Sziasztok!
Jó rég jártam erre. :)
(hup, most látom, hogy kicsit hosszú lett az irományom, bocs, és jó olvasgatást az érdeklődőknek :) )
Több oka is van, hogy most benézek.
Lássuk őket szép sorban.
Első és legfontosabb, hogy 10 éve volt, hogy első Piros teljesítménytúrámat csináltam, és ezt most egy rendhagyó teljesítéssel akartam megünnepelni.
Második, hogy gratuláljak Atros-nak a terep 85-höz!!! :) Szép volt, bíztam benne, hogy 11 órán belül leszel. Mondtam is Erikának, hogy legrosszabb esetben is 10 és 11 között fogod lenyomni. De 10 alatt...
Harmadik, hogy IronREADER lettem és ezúton is szeretnék gratulálni valakinek, aki tudja, hogy kiről van szó. :)
Remélem, hogy erre jár majd.
---
Vissza a kezdetekhez.
Az első TT-m nem a Piros volt, megelőzte egy Téry Ödön emléktúra, a 19. Europa - Volkswandertage, egy Esztergom 20, egy Lábatlan 35 és egy Vasas 25.
Viszont a Piros az egyetlen túra, amire a kezdetektől minden évben elmentem!
Első TT fórum hozzászólásom is a Piroshoz kapcsolódott, de az akkor idézőjelben említett futás, valóban nagyon idézőjeles volt.
A Piros 35-öt csináltam minden évben, kivéve egyet, amikor elcsábultam egy 50-esre.
Az első Piros túrám óta megcsináltam kb. 190 db túrát, 3-100km-ig. Futottam több félmaratont és két Maratont.
Tulajdonképpen ez a sport indította el, és ébresztette fel bennem a futási kényszert.
Volt kb. 4-5 !ÉV! amikor térdfájos voltam és térdgumival túráztam. Gumi nélkül nem ment 10-nél több. :D
Azt hittem, hogy így maradok, de ezt is sikerült megcáfolni!!! (később is lesz róla szó)
Továbbá rengeteg tapasztalatot és kedves ismerőst gyűjtöttem.
---
Előzmények
Térjünk vissza az idei túrához.
Természetesen most is biztos voltam benne, hogy megyek a Piros 35-re, de most egy kicsit másképp akartam jubilálni. Volt már, hogy bele-bele kocogtam, futottam a túrába, viszont ma a húzós emelkedők kivételével végig akartam futni. (A durva emelkedők még nem mennek... Reméljük, hogy ami késik az nem múlik.)
Kicsit féltem, mert az idei Mátrabérc óta nem mentem emelkedőt, csak nagyon keveset a futó edzéseken. 3 éve, mióta kisfiam megszületett ez a két túra fix (MB, Piros), ezen kívül max évi 1-2 kisebb a családdal.
A nyáron "rengeteget" futottam. Eddigi magamhoz képest. Igyekeztem heti 50km-eket tolni. Ennek meg is lett az eredémnye. A két évvel ezelőtti első 5:04-es maratonhoz képest az idei 4:22 lett. Ami persze még mindig karcsú, de nekem óriási javulás.
Most akkor írnék is egy kicsit a térdgumis történetről, tanulságként.
Egyik Budai-hegységes túra végén nyilalgatni kezdett a térdem, akkor végig küzdöttem, de után napokig alig tudtam ráállni rendesen a lábamra.
Túráról túrára romlott ez. A végén már ott tartottam, hogy 10km-t nem tudtam sántikálás nélkül menni... (Mai napig nem derült ki, hogy mi lehetett a tényleges probléma...)
Akkor ősszel a Vasas túrán is sántikáltam, amkikor rámszólt valaki, hogy térdgumit próbáltad már? Hmmm nem. Uccu neki vettem is egy jó kis pamut alapút, hogy ne izzadjak bele és láss csodát, onnantól nem volt baj.
Talán még itt a fórumon is írtam hogy milyen jó lett.
Sajnos a térdgumi megmaradt és a fájdalmak se múltak el teljesen, de nem volt elviselhetetlen. Elkönyveltem, hogy ez van, én már így maradok.
Idővel kezdett idegesíteni a dolog és kezdtem kutatni az okát. Orvosok, térdspecialisták, röntgenek, fogászatok, vérvételek, stb...
Sorra véreztek el. Nem látszik semmi komoly probléma. No akkor így maradunk...
Tavaly megismertem egy Ironman-t (Raymond, az idei Maraton-időmet neki köszönhetem, szóval ezúton is nagyon-nagyon-nagyon köszönöm neki!).
Jöttek a tanácsok, edzzek keményebben, váltsak technikát, nyújtsak, stb... (Jó minőségű cipőre már régebben átálltam.)
Vonakodva hittem neki, de napról napra jobban ment.
Múltak a fájdalmak, végül oda jutottam, hogy egy év után letettem a térdgumit, futottam nélküle félmaratont, maratont és most a Piros 35 is behúzva.
(Idén még nem túráztam térdgumi nélkül! MB még azzal ment.)
Hogy volt-e összefügges az eredeti probléma és ezek között? Még mindig nem tisztázódott, de azt gondolom, hogy amit sikerült elérni az magáért beszél.
Ezen fellelkesedve gondoltam, hogy ünnepeljük meg a Piros jubilálást egy futással!
Az októberi maraton után két héttel az egyik csütörtöki erősebb edzésemen a hátam megfájdult.
No, puff neki, ennyit a futásról, gondoltam, de a túra napjára sikerült elviselhetővé tenni, úgyhogy neki mertem állni.
Túra előtti este szokás szerint kikészítek mindent, ami mellesleg a néhai első túracuccok mennyiségének halovány töredéke. Kinézek egy 5:31-es hévet. Beállítom a telómat ébresztőre és szunya.
Magamtól ébredek (már gyanús).
5:26...
Kapkodás. Indulás. A héven enyhén hülyének néznek miközben bemelegítek. :)
A nevezés szokásosan gyors, köszönök az ismerősöknek akiket észreveszek, és indulás előtt odaköszönök Évának és Egonnak is, mondván hogy bocs de sietek,
mert 1-ig lesz fent a család Dobogókőn és ha már keletkezett fuvarom, akkor jó lenne kihasználni. Éva mondja, hogy akkor már sajna nem találkozunk.
---
Piros 35
6:46kor startolok, és máris nekiiramodok az aszfalton, ez most az én terepem.
A hátfájásom el is múlik nyomban. Pöpec, ezt nem gondoltam volna.
Tudom, hogy ez nem verseny, de magammal mégis csak az, és akkor már belevontam a gondolataimba másokat is, motiváló előzni, és végül is az is, ha előznek. :)
A terv az volt, hogy egyenesben mindent bele, lankás emelkedőn nyugis futás, durvábbakon pedig, amíg megy addig kocogás, majd gyors séta, lefele pedig futás, amennyire a térdem engedi.
A meredek utcában vége is lett a futásnak. :) Séta a lépcső tetejéig. Jól kezdődik a nap...
Innen nincs probléma, az ürömi műútig simán szárnyalok. (Ezeket a kifejezéseket persze a saját tempómhoz mérem, volt olyan a túra során, hogy egy ilyen szárnyalás közben elhúzott mellettem egy futó :) ).
Lónyerítés, helló. Cél hogy az ürömi műút utáni kavicsos útat végig fussam. Felveszek egy lagymatag tempót. Megelőzök valakit, aki inkább futónak tűnik mint gyalogosnak és mondja, hogy nyomjam, nehogy gyalogos előzzön meg futót. Visszavágok, hogy pedig mindjárt így lesz. És nem tévedtem... csak-csak bele kellett a vége felé gyalogolni.
Ahol tudok futok felfelé. MEGELŐZÖM Rushboy-t... hozzá tartozik, hogy épp leány kísérő és pont gyalogol. Nyílván ha fut, akkor csak integetni tudtam volna neki. De talán még azt se. Helló Da... na mind1. :) (neeeem, azért mindig sikerül pár szót váltanunk)
Bíztatnak az emberek. Ez jó. Megyek is ahogy tudok az Ezüst-hegyen.
Üdvözlöm Hartmann Misi-t, bíztat, hogy adjak a tempónak, örömmel teszem is. Nagy példakép, emlékszem amikor pár éve a Halmi dülőn futott el mellettük. Elképesztően jól tartja magát, gratulálok!!! Mindig pozitív, és jókedvű.
A végén a kövek megint sétára kényszerítenek, de fent vagyok. 1óra 7perc. Hmm az eddigi 1:30-akhoz képsest elég jó.
Józsi pecsétel, teperek tovább, mert jó hideg szél fúj. Késve indítom a következő kört a Sports trackeren.
Lefelé próbálok óvatosan kocogni. Nincs baj, a térdem bírja. Elképesztő sokat számít a technika és a tapasztalat. Amikor Mátrabércen látom futni lefelé a fiatalokat, akkor gondolom magamban (mint nagy öreg :) ), hogy na találkozunk mi még a végén... És sajnos tényleg... :( Csak akkor én az addigi langyos egyenletes tempómmal száguldok el mellette, amíg ő húzza a lábát lefelé a Múzsláról. :(
Csobánka mellett egy futóval kerülgetjük egymást, majd elhúz és soha többet nem látom. A műút megint az én terepem, fel is gyorsítok rendesen. A frissítő ponton azt se tudom hogyan álljam meg a túl sok evést. A frissítést is totál másképp csinálom mint régen. Régebben egy evésre ettem annyit, mint most egy túrán végig, és mégis jobban megy. Most bekapok pár ropit, egy kis adag mazsolát, és feltöltöm a félig elfogyaszott magnéziumos italomat. Nem időzök sokat, start. Eszembejut a track, kört léptetek.
Futok tovább, kezdem érezni, hogy valamit csinálok, főleg az emelkedőkön. Ha kicsit meredekebb, akkor már egész sokszor kezdek belesétálni, de valamennyire tartom még magam a futáshoz. Abban állapodok meg magammal (szoktam ilyen üzleteket kötni magammal :) ), hogy ha olyan tempóra lassul a futásom, hogy gyalog már ugyanazt a sebességet menném, akkor gyalog folytatom. (Ez innentől nyíván elég jól működik az adott esetekben. :) )
Kezdek futókat előzni? (nem biztos, de legalábbis futó szerkósokat) Tölgyikrek felé van egy nagyon lankásan emelkedő hosszú egyenes, azt még soha nem sikerült végig futni. Majd most! És valóban. Nagy az öröm, új motiváció. Pecsét, fotó, tovább. Pap-rét felé elviharzik mellettem egy futó lány. Majd egy pár (Dömösnél még láttam őket, majd soha többet). Királykút felé kezdek ismét bele-bele gyalogolgatni, most néha a lankákba is. Alibiből eszem egy kis kekszet és iszogatok. Király kútnál megelőzöm az utolsó gyalogos csapatot. Jön a lefele menet... Mi lesz a térdemmel? Fogja bírni?
No majd kiderül. Start.
A köves, avaros részen óvatosan próbálok ereszkedni, imitt-amott vigyázva oldalazva, majd jön egy iszonyat jól futható rész, ott nekiiramodok. Visszamegy az út a technikásabb részre és érzem, hogy az előbbi gyors szakasz kivett belőlem. Lassan lefelé is gyalogolok, fáradok? SK is Ironman lett, én pedig nem tudok lefutni 37km-t? Na gyerünk. :) (még mindig a beszámoló hatása alatt vagyok ;) )
Térdem engedi az ereszkedést, de azért nem csapatom annyira. Meg is előznek akiket Király-kútnál lehagytam, baj nincs, de jobb nyugiban.
Amikor kezd alábbhagyni a terep, a patak után odalépek neki a pontig.
Jé itt van Egon és Éva. No mi történt, végül csak találkozunk? Bíztatnak, hogy elég gyors voltam, még nincs is nyitva a pont. Sajt, de jó! Keksz, ivás. Most nem zsíros kenyerezek, nagyon fincsi lenne, de mindig megszívom felfelé...
Fájó szívvel otthagyom a pontot, nagy bíztatások közepette, köszi!!!
Megint a pont után indítom az új kört...
Próbálok telefonálni, hogy mi lesz a fuvarommal. Család még otthon henyél, de dél körül fent lesznek.
Jön az utolsó megpróbáltatás. Felmenni a hegyre. Belegondolok, hogy itt sok futás az én szintemen nem lesz már... Be is jön. Tolom felfelé a sétát a Körtvélyesig, ahogy csak bírom. Közben valakit kisegítek pár sebtapasszal. Vicces a kidörzsölődött mellbimbó, én már csak tudom. :) Főleg amikor az ember nem borotválja le a szőrt ragasztás előtt, ezt is tudom. :)))
A réten megkockáztatok egy kis futást, mint Gandalf a több fényt Moriában. A futás csodák-csodája megy és még koboldok, orkok, és trollok sem törnek rám szerencsére.
Újra kezdődik az emelkedő. A legkeményebb rész. Döme mumusa a Piroson. :) Nem is csodálom, ez már emlékeztet a Mátrabérc egyes szakaszaira, ott is ilyen halott szoktam lenni. Jócskán belassulok, csak séta a nyeregig. Közben beérnek a Terep 85 első fecskéi. Mintha nem is lenne emelkedő... Figyelem őket. Kis léptek. Hop-hop-hop. Ez kéne. Egyszer csak fog menni nekem is.
Sajnálom a kivágott erdőt. Pár éve itt még hatalmas fák között túráztunk, most viszont nagyon szép a kilátás. Ha választanom kéne, mégis az erdőre szavaznék.
Jé, nem fáj a térdem, amikor átmászok a létrán. Ez is új.
Felérek végre a Szakó-nyeregbere. Pecsét, megint késve indítom az új kört, ez a rendszer úgy látszik egész jól beállt.
Na még egy kis séta és utána mehet a futás a végén, ami belefér.
A sziklánál egy csoport megkérdezi honnan jövünk. Mondom, hogy Római fürdő. "ouohhaei, hát nem erre a válaszra számítottunk" - majd leesnek a hegyről a csodálkozástól, miután Dobogókőről alig bírtak lemászni addig. Azért még odaszúrom, hogy van aki Budaörsig megy. :)
A szikla tetejétől végre tudok futni. Beszélgetek is egy kicsit egy futóval, aki 20-szoros Mátrabérces (óriás gratula!). Eltipeg, mert nekem kezd görcsölgetni a vádlim... Bizony kevés volt a magnézium, vagy sok a terhelés, vagy minden együtt. Tartom még magam, de a tempó már nem az igazi. Egy-két emelkedőbe belesétálok, viszont amint elérem a dobogókői séta utat, csak futás, ami belefér.
Azt hittem engem ünnepelnek a cél előtt, de azért visszanézek, mert jártam már így, naná, hogy Terep 85-ös húz el mellettem. :) Nem baj azért begyűjtöttem az elismeréseket magamnak is. :)
Most végre időben megállítom az időmérőt.
Cél, forró csoki, még nincs kész, úgyhogy szerencsére csak langyos, pont úgy ahogy én szeretem. Máté adja a 9. Piros 35-ös kitűzőmet.
Nagyon örülök neki, de leginkább az 5óra 21perces menetidőnek, amiben benne vannak a frissítések és pecsételési idők is.
Nem egy szélvész idő tudom, de majdnem végig ment a futás (persze kivéve azt a néhány "botlást" :) és a számomra meredekebb emelkedőket), ami még soha sem sikerült, és ennek nagyon örülök.
Szóval én csak így kicsiben a nagyokhoz képest, viszont továbbra is lelkesen. :)
Köszönöm az MVTE-nek a 10 év lehetőséget!!! És bocs ha bárkit kihagytam a beszámolóból.
Legyen ez a túra fordulópont. Nem mondom, hogy nem fogok gyalogos túrát csinálni többé, de ameddig a testem engedi és nem a családommal túrázok, terepfutás lesz.
