Nos ezért nem mmindegy hogy kinek van fegyver a kezében.De ezzel nincs baj eddig mertt a fegyverhez jutáás négy feltétle elegendö ennek a kiszürésére, hogy vajon aki rendelkeziok fegverrel ilyenkor löni fog -e vagy nem ,tehát akinek fegyvere lehet az biztosan nem fog löni ilyen esetben,mert ismeri ezt a helyzetet is . Akiknek fegyver engedélyt bocs löfegyverengedélyt megadnák csak a négy feltétel ismeretében attól nem kell tartani hogy meggondolatlanúl használná a fegyverét.
Ismétlem: menj át azokba a topikokba és olvasd őket végig. Nem sok kedvem van újra elismételni mindent.
Nem lenne ilyen tiltakozás, mert nincs rá szükség. Pillanatnyilag Finnországban van az egy főre jutó legtöbb fegyver. Ráadásul a piát is kedvelik. Mégse hallani tömeges vérengzésekről. Ja: állítólag rokonaink is...
Olvasd végig a pro és kontra érveket, statisztikákat és dönts. Addig csak zsigeri félelemről beszélhetünk, nem felelős felelős és megfontolt véleményről...
Amitől leginkább tartani lehet, hogy az első tucat tévedésből elkövetett emberölés után erősen megnő a tiltakozás a fegyvertartást engedélyező rendelet ellen. Csakhogy akkor már késő lesz visszavonni.
Magyarország speciális helyzetben van, sajátságos nemzetiségi-összetétele miatt, és éppen fennálló körülményei miatt is, nem érdemes más országokhoz hasonlítani. Mit tesz az újdonsült lőfegyvertulajdonos, ha egy gyerek, vagy egy nagy hasú kismama emel rá egy lőfegyvernek látszó tárgyat, amiről utólag kiderül, hogy nem is az volt, hanem játék, öngyújtó, vagy meg se volt töltve??? Mondhatjuk, hogy az ilyen esetek valószínűsége kicsi. De nem lényegesen kisebb, mint bármelyikünk, tehát 1 ember elleni támadás valószínűsége. A tévedésből lelőtt meggondolatlan gyerek szüleinek mit mondunk majd?
Javasolnám a "Fegyvertartás vagy félelem", illetve a párhuzamosan futó "Fegyverkezik az ország" topikok meglátogatását. Minden kérdésedre megtalálod a választ, részletesen kifejtve, adatolva, indokolva.
Legyen igazad! Intézd el, hogy bárki engedélyhez juthasson, aki megfelel valamilyen jól átgondolt követelménysornak! Aztán erősen bízzunk benne, hogy talán mégsem az következik be, amit alább írtam.
Vannak fegyvermániások, akik csak akkor érzik magukat bátor fölnőtt férfinak, ha valamilyen öldöklésre alkalmas eszköz folyamatosan a kezük ügyében van.
Én egyébként tisztelek minden szakembert, az olyanokat is, akiket annyira érdekelnek a fegyverek, hogy a velük foglalkozást választják hivatásul, és meg is szerzik a szükséges ismereteket, meg rutint. A többségünk azonban sosem lesz a fegyverhasználat igazi szakembere, és többet árt vele (másoknak és önmagának), ha dilettánsként kezeli.
Itt sohasem volt a fegyverviselésnek történelmileg kialakult, jól bejáratott, és szakmai hozzáértéssel gondozott kultúrája. Ne most akarjuk elkezdeni, mert már késő.
Tévedés, volt, csak a szocializmus néven elhírhedett rendszerkisérlet első intézkedései során törölte a dolgot, nehogy a jónép esetleg védekezzen ellene...
Elkezdeni sosem késő. Vö: Szlovákia utóbbi évei. Valahogy nem hallani lövöldözésekről... Ott pont akkora múltja van a dolognak, mint itt (kivéve a légpuskát)...
A fegyveres testületek munkatársainak dolga a bűnözők kiszűrése, amennyire lehet, aktív módszerekkel, azaz megelőző jelleggel. Ezáltal csökken a Te és családod elleni támadások esélye. Ha mindannyian elsősorban lőfegyveres önvédelemre készülünk, akkor nagyon kevéssé nő a védettségünk esélye, mert hiába lesz nálunk fegyver, a tett elkövetésére felkészült támadó előbb fog lőni. A mi lövéseink miatt pedig megnő a félreértett helyzetek miatt tévesen megsebesítettek száma. Nem élhetünk folyamatosan a "lővonalban", nem gyakorolhatunk nap, mint nap, vagyis az igazi megoldás a megelőzés. Egyrészt a bűnelkövető-jelöltek időben elfogása, másrészt a saját kerítésünkön belüli "technikai eszközök" alkalmazása. Ki mit talál ki. Alighanem beindul majd a trükkös riasztók és elhárítók kisüzemi sorozatgyártása, és érdekes újdonságok lesznek majd kaphatók a barkács-szaküzletekben...
De mivel véded meg magadat a lányodat ha például a, lányodra fognak egy pisztolyt? No erre vagyok kiváncsi? Vagy engeded ,hogy lelöjék a gyerkedet? Vagy elökapsz a zsebdből a gumis csúzlit ,és követ tszel bele és lösz az újsütetü fegyveeddel?
Kurvara nem ertitek mirol is szolna az egesz, kulonosen karintia beszel ossze-vissza. Itt nem fegyvertartasrol szol a dolog, hanem arrol, hogy ha megvedhetem magam anelkul, hogy mindenfele mondvacsinalt indokkal engem baszogatna a rendorseg, akkor erosen visszaszorulna a tulajdon elleni bunozes.
Azért bőven akadnak kiváló filmek, amelyek egyáltalán nem amerikaiak, hogy csak kettőt említsek: a "Jewelry Forest" (nálunk Smaragderdő címen vetítették, és a Dél-Amerikai őserdőben élő törzsek kultúrájának konfliktusát mutatta be az úgynevezett civilizációval.) angol film volt, úgy húsz éve, de ma is megállja a helyét. "A Noé bárkája elv" pedig egy sci-fi beütésű, remekül szerkesztett és rendezett német tévéfilm volt a műholdas időjárás-manipulálásról... Az amerikaiak közül egyedül a "Koyaanisqatsi"-t tudnám kiváló filmként említeni. Az is vagy húsz éves.
Nem szoktam amerikai bűnügyi, mentős, kórházas és egyéb kalandfilmeket se nézni, kinőttem már az ilyesmiből, maradok a természetfilmeknél. Ha netán muszáj valahol tévé közelben lenni, és amúgy is nézik... De igazad van: akinek a hivatásához szükséges, annak bizony kell, akár amerikai, akár nem.
Nem minden roszszándékú jár lőfegyverrel, sőt elenyésző a számuk. Ha meg éppen olyannal hoz össze a balsorsod, akkor ott már egy atomrakéta sem segít rajtad (itt talán jól jöhet egy imádság): helyzeti és mindenféle előnyben van.
2007. január (105. szám) Jog & fegyver Az eredeti tervek szerint több e-mailen érkezett kérdésre kellett volna válaszolnom az év els számában, azonban most ettl el kell térnem és még csak monogrammal sem jelölöm a kérdezket. Több olvasó is egyre komolyabban érdekldött a múlt év végén az európai lfegyvertartási engedély (valójában útlevél - a továbbiakban az egyszersítés kedvéért: EWP) fell. Elssorban olyanok, aki jelenleg Magyarországon nem kaphatnak engedélyt lfegyver megszerzésére és tartására. Ezen kérdések feltételekor minden esetben megkérnek, hogy ne a lap hasábjain válaszoljak, hanem személyes találkozás alkalmával, mert tartanak a hatóság eljárásától. Félelmük nem megalapozatlan, de nem maga a probléma, hanem a hatóság jelenlegi általános hozzáállása jelenthet okot a félelemre. Ettl függetlenül általánosságban megállapítható, hogy a tájékozódni kívánó személyek rájöttek, hogy az unió többi országában - az Egyesült Királyságot kivéve - sokkal egyszerbb vadászvagy sportlfegyverhez jutni, mint Magyarországon. A nagy kérdés, hogy ezeket - az unió más országában részükre engedélyezett - fegyvereket miként hozhatják be, st egyáltalán behozhatják-e Magyarországra. Van olyan érdekld, aki elször a rendrhatóság véleményét kérte ki, ahol azt a választ kapta, hogy ha máshol engedélyezett lfegyverrel bemerészkedik az országba, azonnal rizetbe veszik és bünteteljárás indul ellene. Ezek a személyek kivétel nélkül a jelenleg az alkotmánybírósági felülbírálatra váró 3. §. (253/2004 ( VIII.31.) Korm. r.) szenved alanyai, ami azt is jelenti, hogy büntetlen eléletnek minsülnek - erkölcsi bizonyítványt kapnak -, de a mentesülésüktl függetlenül - álláspontom szerint alkotmányellenes módon - még szerepelnek a bnügyi nyilvántartásban és ez akadályozza meg ket abban, hogy lfegyvert - elssorban vadászlfegyvert - tartsanak. Nézzük meg kivonatosan, csak a témára koncentrálva, miként rendelkezik errl a kérdésrl az uniós jog, ami ha ellentétben állna a hazai szabályozással, akkor az uniós szabályozást kell figyelembe venni (uniós jog primátusa) és a külföldön kiadott EWP-re vonatkozóan ismételjük át a hazai szabályozást. A dlt bets rész szokás szerint a kommentáromat tartalmazza. A TANÁCS 1991. június 18-i 91/477/EGK IRÁNYELVE a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenrzésérl 1. cikk 3. Ennek az irányelvnek az alkalmazásában valamely személy annak az országnak a lakosának tekintend, amely a lakhelyét igazoló okmányban - pl. az útlevelében vagy személyi igazolványban - jelzett címben szerepel, és amelyet a tartás vagy megszerzés ellenrzésekor a tagállamok hatóságainak vagy a kereskednek bemutat. Az engedélyesnek rendelkezni kell a kiállító hatóság illetékességi területén lakóhellyel, melyet közokiratilag kell bizonyítani. Ez nem érinti az állampolgárság kérdését, csupán azt, hogy az adott országban van bejelentett lakóhelye, melyet az adott ország szabályai szerint hivatalos okmányban rögzítettek. Aki külföldön akar engedélyeztetni, nem követ el nagy hibát, ha a külföldi bejelentkezéskor a hazai állandó lakóhelyérl kijelentkezik, mivel mindenkinek csak egy állandó lakóhelye lehet, de nem kötelez, hogy egyáltalán legyen valahol. (Semmit nem veszít, legfeljebb itthon nem választhat, de a hazai politikai közállapotok ismeretében ez nem nagy veszteség, legfeljebb nem kendik rá semmi.) 4. Az "európai lfegyvertartási engedély" olyan okmány, amelyet kérelemre a tagállamok hatóságai bocsátanak ki a lfegyvert törvényesen birtokba vev vagy használó személy számára. Érvényességi ideje maximum öt évre szól. Az érvényesség ideje meghosszabbítható. Ha az engedélyen csak D kategóriába sorolt lfegyverek szerepelnek, az engedély leghosszabb érvényességi idtartama tíz év. Az engedélynek tartalmaznia kell a II. mellékletben foglalt adatokat. Az "európai lfegyvertartási engedély" nem ruházható át, amelybe be kell jegyezni az engedély tulajdonosa által tartott és használt lfegyvert vagy lfegyvereket. Az engedélynek mindig a lfegyvert használó személy birtokában kell lennie. A birtoklásban vagy a lfegyverek jellemziben DIREX MÉDIA http://www.kaliber.hu/main.php?op=ujsag_info
Szoktál nézni ameriaki filmeket igaz.Igaz más sincs csak az ö filmjük,mondd már meg a biztonsági szolgálazok olsdalán ott mit keres löfegyver ,mondjuk a kórház örzés közben.Vagy ott lehet itt meg potcselekvések ,és süketelések ehelyett ,
A biztonsági örök,és a vagyonörök miért maradtak ki .Szarért húgyért kozkáztatjja az életét,és közben védi a vagyon ,és a bioztonságot ! Jól mondtad laikus vagy!
Azért nem kell izgulni Drazsé miatt, várhatóan ebből sem lesz semmi. Gondoljatok bele, ha jogos önvédelem mellé áll a törvény is, akkor ezentúl nem biztos, hogy elszalad, aki eddig elszaladt. (Néhány ember a tövénytől jobban félt mint a "rossz arcuaktól".
De az ötlet mindenképpen jó, kár, hogy vészhelyzetben kedélyjavítónak hozták csak. :-(
A címhez visszatérve. Szerintem nem az ő ötlete. Csak leszólt az irattárba: "Fiúk, nincs valami elfekvő indítvány, amivel próbálhatnánk kihalászni a veszett fejszét."
"Épkézláb egy francokat, a rendszerváltás-haszonélvező milliárdosok (mint Drazsé meg Gyurcsány) készülnek a tényleges éhséglázadókra... még abban sem vagyok biztos, hogy nem ez a réteg provokálta ki nagyrészt a mostani feszkót, hogy legyen módjuk cheausescui módon - "a nép akarta, mi csak megtesszük" - erősíteni a saját összeharácsolt tulajdonuk védelmét..."
De nem lehetünk mindig otthon, és nem tanítható meg minden családtag a felelős és okszerű viselkedésre a fegyverhasználattal kapcsolatban.
Akinek jelenleg is lehet engedéllyel fegyvere az sem tarthathatja a sublotban a zoknik között. A fegyvernek vagy a gazdájánál vagy zárt fémszekrényben a helye.
A felelős és okszerű viselkedésre meg nem tanítható családtagok részére (igazából a fegyverviselési engedéllyel nem rendelkező családtagok) nem kell kulcsot adni.
Alighanem félreérthető voltam (minek is szólok bele a nagyok dolgába?!): nem a fegyverviselés ellen ágálok, hanem az ellen, hogy laikusoknál legyen. A fegyver azoknál legyen, akiknek a szakmájához, hivatásához, munkaköréhez tartozik, de nem csak a saját biztonságuk miatt, hanem a lakosság aktív védelméért, ami a munkájuk. Rendőrség, honvédség, és a speciális témakörök (mint pl. közterület felügyelő, természetőr, vámkommandós...) szakemberei ebben az illetékesek. Nem kell, hogy minden ház előtt strázsa legyen, ha megfelelő a létszámuk és jók a módszereik. Etéren viszont nem árt külföldi példákat átvenni.