Régész. A Pázmány Péter Tudományegyetemen latin és történelem tantárgyakból szakvizsgát tett 1921-ben, majd Pannoniai fogadalmi táblák c. értekezésével régészetből bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1922-ben. Zenei tanulmányokat is folytatott, a Zeneakadémia fuvola tanszakának növendéke volt 1921-től ’23-ig. Az MNM Népvándorlás-kori Osztályának szakdíjnoka 1923-tól ’26-ig, múzeumi segédtiszt 1925-ben. Közben Bécsben, majd a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Berlinben folytatott tanulmányokat. I. osztályú múzeumi segédtiszt 1925-től, oroszországi tanulmányúton járt 1926 második felében. Az MNM Érem- és Régiségtára népvándorlás-kori gyűjteményének kezelője 1930-tól, majd a Régészeti Tár igazgatója. A Pázmány Péter Tudományegyetemen a népvándorlás kora régészetének magántanárává képesítették (1929–50). Az MNM képviseletében részt vett a Madridban megrendezett Nemzetközi Muzeológiai Konferencián (1934). Isztambulban, a török történeti kongresszuson hazai kutatásainak eredményeiről tartott előadást (1938). Dalmáciai tanulmányútja után írta meg A honfoglaló magyarság fémművessége c. tanulmányát. Kijevben és Moszkvában járt tanulmányúton (1935), majd – részben ennek eredményeképpen – László Gyulával együtt részt vett a kijevi múzeum anyagának mentésében, a műtárgyak szakszerű csomagolásában (1941. dec. 3.–1942. jan. 18.); erről az időszakról az ún. Kijevi naplóban számolt be. Hóman Bálint, az MNM elnöke megbízta, hogy gr. Zichy István, a M. Történeti Múzeum főigazgatójának távollétében lássa el az intézmény főigazgató-helyettesi teendőit (1944. okt. 18.) A múzeum vezetését 1945 januárjában vette át. Az intézmény védelmében nagy hasznára volt orosz nyelvismerete. Megbízatásáról 1945. ápr. 13-án lemondott, de nyugdíjazásáig a múzeum régészeti tárának igazgató-őre maradt. A II. világháború után szakmai karrierje kettétört. A múzeumi igazoló bizottság jelentése alapján először 1945-ben, majd visszahelyezése után 1949-ben – az Esterházy-kincs elvitelével kapcsolatos felelősségének téves megállapítását követően – másodszor is nyugdíjazták. Napszámosként, üzemi nyilvántartóként (1950–1), majd a Csillag Játékgyárban dolgozott (1954). A megfeszített fizikai munka mellett is folytatta tudományos munkásságát. A Kereskedelmi Áruforgalmi Iroda levéltárosa (1954–5), rövid ideig a Malomszerelő és Gépjavító Vállalatnál dolgozott, majd az MTA Régészeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa (1959–60). A Tudományos Minősítő Bizottság a kandidátusi fokozat megadása iránti kérelmét elutasította (1961). A veszprémi Bakony Múzeumban dolgozott 1963-tól 1964-ig, majd tudományos munkatársként visszakerült az MTA Régészeti Kutató Csoportjához (1964–5).
Tudományos munkája során kutatta a Kárpát-medence lovas népeinek díszítőművészetét, hagyománykincsét. Az egyes motívumok továbbélését nyomon követte a szkíta emlékanyagtól kezdve a szarmaták, a hunok, az avarok, valamint a honfoglaló magyarok művészetében. Legegységesebbnek tekinthető a Kárpát-medence szkítáival kapcsolatos tudományos munkássága. A Szovjetunióban tett tanulmányútjain szerzett nagy anyagismerete biztosította számára nemcsak a szkíta, hanem a többi lovas kultúra keleti kapcsolatainak korszerű szemléletét. A szkítákkal foglalkozó fő munkái a tápiószelei, illetve a zöldhalompusztai aranyszarvasok, valamint a garcsinovói öntőminta elemzésével foglalkoznak (Archaeológiai Értesítő 41, 1927, Archaeologia Hungarica 3, 1928 és 15, 1934). Összeállították a Kárpát-medence első, a maga idejében teljesnek mondható szkíta leletkorpuszát. Sokszor és szívesen foglalkozott a Kárpát-medence hun korával, illetve a hun korszak emlékeivel. Fő törekvése a hun kultúra keleti összetevőinek meghatározása volt. E témában szintézis jellegű munkája az Attila és hunjai (Bp., 1940) c. kötetben megjelent, A hunok régészeti emlékei c. tanulmánya. A honfoglaló magyarsággal kapcsolatos irodalmi tevékenységének eredményeit nagy monográfiában foglalta össze (A honfoglaló magyarság fémművessége, 1935–37).
A régészet és a zene mellett érdeklődésének fontos része volt az ötvösművészet és a fémművesség. Kiváló rajzkészsége segített abban, hogy szinte páratlan tökéletességre vitte a tárgyak formáinak és azok díszítő motívumainak a rajzos elemzését. Ennek az elemző munkának kiegészítő részeként vizsgálta a fémből készült tárgyak készítési technikáját is. Ehhez elsajátította az ötvösmesterség technikai módszereit, sőt maga is dolgozott ötvösként. Az e szakmában szerzett kivételese képessége a háború utáni években, a múzeumból való eltávolítása után kenyérkereső szakmájává vált. Ötvösműveivel részt vett a Brüsszeli Világkiállításon 1958-ban. Ötvösművészeti elveit a Magyar stílus az iparművészetben c. háromkötetes művében foglalta össze.
Az Archaeologia Hungarica c. kétnyelvű monográfiasorozat (1926–44) és az ugyancsak kétnyelvű Folia Archaeologica megindítója és szerkesztője (1939–44).
Az MTA levelező tagja 1938-tól ’50-ig, tanácskozó taggá minősítették 1960-ban, az Archaeologiai Bizottság előadója 1947-től ’49-ig. Az Ötvösművészek Alkotó Közösségének tagja (1957–58). A M. Régészeti, Művészettörténeti és Éremtani Társulat, a helsinki Finnugor Társaság tagja.
Visszaemlékezéseit naplóiban írta meg. Ostromnaplója az MNM kiadásában, születésének 100. évfordulója alkalmából jelent meg 2000-ben.
Főbb művei:
Az avar kori műipar Magyarországon (Bp., 1926)
A zöldhalompusztai szkíta lelet (Bp., 1928)
Adatok az ősgermán állatornamentumok stílusának eredetkérdéséhez (Bp., 1929)
A szilágysomlyói második kincs (Bp., 1932)
Az oroszországi kereskedelmi utak és az ősmagyarság (Bp., 1933)
A honfoglaló magyarság művészete (Bp., 1935)
A honfoglaló magyarság fémművessége I–II. (Archaeologica Hungarica 21,Bp., 1935–37)
A hunok régészeti emlékei (in: Németh Gyula szerk.: Attila és hunjai; Bp., 1940; hasonmás kiadás: Bp., 1986, 1991)
Antik hagyományok a régi pusztai népek kultúrájában (Folia Archaeologica, III–IV, 1941)
Die altungarische Kunst (Berlin, 1942)
A népi kulturális kontinuitás a Kárpát-medencében a régészeti adatok alapján (Bp., 1943)
Magyar stílus az iparművészetben I–III (Bp., 1943–47)
Régészeti tanulmányok a késői hun fémművesség történetéhez (Bp., 1951, németül is)
A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet (Bp., 1953, franciául is)
Das awarenzeitliche Gräberfeld von Pilismarót-Basaharc (Studia Archaeologica III, Bp., 1965)
A kievi magyar fémművességről (Buenos Aires, 1974)
F. N. ostromnaplója 1945. január 16.–február 19. (MNM Documentationes et Communicationes, Bp., 2000)
Róla szóló munkák:
Kelbert Krisztina: F. N. régész Vas megyei gyökerei; in: Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője XXIX, Szombathely, 2006, 217–31.
Kelbert Krisztina: F. N. élete és Tápió menti régészeti tevékenysége; in: Gócsáné Móró Csilla szerk.: Az aranyszarvas nyomában– A Blaskovich fivérek és a magyar régészet kapcsolata; Tápiószele, 2000, 111–30.
László Gyula: F. N. emlékezete; in: Acta Archaeologica Hungarica XXIV (1972)
Bendefy László: F. N.; in: Történelmi Szemle II (1971)
Ács Lajos: F. N. tudományos munkáinak jegyzéke; in: Történelmi Szemle II (1971)
Bodó Sándor–Viga Gyula főszerk.: Magyar Múzeumi Arcképcsarnok; Bp., 2002, 272–4.
Nagyon sok médiumban, nincs talán olyan moderátor, aki képes lenne megjátszani legalább az elfogulatlanság látszatát? De előb- utóbb egymásnak kéne ereszteni a feleket. Így sosem leszünk egészek, egészségesek. Szerintem egy ilyen médiameghívásnak köteles lenne eleget tenni bármelyik a tudománya által kvázi közszereplővé előlépett tudósember. A politikusokat hagyjuk, mert nekik aztán végképpen nincs az égvilágon semmi ilyen bolykottjoguk. Sőt egyenesen ennek alkalmazása, azonnali.............. (inkább hagyjuk ezt a témát :-(((()
Ha odàig eljuthatnànk, hogy pl. a médiàk segitségével egy kerekasztal beszélgetésre össze lehetne hivni a különbözö elméletek tudosait, hogy a nagyközönség elött megvédjék, megvitassàk elméleteik helyességét - természetesen egyenlöségi alapon, nem pàrtoskodva, az egyik felet kigunyolva, akkor nagyot lépne elöre a magyar történelemtudomàny.
Mindazon által a minap hallgattam egy TV-interjúját, s csak gondolom, hogy ő is sokat változott, az akkor a felsőbb politika által elismert és elismerésre vágyó önmagához képest. Avagy én nem hiszek az ember esetében abban, hogy "kutyából nem lesz szalonna"
Az emberből minden lehet. Így talán megfelelő vitapartnerekkel meg kéne beszélni szemtől-szemben szembesítve vele ezeket a régi írásait, kijelentéseit.
Ezt se hallgassuk el, ez is a munkásságához tartozik:
"Jó Glatz Ferenc tudományos tételként ezt írja a magyar ifjúságot okítandó: "A magyar embernek évszázadnyi időbe tellett, amíg a lovaglástól elgörbült lábával megtanulta az eke utáni egyenes testtartást, és leszokott arról, hogy gyönyörűségét lelje az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában." (Glatz Ferenc: "A magyarok krónikája", Budapest, 1996. 9. oldal.)
Ha valaki nem tudná: ez az a Glatz Ferenc, aki a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt, s aztán köztársasági elnöke szeretett volna lenni ennek a görbe lábú, asszonyok és gyerekek mészárlásában gyönyörét lelő népnek (kutyából ugyebár nem lesz szalonna). Glatz úr magyarok iránti szeretetét talán csak I. Péter királyunk (1038-1041, 1044-1046) múlta felül, aki azzal lépett trónra, hogy addig nem nyugszik, míg egyetlen magyar is él. " http://szebbjovoert.net/node/296
1959-ben érettségizett, majd felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakára, ahol 1964-ben diplomázott.
Történészi pályafutása [szerkesztés]
1965-ben a Századok c. folyóirat szerkesztőségi titkáraként kapott állást, majd 1968-ban az MTA Történettudományi Intézetének lett munkatársa. 1975 és 1976 között csoportvezető, majd 1985-ig histográfiai és módszertani osztályvezető volt. 1986-ban kinevezték az intézet tudományos igazgatóhelyettesévé, 1988-ban annak igazgatójává.
Emellett 1975-ben az ELTE BTK-n histográfiát, művelődéstörténetet és újkori forrástant kezdett tanítani, 1979-ben a történeti muzeológia tanszéki csoport vezetője lett. 1990-ben megkapta egyetemi tanári kinevezését.
Az MTA Történettudományi Bizottságának tagja, a Nemzetközi Histográfiai Bizottság főtitkára és az Integrációs Stratégiai Munkacsoport kisebbségi témacsoportjának vezetője volt.
1969-ban a Magyarország története c. szakfolyóirat szerkesztőbizottsági titkára lett. 1973 és 1979 között a Történelmi Szemle szerkesztője, 1979-ben a História felelős szerkesztője, később főszerkesztője lett.
1993-ban az MTA levelező, 2001-ban annak rendes tagjává választották.
Közéleti pályafutása [szerkesztés]
1989-ben a Magyarország-NSZK Baráti Társaság elnökévé választották, ugyanebben az évben a Németh-kormány művelődési miniszterévé nevezték ki. Mindkét posztját 1990-ig viselte. 1990 és 1991 között pedig a Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetségének elnöki posztját töltötte be.
1996-ban a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották, Kosáry Domokos utódjaként. 1999-ben megerősítették pozíciójában, 2002-ig volt az Akadémia elnöke.
2003-ban a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjává választották. 2005-ben neve felmerült lehetséges köztársaságielnök-jelöltjként.
Családja [szerkesztés]
Nős, egy lánygyermek és egy fiúgyermek édesapja.
Tudományos elismerései [szerkesztés]
Széchenyi-díj (1995)
Kisebbségekért díj (1996)
Jedlik Ányos-díj (1997)
Herder-díj (1997)
Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2004)
Prima Primissima díj (2007)
Főbb publikációi [szerkesztés]
Történetelméleti és módszertani szabályok (szerkesztő, 1977)
Történetíró és politika (1980)
Az 1944. év históriája (társszerző, 1985)
Nemzeti kultúra – Kulturált nemzet 1867–1967 (1988)
Szent István kora (társszerző, 1988)
Történetírás – korszakváltásban (1990)
A kisebbségi kérdés Közép-Európában tegnap és ma (1992)
A magyarok krónikája (összeállítás, szerkesztő, 1995)
Föld, víz, levegő (szerkesztő, 2002)
Magyar Millenium Európában (2004)
Helyünk Európában (beszédek, 2005)
Források [szerkesztés]
MTI Ki Kicsoda 2006, Magyar Távirati Iroda, Budapest, 2005, 605-606. old.
Czuczor Gergely (Andód, 1800. december 17. – Pest, 1866. szeptember 9.) magyar bencés szerzetes, költő, nyelvtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Eredeti neve Czuczor István, rendi neve Gergely. Jedlik Ányos fizikus, a dinamó és a szódavíz feltalálójának unokatestvére.
Költőként a népdal formakészletének egyike legfontosabb elterjesztőjeként, hazafias versek szerzőjeként ismert. Magas színvonalra fejlesztette a nemzeti eposz és a ballada műfajokat. Nyelvészként fő műve a hatkötetes mű, A Magyar Nyelv Szótára (1862-1874, amelyet "a Czuczor-Fogarasi" néven emlegetnek, mert Czuczor halála után Fogarasi János fejezte be).
Czuczor Gergely sok verse népdallá vált. (Móser Zoltán művelődéstörténész kutatása alapján 84, háromszor annyi, mint ahány Petőfi Sándor-vers.)[1]
Az 1848-as forradalomban való részvételéért, illetve a forradalomra felhívó Riadó című verséért két évet kellett várfogságban töltenie. Kolerajárvány áldozata lett.
Alacsony sorból emelkedett a 19. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjává. Apja Károlyi József gróf jobbágya volt az Érsekújvárhoz közeli Andódon, igaz, a jobbágyok közt módos gazda. Gyermekkori élményei segítették, hogy a magyar népies költészet egyik előfutárává válhasson. A hazafias nevelés, amelyet kapott, a nemesi-nemzeti hősi epika úttörőjévé tette. "Sok népdalt és táncot ismert" – írta Czuczorról írt könyvében Móser.
Már fiatalon a magyar mellett jól beszélt németül és szlovákul is (vegyes lakosságú területen született). Már kamaszkorában magyarul és latinul is verseket írt. Görögül is megtanult és később tanította is a nyelvet.
Apja katonának nevelte volna, ő azonban tanár akart lenni és ehhez a papi hivatáson keresztül nyílt számára út. Tizenhét éves korában jelentkezett szerzetesnek unokatestvérével, Jedlik Istvánnal (későbbi rendi nevén Ányossal) együtt.
A középiskolát Nyitrán kezdte, Esztergomban folytatta, a negyedik osztályt Pozsonyban végezte. Bencésnek 1817. október 25-én jelentkezett Pannonhalmán. Miután kiállta az újoncévet, a rend győri főapátsági líceumában tanult bölcsészetet. A teológiát 1820-tól már Pesten kezdte el végezni a központi papnevelőben. Harmadéves korában azonban, 1823 tavaszán Pannonhalmára hívták vissza, mert betegeskedett – itt fejezte be a tanulást.
1824. szeptember 26-án felszentelték és Győrött kezdett tanítani, előbb az alsó osztályokban, 1827-1828-ban a szónoklati osztályban. 1828-ban és 1829-ben a főapátsági líceumban a rendi növendékeket tanította magyar nyelvészetre és irodalomra. 1830-ban Komáromba helyezték át szónoklatot tanítani, 1832-ben a költészet tanára lett.
1831. március 17-én a frissen megalakult Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.
Augsburgi ütközet címen romantikus eposzt írt hexameterekben. (Elődei ebben a papköltő Pázmándi Horváth Endre, a Zirc emlékezete szerzője, illetve az erdélyi tanár, Aranyosrákosi Székely Sándor. Az eposz, amelynek inkább hexameterei voltak figyelemreméltóak, mint szerkesztése, kéziratos formában felkeltette az akkor már költőkirálynak tartott Kisfaludy Károly érdeklődését. Az eposz 1824-ben megjelent az Auróra folyóiratban és Czuczor ünnepelt költővé vált. Czuczort elődjének vallotta Vörösmarty Mihály, aki az eposz megjelenésekor már írta saját hasonló műfajú művét, a Zalán futását. (Czuczor pedig azon lelkendezett, mikor ez utóbbi mű megjelent, hogy valaki még jobbat írt nála. A két költő egymás barátja lett.)
Az eposz sikere ellenére Czuczor gyorsan felismerte, hogy a műfaj ideje lejárt, hexameteres elbeszélő költeményeket azonban továbbra is írt. (Ezek közül leghíresebb a Botond.)
1830-ban, amikor Kisfaludy meghalt, Czuczor Vörösmarty mellett már az új hangon megszólaló magyar költészet legnevesebb alakja volt.
Czuczort a Riadó című vers miatt először 1849. január 18-án fogták el a Pestet elfoglaló osztrákok. Windischgrätz azt javasolta a haditörvényszéknek, hogy ítéljék halálra, de végül csak hat évi vasban letöltendő várfogságra ítélték.
A Riadó című verset 1848. december 21-én jelentette meg a Kossuth Hírlapja az ekkor már betegeskedő Czuczor sürgetésére, amikor az osztrák csapatok már közeledtek Pest-Buda felé. Külön röplapon is megjelent és Petőfi egyes verseihez hasonlóan a nép és a katonák közt terjesztett forradalmi indulóvá vált. [2]
Amikor a tavasszal a magyar seregek visszafoglalták a várost, Czuczor kiszabadult, de a következő évben Bécsbe, majd márciusban Kufsteinbe szállították, hogy letöltse az ítéletet. 1851. május 22-én, az MTA közbenjárására szabadult és ezután Pesten élt (a Múzeum körút 26 alatti házban), a szótáron dolgozva. A börtönből a szótárához írt jegyzeteket és Tacitus Germania című művének magyar fordítását vitte haza (és a rabláncot, amit megvásárolt a börtönőrtől).
1887-ben született Budapesten. Edesapja dr. Magyar Antal honvéd huszàrszàzados, nagyapja Magyar Gyula épitész volt. Kisebb gyermekkoràt Erdélyben, Segesvàron és Marosvàsàrhelyen töltötte, ahol édesapja szolgàlt. Késöbb, egyszerû iskolàzottsàgàn kivül, Romàban és Firenzében jàrt müvészeti Akadémiàba, ahol szobràszatot, rajzot és festészetet tanult, de két szobràsz mütermében is dolgozott. Egészen fiatal, 18-20 éves kora ota érdekellte minden, ami a mûvészetbe, népmüvészetbe, néprajzba (ethnographiàba), nyelvészetbe és embertanba tartozik, àltalàban is, de természetesen föképpen magyar szempontbol. Ezért, mivel màskép ezt nem tehette, hogy Erdélyben ismét hosszabb idôt tölthessen, beàllott önként katonànak, 1907-ben egy évvel elöbb mint ahogy sorozàs alà került volna, hogy igy joga legyen szolgàlata helyét és ezredét kérnie. Igy hàrom évet tölthetett Erdélyben, néprajzi kutatàsokat végezve. Kilenc élô nyelven beszél és négyen ir is, valamennyire tud latinul is. De ezenkivül romai, firenzei olasz, bécsi német és erdélyi magyar tàjszolàsban is tud beszélni oly tökéletesen, hogy meg sem ismerhetni nem odavalo születésû voltàt. Mindami szàmàra nyelvészeti szempontbol is igen hasznos, mert igy nemcsak szotàrakra szorul. Soha életében allkoholos italokkal nem élt, nem dohànyzott, nem kàrtyàzott, ugyhogy a mindennapi foglalkozàson kivüli szabad idejét az emlitett tudomànyoknak és mûvészeteknek szentelhette. Dél-Dalmàciàban, a Cattaroi Öbölben a màr nyugdijas édesapja àltal alapitott Hotel <Plaza> Zelenika tengeri fürdöszàllo tualjdonosa és igazgatoja volt, de amelyet a 2.vh. utàn àllamositottak. Fiatalabb koràban a magyarsàgot, természetesen àzsiai és nomàd eredetünek hitte, mert hiszen iskolàban és minden oldalrol ezt hallotta. Mind komolyabb nyelvészeti, néprajzi s embertani kutatàsai azonban màr 1918-ban kényszeritették ezt föladnia s a magyarsàgot europai, àrjaelôtti ösnépül fölismernie, amit ezernyi nyelvi, néprajzi s embertani adattal bizonyit. Vagyis szerinte Arpàd és honfoglaloi csak àllamunkat, de nem a nemzetet alapitottàk. Szerinte àszaki és keleti rokonnépeink sok ezredéven àt a Kàrpàt-Medencéböl, vagyis igazi ôshazànkbol szàrmaztak, de nem mi azok <keverékéböl>." (Duna Kiado 1975.)
Amennyiben azok a "zavaró körülmények" netán a tudományos módszertan szempontjait akarnák takarni, akkor az ötletet messzemenően támogatom. Szeretettel kívánok sok sikert az elemzéshez.
Amennyiben Hunfalvyra és Budenzre célzol, akkor róluk legalább elmondható, hogy német születésük dacára meg tudtak szólalni értelmesen és helyesen magyarul. Magyar őstörténettel foglalkozók számára ez alapkövetelmény. A teljesség kedvéért még ezt is meg kell említeni róluk.
Ha màr szo esett rola, illene egy-két szot Bobula Idàrol is ejteni. Dr. Olàh Béla irja a következôket:
"Bobula ida egyike a nemzetközileg elismert legkivàlobb sumerologusoknak. Egyetemi éveit Budapesten kitûnô eredménnyel végezte el. Doktori értekezésének tàrgya: <A Magyar östôrténelem> és a közel keleti nyelvekkel kapcsolatos kutatàsok voltak. Az elsô nô volt Mo-n, aki történelembôl magàntanàri képesitést nyert. Màr negyven évvel ezelôtt felfigyelt Dr. Varga Zsigmond debreceni egyetemi tanàr, hittörténész hatalmas munkàjàra, aki <Ötezer év tàvolàbol> c. müvében megirta a sumir nyelvvita történetét, a nemzetközi tudosok közötti hosszu harc részletes elemzését, a sumir nyelvtannak a magyarral valo egyezését és a sumir-magyar rokonsàg fennàllàsànak az elméletét igazolta. Könyvét a MTA 1942-ben nagydijjal jutalmazta. A sumir-magyar rokonsàg kérdésében azonban nem döntött, mert a két nyelv közötti nyelvtani egyezéseket akkor még nem tàmasztotta alà elég nagy sumir szotàri anyag. Bobula Ida 1946-ban az Egyesül Allamokba kerülve, fàradhatatlan munkàval, "rossz csillagok alatt", hihetetlen nehéz körülmények között, különbözô nemzetek könyvtàraiban és muzeumaiban kutatva, az Akadémia àltal hiànyolt sumir szokincs megkeresésére, a legujabb kutatàsok eredményével kibövült, - külföldi tudosok àltal összeàllitott - szotàri anyag bemutatàsàra helyezte a hangsulyt és több szàz példàn mutatta be és védte meg az 1951-ban megjelent <Sumerian Affiliations> c. munkàjàban a sumir-magyar rokonsàg elméletének a helyességét. Ebben a müvében felsorolta és bebizonyitotta a sumir-magyar szavak fonetikai, tartalmi és értelmi megegyezésén, megfelelésén kivül a sumir szobrokrol, képekrôl, àsatàsi leletekrôl megàllapitott lényeges mitologiai és kulturformàk egyezését, - a tàrsadalmi intézményeinek feltünö, sôt legtöbb esetben teljes megegyezését...Bebizonyitotta, hogy a sumir-magyar rokonsàg nemcsak a nyelv terén létezik, hanem vitathatatlan nyomai vannak a mai magyar élet minden vonatkozàsàban is. Ez a könyv az egész vilàg szakirodalmàban roppant nagy feltünést és érdeklôdést keltett...Könyvének megjelenése utàn szàmos nagyobb tanulmànya, cikke jelent meg ujsàgokban, tudomànyos közlönyökben és folyoiratokban. Az 1950-60-as évek soràn megjelent munkàit összefoglalva 1961-ben <A Sumér-Magyar rokonsàg kérdése> cimen Buenos Airesben adta ki. Ezzel a könyvvel indult meg az egész vilàgon a sumir-magyar rokonsàg irànti mind szélesebb-körü és mind nagyobb hullàmokat verô érdeklödés. Ezek a könyvek inditottàk el hodito utjukra a Mo-n délibàbosnak kigunyolt, lekicsinyelt, letagadott (de a megcàfoni sohasem tudott) sumir-magyar rokonsàg ügyét. Bobula Idànak higgadt, tudomànyos érvelése, vilàgos okfejtése, valamint az ohazai hivatalos illetékesek megalapozatlan, ellenszenves magatartàsa arra birta rà a kûlföldön élô emigràns magyar nyelv- és történelemtudosokat, egyetemi tanàrokat és amatôröket, hogy komolyan foglalkozzanak ezzel a magyarsàg szàmàra rendkivül nagyjelentôségü kérdéssel. Az azota eltelt hàrom évtized ota megjelent könyvek, tudomànyos munkàk és ujabb felfedezések mind csak megerösitették, igazoltàk Bobula Ida elméletét és bizonyitékainak helyességét...."
S mit ir Dr. Bobula Ida a "KETEZER MAGYAR NEV SUMIR EREDETE"c. könyvecskéjében..
"A név különös kincs, nemcsak a nagy történeti csalàdok nevei hordoznak történelmet. Azok az egyszerû magyar csalàdnevek és személynevek, sôt földrajzi nevek is, melyeknek eredeti értelme, jelentése régen feledésben ment, sokszor ösrégi nyelvi anyagot öriznek; ha megtalàljuk értelmüket, az müvelôdés-történetünk kérdéseire is adhat feleletet. A név minidg konzervativ és a nyelvi angyagnak legkevésbé vàltozo része. Ezért érdemes foglalkozni a nevekkel és eredetük kérdésével. A személy és csalàdnvekenek eredetileg mindig volt értelmük és jelentésük, a vilàg minden népénél. Fejlödhettek ezek a nevek testi, vagy lelki tulajdonsàgok jelzôiböl (Kurta, Bàtor) vagy foglalkozàsbol (Szabo, Papp), földrajzi fogalombol (Földvàry, Kàtai), lehetnek tréfàs ragadvànyok (Szépenlépô, Halbôr), de örizhetik egy jeles ös emlékét is (Gàlfi)... A magyar nevek nagy része olyan, hogy viselöi nem tudjàk a magyaràzatàt, vagy egészen helytelenül tudjàk. Ezeknek megfejtésére nem volt elég az eddig felhasznàlt nyelvi anyag. Uj forràst kell talàlnunk. [Evtizedekkel ezelött ismertem egy kedves diàkfiut, Simig volt a neve. Megkérdeztem, hogy honnan valo ez a név? " Nem tudom - mondta vàllàt vonogatva- somogyi vagyok, soha màs mint magyar nem volt a csalàdunkban". A vàlaszt közel félszàzad tàvolàbol kaptam meg a sumir glossàriumbol: Simig kovàcsot jelentett Mezopotàmiàban.] ..Ez nem nehéz, ha elfogadjuk a régi, sokszor kétségbevont, de soha meg nem càfolt elméletet a magyar nyelv sumir eredetéröl. A magyar nevek nagy része érthetôvé vàlik a sumir szotàr segitségével. A sumir szokincs eddig megfejtett részében, melyet a tudosok az ékiràsos tàblàkrol leolvastak, sok az olyan szo, mely a magyar kutatot magyar nevekre emlékezteti. Ilyeneket munka közben kijegyezgettem, abban a reményben, hogy egyszer majd ismeretetem az anyagot, annak rendje és modja szerint, a magyar nyelvtörténeti adatokat felhasznàlva, sok elôzetes etymologia tarthatatlansàgàt kimutatva. Azok, akik bajtàrsaim az emigràcioban, meg fogjàk érteni, hogy a létért valo küzdelem megakadàlyozta az ilyen igényes publikàcio létrejöttét. Most màr, tekintettel az elörehaladott idôre, szükségét érzem, hogy amit meglàttam, ugy ahogy lehet, àtadjam az utànam jövöknek, hehogy ugy jàrjak, mint Körösi Csoma Sàndor Darjeelingben. A magyar neveket abbol a sumir szotàri anyagbol igyekszem magyaràzni, melynek immàr több mint négyezer szotövét megfejtették és föleg angol, francia, német nyelvü glossariumokban, szojegyzékekben közölték az orientàlistàk. De hàt szabad-e, lehet-e feltételeznünk, hogy a mai magyar nyelv rokonsàgban van a sumirral, melyet öt évezred elött beszéltek a Tigris és Eufràtes folyok vidékén? E sorok iroja több mint egy évig viaskodott ezzel a kérdéssel. Rokonszenvez mindenkivel, aki hasonloképpen kételkedik. De fontolora vette, hogy az elmult évszàzad minden régészeti és nyelvészeti eredménye igazolta a két zsiniàlis francia tudost, akik koràn meghirdették, hogy az évezredes felejtés homàlyàbol kibontakozo sumir nyelv, szerkezetében és szokincsében, legközelebb a magyarhoz àll. Annak, hogy ezt a helyes felismerést annak idején az Osztràk-Magyar Monarhia nyelvészei, de a nemzetközi tudomàny is, elvetették, politikai okai voltak. A magyarsàg kifosztàsàt szàzadok ota, sokfelöl ambicionàltàk. E tervbe nem illett bele az, hogy a magyarsàg a vilàg legelsô nagy civilizàciojànak egyenes örököse legyen. A természetben is van rà kegyetlen példa, hogy amelyik àllat egy màs àllat testét vàlasztja sajàt csalàdja tàplàlékul, az elsô sorban az àldozat idegeit bénitja meg. A leigàzo népcsoport elsô ösztönös cselekedete, hogy megbénitsa àldozata történelmi öntudatàt. A legszomorubb, hogy ehhez mindig talàl buzgo segitötàrsakat a leigàzott csoportban. Ezek koncot kapnak, utobb elhiszik koholmànyaikat és dühösen követelik, hogy màs is higyje el és csakis ezt hirdesse, mert különben... A legveszedelmesebb hazugsàg a fél-igazsàg. Ilyen az a türelmetlen àllitàs, hogy a magyar nyelv és történelem kezdeteit és az ösi-rokonsàgot kizàrolag uràli vidéken kereshetjük. A finn-ugor nyelvészet eredményeit senki sem akarja tagadni. Természetesen vàllaljuk a rokonsàgot még az orosz pusztàkon elszort apro néptörekékekkel is.. De véget kell vetni annak a tévtannak, hogy egyedül ezeket tekintsük rokonainknak. Sok màs rokonunk is van a vilàgban és ahogy a szanszkrit nyelv ismerete adta meg a kulcsot az indoeuropai nyelvcsalàd rokonsàghoz, ugy mi is a sumir segitségével fogjuk megtalàlni a mi déli, szittya-turàni rokonainkat...." stb.
Azt hiszem, hogy érdekesebb és "emberközelibb", ha lexikon helyett a tudost sajàt magàt szolaltatjuk meg. Alljon itt tehàt néhàny részlet Dr. Varga Zsigmond: AZ ÖSMAGYAR MITOLOGIA SZUMIR ES URAL-ALTAJI ORÖKSEGE c. mûvének elôszavàbol.
" Amikor a hires-nevezetes nagyenyedi Bethlen kollégium VIII. osztàlyu nôvendéke lettem, elhatàroztam, hogy egy ôsmagyar mitologiàval én is megajàndékozom nemzetemet. Igy okoskodtam magamban: ha van görög - romai és van ösgermàn mitologia, hàt miért ne lehessen ösmagyar is? Sejtettem ugyan, hogy nagyon kemény feladattal kell megbirkoznom...Ösmagyar mitologiàt irni annyit jelent, mint beteg tüdôvel hegynek futni föl, vagy téglatörmelékbôl diszes palotàt, esetleg grandiozus templomot épiteni. Nem is mertem volna hozzàfogni, ha el nem kötelezett volna rà ifjui fogadalmam és a mult. Nem feledkezhettem meg arrol a felemelô valosàgrol, hogy ez ôsi fôiskola padjairol indult vilàggà (19.sz. elsô fele) az a székely ifju, körösi Csoma Sàndor, akit az ôsmagyar haza felkutatàsànak a vàgya egy csendes tibeti kolostorba vitt és ott megalkotvàn a tibeti nyelv elsô tudomànyos szotàràt és grammatikàjàt, életét teljes magàrahagyatottsàgban a Himalàja aljàn fekvô Darjeelingben fejezte be. Az ô géniusza volt az elsô nemtôm, aki àllandoan lelkesitett feltett szàndékom valoravàltàsàban. Màsodik nemtômet hivatàsom kiapadhatatlan szeretetében és annak elôre elkészitett tôbbirànyu megalapozàsàban talàltam föl. Harminc évig (1913.szept.1- 1944.febr.1-ig) szolgàltam mint egyedûli vallàstörténész, nemzetem felsôbb oktatàsügyét és igyekeztem magamat hûségemmel, becsûletességemmel, munkàm sokoldalusàgàval az elôlegezett bizalomra érdemessé tenni. Hazai fôiskolai tanulmànyaim elvégzése utàn Nyugat hires egyetemeit kerestem fel. Jàrtam Berlinben, Genfben, Londonban, Oxfordban, Utrechtben, Pàrizsban, Hàga-Amsterdam-, Rotterdamban. Làttam gyönyörû, festôi tàjakat, a svàjci tavakat az Alpesektöl körülvéve, a milànoi domot, a lagunàk csodavàrosàt Velencét, megnéztem a Père lachèse és a milànoi temetôt. Megfigyeltem az emberek, népek életét, szokàsaikat, a nagyobb vàrosok néprajzi gyüjteményeit, az épitészeti emlékeket. Volt alkalmam elmélyedni a metropolisok okori keleti emleket és papirologiai kincseket ôrizö antik muzeumaiba. Figyeltem a hajdankor és a modern idôk folklorisztikus sajàtossàgait, a bàlvànyképeket, az ôsi fegyvereket, a hasznàlati tàrgyakat és nem egyszer feltört lelkem mélyérôl a kérdés, mivel szolgàltam én rà, hogy ilyen kivàltsàgban van részem? Hàt még a tanulmànyi eredmény? A berlini egyetemen kora legnagyobb assziriologusàtol: Fruedrich Delitzsch-tôl hallgattam négy féléven àt szumero-assziriologiàt. Ad. Deismanna pedig bevezetett a kojnékutatàs titkaiba. gyakori vendéghallgatoja voltam a vilàghirü Ad. v. Harnack és Wilamowitz-Moellandorff elôadàsainak. Az utrechti és a genfi egyetemrôl a rend, a fegyelmezettség, az erkölcsi puritànizmus nemes szellemét hoztam magammal és beteltem magyar diàkelôdeink sok évszàzadra visszanyulo, felujitott emlékezetével... ..Ilyen szellemi hatàsokkal megteljesedve hivott el a tiszàntuli egyhàzkerület elnöksége, dr. Baltazàr Dezsô püpök és dr. grof Degenfeld Jozsef fögondnok, a kollégiumi nagykönyvtàr I. tiszti àllàsàra, elkötelezvén egyuttal a kollégium felsö tagozatàn 4 ora assziriologiai elôadàs tartàsàra is. 1917-ben a kvtr-tiszti àllàsbol igazgatosàg, 1918-ban pedig a docenturàbol ny. rendes professzura lett. 1921 nyaràn kineveztek a debreceni egyetem reformàtus hittudomànyi karàn a vallàstörténet és rokontudomànyai ny. rendes professzorànak. 1929 öszén az egyetem tanàcsa megbizott, hogy rendszeresen adjak elô szumerologiàt és assziriologiàt. Ez utobbi megbizatàst ellàttam 30 féléven àt... ...De harmadik ihletôm is akadt e nevelôi és oktatàsi gondjaimra bizott ifjusàg szeretetében és szinte tulzàsba vitt értékelésében. Hallgatoim zömét teologusok alkottàk, de akadt közöttük bölcsész, jogàsz, söt nem egy középiskolai tanàr is. Két tanitvànyom: dr. Pàkozdy L.M. és dr. Papp Làszlo teol. professzorok asszir elôadàsaibol nyerték elsô assziriologiai ismereteiket. Pàkozdy tanszéki utodom lett, Papp Làszlo pedig a pesti teol. akadémia dékànja, a Ràday-könyvtàr igazgatoja. Oktatoi és nevelôi elvem az alapossàggal pàrosult szigor, de lehetôleg igazsàgosan alkalmazott egyenlô mérték és felelôsségérzés volt. Szerettem volna mindnyàjukat az elsô sorban làtni...Nemzetem, magyar népem I.vh. lelki és anyagi romjainak eltakaritàsàt vàrtam és reméltem ifjusàgunktol.... ..De hogyan sàfàrkodtam én a nekem jutott kegyelemajàndékokkal? ... 1) 1920. màjus havàban a MTA jelen mü szerzôjét a szumir kérdés egybeàllitàsàért és a szumir nyelvtan feldolgozàsàért a Fày-jutalomra érdemesitette. E pàlyadijnyertes mü teljesen modernizàlva <Ötezer év tàvolàbol>, Debrecen, 1948-ban megjelent, tehàt hozzàférhetô. 2) A szerzô a fenti mü kiegészitéséül <Szumir (babyloni) örökség az uralaltàji népek vallàsi életében>, 1925.c.a. megjelentetett egy 110 lap terjedelmû tanulmànyt, mely a vallàsos fejlôdés közös alapelemeit szolaltatja meg a szumir-ural-altàji ôsrokonsàg ténye mellett. 3) Jelen tanulmàny iroja 1932-re feldolgozta Altalànos Vallàstörténet c. alatt két kötetben 1187 lap terjedelemben a vallàsok egyetemes történetét. Tehàt böven megszerezte az ösmagyar mitologia megiràsàhoz az összes szükséges v. történeti elöismereteket... 4) De feldogozta a bibliai vallàsok történetét is. Az osz-i rész 1938-ban jelent meg, 714 lap terjedelemben. - Az usz-i rész kézirata 1944-1958 között készülvén el, most vàrja kinyomtatàsàt. Ily modon a szerzô a vallàsok egyetemes körébe betekintést nyert. A kellö elôismeret birtokàban most màr kisérletet tehettem, hogy ösmagyar mitologiàt irjak. Az elôkészületek kiegészitô magyaràzatàul hozzà kell még füznöm, hogy anyanyelvem magyar, tehàt jol ismerem az ural-altàji nyelvek jellegét és alapszerkezetét. Komoly törekvésem volt az is, hogy az ural-altàji nyelvészet eredményeibe beletekinthessek, s e fàradozàsomat siker is koronàzta. Ezért ne minôsitsen senki analfabétànak az ural-altàji filologia mezején... En is, làtva a sok gàncsot és bànto lekicsinylést, melyet f.-u. nyelvészek engedtek meg maguknak a hazai szumirologusok ellen, elhatàroztam, hogy magam keresem fel berkeiket és ellesem tévedhetetlenségük féltve örzött titkait. E titkok ismeretében is hirdetem, hogy a szumir nyelv az ural-altàji nyelvcsalàd egyik, koràn kiszakadt àga, alkoto része. Tehàt a kétoldalu kulturfejödés közös elemei nem direkt, vagy indirekt érintkezésbôl, hanem ôsrokonsàg tényébôl sarjadnak. Igyekeztem azt minden elfogadhato bizonyitékkal körülbàstyàzni. Hàtha nekem több szerencsém lesz, mint érdemes elödeimnek.... ...Ha jelen tanulmàny ér valamit, hàlàsan köszönöm intézményeknek és a jo embereknek, hogy nekem annak megiràsàban különbözô modokon segitségemre jönni szivesek voltak...Különösen köszönöm dr. Bobula Ida urhölgynek a washingtoni kongresszusi könyvtàr magyar tisztviselöjének az értékes többrendbeli utànajàràst és ajàndékot...
Javasoltam tegnap, hagyd a fenébe ezt itt, pedig még gyalulás sem volt. Majd te, vagy tisza nyittok egy hunzündersdorfer topikot valahol, és megbeszéljük a fickó "tudományos" eredményeit szélárnyékban, zavaró körülményektől mentesen.
Ott mindenki tudja majd, ki volt a 29-es! Jelkép lesz belőle, most már biztos! Rég mulattam ilyen jót tisza "emberközeli" ábrázolásán. A humor egyszerre öl és gyógyít. Kinek mit.
Nagy Szülejmán udvari emberének magyar krónikája – A Tarih-i Ungurus és kritikája
Akadémiai, Bp., 1996
Ford. Hazai György
Tudomásom szerint a Prágában munkálkodó Blaskovics és Hazai György akadémikus, a két fordító között volt valami rivalizálás vagy szakmai féltékenykedés, de szó nincs arról, hogy a kötet megjelenését hatalmi szóval akadályozták volna. Mint látható, Blaskovics fordítása jelent meg előbb egy magyar állami kiadónál, még a brezsnyevi idők legvégén, 1982-ben.
Ács Pál tanulmánya a Tarih-i Üngürüsz szerzőjéről, a bécsi zsidó származású Sebold von Pibrachról és feltételezhető segítő- vagy szerzőtársáról, Somlyai Balázsról, vagyis Mahmúd és Murád terdzsümánokról a Palimpszeszt 1998. áprilisi számában (a terdzsümán vagy dragomán az oszmánoknál jóval több volt, mint tolmács):
"Rajtuk kívül nem ismerünk olyan isztambuli oszmánokat, akik a 16. században a magyar történelem és irodalom terén bárminemű tevékenységet folytattak volna."
Mahmúd, azaz Pibrach állítólag a mohácsi csatában esett oszmán fogságba, s Murádnak afféle felettese volt. Gyakran mentek együtt diplomáciai küldetésbe, és Castaldo valószínűleg együtt is vetette őket fogságra 1550–53 táján. Ács szerint nem zárható ki, hogy a Képes Krónika arab betűs, magyar nyelvű széljegyei Somlyaitól valók. (Még Somlyai átmeneti "lecsúszása" is magasabb rangú barátjának halálával függhet össze, s nem a magyar származású diplomata mértéktelen borszeretetével, ahogyan azt az egyik kútfő állítja.)
A könyv valójában a Szovjetunió Tudományos Akadémiája által szervezett évtizedes khorezmi expedíció által összegyűjtött anyagnak az összefoglalása (1937–47)
"Tolsztov szovjet akadémikus írt egy könyvet 1973-ban Az ősi Chorezm címmel. Leírta a magyarok öntözéses gazdálkodását. Megjelent magyarul, de hamar betiltották, bezúzták, indexre tették (az én példányomat persze nem). Leírta, amit nem volt szabad, mert nekünk gyűjtögető, halászó népnek kellett lennünk."
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Tolsztov valóban írt egy könyvet Transzoxiana ókoráról, de nem '73-ban, hanem 1947-ben, és azt 3 év múlva magyarul is kiadták. A hír tehát igaz, csak a kötetet 26 évvel korábban publikálták, és viszonylag kis példányszáma ellenére valójában sohasem volt dugáru. Azonkívül személy szerint nem tudok róla, hogy a magyarság finnugor eredetének teóriáját vitatná, lévén nem ez a tárgya, hanem a khorezmi civilizáció kialakulása és kiteljesedése a 30-as, 40-es évek szovjet ásatásainak fényében. Tehát semmi olyasmit nem írt le, amit nem volt szabad, sőt éppenséggel örültek is a kolhozosítás hívei, hogy az Aral mellékén már évezredekkel azelőtt léteztek olyan öntözőcsatornák, amelyeket ők még csak akkoriban kezdtek megálmodni a sivatagosodó földek közepébe...
Szergej Pavlovics Tolsztov
Az ősi Chorezm – Régészeti expedíció az Aral-tó környékén
Hungária, Bp., 1950
Ford. Balázs János
Megjelent 3.000 példányban, 31 fotóval és 74 autotípiával
Most én mondom neked, hogy nyugodj meg. Lentebb úgy véltem, nem illendő Magyarországon Hunsdorfer - vagy ahogy szellemesen mondod: az akadémia "kazánfűtője", Hunzündungsdorferről összemosós vitát nyitni. Annyira finom voltam az "illendő" kifejezéssel, hogy csak festeni tudnám a visszafogottságomat.
El nem tudom képzelni, hogy a 29-es mire számított? De azért ne legyünk butuskák, égettek ott az akkori akadémián sok minden mást is, és nem hinném, hogy ezeknek a 29-eseknek díszsírhely járna. Javasoltam azt is, hogy a 29-es menjen el Svédországba, és adja elő ott a svédekről szóló hasonló nézeteit. Nem ment oda, nyilván sejti, hogy az arcát ott még tovább alakítanák a helyiek azonnal.
Ehelyett a magyar indexben teljes védelemben sértegeti a magyarokat már csak egy másik 29-es nevének emlegetésével, majd amikor neked ez nem esik jól, azonnal elbűjik valami csodás háló mögé, és onnét vicsorog.
Most elszemezgetek kicsit Kiszely egy előadásában: (kiemelések tőlem)
Az igazi magyar őstörténetről
Kiszely István: A magyar pörköltet evett, amikor az európai még köleskását
Kiszely István jeles magyarságkutató volt az Erdélyi Napló-esték sorozatárpilisi meghívottja. A nagy közönségsikernek örvendő előadás szerkesztett,rövidített változatát olvashatják lapunk összeállításában. Ki kell ábrándítanom önöket, mert én nem vagyok történész. Biológus, orvos ember vagyok. Soha nem akartam a magyar őstörténettel foglalkozni. Nagy alapkutatásom az volt, hogy az alany a múltat hozzuk össze a jelennel. A csontkémia, a csontpatológia alapján a csontból meg kellett állapítani, hogy hány éves, milyen betegsége volt, milyen vércsoportba tartozott. Később a nagy mitokondriális DNS kutatást végeztük egy jelentős nemzetközi kutatócsoporttal. Amíg az egyetemen voltam, a természettudományi karon, untam magam és fölvettem a kínai szakot. Bejártam a kínai követségre: Pechemre akkor éppen rossz elvtársaknak minősültek a kínaiak. Mindig azt tettem, amit nem illett tenni, mert tudtam, hogy az lesz később a jó. Amikor a kínai követségről kiléptem, megpofoztak, megrugdaltak: a végén már pizsamát, fogkefét vittem magammal, így két napig kipihentem magam. Amikor Kína nyitott a világ felé, 1967-ben kaptam egy kínai útlevelet. Eljuthattam oda, ahova európai ember mai napig sem juthat el. Azt a feltárást folytattam, amelyet Stein Aurélnak 1915-ben kényszerűségből abba kellett hagynia. Azkanában találtam 1200 olyan embert, amilyenek mi vagyunk, magyarok. Ha egy biológustól azt kérdezik, hogy hol keresi a magyarság eredetét, őseit, akkor válasza egyértelmű: ott, ahol olyan emberek éltek ésma is olyanok élnek, mint mi.
Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak.A Miskolci Egyetemen történt díszdoktorrá avatásom laudációjában az állt,hogy a magyarság eredetét ott keresem, ahonnan a magyarság származik. Ne nevessenek! A magyarságeredetről szóló történelmünk politika volt! Monarchikus politika. A mai napig a magyarságnak a Monarchia politikáját ésa Monarchia történelmét tanítják. ...
Mi ma azért vagyunk itt, hogy a haza ügyeit megbeszéljük. Széchenyi azért hozta létre a Nemzeti Kaszinót, az országos kaszinót, a Nemzeti Társas Kört és a Kaposvári Kaszinót, hogy legyen egy hely, ahol a haza ügyeit megbeszélik. Azt hiszem, hogy ma Kolozsváron az Erdélyi Napló olyan hely, ahol a haza ügyeit beszélik meg. Ezért is örültem a meghívásnak, hogy a magyarság eredetéről kolozsvári közönség előtt beszéljek. Egész őstörténetünket 1821-ben találták ki. Kutatásaim során megtaláltam a bécsi kancelláriának azt a leiratát, amelyben fölkérik az osztrák történészeket, hogy a rebellis magyaroknak egy olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem büszkék. És akkor kitalálták azt a bohócságot (ma már annak vesszük, ma már elmúlt az ideje), hogy őseink valahol az Ob folyó alsó folyása mentén, az Uráltól keletre együtt éltek a finnekkel. Hál’ Istennek a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket. Az új finn történelemtankönyvek így kezdődnek: „eddig az volt a nézet, hogy a magyarokkal rokonok vagyunk, mára kiderült: barátság van, de genetika nincs” Ennyi. Őszinték. Akkor került sor a nagy genetikai vizsgálat végére. A Monarchia elmélete szerint őseink átkeltek az Ura-hegységen, majd ottéltek gyűjtögető, halászó életmódot. Hogy mennyi ideig, azt nem tudják. Onnan valamilyen oknál fogva őseink lemennek Levedi törzsterületére, ahol több száz évet kell tartózkodnunk. Nekünk mindent az oroszoktól, a szlávoktól kellett megtanulnunk: a mezőgazdaságot, az állattartást, a szőlőművelést. A hithű monarchikusok négy-, öt-, hatszáz éves ott-tartózkodást írnak. Akkor megjelennek délről a csúnya arabok, ugye, mert nekünk hátba támadt népnek kellett lenni! (Hál`Istennek, az arabok erről semmit nem tudnak. Tizennégy évet tanítottam Kairóban, meg az arab világban.) Onnan bekényszerülnek a Kárpát-medence előterébe. Az osztrák történészek nem tudták, hogy mennyi ideig voltak ott a magyarok. Mi pontosan tudjuk: negyvenöt évig. Jöttek a csúnya besenyők, és hátba támadták a magyarok őseit, akik asszonyainkat, barmainkat hátrahagyva betódultak a Kárpát-medencébe, mert más választásuk nem volt. Európában egyedüli népként sokasodtunk harmincszorosára! Kérem, ha a pudingnak a próbája az, hogy megeszik, a magyar őstörténetnek apróbája az, hogy ezerszáz év után harmincszorosára megsokasodva tudtunkmegmaradni. Meg tudtuk tartani nyelvünket, meg tudtuk tartani élettani tulajdonságainkat, szellemi, tárgyi kultúránkat, táncvilágunkat,mesevilágunkat, népművészetünket, hitvilágunkat. A honfoglalás idején a mai Franciaország területén hétmillió ember élt, és ma Franciaországban csak ötvennyolc millióan vannak. Kilencszeresére sem tudtak sokasodni. Mi egy idegen világba érkeztünk. Egy más világból jövet meg tudtunk harmincszorosára sokasodni. Ezt a csodát egyetlen európai nép nem tudta megtenni. Gondolják végig! Mi, amikor beérkeztünk Európába, idegenek voltunk és - fogadjuk már el -most is idegenek vagyunk. Minden európai nép indoeurópai: a skandináv, a francia, az angol, az ibériai, az itáliai, a görög, a szláv mind indoeurópai. Mi egy másik világból jöttünk, és ennek a kultúrának minden részét meg tudtuk tartani. Nemrég egy etruszk temetőt dolgoztunk fel Olaszországban, utána az olasz kollégáimmal elmentünk egy pizzériába. Az asztalnál megkérdezi tőlem az olasz kollégám, hogy tudom-e, mi a különbség az olaszok és a magyarok között? Valami közhelyet mondtam. Azt mondta: ”amit ön itt lát, az semmi nem olasz. Mi átvettünk mindent. Átvettük a föníciaiaktól, a görögöktől, az illírektől, venétektől. Ott a Milánói dóm. A gótikát Franciaországból vettük át.Az asztalon itt a terítő. Az első szövést a kínaiak végezték el. Itt van a paszta, a tészta, ami Itáliának a jellegzetessége. Az első tésztát Telekurgesztánban négyezer éve találták fel. Ott, ahol Önök éltek. És mi van a pizzában? Van tészta. Mi lepényt ettünk. Önök behozták a kovászt. Van rajta paradicsom. Közép-Amerikából vettük át. Van rajt formaggio, sajt. A szarvasmarhát, a juhot és a kecskét ott háziasították, ahonnan önök származnak. De mi mindent átvettünk, magunkévá tettük és kifejlesztettük. Önök egy sokkal magasabb kultúrából érkeztek, mint amilyen Európa kultúrája, és a történelem folyamán csak vesztettek, csak koptak, csak adtak. Kérem, önök többet adtak a világnak és Európának, mint amennyit kaptak belőle vagy tőlük. Olasz kollegám szavaira elgondolkoztam. Jézus Mária! Hát ez az olasz ismeri a magyar őstörténetet. Ismeri azt a csodát, amit mi véghezvittünk? A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk. Nagyon szeretem, hogy itt vagyunk a református kollégium épületében. Nagyon szeretem a református kollégiumok könyvtárát. Török időkben a török például nem jutott fel Észak-Magyarországra. A német választófejedelmek azt mondták, amennyiben a katolikus monarchia hozzányúl az új valláshoz, akkor vége a monarchiának. Osztrák volt három és félmillió, a németek pedig tizenöt-tizennyolcmilliónyian.
A sárospataki könyvtárban ugyanúgy megmaradt minden. Négyszázhatvan éves tankönyveket olvasok. Hál`Istennek nem katalogizálták. Nagyon vigyáznak rá, hogy ne katalogizálják, mert akkor a Széchenyi Könyvtár kiemeli, elviszi, és csak kutatási engedéllyel kérhető ki. Elolvasom a négyszázhatvan éves tankönyveket, és a következő áll bennük:a magyarság három hullámban jött be a Kárpát-medencébe.361-ben, mint hunok,568-ban mint avarok, és 895. május 10-én mint Árpád népe. Akikhez 1235-ben hozzáköltöznek a jászok, 1243-ban, és `46-ban a kis és nagykunok. A magyarságot a hunoktól a kunokig számítjuk. Ebből ki szokták emelni Árpád népének a vonulását és a vonulási területét. Ez a magyar őstörténet. A hunoktól a kunokig ez a népesség belső Ázsiából hozta magával kultúráját,nyelvét. Bejött. Ezzel szemben mit tart Európa és mit tanítanak nekünk a Monarchia gondolatában? Attila pusztítva száguldott Európa, Ázsia és Afrika között és embervért ivott gyermekkorában, és kutya szülei voltak meg szarvai. Mi a valóság?
A hunokat 361-ben a római császár hívja be a Kárpát-medencébe, Meotisz vidékéről, hogy kordában tartsák a Duna-Tisza közén lévő szarmatákat és a Tiszántúlon lévő gepidákat. Attila 395-ben Tápiószentmártonban született. Meghalt 453-ban. A maradék hun elmegy Csiglemezőre, a Mezőségre és benépesíti Erdélyt. Ők a székelyek. Ezt jól tudjuk. A magyarságnak genetikailag semmi köze a finnugorhoz. Kétféle történelem van. Az egyik történelmet a történész írja. De hát a történész nem miniszterelnök, nem agysebész: a történésznek mindig szüksége van a vajas-kenyerére, egy kis szalámira, netán kaviárra. A történész mindig kiszolgálja az adott hatalmat. A másik oldalon van a nép, mi, akik az igaz történelmet írjuk, mert egymásnak adjuk át az ismereteket, a kódolt ismereteket a vasárnapi ebédeknél, a kukoricafosztásnál, a beszélgetéseknél. Mit tartottak a székelyek magukról? Csaba királyfi népe! Most végeztük el a nagy mitokondriális DNS vizsgálatot egymillió négyszázezer emberen. Kiderült: a székelyek Attila hunjainak az utódai. Rajta van a világhálón, el lehet olvasni! Csak amíg a finnek átírták a tankönyveiket, nekünk a Science-t és a Nature-t, azaz a világ legjelentősebb tudományos folyóiratait leszedték a könyvtárpolcokról, nehogy megtudjunk belőlük egyet s mást.
Nem én tettem a világhálóra a mitokondriális eredményeket, hogy a magyarságnak genetikailag semmi köze a finnugorokhoz, hogy genetikailag legközelebbi rokonaink a belső-ázsiai török népek. Nem én tettem a világhálóra, mert ha én teszem, akkor azt mondják, hogy Kiszelyi István soviniszta, nacionalista, újabban meg azt mondják, hogy fasiszta vagy antiszemita vagyok. Ez a szlogen, ha az ember magyar akar lenni saját hazájában. Ne beszéljünk mellé! Valahova tartozni kell! Mi ide tartozunk, ezt vállaltuk és vállaljuk.
Széchenyi írta a naplójában:”minden mag, amit elvetek, ki fog kelni. De úgy kell tennem, mintha idegen kertész művelné azt, mert engem nem szeretnek az emberek. ”Ezt a részt soha le nem fordították a naplójából . Széchenyi németül írta a naplóját. Történészválogatások jelennek meg: hogy jön ahhoz a történész, hogy az én történelmemből, az egyik legnagyobb magyar ember írásából ő válogasson?! Bocsánat, nem vagyok én amnéziás! El tudom olvasni és meg tudom érteni. A genetikai eredményeket az utrechti, a varsói rektor és a német akadémia elnöke tette a világhálóra tudatosan. Őrájuk nem lehet ráfogni, hogy fasiszták és antiszemiták. Attila, az első évezred legnagyobb embere.
Csodálatos imakönyvet nyomtatott a katolikus egyház a katonai tisztképzősök számára. Nem kenetteljes imakönyvet. Pont olyant, hogy befér a mellény bal zsebébe. Széchenyinek az imája van benne, az aradi 13-nak a kivégzés előtti imája és Rákóczi Ferencnek az imája. Az utolsó oldalon egy mondat szerepel vastag betűvel arról, hogy végszükség esetén, mielőtt meghal, mit imádkozzon a kiskatona. Egy ismerős katonatiszt, amikor hazajött, azzal fogadott: most volt kinn New Yorkban és hozott egy könyvet. A könyv címe: Attila, hun király uralkodásának a titka. Odaát kötelező tankönyv a katonatiszteknek és a közgazdasági hallgatóknak. Sikerkönyv, hárommillió példányban kelt el. Előszavában a mostani elnök Bush, Bill Clinton, a Chrysler gyár, a Ford gyár igazgatói, a szenátorok beírták, hogy ennek a szellemében uralkodtam, vezettem, ahogyan Attila hun király uralkodott. Megjelent az U.S. News-nak egy különszáma a világ tíz legnagyobb uralkodójáról: az időszámítás utáni századokból csak Nagy Károly és Attila szerepel. Nálunk azt tanítják, hogy Attila csatát vesztett. Soha nem vesztett csatát Catalaunumnál! Azt mondta Aetiusnak, a lovastiszt barátjának (mert Attila Aquileiában és Rómában nevelkedett), hogy „te is vesztenél tizenkétezer embert, én is vesztenék.Ne ütközzünk meg” És nem azért nem támadta és nem égette fel Rómát, mert félt a pestistől, hanem mert”te jöttél ki, Róma püspöke, aki apám lehetnél, és te kértél engem” Az első évezred legnagyobb embere volt. ...
Háromezer éves magyar szakácskönyv
A kásaevő európaiaknak megmutatjuk a kultúránkat! Azért mondom kásaevő európaiaknak, mert a következő könyvem az Eleink lakomája címmel jelenik meg. Sikerült fondorlatos módon megszerezni Belső-Ázsiából száz, háromezer éves hun receptet. A világ első szakácskönyvét. Az újgúrok mentették meg hun írással. Akkor, amikor Európa még köleskását evett, mi már tíz fűszerrel készítettük a kenget, a pörköltet és a takenget, a gulyást, valamint a csörögét és az öhömöt. Először angolul adjuk ki, hogy a kásaevők megismerjék a kultúránkat. Utána magyarul. Kérem, a magyar ember nem ért a propagandához. A magyar ember túl szerény, befelé él, nagyon örül, de nem ért ahhoz, hogyan kell magát tálalnia. Meg kellene tanulnunk, de nem tudjuk. Nincs belénk kódolva a seft, az üzlet, a dizájn, a biznisz. Ezek nincsenek belénk kódolva. A következők az avarok, 568-ban jönnek be. Ugyanabból a törzsszövetségből szakadnak ki, amelyből az őseink. Ugyanolyan kinézésűek, mint mi vagyunk, ugyanaz a motívumviláguk, ugyanaz az írásuk. Ugye az írással, a rovásírással nem volt szabad foglalkozni. A székelyderzsi, meg a többi csodálatos ősi írásunkat levakarták. Nem volt szabad a tizenkilencedik században propagálni! Elolvastuk a szarvasi tűtartót. Először odaadtuk a Magyar Tudományos Akadémiának, annak az akadémiának, amelyben a magyar betűszót már csak idézőjelbe teszem. A tudományost is idézőjelbe teszem... Ilyen-olyan akadémia, de se magyar, se tudományos. Én huszonhét évet szolgáltam a „Magyar Tudományos Akadémiát” , de 2000-ben otthagytam. Azt mondtam: nem óhajtok egy olyan testületben lenni, amely hazudik reggel, éjjel, este. Nem óhajtok őstörténetben irányelveket és a Petőfi-ügyben hazugságokat mondani. Én olyat akarok tanítani, ami igaz. Az avarok után, ugyanabból a második türk törzsszövetségből, bejön Árpád népe. Kiszakadunk a második türk törzsszövetségből a negyedik század legelején. Onnan bemegyünk Közép-Ázsiába, arra a területre, amelynek a nevétsem volt szabad kiejteni: Turán. Aki a turáni magyarságról beszélt, az már megint mindenféle -ista volt. Ugyanis Turánban a szobdok, a bahtriaiak, a horejzmiek, délről a perzsák leírták a kultúránkat, leírták az öntözéses gazdálkodásunkat, leírták a kereskedelmünket, leírták a hangszereinket. Ezzel szemben a Monarchia történészeinek felfogásában nekünk űzött, hajtott, gyűjtögető, halászó népnek kellett lenni!Nekünk gyűjtögető, halászgató népnek kellett lennünk! Tolsztov szovjet akadémikus írt egy könyvet 1973-ban Az ősi Chorezm címmel. Leírta a magyarok öntözéses gazdálkodását. Megjelent magyarul, de hamar betiltották, bezúzták, indexre tették (az én példányomat persze nem). Leírta, amit nem volt szabad, mert nekünk gyűjtögető, halászó népnek kellett lennünk. Gondolják el történészeink magas agyi fejlettségét: mondjuk bejön félmillió ember a Kárpát-medencébe és akkor az asszonyok kimennek az erdőbe csiperkegombát gyűjtögetni, és ebből etetnek félmillió embert. Nem tudom, hogyan képzelik. De folytassuk. Turán területéről, mivel ott voltak a szogdok, baktriaiak, a nagy birodalmak, a Horejzmi Birodalom, átmegyünk a Kaukázus középső keleti részébe, Európa látókörébe kerülünk. Ott van Örményország, nyugatra Grúzia, délre az azeriek. Világosító Gergely, a nagy örmény szerző leírja a kultúránkat, a kereskedelmünket, a ruházatunkat. Egyetlenegy akadémikus kutatónk nem volt még Örményországban! Nem volt még a jereváni könyvtárban!
Nekem őrült barátaim vannak csak - mert őrült emberrel érdemes barátkozni. Az egyik ilyen Tucsek Árpád. Tucsek Árpád a sztálini időkben pravoszláv térítőként, mint szerb pap térített Örményországban és most Magyarországra jött. Ő örmény ember. Elküldtem Jerevánba, hogy jegyzetelje ki, mi az, amit az örmény írók írtak rólunk. (Örményország négyezer éves királyság. Ugyanúgy Grúzia is, hihetetlen magas kultúrával rendelkező két ország. Itt van az ellentét: ugye, az újgazdag oroszok, és az ősi örmények, grúzok között.) Három oldal könyvtár-jegyzetet írt ki abból, amit az örmény szerzők amagyarokról és a hunokról írnak. Soha egy mondatot le nem fordítottak ebből! 1860-ban Iszpahánban (ez Perzsia délnyugati része, ma Iránnak hívják) Előkerült egy érdekes lelet. Talán emlékeznek erre a helyre: Iszpahánban dúsítanak most az irániak uránt. Ha lenne egy értelmes vezetőnk, mi is dúsíthatnánk. Európa leggazdagabb uránbányája Pécs mellett van. Mennyire megijednének a környező országok attól, hogy Magyarország dúsít. Errefelé bezárták az uránbányánkat. Nos: találtak Iszpahánban egy ötödik századi hun-örmény szótárt és nyelvkönyvet. Ennek van egy hatodik századi másolata, a szerzetesek lemásolták Jerevánban és van egy kilencedik századi török fordítása. Egy másik barátom, Detre Csaba húsz évig dolgozott Iránban, Perzsiában. Csaba nem a piacra járt, és nem a nőket hajtotta, hanem beült a pravoszláv könyvtárba és kiírta a hun-örmény szótárt. Benne van a teljes magyar nyelvtan, és benne van a teljes magyar szókincs, a 2500 alapvető szavunk. Ugye, 163 finnugor szavunk van és 2700 török szavunk. Ebből két évvel ezelőtt Csomakőrösön megjelentettek néhány oldalt az őstörténeti napok keretében. Na, ott vagyunk a Kaukázus közepében, bekerülünk Európa látókörébe, mert Arménia és Grúzia már nagy európai királyság. De mivel nem tudunk a három nagy, örmény, grúz és azeri birodalom miatt tovább sokasodni, fölmegyünk Magna-Hungaria területére. Ahonnan a monarchikus őstörténet indítja az őstörténetet. Ötven évet tartózkodunk ezen a területen. Ekkor vettük át ezt a százhatvanhárom finnugor szót.Hát ötven év alatt mi is átvettünk százhatvanhárom szót az angolból: floppy, meg disc, meg winchester...
"vazze"-Tisztelt Uraim! Ekkora finn-japán-japán-finn naprakészséggel, meg egoval akár hegyeket is el lehetne hordanotok... T'án mindenki jobban is járnánk, meg járnátok.
eddig neked nem tűnt fel, hogy milyen sok finn szó hasonlít a japán szavakra, pl az olimpián mikor szólítottak egy sportolót a neve alapján fordítva tippeltem meg a nemzetiségét.
Bálint nem szeretett iskolába járni, mert idegesítette a vallás erőltetése. Ennek tudható be, hogy annyit váltogatták az iskoláit.
Később a szobatudós Budenzcel gyűlt meg a baja, aki az Akadémiai Könyvtár Kézirattár adatai szerint nem javasolta az egyetem vezetőinek Bálint alkalmazását, aki nála sokkal szélesebb nyelvi palettán mozgott, és jóval tehetségesebb volt. Levelében Budenz kifejtette, hogy nincs olyan jelentős irodalma a mongol és mandzsu nyelveknek, hogy azt érdemes lenne tanítani nálunk. Bálint eltávolítása után érdekes módon pont Budenz lett az ural--altáji tanszék vezetője, annak ellenére, hogy hazatérése után több akadémikus, köztük Vámbéry, Hunfalvy és Ballagi javasolták Bálintot az akadémia külső tagjának.
Szentkatolnai Bálint Gábor Erdély különböző gimnáziumaiban tanult, s mire leérettségizett, már tizenkét nyelven beszélt, beleértve a hébert, a törököt és a perzsát. 1875-ben egyetemi magántanári diplomát szerzett mandzsu, mongol és tatár nyelvekből. Különböző egyetemeken török, tatár, japán, mandzsu, kabard és az athéni egyetemen arab nyelvet tanított. Főbb művei közé tartozik a török alak- és mondattan, valamint a kabard–magyar nyelvtan és a kabard–magyar–latin szótár. 1887-ben jelenteti meg A tamul nyelv a turáni nyelvek sanskritja, vagy van-e a magyarnak testvére? című tanulmányát. Ezt fejlesztette tovább, s részletes etimológiai elemzéssel 3 500 magyar szó tamil egyezését mutatta ki.
Bálint Gábor 1844 és 1913 között élt, ezalatt 30 nyelvet tanult meg. Jelentős népmese- és népdalgyűjtést végzett. Részt vett Széchenyi Béla belső-ázsiai expedíciójában. Mongóliai utazását Czuczor Gergely támogatta. Elsőként állított össze mongol–tatár–mandzsu–kalmük szótárt a világon. Kezdetben az Akadémia reménysége volt, akit a finnugor elméletet támogató anyaggyűjtéssel bíztak meg. Ő azonban rovásírásos emlékeket, valamint az oroszországi rovásírásos sziklafeliratok rajzait küldte vissza. Ezek után az Akadémia eszelősnek bélyegezte, Hunfalvy pedig elégettette rovásírásos anyagát. Újabb keleti kutatóútja során felfedezte a dél-indiai nép, a tamilok nyelvének és a magyarnak a rokonságát, ezzel végleg kizárta magát az akkori tudományos életből.
A finnugorista nyelvészek támadásai egészen Kis-Ázsiáig űzték, majd Athénben az arab és török nyelv oktatásából tartotta el magát. Bár 1897-ben Kolozsvárott egyetemi tanárrá nevezték ki, tudományos munkát többé már nem írt.
Biren Bonnerjea
De Hevesy on Munda and Finno-Ugrian Linguistics and Easter Island Script
In: American Anthropologist (új sor.), vol. 38, no. 1. (1936. jan.–márc.), 148–149.
Részt vett a Mohendzso Daró-i ásatásokon, Blériot segítője és későbbi repülőgépgyárának igazgatója volt. A húsvét-szigeti rongorongók és az Indus-civilizáció jelkészlete közötti döbbenetes egyezéseket 1932-ben ő ismerte fel.
Fettich Nándor
Szentkatolnai Bálint Gábor
Mahmúd terdzsüman [?]
Mahmúd terdzsüman [?]
Nagy Szülejmán udvari emberének magyar krónikája – A Tarih-i Ungurus és kritikája
A könyv valójában a Szovjetunió Tudományos Akadémiája által szervezett évtizedes khorezmi expedíció által összegyűjtött anyagnak az összefoglalása (1937–47)
Szergej Pavlovics Tolsztov
Szentkatolnai Bálint Gábor