Keresés

(Nem szeretnék pofátlan lenni, de nem akarod esetleg a hangyás vagy az okostobás beszélgetést is beírni? Szvsz zseniális mindkettő.)

Nos, csak az én agyamat lendítette be az iromány?

A történet számomra arról szól, hogy ha nem rögzítjük előre az axiómákat, akkor a vita a végteleségig folytatható, és semmi eredményt nem hoz. Vagyis: vegyétek el az utolsó szilárd pontot is, és én minden erőfeszítést értelmetlenné teszek...

;o)) álomhajós

(hosszú lesz, de megéri végigolvasni)

Mit mondott Akhilleusznak a Teknős
Írta Lewis Carroll
Akhilleusz megelőzte a Teknőst, és kényelmesen a Teknős hátára ült.
„Hát mégis vége lett a versenynek?” mondta a Teknős. „Annak ellenére, hogy a pálya tényleg a távolságok végtelen sorozatából állt? Azt hittem, valamelyik nagyeszű bebizonyította, hogy ez lehetetlen.”
„Nem lehetetlen” mondta Akhilleusz. „Megtettem! Solvitur ambulando. Tudja, állandóan csökkennek a távolságok, és így -„
„De ha állandóan nőttek volna?” vágott közbe a Teknős. „Mi lett volna akkor?”
„Akkor most nem lennék itt” válaszolta szerényen Akhilleusz, „Ön pedig ennyi idő alatt már többször megkerülte volna a Földet!”
„Az Ön dícsérete a fejembe száll - úgy értem rám száll” mondta a Teknős, „mert ön aztán kétségkívül nehézsúlyú! Nos, akar-e most egy olyan versenypályáról hallani, amelyről a legtöbben azt hiszik, hogy két vagy három lépéssel a végére érnek, míg valójában végtelen sok távolságból áll, és mindegyik távolság hosszabb az előzőnél?”
„Nagyon!” mondta a görög harcos, majd elővett a sisakjából egy hatalmas noteszt és egy ceruzát (kevés görög harcosnak volt zsebe akkoriban). „Folytassa! És beszéljen lassan, kérem! A gyorsírást még nem találták fel!”
„Euklidész csodálatos Első Tétele!” mormogta magában a Teknős. „Ön Euklidész tisztelője, nemde?”
„Szenvedélyes tisztelője! Már amennyire tisztelni lehet egy olyan értekezést, ami csak egy évszázad múlva fog megjelenni!”
„Nos, hát vegyük az Első Tétel egy piciny érvelését - ami csak két lépésből áll, és nézzük meg a belőle levont következtetést. Legyen szíves, írja fel őket a jegyzettömbjébe. És hogy kényelmesen hivatkozhassunk rájuk, nevezzük őket A-nak, B-nek és Z-nek:
(A) Amik ugyanazzal egyenlők, egymással is egyenlők.
(B) Ennek a háromszögnek két oldala ugyanazzal egyenlő.
(Z) Ennek a háromszögnek a két oldala egyenlő egymssal.
Euklidész olvasói számára teljesen természetes, hogy a Z teljesen logikusan következik A-ból és B-ből, így ha valaki elfogadja hogy A és B igaz, akkor azt is el kell fogadja, hogy Z igaz?”
„Kétségkívül! Ezt még a legifjabb középiskolás - mihelyt felállítják a középiskolákat, ami csaknem kétezer évig még nem várható - a legifjabb középiskolás is elfogadja.”
„És ha valamelyik olvasó még nem fogadta el, hogy A és B igaz, azért a láncolatról még elfogadhatja, hogy érvényes, nemde?”
„Kétség kívül lehet ilyen olvasó. Az ilyen olvasó azt mondhatja: «Igaznak fogadom el azt a Feltételezett Tételt, hogy HA A és B igaz, akkor Z szükségszerűen igaz, de nem fogadom el, hogy A és B igaz!» Az ilyen olvasó bölcsebben teszi, ha abbahagyja Euklidészt, és focizni kezd.”
„És lehet olyan olvasó is, aki azt mondja «Elfogadom, hogy A és B igaz, de nem fogadom el a Feltételezést».”
„Bizony, lehet. Ő is jobban teszi, ha focizni kezd.”
„És egyik olvasó esetében sincs semmiféle logikai szükségszerűség, hogy a Z-t elfogadja?” folytatta a Teknős.
„Így van” ismerte el Akhilleusz.
„Nos, hát, tegyük fel rólam, hogy én az olvasók második csoportjába tartozom, és logikusan fogadtassa el velem Z-t.”
„Egy focizó teknős -” kezdte Akhilleusz.
„- példátlan lenne”, vágott közbe gyorsan a Teknős. „Ne térjen el a tárgytól! Vegyük először a Z-t és utána a focit!”
„El kell önnel fogadtatnom a Z-t, igaz?” mondta tűnődve Akhilleusz. „És jelenleg az a helyzet, hogy ön elfogadja A-t és B-t, de nem fogadja el az a Feltételezést -„
„Nevezzük C-nek”, mondta a Teknős.
„- de nem fogadja el, hogy
(C) Ha A és B igaz, akkor Z-nek igaznak kell lennie.”
„Jelenleg ez a helyzet” mondta a Teknős.
„Akkor meg kell kérnem, hogy fogadja el a C-t”
„Megteszem,” mondta a Teknős, „mihelyt felírta a jegyzettömbjébe. Mi van még benne?”
„Csak néhány emlékeztető” mondta Akhilleusz, miközben idegesen végigpörgette a lapokat: „néhány emlékeztető azokról a - azokról a csatákról, amelyekben kitüntettem magam!”
„Sok az üres lap, úgy látom!” jegyezte meg vidáman a Teknős. Mindre szükségünk lesz!” (Akhilleusz megborzongott.) „Írja ahogyan diktálom: -
(A) Amik ugyanazzal egyenlők, egymással is egyenlők.
(B) Ennek a háromszögnek két oldala ugyanazzal egyenlő.
(A) Ha A és B igaz, akkor Z-nek igaznak kell lennie.
(Z) Ennek a háromszögnek a két oldala egyenlő egymással.
„D-nek kellene hívni, nem Z-nek,” mondta Akhilleusz. „Ez következik a másik három után. Ha elfogadja A-t, B-t és C-t, el kell fogadnia Z-t is.”
„És ugyan miért?”
„Mert logikusan következik belőlük. Ha az A, B és C igaz, akkor Z-nek is igaznak kell lennie. Ez nem lehet vita tárgy, azt hiszem.”
„Ha A, B és C igaz, akkor Z-nek igaznak kell lennie” ismételte elgondolkodva a Teknős. „Ez egy másik Feltételezés, nemde? És ha nem látom be ennek az igazát, akkor elfogadhatom ugyan az A-t, B-t és C-t, de mégsem kell elfogadnom a Z-t, ugye?”
„Nem kell” ismerte be őszintén hősünk.”bár az ilyen csökönyösség vaban fenomenális lenne. Azonban mégiscsak lehetséges eset. Ezért meg kell kérnem önt arra, hogy fogadjon el még egy feltételezést.”
„Rendben van, el is fogadom, mihelyt leírta. Úgy fogjuk hívni, hogy
(D) Ha A, B és C igaz, Z-nek igaznak kell lennie
Leírta ezt is a jegyzettömbjébe?”
„Igen!” kiáltott fel jókedvűen Akhilleusz, amint vusszacsúsztatta a tokjába a veruzáját. És ezzel végül véget ért ez az eszmei verseny! Most, hogy elfogadta az A-t, B-t, C-t és D-t természetesen el kell fogadnia Z-t! Láthatja, hogy nincs más választása.”
„Azt a logikát, ami ilyen jól hangzik, érdemes leírni”, mondta a Teknős. „Írja fel hát ezt is a jegyzettömbjébe. Úgy hívjuk majd, hogy
(E) Ha A, B, C és D igaz, akkor Z-nek igaznak kell lennie.
Amíg ezt el nem fogadtam, addig a Z-t sem kell elfogadnom. Emiatt ez a lépés feltétlenül szükséges, látja?”
„Látom, mondta Akhilleusz, egy kis szomorúsággal a hangjában.
Itt az elbeszélőnek magára kellett hagynia a boldog párost, mivel sürgős dolga volt a bankban, és csak néhány hónap múlva járt arra megint. Ekkor Akhilleusz még mindig a sokat tűrő Teknős hátán ült, és majdnem teljesen megtelt jegyzettömbjébe írt. A Teknős azt mondta „Leírta az utolsó lépést? Ha nem tévesztettem el a számolást, ez volt az ezeregyedik. Néhány millió még hátra van. És, figyelembe véve, hogy párbeszédünk milyen sok okulást nyújt majd a Tizenkilencedik Századi Logikatudósoknak, engedje meg, hogy rokonom, az ál-Teknőc egy szójátékával élve úgy hívhassam önt, hogy ERŐS-E-HŐS (bár nem TEKNŐS).”
„Ahogy kívánja” válaszolta a fáradt harcos, a kétségbeeséstől kongó hangon, amint arcát a kezébe temette. „Feltéve, hogy ÖN viszont elfogad egy olyan szójátékot, melyre az ál-Teknőc sohasem gondolt, és FAKÍR-ÉSZnek hívhatom önt!”

Minden hasonlóság létező személyekkel és topicokkal a véletlen műve :)))