Az Astoria csomópont és a Károly körút rekonstrukciójával, valamint a pesti korzó meghosszabbításával összefüggő, összesen 5,5 milliárd forintos programhoz 80 százalékban EU-forrásra számít a fővárosi önkormányzat.
A Városháza kommunikációs igazgatója, Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a Főpolgármesterei Kabinet kedden támogatta az úgynevezett Budapest Szíve Program első két projektjének EU-támogatású megvalósítását. A javaslatról november végén dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Az egyik projekt keretében a Belgrád rakpart Erzsébet híd és a Szabadság híd közötti szakaszán meghosszabbítják a pesti korzót. Megújulna a Március 15. tér is a Belvárosi Plébániatemplommal együtt.
Átépítik a körútat
A második program célja az Astoria csomópont és a Károly körút teljes rekonstrukciója és forgalomcsillapítás. A tervek szerint közös villamos- és buszsávot, valamint kerékpárutat alakítanak ki a körúton. Egyidejűleg kiszélesítik a járdákat, és új zöldfelületeket hoznak létre. Az igazgató közölte azt is, hogy az összesen négy programból álló Budapest Szíve Program megvalósításában szorosan együttműködik a főváros és az V. kerületi önkormányzat.
A Budapest Szíve Program keretében a történelmi városközpontban a gyalogosforgalom előtérbe helyezésére, az átmenő járműforgalom jelentős korlátozására, valamint az üzletutcák és a városi terek megújítására törekszenek. Mindezt forgalomtechnikai eszközökkel, a felszíni parkolás visszaszorításával és mélygarázsépítéssel, a zöld felületek megújításával szeretnék elérni.
Mélygarázst is terveznek
A projekt első ütemében az Astoria csomópontban megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a gyalogosok ne csak az aluljárót, hanem a felszínt is használhassák. A Károly körúton közös középső tömegközlekedési sáv lesz a buszoknak és a villamosoknak. Mellettük irányonként két-két gépjárműsáv és egy-egy kerékpárút létesül. A villamospályát - hosszú távon - a Deák tértől tovább vezetik a Bajcsy-Zsilinszky úton.
A fejlesztések keretében egyebek között mélygarázs létesülne a Március 15. téren, módosulna a 2-es villamos pályája a Roosevelt téren, az MTA előtt. Az Erzsébet hídról a forgalom levezetését a Belvárosba két forgalmi sáv biztosítaná, míg Buda felé három sáv haladna.
A projektek megvalósítására létrehoznak egy önkormányzati városfejlesztő társaságot, kft.-t. Cél az is, hogy a városrehabilitációs projektek jelentős magántőke-bevonást eredményezzenek - közölték az ülés részvevői. <!--
Minden a filmről
A játszma folytatódik (Oceans Thirteen), színes, feliratos amerikai krimi, 122 perc, 2007, rendező: Steven Soderbergh, szereplők: George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Al Pacino, Andy Garcia, Don Cheadle, Bernie Mac, Elliott Gould, Ellen Barkin, Casey Affleck, Scott Caan, Eddie Izzard, Eddie Jemison, Vincent Cassel, Carl Reiner.
"Ezt a hangsúlyos megjelenést azonban egyes homlokzati elemei ... pusztán tömegükkel és nem építészeti értékükkel hozzák létre."
"Az épület átalakításának, felújításának (olvasd: BONTÁSÁNAK) megítélésünk szerint egyik akadálya a fővárosi védettség megléte ..."
Valahol írták, hogy állítólag Norman Foster tervezi a Fashion Street folytatását, ergo a Bécsi utcai beépítést a Kempinskivel szemben. Kíváncsi lennék azért, hogy milyen is lesz pontosan ez a beépítés..
Igen, tényleg segít valamit én is támogatom az udvarias levelet...
VISZONT amerre én járok, pl. a külső Kerepesi ut, (Veres Péter u) a családi házakat milliószor tiszisztítják, milliószor újra firkálják. Pedig ott a kerületi rendőrség épülete is. Zuglóban a Fogarasi úton a szép családi házak utcai frontjának is ez a sorsa. Szerencsétlen tulajok egyik nap sok-tízezer Ft.-ért rendbe teszik, másnap már összefirkálják. A lakótelepekről nem is beszélve... Szélmalom harc az egész. RADIKÁLIS INTÉZKEDÉS KELLENE.
Természetesen igazad van, mindezt tenni kell, de ezek csak eléggé hosszú távon eredményt hozó programok, és az itt megfordulók ebben nem sokat tudnak segíteni, ha nincsenek döntéshozói szerepben.
Ám amit én javasoltam, az minden költség és döntés nélkül rövid távon hoz látható eredményt. Szóval inkább Te is fogadd meg a javaslatomat, mert a duzzogás helyett tenni is kellene valamit, legalább ezt a pici odafigyelést és pár percet igénylő levél- (e-mail) akciót.
Jó lenne, ha az ezt a módszert követők mielőbb beszámolnának a nekik köszönhető jótékony eredményről.
1. Iskolákban NEVELNI kellene a fiatalokat "a grafitizés = károkozás, ne csináljátok!"
2. Jogszabályokat kéne hozni és kőkeményen büntetni (kiskoruaknál a szülőket, akik elmulasztották csemetéik elméjét jóirányban terelgetni)
3. Ellenőrizni és megcsipni az elkövetőket. Sajnos van erre sok "ráérő" munkanélküli.
4. Médiákban rendszeresen be kellene számolni az eredményességről, hogy x. y. bandát elkapták és százezrekre megbűntették az elkövetőket. Aztán velük tisztittatni (rabruhában) az összemocskított falakat.Legalább szégyelnék magukat.
Amennyiben az illetékesek erre képtelenek adják át helyüket azoknak, akik erre alkalmasabbak (politikai hovatartozás nélkül.)
Ebben igazad van. Ha mindenkinek ennyi ideje lenne a köz dolgainak - kellő alaposságú - szemlézésére, máshol tarthatnánk.
Már én sem vagyok a régi, de a Hűvösvölgyi villampspálya-rekonstrukció silánysága kapcsán azért csak sikerült a BKV-nál szerda délelőtre ( a saját szabim terhére) kieszközölnöm egy minőségellenőrzési szemlét. Hogy hepeinddel zárul-e, az már korántsem biztos. De legalább megpróbálom!
Ha valaki az irogatás mellett tenni is szeretne azért, hogy a városban nagyobb rend legyen, javaslom, olvassa el az alábbi sikeres kisérletet.
A budai körút egyik patinás nevű bankjának portálján, az üveg alatti tömör parapetlemezen sok firka volt több tíz méter hosszban. Írtam a bankfiók vezetőjének, hogy nem tesz jót egy ilyen bank hírnevének, ha egy doboz festéken múlik, hogy rondán néz ki a portáljuk. És ha ez nekik nehezükre esik, szívesen megveszem helyettük a festéket. Nem reagált, majd megismételtem a levelet. Erre sem válaszolt a fiókvezető, de ma arra járva azt láttam, hogy lefestették.
Tehát a módszer bevált, javaslom mindenkinek. Képzeljük el, ha mindenki csak öt-tíz ilyen levelet ír, már meglátszana a városon.
Erős kezűnek kell lenni, és biztos háttérnek kell lenni, a mai megosztásban akárki nyer egy jobb-bal várost kell irányítani, úgy hogy ez a megosztás hatalmat is kap. a másik, hogy tegyünk eleget a te mondásodnak, ha polgármester lennék akkor egy építészi projekt addig nincs befejezve míg a tökéletes meg nincs találva
Mi a tökéletes (igaziból nincs tökéletes, hisz sosem lehet olyat alkotni, ami tökéletes, a korok változnak)?
Tökéletes számomra, az amely figyelembe veszi a "teret" mely körül veszi, figyelembe veszi Budapest építészeti unikumát és nem überelni, hanem kiegészíteni akarja (ami akár későbbi korokban szintén unikummá válik vagy nem), ügyel a környezetvédelemre, ügyel az emberre ki benne dolgozik, benne él Számomra ezek azok amelyek "tökéletessé" teszik az épületet
Pl.-nak említhetném, a Mariott szállót, mely épp hogy nem veszi észre az unikumot, s arra törekszik, hogy kiemelkedjen, s ezzel ássa meg vermét, hisz úgy emelkedik ki, hogy ezzel maga díszfényét veszíti el, hisz mint dorong áll ki a Corsoból.
Ezért kell vigyázni Budapesten az építkezéssekkel, üvegszilánkokon mászunk, s bármikor elvérezhetünk
Ez igaz Kis Péterre is, hisz ő sem néz lába elé, csak a maga feje után rohan, s közben elvérzik
Egyetertek, csak hat.... oszinten szolva nem hinnem, hogy ez megvalosulhat, mert hat ne feledd, a varosvezetes es az epiteszek tobbsegeben rosszak, de mindenfelett gogosek, nagykepuek, megfellebbezhetetlenek hiszik magukat, es ha valaki mond egy jo otletet, csak azert sem valostjak meg, mert nem ok mondtak. Azert ha fopolgarmester szeretnel lenni, egy szavazatod mar van:):):)
Koncepcióm, hogy mi is legyen a Palotából illetve a kormányzati negyedből, egyszerű: "Mottó": Monarchia és a magyar múlt HM - Miniszterek "háza" illetve kávézó, turisztikai központ a földszinten (mindenfajta szuvenírrel, melyet a turisták jó drágán meg tudnak venni;)) Főhercegi Palota: Főhercegi Szálló******** Várszínház: Konferencia és Kultúra "ház", a színházi funkció mellet konferencia turizmus kielégítést is funkcionálna, a Főhercegi Szálló mellet Külügyminisztérium: Erdély "háza", az Erdélyi történelmét bemutató Múzeum Pénzügyminisztérium: Elfeledett magyar bankok történelmét bemutató múzeuma vagy egyéb funkció Palota: egyrészt maga az eredeti Hauszmann féle palota helyreállítása után, illetve a Horthy rendszer által kiegészített helységek (Corvin Könyvtár) kiépítése után egy reprezentatív múzeum (itt lakott Ferenc Jóska, itt lakott Horthy), a másik funkció pedig egyes termek megelevenítése (Szent István terem - Szent István kora) illetve a templom belső helyre állítása után, esküvő rendezés is illetve keresztelő is tartható (nem kis összegekért)
A Nemzeti Galéria megkapná a Főhercegi Palota melletti épületet.
Testőrségi Palotában kerülne a korona, díszőrséggel
A lovarda pedig mint étterem, vagy mint előadó terem funkciónálna
A déli kiköltőzésével, a területén kapna helyet az OSZK, a Néprajzi Múzeum és Könyvtár, a FSZEK Budai Nagyközpontja, Filmszínház, illetve egy 56'-os Múzeum is
Ezzek a fejlesztésekkel, megjelenne egy Budai Kulturális Központ (BKK), mely egyedülálló lenne Budapesten, és egyben a leendő pénztárcák, azaz turisták sem tudnák egykönnyen körbejárni
Ezzel kelhetne egybe Pesten a "+" kinézetű kulturális központ melynek elemei lehetnének: Rákóczi út - K. L. utca - Sz S útja: Olimpia Park, Keleti Pályaudvar (funkcióváltással, hisz a vasút területeit már az Olimpia Park foglalja el), Sajtó Palota, Népszínház, Corvin Áruház, Uránia Filmszínház, (Nemzeti) Színház, Rákóczi "Vásáros" utca, Puskin Mozi, Egyetemi Könyvtár, Városháza, Városháza Főtér
Múzeum krt.: Református Templom, Nemzeti Múzeum, Múzeum krt. Campus, (Nemzeti) Színház
Károly krt.: Belvárosi Színház, Neológ Zsinagóga, Zsidó Múzeum, Városháza Fórum, (a volt városháza épületében:) 'FKT Múzeum, Székesfővárosi Múzeum, uszoda és wellness, Filmszínház', Fashion Passeg, Erzsébet téri kioszk, Gödör Kulturális Mélyedés, FAV Múzeum, Bazilika és Vörösmarty tér
ezekkel a fejlesztésekkel a városba véleményem szerint, nem csak a turista, hanem maga a budapesti polgár is otthonosan érezhetné magát
En nem hiszek a funkcionalitasban. A mostani tervekbe is bele akarnak eroltetni egy funkciot. De ha ragaszkodsz hozza, szerintem oda az redeti epuleteket kellene visszaepiteni es odaadni valakinek, hogy szallodakent uzemeltesse. Tolongananak ott a vendegek-idealis hely egy hotelnak. Egy turistakozpont csak a penzt viszi megint. Na mindegy varjunk es remenykedjunk, hogy most vegre megbukik a kispetya. Annak pedig oruljunk, hogy NGT vegre bekemenyitett, ha mar eddig asszisztalt a 60 eves szappanopera jonehany ujabb epizodjanak a megirasahoz.
Az az óriási bökkenő ezzel az egésszel, hogy nincs mögötte elképzelés. Se amögött, ha modern tetővel építenék meg, se amögött, ha eredeti formájában. Bármit is szülnek végül meg a hegyek, az attól még egy üres épület lesz - funkció és élet nélkül.
Ennél már tisztább projekt lenne, ha vagy elbontanák a romot, vagy eladnák valakinek (nem 99 éves használatra, meg koncesszióba, meg PPP-be, hanem végleg) azzal a megkötéssel, hogy csakis eredeti állapotának megfelelően építheti újjá. Ez utóbbi esetben persze mégiscsak át kellene írni miatta a vonatkozó építési szabályzatot (amit most még nem akarnak), de mivel nem új épület jönne létre, hanem egy teljeskörű rekonstrukció, ez elfogadható lehetne érzelmileg és értelmileg egyaránt.
Lattatok, az index cikkeben megint valami uj elb*szott bigyo szerepel.
Basszus, komyan, mindig azt hiszem, hogy az epiteszeti seggfejizmus mar nem is lehetne dramaibb. Es megis ujra es ujra ra kell jonnom, hogy dehogynem. En az elso kispeter tervet latva "botranyos szornyszulott" neven nyitottam topicot az epiteszforumon. Aztan a kalitkas tervet mar arra sem meltattam, hogy egyaltalan topicot nyissak, na de ez a legujabb.........ezt is a kispetya csinalta? Nem lennek meglepve.
Nem is tudom, talan a Bolygo neve: halal cimu film jut eszembe rola, amiben Ripley hadnagy, miutan jo par evtizedet vegigaludt hibernalva az urkabinban, egy ot meghallgato bizottsag elott megkerdi, hogy: "az emberi ertelem ennyire visszafejlodott volna, amig aludtam?" Nos ezt elnezve, nem vagyok mar biztos abban, hogy az evolucio pozitiv elojelu lenne........annyira kivancsi lennek, hogy megint mit akarnak elemagyarazni a szuperokosok, hogy mit szimbolizal.
De nem ez a lenyeg, nem ezert a hasonlat. Egymasnak teljesen ellentmondo de attol meg ugyanolyan szar tervekkel dobaloznak. Igazabol senkinek nem tetszenek, csak hat megiscsak kell valamire szorni az EU-s zsetonokat. Akik ott vannak, 63 eve fingjuk sincs, hogy mit lehetne tenni azzal az eplettel. Kallina Mornak es koranak voltak elkepzelesei: nehany ev alatt csodat epitettek a Varbol. Azota senkinek sincs (engem leszamitva:)))) )
Ha ez a projekt elbukik, es en kivanom, hogy elbukjon, akkor remelem fejek fognak hullani (atvitt ertelemben) es vegre az egyetlen lehetseges megoldas ellett dontenek: vissza Kallina csodalatos remekmuvevel.
Szerintem Londonban is hülyén néz ki, bár nyilván szubjektív. Még ha valami építészetileg érdekes alkotás lenne, de egy szimpla óriáskerék - ez nem városba való, hanem vidámparkba. Szvsz kb. olyan, mintha állandó jelleggel egy óriási mutatványosbódé állna a Hősök terén. Mint tudjuk, ez előfordul nálunk (ld. a továbbra is ott álló (!!) pavilontorzókat a Pollack téren), de nem kéne fokozni.
Nekem tetszene ha a budai oldalt is magasról nézhetném :-)
Nem beszélve arról, hogy például a nagynénémet nem tudom felvinni sem a Libegőre, sem a Citadellára, a Várba még csak-csak, de mennyivel egyszerűbb lenne felszállni egy lassan járó óriáskerékre. Este is különleges látvány lenne onnan szemlélni a várost.
Mindegy, csak úgy eszembe jutott, mégha másnak hülyeség is.
Könyörgöm, valaki mondja el, hogy mi a fészkes fenéért nem lehet drezdai módszerrel hozzá nyúlni a Palota és környezetében lévő kormányzati negyedhez (külügyi-, hadi- és pénzügyi minisztérium)? Egyáltalán milyen funkciót kapna a HM? Könyörgöm, valaki világosítson fel, mert kezd nagyon bosszantani ez "letojom a múltat mert én sikkesebb vagyok" hozzáállás
London lapos. Az óriáskerék jó a kilátás élvezetéhez. Nekünk vannak budai hegyeink. Elég lenne a citadella körül kicsit kiirtani a magasranőtt fákat és valami alacsonynővésű akármit ültetni a helyére.
Tudod csak azt nem értem, hogy mitől van az, hogy amint megjelenik egy tőkeerős és/vagy magas szinteken protezsált befektetői érdek, máris átírnák miatta az addig érvényes KSZT-ket? Lásd Szervita tér, OPNI, Aladár utcai teniszpálya, KÖKI, Bosnyák tér, Szinkronstúdió, satöbbi...
Miért törvényszerű ez? Hol a zsinórmérték? Hol a miheztartás? Hol a kiszámíthatósság?
"A terv április óta többször szerepelt a központi, Országos Tervtanács előtt, s az ott felmerült igényeknek megfelelően még tovább módosult. Beszállt a tervezésbe Zoboki Gábor is. Igaz ugyan, hogy a tervezett méretek nem feleltek meg az I. kerület hatályban lévő szabályozásának, az új épület 6-8 méterrel magasabbra nyúlt volna az előírtnál, de többször is ígéretet kaptak a kerülettől, hogy azt a budavári testület módosítani fogja, az építendő házra igazítva.
Néhány hete azonban kiderült, az I. kerület mégsem fogja módosítani a szabályozást. Miután ez világossá lett, a beruházást koordináló vagyonkezelő szervezet, a Budavári Kht. bemutatott egy olyan tervváltozatot is az Országos Tervtanácsnak, amely megfelel a jelenlegi előírásoknak, s a tervtanács el is fogadta azt. A kerület azonban válaszul - az elkapkodott tervezésre hivatkozva -, utolsó lehetséges eszközével élve, a tegnapi rendkívüli testületi ülésen változtatási tilalmat rendelt el a romépületre."