A hívók közül az Xtol és a D76 látszik a legjobban használhatónak. A papíroknál a számok a vastagságra vonatkoznak, nem minőségre, mindkét papírhívó használható. Azt le kell ellenőrizni, hogy a papírok nem kaptak-e gellert.
A maximumot pedig magadból kell kihozni, minden attól függ mennyire vagy jártas a filmekkel papírokkal való bánásban.
A kérdés feltevés alapján úgy sejtem lesz némi pocsékolás, mindenesetre szentelj rá egy kis időt, olvass vissza ebben, és a kapcsolódó topikokban.
Segítséget szeretnék kérni abban, hogy a lenti filmeket melyik hívóval hívjam elő és a kész negatívokat melyik hívóval,melyik papírra érdemes nagyítani.
Sajnos a termékek jellemzőit nem ismerem,viszont szeretném kihozni belőlük a maximumot, és ugyanakkor szeretném elkerülni a felesleges pocsékolást is.Tudom hogy ez összetett kérdés,épp ezért nem egyszerű rá válaszolni sem,de bármilyen jó tanácsot szívesen fogadok!
Azzal, amit a kezdőkkel kapcsolatban írtál nem értek egyet, de nem foglalkozom vele, mivel az inkább oktatás-módszertani kérdés, nem hiszem, hogy a többiek ráizgulnának. Csak az önbizalom növelésre reagálnék: rossz képekkel kár az önbizalmat növelni.
Azok a papírhoz illesztett képek, amiket mutattál a nyáron nem voltak jók. Alul hívott negatívról túlexponált, és szintén alul hívott papírokat láttam. Ezek nem csak az önbizalmat növelik, hanem hamis képek keltenek a labor gyakorlatról, és felvételtechnikáról. Az oktatásban mindig helyes, valódi célokat kell megjelölni, a nehézségi fokot kell növelni.
Azt, hogy hogy dolgozol le tudod ellenőrizni magad is. Nem tizenblende átfogású éjszakai felvételek kellenek, hanem nappal természetes fényben felvett felvételek, jól ismert témáról, portré, táj, utcakép stb. Normális kontraszt és megvilágítás mellett. Ha ezek a felvételek szépen visszaadják a jól ismert témát fix fokozatú normál papíron, vagy úgy beállított varión, azután jöhet az”így akartam”. A telefonszámom nem változott, de csak akkor él, ha otthon vagyok, amit fogok jelezni.
Ja, és 400-as Fomát fogok hívni vele. Amúgy lc29-et használnék(az lett volna kikeverve), de még a syrexbe se tudtak rá hívási időt mondani, így kénytelen voltam bekeverni azt a bekövült cuccost.
Az örökölt 600 ml-es Id-11-et (por) most kevertem ki. Nem tudom, hogy kell-e állni hagyni, de állni fog, mert már késő van. Holnap este majd előhívom vele a Yashica Mat próba negát. Piszkosul kíváncsi vagyok milyen lesz... Amúgy ezt a vegyszert is a fotólaborral együtt örököltem, mint annyi minden mást.
Az Ilfospeed nagyon szép papír, nekem jobban tetszett, mint a Multi Grade, bár akkoriban töketlenül használtam az MG papírt.
Nekem akkor csöpögött a nyálam, vagy inkább sárgultam bele az irigységbe, amikor Rónai Péter elmondta, hogy egy köbméter Fortezo-t spájzolt be. Igyekeztem pókerarcot vágni...
Na ilyeneket szeretek én olvasni itt a fórumon! Tanulságos, részletes és hát csak úgy csöpögött a nyálam, mikor olvastam. Van támpontunk bizonyos papírokról! Habár én a költözésemkor elcseréltem egy ismerősömmel, aki abbahagyta a fotózást, egy vaskályhát egy komplett minőségi fotólaborra egy valag Ilford ilfospeed fotópapírral egyetemben (30*40-es méretig minden fokozattal). Na jó, azért ráfizettem "komoly" öt rongyot. Mondván hogy anno milyen sokba került neki az a Durst M605-ös :).
A 3817 hsz. valamivel jobban tetszett mint a 3805 ahol:
„Csakhogy nálam ezen a szón van a lényeg, hogy fényképészet. Én fényképészettel, fekete-fehér analóg fényképészettel foglalkozom, te pedig, és ezek szerint arry is szenzitometriával.”
Nekem úgy tűnik mintha kijelentenél valamit, és amikor kijelentesz megkérdezem mi alapján.
Élnék a lehetőséggel és megkereslek, a hívógéppel kapcsolatban is, és kérdezném hogy a 20 szám aminek 99 a vége él e még, és elérlek rajta?
„Tehát, ha az előzőekben leírt módon képes az ember a feketét kézben tartani, és figyel a tárgykontrasztra nem fogja meglepetés érni a csúcsfények tájékán sem. Azzal nem értek egyet, hogy olyan negatívot kell produkálni, amit csak bedugok a nagyítóba és kijön a fasza kép a másik végén. Egyrészt ez az jelenti, hogy a sokkal nagyobb tónusátvitelre kifejlesztett filmeket hozzá kellene silányítani a papír okozta szűk keresztmetszethez (ez a te gyakorlatod), másrészt ez megegyezne az automatikák nyújtotta középszar megoldással. Ha az lenne az ideális megoldás, akkor ezt a fajta illesztést már elvégezné maga a gyár, Ilford papírhoz Ilford film felkiáltással. AA is azt mondja a nagyítás az a művészet. Mivel a papír szűkebb tónusátvitellel bír azt nekem kell szabályoznom, hogy mi hogyan jelenjen meg a papíron. Erre való a takargatás, illetve a plusz expozíció bizonyos területekre.
Mindig azt követeled mondjon valaki olyat, ami annyira jó, mint a zóna-rendszer.
Nagy vonalakban ezzel a módszerrel igen jó eredménnyel biztosan lehet dolgozni. Minden tervezhető, csupán más logikán alapszanak a dolgok. Nem tudom megmondani, hogy mi hányas zónába fog esni, mivel nem eszerint a mérce szerint építem fel a képet, illetve a tónusokat, de az adott látvány alapján pontosan, nagyon pontosan látom magam előtt a kész képet, és azt meg is tudom valósítani.
Ehhez tapasztalat kell, az anyagokkal való élő kapcsolat. A szenzitométers anyagvizsgálat ugyan egzakt eredményeket ad, de az nagyon távol van a képszerű megjelenítéstől. Ahhoz ki kell épülni az emberben egy olyan asszociációnak, aminek a segítségével egy jelleggörbe láttán képpé tudja transzformálni az ábrát. Természetesen az is kifejlődhet, de csak akkor, ha minden egyes görbéhez készít valaki egy nagyítást is, lehetőleg ugyanarról a témáról.
Ha azt azt időt és figyelmet közvetlen fényképfelvételek készítésére fordítom, amit műszeres mérésekre fordítanék, akkor sokkal több olyan tapasztalatra teszek szert, amit a jó fotó előállítására használhatok, mint ha szürke pöttyöket gyártanék, és azokat méregetném.
Ezzel nem akarlak lebeszélni a számodra kedves időtöltésről, vagy tekintélyedet csorbítani, csak azt szeretném meg világítani, hogy egyszerűbben, minden felhajtás nélkül is lehet dolgozni. A zóna- rendszer biztosan nagyon jó, vannak rá példák, hogy szép fotókat lehet vele készíteni. Azt azonban látni kell, hogy nem valami különleges dologról van szó. Egyszerűen egy olyan munkamódszerről, ami fényképészet ismert és jól bevált fogásait használja egy meghatározott cél, a jó minőségű, művészi igényű tájkép előállítására. Természetesen más felvételi területen is használhatók bizonyos fogások, de ott, ahol nincs idő szöszmötölni, vagy nem egy ff kép tónusgazdagsága a fő cél nem cicóznak vele. Szerintem nem kezdőknek való módszer, nem a bonyolultsága, miatt, hanem mert a kezdőkben nincs meg az a fajta igény a tónuskezeléssel kapcsolatban, aminek a segítségével finomítható egy kép. Egy kezdő örül, hogy valami van a filmjén, vagy a fotópapírján. Ezenkívül kell egy olyan belső látásmód, ami kikényszeríti a fotósból azt az elégedetlenséget, ami arra sarkalja, hogy fejlessze a képei tónusvilágát. Ez pedig nem alakul ki első blikkre.
Az, amit hosszasan ecsetelgettem nem tananyag, hanem személyes tapasztalat, és szemlélet, amihez nagyon sok kész, ha úgy tetszik analóg kép társul. „
- A fenti idézetet meghagytam mert talán érthetőbb lesz amit majd írok. Nézzük, magam kezdőnek tartom, és úgy érzem jól lehet használni a zónarendszert. De teljesen kezdőknek is ajánlom. Régebben írtam, nekem egy évembe került mire felfogtam a velejét. Megmutattam már jó néhány embernek a módszert, több teljesen kezdőnek is, aki rövid időn belül sajátította és jó eredménnyel tudta használni. Mikor elmondtam neki, hogy nekem egy évembe került mire felfogtam hangosan felröhögött, hogy mi tartott ennyi ideig. Amit írsz a rutinról meg az évekről az teljesen igaz. Szerintem az igazán jó a zónarendszerben, hogy mind az időt mind a kísérletezésre szánt pénzt le lehet csökkenteni a segítségével. És írtam már néhány szürkeskála és egy spotmérő nagyban segítheti a vizualizációt. Véleményem szerint pont egy kezdő profitálhat a legtöbbet a módszerből. És egy kezdőnek nem grafikonokban kell gondolkodnia, hanem tónusokban ;-)
Hogy jó módszer é a filmhívást illeszteni a tárgykontraszthoz, ill. papír nagyítógép vonalhoz, azt meg szintén ki lehet próbálni. Szívesen megmutatom bárkinek akit érdekel.
Amibe még érdemes belegondolni, hogyha illesztett a film, keményebb papírra lehet keményebb nagyítást készíteni az én negáimról is. Ha a papírra keményebb microkontrasztot szeretnénk rögzíteni ezt is csekkolhatjuk a zónarendszer segítségével, és ezt a metódust is tökéletesen kézben tudjuk tartani, és már a felvételkor lehet tudni mennyit kell majd (és lehet) takargatni, ráereszteni nagyításkor a papírra (Ezt bábozásnak is nevezhetjük ;-).
Tehát a módszert kicsit továbbgondolva rettenetesen sok mindenre lehet használni. Nem megköti a kezünket hanem távlatokat nyit.
Riport jellegű képek esetén is profitálhatunk a zónarendszerből, némi előtanulmány árán, statikus felvételeknél megnézzük mit mutat a gép fénymérője, és milyen eredményt ad a spotmérés, elkészíthetjük mindkét expóval a képet és nagyítás során összehasonlítjuk.
„Azzal nem értek egyet, hogy olyan negatívot kell produkálni, amit csak bedugok a nagyítóba és kijön a fasza kép a másik végén.”
- Ezt részlettet azért kiemelem, mert pont a kezdőknek jön jól egy ilyen kép, növeli az önbizalmat. És az adott negatívról további nagyítások készíthetők, további beavatkozással, amire megvan a lehetőség, mert minden fontos részlet rajta van a negán, és csak kozmetikázást igényel.
Egyenlőre ennyi…
UI:
Azt, hogy Arry miből írja a szakdolgozatát azért írtam, mert amíg nem érttette a módszert Ő is vitatkozott, most meg már aktívan műveli ;-)
Az egymásra rakott 30x40-es nagyítások. A bal oldali kép az Efke, a többi pedig Foma különböző hívóban és tonerben. Kézben tartott géppel készült a repró, a színek érzékeltetése miatt.
A filmre készült felvétel akkor nyeri el igazi értelmét, ha papírra kerül. Erre többféle lehetőség van manapság, az egyik a Kalapos uram választotta levilágítás. Ha a felvételeket monitoron állították be, és színes papírra nyomták, akkor nagy valószínűséggel egy ízig-vérig digitális felvétellel van dolgunk. Annak annyi köze van az analóg fotóhoz, hogy a digitális felvétel tárgya, egy ff negatív. Ezek a mai kisfilmes printerek egyszerűen lefotózzák a filmet, és azt a digitális állományt világítják le lézerdiódával az RA-4-es papírra. Happy plastic it's fantastic! Ha a papíron erős nagyításban elhúzott pettyek vannak, akkor ziher. Lehet, hogy illúzió romboló, de a hímestojást sem a nyuszi tojja. Ettől még persze lehet gyönyörködni a képekben, sőt mi az hogy...! Legfeljebb a filmet nem lehet egzaktul megítélni egy ilyen (mások által kézben tartott) láncolaton keresztül.
MCP 312
Jókat olvastam a neten az Adox papírjairól, és próbaképpen rendeltem a fenti változtatható keménységűből egy doboz 24x30-ast. Jó papírhoz, jó hívó dukál, és kipróbálásra beszereztem egy lityi Moersch Eco 4812-es hívót. Nem szerénytelenül azt írják a termékükről, hogy „lehetséges a legjobb papírhívó a bolygón”. Nem szeretem az ilyen fennhéjázó kijelentéseket, ami máskülönben nem jellemzi sem a céget, sem pedig a gazdát Herr Moersch-t. Ahogy utána néztem a felhasználók elégedettek a hívóval. A bontatlan matéria négy évig, a felbontott tömény oldat két évig, a munkaoldat pedig nyolc hónapig jó, ahogy írja az ismertető. A szokásosnál töményebb, akár tizennégyszeresére is hígítható. Az első próbát egy 6x7-es negatívról készítettem, mivel erről a felvételről van egy 50x60 nagyításom Forte Polywarmtone FB 15W papíron, ami etalonnak tekinthető, még ha más is a karaktere. (ez az a Pan 100 Ilford, ami egyáltalán nem életlen) A szűrőt normál fokozathoz állítottam, és első blikkre jó lett az expó is. Szerelem első látásra. Nem kellett semmit állítani, újat próbálni, nagyon szép lett. Nem is próbálkoztam tovább, hanem ugyanazzal a beállítással nyomtam egy Ilfod MG IV-es próbát. Az eredmény nagyon hasonló lett, mondhatni egyforma, a felületük különböző volt, lehet, hogy azonos felülettel meg sem tudnám különböztetni.( sosem tudjuk meg) A próbákat alávetettem egy kis szeléniumos kényeztetésnek, ahol már komolyabb különbség jelentkezett, az Adox kellemes meleg tónust vett fel, az Ilford kevésbé reagált, inkább lilás hidegebb színűre változott, de nagyon csekély volt a változás. RC papírokról van szó, amik kevésbé szeretik a tonereket. Tehát nagyon szép papírról van szó, más hívóban nem próbáltam, mivel egyszerűen nem volt hiányérzetem, úgy szép, ahogy van. Az Ilfordnál olcsóbb.
Efke Emaks
Szemet szúrt az Adox oldalán a Nuance nevű fix fokozatú barit papír, amiből szintén rendeltem egy adag 30x40-es 2-es fokozatút, ami normál-speciál megjelőlésű. Ezzel a papírral 2.3 D feketdést el lehet érni, ami komoly érték, minél jobban el tudunk távolodni a papír alapfehérjétől, annál nagyobb kontrasztot tudunk megjeleníteni, és, ha már a neve is nüánsz, feltételezhető a kiváló tónusszeparáció. Mivel nagyon ráizgultam erre az anyagra, eléggé elkámpicsorodtam, amikor egy tasak Efke papírt kínált helyette a belga kolléga, és próbált győzködni, hogy ez ugyanaz, de ezen a ponton kiderült, hogy mégsem egy nyelvet beszélünk. Megvettem, bár 3-as fokozatú, a kettes helyet. Az Adox leírásában az szerepel, hogy tömény vegyszer kell neki, ne hígítsuk a hívót jobban 1:7-nél. (általában 1+9 hígítás a szokásos) Hosszas expót, és hívást szeret. Az 1+14 hígítású 4812-est használtam, úgy gondoltam, majd ha megérdemli kap sűrűbbet. A hívási időt 3,5 percre állítottam. Azt azért nem gondoltam, hogy ennyire szeret a nagyító alatt sütkérezni ez a papír. Nagyon hosszú expók jöttek ki. A leghosszabb 12 perc volt egy normál negáról, aminek egy kicsit magasabb volt az alapfátyla. ( Foma 100, 35 mm, Finolban) A papír tapintása sem volt kellemes, meg az sem, hogy a hívóban olyan volt, mint a budipapír, ha nedves. Aztán jött a hoppácska, amikor együtt ázott a tálban a fentebb megénekelt MCP 312-essel. Világított a negró az Efke szájában. Ugyanaz a felvétel volt a két papíron, de most derült ki milyen is az a fekte. Aztán sajnos szárítás után nem volt annyira szembetűnő a különbség, bár sokat nem hasonlítgattam őket. A barit papír is fényes felületű volt, és pusztán kalandvágyból beküldtem egyet emulzióval a krómlap felé, nagyon szép lett, mint egy gyönyörű lakcipő, csili-vili. Selenium tonerre jól reagál, szép anyag, sokat kell vele bajlódni, mindennapi munkára nem választanám. Azért majd futok még egy kört azzal a kettes fokozatú Adox Nuance-al is, de munka közben kokalevelet kell rágcsálni, és mákteát szürcsölni. Csak erős idegzetűeknek ajánlom!
Fomatone MG Classic FB Warm
Lehet, hogy nem pontosan írtam a nevét, de a lényeg benne van, meleg tónusú, változtatható fokozatú matt barit papaírról van szó, ami aminek hasonlónak kéne lennie a Forte Polywarmtone anyaghoz. Az Ilfordnál olcsóbb, az Adoxnál/Efkénél drágább anyagról van szó, mindenesetre drága a 6000 forint körüli árával a tíz darab 30x40-es. Az igazsághoz tartozik, hogy tavaly kaptam belőle egy mintacsomagot a syrexes Zsuzsától, mielőtt importálni kezdték, de nem használtam el, és, hogy mentsem a renomét vettem az anyagból. Kaptam rá valami kedvezményt ezért nem tudom a pontos árát. Van bizonyos fenntartásom a Foma papírokkal kapcsolatban, mert annak idején kipróbáltam, amikor még Gumulka elvtárs járt arra gyárat látogatni, de elég silány volt. Akkoriban el voltunk kényeztetve Forte papírokkal. Kellemes csalódást okozott, nagyon szép lett rajta egy felvétel, ami ráadásul Foma 100 filmre készült Mamiya RB-vel. Ezt az egy felvételt nyomtam az összes lapra, amiből egyet vagy kettőt próbacsíknak használtam, egyet pedig elszartam. Szintén a 4812-es, és egy jól „bejáratott” Tetenal meleg tónusú hívóban hívtam. A selenium toner a Fomának használt, kellemes színt kapott. Ha valaki kipróbálja, amit ajánlok, figyeljen rá, hogy csak a megszáradt próbát érdemes kiértékelni, mert sokat változik a vizes állapotához képest. Ugyanazt a felvételt lenagyítottam egy 30x40-es Polywarmtone-ra is, a Forte azért szebb! A Foma egy kicsit krémes, a Forte viszont fehér. A Foma nekem jobban tetsző színt vett fel a seleniumos fürdőben. Pillanatnyilag nincs sok értelme az összehasonlításnak, mert a Forte megszűnt, viszont ősszel a Photokina-ra már ki akarnak rukkolni vele. Az Adox megvette a gyártási jogot, a gépeket átszállították Németországba, már a magyar mérnökök ott dolgoznak.
Tehát jobbnál jobb anyagok közt lehet válogatni, csak a fotósokon múlik mikor kerülnek a falra a gyönyörű nagyítások.
LC29-em van az Ilford filmek miatt, legegyszerűbb és legbiztosabb megoldás úgy látom ha direkt a Foma100-hoz veszek valami hívót. Persze ha a tank megoldódik.
Én próbáltam korábban megfelelő LC29 hívásidőt találni Foma100-hoz (35 mm-es tekercsfilmhez), egyre javuló eredményekkel. Sajnos közben váltottam DDX-re, így csak az utolsó, addigi legjobb hívásról maradt feljegyzésem. E szerint a 6 percet (ISO50, 1+29, @20C) "még egy kicsit soknak" találtam. Részletekre nem emlékszem, csak arra, hogy ISO100-on soha semmi értelmeset nem tudtam kihozni ebből a filmből.
Köszi a Foma100 síkfilm tanácsokat, összekötöm azzal a pesti úttal, amikor roll diákat viszek fel hívatni, mert messze vagyok a tűztől. Bár a diákat is futárral kellene felküldeni, és akkor csak érte mennék, vagy olyan helyet keresni ahol pár óra múlva (aznap) el is hozhatom.. csak hangosan gondolkodom, hogy jól jöjjek ki, az utazás és/vagy posta miatt a leves drágább mint a hús. Az ajánlott hívóeszközöket meglesem a neten, a filmcserélő zsákom megjött, örülök neki :-)
