És ti saját hatáskörben, bölcsen megállapítjátok és meghatározzátok, hogy mikor túlzott mikor nem - igaz?
Nem tudom, hogy ki az a mi és ki az a ti.
Azt hiszem, hogy ez, mármint az a fajta állásfoglalás amit írsz, mindenkit érint.
Irracionális és racionális "kéz a kézben jár".
De nagyszerű forrásokat lehet elérni a tárgyban magyarul is.
Például:
"...Popper a kritikai racionalizmus, a klasszikus racionalizmus és az irracionalizmus hármas viszonyát tárgyalva azt állítja, hogy a kritikai racionalizmus elfogadja, hogy a döntés maga valamilyen racionalizmus felvállalása vagy netán az irracionalizmus felvállalása mellett önmagában nem racionális. A döntés ugyan nem racionális, de Popper szerint megerősítheti egy racionális mérlegelés is. A választás nem csupán intellektuális vagy ízlésbeli kérdés, hanem erkölcsi döntés is..."
És ti saját hatáskörben, bölcsen megállapítjátok és meghatározzátok, hogy mikor túlzott mikor nem - igaz? Az egyház hagyományát örökölve - "igazságosan"...
Beszédes, amikor szubjektív és relatív fogalmak ki vannak kiáltva szabványnak. De hát ahol a ráció mellékes, ott végül is nem meglepő...
Arámiul? Fura. Úgy tudtam eddig, pártus-szkíta származású, azaz tulajdonképpen magyar... Szal azé sztem elég sznob, hogy jácca a fejét és bibliai nyelven beszél, legközelebb nyugottan szólíccsad+ magyarul... ;)
(... persze ettől függetlenül létezik rossz(?) értelemben vett anglománia is. Van egy magyarnyelvű mosógépreklám amiben a végén "csak megnyomom az ixpress gombot és ... ". A reklámszakember nem hülye, hanem épít valamire amit tud, hogy létezik, és milliókat tesz fel arra a vélekedésére, hogy a magyar szövegben az "ixpress" kiejtés sokaknak vonzóbb mint az "ekszpressz" vagy a "gyorsüzemmód" )
(na akkor én is elárulom, hogy én meg a Nagy Zöld Repülő Céklaemberben hiszek illetve biztosan tudom és én látom is Őt !!!!! Háálleeluujaa... Cáfoljátok meg!) 8)
" ugyanúgy túléljük a divat miatt beköszöntött anglomániát"
Viccess vagy. Az angol nem világnyelv. Hanem a nyelv amin a világ beszél egymással.
Hogyan akarsz bármilyen ismeretre szert tenni ha nem ismered a nyelvet amin a világ tudósainak 99.9% publikál (beleértve a magyarokat is). Vársz arra hogy majd valaki, aki vette a fáradtságot és megtanult angolul lefordítja neked?
Még a magyar a hivatalos nyelv nálunk. Ahogy túléltük a diktatúra miatt kötelező orosz tanulást, ugyanúgy túléljük a divat miatt beköszöntött anglomániát. Az angol se lesz nemzetközi nyelv, hívői hite ellenére.
Természetesen tolerálja. De a hívőknek azért itt is lesznek bizonyos előjogaik. Pl a Napfaló Kockás Krokodil, vagy a Spagettiszörny hívők szabadon gyakorolhatják vallásukat, ha adót fizetnek nekünk. Hát a többiek számára sajnos rossz hírem van, őket el lehet adni rabszolgának, el le- het égetni máglyán, esetleg, végszükség esetén ki is lehet irtani őket hetedíziglen. De amúgy ugyanolyan toleránsak vagyunk, mint az egyéb vallások.
Ellenben FSM igazi vallás! Evangéliummal meg mindennel. Sokkal szimpatikusabb mint a kereszténység. Neki nem tízparancsolata van hanem 8 "I'd Really Rather You Didn'ts". Mi több léte tudományosan bizonyított. Sőtt még egy egymilló dolláros jutalom is ki van tűzve azoknak akik bizonyítani tudják hogy Jézus nem FSM fia.
The Eight "I'd Really Rather You Didn'ts" I'd really rather you didn't act like a sanctimonious holier-than-thou ass when describing my noodly goodness. If some people don't believe in me, that's okay. Really, I'm not that vain. Besides, this isn't about them so don't change the subject.
I'd really rather you didn't use my existence as a means to oppress, subjugate, punish, eviscerate, and/or, you know, be mean to others. I don't require sacrifices, and purity is for drinking water, not people.
I'd really rather you didn't judge people for the way they look, or how they dress, or the way they talk, or, well, just play nice, okay? Oh, and get this into your thick heads: woman = person. man = person. Samey = Samey. One is not better than the other, unless we're talking about fashion and I'm sorry, but I gave that to women and some guys who know the difference between teal and fuchsia.
I'd really rather you didn't indulge in conduct that offends yourself, or your willing, consenting partner of legal age AND mental maturity. As for anyone who might object, I think the expression is "go f*** yourself," unless they find that offensive in which case they can turn off the TV for once and go for a walk for a change.
I'd really rather you didn't challenge the bigoted, misogynistic, hateful ideas of others on an empty stomach. Eat, then go after the b******.
I'd really rather you didn't build multi million-dollar synagogues / churches / temples / mosques / shrines to my noodly goodness when the money could be better spent (take your pick): Ending poverty Curing diseases Living in peace, loving with passion, and lowering the cost of cable I might be a complex-carbohydrate omniscient being, but I enjoy the simple things in life. I ought to know. I AM the creator.
I'd really rather you didn't go around telling people I talk to you. You're not that interesting. Get over yourself. And I told you to love your fellow man, can't you take a hint?
I'd really rather you didn't do unto others as you would have them do unto you if you are into, um, stuff that uses a lot of leather/lubricant/vaseline. If the other person is into it, however (pursuant to #4), then have at it, take pictures, and for the love of Mike, wear a CONDOM! Honestly, it's a piece of rubber. If I didn't want it to feel good when you did it I would have added spikes, or something.
Hát igen,deha azokra alapozva amit tudunk róla......
az volt a tét vagy jóslat,hogy aki a csomót feloldja az lessz a világ ura....
elképzeltem a sándort amint megy perzsia felé és látta,hogy az emberei ottvannak ésha eszt nem olgya fől senki nemfog hinni neki és fokta ( talán dühében ) és szétvákta a kadjával és az akkori vilár ura lett.
Kérdés azis,hogy akkó most betöltötte-é a próféciát vagy csalt :DDD
Nem volt jelen riporter a csomó átvágásakor, ezért nem lehet tudni, hogy pontosan miképp volt a feladat megfogalmazva. Azaz feltétel volt-e a kötél folytonosságának megmaradása vagy nem? Ha nem, akkor nem volt szabálytalan a megoldás.