Egy virágzó sivatagi rózsa lélegzetelállító látványt nyújt. Nemrég szerettem bele jómagam is, ami csak egy pillanat műve volt. Hazánkban még alig ismerik ezt a gyönyörű növényt. Cseréljünk információt és képeket a tartásukkal, gondozásukkal kapcsolatosan.
általánosságban kókuszrost, perlit és virágföld 1-1-1 arányú keverékét, vagy ezek helyetteseit szokták alkalmazni Adeniumnál. A lényeg, hogy ne legyen tömör, inkább rostos, jó vízáteresztő. Ebben az időszakban a hőmérséklet, fény, nedvesség arányát még fokozottan figyelni kell.
A felület legyen teljesen beszáradt, kalluszos. Azután lehet nyirkos, nem nedves közegben a gyökereztetés, vagy a meglévők életre keltése. Ha jól lett fertőtlenítve a seb, van remény a gyökérzet kifejlődésére. De türelem kell hozzá. Ha maradt benne fertőzött szövet, akkor az sajnos továbbra is dolgozni fog a test belsejében. Sok sikert!
Ha maga a gumó még kemény, nem puha, vagy ráncos, menthető. Akkor a romlott részt az élő húsáig érdemes kikaparni és sebkezelni. Kellő beszárítás után van remény, hogy életben marad.
Figyelem, a következö képsorok csak 18 éven felüli nézöinknek ajánlottak. Gyenge idegzetüek ne nézzenek ide!
Szerintetek életben marad? Ha egyáltalán most még él. Harmadik napja szárad, a sebfelületek nagyon nagyok, faszénnel vannak bekenve. Mit csináljak vele?
Szia! Ha nincsenek kártevők, akkor fiziológiai oka van a deformációnak, amit a fényhiány, a viszonylag alacsony hőmérséklet és a víz illetve a tápanyag gazdálkodási problémák válthatnak ki. Jövőre próbáld újra a napfényhez szoktatást, mert az nagyon fontos az adeniumok számára, és nyáron, főként a fiatal magoncok sokkal jobban fejlődnek, ha nem csak heti egyszer kapnak vizet. Ami pedig a pótfényt illeti, szerintem 6500 kelvines megvilágítás jobb lenne. Üdv. gdezs.
Sziasztok! Magról keltettem 2019 februárban néhány adeniumot, lámpa alatt. Nem fejlődnek rendesen, hamar eldobálják a leveleiket. Közeg kókusz-kaktuszföld keverék, tápoldat ferti N15-P30-K15+2,4MgO+micro 750 mg/l. Próbálok inkább ritkábban öntözni, heti 1x amikor látom, hogy kiszáradt a közeg, kikönnyül a cserép. Mert gondolom sivatagi növénynek nem jó az állandó nedves közeg. Próbáltam nyáron naphoz szoktatni, de megégtek, így inkább maradtak ablak mögöt szórt fényben. Most egy 13w/1000lm 2700 k izzó adja a fényt nekik 30 cm magasról. Az idősebb levelek némelyike deformálódik, de kézi mikroszkóppal vizsgálva nem látok rajtuk atkát vagy tetveket. Mi lehet a gond?
Szia! Nekem vannak ilyenek, de már túlságosan hideg van ahhoz, hogy postázzam őket. Egyébként az e-mail címem nyilvános, ha mégis érdekelnének. Üdv. gdezs.
Szerintem azt a két cserép adeniumot akár naponta is ki-be hurcolázhatod, reggel ki este be. Mondjuk, a most következő hétvégére napközben is hideg, borult időt jósolnak, így akkor nem érdemes kivinni, de ha nappal nincs hideg és szép napos az idő akkor a helyedben én ki-be pakolgatnám őket. Ámbár, ha jó világos az ablakod akkor már bent is hagyhatod, ez a pakolgatás inkább az utóbbi napokra érvényes amikor nappal még 25C° körül alakult a hőmérséklet estére, hajnalra viszont 10C° alá csökkent. Üdv. gdezs.
Van két cseréppel kívül az ablakpárkányon, és épp most kezdtek őrült virágzásba. 20 bimbóból 4 már ki is nyílt.
Kint hagyhatom őket most, hogy hidegebbre fordul az idő, vagy tegyem át őket az ablak belső felére?
Mi veszélyezteti jobban a virágzást, a hideg, vagy a mozgatás (és a fénycsökkenés persze)?
Egyébként nagyon hisztis példányok, nyár elején volt egy hatalmas menet virágzás, utána nem csak a szirmok de az össze levél is lehullott. Mostanra tért magához. Már korábban is csináltak ilyet.
Sziasztok! Az idén ismét próbálkoztam célzott beporzással. Sok kísérlet nem sikerült, de azért fejlődik néhány magtok. Az pedig úgyis csak évek múlva derül ki, hogy ténylegesen hogyan sikerült a beporzás. Itt van néhány kép az elmúlt esztendők "terméséből": -szimplák: -duplák: Üdv. gdezs.
Meglepődtem, hogy benzinkútnál tudok ilyeneket venni. Igaz, hogy az első törzsének alján látszik, hogy valami "történt" vele, de a sérülés száraz, a törzs kemény.