Én úgy tudom, hogy ebben a motorban nincs szénkefe (frekvenciaváltós asszinkron motor / inverter motor)...ha nagy hülyeséget mondtam, majd kijavítanak....
Szerintem ti azt a hangot halljátok,ami a szénkefés motorokra jellemző, mikor a szénkefe "átugrál" a forgórész kommutátor lemezkéin. Az enyémben legalábbis ez hallható elég halkan (LG) de a régi mosógépemnél már hangosabb volt, főleg az egyik irányban történő forgásnál. Nem hiba, hacsak nem túl hangos, mert akkor érdemes ellenőriztetni az okát.
Ez szerintem is valami gondot jelenthet, nálam ilyen hang egyáltalán nem hallható amiről írsz, sem mosás közben, sem a dobot üresen megforgatva. Én néha "ciripelést" hallok mosás közben, amikor megforgatja a dobot, de ez annyira halk hang, hogy csak nagy csendben hallani, ill. a férjem akkor sem hallja...vagy lehet, hogy kicsit süket...:D
Ahogy írtam, közvetlenül mosás után egészen jól hallani. Később valamiért elhalkul...Onnan tudom, hogy a motor produkálja, hogy levettem a hátulját és úgy is füleltem, majd a szakszervízes kijött és ő is megállapította...csak persze akkor nem mosás után azonnal...szóval az ő ingerküszöbét nem érte el a probléma. Egyébként mosás közben, ha leveszem a tetejét vagy hátulját, akkor is hallani ezt a kelepelést. Beszéltem egy szervízmérnökkel telefonon, mondta, hogy nézzem meg a motor felfüggesztő csavarjait, hogy nem lazák-e. Még nem jutottam odáig, de kétlem, hogy ez a "baja". azért gondolom, hogy ez probléma, mert eleinte nem kattogott. Lehet, hogy később "bekopik" a használat során, de a gari ideje alatt el kéne ezt simítani.
Nem az ék/bordás szíj súrlódásáról beszélek...nyílván vannak a csendes motor mellett természetes zajok az áttételből eredően, de ez a motor hangja.
Hozzáértőktől elnézést, hogy itt okoskodok, de már belebuktam egy másik LG-be és elegem van a sz...kodásból.
Daewoo DWD F1011-es mosogepem elromlott.A visszaszamlalas megall 11 percnel,a gep hibat jelez,es leall,vagy folyamatosan 11 percnel all a kijelzo es egyre csak szivattyuz a gep akar negyed oran at is.
Eddig ilyenkor csak kitisztitottam a szurot es ment tovabb rendesen,de most minden hiaba.
szeretnék online tanácsot kérni, látom vannak itt szakemberek, akik segíteni tudnak nekem. Szóval van egy Whirlpool AWT-2284-800-as felültöltős mosógépünk, ami forgatáskor (centrizés) furcsa surlódós hangot ad. Ezt azóta csinálja, amióta az oldalára fektettük és alulról a szivattyúba menő csövet kitisztítottuk (egy műanyag ruhapöcök eldugaszolta a csövet). Szóval a kérdésem az lenne, hogy azzal csináltunk-e valami bajt, hogy az oldalára fordítottuk/lefektettük a gépet vagy mi lehet a gond vajon, mit elenőrizzek hogy a hiba megszűnjön (elég csúnya surlódásos a hangja, kicsit olyan zörgős is)?
Milyen mértékü az a kelepelés ? Mert elárulom nekem az első dolgom volt az átvétel után (74850) hogy üresen megforgassam a dobot és füleljek. Nos elárulom a vadiúj gép a dobot forgatva bizony ad egy nagyon finom alig hallható kelepelő hangot de nem tudom hogyan állapitod meg, hogy ez a motorból jön vagy a hajtási mechanizmusból ?
Most hirtelen nem vagyok képben, melyik AEG van neked? Én mindig mosóport használok, egyrészt hatékonyabb a foltok ellen, mint a folyékony, másrészt (állítólag) a "gépnek is jobb", több helyen hallottam/olvastam már azt, hogy amelyik gépben jórészt folyékonyat használnak (ráadásul esetleg nem is mosnak magas hőfokon rendszeresen), azok a gépek hajlamosabbak a penészedésre, ami nekem rémálmom.
Szóval folyékony csak nagyon elvétve, amihez muszáj, mert az adott ruhaneműkhöz nem kapható megfelelő por alakú mosószer (feketék és kötöttek).
Öblítőt mindig higítva kell a rekeszbe betölteni, különben az van, amit írsz, a "vastag" öblítő "bevonatot" képez a rekeszben.
Arra már én is rájöttem, hogy ha vizes a rekesz, akkor a port sem mossa ki rendesen, úgyhogy ha többször indítom a gépet egymás után, akkor mielőtt a port berakom a rekeszbe, előtte egy papírtörlővel, vagy wc papírral áttörlöm a rekeszt...nem kell kivenni, csak kihúzod, és azt a részét kitörlöd papírral, ahová a por kerül...kb. 2-3 másodperc és így semmi gond nincs vele, abszolút tisztára kimossa.
Mosás után mindig kiveszem a rekeszt, hogy kiszáradjon és a gép is jobban átszellőzik nyitott ajtóval és rekesz nélkül....szóval kint pihen a tetején a köv. mosásig. Az enyém még mindig patyolat tiszta, újszerű, pedig már 2 éves lesz a gépem.
Teljesen megfelelő eljárás, ha adagolóban beleteszed a folyékony mosószert...de a mosóport is be lehet alúlra szórni, vagy kis meleg vízzel feloldani és beönteni. Ezutóbbi esetben elindítod a programot...szivattyúz egy kicsit, majd pillanat állj...ajtó kinyit és beönt.
Ne használj öblítőt és nem lesz nyálkás a gép.
Nejem most az a bajom az AEG-gel (mint már korábban is írtam), hogy a dobot üresen kézzel megforgatva kattogást, kelepelést hallok a motorból. Mosás után egészen erősen, később már elhalkul...érdekes. Valahogy ki fogok erőszakolni egy motorcserét a szakszervízzel. Eleinte nem csinált ilyet a gép.
Az első valós mosást folyékony mosószerel végeztük, a mosószer dagolón keresztül. A mosás végén kivéve az adagolót, maga a nyílás -amiben mozog az adagoló- is mosószeres (nyálkás, csúszós) maradt... Kitörölgettem szépen.
Aztán már mindig ezt a kupakos golyós adagolót tettük közvetlenül a dobba (csakúgy, mint a régi gépnél), ez a megoldás ugye csak akkor használható, ha nincs előmosás.
Aztán az öblítős fakkocska állandóan öblítős marad, mindig van benne egy vékony öblítós filmréteg (kvázi nyálkás). Na most lehet, hogy a Csoccsolínós macis öblítő a rossz, ill a gép nem szereti.
Azt szeretném megkérdezni Tündérlala ill. más AEG tulajdonosok, hogy mivel mostok, és tapasztaltatok-e hasonlókat.
Amit meg nem nagyon fogok, hogy ha már úgyis van egy szivattyú, ami végig meg és nyomja fel a vizet, akkor miért nem lehet a mosószeradagolón keresztül vezetni, hogy kimossa a mosószert tökéletesen, ill. az öblítőt...
Na de ez nyilván csak az én naívságom, hogy ezt meg lehetne vlósítani, a mosógéptervezők, nyilván fel tudnak hozni 1000 érvet,hogy ezt mér' nem meg azt miért nem...
Sziasztok! Ismét jelentkezem az eladó hibás mosógépemmel. Teszek fel egy képet, hátha valakit érdekel így hibásan. Ha nem kell senkinek se akkor is kérek szépen egy árat a szakemberektől, amit reálisan kérhetek érte. Meghirdetném pár helyen. Vettem egy újat, nincs rá már szükségem. Szerelő szakvéleménye szerint 50-ezer lenne a javítás, de szerintem kicsit vastagon fogott a ceruza egy vezérlőpanel hibára. A gép 4-5éves, első tulaja vagyok. Szerintem 20-ból javítható anyagáron.
Tökéletesen működő Energomat (1981-es modellév) a napokban elvihető lesz Budáról. A díjmentes birtokon belül kerülés egyetlen feltétele háromemeletnyi, liftmentes lépcsőztetés lefelé. Segéderő helyben nincs.
Sziasztok, elolvastam a flakon hatóanyagit is, aztán a következőkre jutottam:
1.van a flakonban egy 5%-nyi gombaölő (most pontosan nem tudom a vegyület nevét, mert nincs nálam a cucc) ami pont nekem kellhet a kellemetlen szagra.
2.ez a rozsdásodásos duma csak azért van rajta, hogy a vásárlók igen széles köre, akinek fogalma sincs arról, hogy a rozsdaállóság(egy acélnál olyan mikroötvözők rácsszerkezetbe juttatása, melyek elfoglalják azokat a helyeket, amiket egyébként az oxigén foglal(-hat)na el = vas-oxid = rozsda) mit jelent, de nyugodtabbak,ha ilyen is van a gépükbe.Gyakorlatilag jelentősége nincs.
Lényeg: beleöntöttem, mostam, egyenlőre (lekpogom) nincs szag.
Ezt a Polly-t, vagy mit én biztosan nem önteném bele, vagy legalábbis nem hagynám egy éjszakán át állni a gépben (pláne, ha azt írják rá, hogy jó vízkö ellen is, mer' akkor maró...).
Hát van egy pár ötletem,hogy hogyan lehetne a mosógépeket tökéletesíteni :), ha érdekel valakit szívesen leírom.Ja és an pár egyéb észrevételem is, azt kicsit később meg is osztom Veletek.
Köszönöm a tanácsokat, a szervizet egyenlőre visszamondtam.
:)) Engem anno egy boltban bíztattak fel (eladó), hogy ejtsem le nyugodtan, aztán szétdurrant az egész....kicsit ciki volt ugyan, na de nem én találtam ki, úgyhogy sorry.:D
Figyelmesen olvassa el mindenki a használati utasítást:
"A szőke hazavisz egy tálat és boldogan meséli a férjének: - Nézd drágám, milyen törésálló tálat vettem! Ezután ledobja a földre, hogy bebizonyítsa, milyen jó vásárt csinált. A tál darabokra törik, mire a szöszi morfondírozva: - Vagy hőálló? "
Úgy is jó, lényeg, hogy a 60 fokos mosás alatt is legyen benne a polly. Ugye, milyen jó illatos lett a gép utána?:) Akkor a kádban te látod, sok szutyit hozott ki belőle?
Na mindegy, mert nálunk a kicsi lakásban másképp van, tehát nincs csatlakozva a lefolyóhoz, a kádba szoktam tenni a csövet, ha mosásra kerül. Elővettem a lavórt, bekapcsoltam, a mosógép kiszivattyúzott és a lavórból visszaöntöttem a mosógépbe (persze leállítással).
Legegyszerűbb módja, ha elindítod a 60 fokos 2 órás pamut programot, megvárod, míg a szivattyúzást elvégzi az elején, és amikor elkezdené beengedni a vizet, akkor nyomsz neki egy start/szünet gombot, amivel megszakítod a programot. Beleöntöd a cuccost, a szükséges mennyiségű vizet, start/szünet elvillog magának egy éjszakát, semmi baja nem lesz tőle...reggel csak megnyomod megint és onnan megy tovább a program, benne a cuccal. HA úgy indít a gép, hogy először szivattyúz, mert nem mind csinálja, régebbiekre nem annyira jellemző.
Szóval előbb nézd meg, hogy programindítás előtt szivattyúz-e, ha nem, akkor nem kell semmiféle "varázslás":)
Ha szivattyúzással indít a géped és nem tetszik, hogy a start/szünet gomb olyan sokáig villog, akkor biztosan le is lehet állítani úgy, hogy kikapcsolhasd, de bekapcsolás után ne újra indítsa a programot, hanem folytassa, akkor szintén elindítod a progit, megvárod míg megcsinálja a szivattyúzást, cucc beönt és utána kikapcsolod, ahogyan kell, így a szivattyúzás elmarad, amikor reggel újra indítod.....ezt nézd meg a használati utasításban, hogyan tudod megcsinálni, benne kell lennie.