A tudományos kutató intézetekben diktatúra uralkodik. Csak azok a kísérletek végezhetök el, amiket az elfogadott tudományos vélemény megenged. Csak azok a kísérleti/elméleti eredmények publikálhatók a szakirodalomban, amik nem mondanak az elfogadott véleménynek ellent. Igy a tudomány kizárja sajátmagát a fejlödés alól.
Alkalmazz egy fizika tanítót az új fizikus nemzedékböl, aki nem azt tanítja az elsö fizika órától kezdve, hogy a pihe meg a vasgolyó azonosan esik a vákuumban.
Én nem vagyok a gyermekeid ingyenes privát tanárja!
Az is egy kísérlet volt. Akarod-e, hogy a te elméleted alapján képződjön, nevelődjön az új nemzedék. Mert ha akarnád, elmagyaráztad volna a gyerekeknek, nem az általad támadott elvek mentén, hanem saját érvrendszereddel. De nem, te nem akarod, hogy követőid legyenek.
Érted? Nevelni kell, hogy győzedelmeskedjen az eszme, nem elferdíteni más nevét, más nickjét.
Mit érek el? Öszintén mondva nem sokat. A 'kutatási szabadság hiányáról' hiába is beszélek, debilek azok, aki ide járnak, nem kutatók. Debilek a kutatók is, mert nem vették észre a fizika Micsurinja tevékenykedését.
Kb. ezért nem is érdekel a Szkeptikusok meghivása!
Az elemi tömegeket m(e) és m(P) hordozó stabil elemirészcskék e,p,P és E körül a tér nincsen meggörbítve, de vonzó és taszító gravitációs hatás lép fel, attól fügöen, milyen elöjelü a két elemirészecske gravitációs töltése. A statikus gravitációs erö
csak akkor vonzó, ha a két gravitációs töltés elöjele megegyezik, mint a protonok között.
A kvantált gravitációs töltések lézetésével beépítette Szász a gravitációt is a részecskefizikába, az elektromágnesesség mellé, de a mezök nincsenek kvantálva és a tömeg-energia ekvivalencia elv sem stimmel
Nem csoda, hogy a Standard Modell és az Áltrel összeférhetelen egymással, egyik alapelmélet sem stimmel. A fizika 'elfogadott' Micsurinja elcseszte öket.
A gravizáció nem newtoni 'tömegvozás', de nem is a tér görbülése okozza.
Azon nem változtat a fizika Micsurinja, Einstein 20. századbeli elmélete se semmit, hogy a gravitációt a kvantált gravitációs töltések g(k) = {- vagy +} g m(k), k=e,p,P,E okozzák.
Egyszer, nagyon régen egy karácsonykor Mikulás éppen hatalmas ajándékosztó körútjára készülődött... de problémák merültek fel. Négy manó segítője beteget jelentett, a segédmanók pedig nem tudtak olyan gyorsan ajándékot gyártani, mint a fõállásúak. Mikulás ekkor érezte meg, hogy itt még bajok lesznek. Aztán Mikulásné váratlanul bejelentette, hogy kedves édesanyja náluk tölti az ünnepeket. Ez még jobban kiborította a már amúgy sem nyugodt öreget. Amikor kiment, hogy befogja rénszarvasait, rá kellett döbbennie, hogy három közülük vemhes, kettő pedig a kerítést átugorva ismeretlen helyre távozott. Még nagyobbra nőtt a stressz. A szán megpakolásához kezdett, de az oldalsó merevítője eltörött, az ajándékos zsák a földre esett, tartalma pedig ripityára tört. A síráshoz közel álló Mikulás, hogy idegeit megnyugtassa, a konyhába ment egy csésze kávéra és egy kupica pálinkára. Amikor rájött, hogy a manók eldugták kedvenc pálinkás butykosát, csalódottságában ezer darabra törte a kávéscsészéket. Seprűért ment, de az egerek már rég szétrágcsálták a ritkán használt házi szerszámot. Ekkor szólalt meg a csengő. Mikulás kissé felpörögve indult ajtót nyitni, ahol egy angyalkát talált egy hatalmas karácsonyfával. Az angyalka nevetve köszöntötte: - Boldog karácsonyt, Mikulás! Hát nem csodálatos nap a mai? Elhoztam neked ezt a gyönyörű fát. Nézd, milyen szép! Hová állítsam? Hát így kezdődött az a hagyomány, hogy a karácsonyfa csúcsára mindig egy angyalkát húznak.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából. Trofim Gyenyiszovics Liszenko Született 1898. szeptember 29. Karlivka Elhunyt 1976. november 20. (78 évesen) Kijev Nemzetisége ukrán
Trofim Gyenyiszovics Liszenko (oroszul: Трофим Денисович Лысенко; Karlivka, 1898. szeptember 29. – Kijev, 1976. november 20. ) ukrán származású biológus és agronómus, Ukrajna Tudományos Akadémiájának (1934) és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának (1939) tagja, a Szocialista Munka Hőse (1945), a Lenin-rend birtokosa, az Állami Sztálin Díj háromszoros (1941, 1943, 1949) kitüntetettje. Liszenko tagadta a mendeli öröklődés és a genetika elveit, tagadta a kromoszómák és a gének létét, tagadta a darwini szelekció szerepét, és ehelyett a növények nemesítésében Iván Vlagyimirovics Micsurin tanaira hivatkozva a hibridizáció, és a lamarcki értelemben vett „alkalmazkodás” szerepét emelte ki. A liszenkóizmus a szovjet tudomány kegyetlen, megtorló jellegű ága lett, akiknek ellenvéleménye volt, azok könnyen a Gulagon végezhették. Tartalomjegyzék [elrejtés]
* 1 Liszenko élete és munkássága * 2 Lásd még * 3 Irodalom * 4 Külső források
Liszenko élete és munkássága [szerkesztés]
A Poltavai területen született ukrán parasztcsalád gyermekeként. Ifjúkorában a Kievi Mezőgazdasági Intézet levelező tanulójaként folytatott tanulmányokat. <b>1927-ben, 29 évesen egy azerbajdzsáni mezőgazdasági állomáson dolgozott, mikor a Pravda beszámolt felfedezéséről. Liszenko a zöldborsó téli termesztésével növelte a talaj termékenységét, trágya vagy műtrágya alkalmazása nélkül. Az a tél különösen enyhe volt Azerbajdzsánban, ahol azóta sem termesztenek zöldborsót. </b> A szovjet média számos hasonló, teljesen valószínűtlen „felfedezésről” számolt be 1927 és 1964 között, a liszenkói eljárások többségét azonban soha nem sikerült megismételni. A szovjet média Liszenkót mint a szovjet paraszti zsenialitás mintaképét, mint a „mezítlábas tudós” eszményképének megtestesítőjét magasztalta.
Az 1920-as évek végétől a legfelsőbb hatalmi körökből érkező politikai támogatást élvezett. Az SZKP politikájának szerves része volt, hogy a „cári értelmiséget” lecserélje egy elkötelezett „vörös értelmiségre”, tehát a proletariátus képviselőit vezető pozíciókba juttassa a mezőgazdaság, a tudomány és az ipar területén. Liszenko megfelelt e célra, hiszen nem volt felsőfokú végzettsége vagy tudományos fokozata.
Az erőszakos kollektivizáció után jelentősen csökkent a mezőgazdaság termelékenysége, és 1929-től kezdve az éhínség sok emberéletet követelt Ukrajnában, a világ legjobb minőségű termőföldjein. Szovjetunió-szerte mintegy 8 millió ember halt éhen. E korszakban Liszenko egyre újabb, egyre bombasztikusabb, de soha be nem váltott ígéreteivel (pl. szibériai gabona- és gyümölcstermesztés) csinált karriert, miközben a növénynemesítés teljes szétzüllesztésével maga is jelentősen hozzájárult az 1930-as évek pusztító szovjet éhínségéhez. Munkája során gyakorlatilag a lamarkizmus elveit, tehát a szerzett tulajdonságok öröklődésének elvét, alkalmazta a mezőgazdaságban és a növénynemesítésben, ez alkotta a szovjet agrobiológia lényegét.
Egyik legfontosabb témája a vernalizáció volt. Ennek lényege, hogy az őszi búza nedves magvait a havon átfagyasztva tavasszal is vethető vetőmagot nyert, így az őszi búza olyan területeken is termeszthetővé vált, ahol korábban klimatikus okok miatt csak a kisebb termelékenységű tavaszi búza volt termeszthető. A módszer eredményessége kérdéses, és a nagyüzemi gyakorlatban alkalmazhatatlan volt.
Egy 1928-as könyvében Liszenko még G. Sz. Zajcev professzort idézi a vernalizációs elgondolás forrásaként. Azonban 1929-ben Liszenko és Zajcev együtt utaztak Közép-Ázsiából Leningrádba, hogy részt vegyenek az Első Össz-Szövetségi Genetikai és Növénynemesítési Kongresszuson, de Zajcev már az odafelé vezető úton, Moszkvában meghalt. Ettől kezdve Liszenko saját találmányaként ünnepelteti a vernalizációt. A „Szocialista Mezőgazdaság” szakfolyóirat egyik 1934-es számában Liszenko „ellenséges tevékenység”-gel vádolta N. M. Tulajkovot, az egyetlen olyan kollégát, aki korábban az azerbajdzsáni állomáson szemtanúja volt a vernalizációs gondolat eredetének. Tulajkovot hamarosan agyonlőtték.
Szintén támadta Charles Darwin nézeteit a természetes szelekcióról. „Tanítása” szerint a természetben a fajtársak nem egy „létért folyó küzdelemben” rivalizálnak egymással, hanem éppen ellenkezőleg, segítik, támogatják egymást. A sűrűn vetett gabona például jobban tűri a vihart, mint a ritkán vetett, amely a szélben megtörik. Ezáltal a természet – Liszenko szerint – a kommunista társadalmak létjogosultságát igazolja, nem pedig a kapitalista társadalmakét.
Liszenko jelentős erőfeszítéseket tett az akadémikus tudományok, és különösen a genetika képviselőinek gyalázására, mert szerinte a valóságtól elrugaszkodott, elméleti kutatásaik nem segítették a szovjet népet. Munkájának kritikusai 1929-tól politikai cenzúrával és fizikai megtorlással néztek szembe. 1929-ben Sztálin egy híres beszédében a „gyakorlat” és az „elmélet” viszonyáról beszélt, és kihangsúlyozta a gyakorlat elsőbbségét. Liszenko tudományos előadást tart a Kremlben, 1935-ben. Kezével mutatja mekkora termés várható. A háttérben balról jobbra: Sztaniszlav Koszior, Anasztaz Mikojan, Andrej Andrejev és Sztálin, aki állva figyel.
A Szovjet Agrártudományi Akadémia vezetőjeként felelős lett azért, hogy megakadályozza a „kártékony elméletek”, és különösen a „weismannista-mendelista-morganista” nézetek terjedését a szovjet tudósok körében. Ennek keretében tudósok százait rúgták ki, börtönözték be, vagy végezték ki, és a mendeli genetikát felszámolták a Szovjetunióban. A korszak legnagyobb szovjet növénynemesítője, Nyikolaj Vavilov, aki korábban Lenin személyes pártfogoltja, majd az Agrártudományok Lenin Akadémiájának elnöke volt, a vernalizációval kapcsolatos kételkedésének adott hangot. A tudományos vitát Sztálin közbekiáltása „brávó, Liszenko elvtárs!” döntötte el. Évekkel később Vavilov éhen halt egy szovjet börtönben. Sorsa felől felől Churchill személyesen is érdeklődött Sztálinnál, de Sztálin azt állította, hogy nem tud Vavilov hollétéről. Nyikolaj Petrovics Dubinyin akadémikus, a szovjet molekuláris genetika úttörője, éveket töltött Kelet-Szibériában a madárvonulás tanulmányozásával.
Sztálin halála (1953) után Liszenko az új pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov támogatásával megtartotta pozícióit. Azonban a tudomány képviselői azt tapasztalták, hogy a liszenkói tanok kritikája megtorlás nélkül marad. 1962-ben 3 jelentős szovjet fizikus, Jakov Boriszovics Zeldovics, Vitalij Ginzburg és Pjotr Leonidovics Kapica támadást indítottak ellene, munkáit csalásnak és hamisításnak nevezték, elítélték azt, hogy politikai befolyásával visszaélve hallgattatta el a tudományos vitákat. 1964-ben Andrej Szaharov Liszenkót támadta a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának közgyűlésén: Lenin-renddel kitüntetett tudós
„…felelős a szovjet biológia – és különösen a genetika – szégyenteljes elmaradottságáért, az áltudományos nézetek terjedéséért, a kalandorságért, a tanulás lenézéséért, és zseniális tudósok megalázásáért, elüldözéséért, letartóztatásáért és haláláért.”
A szovjet sajtó hamarosan megtelt az anti-liszenkóista írásokkal, és a tudományosság alapvető normáit helyreállították a szovjet biológiában és mezőgazdaságban. Liszenkót eltávolították a Tudományos Akadémia Genetikai Intézetének igazgatói posztjáról, tevékenységét egy kísérleti állomáson való munkára korlátozták, az intézetet megszüntették. Hruscsov bukása (1964) után, a Tudományos Akadémia elnöke bejelentette, hogy Liszenko tanainak kritikával szembeni védettsége megszűnt. Szakértői bizottságot küldtek kísérleti munkájának felülvizsgálatára, a bizottság lesújtó véleményét nyilvánosságra hozták. Munkájának azonban még sok évig hatása volt Kína mezőgazdaságára.
A ’70-es évek elején Jurij A. Ovcsinnyikov (molekuláris biológus) és V. M. Zsdanov (virológus) meggyőzte az SzKP Központi Bizottságát arról, hogy a biológiai fegyverek birtoklása és alkalmazása stratégiai jelentőségű lesz a jövő háborúiban, ezért a szovjet hadászati célok érdekében elengedhetetlen a liszenkóizmus felszámolása és a modern molekuláris genetika átvétele a nyugati tudományból. A Szovjetunióban teljes titoktartás mellett, a nemzetközi jog által tiltott módon megindult a világtörténelem legnagyobb szabású, és legmagasabb tudományos színvonalú biofegyver programja.
Munkássága során Trofim Gyenyiszovics Liszenko egyetlen országban – a Magyar Népköztársaságban – tett szakmai látogatást.
Mellőzött, elfelejtett tudósként halt meg 1976-ban.
Pontosan, de ez legalább egy tisztességes üzlet. El akar valamit adni pénzért, és nem hitet árul, tárgyat.
Erről jut eszembe egy régi jópofaság: Senki sem lehet lófasz a saját seggében. (Valahol olvastam, és nekem e topik motorját axiomatizáló kijelentésnek tűnik).
Avval érdemelte ki Newton egy halhatatlan státuszát, mert kimutatta hogy az égi és a földi testek ugyan azon természeti törvények alapján mozognak. De ezt az álláspontot Newton csak részben tudta igazolni és kijavításra szorult.
Szász kimutatta, hogy a mikroszkópikus objekumoktól elkezdve az Univerzum nagyléptékü rendszeréig, a természeti törvények azonosak és egyesítette az elektromágnesességet a graviációval. Szász kijavította és kiegészítette Newtont.
Tovább hazudja Neffe az Einstein biographiában Galileiröl (64. oldal):
"Nach seinem berühmten Fallgesetz nährern sich Feder und Stein mit der selben Geschwindigkeit der Erde, wenn hinderliche Faktoren wie der Luftwidersand keine Rolle spielen - als würde sie auf gleicher Höhe schweben."
Galilei egyetemes esés törvénye ugyan ismert, de ez csak a fizika könyvekben 'egyetemes', a természetben NEM. A pihe és egy kö nem esik 'egyetemesen', a vákuumban sem.
elsö három ábrájában összeállított kísérleti adat (és ez minden fizikus kutató rendelkezérése állt) már arra utal, hogy a testek szabadesése nem lehet egyetemes, hát b@sszák meg a 'tudósok', miért nem ellenörizték a testek szabadesését, kikapni az ezreléknyi eltéréseket?
Még ha csinált volna Galileo Galilei ejtökísérleteket, ö messze nem tudott volna 1:100.000 mérési pontosságot elérni, mint Szász! Mit gagyog tehát Neffe Einsteinröl?
Egy kirívó példa a hazudozáshoz, J. Neffe ezt írja Einsteinröl:
"Ein Zeitgenosse Keplers gewinnt für den lesenden Einstein eine nicht minder große Bedeutung. Der Mann stammt aus Pisa und heißt Galileo Galilei. Mit seinen systematischen Versuchen etwa zum freien Fall wird er zu einem der Väter der Experimentalphysik. Dabei verbindet er die Methode des kontrollierten Experiments mit präziser mathematischer Formulierung."
Se Neffe, sem Einstein nem olvasta Galileit, Galilei ilyen ejtökísérleteket nem csinált, nem is tudott preciz matematikai leírást a testek szabadséséröl megadni. Hazugság az egész, amit Neffe írt!
