Üdv mindenkinek! Hallgató vagyok a BME-n, egyik TDK munkám megírásában kérném segítségeteket. Az alábbi linkre kattintva: http://www.mysurvs.com/survey/211144118/ kitölthettek egy nagyon rövid kérdőívet a témámban. Ezerszer köszönöm, ha segítetek.
Egyelőre még árlista szinten érdeklődöm, nem rajta áll a döntés, viszont ha esetleg tudnál adni valami tájékoztatást nagyjából milyen számokba gondolkodjunk annak örülnék!:)
Szisztok még nagyon zöld fülü vagyok ezért tanácsra lenne szükségem, van egy dobozos uazom s a hátsó kerék közepénél szivárog az olaj gondolom az mi a hídban hajtómű olaj, s azt szertném tudni sokból megy-e ki ennek a cseerélye? előre is köszönöm a válaszokat. üdv: Pisti
Hát nem éppen a legpörgősebb topikra sikerült ráakadnod, elég nagy csend honol az utóbbi hónapokban :-( Már éppen javasolni akartam, hogy inkább az UAZ-os topikban érdeklődj, de látom belőlük már régebben kiábrándultál. Lehet, hogy nem is nagyon tudnának válaszolni, hiszen szinte mindenki más motort épített be. Így inkább a Volgás fórumot ajánlanám figyelmedbe:
És ha már erre járok, teszek be egy képet a régi céges UAZ-omról, meg két GAZdyt, amit a közelmúltban láttam. (sajnos a kérdésedre nem tudok válaszolni, én csak hajtani és tönkretenni tudtam az UAZt, a javításra megvoltak a szakemberek :-)
Szeretnék egy telefonszámot kérni olyan kollégától aki Uaz- motorban otthon van a vezérlést szeretnénk összerakni a bakelitkereket a főtengely-fogaskerékkel kérdés,hogy a vezérműfogaskereket el kell e forgatni a főtengelyhez képest vagy csak a két pontot kell összerakni?
Az Uaz szerintem még gyorsabb is, mint a Skoda 1203. Tudod miért nincsenek orosz gépek európai katalógusban? Mert a sok pöcs semminek nézi az orosz járgányokat és még autószámba sem veszi őket! Persze azt nem veszik észre, hogy a szaros rönó trafik vagy fiat dukató szibériának a látványától is meghalna!
sziasztok-nekem csakis a itt gyartott dolgok vannak--gondolom a kerekpartolkezdve-favorit-verseny-eska-camping-babetta-kismotor-jawa350-638-as nagymotor,favorit-fabia -kocsik teherkocsim nincs ezek voltak a hadseregbe-813 tatra-ig.skoda 1203 as is volt ebbol camp kocsit akartam csinalni csak oszt abbamaradt agyar is megszunt itt volt trnavan-15-20 perc kocsival.alkatresz ellatas mart csak itt ott van.Gyari orginal megszunt.az uaz-t ha osszehasonlitjuk a skoda 1203 -al csak annyit hogy van ilyen euro katalogusom hol a europaban gyartott minibusok vannak az oroszo gepek rol emlites sincs mit a vw-vagy a reimo-adott ki.az uaz mikrobus amaga nemebe az ottani utakra epp megfelel.Hideg inditas startolast ateltunk mi is a hadseregben.Ha meg benn voltal a kaszarnyaba ott szet volt vezetve ilyen -aps-ka mi 220v-rol- 6v-8v-12v-24v.Ezt ha rakapcsoltad szettforgatta majd kirepult a motor,a kocsibol.Rosszabb volt ha kint a terepen dombok kozott ,ott ilyen eter ampulkat pumpaltal a szivotorokba mi jobban eg mind a nafta,igy hamar attekerte a motrot.azt ilyen let-lampaval melegitettuk a olaj teknot.ez tobbnyire a praga v3s-en volt.azt volt attcsinalva motor levego start-kompresszor ami a motoron volt ilyen magas nyomasu tartalyt felnyomatott,azt egy szelepen keresztul fujt a motorba a dugokra.Ha ujsagpapirral probaltad a szivotorokhoz naha egett a egeszmotorhaz.errol akarom meg mondani az oroszok-startoltaka zilt-benzint ,huzattak egy rajta ult a motoron,es uvegbol ontotte a benzint ahogy visszalott a karburator uveg kiesett a kezebol begurult a tobbi ott allo kocsi ala, azt lattatok volna azt a futkosast,meg tartalykocsik teli benzinnel.SZerencsere azt nem lett semmi -mi is ott voltunk hisz akkor barati sereg volt,lett volna tuzijatek.udv-puntik--CSEHSZLOVAKIA--
Erről van szó, a katonaságban azért nem sokat törődtek az autókkal. Hogyha összehasonlítunk egy Skoda 1203-ast és egy Uaz kisbuszt, minden tekintetben az Uaz nyer!
Azért sok múlhat azon is, milyen kezekben vannak azok a masinák.
Én egyszer egy Szibériában forgatott dokumentumfilmben láttam, ahogy egyik reggel beindították a dobozos UAZ-okat. Reggel -40 fok volt, a kocsik egész éjjel a szabad ég alatt álltak, és mivel az akkumulátorok ilyen hidegben gyengék voltak, a sofõrök kézzel bekurblizták a kocsikat. Be is indultak simán. Csak a kerékagyakat meg a hidakat melengették egy kicsit a tûzbõl kivett égõ fadarabokkal.
Elképzelhető, hogy a Zil nem az orosz autógyártás csúcsa, de egy Ifánál erősebb és jobb, csak hát a tulajok nem szerették ahogy zabálta a benzint. Én nem a Zilt dicsértem, hanem az orosz autókat. A legtöbbet úgy koppintották vagy segélyként kapták és modernizálták - visszafelé. Erre példa az, hogy nem a lengyelek raktak a Nagypolszkira hátra tárcsaféket, hanem az oroszok szereltek hátra a Zsigára dobféket, mert a Fiat, amiből lett a Nagypolák és a Zsiguli, négy tárcsafékes volt, de az oroszok gondolták legyen a tajgán is könnyen javítható meg ilyenek, hátra inkább dobféket raktak. Állítólag emeltek is a hasmagasságán. Az egyszerűség volt a lényeg, a könnyű javíthatóság, és bármilyen disznóólakkal mentek, akkor hogyan szállták meg Csehszlovákiát??? Sokan járnak itt magyarban is Ladákkal még mindig, gazdagabbak is főleg faluhelyen ugyanis azért hogy kimenjenek a szőlőjükbe nem vesznek Quattrót - lehet hogy nem is lenne pénzük. Ezért járnak falun Skodákkal, Ladákkal, Wartburgokkal, Trabantokkal, van akinek Barkasa van. Most nemcsak az orosz autóipart dicsértem, hanem az egész keleti blokk autóit.
SZIA.--KEDVES ONGYOLOM--1968-OTA ITT MARADTAK AZ OROSZOK A KATONAK--A TECHNIKAJUKKAL MIT MAR ELHORDTAK INNEN VAGY TOBBSEGE A SZEMETTELEPEN VEGEZTE.AKKOR MEG KISGYEREK KOROMBA 1968-AZ IDOSSEBBEK IS CSODALTAK MIFELE TECHNIKA--HOGY DISZNOOLAK KEREKEKEN AMIVEL A HIRES HADSEREG AKKOR MEGSZALLT BENNUNKET.ELMULT PAR EV AZT MI IS KATONANAK MENTUNK A MEG MEGOSZTOTT EUROPABAN.A Z AKKORI MEG NYUGATNEMET-CSEHSZLOVAK HATAR-EZ OLYAN LEHETETT MINT NEKTEK AZ OSZTRAK-MAGYAR HATAR NEM TUDOM MENNYIRE EMLEKSZEL MEG A HIDEGHABORUS EVEKRE. ITT NALUNK EZ A-SUMAVA- HEGYSEG A KET ORSZAG HATARAN HOL TELEN NEM VOLT RIKASAG -30C HIDEG.AKKOR ITT VOLTUN MI A PRAGA-S5T-PRAGA V3S-TATRA-111-KESOBB 138-148-813KOCSIKKAL.ES ITT VOLTAK A ZIL-JEIKKEL.UGY HOGY -KET EVET 730 NAPOT EGYMAS MELLET A MIT LATTAM TAPASZTALTAM EZEKROL A--ZIL-EKROL AMIT IRTAL AZ CSAK MESE ESTI MESE GYEREKEKNEK OLYANOK NAK AKIKET MEG EL LEHET SZEDITENI OLYAN HULYESEGEKKEL MIT IRTAL ES DICSERED A ZILT EN EZT MAR KEDVES BARATOM A VELUK ATELT IDO UTAN MART NEM ESZEM MEG.HIHETETLEN SZAMOMRAU UDV-PUNTIK--CSEHSZLOVAKIA-
Az orosz autók a saját nemükben utolérhetetlenek. Ahova tervezték őket, abban semmiféle Tatra, Praga, sőt, Man vagy Scania sem érhet a nyomukba! Verhetetlenül egyszerűek, hogy az autós a tajga közepén távol a civilizációtól is meg tudja könnyedén javítani. Bármilyen hidegben elindulnak (már ahol autó elindul) még a dízelek is. Nemcsak azért nagy Oroszországban a Ladákra még ma is a kereslet, mert nemtellikjobbra avagy csakilyetárulnak, hanem mert Szibériában egy Lada még elmegya hidegben a roszz úton (már ha van ott út), de egy hasonló új nyugati csoda ezt nembiztos hogy megtenné. Igénytelenek, olcsón és könnyen szerelhetők, olyan lemezek vannak a személyautókban is, mint egy Ifában, és nem sajnálják őket. És még azt is meg kell említeni, hogy a legtöbb akár 60 éves konstrukció.
sziasztok--voltak csak ezek a zil ek otromba kocsik itt csehszlovakiaba a volt szovjet hadseregben voltak katonai eveim alatt megismertem oket.csak a oroszoknak voltak nekunk nem halaistennek a praga v3s-nek a nyomaba se lephet pedig az egyszeru mechanikus epitmeny volt meg 1956-tol a tatrat-mart nem is mondom.ideje hogy elhordtak innen ezt a szemetet.meg hogy katonai kocsi -vegen tengeralattjaro lett belole-udv..puntik--CSEHSZLOVAKIA--