Sziasztok!
Anyám nevelt fel, 25 múltam, amikor megismertem apámat. Arra lennék kíváncsi, hogy a hozzám hasonlóknak mennyire befolyásolta az életét az apa hiánya. Megkeresték-e és ha igen, milyen volt a folytatás?
Milyen vicces, ezt 3 éve írtam. Most már csak arra vágyom, hogy legyen majd egy-két igazán jó barátom, akik ott állnak az ágyam mellett, vagy csak az életemben majd a halál előtt. De ha ez sem lesz, még akkor is meghitt kettesben lehetek a Teremtővel. Soha nem leszek egyedül. Soha...
családon belüli függetlenség, érdekes dolog... egyedül én nem szeretek, függetlenségre viszont van lehetöségem és jó is ez nagyon. remélem jól értettem amit mondani akartál.
én sem látom magam mással... semennyire. mindig vége van egy rövidke reményteljes idöszak után, mikor kezdhetem magam elölröl felépiteni. akkor már az is jobb, ha nem próbálkozom egyáltalán!
Sajnos sokadik vagyok azok közt, akik az elhúzodó hagyatéki eljárás miatt nyugtalankodik. Jelen esetben, én egy végrendeleti örökösként vagyok érdekelt. Nincs senki, aki jogos örökrészre igényt tarthatna... Az elhunyt után maradt tartozásokat, közüzemi tartozásokat már kifizettették velem, pedig még sehol a végzés. Az idáig eltelt 4 hónap alatt kétszer telefonáltam, amikor is elég dúrván "elhajtottak" mondván, hogy a halottam úgy sem támad fel és mindenki megkapja majd a jussát, akkor mit pattogok.
Próbáltam érthetően elmondani, hogy vidéken élek, dolgozom , csemetéim vannak és nem tudok hip-hopp ugrani. A "közjegyző úrnak sok a dolga" és passz, lerakták a telefont. Hogy lehetnek ennyire érzéketlenek az emberek? Akkor most itt szeretbém megkérdezni, hogy egy permentes hagyatéki folyamat körülbelül meddig tart?! Legalább is körülbelül szeretném tudni, hiszen az eleve személyes veszteségemen / az elhunytra gondolok/ felül a jövőn is gondolkodnom és terveznem is kell...
Eléggé kettős bennem... szeretném én is egyszer így, hogy a családon belül függetlennek lenni. Pedig inkább az egyedüllétre vágyom. Nehéz elképzelni magamat máshogy, mint egyedül.
Azt a meleg környezetet, amit egy család ad, férjestül, gyerekestül, hogy a halálos ágyam mellett ott álljanak az unokáim, vagy legalább egy gyerekem, hiába akarom azt hinni, hogy megvagyok enélkül, de azért ezzel együtt biztos jobb. Kerekebb. Viszont ehhez fel kell adni a függetlenséget.
Ha ez válasznak számít, akkor én megéreztem, hogy nem volt apám. Nők vettek körül, és rendesen agyon is féltettek. Nehéz megértenem, miért van mindenki akkora lázban a párkapcsolattól, én mindig azt láttam, hogy anyám egyedül volt, élettársa sem volt. Tehát egy nő egyedül elvan, nincs szüksége férfira, nyilván ez oké, minek keressek én bárkit is? Csak szar lehet egyedül meghalni.
köszönöm a választ... bünhödtem én már eleget, azt hiszem... Büntetni sem akarok, mert nincs kit. A férfiminta érdekes kérdés, magyarul szerezzek neki egy apát??? ezt nem akarom. Ha lesz is minta, azért, mert ö a társam, nem pedig a gyerek miatt.
