" Nem tudom a szövegkörnyezetet, de ez lehetett csak figyelmeztetés is (mivel valóban résztvesznek az árveréseken különböző szürkegazdaságban lévő csoportok) "
Az ügyvédje nyilván ezzel próbálná kimosdatni (vagy épp a nyomozó), de nagyon nehezen tartok elképzelhetőnek olyan szövegkörnyezetet, ahol ilyesmi "figyelmeztetésként" tudna elhangzani. Hiszen az adósnak teljesen irreleváns, hogy ki veszi meg a házát, neki ígyis-úgyis menni kell. Amíg pedig a hatóság ki nem ebrudalja, addig élvezi a teljes körű birtokvédelmet éppen a hatóság részéről. Ha akár egy fél nappal az esedékes kilakoltatás előtt kihívja az adós a yardot, mert valaki a birtokában zaklatja (pl az árverés ürügyén), akkor valószínűleg ugyanaz a rendőr fogja az illetőt eltávolítani onnan, aki majd másnap az adóst jön kilakoltatni. Akkortól meg már ő nem mehet oda vissza, a vevővel nem kerülhet kapcsolatba. A végrehajtótól az árverés után megkapja a visszajáró pénzt, és mindenki megy a dolgára.
És hozzá kell tenni, hogy ha egy hivatalos személynek ilyesmi jut a tudomására, akkor nem az a dolga, hogy az adóst figyelmeztesse, hanem hogy feljelentést tegyen.
Szóval valószínű, hogy az inkább egy sima köztörvényes bűncselekmény volt. Persze ez egy eljáráson sajnos nem változtat semmit, még csak annyit sem, hogy másik végrehajtóhoz rendelik az olyan ügyet, pedig az volna a minimum.
Magyarországon olyan a jogrend , ha a Legfelsőbb Bíróság megsemmisít egy ítéletet: amiatt, mert az eljáró bíróság törvénysértően járt el, akkor az ügyet újra kell tárgyalni. És ugyanahoz a bíróhoz kerül újra, aki a törvénysértést elkövette! ... EZ a valóság, és ennek napi-heti rendszerességgel esnek áldozatul emberek. Valódi élő hús-vér emberek. Nem ügyek, nem esetek, nem kirívó kivételek. Bármelyikünk. Bizony, még azok is, akik abban az illúzióban szokták magukat ringatni, hogy "á én sose jutnék bíróság elé".
KAZAH VAGYOK. egyébként sem tudnék többet érdemben mondani, mert nem írtad le kik a szeződő felek és mik a jelzálog- és tulajdonviszonyok. (és mellesleg világ életemben megtettem mindent annak megelőzésére, nehogy olyan helyzetbe "kerüljek", hogy rossz pénzügyi érzékkel megáldva, tartozás mellett 3 gyereket vállaljak, így nyilván semmi hasznosat nem fogok tudni mondani) érthető, hogy feldúlt vagy, de mi tehetünk róla? bocs. Ügyvédtől kaphatsz olyan tanácsot, amiből nem derül ki a személyes véleménye.
Nem azt írtam, hogy te vagy a nemzet megkárosítója, meg veszélyes bűnöző. Nem vagy az, ez nyilván jó. A kettőt össze sem lehet hasonlítani, ebben is igazad van. De ugye száraz penészes kenyeret is jobb enni, mint faforgácsot?
ITT meg nem jó konnektorba dugták a mosógépet. Azok sem voltak rossz emberek. Csak meghaltak.
Az alvilági cigányokkal fenyegetés miatt nyugodtan föl lehet jelenteni a kerületi kapitányságon ha van tanú, mégha igaz is, amit mondott. Ha nincs tanú, akkor téged ültetnének csak le miatta. Akkor is, ha valóban elkövette. Ez a büszke Magyarország.
Szerinted ép elméjű ember elmegy végrehajtónak? nincs itt min csodálkozni.
Amennyire a kérdések konkrétsága megengedte, értelmes választ kaptál, de lehet, hogy inkább arra vágytál, valaki simogassa a lelkedet, mert az segít elterelni a figyelmed arról, hogy valamit csinálni kellene.
if it not success i will be execute
Tisztelt Cím! Érdeklõdni szeretnék, hogy egy tartozás fejében hányszor lehet súlytani egy embert? Ugyanis már a házunkat is megterhelték, de elõtte elkezdték vonni anyu nyugdíjából, amit már kb. másfél éve vonnak, de még egy nevén levõ autót is le akarják foglalni, amit nem is õ használ. Ezt mind 600 000 Ft-ért. Az önálló bírósági végrehajtó pedig olyan modortalanul jelent meg nálunk és azóta sem lehet normális hangszínben beszélni, esetleg megegyezni vele. Ez a nõ olyan modortalan, pimasz és szemtelen, hogy nem tudom, hogyan láthat el egy ilyen posztot? A házunk felét már a nyugdíjból való levonás után terhelte meg és árverésre bocsájtotta és most kapta anyu a levelet, hogy még a kocsit is, ami bankhitel alatt áll, azt is le akarja foglalni. Minket azzal fenyegetett, hogy majd az árverésre ide jönnek az alvilági cigányok. Kérdezem én, és választ is szeretnék kapni, hogy egy önálló bírósági végrehajtó mindent megtehet-e 600 000 Ft-os tartozásért? Ha nem, akkor kihez forduljak panaszommal? Köszönettel: Szûcs Éva ;
Látod? Engem a végrehajtók kamarája küldött ebbe a fórumba, mert itt állítólag értelmes választ kaphattam volna a kérdésemre.
Elküldhetsz a sunyiba, ha jól esik, de nem lopok el semmiféle hitelt, mert amit anyutól vonnak, minden hónapban odaadom neki, de úgy gondolom, hogyha már egyszer vonják a nyugdíjból és én ezt mindig átadom neki, akkor nem jogos, ha még kétszeresen büntetnek.
Ha lopnék, akkor nem 14 éves autóval járnék és nem venném meg az ételt a gyerekeimnek, hanem megetetném őket az üzletben. mint jó cigányszokás.
HA TE MAGYAR VAGY ÉS VOLTÁL ILYEN HELYZETBEN, CSAK AKKOR VAGYOK KÍVÁNCSI A VÁLASZODRA!!!
Életemben nem loptam, sem hitelt, sem egyebet.
Szerettünk volna megállapodni részletfizetésben a bankkal. de azt írták vissza, hogy ez sérti a bank jogait!! Most mi van? Ugyanúgy részletben lapják meg a pénzt, de még mellette ez a modortalan végrehajtó is kap belőle!
Tévedés, nem veled, a jelenséggel kapcsolatban. Azért is nem küldtelek sem én sem más melegebb éghajlatra, mert a történetből nem derült ki egyértelműen, miről van szó, ki fia borja. De mivel ez nem a "Tanácsok: Hogyan lopjuk el a hitel összegét?" topic, ezért ez is benne van a pakliban.
Nézzük akkor továbbra is pozitívan a kérdést. Van egy kocsi, aminek az értéke megmentheti a lakást. Van egy másik, ami funkcionálisan nagyjából ugyanazt tudja. Ergo lakás is marad 1, kocsi is marad 1, csupán ennek a módját kéne megtalálni. Nem mellesleg van egy család, akinek nyilván az az elsődleges érdeke, hogy legyen hol laknia. Vagy ez nem abszolút preferencia? Mert akkor egyszerű a feladvány, mint a bot, nem én vagyok itt a gonosz.
Közbevetőleg - feltéve, hogy ebben az értelemben jön a képbe - azt ugye csak viccnek szánod, hogy valaki más pénzéből gyarapítod az amúgy is zsúfolt ország népességét?
Mivel azt nem látom át, mik a tulajdoni viszonyok, ki mire vett fel hitelt, ezért nem tudom, hogy mit csináljál. Végrehajtani nyilván csak a hitelfelvevő és a kezes tulajdonában levő dolgokat lehet.
Köszönöm a választ, kicsit mogorva vagy velem, de nem én használom a kocsit és nem is anyukám, hanem a bátyám, aki néha fizeti a bankot, ráadásul még reff alatt áll a mozgássérültektől kapott 300 000 ft miatt is. Ezért ezt eladni nem lehet és nem is kérhetném anyutól. Nekem is 14 éves kocsim van és nincs vele bajom, de ez nem ér ennyit, tehát ebből 600 000 ft-ot kivenni nem lehet. Ja! ... és van három gyerekem, hogy mi magyarok is legyünk.
Felteszem mar regen buntetokamaton megy, ugyhogy azon se lennek meglepve, ha a havi 21e ellenere jelenleg (koltsegek stb. beterhelese miatt, plane ha valsag elotti devizahitelt kell nezni mostani arfolyamnal) jelenleg a 600e-nel is tobbel tartoznatok. Annal rosszabb nincs, minthogy megvarjatok az arverest. A nagymama szivatasa meg kulon durva :(
Semmi közöm ugyan más ember magánéletéhez, de láttam már ilyesmit, hogy még akkor is a korlátba kapaszkodott a "tulajdonos" a családjával, amikor a rendőrök jöttek kilakoltatni. Egy öt éves astrát ha magad adod el, nem árverésen kel el, akkor bőven megkapsz érte annyit, hogy többé ne kelljen függni a banktól és fizetni a késedelmi kamatot, eljárási díjat. De persze ez nem tanács, még ha azt kértél is, csak egy kijelentő mondat. Levélben lehet tájékoztatást kérni minden hivataltól, és a bank is köteles válaszolni. Ha nem teszi, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ügyfélszolgálat (Déli pu-ral szemben). Jelenleg egy 25 éves kocsival járok, és még soha nem hagyott cserben útközben. Az egész nem kerül 200e Ft-ba.
Szerintem sokan tudnának hozzá szólni, de nem biztos, hogy megköszönnéd.
Van egy tartozásunk egy bankhoz, ami 600 000 ft és ebből kifolyólag lassan egy éve vonnak anyunak a nyugdíjából 21 000 ft-ot, amit nem tudunk meddig, mert senki nem tájékoztat.
Ha ez nem elég, még árverést írtak ki a házunkra és most még le akarják foglalni az anyu nevén levő autót is. A ház 15 millió kb., az autó 5 éves opel astra.
Valószínűleg igazad van, de ilyen mélységig nem ismerem a folymatokat. A józan ész ebbe az irányba hajtaná a gondolatokat, de ez ugye Magyarország... (létezett olyasmi is, lehet, hogy még msot is él, hogy a második eredménytelen árverés után a legjobb ajánlat viszi. Persze valószínűleg ez is minimalizéálva van, de nem nehéz rájönni, hogy hogyan lehet megoldani, hogy legyen két eredménytelen, egymást követő próbálkozás)
Érdemes volna egy ügyvéddel felvenned a kapcsolatot, aki járatos az ilyen irányú ingatlan ügyekben.
Az adós érdekét nem kéne, hogy védje az, hogy árverésen kell elkelnie, hogy így a lehető legmagasabb összeget kapja érte? Mert ugye neki abból a pénzből még visszajár.
Mondjuk a bankoknál ez valószínűleg nem klasszikus árverést jelent, hanem valamiféle érdek érvényesítést (jelzálog végrehajtás). De a lényeg az, hogy valószínűleg már ezen a ponton túlment a dolog. Szerintem.
SZERINTEM és mégegyszer mondom, csak szerintem ez valahogy így lehet:
Az "árverés" már megtörtént. Ekkor a bank (de bárki, aki árverési vevő) kérheti a végrehajtótól, hogy a kifizetésre adjon X idő haladékot. Ennek mértékét nyilván valami jogszabály határozza meg.
No, az X idő alatt, ha Te megveszed az inagatlant a banktól, akkor közvetlenül Te leszel a tulaj, így gyakorlatilag kimarad az árverési vevő (nem fizet illetéket, nem keletkezik neki adókötzeles bevétele, stb), aki gyakorlatilag csak beígérte azt, hogy fizet, de azt majd a Te pénzdeből valósítja meg, valószínűleg jelentős haszonnal.
Ilyen esetben arra azért figyelni kell, hogy az árverési veő egyelőre, mivel nem fizetett a végrehajtónak, a tulajdoni lapon még csak széljegyen sem szerepel, tehát, jogilag nem is adhatja el, hiszen nem tulajdonos még. Ilyenkor, többek között azt is lehet csinálni, hogy Te kötsz egy szerződést a bankkal a vételre, aki meg kifizeti a végrehajtót, magyarul ott is van egy adás-vételi szerződés (eredeti tulajdonjog-szerzés).
A Földhivatalhoz így nem jó sorrendben érkeznek meg a szerződések (mivel a Te és a bank között megkötött szerződés előbb érkezik, mint a bank és a végrehajtó közötti), ezért kérni kell a rangsorcserét a bejegyzéshez.
Ez téged pluszban arról is biztosít, hogy más nem vette meg ugyan így a lakást, előtted (hiszen erről értelemszerűen nem tudhatsz)
Egy közvetítő kínál nekünk olyan házat, ami bank által visszavett, még benne laknak, de nem árverezik, hanem állítólag a "vételi jogot" adja el a bank. Ezt én éppenséggel nem értem, valaki érti?
Hogyan lehet az, hogy valamit lefoglalnak, és nem árverezik el? Vagy eladhatják úgy is, hogy nem foglalják el?
A sok reklám mellett vagy inkább helyett arról lenne jó tudni, a 6 hónap ingyenes hirdetés után mi történik. Törlődik automatikusan a hirdetés, vagy meghosszabbodik és jön a számla? Mert hallottunk már ilyent. Reklámnak is jobb volna az ingyenes hirdetéssel vonzani az ügyfelet elsősorban, mint a hosszú leírással.
Egy közvetítő kínál nekünk olyan házat, ami bank által visszavett, még benne laknak, de nem árverezik, hanem állítólag a "vételi jogot" adja el a bank. Ezt én éppenséggel nem értem, valaki érti?
Arra várhatsz, az APEH kiadta ezzel kapcsolatban az állásfoglalását: http://www.beol.hu/orszag-vilag/gazdasag/apeh-a-teglajegyes-jatek-tiltott-szerencsejatek-ujabb-reszletek-222220
Összefoglalva: A "téglajegyes" játék tiltott szerencsejátéknak minősül, az engedély nélküli szerencsejáték szervezőjét pedig az állami adóhatóság 500 ezertől 10 millió forintig terjedő összegű bírsággal sújtja, sőt e tevékenység büntetőjogi felelősségre vonás alapjául is szolgálhat - figyelmeztet az APEH.
Még mindig keresem azon cégek, ügyvédek stb. listáját, akik ingatlan árveréseket szerveznek.
Illetve bármely jogi buktatót, lehetséges problémákat, amelyek felmerülhetnek.
majd.....ha valaki kitalálja,hogy nyereménysorsolásra daja a házát...(mondjuk 15-2000 Ft-os regisztrációért egy év múlva.......vagy árverezteti százezres dokumentáció rendeléséért...