:-( pedig már annyira biztató volt az "elhagyta a kórházat"... (igaz, ugyanott a "nem adnak tájékoztatást" kissé nyugtalanító volt - de erre nem számítottam volna)
Sajnos igaz, nagyon szomorú. Nem gondoltam volna a tegnapi hír fényében. Mi történhetett, hogyan? Egyelőre semmit nem tudni. Szerette a város, sokan mentek a színházba, mióta ő volt a főnök. Isten nyugasztalja.
Bujtor István elhagyhatta a veszprémi kórházat, rehabilitációját Budapesten folytatják - szerepel abban a közleményben, amelyet a színész családja juttatott el csütörtökön a veszprémi Petőfi Színházhoz.
Veszprémben már orvosi műhibáról beszélnek. Hiszen egy léböjtkúrának nincsenek ilyen következményei. Ez kemény vérmérgezés volt. A család meg jobban tenné ha megszólalna, és elmondaná őszintén mi a gond, Hátha valami olyan orvos olvassa látja, érti aki tudná mi a megoldás.( Illetve az átlag ember is levonhatná a tanúlságokat) De a család inkább gőgből, szégyenből mélyen hallgat. Szerintem műhibáról szó sincs, egy elhanyagolt egészségügyi probléma okozta a bajt, csak nem merik elismerni, mert milyen dolog az , hogy a "művész" ÚR ennyire igénytelen. Egy embert max 10-12- napig lehet mesterséges kómába tartani, mert utánna már sérül az agya, a vérmérgezéstől (a gennyes vér elérte az agyát) is. (gondolom ezért kelett a vérátömlesztés is) A múltkor írták, hogy felébredt de nem ismer meg senkit. Melyik léböjtkúra okoz ilyen tüneteket. A végén majd még lelkiismeretes orvosoknak kell mentegetőzniük, és elviselni-elhárítani a média által indított támadásokat. Lehet erre játszik a család??? Abban semmi szégyen nincs ha valaki beteg, de az út ami idáig vezetett az lehet, hogy szégyenletes....Ezért a hallgatás....Inkább ne mondanának semmit mint, hogy hazudoznak, a rajongók csak akkor kellenek, ha a pénztárcát tömik, ilyenkor teljes hírzárlat, a 100éves mamára hivatkozva. A VEREBEK MEG ESZIK....
Ezeket a találgatásokat szüntetnének meg azzal, ha végre valaki el merné mondani, mi is történt valóban. Nem értem miért kell azt szégyellni, vagy titkolni, ha valaki beteg.
"Bujtor betegségéről és annak okáról két hónapja hallgat a család és a veszprémi kórház orvosait is hallgatásra kényszerítették. A Napi Ásznak ugyanakkor egy kórházi dolgozó azt mondta: nem érti, miért nem könnyíti meg a család a helyzetüket, miért nem adnak ki legalább közleményeket, így ugyanis átlagosan napi száz érdeklődő telefonhívással kell megbirkózniuk."
tényleg, miért is olyan nagy titok ez a dolog? Csak tán nem felmerülhet bűncselekmény is az ügyben? Kit fedeznek ezzel a titkolózással?
Úgy tűnik, a sok aggódás és szeretet nem volt hiábavaló, és Bujtor István színházigazgató egészségi állapota bizakodásra ad okot – mondta Talabér Márta, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke a Petőfi Színház évadnyitó társulati ülésén hétfőn.
A veszprémi teátrumot fenntartó önkormányzat vezető képviselője Bujtor István családjának felhatalmazása alapján közölte: beszélt az igazgató feleségével, Bujtor Judittal, aki azt mondta, a család bizakodó, de türelmet kér és közleményt csak akkor ad ki, ha a színész állapotában jelentős változás áll be.
Jobban van Bujtor István! – árulta el lapunknak bizakodva Koncz Gábor színművész, aki annyira megijedt, amikor barátja kórházba került, hogy alapos kivizsgálásnak vetette alá magát. Szerencsére vele nincs semmi baj, Bujtor állapotáról pedig ma várható hivatalos közlemény.
Utalt arra is, hogy azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint Bujtor Istvánon korábban gégemetszést hajtottak végre, ám már levették a lélegeztető gépről és önállóan lélegzik, illetőleg megkísérlik felébreszteni a mélyaltatásból, csak részben tudja megerősíteni. Részben viszont nem helytállóak az információk. Arról azonban nem kívánt nyilatkozni, hogy mely értesüléseket erősíti meg és melyeket cáfolja."
bb
Csöpi, veled vagyunk, legyél erős, egy ország szorít érted !
Bujtor Istvánt levették a lélegeztető gépről, már önállóan lélegzik, állapota a korábbihoz képest lényegesen javult - adta hírül a Veszprém megyei napilap, a Napló online kiadása szerdán délután, meg nem erősített információkra hivatkozva.
A veszprémi Petőfi Színház igazgatóját a megyei kórház intenzív osztályán ápolják július 31-e óta. A Napló értesülése szerint Bujtor Istvánon korábban gégemetszést hajtottak végre, és ismételten megkísérlik felébreszteni a mélyaltatásból.
Az MTI-nek sikerült elérnie Frenreisz Károlyt, a színművész-igazgató testvérét, aki csak annyit közölt, hogy az információk egy részét meg tudja erősíteni, más értesülések viszont nem helytállóak.
Igen, így volt. És, ha Bujtor Pista (elnézést, de így emlegetjük Őt szeretettel) is majd MAGA tudja mondani és mondja el azt, amit akar, - azt tökéletesen rendjén van, rendjén lesz. Arra gondoltam, hogy tudtán, akaratán kívűl mások, - orvosok, ápolók semmiképpen se, - közvetlen hozzátartozói, pedig érzékelhetően most még nem kivánnak még ilyen közléseket megtenni. Akkor minek forszírozni?
Anno Knézy Jenő is ugyanilyen ember volt és ha valaki hát Ő nagyon vigyázott azzal, hogy az intim szférájába senkit ne engedjen be. Mégis nyíltan tudott beszélni betegségéről. Így elkerülve a találgatásokat.
Természetes, hogy szeretnénk híreket hallani egy ilyen különösen kedvelt, igen nagy szimpátiának örvendő művészről. De Bujtor István nem "csak" művész, de ember is és erről nem szabad elfelejtkezni. És, mint embernek, eredendő joga van az intim szférájának sérthetetlenségéhez! A betegség pedig itt az első sorba tartozik. Akárhogy alakulnak a dolgok, - őszinte reménnyel várva a legjobbakat, - majd a végén megtudhatjuk azt, "ami ránk tartozik". Semmivel se többet!
Most, miközben valahol a lét-nemlét bizonytalan vidékén járva küzd orvosaival együtt felépüléséért, - szorítsunk érte és esendő emberi kíváncsiságunkat fogjuk vissza!