Látom megint bemozdult kicsit a topic. Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a PUG Experten a venti csuszókát mivel kellene befújni, mert, néha felpörög a venti, amikor az autó rázkódik, vagy mozgatom, aztán megint lassabban pörög.
Ja, még egy ötlet. Ablaktörlőlapát, mivel asszimetrikus, és elég nagy (65 cm) nem túl nagy a választék. A márkaszervíz 18 ezerért adott volna egy párat. (régen volt) Akkor felhajtottam, hogy a Renault Twingo-ét kell megvenni. Kb 3000 Ft. És nem kell párban (merthogy csak egy van neki) Legfeljebb az anyós nem lát ki jól, az meg nem fontos.
Valami rosszat foghattál ki. Nekem a scudónak nem sok gondja van. Előtte is az volt, 8 évesen adtam el, egy-(két) kezemen meg tudom számolni a hibáit. Visszatérve az indexkapcsolómra. Nagy bátran szétszedtem (kiszerelni könnyű volt), gondoltam, hogy szét fog ugrani, ami be is jött. Kb. egy órácska agyalás után rájöttem, hogyan is működik, és mi hová való. 3 rugó, és 3 kis biz-basz" eredetét " kellett kideríteni. Végül nagy sikerélménnyel gazdagodva összeraktam, és azóta jó. Láttam valami beégést az érintkezőn, ez kerülhetett máshova, ezért lett jó, remélem.
Én kénytelen voltam szétszedni, mert tökéletesen megbízhatatlan lett. Ennyire túlbonyolítani valamit, nem semmi. És ami még szomorúbb, hogy nem értenek hozzá. Nagyon nem. Ez valószínűleg max 3 évre gyártott termék. 4. évben lassan minden elektronika szépen megadja magát, legalább is nekem, és eddigi ismerőseimnek, akiknek citroenjük van. Kényelmes, de cserébe hisztis és megbízhatatlan. A ventilátor valóban csak akkor kap energiát, ha jár a motor. A konzolon a belevaló izzó sajnos szétégeti foglalatot, és rendet rak a nyákon is. Nekem az előző tulaj már forrasztgatta is, de gyakorlatilag a 100 lábú vezérlése is kinyuvadt. Ezt az orosz titánok egy kétállású kapcsolóval és egy hozzá való ventilátorral megoldották. A franciának ez így nem jó, laza 40 ezerért belerakott egy olyan csodát, hogy a végére saját maga sem érti, mit csinált. Én rengeteget szívok a géppel, hetente kell valamit javítani rajta.
Félreértettél, vagy rosszul fogalmaztam. Nem visit a fűtőmotorom, nem is hallható, de jár akkor is, ha teljesen leveszem a tolókapcsolót. Az lett volna a kérdésem, hogy ez gyárilag van így, vagy nekem az előző tulaj átalakíttatta az állófűtés miatt?
Mert elment az autobol az ero mintha nem menne a turbo es a computerbol EGR szelep hibat olvastak ki.Azt mondtak,hogy csak ki kell tisztiani.Viszont miota kiutottek a hibakodot (1404) azota tokeletes megint.
Sziasztok! Nem akarok reklámozni, de a vaterán és a racing-bazár oldalakon lehet szemezgetni. Jó dolgok szoktak lenni, néha jó áron. A típus azonosság miatt nekem nagyon bevállnak a fiat scudo alkatrészek. Ráadásul olcsóbbak is is, már frankón ismernek a fiat szalonban. Csak tippként javasoltam, létszi ne dobáljatok meg... :)
Helló! A fűtőmotor sajnos rossz. Méghozzá az elektronikája visít.... Cserélni kell.... Elvittem autóvillamosságishoz ő megpróbálta felújítatni, de nem tudták megcsinálni, mert be van öntve műgyantával.
Hali! Nekem a fűtőmotor (ventillátor) teljesen levéve is berreg egy kicsit (2005-ös 2.0 jtd 16 v) ez másnak is így van, vagy csak azért van nekem, mert volt benne egy Webasto állófűtés (amit kivettek belőle, mikor vettem) Más. Indexkapcsolóm szarakodik, jobbra néha nem ég. Előfordul ez másnak is (tipushiba?) vagy csak én vagyok megáldva? Januárban kéne vinnem műszakira, rosszkor jött.
Uj Scudo tulaj vagyok es szeretnem a segitsegeteket kerni!Azt szeretnem tudni,hogy mennyire nehez az EGR szelep kiszerelese es tisztitasa 2002-es 2.0 jtd.
Helló! Érden van egy adagolós 25ért tömítést cserélt a porlasztókon, mert kifújt, bemérte őket és megpucolta. 3 napig csak lazították, mert annyira be voltak sülve (előző tulaj) 70ért felújította a magasnyomású szivattyút, mert sikeresen megtankoltam benzinnel a HDi-t.... no comment. Számítógépes padon lett kimérve. A szerelőm szokta elvinni oda a kocsit. A szerelő 34ért cserélt jobbos gömbcsuklót 2 év garancia van rá.
Sziasztok! Én egy 2001-es 9 személyes jumpy tulajdonos vagyok (sajnos). Szeretnék érdeklődni, hogy az adagolóval (lucas) és alapvető elektromos dolgokkal kapcsolatban vannak-e rutinos mesterek. Az adagolómból levegő vándorol a szűrőház felé, minden inditás előtt pumpálgatnom kell. (a szűrőházat már újra cseréltem, az adagolót egy mester alig 120ezerért megcsinálta) Már nagyon elegem van a szerelőkből, főleg mióta egy sikeres vezérműszíj-szett cserét követő 3000. km-nél elszállt egy lecserélt görgő, és kereshettem másik hengerfejet. A műszerfalam lassan elhal, jobbról balra. Már csak a sebességemet mutatja lassan. Mikor beleskelődtem a műszerfal mögé, furcsán tapasztaltam, hogy valami vezetékek le vannak másolva, és furcsa csatlakozókban végződnek. Van pár lecsípett vezeték is, amik szigeteletlenül csüngenek, pedig kb 4 mm2-esek. Ezenkívül számtalan bajom van még az "autóval", de nem szeretnék ide regényt írni. Ez az állapot mindazok ellenére áll fent, hogy lassan minden pénzemet erre a vacakra költöttem, többet áll mint megy. Ha valaki tudna információval segíteni, azt megköszönném. A neten semmi rajzot sem találtam erről a francia csapásról. Lackó
A napokban vizsgáztatnám az 1995-ös Ulysse-t. 8 személyesre van vizsgáztatva, de csak 6 ülés van benne. A vizsga idejére szeretnék valakitől kölcsönkérni, esetleg jó áron megvenni hátsó 3 személyes üléspadot. A kárpit színe nem lényeges :-) Állítólag a későbbi, 2002 utáni ülés is jó bele. Ha valaki tudna segíteni, kérem jelezzen. Előre is köszi: Paragabika
Ha meg tudom várni amíg elvégzi a munkát akkor elmegyek én oda szívesen. Meg találtam még pár dolgot amit szívesen megvennék tőled ha odaadnád. :)
Ja tényleg! Az ülést mégse cseréltem ki, mert eltántorított a légzsák kapcsoló viszont betettem anyósülésnek és nagyon jó lett. Volt rá olyan huzatom mint amilyen a vezető ülésen van úgyhogy tuti.
Na holnap belenézek ott is! Neked nem fontos a motorszám, mert te újat vettél 9 éve. Én használtan vettem 2 hónapja aztán bennem motoszkált, mi van ha nem stimmel valami. De eddig minden rendben.
Tényleg úgy vettem észre, hogy valószínűleg az ablak nincs jól beragasztva és be folyik a víz. Nem sok de engem zavar. Az lenne a kérdésem tudsz-e valami becsületes karosszériást aki tisztességgel megnézni és kijavítja a hibát?