Ez volt az amikor mi nagyon neccre álltunk a kiesés tekintetében (régi szép idők) és egy Honvéd-Haladás volt a Bozsikban, ahol - azt hiszem - minimum egy pont kellett. Sérülés volt a pályán, a Hali játékosa kirúgta a labdát az oldalvonalon túlra, hogy lehessen ápolni. Babos Ádám állt neki a bedobásnak, majd lendületből egy szombathelyi hátára dobta, amiről kipattant a labda a játéktérről. A Fair Play ezzel meg is volt, az ismételt bedobásból indított támadást pedig góllal fejeztük be... A saját játékosunk ellen tüntettünk ilyen kirívó sportszerűtlenség láttán...
de nekem a kedvencem a Haladás. Azon kívül, hogy ők estek ki a földkerekség minden első osztályú bajnokságát összesítve a világon a legtöbbször (valami 16 kiesésnél járnak), az 1999/2000-es szezonban sikerült kiesniük és feljutniuk is egyszerre.
Ugye ez volt az a szezon, ahol két 8 csapatos bajnokságot alkottak, és a legjobb 6-6 csapat utána egy 12 csapatos rájátszásban vett részt. A többi négy csapat kiesett az NB2-be. Viszont a Haladás a novemberben megkezdett NB2-es szereplését követően meg is nyerte az NB2-t, és első helyen végzett a másodosztályban. Így ugyanazon a szezonon belül megjárta az NB1-et és az NB2-t, mi több, az első osztályból előbb kiesett, majd utóbb feljutott oda.
Bár én már nem láttam abban az állapotában a pályát, de ha jól tudom, a tribün oldalán a "lejtős aszfalt" rész végig-végig lépcsőzetes állóhely volt, és a szemben lévő oldalon is volt valamilyen lelátó. De ennek is Ben a megmondhatója :-)
A pálya ma fele részt az újpesti önkormányzat, fele részt a Tungsram utód GE kezében van. Szerintem több kisebb csapat is használja (legutóbb például botrányos meccset játszott itt a ferencvárosi szurkolók csapata, ki is tiltották őket innen).
Egyébként fantasztikus múltú létesítményről van szó...a lóversenyteres és az UMTE-s időszakot már két cikkben megírtam, de 1960-as évektől kezdődő Vasas Izzó korszak (NB I.-es meccsekkel, pl. az Újpest ellen 11.000 néző előtt) még feldolgozásra vár...:)
A BKV-pálya tribünje 1935-ben épült, és pontos mása az FTC-pálya 1911-ben épült "A" tribünjének. Annyi a különbség, hogy a mintául szolgáló lelátó fából készült, a BKV-s változat pedig téglából.
Említsük meg még a jelöltek között az újpesti, Tábor utcai Tungsram pálya lelátóját is. Az egykori Káposztásmegyeri lóversenytér II.számú tribünje néhány felfalazástól eltekintve még az eredeti állapotában látható. 1912 után egy-két évvel készülhetett, de az is lehet, hogy már a 12-es pályaavatón is megvolt. (1947-től - egy rövid ideig - mint "UMTE-tribün" is funkcionált...)
Pedig azt hittem, hogy a főlelátó csak erősen "megsérült" a háborúban, de azt úgy-ahogy újraépítették. De persze lehet, hogy tévedek. Az ESMTK-ra én is adnék egy voksot így. (A BKV Sport utcai telepének tribünje mikori?)
Jelenlegi ismereteim szerint a jelenlegi Hungária krt-i stadionban és a háború előttiben egyetlen szög sem egyezik meg. A mostani stadiont 1947-ben, a nulláról építették, teljesen új stadion, semmi köze a korábbihoz (ugyanúgy, ahogy a jelenlegi FTC pályának sincs köze a régihez pl.)
1926-31: a Szolnoki MÁV SE elnöke Krámer Gyula. Ekkor építik az úszómedencét, a tribün vasszerkezetét, céllövöldét és két teniszpályát. A jegyzetembe 1930-at írtam be, de nem vagyok benne biztos, hogy mindegyik ekkor épült.
Forrás, ha valakit nagyon érdekelne: A Szolnoki MÁV Sport Egylet jubileuma. In. Vasúti és közlekedési közlöny 1935/56. 630. oldal
Magyarországon vajon melyik lehet a legrégebbi, még létező tribün?
Tibbjeim:
Ady Endre út (ESMTK): 1912-ben adták át a sporttelepet, a tribünt nem tudom, hogy mikor :-(
Vágóhíd u. (Debrecen): itt nincs adatom az átadás évéről, de ugyanaz a tribün áll ma is, ami már 1929-ben fotóval bizonyítottan létezett. TV, valami adat?
Véső u. (Szolnok): itt sincs ötletem, de a tribün elég réginek látszódik, ha minden igaz, a Szolnoki MÁV itt játszott a háború előtt
Tatabánya: Elvileg 1910-ben átadták a sporttelepet, a tribün se néz ki túl újnak... de ki tudja?
Én ezt a ragyogó cikket mindössze annyival egészíteném ki, hogy a Sétatéri pályát, amit évtizedek óta az Universitatea használ 1960-ban építették (és most kezdték el bontatni). Ekkor a fotókon is látható lelátót nem lebontották, hanem Aranyosgyéresre telepítették át, ahol a mai napig megvan!!!
Mondjuk a cikk szerzője, Killyéni András sporttörténész (a google alapján) nem semmi anyagot írt már össze Kolozsvár sporttörténetéről...például ez sem lehet semmi:
Azért ez nem semmi, hogy hirtelen feltűnsz, és olyan adatokat adsz meg Kolozsvárról, amelyekről a topiclakóknak fogalma sem volt.:) Ráálltál Kolozsvárra?
Ez a Városi (Sétatéri) sporttelep. A pálya megnyitásától -1911-től - kezdve itt játszott a KAC (de más kolozsvári egyletek is használták). A KAC a Rákóczi úti sporttelepről költözött ide, amit 1905-ben alakított ki magának...
Esetleg egy jó sajtóelemzés, hogy milyen kulcsszavakkal azonosítják az egyesületeket, illetve ennek időbeli változása? Vagy a labdarúgás, mint szórakozás (v. tömegsport) jelentésének változása (diskurzus-elemzés)? Ezek érdekesek lennének (legalábbis én szívesen olvasnék ilyenről valahol).
Ezt most még csak egy tág címként kellett megadni, sajnos nem tudok minden szegmensére kitérni a dolognak, mert egy BA-s szakdolgozatról van szó, amelynek maximális terjedelme 30-40 oldal, tehát le kell majd szűkítenem a címet valamilyen szinten.