Kérnèk egy kis segítséget. Pàr hónapja vettem egy kis 24 nm-es lakàst. Demrad típusú konvektor van benne. Működött rendesen, de ebben az óriási szèlben többször kialudt. Hívtam szerelőt is, aki àllítgatott rajta, működött rendesen, majd a mai viharos szélben ismèt kialudt. Szerinte hosszútàvon a megoldàs a csere lesz. Jókat nem nyilatkozott erről a kèszülékről.
Mi a véleményetek erről a típusról? Tènyleg cserèlni kellene? Ha igen, akkor milyen típust ajànlotok?
A Zeuszt takarítottam ki a nyár folyamán és azóta előfordul, hogy lekapcsol. Ez akkor szokott előfordulni, ha főzéskor lecsavarjuk a hőfok szabályozót, majd fűzés után újra felcsavarjuk 5-re. Szellőztetéskor az alsó légréteg lehűl, ezért a konvektor a legnagyobb lánggal próbálja magát utolérni. Az üveg ablakon látva, ilyenkor "fél méteres" láng és olyan mértékű huzat van a tűztérben, hogy az egyszerűen elfújja az őrlángot, ezért megszűnik a biztonsági hőérzékelő melegítése is. Lehet, hogy csak lejjebb kellene venni a legnagyobb láng nagyságát kisebbre és megoldódna a gondotok.
nem egészen a kérdésemről szól a fórum, de talán mégsem teljesen OFF:
FÉG 8.12b konvektor "gyújtóláng elalszik" hibára mentem egy rokonomhoz javítani. Kitakarítottam a készüléket, kicseréltem a gyújtóégőt és a termoelemet. Pár hétig jó volt - vagy nem szóltak, nem tudom. Most kiderült, hogy továbbra is megvan a hiba, sőt van úgy, hogy kétpercenként leáll. Ezen CR2 gázszelep van, nem akartam a mágnes cserével szétszedni ma beletettem egy CR6-os új gázszelepet. Megmértem a csatlakozási gáznyomást, 24,5 mbar. Beállítottam a maximum-minimum teljesítményhez javasolt gáznyomást műszerrel.
Fél óráig (amíg ott voltunk) vidáman égett, majd egy óra múltán hívtak, hogy megint megállt.
Azt hiszem, elfogytak az ötleteim. Nem igazán szoktam konvektorokat szerelni (minden jogosultsággal rendelkezem hozzá, de konvektorokkal nem foglalkoztam, a rokoni kapcsolat miatt kockáztattam meg)
Ha valakinek van hozzáértő ötlete, szívesen venném.
A házban van egy 86 éves néni, első lakók egyike és még házgyári konvektora van (1964). Sosem láttam még ilyet, es a neten sem találtam meg, nem tudom beazonosítani, viszont emlékeim szerint FÉG. Azt mondta neki a szerelő, ez marha jó konvektor, mert ez a típus még jóval vastagabb lemezből készült. Valószínűleg ezért üzemel még így 55 év után, természetesen régi gázszabályzóval. Ja és ott dübörög rendesen, 24-5 fok alatt fázik.
Képről nem tudom megállapítani, de akár az is lehet, csak úgy mint ami azbeszt kötélnek tűnik. Lent kattints az OBI-ra! :)
Egyébként az azbeszt akkor veszélyes, ha kiporzik. Tőlem nem messze volt egy Eternit gyár amit teljesen elbontottak. Nagyon sokan dolgoztak benne (köztük anyám húga, férje is) és akkoriban nem volt panasz az azbesztre, pedig tonnaszám dolgozták bele a termékekbe. Aztán ... Szerintem az elbontáskor levegőbe került az azbeszt és lettek is halottak.
Egy '82 előtti konvektornál mekkora lehet a veszély? Nem tudom mert nem olvastam arról, hogy miattuk emberek halltak volna meg. Szakmunkás tanuló koromban találkoztam azbeszt lapokkal, amiket tömítésnek és lánghegesztésnél is használtuk, hogy azt égesse a láng és ne mást és dolgoztunk tömítő kötelekkel is. Az akkori öregekből senkit nem tudok, hogy az miatt lett volna bajuk. Az alkohollal viszont voltak bajok, de ez most nem ide tartozik ... :)
Szoval ez az azbesztes :) Értem, hát valamit csinálnék vele. Vagy kicserélném, ha mindenből kapok még újat, vagy akkor veszek valami pasztát ra és mindenhol elkenem a szélüket. Ha jól látom 3 helyen van ilyen tömítésem. Akkor a tagoknál meg tényleg paszta van gyarilag. Tudsz ajánlani pasztát? Azt olvastam, hogy OBI, de leszűkítve ?
Ha az alaplai tömítés zavar, porszívózás után körbe kenheted a tömítőpasztával, vagy ki is cserélheted olyanra amit most lehet kapni. Ha a gyűrűs tömítés is zavar azt is kicserélheted egy mostanira (képek lentebb).
Nekem az a véleményem, hogy ami ki akart porolódni, az '82 óta megtörtént.
Szerintem a lemez konvektor sokkal jobb fűtőeszköz, hiszen sokkal nagyobb a hőleadó felülete.
Azért, hogy ne pattogjon hangosan és intenzíven, a legkisebb láng nagyságát le kell szabályozni (lentebb leírtam hogyan). Ha nincsenek vendégek és titeket nem zavar, hajtsd fel a konvektor fedlapját, hogy a kürtőhatás erősödjön!!
Sziasztok.Mi lehet a hiba a lampart konvektor felkapcsol nagy langra de vissza nem kapcsol orlangra termosztát kattan de nagyon megy csak .Ha bekapcsolom csak akkor van orlang
Köszönöm. Csinálok róla kepeket, hátha valaki felismeri a tömítéseket. Amennyiben mar azbeszt mentes nem cserélném le, míg tökéletesen üzemel. Ha lemez lenne, már kidobtam volna
Az öntöttvas konvektorok hőcserélő között úgy tudom, hogy hőálló paszta van(az OBI-ban lehet olyasmit kapni). Tömítés csak a főégő alaplapnál van, és talán a csillámlemezek alatt, de ezeket lehet helyettesíteni a pasztával.
Az a konvektor elég régi már ahhoz, hogy érdemes legyen lecserélni akár egy használt fiatalabbra! A le-fel szerelése sem agysebészet ...
Van egy F19.9-es öntöttvas FÉG konvektorom 1982ből (ha jol emlékszem az évre) és azt szeretném megtudni, ez a típus ebben az évben tartalmazhat-e még azbeszt tartalmú tömítéseket? A neten azt olvasni, hogy 1980-1982-ig szerelhettek azbesztes tömítéseket, majd rájöttek, hogy rákkeltő és változtattak. Egyáltalán fel lehet ismerni, hogy néz ki az azbeszt tartalmú tömítés?
"...1980–1982 előtt azbeszttömítéseket használtak, mert azt, hogy az azbeszt rákkeltő, csak ezt követően ismerték fel. Ezért ilyen tömítés található az 1982 előtt gyártott gázkonvektorok hőcserélői között, a gyújtóláng vagy a nézőüveg alatt. A tömítések szélei szabad szemmel is jól láthatók, ami azt jelenti, hogy az azbesztszálakat a szoba levegőjének a konvektor által keltett cirkulációja kiragadja, és beszállítja a szobai légtérbe, így az azbeszt súlyosan rákkeltő hatása a szervezetbe kerülve érvényesülni tud..."
A konvektor hibátlanul üzemel, habár megfigyeltem, hogy a lekapcsolás előtt közvetlenül puffog/vibrál, igaz nem sokat, illetve valószínűleg a szerelőlapi lemez képes pattogni, miután a konvektor lekapcsol, azaz elkezd kihűlni. Azt viszont marha sokáig csinálja. Tavaly megnézettem általános karbantartás céljából, teljesen rendben találták, és utána költöztünk be.
A nagy csavar elvileg a minimum láng szabályozó. A konvektor hőfokszabályzóját addig tekerjük amíg éppen ki vagy be kapcsolja a lángot. Ebben a határhelyzetben addig szabályozzuk le a lángot amíg az stabilan ég. Mint lentebb írtam, így szélesebb lesz a főégő szabályozás tartománya.
FÉG nyomásszabályzó alapján a kisebbik csavarról ezt gondolom: " PB-gázas készülék esetén az állítócsavart (8) az óramutató járásával egyező irányba, kattanásig vagy ütközésig forgatva kiiktatjuk."
Pellgrim konvektornál lehet őrlángot állítani, de a Lampart-FÉG-nél úgy tudom nem. Ha nagy az őr láng nem probléma mert így kb. nem 200 Wattal fűt, hanem 300 Wattal.
Olyan kérdésem lenne, hogy a két állítócsavar konkrétan mit állít a Lampart konvektoromon?
Az a bajom hogy az őrlángom is nagy, meg amikor begyullad a konvektor üzem közben is nagy lobogó lánggal ég és ugye ezen szeretnék egy kicsit csökkenteni. Segítségeteket előre is köszönöm.
Tudna valaki fényképet küldeni a FÉG új típusú konvektorainak belsejében található gázszabályzó elektromos bekötéséről, mert a 3 konvektoromat 2 különböző módon kötötte be a szerelő és félek hogy valamelyik elromlik. (Fekete kör alakú műanyag dobozhoz csatlakozik elöl fent a sárga/zöld, alatta a kék vagy a barna, és hátul a kék vagy a barna. Innen mennek ezek a vezetékek a termosztát hátuljába.)
Miben másabb? Azt szeretném megtudni akkor. Anno nálunk parapetes konvektort kéménybe bekötött a szerelő, egy átalakító kellett hozzá csak amit a konvektor hátuljába rakott bele. Ezért örülnék ha valaki lefotózna egy ilyen konvektort esetleg, vagy tud róla valamit mondani. Mert jelenleg direkt kéményeset ebből nem gyártanak még.
Üdv érdeklődnék valaki már szerelt be új fajta FÉG GF 26 ERP parapetes konvektort? Érdekelne hogy mennyivel másabb mint a régiek, működésileg főleg. Ileltve hogy kéménybe köthető-e?
GF 25-35 Az ár elenyésző, ezért a nagyobbik konvektort venném!
A nagyobb felület több hőt tud leadni kisebb lángterhelésnél. Kevesebb hőtágulásos pattogás, mivel nincs szükség névleges hő teljesítményre, kisebb igénybevétel, feltételezhetően hosszabb élettartam, valószínűleg takarékosabb üzemmód és nagyobb teljesítmény tartalék.
Ha még csendesebb és takarékosabb (ezt nem tudom csak gondolom) üzemmódot vársz el, akkor a fedlapocska alatti csavart addig csavard (ha jól emléxem befelé), amíg a legkisebb láng még stabilan ég(ezt akkor állítsd be, amikor a konvektor már csökkentett üzemmódban működik). Az őrlángot-legnagyobb teljesítményt nem befolyásolja csak szélesebb tartományban vezérli a főégőt. Nálam mind az 5 konvektornál le van véve a legkisebb láng, ezért hőn tartásnál, indulás-leállás után csak elenyészően pattognak a konvektorjaim.
Téglaépítésű földszinti lakásunk konvektorait még a fűtési szezon előtt szeretném (részben) lecserélni. A konyhában egy kis háromtagos Fég F157 öntöttvas volt eddig használatban. Ezt már ki is cseréltem a legkisebb GF25 tipusra. Gondolom elég lesz ide. 10,5 m2-ről beszélünk kamrával együtt. Itt napi szinten főzünk is ami tapasztalatom szerint meglepően sokat rásegít.
Van egy közel 13 m2-es kisszobánk is, ahol szintén F157-et szeteltek fel annak idelyén. A leadott hőmennyisége gazdaságosan fűtötte fel a szobát, viszont műszakilag és esztétikailag ennek is erősen javasolt a cseréje. Ide viszont nem tudom eldönteni, hogy GF25 vagy 35 lenne a megfelelő? A régi F157 hőteljesítménye 3500 kcal/h ami kb. 4kW-nak felel meg, így én a GF35 felé hajlok. A szomszédos nagyszobát F8.50-el fogom majd szerelni. Innen ha kell tudom kifele is fűteni a két közlekedő folyosót.
Az igaz h a termosztát csak fahrenheitet tud ? (Nehezemre esik elhinni, hogy egy termékfejlesztés ide vezethet, de az egyik forgalmazó oldalán ez van kiírva).