Most jut eszembe, fügekaktusz telepekről beszéltek. Hát az meg ám nagyon finom. Ha találnék ilyet, én szívesen hoznék a kertembe, úgyis pont csökkenteni akarom még ennek kicsi veteményesnek is a területét. Egyik felébe most ültettem egy Brown Turkey fügét. Előtte elférne 2-3 fügekaktusz. :))
Tgen. Ez a cikk meteorológiai jóslatokról és népi megfigyelésekről beszél, amit én mutattam pedig modelszámításokról. Valami csak nem úgy van mint ez előtt, amiből a modelszámítások a jörőre is mást mutatnak mint eddig volt.
Az enyémet tavaly ősszel tettem el, szépen kihajtott, és bennmaradt a földben. Idén pedig már hozta is a szaporítóanyagot, amit idén ősszel elültettem, de hagytam a földben tavalyi töveket is, amelyek most sarjakat hoztak, ezt fogyasztom.
Így évente megújul az állomány, folyamatosan képződik szaporítóanyag is.
Azt nem tudom, hogy a tiéd mennyire télálló, bent lehet-e hagyni télire a földben.
Az is kérdéses, hogy most elduggatva vajon meg tud-e még idén annyira erősödni, hogy túléljen, és jövőre már hozzon utódokat, én az enyémeket nyár végén, ősz elején duggattam...
Van egy bulbillites (léghagyma) világos lila hagymafajtám, olyan salotta kinézetű. Két éve vettem a jófogásról. Elég aprószemű a léghagyma.
Első évben elültettem, lett belőle hagyma. A hagymát második évben elültettem és akkor hozta a szaporítóanyagot. Amit most ősszel ismét elültetek. ez így hároméves ciklus.
Hogyan lehet úgy szaporítani, hogy minden évben legyen belőle hagymám. Hiába keresem a neten, nem találok szaporítóanyagot. Ebből kellene megoldani, ami van. De hogyan??
Ha elültetem a lakásban cserépbe, ami tavaszra megnő és tavasszal újra elültetem a hagymát, akkor tudok egy évet ugrani?
A retek gyorsan fejlődik, nem lehet a palántázással sokat nyerni. Amit most kiültettem, az más, mert kint nevelkedtek a szabadban. Nem volt hely, ahová helybe vethettem volna, azért lettek palánták. És még egyáltalán nem biztos, hogy jó lesz, árnyékos helyen vannak. Jobb hely nem jutott.
Akkor lehet hogy én is a vajretket próbáln ám meg. Azért gondoltam a módszeredre, mert állítólag jövőre elhúzódó lesz a tél. Bent neveln ém egy ideig a retket, a fagyok múltával kiültetném fátyolfólia alá. Szerinted?
Ez gömbölyű retek, nem tudom, hosszú gyökerűt érdemes-e pohárba szorítani. Én nem tervezem a H. rózsát palántázni. Helyem se lenne rá tavasszal, jó lesz az helybe vetve a fóliába.
Én felszedtem a batátát. Kevesebb lett mint reméltem, igaz azok szép nagyok. A tövek fele alatt semmi se volt, a többieknél tövenként 2 db kiló fölötti gumó és esetleg még egy kicsike. Kiszedtem a zellert és a nagyobb karalábékat, ennyi még szépen elfér a hűtő aljában. A további karalábék már a fagyasztóba mennek majd. A paradicsomon még sok zöld van, de a tövek lassan megadják magukat. Kiszedtük a tormát is, a felét meg is csináltam. Azt is a hűtőben tárolom mert tartósító nélkül készült. Meg ott van a maradék torma is. Az üvegházból kiszedtem a paradicsomok nagy részét, leszedtem a maradék paprikát és odatelepítettük a tyúkokat egy időre. Azt remélem, hogy a csupasz csigákat kiirtják onnan. Mindenesetre lelkesen kapirgálnak. Az utóbbi napokban háromszor lógtak meg az udvarukból hogy kapirgálhassanak, úgyhogy épp ideje volt.
No, teljesen elhavazódtam... valahogy ilyenkor nyár végén mindig felgyűlik a kerti teendő. Elültettem 160 tő szamócát, hogy jövőre legyen, szépen megfogták, kicsi veszteség van csak. Cukkini még szabadföldön 2 db is nő, a rossz idő ellenére. Néhány héten belül fel lesz szedve a batáta, idén első próbálkozás, ha jól sikerül, jövőre nagyobb mennyiségben termelek majd, emglátjuk.
Holnap megyek konténeres gyümölcsfáért, 1 db cseresznye hiányzik a kertből, nem akarok késni még egy évet a szabadgyökeressel. Termés már szerintem csak a sátorból lesz, paprika és paradicsom, azok még egész jól állnak. Meg szintén a sátorban gyönyörű a torma.