Keresés

Részletes keresés

fazd Creative Commons License 2014.10.20 0 0 26

a másodosztály hetedik helyén, de az elsőtől csak négy ponttal lemaradó Real Zaragoza elnöke közölte: valós az esélye a klub megszűnésének, mivel az még mindig óriási adósságtömeget görget maga előtt, ráadásul az adóhatóság az együttes számláit is kénytelen volt zárolni, melynek köszönhetően a munkatársak kifizetése is egyre komolyabb gondot okoz. a vezetőség továbbra is keresi a megoldást a probléma orvoslására - az egyik Aragónia Kormánya lehet, amely készen áll segíteni az együttesnek, ám előbb az adóhivatallal kellene valahogy zöld ágra vergődni. hosszabb távon új befektetők megjelenése jelentené a valódi segítséget, ám ilyet, legalábbis megfelelőt hosszú-hosszú ideje képtelen találni az elnökség.

fazd Creative Commons License 2014.09.02 0 0 25

már korábban eldőlt, hogy a financiális krízisből kikecmergő Zaragoza az elkövetkezendő idényben is a másodosztályt erősítheti. az aragóniaiak két fordulót követően a tabella tizennegyedik helyén állnak, két ponttal, két döntetlennel.

 

a távozókról: több meghatározó labdarúgó is elhagyta nyáron az együttest, így Leo Franco, a belga másodosztályba szerződő Luis García, a szerződését meghosszabbítani nem kívánó Barkero és David Cortés, az Espanyol által 2,2 millió euró ellenében elcsábított Álvaro González - Paco Monatanes páros, de távozott többek között Cesar Arzo (Beitar), Víctor Rodríguez (Elche), Abraham (Eibar) és a manchesteri kölcsöncsatár, Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb).

 

mivel valahogy szükségessé vált betömni az így keletkező réseket, ugyanakkor a költekezés, mint olyan szóba se jöhetett, a klub főleg a lejáró szerződésű, valamint gond nélkül kölcsönvehető labdarúgókra fókuszált. így érkezhetett meg Bakuból Rubén González (korábban Real Madrid, Mallorca és Osasuna), valamint a rutinos Mario Álvarez, a bosnyák Eldin Hadzic (Hérculés), az uruguay-i védőpáros Carlos Diogo és Leandro Cabrera és a Córdoba gólgyárosa, a csapata feljutásában komoly szerepet vállaló Pedro. a Zaragoza kikölcsönözte továbbá a Bilbao tehetségét, Inígo Ruíz Galarretát, a Sion albán védekező középpályását, Vullnet Bashát, valamint az előző idényben a Real Madrid B csapatát erősítő Willian Josét és az Udinese rendre kölcsönadott középpályását, Jaime Romerót. érkezett továbbá Chuli (Betis), B. Bastón (Deportivo), Bono (Atletico B), Dorca (Murcia).

 

a feljutás aligha lehet cél, de a középmezőnyben mindenképp meg kell tapadnia a csapatnak, s ki tudja milyen meglepetéseket tartogathat ez a szezon a Zaragoza számára.

fazd Creative Commons License 2014.07.12 0 0 24

megszűnhet a Real Zaragoza! 

 

komoly gondban a spanyol másodosztály előző kiírásának tizennegyedik helyezettje! az aragóniai klub óriási, 113 millió eurós adósságot görget maga előtt, ebből mintegy 29 millió euró adótartozás. megoldás egyelőre nincs, pedig a vezetőség éjt nappallá téve tárgyal az esetleges új befektetőkkel, a klub jelenlegi és korábbi részvényeseivel. az adóhatóság (LAT) a hónap végéig adott haladékot a helyzet rendezésére, valamilyen fizetési garancia felmutatására - ellenkező esetben megkezdődhet a klub felszámolása. 

fazd Creative Commons License 2014.01.15 0 0 23

féltvánál a spanyol másodosztály, a huszonegy forduló alatt harminckét pontot szerző Real Zaragoza a negyedik helyről vághat neki a tavaszi szezonnak. a mezőny elől-hátul nyitott, két pontra a tízedik, négyre az első hely.

 

az aragóniaiak nyáron alaposan meggyengültek, több alapember is távozott, köztük Romaric, Roberto, Postiga, Lanzaro, Zuculini, Apono és Pintér is, érkezett ugyanakkor Ángelo Henríquez (Manchester United), a gólfelelős Roger (Levante), valamint a rutinos Barkero, D. Cortés, César Arzo hármas.

 

papíron nem ígérkezik nehéznek a folytatás, legalábbis ami az elkövetkezendő fordulót illeti, hiszen legerősebb ellenfelük (igaz, idegenben) a tizennegyedik helyen szerénykedő Lugo lesz.

fazd Creative Commons License 2013.06.11 0 0 22

elmaradt a bravúr, kiesett a Zaragoza!

 

az Atletico Madrid ellen elszenvedett vereség (1-3) végleg megpecsételte a szezonnak szebb reményekkel nekivágó Real Zaragoza sorsát, mely végül az utolsó helyen végzett és kiesett a La Ligából.

fazd Creative Commons License 2013.05.27 0 0 21

ismétli e önmagát a történelem? a kérdés alighanem minden Zaragoza szurkolót foglalkoztat ezekben a napokban, csapatuk ugyanis pengeélen táncol, s ugyanúgy, ahogy az előző szezonban, idén is az utolsó forduló eredménye dönt a bennmaradásról. bár az aragóniai együttes az elmúlt öt fordulóban hét pontot is szerzett, a közvetlen riválisok feltámadásának köszönhetően így is csak az utolsó előtti a tabellán:

 

16. Granada 39p

17. Deportivo 35p

18. Celta Vigo 34p

19. Zaragoza 34p

20. Mallorca 33p

 

a végső, minden eldöntő fordulóban nem kisebb feladat vár Hélder Postigáékra, mint a már biztosan a harmadik helyen végző Atletico Madrid legyőzése. kiút lehet a pokolból az egymás elleni eredmények (7-6) tekintetében alulmaradó Deportivo esetleges veresége, akik az idén remeklő Real Sociedadot vendégelik meg, valamint az, hogy sem a Celta, sem a Mallorca nem nyer. előbbi az Espanyol, utóbbi a Valladolid ellen mérkőzik, mindketten hazai pályán. sok szerencsét, srácok!

fazd Creative Commons License 2013.04.23 0 0 20

hétfő este harminckettedik bajnoki mérkőzését is lejátszotta a Real Zaragoza együttese. az immáron tizenöt (!) mérkőzés óta nyeretlen, a tabella legutolsó helyén szerénykedő csapatot legutóbb a szintén a kiesőzónában található Celta Vigo fektette két vállra. az idáig mutott produkció mellett a sorsolás sem ad túl sok okot a bizakodásra, hiszen az elkövetkezendő (és egyben záró) hat fordulóban a gyengélkedő Mallorca (o), a nemzetközi kupaindulásról vélhetően éppen lemaradó Rayo Vallecano (o), a Levante (i), az Athletic Bilbao (o), az élmezőnyhöz szorosan tapadó Betis (i) és az ezüstéremért küzdő Atletico Madrid (o) vár ellenfélként a Zaragozára.

 

persze nincs még veszve semmi sem, Manolo Jiménez tanítványai - ugyanúgy, ahogy az előző szezonban - minden bizonnyal idén is mindent meg fognak tenni a bennmaradás érdekében, mely remélhetőleg ezúttal is sikerül majd nekik.

fazd Creative Commons License 2012.11.07 0 0 19

túl a tizedik fordulón a Real Zaragoza együttese a tabella tizenkettedik helyén áll, az aktuális helyezésével megegyező pontszámmal, kilenc lőtt és tizenött kapott góllal. az elmúlt tíz forduló eredményei és gólszerzői:

 

Real Zaragoza - Real Valladolid 0-1 (0-1) g.: Óscar (45.)

 

Espanyol - Real Zaragoza 1-2 (1-0) g.: Álvaro (43.), ill.: Apono (51.), Postiga (89.)

 

Real Zaragoza - Málaga 0-1 (0-0) g.: Ignacio Camacho (56.)

 

Real Sociedad - Real Zaragoza 2-0 (0-0) g.: Inigo Martínez (55.), Vela (61.)

 

Real Zaragoza - Osasuna 3-1 (2-1) g.: Postiga (4.), Timor (45. - öngól), Apono (71.) ill.: Armenteros (29.)

 

Valencia - Real Zaragoza 2-0 (1-0) g.: Feghouli (12.), J. Viera (59.)

 

Real Zaragoza - Getafe 0-1 (0-0) g.: Diego Castro (64.)

 

Granada - Real Zaragoza 1-2 (0-2) g.: El Arabi (77.) ill.: Postiga (3.), Víctor (27.)

 

Real Zaragoza - Sevilla (2-1) (2-0) g.: Postiga (36.), Sapunaru (45.) ill.: Medel (70.)

 

Real Madrid - Real Zaragoza 4-0 (2-0) g.: Higuaín (23.), Di María (25.), Essien (89.), Modric (92.)

 

az elkövetkezendő öt forduló kínálata: Deportivo (o), Barcelona (i), Celta Vigo (o), Mallorca (i), Rayo Vallecano (i)

fazd Creative Commons License 2012.08.18 0 0 18

mint ismeretes a mai napon a Celta Vigo - Málaga összecsapással kezdetét veszi a spanyol pontvadászat idei kiírása. a Real Zaragoza együttese hétfőn, az első forduló zárómérkőzéseként a Rayo Vallecano ellen lép pályára a La Romaredában.

 

az előző szezon végén bravúrosan teljesítő, és a bennmaradást kiharcoló Zaragoza kerete jelentős változáson esett keresztül a nyár folyamán. távozott többek között a védelem két alappillére, Paulo Da Silva (Pachuca) és Matteo Contini (Siena), a szezon végén remekül szereplő Angel Lafita (Getafe), Luis García (Tigres) csatárpáros, valamint a kölcsönvett Rubén Micael, Pablo Barrera, Juan Carlos, David Mateos és Tomislav Dujmovic ötös is.

 

a távozók mellett természetesen az érkezőkről is érdemes szólni pár szót, ugyanis olyan nevek csatlakoztak az aragóniai együtteshez, mint harmincnyolcszoros elefántcsontparti középpályás Romaric, a korábbi Feyenoord illetve Celtic védő Glenn Loovens, valamint a végleg megvásárolt Apono és Zuculini, a kölcsönvett argentin Lucas Wílchez, továbbá a kölcsönből visszatérő kapus, Toni Doblas. nagy kérdés, hogy a fiatalos lendületet megtestesítő további erősítésnek szánt Lucas Porcar (Villarreal II), Javier Álamo (Recreativo), Álvaro González (Racing Santander) trióval mennyivel válik ütőképesebbé a keret, mindenesetre augusztus 31.-ig bőven van idő toldozni-foltozni a csapatot, s hamarosan az is kiderül, hogy egyszeri kisiklás volt e az előző szezon pocsék teljesítménye.

 

ELŐRE ZARAGOZA!

fazd Creative Commons License 2012.05.14 0 0 17

a végére összekapták magukat a fiúk, megérdemelten maradtak bent. remélhetőleg a következő szezonban előkelőbb helyen végeznek a tabellán, persze addig még sik víz lefolyik az Ebro folyón :)

Előzmény: pantic_ (15)
fazd Creative Commons License 2012.05.14 0 0 16

nem kis meglepetésre, némi szerencsével és egy igen veretes végjátékkal de megőrizte első osztályú tagságát a Real Zaragoza!


az aragóniai együttes az utolsó fordulóban az európai kupaindulásról hiába álmodozó Getafe legyőzésével vált biztos bennmaradóvá, pedig sokáig olybá tűnt, hogy 2008-2009-es szezon után ismét megismerkedhetnek a spanyol másodosztály kínálatával. a Zaragoza a 29. forduló meglepetésével, a Valencia idegenbeli legyőzésével (1-2) kapaszkodott bele az utolsó szalmaszálba, melyet előbb az Atletico Madrid (1-0), később a rivális, akkor még a tabellán a Zara előtt álló Sporting legyőzésével tett teljessé. a hátralevő nyolc találkozóból az együttes ötöt megnyert (egyebek mellett az EL-döntős Athletic Bilbaót és az EL indulást meglepetésre kiharcoló Levantét is megverve), így beelőzte a végül kieső, utóbbi tíz mérkőzéséből csak hármat nyerő Villarrealt, és a végére igencsak elfáradó Granada csapatát.


hihetetlen feltámadás, sőt talán annál is több ez egy olyan gárdától, mely az első húsz fordulóban mindössze kétszer (!) hagyta el győztesen a pályát, s amely egy tizennégy meccsen át tartó nyeretlenségi szériát is összehozott.

 

a sikerből kétségtelenül oroszlánrészt vállalt a kilenc góllal házi gólkirály Hélder Postiga, a Málagától kölcsönvett ’büntetőkirály’ Apono, a bravúrkapus Roberto valamint a végére egyre többször lehetőséget kapó Pintér Ádám is.

 

végül az utolsó két forduló eredményei:

 

La Liga 38. forduló 

 

Getafe – Real Zaragoza 0-2 (0-0)

 

Getafe: Moyá, Juan Valera, Miguel Torres, Rafa, Álvaro Arroyo (Pedro Ríos 73’), Casquero (Güiza 78’), Pedro León (Álex Perez 59’), Lacen, Barrada, Pablo Sarabia, Miku

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva, Paredes, Álvarez, Zucilini (Luis García 46'), Rubén, Apono, Abraham, Postiga, Lafita (Barrera 88’), Edu Oriol (Dujmovic 64’)

 

Gól: Apono (58’ – büntető), Postiga (91’)

 

La Liga, 37. forduló 

 

Real Zaragoza – Racing Santander 2-1 (1-1)

 

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva, Paredes, Álvarez, Pintér, Rubén (Dujmovic 60’), Apono (Obradovic 87'), Abraham, Postiga, Lafita, Edu Oriol (Edu Oriol 66’)

Racing: Mario, Christian Fernandez, Bernardo, Francis, Álvaro González, Diop, Gullón (Adrián 58’), Edu Bedia (Luque 78’), Jairo Samperio, Quique, Lautaro Acosta (Isuardi 66’)

 

Gól: Postiga (13’), Lafita (78’) illetve Christian Fernandez (11’)

 

pantic_ Creative Commons License 2012.05.13 0 0 15

hát erre egy kurva forintot nem tettem volna év közben! grat!

Előzmény: fazd (14)
fazd Creative Commons License 2012.05.13 0 0 14

megőrizte első osztályú tagságát a Real Zaragoza együttese!

részletekkel és rövid évértékeléssel holnap

fazd Creative Commons License 2012.05.03 0 0 13

bár fordulóról fordulóra eddig nem vitt rá a lélek, most mégis kivételt teszek, és elébe vágok az elkövetkezendő (és egyben utolsó) két mérkőzésnek egy rövid esélylatolgatás keretében

 

a párosítás:  

 

Real Zaragoza - Racing Santander (2012.05.05)

Getafe CF - Real Zaragoza (2012.05.13)

 

a tabella állása:

 

15. Granada (42p)

16. Villarreal (41p)

17. Rayo (40p)

18. Zaragoza (37p)

19. Sporting (34p)

20. Racing (27p)

 

a fennmaradó két összecsapáson megszerezhető hat pontból az aragóniaiaknak minimum négyre szükségük van ahhoz, hogy megőrizhessék első osztályú tagságukat - persze ehhez szükség van arra is, hogy a többi pályán számukra megfelelő eredmények szülessenek.

 

pontegyenlőség elviekben a Rayo Vallecano, a  Villarreal és a Granada ellen is kialakulhat, így az egymás elleni eredmények különösen fontossá válhatnak. ezen eshetőség a Zaragoza szemszögéből a Rayo (0-0, 1-2) és a Granada (1-0, 0-1) ellen is kedvezőtlen lenne (utóbbinál a gólkülönbség aránya a döntő), ám a Villarreal esetében még élne a halovány reménysugár (2-2, 2-1).

 

a riválisok mérkőzéseiről:

 

az aktuálisan legnagyobb ellenfélnek kikiáltott Rayo helyzete lehet a legkönnyebb, hiszen előbb a felemásan szereplő Sevilla otthonába látogatnak, később hazai pályán mérkőznek a szintén nem túl acélos Granada ellen. a Villarreal ezzel szemben alighanem az eddigi szezon két legkeményebb meccsére készülhet, a 37. fordulóban ugyanis a harmadik helyét mindenképp megőrizni kívánó Valenciánál vendégszerepelnek, míg a 38. fordulóban az EL helyért harcoló Atletico Madridot fogadják. végül a pípron még szintén befogható Granada előbb a Real Madriddal, azt követően (mint ahogyan korábban már szóba került) a Rayo Vallecano együttesével találkozik. 

 

a várható eredmények:

 

a Rayo Vallecano kikap a Sevilla ellen, otthon azonban nyer. a Villarreal egy vereséggel és egy döntetlennel zár, míg Granada behódol mindkét fővárosi együttesnek. amennyiben a Zaragoza mindkét mérkőzését nyeri bennmarad. amennyiben egy győzelemmel és egy döntetlennel végez, úgy a Villarreal vagy a Rayo két vereségére lesz szükség.

 

HAJRÁ ZARAGOZA!

fazd Creative Commons License 2012.05.02 0 0 12

két fontos (és talán nem várt) győzelemmel életben tartotta a bennmaradással kapcsolatos reményeit a Real Zaragoza együttese!

 

 

La Liga 36. forduló

 

Real Zaragoza - Levante 1-0 (1-0)

 

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva, Paredes, Álvarez, Zucilini (Pintér 58'), Rubén, Apono, Abraham, Postiga, Lafita (Obradovic 91'), Edu Oriol (Luis García 66')

Levante: Munúa, Juanfran, Cabral, Pedro López, Valdo, Botelho (Juanlu 80'), Iborra (El Zhar 58'), Farínos (Rubén Suarez 47'), Xavi Torres, Ghezzal

 

Gól: Edu Oriol (11')

 

La Liga, 35. forduló

 

Real Zaragoza - Athletic Bilbao 2-0 (1-0)

 

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva (Lanzaro 67'), Paredes, Álvarez, Zucilini, Rubén, Apono (Luis García 81'), Abraham, Postiga, Lafita, Edu Oriol (Pintér 82')

Bilbao: Iraizoz, Iraola, San José, Ekiza, Gabilondo (Susaeta 46'), Inigo Pérez (Muniain 67'), Iturraspe, Ander Herrera, Toquero (Llorente 60'), De Marcos, Ibai

 

Gól: Edu Oriol (28'), Apono (51')

fazd Creative Commons License 2012.04.23 0 0 11

La Liga, 34. forduló

 

Mallorca - Real Zaragoza 1-0 (1-0)

 

Mallorca: Aouate, Ramis, Cáceres, Chico, Cendrós, Gonzalo Castro (Nsue 78'), Jose Martí, Pina, Pereira, Víctor (Crespí 92'), Hemed (Pedro Bigas 86')

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva, Paredes, Lanzaro, Zucilini (Juan Carlos 81'), Apono, Abraham, Dujmovic (Edu Oriol 56'), Postiga, Luis García (Barrera 69'), Lafita

 

Gól: Víctor (33')

 

La Liga, 33. forduló

 

Real Zaragoza - Granada 1-0 (1-0)

 

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva, Paredes (Lanzaro 83'), Álvarez, Zuculini, Rubén, Abraham, Dujmovic, Lafita, Aranda (Postiga 72'), Edu Oriol (Obradovic 59')

Granada: Julio Cesar, Guilherme Siqueira, Nyom, Mainz, Borja Gomez, Moisés Hurtado (Abel Gomez 51'), Carlos Martins (Ighalo 81'), Benítez, Mikel Rico, Uche, Gejio (Jara 58') 

 

Gól: Dujmovic (6')

 

La Liga, 32. forduló

 

Sevilla - Real Zaragoza 3-0 (3-0)

 

Sevilla: Palop, Escudé, Navarro, Fazio, Coke, Luna, Trochowski (Campana 73'), Jesús Navas, Medel, Manu (Diawara 63'), Negredo (Rakitic 84')

Zaragoza: Roberto, Parades, Lanzaro, Álvarez, Pintér (Edu Oriol 46'), Mateos, Rubén, Apono (Zuculini 36'), Postiga, Luis García, Lafita (Aranda 69')

 

Gól: Fazio (11'), Negredo (29', 43')

 

La Liga, 31. forduló

 

Real Zaragoza - Barcelona 1-4 (1-2)

 

Zaragoza: Roberto, Paredes, Paulo Da Silva, Álvarez, Pintér, Obradovic (Lanzaro 66'), Zuculini, Ruben (Juan Carlos 83'), Abraham, Lafita, Aranda (Postiga 66')

Barcelona: Valdes, Puyol, Daniel Alves (Montoya 68'), Adriano, Mascherano, Fabregas (Xavi 90'), Kéita (Busquets 56'), Thiago, Messi, Sánchez, Pedro

 

Gól: Aranda (30') illetve Puyol (36'), Messi (39', 86'), Pedro (92')

 

fazd Creative Commons License 2012.04.03 0 0 10

két mérkőzésen hat pontot szerzett a Zaragoza, ezzel négy pontra megközelítette a még éppen nem kieső Villarreal és hatra a 16. helyen álló Granada együttesét. csak így tovább Zaragoza!

 

La Liga, 30. forduló

 

Sporting - Real Zaragoza 1-2 (0-1)

 

Sporting: Juan Pablo, Iván Hernandez, Orfila (Canella 65'), Rivera, Eguren, Castro (Trejo 65'), De las Cuevas, Lora, Nacho Cases, David Barral (Sangoy 75'), Adrián Colunga

Zaragoza: Roberto, Paredes, Álvarez, Pintér, Obradovic, Mateos (Paulo Da Silva 83'), Apono, Abraham, Dujmovic (Zuculini 53'), Postiga (Aranda 69'), Lafita

 

Gól: Eguren (49') illetve Postiga (37'), Lafita (91')

 

La Liga, 29. forduló

 

Real Zaragoza - Atletico Madrid 1-0 (0-0)

 

Zaragoza: Roberto, Parades, Lanzaro (Edu Oriol 65'), Obradovic, Pintér, Mateos (Juan Carlos 80'), Apono, Abraham, Dujmovic (Rubén 49'), Postiga, Luis García

Atletico: Courtois, Perea, Filipe Luis, Godín, Dominguez, Paulo Assuncao (Suarez 61'), Turan, Salvio (Diego 70'), Koke (Fran Merida 63'), Adrián, Falcao

 

Gól: Apono (95')

fazd Creative Commons License 2012.03.22 0 0 9

legutóbbi három mérkőzésén négy pontott is szerzett a Zaragoza, így tíz fordulóval a vége előtt ismét belátható közelségbe került a még bennmaradtást érő helyek valamelyike. az elkövetkezendő három összecsapáson az aragóniak az Atletico Madrid (o), a Sporting (i) és a Barcelona (o) ellen is megmérkőznek. 

 

La Liga, 28. forduló

 

Valencia - Real Zaragoza 1-2 (1-1)

 

Valencia: Guaita, Mathieu (Jordi Alba 62'), Barragán, Rami, Dealbert, Albelda (Feghouli 70'), Parejo, Pablo (Piatti 82'), Aduriz, Soldado, Jonas

Zaragoza: Roberto, Parades, Lanzaro, Álvarez, Pintér, Apono, Abraham (Luis García 76'), Dujmovic, Juan Carlos (Zuculini 50'), Lafita, Aranda (Obradovic 64')

 

La Liga, 27. forduló

 

Real Zaragoza - Osasuna 1-1 (0-0)

 

Real Zaragoza: Roberto, Lanzaro, Parades, Álvarez, Pintér (Zuculini 54'), Obradovic, Rubén (Apono 79'), Mateos, Dujmovic, Postiga, Luis García (Edu Oriol 79'), Lafita

Osasuna: Andrés Fernandez, Damía, Sergio, Roversio, Bertrán, Nekounam (Timor 89'), Raúl García, Punal, Cejudo, Nino (Annunziata 84'), Lamah (Manuel 57')

 

Gól: Postiga (86.) illetve Roversio (88.)

 

La Liga, 26. forduló

 

Real Sociedad - Real Zaragoza 3-0 (3-0)

 

Real Sociedad: Bravo, Mikel, Dani Estrada, De la Bella, Inigo Martínez, Aranburu, Xabi Prieto (Griezmann 71'), Illarramendi (Bergara 75'), Zurutuza, Agirretxe (Llorente 78'), Vela

Real ZaragozaRoberto, Lanzaro, Paulo Da Silva, Álvarez, Obradovic, Rubén, Apono, Abraham (Lafita 53'), Luis García (Juan Carlos 63'), Edu Oriol (Ortí 73'), Aranda 

 

Gól: Agirretxe (19., 40.), Vela (22.)

fazd Creative Commons License 2012.03.04 0 0 8

két vereséget követően ismételten győzni tudott a Zaragoza - az ellenfél az egykoron szebb napokat látott, a kiesés elkerüléséért küzdő Villarreal volt 

 

La Liga (25. forduló)

 

Real Zaragoza - Villarreal CF 2-1 (0-1)

 

Zaragoza: Roberto, Paredes, Lanzaro (Paulo Da Silva 41'), Álvarez, Obradovic (Ortí 58'), Rubén, Apono, Abraham, Luis García, Lafita (Edu Oriol 46'), Aranda 

Villarreal: Diego López, Gonzalo, Ángel Lopez, Zapata, Senna, Camunas (Marchena 84'), Borja Valero, Soriano, Jaume Costa, Nilmar (Joselu 75'), Martinuccio (Cani 59')

 

Gól: Luis García (85'), Abraham (93') illetve Martinuccio (16')

 

korábbi eredmények:

 

La Liga (24. forduló)

 

Málaga - Real Zaragoza 5-1 (1-1)

 

Málaga: Cabalerro, Mathijsen, Monreal, Weligton, S.Sánchez (Demichelis 55'), Toulalan, Cazorla, Isco, Recio (Joaquín 56'), S.Fernandez (Maresca 76'), Rondón

Zaragoza: Roberto, Lanzaro, Paulo Da Silva, Álvarez, Obradovic, Pintér, Rubén, Abraham (Juan Carlos 57'), Lafita (Luis García 74'), Aranda (Postiga 74'), Edu Oriol

 

Gól: S.Fernandez (46'), Paulo Da Silva  (67'- öngól), Demichelis (77'), Isco (79'), Rondón (88') illetve Aranda (23')

 

La Liga (23. forduló)

 

Real Zaragoza - Real Betis 0-2 (0-1)

 

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva, Paredes, Álvarez, Obradovic, Rubén (Dujmovic 73'), Apono, Lafita, Luis García (Barrera 59'), Aranda, Edu Oriol (Juan Carlos 52')

Betis: Fabricio, Nacho, Nélson, Paulao, Dorado, Salva Sevilla (Matilla 85'), Benat, Canas, Montero (Santa Cruz 69'), Rubén Castro, Jorge Molina (Jonathan Pereira 77')

 

Gól: Rubén Castro (41', 68')

Hector Servadac Creative Commons License 2012.02.14 0 0 7

Jó lenne kimenni egy Zaragoza hazai meccsre akinek van autója és a benzinpénzt közösen állnánk,azután meg ott aludni egy kiadó szobában,apartmanban és másnap körülnézni a városban,Zaragoza mezt és sálat venni

fazd Creative Commons License 2012.02.12 0 0 6

lehetne, mihelyst valaki készít egyet. fogalmam sincs egyébként, hogy bannert hogyan lehet feltölteni pedig nem mutatna rosszul.

Előzmény: Hector Servadac (5)
Hector Servadac Creative Commons License 2012.02.12 0 0 5

Ez a győzelem annak köszönhető,hogy Pintér Ádám végigjátszotta a meccset.Pontért én az egyik legjobb védekező középpályásnak tartom a világon.Nem lehetne ennek a topicnak is olyan díszes banneres topiccíme mint a többinek?

Előzmény: fazd (4)
fazd Creative Commons License 2012.02.12 0 0 4

Megelepetése megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét a Real Zaragoza!

 

La Liga (22. forduló)

 

RCD Espanyol – Real Zaragoza 0-2 (0-0)

 

Espanyol: Casilla, Moreno, Forlín (Bifouma 65’), Raul Rodriguez, Dídac Vílá, Romaric, Verdú, Weiss, Coutinho, Javier López, Uche (Rui Fonte 72’)

Zaragoza: Roberto, Paulo Da Silva, Lanzaro, Álvarez, Pintér, Obradovic, Apono, Postiga (Juan Carlos 85’), Luis García (Ruben 61’), Lafita, Edu Oriol (Zuculini 74’)

 

Gól: Paulo Da Silva (55’), Juan Carlos (93’)

fazd Creative Commons License 2012.02.08 0 0 3

Örömmel látom, hogy alakulunk.

 

Nos. Úgy gondolom nem árt, ha kivesézzük az idei szezon reánk vonatkozó történéseit. A Zaragoza eddig lejátszott huszonegy mérkőzéséből mindösszesen kettőt volt képes megnyerni - azt is hazai pályán -, nevezetesen az Espanyol (2-1) és a Real Sociedad elleni (2-0) találkozókat. Döntetlenre hatszor futotta, ebből három darab 0-0 – a Levante, a Málaga és a Rayo ellen -, egy ízben 1-1 lett a vége és kétszer született mindkét oldalon két gólt hozó végeredmény. Vereségből összesen tizenhármat számlál a csapat, a legsúlyosabbak ezek közül a Real Madrid (6-0) és a Barcelona elleni fiaskók (4-0). Lőtt gólból tizenhat, kapott gólból 38 a mérleg – előbbivel aktuálisan (holtversenyben a Granadával) ligautolsók, utóbbival utolsó előttiek. Az ellenfelek hálóit leggyakrabban Postiga (5), Luis García (3) és Juan Carlos (2) rezgették meg, de betalált még Lafita, Lanzaro, Barrera, Juarez és az azóta hazaigazoló Leonardo Ponzio is. Ezt a rendkívül vérszegény termést magyarázandóan rögtön egy fontos adat: az egy mérkőzésen átlagosan a kaput eltaláló lövések számában (3.33) a Getafét megelőzve utolsó előtti a csapat, míg a kaput el nem találó lövések tekintetében utolsó (áltagosan 6.19). Ilyen mutatókkal azt gondolom érthető is ez az eddigi vékonykára sikeredett szezon. 

 

Bízzunk az eredményesebb folytatásban

fazd Creative Commons License 2012.02.08 0 0 2

tetszetős találat, valahogy így kell megnyerni egy mérkőzést. 

Előzmény: Lucilius (0)
Hector Servadac Creative Commons License 2012.02.07 0 0 1

Hajrá Real Zaragoza.

 

Lucilius Creative Commons License 2012.02.07 0 0 0

nem nulla csapat

 

Előzmény: fazd (-)
fazd Creative Commons License 2012.02.07 0 0 topiknyitó

A Real Zaragoza S.A.D. egy elsőosztályú spanyol labdarúgócsapat, melyet 1932-ben alapítottak két rivális zaragozai klub, az Iberia SC és a Real Zaragoza CD egyesítésével. Az aragóniai együttes otthona a közel harmincötezer férőhelyes La Romareda stadion. A kék-fehérek legnagyobb nemzetközi sikerüket 1995-ben érték el, amikor is a Gloria Bistrica, a Tatran Presov, a Feyenoord, a Chelsea és az Arsenal testén is keresztülfurakodva KEK győzelmet szereztek. A Zaragoza emellett nem kevesebb, mint hatszoros Copa Del Rey győztes, de egy ízben a spanyol szuperkupát is sikerült elhódítaniuk (2004).

 

A aragóniai gárda keretében korábban olyan kiválóságok fordultak meg, mint a Milito testvérpár, Pablo Aimar, Edmílson, Ewerthon, Cafú, Ricardo Oliveira, José Luis Chilavert, Roberto Ayala, Savo Milosevic, Gerard Piqué, David Villa, Alberto Zapater vagy Gustavo Poyet.

 

Ami az idei szezont illeti a Zaragoza jelenleg a tabella legutolsó helyén tanyázik tizenkét szerzett ponttal,tizenegy egységgel lemaradva a még biztos bennmaradást érő 17. helytől, ami a csapat keretét látva mindenképp meglepő eredmény, hiszen olyan nevek erősítik, mint Leo Franco, a százszoros paraguayi válogatott Paulo da Silva, Hélder Postiga, az egykoron óriási tehetségnek kikiáltott mexikói Pablo Barrera vagy a szerb válogatott Ivan Obradovic, hogy a mi fiunkról, Pintér Ádámról valamint a Javier Paredes, Luis García és Ángel Lafita által fémjelzett spanyol kontingensről ne is beszéljünk.

 

Noha alapvetően nem vagyok Zaragoza szimpatizáns, abban bízom, hogy ez az egyébként szimpatikus együttes végül elkerüli a kiesést, s hosszú éveken át megőrzi elsőosztályú tagságát.

 

ELŐRE ZARAGOZA!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!