Egy 1989. december 3-án készült beszélgetés a lubavicsi Rebbe (Menachem Mendel Schneerson 1897.11.24.? - 1994) és egy katolikussá kitért író között:
A kikeresztelkedett: "Rabbi, önnek hoztam ezt a könyvet. Hallottam, hogy a könyvtára számára szeretne minden könyvet, ami a zsidósághoz kötődik. Ez egy zsoltárkommentár, amit a zsidó hagyomány fényében írtam.
Lubavicsi Rebbe: "Ezt a könyvet te írtad?"
A kikeresztelkedett: "Igen. Az ábrákat is én készítettem. Olaszul van, de le lesz fordítva több nyelvre is."
Lubavicsi Rebbe: "Áldjon meg téged a Mindenható Isten, juss erőről erőre, terjeszd a zsidóságot minden módon, ahogy csak lehetséges."
A kikeresztelkedett: "Egyvalamit be kell vallanom... Keresztény vagyok. Zsidó családból származom, de 29 éves koromban kereszténnyé lettem. Küldetésemnek érzem... Katolikus vagyok. Azért jöttem ide, mert nagyon szeretem a népemet. Ezeket a könyveket is azért írom, hogy a katolikusok megismerhessék a gyökereiket, ahonnét származnak."
Lubavicsi Rebbe: "Ha valaki zsidónak született, az zsidó marad egész életére."
A kikeresztelkedett: "Igen, tudom."
Lubavicsi Rebbe: "Ezen nem tud változtatni, csak az életét tudja bonyolultabbá tenni, nyomorultabbá."
A kikeresztelkedett: "Az én életem nem nyomorult.
Lubavicsi Rebbe: Ha valaki betegségéről azt gondolja, hogy az az egészséges, az csak annak a jele, hogy igen beteg, szüksége van a gyógyulásra, kezelésre, amilyen hamar csak lehetséges."
A kikeresztelkedett: "Imádkozzon értem, de én nagyon boldog vagyok, mert számomra ... a messiás."
Lubavicsi Rebbe: "Amint már mondtam, ha egészségesnek gondolod magad, az csak annak a jele, hogy betegebb vagy, mint gondolnád."
A kikeresztelkedett: "Az biztos, hogy bűnös vagyok, bűnös..."
Lubavicsi Rebbe: "Én arról beszélek, ami a legfőbb vétked, a legnagyobb: hogy - a felszínen legalábbis - a zsidóságodat elcserélted mással."
A kikeresztelkedett: "De a szüleim sose vittek zsinagógába. Soha!"
Lubavicsi Rebbe: "Az nem kifogás, ha az ember beteg, hogy azért beteg, mert a szülei úgy akarták. Érted-e, amit mondok?"
A kikeresztelkedett: "Igen, értem."
Lubavicsi Rebbe: "Áldjon meg téged a Mindenható Isten, hogy egészségessé legyél - és ami a legfontosabb: hogy zsidóvá legyél, nyíltan is, és hogy hirdesd a körülötted élőknek, hogy ez egy nagy tévedés volt a részedről, de a Mindenható Istenben annyi a könyörület, hogy Ő megbocsátja a legnagyobb elkövethető vétket is.
A kikeresztelkedett: "Rabbi, imádkozzon értem, de én abban hiszek, hogy ... a messiás. És azért imádkozom, hogy ön is felismerje őt."
Lubavicsi Rebbe: "Amint már mondtam, ez csak a bajnak a jele, hogy az mélyebben van benned, mint ahogy képzeled vagy én gondoltam. Áldjon meg téged a Mindenható Isten, legyenek jó híreid. És ne hagyd magad kibeszélni abból, aki vagy - zsidónak születtél."
A kikeresztelkedett: "Zsidó maradok mindig."
Lubavicsi Rebbe: "Zsidó leszel - és nyíltan. És hogy elmondhasd mindenkinek magad körül, különösen a családodnak, hogy legyen erőd nekik hirdetni, mert aki nagy vétket követett el, azért a Mindenható Istennek van ereje benne, hogy felgyógyuljon a nagy bajából. És minél hamarább teszed, annál hamarabb jön a Messiás. Az igazi Messiás!"
A kikeresztelkedett: "Az igazi Messiás..."
Lubavicsi rebbe: "Ne ismételd meg."
A kikeresztelkedett: "Odaadhatom önnek a könyvet?"
Lubavicsi Rebbe: "Igen, köszönöm."
A kikeresztelkedett: "Én is köszönöm, Rebbe."
Lubavicsi Rebbe: "Így majd nem tudod másnak odaadni, és nem okozol vele kárt másnak."
KINEK ADJON HITELT AZ EMBER?
Ehhez majdnem hasonló történt velem is ugyancsak katonáéknál. A legelső káplárom "feküdj" parancsára állva maradtam, de egy hirtelen érkező, jól irányzott balegyenestől egyből lent voltam a Födön..
Próbálom rekonstruálni, bakaságom első napjaiban lehetett a Bukarest- i Nép házát- most a Parlament van ott- épitettük, mindössze 1 hétig voltam ott, pár napos baka -csibe lehettem.
A lubavicsi Rebbét, Menachem Mendel Schneersont a követői még ma is a beígért ószövetségi Messiásnak tartják. Ez persze egy nagy tévedés részükről, hiszem maga a Rebbe is elismerte, hogy nem ő az, akire vártak:
Lubavicsi Rebbe:"Zsidó leszel - és nyíltan. És hogy elmondhasd mindenkinek magad körül, különösen a családodnak, hogy legyen erőd nekik hirdetni, mert aki nagy vétket követett el, azért a Mindenható Istennek van ereje benne, hogy felgyógyuljon a nagy bajából. És minél hamarább teszed, annál hamarabb jön a Messiás. Az igazi Messiás!"
Ellenben felmerül a keresőben a jogos kérdés, hogy mire alapozhatják ezt a Chábád Lubavics mozgalom tagjai? Az elmúlt évszázadok folyamán fellépet hamis Messiások nagy valószínűséggel a Schemhamphoras valamelyik kozmikus forrásának égisze alatt látták meg a napvilágot és ennek ismeretében tarthatták tévesen magukat a végidők Messiásának. Ilyen személy volt példának okáért Sabbatáj Cví (1624.08.14. - 1676), aki a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásakor született, mint a názáreti Jézus. Amennyiben a lubavicsi Rebbét nem kifejezetten alaptalanul tekintették Messiásnak, abban az esetben a hivatalosan publikált születési dátuma (1902) helyett 1897.11.24-én kellett a világra jöjjön, amikor szintén ugyanaz volt a helyzet, mint Jézus és Sabbatáj Cví születésekor.
Te is foglalkozhatnál valami hasznosabbal : Ültess fát,adj vért,szedd össze a szemetet a bozótosban ilyenek.De ha hatezerszer leirod melyik messiás elképzelés igaz :)))azzal semmit senkin nem segitesz. Jóember vagy sajnálom hogy hatalmas szorgalommal potyára fáradozol.....
A kikeresztelkedett:"Egyvalamit be kell vallanom... Keresztény vagyok. Zsidó családból származom, de 29 éves koromban kereszténnyé lettem. Küldetésemnek érzem... Katolikus vagyok. Azért jöttem ide, mert nagyon szeretem a népemet. Ezeket a könyveket is azért írom, hogy a katolikusok megismerhessék a gyökereiket, ahonnét származnak."
Lubavicsi Rebbe:"Ha valaki zsidónak született, az zsidó marad egész életére."
A kikeresztelkedett:"Igen, tudom."
Lubavicsi Rebbe: "Ezen nem tud változtatni, csak az életét tudja bonyolultabbá tenni, nyomorultabbá."
Ökumenikus nem jelenti azt, hogy nem tartozik egy felekezethez sem. Sőt, kell tartoznia felekezethez, hiszen keresztény, nincs felekezeten kívüli keresztény.
Nincs kikeresztelkedés. A keresztség szentség, ami eltörölhetetlen és örökre szól. Átkeresztelkedés sincs, a keresztény felekezeteken belüli mozgáshoz csak hitvallás kell.
Annak érdekében, hogy az ember maga számára helyes válasszal tudjon szolgálni a topic címében feltett kérdésre (Ki-, be-, meg-, vagy eltérjek?), célszerű a három ábrahámita vallás tanításának eredményességét vizsgálni.
Úgy tűnik, hogy napjainkig a Mózes V. 15,6 vallási sugallat tekinthető gyakorlatilag magassan a legeredményesebbnek és leghatásosabbnak az összes vallási előírás közül, hiszen szinte minden ország visszafordíthatatlanul el lett adósodva. Így amennyiben esetleg Istentől származónak tartanánk az ábrahámita vallások etikai útmutatásait, abban az esetben feltétlenül az említett bibliai parancsolat maradéktalan és tökéletes megvalósulása, az egyén számára ennek az Istennek a helyes iránymutatását kellene igazolja.
Számos más vallási előírás is létezik természetesen, de vajon azok napjainban milyen szerepet játszanak még?...
"Kishitűség és naivitás lenne azt feltételezni, hogy a feltételezhetően mesterséges úton előállított koronavírus "pandémiának" ne lenne némi köze közvetve, vagy közvetlenül az előttünk álló várható eseményekhez."
Javasolnám azoknak akik értenek németül, a Thaiföldről származó Sucharit Bhakdi (1946 -) nyugalmazott virológus professzor "Corona unmasked" ("Leleplezett korona") című, számomra teljes mértékben korrektnek tűnő felvilágosító jellegű könyvét. Sajnálatos módon napjainkban kevés ilyen jellegű tanulmányhoz juthatunk.Bhakdi úr 22 éven keresztül volt a Mainz-ban lévő Johannes Gutenberg Egyetem igazgatója, tehát nem éppen laikus ezen a területen...
A könyvből néhány oldal ITT tanulmányozható. A YouTube-bon több megnyilvánulása is megtekinthető.
Köszönöm a tájékoztatást. Úgy érzem, hogy az online lehetőséggel élni fogok. Közel 25 éve kutatom ugyanis a bibliai vallások misztériumainak kozmikus háttereit, ami esetleg másokat is érdekelhet.
Az, hogy a kitért és kikeresztelkedett honfitársát a lubavicsi Rebbe betegnek minősítette, az az ő dolga, szuverén joga volt hangoztatnia a véleményét. Gondolom, hogy a nemzeti összetartozásból eredő másik iránti aggodalom motiválhatta, hiszen a Rebbe pontosan tisztában kellett legyen az ábrahámita vallások "hitelességével" és távlati terveivel.
A néhai Rebbe, Menachem Mendel Schneerson éveken keresztül tömegeket fogadott vasárnaponként a "főhadiszállásán" (Easter Parkway 770-ben), ahol mindenkit egy-egy ropogós 1 dollárossal ("Sunday dollars") ajándékozott meg. A látogatói között volt többek között Ariel Sharon és Benjamin Netanjahu is. Feltételezhetően ezzel a látogatói figyelmét szándékozott felhívni a Messiásuk közelgő születésére és a közelgő messianisztikus globális világkorszakra. Ennek a bankjegynek a hátulján az "illuminátus piramis" látható, amiről ITT bővebben írok.
A Jehova tanúi szekta ószövetségi gyökerekkel rendelkezik.
"(Csak egy kis - szinte elenyésző - apróság: a kereszténység végtelen ideig tartó túlvilági boldogságot ígér, amely mindössze végtelenszer több mint amit az elődje nyújt.)"
Nevezzük a nevén a "gyermeket": soha be nem váltható túlvilági ígéret. Hogy miért az? Mert szerintem az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen, az emberi lélek pedig a test pusztulásával szintén megszűnik egzisztálni. Semmilyen valós bizonyíték nem cáfolja ezt.
Azaz a 2 milliárd ember? A többi meg boldogtalan ugyan, de egészséges. S persze, ha már a "vallásos" a kiindulópont, akkor a túlnépesedők is. Vagy mégsem?
Az Alpha Angliából indult (anglikánok között), de mindenütt elterjedt, magyarországin is legalább 10 éve. Manapság már az online formája is elterjedt (pl. Erdélyből is akadnak résztvevők), bár az ilyen formában sajnos nincs kajálás az elején. De működik. Nem kötődik semelyik felekezethez se (ökomenikus). S harcos ateistákat is szívesen látnak körükben.
Még egyszer leírom: ez nem térítés, ez nem magyarázás, hanem közös gondolatmegosztás, minden kényszer nélkül.
Másokat is arra bíztatok: menjenek el egy Alphára (Alpha kurzus a teljes neve).
Csakhogy nem a keresztények, hanem a kereszténységtől (és magától a hittől) elpártolt sok-sok százmilliók!
Velük csinálták meg ugyi, azt a szexforradalmat, amiről valahol írtál, és aminek folyományaként a mai napra már a fejlett nyugati társadalom népességének jó része komoly pszichés zavarokkal küzd emiatt. Az Unwin-ről írtak is mind igazak, valójában tényleg eltelt több mint 2 generáció azóta, és egyre nyilvánvalóbb, hogy valami komoly baj van az emberek egy jó részével. S ennek csupán következménye az a demográfiai válság, amely bekövetkezett, és évtizedekig tartana a felszámolása - ha egyáltalán még lehetséges. S miközben egyre jobban és jobban élünk, az emberek meg egyre boldogtalanabbak, és a szexben keresnek menedéket, ám éppen a szex az (a válások, szakítások, elhagyások, megcsalások) utóhatásával, amely traumát okozván, az egyén egy pszichés csapdába kerül, amelyből önerőből nem tud kikecmeregni. S ezért bizalmatlanságában már nem vállal gyereket, így tényleg nincs utánpótlása annak a hatalmas szakértői tömegnek, amelyet valamikor a II. világháború után született Baby Boom nemzedék hozott létre. De őket meg - mint kiesett nyugdíjasok nagy tömegét - ma el kellene látni, ám nincs aki ezt megtegye, mert fogyatkozunk - a túlnépesedéssel párhuzamosan (őket is ellátnunk kellene). A pszichés kór meg szülőről gyermekre öröklődik, mert ilyen a mechanizmusa, s a kevés gyerekből már mégannyi képzett szakember sem lesz.
Csak egy valami adhat drasztikus megoldást: az ami visszaállítja - NEM a múltat, hanem - azokat a korlátokat, amelyek le lettek rombolva, és károkat okoztak. S ez csak egy olyan vallás lehet, amely nem betegnek nézi az emberek tömegeit, hanem helyette erőt, és módszereket ad arra, hogy túljussunk a nehézségeken. Erre pedig csak egyfajta hit képes, mégpedig az, amely mintegy két évezred folyamán kialakított olyan technikákat, ami szerint az ember a legmélyebb elesettségből is talpra képes állni. S vigyázni kell arra, hogy ez a vallás soha ne kerüljön vissza a hatalom kezébe, hogy azzal majd visszaélhessen (ahogyan évszázadokig ez sajnos megtörtént).
Nos, most lehet elgondolkodni: kinek adjunk hitelt.
Értem. Feltétlenül haszon kezdeményezés kell legyen. Sajnos részemről némi akadályai vannak a részvételnek, mivelhogy nem Magyarországon élek már közel 35 éve.
Ha már szóba került az Alpha, akkor ott elhangzik, hogy a föld lakosságából vagy 2 milliárd Keresztény. Most akkor - a topiknyitás szerint - ők mind betegek? Lehet-e ennyi beteg, mert mind keresztény?
Ugyanakkor hová tehetők pl. a Jehova tanúi, akik nem keresztények, de a gazdagság, a földi hatalom megszerzésével ígérgetnek?
(Csak egy kis - szinte elenyésző - apróság: a kereszténység végtelen ideig tartó túlvilági boldogságot ígér, amely mindössze végtelenszer több mint amit az elődje nyújt.)
Miben különbözik a kereszténység és az iszlám az ószövetségi vallástól?
Az első kettő térítő vallásként számolta fel és tiltotta be a világ népeinek ősi vallásait az elmúlt ~1700 év során, ezzel szemben az Ezsdrás által megalkotott ószövetségi vallás egyáltalán nem volt térítő jellegű, sőt rendkívül bonyolult volt betérni. A kereszténység és az iszlám a hívő tömegeik számára jutalom gyanánt a soha be nem váltható túlvilági ígéreteket tartotta fenn, ezzel szemben a Tanakh a gazdagság és a földi hatalom megszerzésére motivált (Mózes V. 15,1-6; 23,20; Ézsiás 2,1-4; 11,1-12; 49,23/26; 60,1-16; 61,5-6; 63,1-4; 66,10-13; Zsoltárok 2,1-9; Mikeás 4,1-4; 5,1-14; etc.).
Persze felmerülhet a kérdés egyesekben, hogy mi tekinthető reálisabbnak? A soha be nem váltható túlvilági ígéreteket, vagy pedig a gazdagság és a földi hatalom megszerzése?
A középkor legnagyobb talmudtudósának, Maimonidesnek (1135/1138 - 1204) a véleménye szerint a kereszténység és az iszlám kizárólag csak az ószövetségi Messiásnak, Immánuelnek az eljövetelét volt hivatott előkészíteni:
Francesca Yardenit Albertini (*Professor): Die Konzeption des Messias bei Maimonides und die frühmittelalterliche islamische Philosophie (Berlin, 2009) ISBN 9783110206364 (S. 20) "All diese Angelegenheiten, die Jesus von Nazaret und den Ismailiten Muhammad betreffen, der nach ihm kam, dienten nur dazu, den Weg für den König Messias zu ebnen, die ganze Welt darauf vorzubereiten, Gott im Einklang zu verehren" ("All these matters relating to Jesus of Nazareth and the Ishmaelite Muhammad who came after him, only served to clear the way for King Messiah, to prepare the whole world to worship God with one accord." - Übersetzung von F. Y. A.)
A Pál-féle kereszténységnek joggal feltételezhetően csak közvetve volt köze a kínhalált halt názáreti Jézus személyéhez.
Hiteles csak az lehet, aki a realitás talaján áll. Mint ahogy kifejtettem, a kínhalált halt názáreti Jézust és a "rejtőzködő Imam-ot" hiába várják vissza a benne hívők, nincs esélyük visszatérni... Ez persze nem azt jelenti, hogy bárki ne hihessen bennük... Ennek ellenére szerintem balgaság irreális dolgokba fektetni hitünket, bizalmunkat.