......Ez olyan fertelmesen ostoba állítás, hogy gyengébb fizikumú, gyógypedagógiában járatlan, de valamelyest eszes embereknél cardiovasculáris collapsust okozhat. Kimeríti a gondatlan veszélyeztetés tényállását.........
Ez csak azokat készteti hozzád hasonló informális kirohanásokra, akik a darwinista családfaelméletes August SCHLEICHER elgondolásaira építenek.
Mik is ezek ?
1.) Darwin tanai alkalmazhatók a nyelvtudományra (Darwin:a leszármazás közössége azon rejtett kötelék, melyet a természetvizsgálók öntudatlanul is kerestek ), Schleicher úgy vélte, hogy a nyelveket is a leszármazás rejtett köteléke kapcsolja össze, 2.) a nyelv természeti organizmus, a nyelv fejlődésébe az emberi akaratnak nincs beleszólása, 3.) nem volt egyetlen ősnyelv (korábban Európában a hébert − a Biblia nyelvét − tartották minden nyelvek ősének), 4.) az eltérő nyelvi jelenségek külső körülmények hatására jönnek létre, 5.) két rokon nyelv annál régebben vált el egymástól, minél nagyobb köztük a nyelvi távolság, 6.) az egyes nyelvcsaládok közös ősnyelve, az alapnyelv valóban létező, beszélt nyelv volt.
Schleicher alkalmazza a darwini leszármazási ábrát az indoeurópai nyelvekre, megalkotja ezen nyelvek családfáját, ezzel megszületik a családfaelmélet.
Schleicher vezeti be a nyelvészetben ma is használatos metaforákat: nyelvcsalád, rokonság, nyelvfejlődés, nyelvi leszármazás.
Sajnálatos módon a FINNUGRIZMUS is kizárólag ( ne feledjük: a magyaroknak germanizmus az irányadó !) erre épít, noha már Schleicher után majdnem minden évtizedben valami újabb - és persze egyre bonyolultabb - elméletek látnak napvilágot. Ilyen Johannes SCHMIDT hullámelmélete:
Az EGY alapnyelv egy FIKCIÓ , alapból már nyelvjárásokban létezett eredetileg is... Nagyjából ezt vallja PUSZTAY (Szombathely) is, és gyanítom, BAUDOG is erre utalhatott. Itt a rokonságok voltaképpen oldalági kapcsolatok, ahol a források, (az építőelemek) nem feltétlenül azonosak.
Aztán folytathatnánk a sort a többi elmélettel: szivárvány /Hugo Schuchardt: A földrajzilag egymáshoz közelálló nyelvek annál jobban keverednek, minél nagyobb köztük a nyelvi hasonlóság./ stb......
"Én nem azt állítottam, hogy egyáltalán nincs finnugor nyelvrokonság, hanem nem olyan formában mint azt egyesek hirdetik."
Ez olyan fertelmesen ostoba állítás, hogy gyengébb fizikumú, gyógypedagógiában járatlan, de valamelyest eszes embereknél cardiovasculáris collapsust okozhat. Kimeríti a gondatlan veszélyeztetés tényállását.
Nyelvrokonság egy fajta van: rokonok azok a nyelvek, amelyek között olyan szabályos megfelelések vannak, amelyek csak azzal magyarázhatóak, hogy az összes ilyen nyelv egy közös alapnyelvből alakult ki. Ebből egyenesen következik, hogy egy nyelv vagy finnugor, vagy nem (olyan közeli) rokona a magyarnak, mint a finnugor nyelvek. Ezt azért egy gyíknak is könnyű belátni: a gyíkoknak sincs több anyjuk.
Azt meg soha senki nem állította, hogy a rokonnyelveket beszélő népek genetikailag vagy kulturálisan rokonaink. A genetika alig ötven éves, előtte elég nehéz lett volna genetikai rokonságra hivatkozni. A kulturális rokonságnak meg semmi köze a származáshoz, ebben a kifejezésben a rokonság merőben hasonlóságot, affinitást jelent. Ebben az értelemben a magyar kultúra a nyugati típusú keresztény kultúrából kialakult európai szekuláris kultúra része, annak picinyég büdös lábú, mucsai változata. Leginkább a szlovákra hasonlít. Ezer évvel ezelőtt ez természetesen másképp volt, de akkor született egy bölcs politikai döntés, ami a jelenlegi helyzethez vezetett.
Részlet tőlem a Kuba - Tart még a szexuális forradalom c. topikból (a széttárt combokkal és bozontos szeméremtesttel látható hölgy neve: Pina): 46., 48.
Maxval kommentárja (49.): "a Pina egy teljesen normális név spanyol és olasz nyelvterületen".
Én nem azt állítottam, hogy egyáltalán nincs finnugor nyelvrokonság, hanem nem olyan formában mint azt egyesek hirdetik. Van finnugor-magyar nyelvrokonság, de a magyarság szempontjából, etnikai, kulturális, sőt nyelvi kutatásának is csak egy icipici szelete. Azt, hogy többekközött a finnek IS rokonaink éppen az Agni Purána állítja: a dzsíták /Herodotosznál: géták/ a szkíták legkorábban levált törzse volt, akik észak felé vándoroltak, s belőlük lettek az ősfinnek. Tehát van rokonság, de annyira régen elszakadtak a többi turáni néptől, hogy mind kulturálisan, mind genetikailag ez a kapcsolat igen távoli.
Ha már rokonságról beszélünk, akkor az ugor-finn rokonság megfelelőbb lenne!
Az alternatív nyelvész Czeglédi Katalin is ugyanazokat a nyelvészeti megállapításokat használja mint a finnugor nyelvészek. ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Na ne nevettess!:)))) ---------------
Nos ebből pedig tudom, hogy a nyelvészetről nem sokat tudsz. A nyelvtudomány eredményeit Czeglédi Katalin is használja.(pl.: hangtan, a nyelvek leíró, összehasonlító történeti vizsgálata)
A kérdésem csupán annyi, hogy akkor miért nem kezdik el elemezni nyelvészetileg, magyar vonatkozásban pl. a Szent Tádé kolostorban /Nor Dzsulfa/ 6.századi kódexnek szövegét?
Tán azért, mert régebbi mint a halotti beszéd? ------------
Talán azért, mert eddig senkisem látta vagy talán azért, mert nincs közünk hozzá.
Az alternatív nyelvész Czeglédi Katalin is ugyanazokat a nyelvészeti megállapításokat használja mint a finnugor nyelvészek. ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Na ne nevettess!:))))
A kérdésem csupán annyi, hogy akkor miért nem kezdik el elemezni nyelvészetileg, magyar vonatkozásban pl. a Szent Tádé kolostorban /Nor Dzsulfa/ 6.századi kódexnek szövegét?
Tán azért, mert régebbi mint a halotti beszéd?
"Ez egyben választ adhatna arra a kérdésre, hogy nyelvészetileg van e valami közünk a szabir hun-ugor-nyelvhez (kaukázusi-magyar).? szabir-onogur = magyar származás.
Hogy a subar-szabír név milyen régi lehet, erre is találunk adatokat.
Az alternatív nyelvész Czeglédi Katalin is ugyanazokat a nyelvészeti megállapításokat használja mint a finnugor nyelvészek. ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Na ne nevettess!:))))
A kérdésem csupán annyi, hogy akkor miért nem kezdik el elemezni nyelvészetileg, magyar vonatkozásban pl. a Szent Tádé kolostorban /Nor Dzsulfa/ 6.századi kódexnek szövegét?
Tán azért, mert régebbi mint a halotti beszéd?
Ez egyben választ adhatna arra a kérdésre, hogy nyelvészetileg van e valami közünk a szabir hun-ugor-nyelvhez (kaukázusi-magyar).? szabir-onogur = magyar származás.
Hogy a subar-szabír név milyen régi lehet, erre is találunk adatokat.
Környékünkön a rézsút-nak nevezték a menetirányban ferdén álló utat, pl . egy domboldalon keresztbe kitaposott dűlőút, amelyen kissé megdőlve, kényelmetlen módon lehetett közlekedni.
Egyébként sérült ami rés van?
Erre nem érvényes, hogy sok szavunkat fordítva olvasva is rokonértelmű kifejezést kapunk?
Már-már kezdtem hiányolni a CZU-FO meghatározást, de aztán a legutolsó bekezdésben megleltem.
Így kerek.
Egyébként CZU-FO is ezt írja:
"..*RÉZSÚT (rézs-út v. rés-út) ösz. fn. A fő útról kitérő oldalas, mellékes út. Határozóként is használják: (rézsút v. rézsutt. Szabó D.). Innen rézsút v. rézsutt menni,; am. oldalaslag, nem az egyenes útvonalon, ferdén: "szeme rézsut pillog" (Arany J.); határozói értelemben szabatosabban: rézsent, mint Szabó Dávid szintén írja. .."
én úgy gondolom, hogy ennek a cikknek még hasznát veheted!
Szófejtés ősi hangok nyomában: http://szofejto.blog.hu/2010/03/21/hova_vezet_a_rezsut
Evés közben jön meg az étvágy szokás mondani. Én is az R hangokról szóló nagy öszefoglaló cikksorozatot írogatva jutottam oda mégis, hogy előbb egy kisebb cikket közöljek, a későbbi rövid magyarázataim is remélhetően világosabbá válnak ezáltal. Egy szónak ugyanis nehezen találtam a helyét a gyökhangok és jelentéskörök szerint alakult csoportokban, így alaposabban utánanéztem. Nem lepett meg, hogy ez is az ismeretlen és bizonytalan eredetűek árvaházában kallódik.
A rézsút szavunkkal találkozván könnyen ösvényfélére, pályára gondolhatunk az szóvégi -út miatt és a járással, haladással kapcsolatos jelentésköréből kifolyólag. Ez azonban csak népetimológia. Eredetileg magas hangrendű rag járult a magas hangrendű tőhoz, de ettől némely tájakon eltértek, és kialakult az -ut, -utt, illetve megnyúlt változatban az -út rag, ami valójában nem az út szavunkat takarja, hanem pusztán helyhatározó rag. Az -att, -ett, -ott, -ött, -ütt ragok édestestvére, amelyeket a tárgyat (vagyis célt, célpontot; v.ö. angol target) vagy távoli helyet kijelölő T gyökhangunkból képeztek. Az idők során különféle, módot illetve helyet kifejező toldalékok tapadtak az MTESz és Zaicz szótárában is ismeretlen eredetűnek tartott rés, illetve később rézs alakban előforduló alapszóhoz:
(1759) résőtt, (1786) résott, (1791) rézsut v. résútosan, (1792) rézsutt v. rézsent, (1793) résultosan, (1796) rézsünt v. rézsént, (1800) rézsült, (1808) résútt, (1810) rézsütt, (1822) résünt, (1835) rézsint v. rézsünt, (1837) rézsútt, (1838) rézsút v. rizsótt, (1846) rézsuntos (1856) rézsúnt, (1882) rézsont, (1892) rézsűt v. rizsott v. rezsünt v. rézsint v. rizsót v. rőzsünt [keresztirányba, ferdén (haladás); a fő útról kitérő oldalas, ferde, mellékes út; v.ö. német schräg], rézsű [út melletti oldalfal, mesterséges földfeltöltések lejtős oldala (a lejtő szintén rézsútos, ferde)], (1780) rézsül [1. rézsútos lesz; 2. rézsútosan], (1802) rézsun v. rézson [rézsútosan];
Jelentéséből kiindulva valóban nem lelni párját idegen népeknél, csak közvetett alaki kapcsolat látszik, többnyire a gyökhangok kevert sorrendjével vagy rokon hangzókkal:
német schräg v. schrög [ferdén, rézsút]; dán skrå [ferdén, átlósan]; baszk zear v. ziar v. zeihar v. zehar [át, keresztül, rézsút, ferdén, nem a rendes módon]; lengyel prze- [át-], manx ry-scoidey [rézsút, ferdén, lejtősen; v.ö. scoidey (lejtő, ferdeség)]; spanyol de reojo [ferdén, oldalvást; v.ö. mirar de reojo (ferde szemmel néz)]; szkiri pauni iriwis [keresztül, át; keresztirányban, ferdén, átlósan]; R-L hangzórokonság által: ógörög λοξός (lókszosz) [félrehajló, ferde], λοξοπορέω (lokszoporéó) v. [ferdén menő], λόξωσις (lókszószisz) [ferde irány];
Nézzük, mire jutunk magyar eredeztetéssel... Felmerül a kérdés, vajon a rés szavunkra utal-e a gyök, hiszen ez a 1776-os Molnár János: Levelei c. írásemlékünkben rézs alakban szerepel, a rézsút pedig legelőször zöngétlen, S gyökhanggal jelent meg a Magyar Nyelv c. folyóirat 1759. évi 60. számában. Ha megtekintjük e gyöknek a CzF által említett jelentéseit, rábukkanhatunk egy úttal kapcsolatos meghatározásra is:
rés [1. nyilás, hézag, repedés valamely test részei között; 2. szoros, szűk hely, melyen valahová nem mint szokott úton jutunk el; 3. üres kifogás, kopasz mentség];
Az ismeretlennek tartott rés gyök tehát minden bizonnyal az egyenestől eltérő módon, vagyis nem a szokott úton való járást jelenti. A résutt kifejezéssel sem az MTESz, sem Zaicz szótára nem kapcsolja össze, de mindkét tanulmány ősi örökségnek tekinti a finnugor korból, a zürjén ro [lyuk, nyílás], cseremisz ra [lyuk] példákra hivatkozva. Ugyan írták magyarul is S-től különböző módon (1395: reʒ, 1490: ryss, 1776: rézs), mégis ezzel a zöngétlen réshangunkkal fejezhetjük ki legérzékletesebben a folytonos áramlás (S) megtörését (R), mint azt a legkorábbi és a leggyakrabban előforduló magyar szóalakjai is megerősítik. A magyar szó és a vélt finnugor ősei közt jelentésben árnyalatnyi, de fontos különbség van. A lyuk csupán egy pontszerű nyílás, ahol a hangsúlyos tulajdonság a mélyedés (v.ö. lik és le); a rés pedig egy nagyobb szakadást jelent, a hangsúly a részekre szakadáson, az egység és folytonosság megbomlásán van. Mást fejeznek ki tehát.
A szóeleji, vagyis hangsúlyos R mellett a magyarban szereplőkkel sokszor azonos S ill. ZS gyökhangokkal párhuzamok mutathatóak ki más nyelvekben. A Harvard-Kyoto átírást követem, tehát a szanszkrit szavakban szereplő nagy S az a magyar S hanghoz hasonlóan zöngétlen réshangként (bár visszahajló nyelvheggyel) ejtett (IPA: /ʂ/). Megfigyelhető, hogy az érteménybeli összefüggés a finnugor példákénál jóval szorosabb:
szanszkrit riSTa [tépett, széthasított, felszakított, felsértett, elpusztult] > óészaki rīsta [széthasít, szétvág; karcolás, vágás], német reissen [tép, szakít, hasít], Riss [rés, repedés, szakadás]; lett rist [felhasad], risums, risiêns [rés, hasadék], orosz резать (rjezaty), ukrán різати (rízaty), szlovén rézati, cseh řezati, litván rēti [vág, hasít, vés], ukrán розрив (rozrjiv) [tép, hasít], orosz режу (rjezsu), bolgár режа (rjezsa), ukrán ріжу (rizsu), cseh řez, szerb, horvát, bosnyák, macedón рез (rez) v. реже (rezse), szlovén rêеm [hasíték, vágás, metszés], lengyel rysa [hasadék]; ógörög ῥῆξις (rhékszisz) [rés, hasadék, törés, szakadás, előretörés, áttörés (ellenséges vonalakon)];
B vagy P nyomaték hanggal is találunk példákat, bár ezek hangutánzó ősei keményebb K hanggal ejtettek, mert jobban tükrözik a törést, zúzást. A rés szavunkkal közelebbi rokonságot csak a folytonosságot kifejező S ill. Cs gyökhangú alakok mutatnak, amikor a jelentés (a folytonosság rongálódása, sérülése) is egyezik a magyaréval. Egy dolog nem változik: a részekre szakadást, rombolást kifejező, hangsúlyos R gyökhang.
óészaki braka [törik, reped (s közben zajt csap)], gót brikan v. brekan [tör, pusztít]; ófrancia breche [rés, nyílás, hézag], portugál, spanyol brecha, román breşã, olasz breccia v. (régiesen) brecchia, francia brèche, német Bresche [rés, hézag, hasadás], angol breach [fn. rés, hasadás, megszegés, (át)törés; i. rést üt, áttör, megszeg; v.ö. break (tör, szakít), latin fragor (törés)], albán prishj [(meg)szakítás, törés, meghasonlás];
Hangátvetéssel (az R+S gyököt tükrözve S+R gyökké) egymástól időben és földrajzilag távol élő v. élt népek kifejezéseiben akadunk alaki és jelentésbeni párhuzamokra:
koreai sǝri [hézag, rés], írott mandzsu seri, nanai sēr, kalmük sīr-, ordoszi sīre- [ritkás, fogyatkozott], tatár, üzbég, ujgur siräk, török, türkmén, kirgiz sejrek, azerbajdzsáni sejräk, kazah, nogáj sǐjrek, kumyk sijrek, gagauz sīrek, karaim serek, szalár serex [ritkás, hézagos], nyugati katui (Bru Van Keu), keleti katui (katu) car [repedés, rés], írott mongol siro v. siru, közép-mongol iro v. sire, halha irē, kalmük, dagur or, ordoszi, sári-jogur, burját oro [nyárs (amivel rést ütünk a húson); v.ö. magyar szúr]; óészaki, feröeri skarð [rés, bevágás] > közép-angol skar [rés, vágás, bemetszés; v.ö. angol scar (sebhely)], szlovák kára [rés]; orosz щель (selj) [rés, hasadék, hézag]; sumér (III. uri din., ób.) si-il v. zil v. silx v. sil5 [széthasít, fejt, hasad, eltávolodik; hasadék, rés], (korai din., óakk., II. lag., III. uri din., ób.) zir v. zi-ir v. ze2-er [kitép, szakít, elpusztít, eltöröl; v.ö. zi (kivág, eltávolít), ir (kifoszt, megfoszt)]; akkád, asszír arāṭu, arab شـَرّطَ arraṭa [tép, csíkokra hasít, hasad; v.ö. akkád baṣāru (széttép)], keleti csádi (dangla) sèrè, (migama) sérró [csíkokra hasít]; szír arámi ṣry [hasad]; hettita sarra- [hasít, tép; keresztez, megszeg]; kecsua sara v. shara [széthasadt, szétrepedt; v.ö. sara (kukorica ami szintén hasadva jelzi, ha megérett)]; albán e çarë [rés, hasadék], çarje [szakadás, repedés]; hindi चीर (cshír) [rés, hasítás, vágás, (be)metszés]; perzsa جر (dzsar) [rés, hasadék, repedés, szakadás, árok, szakadék]; baszk zirritu [rés, repedés];
Ez az S+R tükörkép megvan a magyarban és más nyelvekben is, egyaránt az épség, folytonosság rongálódását kifejező jelentéssel:
sér v. sérv v. sérü [bármiféle testi lelki fájdalmat okozó baj; szűkebb értelemben: hernia], (tájnyelvi) sér v. sérik [fáj; v.ö. sír igénkkel], sérdekel [sérteget, bántogat, sebeket ejteget], sérelem [mindenféle bántalom, mely valami szenvedést, fájdalmat, rövidséget, kárt stb. okoz], sérészhal [elektromos halak gyűjtőneve, amik védekezésül fájdalmat keltenek támadóikban; másnéven: sajgatóhal], sérés v. sérülés v. sérhüdés [fájás, sebesülés], sérfű [sérüléseket gyógyító füvek gyűjtőneve], sérő [fájó], sért v. sérez v. sérz [vágással, szúrással sebet ejt, kóros rést csinál belé], sérül [kárt szenved, testén ártalmas rés nyílik];
óészaki, feröeri sár [sérülés, seb], sárr [sérülés, fájás; sérült], ósvéd (rúnák alapján) sairawindaR [sérült], norvég, svéd, dán sår [sérülés; súlyosan megsebesít; sérült], skót sair, óangol sár [sérülés, fájdalom; fájdalmas, kínzó], ófríz, ószász, ófrank sēr, középalnémet sēr(e), középfelnémet ēr [fájdalom, sérülés], ófelnémet sēr v. sēro [fájdalmas, fájó; v.ö. magyar sérő], közép-holland seer, holland zeer [sérülés, kín], angol sore [baj, seb, sérülés, gyulladás], német scheren [gyötör, kínoz, nyes]; csagataj sirt-mak [sérteni], siril-mak [sérülni]; ordoszi sorwi, kalmük sörwǝ, halha sorvi, írott mongol sorbi [seb], dagur erkire-, írott mongol arkira- [éles fájdalmat érez], ordoszi, burját, halha, arx(a), kalmük arxǝ [sérülés], közép-mongol irqa- [sért], írott mongol sirqa(n) [sérülés]; finn särke-, számi sär'gâ-, vepsze, észt (tny.) särge-, hanti/osztják śarĭ-, manysi/vogul śarr- v. śārɣ- [összetörik, felhasad, fáj]; kecsua sira [sebhely, rosszul összeforrt seb]; szanszkrit zir [sértés, sérülés, fájdalom < zR (zúz, tör, tép, sért, öl); v.ö. sumér zir]; perzsa ضور (ẓaur) [szörnyű éhség; bántalom, sérülés], ضیر (ẓair) [sértés, sebesülés, bántás, bántalom, kár; szükség], چرك (csarak) [sérülés, seb], جرح (dzsarḥ) [(arab jövevényszó) sérülés, sértés, gyalázás]; baszk zauri v. zaur(i)tu [sérülés, sebesülés, bánat, baj; v.ö. magyar zűr, baszk zaurne v. zorne (genny), perzsa ẓaur];
A fentiekben említett sér(ik) szavunkat és származékait az MTESz ősi örökségnek tartja az ugor korból. A CzF sérzik [fáj] bejegyzését a sérszik téves olvasásán alapulónak feltételezi, ám ez nem magyarázza az említett sérz, sérez alakokat. Zaicz már finnugor eredetűnek jegyzi a sérik tövét. A fentiek alapján azonban kétségtelen, hogy az Akadémia hivatalos véleménye nem mutatja a teljes képet: azonos gyökhangokkal és azonos jelentéssel a germán, altáji nyelvcsaládokban a magyar sér tővel jóval több és pontosabb egyezést találni a feljegyzett finnugor vagy ugor példáknál, sőt, a mongol szóalakok akár még közös eredetre is utalhatnak ez utóbbiakkal.
Folytatva a vizsgálódást a magyar gyökhangokat tartalmazó szavak közt, újabb értékes felfedezést tehetünk. Ha ismét visszatükrözzük R+S sorrendre, akkor ugyancsak sérülésre utaló gyököket kapunk szanszkrit nyelvben. A szomszédos népek is átvették, feltehetően ezek lehetnek az ősei a fentebb tárgyalt, hasítást, rést kifejező szláv és germán szavaknak is. A gyökhangi mássalhangzók közti magánhangzó változatossága számottevő jelentéskülönbség nélkül a gyökhangok szilárd és világos érteményét jelzi (ahogyan a manapság sokat emlegetett K+R is szinte bármely magánhangzóval körkörösséget fejez ki):
A cikkben felsorolt, a világ számos táján előforduló, változatos példák alapján bizonyos, hogy a folytonosságot kifejező S és az ártást, rongálást kifejező R hangok együttese által olyan értemény születik, amely a folytonosság megtörését, megszakadását, vagyis hézagot, hiányosságot, illetve az épség megromlását, vagyis sebesülést tükröz. A rés és a sér szavaink jelentésüknél fogva bensőséges kapcsolatban állnak, amelyet az is magyaráz, hogy gyökeik egymás tökéletes tükörképei. Más nyelvekben főként az azonos gyök fejezi ki ezt a kapcsolatot, amely ha nem közös hangutánzó eredetre, akkor az egyes kifejezések átvételére utalhat (pl. perzsa ẓaur ?> baszk zauri).
Magyar eredeztetéssel rámutattunk arra is, hogy a rés gyökünk a résutt szavunkban az uticélnak minden bizonnyal olyan megközelítését takarja, amihez a megszokott mederből mintegy rést kell ütni, s ez a hagyományos egyenes útvonal megszegésével, megsértésével jár.
Miért tekintsem úgy ? Egyáltalán hogy is merülhetett föl, hogy én ezt "NYERÉSI" célzattal végzem ? Ez nem nyereményjáték kérdése. Aki így gondolja, jobban is teszi, ha abbahagyja, és nem szán rá több időt.
Nekem sem időm, sem kedvem ennyi borzalmas zagyvaságot pontról pontra megkritizálni.
Értem. Kár, hogy ez a TIPIZÁLHATÓ válasz a finnugrizmus részéről.
Van olyan szofisztikáltsági szint, amelyiken érdemes vitatkozni a beszédközösség fogalmáról. Mert lehet vitatkozni arról, hogy mi a nyelv (versus dialektus/szociolektus), hogy ki egy beszédközösség tagja -- csak a kompetens anyanyelvi beszélő (ki ő?) vagy az is, aki csak úgy megtanulta. De messze nem ezen a szinten tárgyalunk. Ráadásul ezek a distinkciók a történelmi nyelvészetben nem vagy alig alkalmazhatóak, hiszen nincsenek adatok, tények, amelyek megalapoznák. Szóval az ezen való rúgózásod csak tudálékos okvetetlenkkedés sok-sok komikus félreértéssel vegyítve. Egyébként óvatosságból direkt leírtam, hogy a kifejezésnek a szociolingvisztikában van szűkebb értelme is.
Sejtettem, hogy ÉRTELMEZÉSbeli különbség van. A részedről elmondottakat el is fogadom, ugyanakkor most is fönntartom: nem ad választ a föltett kérdésekre.
A "direkt leírtam....szociolingvisztikát" illeti, úgy tartom, NEM ÍRTAD le ! Ide legalábbis NEM ! Emlékeznék rá ! Ráadásul nem is kötözködtem volna akkor ! Ha hozod az adott beírást, elismerem az óvásod jogosságát.
A magyar történetírásnak kb. 0,0001%-a ambícionálja azt, hogy állítson valamit arról, kik voltak a magyarok (ősei) jóval Levédia előtt. Erre vonatkozóan lényegében tényleg csak kikövetkeztetett nyelvtörténeti adatok vannak, amelyekből vagy lehet kultúrtörténeti tényeket kisajtolni vagy nem. Vannak illetők, akik szerint lehet, ezek többsége egyáltalán nem nyelvész, de ha nyelvész is, mint Hajdu volt, amikor ilyenekről spekulál, nem nyelvészként, hanem őstörténészként működik.
Közelít az álláspontunk.
Az pedig egyáltalán nem hiba, hogy a történelmet NEM nyelvészek írják ezentúl.
Tudomásul kéne venni, hogy amiről nincs adat, azt nem lehet tudni. De a vérdilettánsok ilyenkor ugranak csak igazán: nincs adat, hurrá, tehát bárki mondhat bármit, hurrá, én is, hurrá, bármilyen hülye vagyok is.
Ha végignéznéd, hogy a "vérdilettánsok" mikre ugranak, és megnéznéd azok FORRÁSÁT, láthatnád, hogy koruknak "VÉR-SZAKEMBEREI" vetették föl ezeket a dolgokat.
Legtöbbjük NEM MEGCÁFOLVA lett, hanem egész egyszerűen MELLŐZVE, FÉLRESÖPÖRVE, FÉLREDOBva.
Nagy különbség !!!!
Nem akarom most hosszan citálni a múltból a neveket, de kiemelhetem közülük mondjuk KŐRÖSI , STEIN, SZENTKATOLNAI és számos többi nevét......
Ne a dilettánsokra toljuk a felelősséget, hanem azokra, akiknek a dolga lett volna ezeket a kutatási irányokat is TÉNYEKKEL, ADATOKKAL és IGAZOLÓ bizonyítékokkal úgymond rövidre zárni, és akkor nem születne fantazmagória....
Tekintsd úgy, hogy nyertél. Nekem sem időm, sem kedvem ennyi borzalmas zagyvaságot pontról pontra megkritizálni.
Van olyan szofisztikáltsági szint, amelyiken érdemes vitatkozni a beszédközösség fogalmáról. Mert lehet vitatkozni arról, hogy mi a nyelv (versus dialektus/szociolektus), hogy ki egy beszédközösség tagja -- csak a kompetens anyanyelvi beszélő (ki ő?) vagy az is, aki csak úgy megtanulta. De messze nem ezen a szinten tárgyalunk. Ráadásul ezek a distinkciók a történelmi nyelvészetben nem vagy alig alkalmazhatóak, hiszen nincsenek adatok, tények, amelyek megalapoznák. Szóval az ezen való rúgózásod csak tudálékos okvetetlenkkedés sok-sok komikus félreértéssel vegyítve. Egyébként óvatosságból direkt leírtam, hogy a kifejezésnek a szociolingvisztikában van szűkebb értelme is.
A magyar történetírásnak kb. 0,0001%-a ambícionálja azt, hogy állítson valamit arról, kik voltak a magyarok (ősei) jóval Levédia előtt. Erre vonatkozóan lényegében tényleg csak kikövetkeztetett nyelvtörténeti adatok vannak, amelyekből vagy lehet kultúrtörténeti tényeket kisajtolni vagy nem. Vannak illetők, akik szerint lehet, ezek többsége egyáltalán nem nyelvész, de ha nyelvész is, mint Hajdu volt, amikor ilyenekről spekulál, nem nyelvészként, hanem őstörténészként működik.
Tudomásul kéne venni, hogy amiről nincs adat, azt nem lehet tudni. De a vérdilettánsok ilyenkor ugranak csak igazán: nincs adat, hurrá, tehát bárki mondhat bármit, hurrá, én is, hurrá, bármilyen hülye vagyok is.
A KERESZTES-CSÚCS tanulmány kapcsán jutott eszembe.
Ezt írja a két nyelvész:
"...... A nyelvtudomány is olyan diszciplína, amely tárgyát nem veszi változatlannak, eredményeit pedig a többi tudományághoz hasonlóan az újabb döntő argumentumok felbukkanásával revideálhatónak tartja. ..."
A VERBÁLIS kommunikáció gyakorlatilag az összes létező élőlényi kapcsolattartás és információcsere között alig 5 %.
Ennek az 5 % verbalitásnak a 95 %-át az EMBER használja ki , amit azért érzékelünk jóval többnek éa nagyobbnak, mert eláraszt bennünk a redundáns ( fölösleges ismétlések és duplikálások) információáradat.
A MÚLTban viszont a KIMONDOTT szónak erőt , varászerőt tulajdonítottak. Ezért nem is beszéltek fölöslegesen.....
ahogy gyönyörűen ki is fejezi a magyar szó: a LEGEN TÚLI FÖLÖS !!!! amire már nincs szüksége senkinek sem.
Rédei, és ami mögötte van..., Szombathely-Manchester, 2009. Csúcs, és ami mögötte van.., Szombathely-Manchester, 2009. Honti, és ami mögötte van..., Szombathely-Manchester, 2009. Keresztes, és ami mögötte van..., Szombathely-Manchester, 2009. Róna-Tas, és ami mögötte van..., Szombathely-Manchester, 2009. Hontimítoszok, és ami mögötte van..., Szombathely-Manchester, 2009. Észrevételek, hozzászólások: Bálint Csanád lektori jelentéséhez, Szombathely-Manchester, 2009. Észrevételek, hozzászólások:Honti László Anyanyelvünk őstörténete tanulmányához, Szombathely-Manchester, 2009. Észrevételek, hozzászólások: Fodor István Az uráli népek őshazája, Szombathely-Manchester, 2009.
illetve a jelzett gyűjtemény KERESZTES-CSÚCS által írt munkájának elemzése:
Korrekt(tisztességes), összefüggő (koherens) érvelésed, válaszstruktúrád. Egyet is értek Veled.Engedd meg viszont, hogy más aspektusból (nézőpontból) világítsam meg, s támasszam alá érvrendszered:
Az alapprobléma ott van az evolucionalista nyelvészetnél, hogy a nyelvre, mint minden más körülménytől, behatásolótól elvonatkoztatható - kvázi önálló - "valamire" gondolnak, olyasmire, amit az egyes egyedek,emberek találtak ki, terjesztettek el. Nem látják, hogy ez fizikai és szellemi képtelenség, képtelenség azért is, mert az úgy indul, hogy 1.!!! (:Ugyanez a hiba az evolúciónál is:) Nem látják/veszik figyelembe, hogy az ténylegesen nem különféle artikulációk emberi akarattól függő alakulhatásai (ők ugyanis ezt vallják), hanem egy olyan rendszer (: a fogalomrendszer, mely fizikai síkon megfoghatatlan:) fizikai/földi körülmények közötti manifesztálódásának eredménye/megnyilvánulási formája, mely ha napi síkon változtatgatható is, de alaplényegében - így felépülésében, stuktúrájában, szabályrendszerében, "szótartalmában" kifejezetten és megváltoztathatalanul e fogalomkörök "rabszolgája" - földi kiszolgálóleánya.
Nem kell ebben semmi rendkívülit, semmi alternatívot keresni, elég logikusan végigondolni: hány ember kell egy nyelvhez ? Ki az, ki az első szót kitalálja, és hogy érteti meg a másikkal, hogy nem leharapni akarja a fejét ? ...és az azután a többivel ? kivel ? hánnyal ? mekkora terület ez ? ... és a többi terület ?
Ez bizony nem ment "fej" nélkül. Visszatérve: abszolut badarság, és gőgös fajelmélet AZ ÖSSZES nyelvalakulási gondolat, mert csak és kizárólag az emberre vonatkoztatja a dolgokat, holott a növény-, és állatvilágban ugyanúgy megvan a konstruktív kommunikációs rendszer, sőt az állat-, és ember között is, csak az ember ezt kevéssé érzékeli. Itt található az, hogy "fej" nélkül nem megy.
Hogy ez miért tartozik ide ? Azért, mert a nyelv - mit az emberi lény sajátosságának tartunk - alapjában ugyanaz, mit az állatvilág is használ, csupán az ő fejükben található fogalmak közlési rendszere más, mint amit mi értünk. Ennek következménye a logikában, hogy a kölönféle embercsoportok/fajták ugyanúgy különféle jelrendszereket használnak a saját rendszerükön belül, mint amazok, és nem úgy csoportosíthatóak ezek a jelek, hogy a "zsiráf átvette at oroszlán jelét, mert két jelük között vissza tudunk következtetni bizonyos szintű hangok őseinek általunk kitalált közös csengésére, még akkor is, ha azt/ezt soha nem hallottuk is, sőt azt is kimondjuk, hogy ez a bizonyos jel mindkét fajtánál "fát jelentett", csak az egyiknél azt ami élelem, a másiknál, amire fel kell mászni, hogy az élelem leessen, ti a a majom", lévén, hogy a fgr. ezt teszi.
Szó, mi szó: a szavak: ENTITÁSOK, azaz a fejben megjelenő fogalom földi viszonyok közötti/szerinti megjelenési formái, a célból hogy az egyedek ne telepátiával, hanem ezen az úton közöljék azokat egymással. Tehát nem kavicsok, hogy erre egy picit rápökünk, megtöröljük, már másik lett belőle - mert a fgr. ezt teszi. Nem !!!! Entitások, mert másként nem is "terjedhetnének","fejlődhetnének"(:bokorszavak:).
De itt véget is vetek, mert már így is túl sok biztosítékot vertem ki.
