

Előzmény: Amet (96)
Amet Creative Commons License 2009.01.02 0 0 96

Kedves chlodvig2

 

Van topikja. A címe:

 

Menny és Pokol - uj megvilágitásban

Előzmény: chlodvig2 (88)
Kadmon Adam Creative Commons License 2009.01.02 0 0 95

"Az igazi kereszteny egy belsö utat jar - mint az igazi buddhista, stb.

(Letezett, letezik is a "belsö keresztenyseg": mint Jakob Böhme,

Angelus Silesius, Swedenborg, stb.)

Függetlenül a vilagi erölködesektöl, harcoktol."

 

Ebbe a belső keresztény sorba (ha már így írtad) illik a nagy Comenius is, aki - ha jól tudom - Sárospatakon is tanított. Híres munkája: "Evilág útvesztője, szív paradicsoma".

Előzmény: chlodvig2 (86)
Kadmon Adam Creative Commons License 2009.01.02 0 0 94

Attól, hogy szembehelyezkedünk valamivel ("McDonalds", "bűn", "rózsaszínpárduc", stb.) újjá fog születni bennünk valami...?

 

Mi az, ami megkülönbözteti az egyik magát kereszténynek valló csoportot, a másiktól? Ugyanazt teszik, ugyanoda jutnak? Ugyanazt a Bibliát olvasgatják, értelmezik? Igen. Akkor miért olyan különbözőek mégis...? Miért az ezernyi teológia

értelmezgetés, könyvtárnyi (felesleges) iromány az Írásról, satöbbi?

 

Ha valóban lenne szellemi belátásuk, nem kellene tudálékoskodniuk, egymással

vitázgatniuk, (már több száz éve, nem? ;)

 

A "Szent Szellemet" emlegeted: nagyon sok gyülekezet ezzel operál: honnan lehet

tudni, hogy AZ valóban a "Szent Szellem", ami náluk van...?

Előzmény: why2008 (90)
Kadmon Adam Creative Commons License 2009.01.02 0 0 93

"2000-es :) topiknyitómmal ellentétben már nem gondolom úgy, hogy lenne mennyország.."

 

És mi van?

Előzmény: Biga Cubensis (89)
Pagátuhu Creative Commons License 2009.01.01 0 0 92
Ahogy olvasgattam a hsz-eket, szerintem olyasmi lesz, mint a Hyde Park. :-)
Előzmény: Biga Cubensis (89)
why2008 Creative Commons License 2009.01.01 0 0 91
Ezeket pedig nem mások bosszantása, hanem a mennyei állampolgárság miatt hiszem.
A menny valóságáról saját tapasztalataim másoknak szubjektívek, így aki nem hiszi: járjon utána.
Ugyanis még nyitva van és az Ajtón keresztül bárki bemehet.
Előzmény: why2008 (90)
why2008 Creative Commons License 2009.01.01 0 0 90
A személy igazi kereszténységét elindító "önmeghatározás" is kívülről jön, kegyelemből.

"Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő."

(Idézet Jézustól - Jn ev 6:44-45)

A "belső út" az ember halott szelleme számára, a bűn és a harag alatt tuti tévelygés.
Szükséges tehát a bűnbocsánat és újjászületés, ami valóságos szellemi változás (újjászülés) a keresztről való beszéd által hitre jutottban. Ez kegyelemből van cselekedetek nélkül, pusztán a megváltásba és a megváltó személyébe való hit és megvallás által. A keresztény ember szívébe Krisztus szelleme kerül megtérésekor, majd a víz- és Szent Lélek-be való bemerítkezés következik. Ezek ALAP dolgok.
A hívő Istenről és a hit igazságairól információkat az igéből szerzi meg, az erkölcsi alapelvekhez ragaszkodva a Szellem vezeti. Istennek élni annyit tesz,mint a Szent Szellem vezetése szerint cselekedni. A Szent Szellem pedig nem indít az igével ellentétes dologra.

Az új keresztény identitás tiszta szellemi megtartásához és megéléséhez pedig természetes szükség azon dolgok meghatározása, melyekkel szembe kell helyezkedni.
Ez a bűn és hamisság bármely formájára igaz.

"..írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.
Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.
És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.
Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, a mi hazugság."

(I. János levél 2. fejezet)
Előzmény: chlodvig2 (86)
Biga Cubensis Creative Commons License 2009.01.01 0 0 89
2000-es :) topiknyitómmal ellentétben már nem gondolom úgy, hogy lenne mennyország..
Előzmény: nazuna (84)
chlodvig2 Creative Commons License 2009.01.01 0 0 88

Amet, annyit idezel Swedenborgtol,

nem nyitsz neki topikot? Nagyon tud az ürge :)

hello---

Előzmény: Amet (81)
chlodvig2 Creative Commons License 2009.01.01 0 0 87
Igen, ahogy nezem hasonlot irtam:)
Előzmény: Biga Cubensis (83)
chlodvig2 Creative Commons License 2009.01.01 0 0 86

"a gnoszticizmus temetett be misztikus mázzal"

 

Ajanlom szives figyelmedbe az apokrif evangeliumokat,

es vilagos lesz mi az a gnozis (belsö, megszabadito tudas).

(Biga C. "Nag Hammadi" topikja erröl szol.)

 

Valami nem attol "kereszteny", mert a Bibliara hivatkozik, sem

attol, hogy kiirtja a maskent gondolkodokat. Söt, a maskent

gondolkodok sem feltetlenül "keresztenyek".

 

Az igazi kereszteny egy belsö utat jar - mint az igazi buddhista, stb.

(Letezett, letezik is a "belsö keresztenyseg": mint Jakob Böhme,

Angelus Silesius, Swedenborg, stb.)

Függetlenül a vilagi erölködesektöl, harcoktol.

 

Azzal, hogy meghatarozod magad valami elleneben,

meg nem hataroztad meg (ÖN)MAGAD.

 

 

Előzmény: why2008 (85)
why2008 Creative Commons License 2009.01.01 0 0 85
A megtérésre indító erő a keresztről szóló beszéd, amit főként a gnoszticizmus temetett be misztikus mázzal, a pápizmus pedig hazugságokkal erőtlenítette el.
Mit is lehetne mondani egy olyan rendszerről, amely a Szent Lélek által az igazságot felfedezőket, mint az ördögtől valókat üldözi ?
Miért az ördögtől valók ? Mert a látható egyház "ellenségei". (Szerintük.) Mármint, ha a bűnökre való rámutatás és a megtérésre való felhívás ellenséges cselekedet....

"Luther Mártonrúl azt olvasom: hogy az ő anyja fürdőházban szolgáló leány vala, ki az ördögtűl megnyomatván, Luthert nem természet folyása szerént firfiútúl, hanem az ördög mesterségéből szülé. Errűl nemcsak egy lipsiabéli böcsületes asszonyállat, ki jól esmérte az Luther anyját, de Cochlaeus is bizonyságot tészen. És noha Cochlaeus nyilván, Erasmus titkon, szemére veté ezt Luthernek..."

"..azt tanuljuk, hogy ezek a mostani új gyölekezetek, melyek a római vallásnak egyezségétűl elszakadtak, akár Augustai és Helveciai Confessio-nak, akár Lutherista és Calvinista vallásnak, akármi egyébnek neveztessenek, nem igaz eklézsiák: nem a győzhetetlen hajóba valók. Mert Luther+ Márton előtt, ezer és több esztendők forgásában, nemhogy egy ország vagy város, de csak egy ember sem volt, ki a hit dolgában és egyházi rendtartásban azt követte és tanította volna, amit Luther+ ezerötszáztizenhét esztendőben kezde elsőben egyedül hirdetni.
...
Végezetre, ki-ki közülünk igyekezzék, hogy cselédje és hozzá tartozó szolgái vagy jobbágyi. Sőt véle társalkodó baráti a Krisztus hajójába, az igaz római hitnek vallására hozassanak."

"Több okaim voltak, melyek a lutherista és kálvinista vallástúl búcsúztattak: de most azoknak számlálásával nem akarlak terhelni. Hanem azon Istent, mely engem az iszonyú setétségből és veszedelemnek útjából az ő csudálatos és gyönyörűséges világosságára hozott, alázatos buzgósággal kérem, hogy elvegye a hályogot szemeidrűl, és hozzon az örök boldogságnak ingyenes útjára. Amen."

"Megmondám azért abban a könyvben, hogy a római gyöleközeten nemcsak a Róma kőfala közt lakozó híveket értjük; hanem azokat, kik a római pápával egyetértnek, mert régentén is az igaz keresztyéneket rómaiaknak hítták. Ennek fölötte megmutatám, hogy Krisztus igaz anyaszentegyházának olynak kellett lenni, mely minden tévelygések ellen győzödelmet vevén, örökké megmaradott; sem a poklok ereje tévelygésbe nem vihette ezt, és eretnekségbe nem ejthette. Ennek fölötte mindenkor nyitva volt az ő kapuja mindennek, valaki üdvözülni akart, mivelhogy e kívül, mint a Noé bárkája kívül, senki nem üdvözülhetett, és annak okáért, aki üdvözülni akart, mindenkor megesmérhette ezt, és ennek tagja lehetett."

(részletek PÁZMÁNY PÉTER MŰVEI-ből.)

Mindezt múltnak tekinthetnénk, ha a dominancia nem érvényesülhetne úgy, ahogy az ma megvalósul. Magukba olvasztják ÚJRA a kereszténység minden ágát, és még mást is..
A pápista hatás uralja, vagy befolyásolja az összes keresztény irányzatot, az ökumenizmus elvtelen jegyében. Szerintem ma nincs olyan Istenkereső ember, aki ne keveredne ezzel kapcsolatba. Meggyőződésem,hogy sok őszinte istenkereső ember buzgólkodik az egyházon belül, de ahogy Pál mondaná: nem megismerés szerint teszik az istentiszteletet.

"Mert bizonyságot teszek felőlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint.
Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek."

(Róma levél 10.)

Sajnos a Liturgikus "kereszténység" a papság közbenjárásával Isten Igéje alapján állítom :Senkit nem üdvösségre nem vezet, kegyelmet nem közvetít, hitet létre nem hoz, az igét erőtlenné teszi. Kiváltképpen az ostyaátváltoztatás.
..
Haec ergo dona, quaesumus,Spiritus tui rore sanctifica,
[kezét összeteszi, keresztet rajzol a kenyér és a kehely fölé, mondván:]
ut nobisCorpus et + Sanguis fiant Domini nostri Iesu Christi.
[Kezét összeteszi.]
Accipiteet manducate ex hoc omnes:hoc est enim Corpus meum,quod pro vobis tradetur.
[A szentostyát felmutatja a népnek, ráteszi a paténára, és térdet hajt.]...

Ez az egyház kívánja a keretet adni Isten munkájának. És a jövőben egyre inkább...
http://www.catholicscomehome.org/
http://www.depositum.hu/index.html

papist evangelium
papist evangelium 2
papist church
Előzmény: Biga Cubensis (83)
nazuna Creative Commons License 2009.01.01 0 0 84
Pont olyasmi mint itt a földön.
Előzmény: Biga Cubensis (-)
Biga Cubensis Creative Commons License 2009.01.01 0 0 83

Neked is kell még gyúrnod, hogy bekerülj, ha mindent a Vatikánnal szemben tudsz csak elképzelni. A megtérés erejét nem mással való összehasonlítgatásban kell keresni.

Előzmény: why2008 (82)
why2008 Creative Commons License 2009.01.01 0 0 82
Biztosan jó nagy meg szép. És nem hasonlít a Vatikánra.
Amet Creative Commons License 2009.01.01 0 0 81

Kedves toldigabor!

 

Írod:
"Ott nem lesz többé gond és fájdalom. Szeretetben fognak járni az emberek és nem lesz többé semmilyen bűn meg kísértés sem."

 

Hogy ezt hogy látom, kifejtem röviden:
Az ember a halála után is ember marad, tehát kisérthető. Ott is vannak kívánságok, amelyek a kisértések alapjai: "Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.(Jak 1,14)"  Még a mennyei polgárok sem mentesek ettől: "Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát.(Jób 4,18)"

 

A menny angyalai, és a pokol angyalai is mind földi emberek voltak egykor. Az angyal szó csak küldöttet jelent, attól függetlenül, hogy ki küldi. Pl: "Az embernek Fia elküldi az ő angyalait...(Mt 13,41)" vagy: "És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz. (Jób 33,22)" stb.

 

Általános szóhasználatban angyal alatt mégis az Isten küldötteit értjük. Ezek lehetnek még a földön élők küzül valók is. Pl. Pál apostol is ilyen volt: "És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust.(Gal 4,14)"

 

A legtöbb esetben Isten nem közvetlenül szól hozzánk, hanem egy küldötjén keresztül.

A köldöttjét Jézus egy tóhoz hasonlította, aminek "vizében", ha megmossuk a szemünket világosan, és tisztán fogunk látni: "Ezeket mondván, a földre köpe, és az Ő nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire, és monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva. (Jn 9,7)"

Az Igében minden történés mögött lelki jelentés lapul. Ez esetben:
Az Úr nyálával összekevert föld vagy sár, az Ige betű szerinti, vagy természeti értelmét jelenti. Ahogyan azt a nem lelki gondolkodású ember (por/porból lettünk) érti. ("A betű öl, a lélek megelevenít.")
Ahhoz, hogy megértsük, és ehessünk az erejtett mennyei eledelből, vagy mannából, kijelentésre van szükségünk. Ezen kijelentések hordozója a küldött egyedül. Ezt persze sokan elvitatnák, és beállnak önjelölt küldöttnek: "Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.(Mk 13,6)"
De, ha valaki megtapasztalta már, hogy hogyan karistolja a sár a lelki szemeket, a Siloám tavát választja.

Korunk küldöttje Swedenborg Emanuel a következőképpen számol be a mennyei angyalok lelli állapotának változásairól. Idézet: A menny, és a pokol a látottak és a hallottak szerint c. könyvből. (http://emanuelswedenborg.tripod.com)


"158. A mennyből taníttattam meg, hogy ott az ilyen állapotváltozások miért fordulnak elő. Az angyalok azt mondották, hogy többféle oka van. Az első, hogy az életnek és a mennynek öröme, amely náluk a szeretetből és bolcsességből folyik, ami az Úrtól származik, értékébő folyvást veszítene, ha minduntalan benne volnának, mint az azokkal történik, akik minden változtatás nélkül vidámságokban és élvezetekben élnek. Másik oka az, hogy nekik éppen úgy, mint az embereknek, sajátjuk van és ez az önmaguk szeretése. Mindazok, akik a  mennyben vannak, sajátjuktól elvonatnak és amennyire őket az Úr attól elvonja, annyiban vannak a szeretetben és bölcsességben, de amennyiben vissza nem tartatnak, annyiban vannak az önmaguk iránti szeretetben. Mivel mindenki sajátját szereti és azt előnyben is részesíti, azért lépnek náluk állapot változások és egymás után következo változások fel. Harmadik oka, hogy ők ezáltal tökéletesbülnek, mert az Úr iránti szeretetben való megtartáshoz és az önszeretettől való elvonatáshoz hozzászoknak; és azután, hogy az öröm és kedvetlenség következtében a jónak ihletése és az érzés tisztultabbá válik. Ők azt állítják, hogy állapotváltozásukat nem az Úr okozza, mivel az Úr, mint nap, állandóan melegséggel és világossággal, vagyis szeretettel és böcsességgel folyik be, hanem hogy annak oka önmagukban van, mert sajátjukat szeretik, ami pedig őket állandóan elvonja. Ezt a világ napjával való összehasonlítással világosították meg: t.i. a meleg és a hideg, a fény és az árnyék állapot változásainak oka nem az esztendőben és a napban van. Mivel az mozdulatlan áll, hanem ennek oka a földtől ered.

159... Az Úr mindegyik előtt, állapotának természete szerint, tűnik fel: piros sugárzóan, ha buzgó szeretetben vannak, kevésbé piros fénylőn és végül tündöklő fehéren, ha szeretetük csökken. Állapotuk természetét a homályos öv jelképezte, amely  napnak a világosság és lángolást illető ama látszólagos változásával létrejött.

160.  Ha az angyalok az utolsó állapotban vannak, amely akkor következik be, ha sajátjukban vannak, akkor lehangolttá lesznek. Beszélék velük, mialatt ebben az állapotban valának és lehangoltságukat látám; de ők azt mondották, reménylik, hogy rövid ido múlva ismét az előbbi állapotba és így hasonlóképpen a mennybe jutnak, mert számukra a meny az, ha a sajátjuktól elvonatnak.

161. A poklokban is vannak állapotváltozások, de ezekre, ahol a pokolról lesz szó, terjeszkedünk ki..."

 

Amikor az ember megtér, az amplitúdók nagyok, mert eleinte nagy látványos bűnöktől, és kisértésektől szabadul.

Az idő előrehaladtával ezek lemaradnak, de sok más addig észre nem vett rejtett tisztátalanság fölbukkan, és az ezek elleni harc legalább olyan kemény, de ezt már a külvilág kevésbé látja. Ez így tart az örökkévalóságon át a menny polgárai (angyalai) esetében. Az emberi hamisság, és gonoszság okozta hullámvölgyek mindinkább kisímulnak, és a felületes külső szemlélő előtt már egyenes vonalnak látszik az angyali élet. Ha nem lennének mindig újabb felismerések, akkor Istennel azaz Jézus Krisztussal egyenlők lennénk, akiben a jó, és az igaz abszolút. Hogy "olyanok leszünk, mint Ő", ez egy konvergenciát jelöl.
Hasonlóan a görbe hiperbolához (a megtért, és az újjászületésben résztvevő ember) ami az egyenes érintőjéhez (Istenhez) állandóan közeledik, de azt el nem éri, csak a végtelenben, a definíció szerint.

 

Üdv: Amet

Előzmény: toldigabor (78)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!