Régi sztori, de még nem beégés: Jóbarátommal jó húsz éve ismerjük egymást, de sajnos ritkán találkozunk. A pandémia előtt pár évig sehogy nem jött össze, aztán viszont az első találkozást annyira élveztük, hogy ki akartuk maxolni, ezért a lehető legbonyolultabb útvonalon mentünk hazafelé (én Zuglóban lakom, ők kijjebb), és a neje már aggódott, hogy hol a fenében van. A buszon kapta fel a telefont: – Már hazafelé megyek a Bobival! Izé, tisztázzuk a fogalmakat: ő Zuglóba haza, én meg haza haza. Jóbarátom elég hangosan beszél, így már erre is figyelt az utazóközönség, de én meg még rátettem egy lapáttal, és én is hangosan mondtam: – Te, most így, húsz év után igazán elárulhatnánk a feleségednek – hatásszünet, mindenki hegyezi a fülét, szinte harapni lehet a csendet a buszon –, hogy soha nem volt köztünk semmi!
Ezen a sztorin azóta is sírva röhögünk. Ők azóta elváltak, és még ezt a témát sem tudtuk rendesen, személyes találkozáskor kibeszélni, meg egyébként is sok mondanivalónk van egymásnak, úgyhogy amikor telefonon felköszöntött a szülinapomon, megpendítette, hogy igazán meglátogathanám az új lakóhelyén. Ezt így vezette be: "Tudom, hogy nem érted félre, amit mondok, hiszen a 25-ös busz közönsége is tisztában van vele, hogy soha nem volt köztünk semmi, de szívesen venném, ha..." Ezen megint rötyögtünk, aztán a beszélgetés a 25-ös buszra terelődött, hogy milyen jó kocsma van az egyik végállomása közelében, akár ott is dumálhatnánk, ha ott kényelmesebb stb. Aztán megkérdezte: – Hol a francba is tartottunk tulajdonképpen? – Ott, hogy nem dugunk! – válaszoltam készségesen. Hm, én közben bementem az irodába. A kollégáim érdekes arcot vágtak. Én is...
(Gondolom, most csodálkoztok, de elmagyarázom, még ha nem is annyira beégés.)
Megyek át a zebrán és látom, hogy a túloldalom egy vak férfi ácsorog kissé tanácstalanul. Mikor mellé érek megszólít, segítséget kér és közli, hogy hova szeretne eljutni. Mivel tudtam a megoldást, öröm költözött lelkembe, hogy a heti jótett is abszolválva lesz és körbenézve fejben elkezdtem megtervezni az útvonalat. Ám ekkor a semmiből ott termett egy fickó és – körbetekintésemet bizonytalanságnak vélve - pattogó hangon megkérdezte: - Na mondja, hova akar menni! Újdonsült vak barátom neki is elmotyogta és mire feleszméltem, a csávó már bele is karolt és vitte a megadott cím felé. Én meg csak álltam ott jócselekedet és vak nélkül.
Tesco önkiszolgáló pénztár, leteszem a kosarat, termékeket szép sorban lepittyegtetem, ám a végén a kijelzőn megjelenik a „Csomagolás riasztás” felirat. Tanácstalanul nézem, hogy mi lehet a gond, de megállapítom, hogy nem hibáztam, így jelzek a személyzetnek, ugyan állítsa már egyenesbe ezt a fostalicska programot. Közeleg a hölgy és látom a tekintetén, hogy „bingó, ma én fogtam ki a nap fogyatékosát”, majd odaérve sóhajtva megkérdezi: Mondjam vagy mutassam? és előrenyújtott kezeit keresztezi, majd vissza. És ekkor mindent hátrahagyva ki akartam rohanni az objektumból. Ugyanis a kosarat szépen a termékek helyére tettem le és onnan pakoltam át a leolvasott árukat a kosár helyére. Szabadkoztam, elnézést kértem és látva összezuhanásomat a hölgy mentőövet dobott és közölte, hát igen, ez a rohadt meleg, én meg úgy bólogattam, hogy a fejem majd leesett a nyakamról. Hiszen a klimatizált lakásból kilépve lementem a hűvös garázsba, a kocsiban zakatolt a klíma és a parkolóból a jéghideg áruházig legalább 27,5 méter kellett gyalogolnom a pokoli hőségben.
Első felvonás. Sikerül kivennem szabadságnak az augusztus 26-ával kezdődő hetet, de ezt 2 héttel korábban kell kérvényezni, meg is teszem 12-én. Jóváhagyják. Hurrá! Most akkor foglalkozhatunk más dolgokkal is. A 19-ével kezdődő "csonka" hétre nem lehet kaját rendelni (nem a mi cégünk miatt – a kajás cég nem szállít azon a héten). De a következőre igen. Összeválogatom, hogy mit szeretnék, és boldogan elküldöm a megrendelést. Később dohányzás közben valaki szóba hozza a cafeteriát. Bólogatok, hogy bizony, milyen jó, hogy van SZÉP kártyánk, én az ebédet mindig azzal... Óbzmg! Sikerült a melóhelyre rendelnem arra a hétre, amikor szabin leszek. Telefon, rendkívül türelmes ügyfélszolga biztosít arról, hogy nem, nem én vagyok a legnagyobb balf...ék a cég történetében. Elmogyorózza, mit kell tennem, hogy más címre szállítsanak. Megteszem, visszaigazolják.
Második felvonás.
Ritka xarul aludtam az éjjel, negyed 4-től háromnegyed 6-ig zombiként kóvályogtam a lakásban, aztán visszazuhantam az ágyba. 7 óra körül mintha csöngetnének. Nem a kaputelefon, nem is a mobiljaim valamelyike. Akkor biztos a csengő. Póló, papucs fel, kinézek a folyosóra – senki. Bakker, a kajarendelés!!! Hát, nincs ott a kaja az ajtó előtt (a szomszédé mindig ott van reggelente), akkor biztos mégsem a futár volt. És olyan fura hangja volt a csengőnek – nem úgy szólt, mint az enyém. Sőt, az is lehet, hogy csak álmodtam. De azért ba...a a csőrömet a dolog. 8-tól (amikor a céghez szokták hozni a kaját) folyamatosan a mobiljaimmal a mancsomban kószálok, nem merek filmet nézni vagy lemezt hallgatni, nehogy ne halljam meg a csengőt. De azért most már idegesít! Ideülök a géphez, hogy megnézzem a telefonszámukat, amin érdeklődhetek. Vagy egy órája nem jártam már a gépnél, így a bejelentkező képernyő jelenik meg: augusztus 25., vasárnap.
Már annyiszor megfogadtam, hogy nem kezdek vicceskedni a kereskedelem ismeretlen szereplőivel, de olykor elcsábulok.
Futópad vásárlásával kacérkodom, ezért elmentem egy bemutatóterembe, ahol fiatal, sportos fickó fogadott és megkérdezte, hogy miben segíthet. Én meg előadtam, hogy olyan futópadot keresek, aminek a rendszeres használatától 190 centi leszek. Arcizma se rándult és rezignáltan közölte, hogy van olyan is. Olyasmit láttam átfutni az ábrázatán, hogy „Mit vétettem? Már majdnem vége lett a műszaknak, erre bejön ez a fószer jópofizni.” A visszafogott, neutrális megbeszélés végén egy akciós gépet javasolt igényeimnek és ekkor úgy döntöttem, hogy keretes szerkezetbe foglalom találkozásunkat és közöltem, hogy lustaságomra jótékonyan hatna, ha a megvásárolt gép drága lenne, mert akkor talán tényleg használnám is, azaz lehet-e arról szó, hogy ne akciósan, hanem az eredeti, magasabb áron vegyem meg a padot. Szemében enyhe megvetést láttam, szájából pedig az „Aha” szócska bújt elő.
Rokon srác hozott pár konyhabútor-elemet, amiket majd később szerelünk fel a végleges helyükre. Hol tároljuk addig? Javaslom azt a kis kamrát, ahol amúgy is van már egy (másféle) konyhabútor-elem. Mehetnek-e az újak a szóló elem elé? Van-e olyasmi benne, amire esetleg szükségem lehet mostanában? Gyorsan átnézem: kávédaráló, robotgép, szendvicssütő, botmixer. Megnevezem azt az egyet, ami kellhet. A srác azt félreteszi, de még nem nyúl a két elemért, mert nem bír felegyenesedni: szó szerint a hasát fogva röhög. Tejóisten, mit művelhettem?
– Bzmg, de jó, hogy ezt csak én hallottam... – nyöszörög, amikor már rendesen kap levegőt.
– Miért? Mit mondtam?
– Azt, hogy „Engem csak a botmixer tud felizgatni!”
Ja és mikor ment7nk valahova, akkor is csak vitték valahova, néztünk kettőt(mondjuk gyártelepen ,hulladékudvarin, egyéb kietlenrészen) és mentünk haza.Nem.csináltunk semmit ott.
Most inkább egy volt osztálytársamról beszélnék: Tóth Ádámról beszélnék: 1. Osztályban, 2008.február 4 én jött hozzánk, a mi sulinkba,osztalyunkba:rossz tanuló volt, már amennyire ezt meg lehetett itélni róla, első 2 évfolyamon ugyanis addig nem csináltunk semmit szinte a suliban.Sokat mentünk ide oda amoda, csak kiegészítő esemény volt hogy néha valamit tanultunk is.Ennek 14 -15 éve már, vagy de emlékszem rá máig.Nem szakadtunk meg,jól éreztük magunkat akkoriban a suliban is.Bar így nem volt nehéz.
Velem sok minden nem történt, egy esetet leszámitva 2009.februar 23 an rosszul voltam délutantól(akkor általában napközis voltam )ez nem is volt olyan egyedi jelenség,hiszen gyakran éreztem fejfájast, talán hányingert is.Érdekes módon főleg hétfői napon.Délután az uzsonnára szinte rá se tudtam nézni ilyenkor, használhatatlan voltam (csak ilyenkor..)az ominózus délutánon még nem álltam meg itt, kidobtam a taccsot a tanteremben.Lett derülés az osztályban , de szerencsére jó csoport voltunk nem röhögtek rajtam később nem hozták fel.később a folyosón is folytattam.Utana 2 napig otthon voltam.Maga a betegség a szokásos volt, csak a helyszín volt más
Ott abban a suliban dacára hogy szerettem, történtek bőven negatív, ,,érdekes ,,dolgok naponta.Néhany ezekből:
Egyik osztálytársamat késsel fenyegette 2 nagYobb arc.Nem mert odamenni az udvarra, de közbeavatkozott a portás, elzavarta az incselkedőket.Utana nem láttuk őket.Egy 10? Éves gyereknek srácnak milyen konfliktusa lehet amit késsel akarnak torolni rajta?persze mondanom sem kell milyen etnikum tagjai ezek..
Egyik lány iskolatársamnak kiugrott a térde tesiórán, mentő jött hozzá.
Egy későbbi gyilkos,Fekete Laci is (nem.az erőemelő Fekete Laci ,az ország legerősebb embere)hanem a helyi roma koordinátor, jelen volt a suliban hónapokig.A később általa megölt barátnője rendszeresen tartott foglalkozásokat, néha nekünk is .Az lett a veszte hogy Laci rajtakapta a szeretőjével, ezért a városi CBA üzletben (előtte?)megkéselte mindkettőjüket.Előre eltervezte, mert macete volt nála ,nem hirtelen felindulásból hazaszaladt a késért Sb. Ma is börtönben van talán.ez 2009 decemberében volt.Ez az alak nálunk is járt a suliban.
Mi nem.féltünk , hisz gyerekeket nem.jelentett veszélyt.
De Tóth Ádámtól kezdtem a sztorit,vele is fejezném be.Ő a város déli részén, a Gorkij telepen lakott,vagy lakik most is.Azzal dicsekedett a tetőről jár be mindig.De a tanulnányai a magatartása nem a tetőt ostromolta.Egy másik iskolaból jött hozzánk 1. Év közepén, ami neki a város másik végén van.(Nekem 5 perc gyalog)7 évet járt is oda, nem.bukott le, pedig ott sem volt mintagyerek.Aztan a hozzá jóval közelebb levő suliba ment át, ahol ugyancsak osztálytarsak voltink, de ott nem illeszkedett be annyira, a tanárok teremdísznek tartottàk, lévén nem csinált semmit, az osztályban se volt túl jó híre.Ott le is bukott tőlünk, kétszer járta a 8. Át, majd átment gimnáziumba másik sulikba, 4 évet 3 középsuliba végezte.Tehat összesen 6 suliba járt 12 (13)év alatt.
Én szerettem , bár rég beszéltünk.Egyszer egy facsemetét kidöntött teljesen.de az is előttem van ahogy vörös fejjel épl neki akár valakinek menni .Amúgy jó arc.
Állok a buszon, alig páran utazunk rajta. Leszállásjelző ég, busz megáll, senki nem száll le. Közeledik a következő megálló, lámpa kigyullad, megállunk, senki nem mozdul. Rosszallóan hordozom végig a tekintetemet utastársaimon, hogy vajon melyik idióta leli ebben a szórakozását, amikor ismét nekiindulunk és már ég is kis zöld lámpa. És ekkor feláll egy csávó, odajön hozzám és közli, hogy mindenki nagy örömére szolgálna, ha nem támaszkodnék neki a mozgáskorlátozottaknak seggmagasságban kialakított leszállásjelző gombnak.
Én pl. ki tudok menni az utca végéig (majd' 100 méter!!) és vissza. Nem egy levegővel (illetve nem jutott még eszembe kipróbálni), de legalább pihenni megállás nélkül. :-D
Most olvasom, honleányunk megdöntötte a világcsúcsot, 102 méter mélyre merült egy levegővétellel, mindezt 3 perc 47 mp alatt. Nekem meg a cipőbefűzéshez kell egy levegő.
Orvosi rendelőben sorszámot húzok a laborvizsgálatra, a számom a 207-es. Felmegyek az első emeletre, ahol a labor van és várok. Egyszer csak megjelenik a kijelzőn a 207-es szám, konstatálom, hogy én jövök és lázasan, majd egyre nagyobb pánikban keresni kezdem a 207-es ajtót. Dermedten látom, hogy minden szoba szobaszám 1-essel kezdődik és az épületnek nincs második szintje, ahol esély lenne egy 207-es helyiségre. Észreveszem a labort is ugyan, de nagy bánatomra annak 104-es a száma. Kb. 10 mp-ig is eltartott, mire kitisztultam és kivételesen nem tudtam röhögni magamon.
Bekrepált a páramentesítő gépem, ezért neten rendeltem egy újat és jeleztem a cégnek, hogy a régit pedig vegyék át tőlem. Futár megérkezik, én két kézzel átnyalábolom a régi masinát, viszem le és fújtatva a futár lábai elé helyezem. Futár: - Nem jó a fogantyúja?, majd felhajtja a gép tetején lévő ezen készséget, amit én 10 évig nem vettem észre és annál fogva fütyürészve elvitte a kocsijáig.
Szorgoskodok az edzőteremben az egyik gépen, mikor is egy lány megkérdezi, hogy beszállhat-e ő is. Nyilván beleegyeztem és egyben felajánlottam, hogy azzal a kis pöcökkel átállítom az általa kívánt súlyra. Mindezt a következő módon sikerült előadnom:
Pár éve nem gyújtok rá a lakásban, csak az erkélyen. A járvány első hulláma idején elrendelt home office-ban a munkám egy részét az erkélyen végeztem. Közben persze néha rá is gyújtottam. Sokat dohányzom, sokat beszélek, így sok fölösleges levegőt nyelek, ennélfogva sűrűn kell büfögnöm. Ha túl hangosra sikeredett, megjegyeztem magamnak: „Hoppá!”
Egyszer nagyon-nagyon elmélyedtem a melóban, és kicsúszott egy akkora büfi, hogy beleremegtek az ablakok. Az egyik szomszédos erkélyen megszólalt valaki: – Hoppá!
Szerelő érkezett hozzánk a gázkazánt karbantartani. A technikai dolgok iránt mérsékelt érdeklődést tanúsítok és ez alól a kazánok sem képeznek kivételt, de azért lelkesedést színleltem, amikor emberünk ismertette velem a berendezés részeit, amikor pedig a ki/be kapcsolás és a hőfokállítás lehetőségére hívta fel figyelmemet, kitört belőlem egy viccesnek szánt lelkesedés, miszerint őrület, hogy hol tart a technikai fejlődés, amit ezzel a mondattal zártam: „Ha így haladunk, előbb-utóbb embert küldünk a Holdra!” A szerelő arcára kiült a megvetéssel vegyes undor és közölte: „Azon már túl vagyunk!”
Nem kezdtem magyarázkodásba, ő meg gondolom alig várta, hogy visszaérjen a központba és mesélhessen pályafutása leghülyébb ügyfeléről.
Az edzőteremben - ahová olykor letévedek kicsit megnyugtatni a lelkiismeretemet- csinálom a megszokott tricepsz gyakorlatomat, mire megáll mögöttem egy olyan nagykönyvben megírt kopasz, hegyomlás csávó és dörmögve megkérdezi:
- Te ezt mire csinálod?
- Tricepszre. - feleltem cérnahangon.
- Hát arra biztos nem! - alázott porig.
Ezután megmutatta, hogy szerinte hogy kellene ezt valójában csinálni, majd megállt közvetlenül mellettem, hátra tette a kezét, kicsit előredöntötte a felsőtestét és rám szólt:
- Na akkor ebből 10-et! ... jó, kis pihenő és megint 10-et!
Mint a kisangyal úgy csináltam, majd továbbállt.
Slusszpoén, hogy másnap olyan izomlázam volt a tricepszemben, amihez hasonlót még soha nem éreztem ott.
...nem nagy gond, hogy otthonmaradt a cetli, a 2 legfontosabbat tuti, hogy nem felejtem el, a többi nem számottevő...khm:)) Nem mondom, hogy mi(k) maradt(ak) ki a vásárlásból:D
