Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Azert mert ott vannak a megfigyelok, es ha a gruzok oket hasznaljak pajzsnak egy kis tisztogatashoz, akkor az oroszok komoly dilemmaban lesznek. Azonkivul nem hinnem, hogy az EU megfigyelok partatlanok lennenek.
Chinvaliból, október 20. Az Európai Unió megfigyelői nem tudják, hogy hogyan reagáljanak a grúz csapatok tevékenységére. Ahogyan azt az újságíróknak jelentette a dél-oszét kormány elnöke, Borisz Csocsijev, ilyen választ kapott Genfből a dél-oszét BM képviselő arra a kérdésére, hogy miért nem tesznek semit a megfigyelők a biztonsági zónában. Mint ahogyan azt hétfőn jelentette a sajtótájékoztatón Borisz Csicsojev, amikor a genfi tárgyalások eredményei kerültek szóba, az európai megfigyelők nincsenek felkészítve missziójuk végrehajtására. ,, Eredményképpen az orosz hadsereg idő előtt elhagyták a biztonsági zónát, és a helyükbe az EU megfigyelőinek kellett volna érkezniük, de a valóságban a területet elfoglalták a grúz BM és NBH egységek. Eredményképpen, a mióta az orosz csapatok elhagyták a biztonsági zónát,a grúzok 11 dél-oszáét polgárt ejtettek tűszul, méghozzá az EU megfigyelők szeme láttára".
Miután a dél-oszét BM képviselője megkérdezte - ,,Miért nem tesznek semmit?", az utóbbiak azt válaszolták, hogy ,,nem tudják mit tegyenek, vagy hogyan reagáljanak a grúz fegyveres erők tevékenységére".
Snittek: http://www.youtube.com/watch?v=Jd9u0GPikBc http://www.youtube.com/watch?v=D0lf5r7P_is&feature=related http://www.youtube.com/watch?v=ZcdUJVh44s8 Ez egy külön érdekes jelenet. Az ingus katonát elküldik a többiekkel ,,nyelvért". Hát fog egy közlegényt. A tiszt elmagyarázza, hogy a többiek tiszteket fogtak, ezért őket kitüntetésre javasolják. Az ingus felháborodik, nem mondták meg neki, hogy közlegényért nem ját, azt hiszi, hogy gyávának nézik. Elmegy hát egy tisztért...:) http://www.youtube.com/watch?v=7G595jll3uE Városi harcban német büntetősökbe botlanak (a film egyik legkeményebb közelharc-jelente). Majd összefutnak egy érdekes helyen, egy pincében...: http://www.youtube.com/watch?v=-0FsoebFrqM&feature=related
Mindket seregben szamopal-nak nevezik a gepkarabelyt es a geppisztolyt is. Leforditva ontuzelo. A geppuska sztrojna puska lehetne. Azert a gulomet jobban hangzik. :)))) Azert cseh-szlovak terminologia kicsit kulonbozik nehany esetben a nemzetkozitol.
Állítólag a szlovák, cseh hadseregben nem létezik különbség. Minden golyószóró. Pl. UKL - univerzální kuľomet lehký - könnyű golyószóró. KPVT, SGMT, mind-mind golyószóró ( könnyű, közepes, nehéz, légvédelmi, stb ). Guľomet - kuľomet-golyószóró.
Szerintem a cikkből is kitűnik, hogy a "golyószóró" fogalma az idő előrehaladtával a fokozódó követelménytámasztásnak megfelelően finomodott. A Browning (M 1918) megjelenése után már nehezebb volt újat és jobbat alkotni a kategóriában. Számomra a BAR jelenti a klasszikus golyószórót, amely annak a feltételnek is megfelelt, hogy támadásban. álló és térdelő tüzelési testhelyzetben is könnyen és viszonylag hatékonyan tudja egy személy használni. Ez az, ami az MG-34-nél és MG-42-esnél - szerintem - nem igazán jön össze.
Én a magam részéről éppen ezért a BAR megjelenése után különbséget teszek könnyű géppuska és golyószóró között.
Ha valóban profi választ akarsz kapni-ha van kérdésed-jól is teszed ha nem hozzám fordulsz!:)
A te hsz.-edben semmi nyalizást nem találtam.Hól lett volna?
Egyszer valaki nyalizásnak minősítette az olyan hsz.-eket ami elismeri vagy az adott témában bátorítja illetve további információt kér a hozzáértőtől.Pl:én nem értenék valamit,erre te egy hosszú hsz.-ben kifejtenéd a téma lényegét,mire én nagyon szépen megköszönném és további érdeklődést mutatnék a hsz.-eid iránt.
Erre írtam,hogy nem nyalizunk.Hogy szerintem ez nem az.:)Főleg ha én csinálom,mert örülök,ha valaki elmagyaráz bizonyos dolgokat.
És nem tudom ki van a niced mögött.Azt sem tudtam,hogy már szóltam hozzád.Akkor is bunkó voltam?
Hello 1.Ez a második hozzászólásom volt ide,ezen a nicken,amugy a 192 ik volt ezen a topikon.Tehát nem ezzel kezdtem.Ne félj ,ha érdekel valami,majd rákérdezek.Mondjuk nem tőled. 2.Amit javasolsz azt seggnyalásnak hivják......amugy nem is értem(nem is akarom)mi nyalizást láttál az én hozzászólásomban. 3.Megkérlek ehhez a nickemhez se fűzz kommentárokat.Köszönöm.
Szerintem igenis létezik külön golyószóró kategória, hiába divatos ezt tagadni manapság az "egy géppuska" nevében és lenne is létjogosultsága a golyószórónak.
Ezt nem is vitatom, pl. az US Armyban rengeteg (M249 SAW) golyoszorot hasznalnak.
nyugodtan tegyél be ilyen hosszú hozzászólásokat, ugyan is (legalább is nekem), nem az a bajom, ha hosszú egy hozzászólás, hanem az ha ugyanakkor nem arányos a hosszal a benne közölt tartalom mennyisége.
Számomra a golyószóró sokkal mozgékonyabb, mint egy könnyű géppuska.
Tudom, hogy egy kicsit hulyen nez ki, hogy en beleszolok ti a nezetelteresetekbe, de en is ugy olvastam, hogy a PKM hasznalhato golyoszorokent is (vagyis a mellett, hogy konnyu geppuska, egyben golyoszoro is).
Neked biztos nem ujdonsag, de a tobbieknek hatha erdemes elolvasni: Kaliber cikkben a golyoszorokrol (sajnos csak ez az egy resz van fent a neten).
Ha pedig a pénzben nem igazán szűkölködő terrorista szervezetek megszereznek csak 1 vegyi vagy nukleáris fegyvert,annak beláthatatlan következményei lehetnek!!!
Szerintem vegyifegyvert gyartani konnyu. Ugy ertem, hogy szerintem tobb tucat hely van Magyarorszagon, ahol (terroristanyi mennyisegben) elo tudnak allitani vegyifegyvert, ha akarnak. Vagyis szerintem e teren nem sokat ront a helyzeten Eszak-Korea (termeszetesen atomfegyverre ez mar NEM igaz).
tiltakozom!
miért kellene semmitmondó, üres szócsépléssel unttni a közérdekűt? ezt csak a "régi motorosok" szokták csinálni, amikor nagyon unatkoznak, egélszen addig, amíg nem jön Szejler és a szokott úri modorában ezt nem kifogásolja :)
ez egy nagyon informatív, forrásmegjelöléssel a témához kapcsolódó hozzászólás volt, bár én íírogatnék cs iylenekt
Naval Bases Naval Base Coronado – San Diego, CA – NAB Coronado – south of Coronado, CA – Amphibious Base – NAS North Island – north of Coronado, CA
Naval Base Kitsap – north of Kingston, WA – Bangor Annex – Bangor, WA – Submarine Base – Bremerton Annex – Bremerton, WA – Naval Station
Naval Base Point Loma – west of Coronado & San Diego, CA – Subase
Naval Base Ventura County – Oxnard, CA – CBC Port Hueneme – Oxnard, CA – North of Point Mugu – NAS Point Mugu – Oxnard, CA
Naval Submarine Base Kings Bay – north of St. Marys, GA Naval Submarine Base New London – Groton, CT Naval Amphibious Base Little Creek – Norfolk, VA Naval Stations Naval Station Annapolis – Annapolis, MD Naval Station Bremerton – Bremerton, WA – annex of NB Kitsap Naval Station Everett – Everett, WA Naval Station Great Lakes – Lake Bluff, IL Naval Station Ingleside – Ingleside, TX Naval Station Mayport – Mayport, FL Naval Station Newport – Newport, RI Naval Station Norfolk – Norfolk, VA Naval Station Pascagoula – Pascagoula, MS - closed 2006 Naval Station Pearl Harbor – Pearl Harbor, HI Naval Station San Diego – San Diego, CA Naval Air Stations NAS Atlanta – Marietta, GA NAS Brunswick – Brunswick, ME NAS Corpus Christi – Corpus Christi, TX NAS Fallon – Fallon, NV NAS JRB Fort Worth – Fort Worth, TX NAS Jacksonville – Jacksonville, FL NAS Key West – Key West, FL NAS Lemoore – Lemoore, CA NAS Meridian – Meridian, MS NAS New Orleans – New Orleans, LA NAS North Island – San Diego, CA – part of Coronado Naval Base NAS Oceana – Virginia Beach, VA NAS Patuxent River – Lexington Park, MD NAS Pensacola – Pensacola, FL NAS Point Mugu – Oxnard, CA – part of Ventura County Naval Base NAS Whidbey Island – Oak Harbor, WA NAS Whiting Field – Milton, FL Naval Weapons Stations NWS Charleston – Goose Creek, SC NWS Earle – Colts Neck, NJ NWS Seal Beach – Seal Beach, CA NWS Yorktown – Williamsburg, VA Naval Shipyards Norfolk Naval Shipyard – Portsmouth, VA Pearl Harbor Naval Shipyard – Honolulu, HI Portsmouth Naval Shipyard – Kittery, ME Puget Sound Naval Shipyard – Bremerton, WA Washington Navy Yard – Washington, DC
Naval Schools Naval Academy – Annapolis, MD Naval Postgraduate School – Monterey, CA Naval War College – Newport, RI
Naval Medical Centers National Naval Medical Center Bethesda – Bethesda, MD Naval Medical Center Portsmouth – Portsmouth, VA
Other Naval Facilities ASW Base San Diego – San Diego, CA NADEP Cherry Point – Havelock, NC NAF El Centro – El Centro, CA NAWCWD China Lake – Ridgecrest, CA NAES Lakehurst – Lakehurst, NJ NSWC Crane Divison – Crane, IN NSWC Panama City – Panama City, FL Naval Support Activity Mechanicsburg – Mechanicsburg, PA Naval Support Activity Mid-South – Millington & Memphis, TN Naval Observatory – Washington, DC
Military Resorts & Recreation Areas Bellows Air Force Station – Waimanalo, HI Hale Koa Hotel – Honolulu, HI Lake Martinez Resort – Yuma, AZ Navy Lodge New York – Staten Island, NY Seward Military Resort – Seward, AK Shades of Green Resort – Walt Disney World - Lake Buena Vista, FL Short Stay Navy Outdoor Recreation Area – Moncks Corner, SC