az egész kert olyan izgága, pont nem az jut eszembe róla aminek kellene, kb mintha én csináltam volna, nem áll össze, az a hengerre nyírt bokor a közepén meg izé az mi, olyan van keleten? :)
Nekem elsőre a felhősre nyírt örökzöldek egymás mellett, mögött, még, ha színben nem is egyformák,de akkor is soknak tűnik, nem hozza ki az igazi formát, de elképzelhető, hogy egy másik szögből jobban mutat, még nem jöttem rá honnan. De még így is elfogadnám...
a képet néztem, és feltűnt, hogy a zen kert mellett közvetlenül egy tó van, és ez zavar, mert a kavicsok a vizet pótolják, de itt minek?
Lehet, hogy a manus hozzám képest egyetemi professzor, és kertépítésben is porszem vagyok hozzá képest, de a képen látható alakfák inkább kellemetlen hatást gyakorolnak rám, mert túlságosan szabályosak (ez nem jelenti azt, hogy bárki másnak ne tetszhetne), nekem ez alapján a kép alapján nem tetszik a kertje, nincs olyan érzésem, hogy szívesen besétálnék a képbe, ha érted amire gondolok.
Szeretnék én 1 % annyi tudást, mint Borja! Lehet, hogy a kép megtévesztő, ez nem olyan pici terület ám, és a tó sem "süllyesztett" méretű. Láttad a könyvét esetleg?
Ha esetleg tudnád levadászni ÉRIK BORJA: A kert harmóniája (a harmónia kertje) című könyvét akkor melegen ajánlom. ( nem lehet letenni annyi látni és olvasnivaló van benne) Sok sikert a tervezéshez, és amint látod mindig vannak itt (is) jóindulatú "okoskodók", akik segítenek, ha tudnak.
Hát ha a bambusz nem, akkor nem, de megoldjuk :-) vagy legalábbis ötletelünk.
A képek alapján készítettem egy helyszínrajzot, ezt kellene mondjuk paintban tovább pontosítanod azzal, hogy bejelölöd rajta az utca irányát, illetve azt, ahonnan nézve a lehető legcsinosabbnak kellene lennie. Akár a tujasort is bejelölheted rajta zöld pöttyökkel, amit terveztél...
Domborzati viszonyok megváltoztatása érvényes, vagy mindenképp sík területben gondolkodsz? Ennek a növényesítendő területnek van-e valamilyen egyéb funkciója, vagy teljesen kiesik e közlekedésből? Szánsz rá a munkán kívül pénzt is, vagy lehetőleg ne kerüljön semmibe? Milyen mértékben szabad a fantáziát elengedni?
az épületek a narancssárgák, a járdának látszó tárgyak feketék, a növényesítendő rész a zöld kereten belül van, ebből szürke a kővel borított rész.
épp most vagyunk építkezés-tervezés előtt és olvasgattam kert-tervezéssel kapcsolatos könyveket valamit rátaláltam erre a fórumra is.
A könyvtárból kivettem néhány könyvet és elbűvöltek a japán-kertek.
Mitsui Sen - A japán kert titkai c. könyvet olvasom éppen, és láttam hogy a fórumon is említettétek. Nagyon oda vagyok a könyvért így elhatároztam hogy megveszem.
Keresgéltem a neten (guglin) de nem találtam sehol míg számomra érthetetlen módon de a bookline.hu-n ráakadtam (vajh direkt rejtegetik a gugli elől?). Meg is kaparintottam de gondoltam szólok itt is, ha valaki szeretne szert tenni rá még van 1 példány (legalábbis a nyilvántartás szerint :) ):
én is arra gondoltam hogy onnan nézve ahol fényképezted lenne nyitot,és a bal hosszú és a messzeb lévő rövid oldalon egy vékonyan 1sorba bambusz lenne.akár lehetne olyan fajta is amelyik középmagasra nő. belül a hátso 1/3nál valami tereptárgy:lámpás,szobor,vizelő dolog.valami szép apró szemü kaviccsal terítve.szétosztva 3 vagy 5db /ahogy a hely engedi/ örökzöld /kicsi/ gömbre nyírva. pl.buxus,ligustrum,lonicera nitida. vagy pikkelylevelű abból millió féle fajta van. esetleg pinus mugo. és ha belefér anélkül hogy túl zsufi lenne valami palából egy kis lépőköves út a tereptárgyig.de semmi képpen nem egyenesen!
nagyon köszönöm a felajánlásod, áprilisban kaptam egy szép tövet, úgy megindult, hogy alig értem utol. tovább adtam. nem tudok küzdeni azokkal a növényekkel, amelyek agresszívan nőnek.
a gránátalmán eddig még nem találtam tetűt, pedig a selyemakác mellett volt. tudom, hogy megjelennek a tetvek, de próbálok ellenállóbbakat keresgélni. elég vegyszert kapunk egész nap.
Ez csak úgy felmerült, mit szólnál egy bambuszligethez?
Örökzöld, nem tetvesedik, ha akarod sövényként is funkcionál, bírja az akitákat is. Egy gond lehet vele, hogy jól érzi magát, és el kezd terjeszkedni, de ennek elejét lehet venni ha körülhatárolod megfelelő módon a területet, de ha nem zavar, akkor csak a rossz helyen kinövő rügyeket kell kivágni.
Ha érdekel, tudok palántát is adni, bár a pontos fajtát nem ismerem, és még a maximális méretjellemzőket sem tudom pontosan leírni, de nagyjábó 6-7 m körüli magasságra számítok, 3-4 cm körüli szárátmérővel.
Ha érdekel, Soroksáron lakok, és megmutatom a saját ligetemet, amúgy jobban passzolna a képen kikandikáló lámpáshoz, mint a tuja....
Hát az egy növénnyel sem 100%-osan garantált, hogy olykor nem tetvesedik be. Én láttam már mindenféle növényen, tetüből is ezer fajta van, sokszor specifikusan csak egy növényre szakosodnak. Tudom, hogy a kutyok miatt nem akarsz vegyszert, de szerintem elkerülhetetlen néha.
Vagy egy Kanzan cseresznye,egy Weigela Bristol Ruby es egy kekszakall. Igy hirtelen eleg lesz vagy agyaljak meg. Jo guglizast es jo ejt. De mondjuk a Kanzant ki lehet meg cserelni egy verszilvara es akkor meg ütösebb lesz.