Mindenki 5 könyvet jelölhet a listába(a kedvenceidet), lehet közte hazai és külföldi is. Aztán időről időre összesítjük a szavazatokat. Egy könyv egy pont. Kéretik a szerző kereszt és vezetéknevét is feltüntetni, valamint a könyv pontos címét! Mindenki egyszer szavazhat és nem lehet az öt könyv között két vagy több azonos. Kevesebb, mint 5-öt lehet szavazni, de többet nem.
Amúgy még egy sci-fi eszembe jutott, ami nagy hatással volt rám, ez Szémann Béla Metropolisz című regénye. (Vagy kisregény? Elég rövid volt, azt hiszem.) A vége nem annyira tetszett (valami idegen lények is érkeztek, vagy mi), de majdnem végig óriási hangulata volt (szerintem), ahogy leírt egy kvázi apartheid-szerű társadalmat az atomháború utáni világban, és annak a megsemmisülését. A vége amúgy kb. az, hogy nem marad életben egyetlen ember sem... :)
Meg volt még egy könyv, valami olyasmi címe volt, hogy A Gyűrű keresése, vagy ilyesmi, és szintén egy poszt-atomháborús világban játszódott (volt ún. Sugárzó Sivatag, amiről persze időközben kiderül, hogy már nem is sugároz olyan nagyon), és marha érdekes volt. Legalábbis nekem eléggé tetszett.
Hosszú ideig nem olvastam egyetlen SF témájú könyvet sem, de most úgy tűnik ismét érdeklődöm a műfaj iránt, úgyhogy megpróbálkozom ezzel...
Régen nagyon tetszett Asimov Alapítvány-regényfolyama, de most már nem tűnik olyan nagy eresztésnek. A robottörténetekre meg már nem emlékszem annyira, bár azok között volt néhány nagyon jó, csak már elég homályosan rémlenek.
Nagyon tetszett még régen Frank Herbert Dűne-sorozata.
Újra elolvastam angolul, és az első két rész szvsz nagyon jó (főleg az tetszik, hogy az elsőnek van olyan olvasata is, hogy valójában ez Muad'dib legendája, tehát hogy a csodák nem is történtek meg, stb.), a harmadik már nem annyira, és onnantól most már elég gyengének tűnik. Az ötödik részben a Tleilaxu legalább tizenötezer éves titkára kábé néhány nap vagy hét alatt jön rá elég egyszerűen a nő, szerintem ez több mint marhaság. Az Honoured Matre-k társadalma is elég egyszerűen van leírva, ahogy Murbella átveszi a hatalmat fölöttük az egyenesen nevetséges.
Meg a csodák is egyre hihetetlenebbek, a prescience még önmagában érdekes dolog, és el lehet fogadni (főleg amíg Paul nem tökéletes, inkább csomópontokat és elsötétedéseket tartalmazó jövőbelátása, nem II. Leto kvázi tökéletes mindentudása), de pl. Miles Teg hangsebességnél gyorsabb mozgása (hangrobbanásról nincs szó benne persze...) már inkább fura és nevetséges. A Teg-et segítő önkéntes a Heretics-ben szintén kicsit furák, családos emberek összegyűlhetnek ezért-azért, de kizárt, hogy ekkora tömegben teljesen önként hátrahagyják a családjukat ellenséges területen... A hirtelen támadt önkéntes hadsereg, meg Teg pont jókor támadt varázslatos gyorsasága kicsit olyan érzést keltett bennem, hogy miután kitalált egy nagyon nehezen megoldható szitut, azután egy csodával vágta át a gordiuszi csomót. Na de ezért nem nagyon érdemes olvasni, kitalálhatott volna esetleg kevésbé félelmetesen tökéletes hatalmú ellenséget, akiket viszont éppen ezért ilyen csoda nélkül is esetleg le lehet győzni valami okos trükkel... így nem erőltette meg magát különösebben a szerző.
Aztán Orson Scott Card Végjátéka is tetszett nagyon annak idején, és most sem tudok róla semmi komoly negatívumot mondani. C. J. Cherryh Mélyállomását is nagyon szerettem anno, bár már régen olvastam.
Lem nagyon jó továbbra is, bár igaziból tinédzserkorom óta nem olvastam tőle semmit (de lehet, hogy újra előveszem), Sztrugackijéktól a Piknik az árokparton (mást nem olvastam tőlük se) is marha jó.
A minap elolvastam két könyvet eddig ismeretlen szerzőktől, az egyik a Killing Star Zebrowski és Pellegrino szerzeménye, és ami ennél is jobban tetszett, az a Blindsight Peter Watts-tól. Én most perpill utóbbinak adnám az általam olvasott legjobb SF mű képzeletbeli díját. :)
Fantasy-ból nekem csak a LOTR tetszett igazán.
Amúgy én hiányolok egyfajta hard fantasy-t, azaz egy olyat, ahol van mágia, meg hasonló dolgok, de rendesen ki van dolgozva, hogy pl. miért nem találják már föl a puskaport évezredeken át, vagy hogy a mágia pontosan hogyan hat a társadalomra. Azaz egy olyan mű, ami egy olyan világban játszódik, ahol tényleg működik a mágia, és nem működik a tudomány, és az egész logikailag konzisztens lenne. A LOTR valamennyire megfelel ennek, de azért az univerzum számos aspektusa nincs jól megmagyarázva, pl. hogy lehet, hogy évezredekig szövetséges két nép, amikor már évezredek óta nem volt szükség a szövetségre, meg ilyenek. Vagy nyitott kapukat döngetek, csak nem ismerem a műfajt eléggé?
Mindenki figyelmébe ajánlom Tad Williams könyveit. 1. Tündérvidék – A qarok háborúja; és ennek folytatása, Tündérvidék – Árnyak és menekülők. Remélhetőleg készül a harmadik része is. A könyvek eredeti címe: Shadowmarch és Shadowplay. Nekem nagyon tetszik Tad Williams története. Remélem, miután elolvastátok, nektek is kedvelt olvasmányotok lesz. Olvassátok el, és ha tetszett, ajánljátok ismerőseiteknek.
Az excalibur legendáii - a kőbe zárt kard (Szukits) Glenn l. larson: Végtelen éj (Futuregates, 97-ből) Michael Moorcock: A bika és a dárda (régi kiadás) Vízmélyvá¡ra (Forgotten realms, régi kiadá¡s, 95) A kardfogú tigris (cherubion)
A bárgyúgolyó futam A klónok tántorgása Még zöldebb a turbó sötét oldala A tubó sötét oldala Telepitvény
A halá¡ltalizmán (fél oldal rohadt
Dragonlance könyvek: Az Ãőszi alkony sákányai (ezek újabb kiadások) A téli éj sárkányai A tavaszi hajnal sárkányai ezeket még egyszer se olvastam,tehát nagyon jó álllapotban vannak: Rokon lelkek A korona lovagjai Magesta kar-thon A kard lovagjai Vasverő theros A rózsa lovagjai Lord soth önfejű lovagok Halálbrigád Az utolsú nemes A ráserántsnts hegy ostroma A bÃbkirály Az égi éj könnyei A vértenger kalózai Az istenek kivá¡lasztotja Isten kalapácsa Szent tűz Az utolsú erőd Raistin lánya Az ikrek ideje
Rúna 29 Átjáró 1,2,3,4,7,12
dragon 98/3 Rúna IV/5, V/1
meg még egy csomó minden a www.cherubion.hu apróhírdetés topicban anonymus néven rajta van az összes cuccom.
A legjobbak a könyvbemutatók amúgy.. egyik-másik könyvesboltban. Egyszer voltam Vámos Miklósoson és nagyon jó volt. Most tuti csak vámpírok ülnének kellettem.. veszélyben lennének a vénáim. Az írói vénám. sry
Háhá! Végre! Azért eléggé fogyott. Amíg válogattam, megvettek vagy négyet. Elég izgalmasnak ígérkezik legalábbis azok alapján, amit a honlapon olvastam a könyvről.. persze korántsem árulnak el mindent :) Jobb is.
Remélem én is hamar megkapom majd, előrendeltem a könyvet, szerintetek ez azt jelenti, hogy 12.én a postás már hozza nekem ? Vagy csak aznap adja majd fel a kiadó ?
én sem tizenéves tini lennék... :) és én is fannak mondom magam, persze azon már túl vagyok, hogy autogramért álljak sorba, vagy sikítozva küzdjek a premier jegyeiért... :D nem tudom, miért akarják ezt ráhúzni a twilightra is, meg az összes mostani vámpírsztorira.. tény hogy a fiatal korosztályból egyenesen hisztériát vált ki a vámpír-jelenség, de ettől még nem gagyi, csak emészthető, kevés vérrel.
ha a hátlapot meg az első pár oldalt elolvasod,azzal biztos nem lősz le poént én az ilyen elkapott beszélgetésektől félek,pl láttad a filmet aminek a végén kiderül,hogy.... milyen szép ez a pasi,kár hogy meghal a végén...
Én meg nem szeretek úgy megvenni könyvet, hogy nem olvasok bele. Aztán meg ki tudja milyen sz*r könyvet vennék meg. Szóval most is beleolvastam, és tetszett, úgyhogy tuti megveszem. Pedig nem tizenéves tini vagyok!
Személy szerint nem sok fantasy-t olvastam, jobban szeretem a thrillereket, és a krimiket. Egyről mégis nyilatkoznék, A félelem cirkusza a címe, J. Robert King az író, évekkel ezelőtt olvastam el, de alig bírtam letenni.. Részben, mert izgalmas volt, részben, mert nem mertem lefeküdni, amíg nem derül ki, hogy mi történt a törpével.. :) (persze már nem igazán emlékszem a sztorira...) A vámpírtörténetek most nagyon divatosak... Én láttam az Alkonyatot, bár hevesen tiltakoztam ellene, mert nagyon bénának találtam a plakátját, szóval megnéztem, és nekem nagyon tetszett :) ez van... Én nem bánom, hogy most jönnek a lightosabb vámpírsztorik, amik azoknak is emészthetők, akik minden ilyesmitől félnek, de mégis izgatja a fantáziájukat - mint én...
Most olvasom Asimov teljes robotok és birodalom sorozatát 5 baromi vastag kötetből áll, és nagyon jól megvan szerkesztve a könyv. Pl minden fejezethez oda van írva, hogy mikor játszódik, és van a könyv végén egy olvasási sorrend, ami elég hasznos az Asimov könyvek esetében. Mondjuk a kötetbe sorba van rakva minden, így nem kell keresgélni.
Főképp lányoknak fog szólni, de a lágyabb lelkű ifjú közönség sztem zabálni fogja. Szvsz jobbnak találom, mert a többi kategórián belüli vámpír story elég gagyi.