Miért kellene meghallgatnunk: anélkül is elhisszük, hogy neked nem tetszik. De még ez sem elég erős ok, hogy fegyvert ragadjunk, és erőszakkal hallgattassuk el őket. Vagy, ha csak sopánkodni kell, ahhoz meg nem kell segítség;)
*sigh* Ez arra akart példa lenni, hogy Szlovákia előrébb tart a te ideáid felé mint kishazánk: ott már egy hatóság figyeli (kellene figyelje), hogy az állampolgárok (a szlovák anyanyelvűek is!) úgy beszélik-e a szlovák nyelvet, ahogy a hatóság elképzeli, mert ha nem, az törvénysértés.
Én nem olvastam, úgyhogy biztos ezek is benne vannak, ha mondod, de ha jól tudom, akkor vannak benne ennél jóval durvább dolgok is. Ezek ugyanis önmagukban nem durvák. Ott kezd durva lenni, ha azt mondják, hogy aki nem ezt használja, az bűnös.
Részletek a törvényből: 2. § (3) Az államnyelv kodifikált formáját a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma hagyja jóvá, és teszi közzé honlapján. 9. § (1) (...) A felügyelet ellátása során a Kulturális Minisztérium azt is figyelemmel követi, hogy az államnyelv a 2. § (3) bek. szerint értelmezett kodifikált változatában valósul-e meg.
Azt állítottam, ugyanolyan nyelvszemlélet van a kijelentéseid mögött, mint amilyen nyelvszemlélet a szlovákiai nyelvtörvény megalkotóit is vezérelte.
Igazán nem tudom, hogy mire alapozod ezt, hiszen két különböző dologról van szó. Az egyik azt állítja, hogy csúnyán beszélni egy nyelvet csúnya, a másik pedig azt, hogy valami más nyelven megszólalni bűn. A kettőnek nagyjából semmi köze nincs egymáshoz.
Nekem pl. fogalmam sincs, hogy ki az „abeceszilvizés” névadója, a szerző ezt nem is tartja érdemesnek kifejteni, a megfogalmazás módjával implikálja, hogy az illető még arra is érdemtelen, hogy emberi neve legyen.
Szerintem nem implikálja, inkább csak arra utal, hogy az illető megtanulhatna normálisan beszélni (ezt már én teszem hozzá: például Kurucz Péterrel együtt). Mert igenis vannak olyanok, akiknek a beszéde sokak számára fülsértő, és talán nem véletlenül. Persze, aki ezzel nem ért egyet, az tőlem nyugodtan hallgathatja ezeknek az embereknek a beszédét, akár reggeltől estig. Hátha egy idő után jobb belátásra térne tőle.
ha a darabig helyett ezt írtad volna, kis ideig, az apró csalással (amit még Arany is megengedhetőnek tartott, nemhogy Babits) még jobb lett volna a versike-bersike.
Kétlem, hogy enonaig bármit is szeretett volna megértetni. Olvasva a #216-ost én olyan szöveget látok, amely tele van olyan elemekkel, amelyek csak egy belterjes körnek szólnak, olyan kóddal, amely egy belterjes kör sajátja, olyan utalásokkal, amelyek csak egy belterjes körnek érthetők, olyan megfogalmazásokkal, amelyek csak a belső koherencia, a csoporttudat megerősítésére szolgálnak: valójában csak arra valók, hogy mások egyetérthessenek – pontosabban: azonosuljanak – vele.
Ez a szöveg már eleve abból indult ki, hogy „fél szóból is érteni kell”, nem szükséges megértetni, elég az érzelmi azonosulás. — Nekem pl. fogalmam sincs, hogy ki az „abeceszilvizés” névadója, a szerző ezt nem is tartja érdemesnek kifejteni, a megfogalmazás módjával implikálja, hogy az illető még arra is érdemtelen, hogy emberi neve legyen.
Miért nem mered felvállalni egyértelműen [E]nonaigot? Azokm a művelt nemzeteke, akikre gondolsz, nyelvtörvényeket alkotnak. Úgy látszik, van a műveltségi normának egy olyan vonása, hogy lenézi azt, akinek másfajta az ízlése.
Egyébként is, a protezsáltad teljesen alaptalanul írt dolgokat. OIlyasmiről beszélt, amiről fogalma sem volt. De neked ez nem számít, mint a lingvicizmus lovagjának az a fontos, hogy valaki melléd álljon.
Csak azt nem értem, miért itt hinted az igét? Talán azért, mert azokon a helyeken, ahol nincsenek észérvek, kicsit szégyelled magad?
Amúgy a múlt héten volt a filmmúzeumban a Hippolit. Ebben azt monja Csortos (klasszikus magyar színészx). Mikorra parancsolja ó(a) .... fürdőt?
Zárszó: A középiskolában Rajeczky Béni és Benczédy József voltak tanáraim. Áldom a többiekkel együtt emléküket. A tudálékosoknak üzenem: A magyar nyelvet érzelmek nélkül nem lehet szeretni. Aki másként érez, ám értekezzék.
[E]nonaig olvtársunk eddig bírta cérnával. Nem csoda, hiszen mindenki hozta a maga formáját. Vicces, hogy az itteni profi nyelvészek most sem veszik észre, hogy nem a saját pályájukon játszanak. Persze, kedves enonaig, Te sem voltál túlzottan szakszerű (sőt ezt őszintén el is ismerted az érzelmekre való hivatkozással).
Én hiszek az aurea mediocritasban. Nem lehet természettudományos egzaktsággal bizonyítani, amit enonaig szeretne megértetni, de ettől még nem lesz igaza rumcinak és a többi profinak (és kevésbé profinak), akik minden értéket tagadnak. Pontosabban a maguk szűk(látókörű) vonatkoztatási rendszerében (a modern lingvisztika egyes — nem nem minden nyelvész által csodált — elefántcsonttornyaiban) 100 %-osan igazuk lesz, de több dolgok vannak földön és egen, így aztán vannak más vonatkoztatási rendszerek is, ahol a nyelvművelés által diktált értékek mérvadóak (szvsz ilyen vonatkoztatási rendszerekben gondolkodik a műveltnek tartott emberek túlnyomó többsége).
A 100 év már bőven eltelt. Elég, ha Ady és Szabolcska híres-hírhedt ellentétére gondolunk. Az érzelmek nagyon fontos dolgok, de szakmai kérdések megvitatásakor az embernek muszáj ezeket félretennie. A nyelv meg mégiscsak egy jelrendszer, akkor is, ha anyánktól tanultuk nagyon kicsi korunkban.
OK. 100 év múlva visszatérünk a nemzeti (internacionális) giccs aktuális fogalmának meghatározásához. Addig is minden jót: én nem tudok a magyar nyelvről érzelmek nélkül beszélni.
Még egy megjegyzés: nem állítottam, hogy azt mondod, törvény kell. Azt állítottam, ugyanolyan nyelvszemlélet van a kijelentéseid mögött, mint amilyen nyelvszemlélet a szlovákiai nyelvtörvény megalkotóit is vezérelte. És ezt, akármilyen szép szavakba is próbálod csomagolni a mondandódat, tartom. Ennek a nyelvszemléletnek a lényege, hogy a nyelvnek, nyelvváltozatnak (esztétikai, illetve nemzeti alapú) önértéket tételez, nem vesz tudomást arról, hogy a nyelv és az emberi elme lényegéből következik a változékonyság és a változatokban létezés, hogy a nyelvek közti kölcsönhatásban valami rosszat lát: egyáltalán el tud olyat képzelni, hogy nyelvromlás. Ezek mind tévhitek, babonák, és nem kevéssé kártékonyak.
Amit írsz, két szóval lehet jellemezni: nemzeti giccs. Nemhogy tudományossághoz, de semmi egyébhez sincs sok köze. Természetesen minden magyar anyanyelvű (és magyart második nyelvként elsajátító) beszél magyarul: így a székelyek és a kassaiak is. De a maradék több mint 10 millió beszélő sem alávalóbb egy fikarcnyit se.
És még egy megjegyzés: abból, hogy valakinek nem kirekesztő a nyelvszemlélete, nem következik, hogy 1. ne értene meg egy Arany-, Csokonai-, Faludi-, Amadé-, Balassi-, Tinódi-verset; 2. ne nyújtana esztétikai élményt az ő művészetük. Azért abba érdemes belegondolni, hogy ha mondjuk Arany modorában kérnél párizsit a közértben, elég nagy megrökönyödést váltanál ki (hiszen a mai magyar sztenderdtől igen-igen távol van az). Valamint abba is, hogy – ha már névelőzgetünk – a Nyugat koráig a határozott névelő a alakja hosszú szótag volt. Kb. így mondták: ak kenyér, ab búza, am molnár; Dévai Bíró Mátyás Orthographia Ungaricája (1549) még írásban is ezt javasolta (de ez a javaslat sosem ment át a gyakorlatba). Szóval akár mondhatnád, hogy az általad citált bemondónő milyen szépen archaizált.
De a nyelvet nem érdemes összekeverni az adott nyelven létrehozott műalkotások esztétikai értékével. Parti Nagy vagy Varró Dani a példa rá, hogy nagyon sokféle nyelvváltozaton létre lehet hozni magas művészi értéket. A nyelvnek azonban a művészethordozás csak mellékes képessége, nem elsődleges célja. Az elsődleges célja a mindennapi kommunikáció (nagyon tágan értve a kommunikáció fogalmát, hiszen szűk értelemben akkor a fatikus funkciót, amelyet most a legfontosabb tényezőnek szokás tartani a nyelv kialakulásában, ki is zárnánk).
És az egyáltalán nem baj, hogy van saját ízlésünk. De az nagyon nagy baj, ha a mi ízlésünktől eltérő ízlést vallókat lenézzük, hallássérültnek vagy egyébnek nevezzük. Tudtommal egyikünk zsebében sincs ott a bölcsek köve.