Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2009.01.19 0 0 14364

:-)))

Gartula, szép! Én ugyanezt csináltam Z-ben meg, csak Enamel festékkel, mert az volt a legolcsóbb a boltban:-)

 

A követklező találkozónk vezértémája szerintem nyugodtan lehetne a fásítás, amennyiben BaTTka 1 főkerTTész Úr vállalja:-)))

Előzmény: BaTTka 1 (14363)
BaTTka 1 Creative Commons License 2009.01.19 0 0 14363

Semmi különleges technika nem kell hozzá. A talpfa rácsról leszedtem a sínt, majd lekapartam róla a fa erezet utánzatot. Aztán kézi típusú festéssel bepacsmagoltam szürkére. Azért tűnik olyannak mintha mállana, mert az oTThon fellelhető festékarzenélt vetettem be az elkészítéséhez. A Modakril pedig nem az a tipikus modellfesték. Bár megjegyzem jól megtapad a műanyagon (is), csak kicsit vastag bevonatot képez. Ez egyébként csak a fényképen 10-szeres nagyításban látszik, 20-30 cm-ről már nem feltűnő. Aztán lefestettem a sínszálakat rozsdabarnára, valamint a csavarfejeket is ugyanazzal a festékkel. Kis ecsettel egy-egy kis pöttyöt tettem rá. Utána az ecsetet festékbe mártottam, majd vízbe, egy csöppet leitattam róla a felesleget és elkentem a sínek melletti részt. Ezután visszaszereltem rá a sínszálakat. Készítek hozzá ágyazatot is, ez amolyan gyakorló feladat lesz. Talán veszek egy kis modellfestéket is, bár most kicsit szűkös a költségvetésem:-)))

Előzmény: john07_doki (14355)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.19 0 0 14362

Egy javítani valóm van.

A 424-es első beceneve az egykori finn hosszútávfutó olimpiai bajnok - Pavlo Nurmi - után lett "Nurmi". Ezzel az első, még háború előtt épített példnyokat becézgették tudomásom szerint. A háború után épült, csillagfúvós, wagner füstterelős gépek beceneve volt a "Bivaly".

Előzmény: modelitt (14356)
róbertke Creative Commons License 2009.01.19 0 0 14361
Előzmény: rakaTTantunk (14348)
john07_doki Creative Commons License 2009.01.19 0 0 14360

> Keresek start szettes két tengelyes nagy ablakos oldtimer kocsit

Nézelődtem a vatera-n... Ott is van két aukció, amelyekben van ilyen vagon is (meg egy-egy másmilyen is).

Előzmény: Gábor 70 (14343)
róbertke Creative Commons License 2009.01.19 0 0 14359
Te írtad: "424.-es Bivaly - Durmi" --miért nem mindjárt Dörmi, vagy Micimackó? "Nurmi" :-))))))
Előzmény: modelitt (14356)
róbertke Creative Commons License 2009.01.19 0 0 14358
Nyalóka :-)))))
Előzmény: Gashpy (14357)
Gashpy Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14357
A 275-ösnek is fogok örülni :-)

Addig meg gyűjtögetni :-)
Előzmény: modelitt (14353)
modelitt Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14356

Nézd én nem akarok senkivel vitatkozni,de könyvből és öreg masinisztáktól gyűjtöttem
össze a névsort !

301.-es Pacifik
302.-es Zőldbéka
326.-os Kacsa
328.-as Gólya
342.-es Pulyka
370.-es Gábor
375.-ös Kati
376.-os Hektor
377.-es Ilonka
424.-es Bivaly - Durmi
442.-es Kanpúlyka
520.-as Bumbardó - Hruscsov dizel
601.-es Gigant

Szóval én igy tudom,de ez nem szentírás !!!
Előzmény: Remete mh. (14354)
john07_doki Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14355

A csavarok antikolása egészen jó, hatásos. Viszont a betonalj olyan egy-két helyen, mintha málna a vasbeton... :o

Milyen techikával csináltad?

Előzmény: BaTTka 1 (14345)
Remete mh. Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14354
Khm-khm! Kérlek írd így: Isten. A Kati néni nem a 324, sorozat? Amennyire én tudom, a 370, a Gábor, a 376, a Bandi, a 377, a Kacsa, vagy Gizi, a 326, a Kecske. Van még tudomásotok más (nem klasszikus pld. 411, Truman) becenévről?
Előzmény: modelitt (14353)
modelitt Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14353

Gábor barátommal való igen komoly tárgyalások révén,szeretnénk a hazai
vontató jármű állományt szaporitani a modell vonalán..
Ebbe bele tartozik a 242.-es(koporsó),a 275.-ös(nyalóka),a 375.-ös (kati) ésha isten
is akarja akkor a 442.-es(kanpulyka) is felkerül a listára !!! :-))
Arról nem is beszélve,hogy Gábor igen sok szerkocsis gőzmozdonyt készít,erről ő
bővebb imformációval tud szolgálni !!!
Előzmény: Gashpy (14332)
modelitt Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14352

Szebusztok !
Először is nagyon köszönöm,magam és Gábor 70 barátom nevében is,a pozitiv reagálásokat,őszintén szólva jóleső érzés,és inspiráló hatása van !!!! :-))
A kérdésekre válaszolva,az alap egy Schirmer BR64.-es,amire barátom elkésziteTTe
a MÁV.342.-es kaszniját,és ez leTT a mesterdarab... Utána Szlovákiában leöntötték
a többi már látható.. Egy lényeges adalék,hogy az alap mozdonyt mindenki magának
megveTTe !! Ez egyben lett intézve,igy német barátom eltudta intézni,hogy kaszni
nélkűl és elég jó áron megtudjuk szerezni !!!
A megvalósitási terv 2008.januárban kezdődöTT,és az első elkészűlt darabig csekély
1-év telt el,a jó munkához idő kell,a rosszhoz meg még több !!!
Előzmény: rakaTTantunk (14331)
Gashpy Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14351
Én még nem csináltam, de van német szakirodalmam, ill. egy barátom maga építette a sima váltóit H0-ban.
Viszont vannak német irodalmaim, ill. néhány honlapcím...

Az biztos, hogy kell egy jó rajz, amire fel lehet aztán építeni a fa és pertinax talpfákra a sínprofilokból a vágányokat. Kell hozzá még egy jó vágószerszám, valamint kitartás, türelem...
Előzmény: rakaTTantunk (14347)
Uplink Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14350
Igen, a váltók EW3-ok, a kitérőirányokban flexi sinek vannak, a fűtőházban pedig 83102ek vannak, a váltók között 83105ös van.
Előzmény: rakaTTantunk (14346)
teaház Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14349
Szia !
Van. Hívj fel.
Üdv
Zsolt
Előzmény: Gábor 70 (14343)
rakaTTantunk Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14348

Nagyot segítenél, ha idefotóznád, kösz.

Nekem nincs meg ( sajnos ) ez a könyv.

Előzmény: róbertke (14337)
rakaTTantunk Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14347
Adnál kérlek bővebb infót? Érdekelne.
Előzmény: Gashpy (14336)
rakaTTantunk Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14346

Kösz, nem felejtetted el...

Kicsit nagynak tűnik a helyigény, biztosan bontanom kell a mellette lévő vágányokat, megpróbálom.

A számok Art. Nr. Tillig ? Nem vagyok otthon Wintrack-ban.

Előzmény: Uplink (14334)
BaTTka 1 Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14345
Kis vasárnapi játszogatás: avagy BTTB betonaljas vágány.Van vele meló, de megéri. Tényleg, miért szokta mindenki beépítés után festeni a síneket? 
BaTTka 1 Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14344
Eztetet? Van kettő.
Előzmény: Gábor 70 (14343)
Gábor 70 Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14343

Kellene egy kis segítség.

Keresek start szettes két tengelyes nagy ablakos oldtimer kocsit. Elég a kaszni ha az oldalai egészben vannak az már jó ,ha hiányos ez az le van törve nem számít. Azt keresem amelyiknek mind két oldalán az ablakozás egyforma és nyitott volt peronja.
Biztosan tudjátok miről van szó.

Köszönöm!
Uplink Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14342

Az volt a kérés, hogy fordítókorong nélkül "gyári" elemekből... :)

 

A szegmens korongon már gondolkoztam én is, de annál jobban izgat egy tolópad, ide mondjuk spec. nem jó... :))

Gashpy Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14341
Még egy:
http://www.mhouben.de/bahn/bild/baust01-7.jpg
Előzmény: Gashpy (14340)
Gashpy Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14340
Ez is egy:
http://galerie.tt-pics.de/details.php?image_id=2099&sessionid=rgg97q6d22emlr95qgmn275o95

Keresek tovább...
Előzmény: Törölt nick (14338)
ZolTTán Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14339
A költözés után nem találom a homokoló torony rajzomat - mint egy csomó mást se -, megküldenéd a tiedet email-ben. Köszi
Előzmény: modelitt (14286)
Törölt nick Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14338
Erre kíváncsi lennék. Az N-es Roco-t nézegetve nem egy leányálom.
Előzmény: Gashpy (14336)
róbertke Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14337
Szegmens-fordítókorong mint egyik megoldás? (Linzbauer-könyv 58. oldal)
Előzmény: Uplink (14334)
Gashpy Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14336
Bár nem olyan egyszerű, de kivitelezhető egy saját építésű háromutas kitérő, amivel a hossz szvsz kb 25-30cm-rel rövidíthető...
Előzmény: Uplink (14334)
teaház Creative Commons License 2009.01.18 0 0 14335
Üdv Minden BaráTTomnak!
SOS SOS SOs
Nagyon szükségem lenne Piko N sínekre kb másfél-két kör és tíz db egyenesre.
Akár csak kölcsönbe is jó,amint tudok venni vissza adnám.
MOst kakiból segitenétek ki.
Tel 1 33 23 747
Köszi előre is .
Üdv Zsolt

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!