Áldás legyen szent tested vonalain, áldás legyen csípőd hízelkedő hiperboláján, derűs derekad sejtelmes ritmus-beszédén; áldás legyen vállad vidám paraboláin, fehér, büszke nyakadon, gyermek-álladon; áldás legyen karod meleg mozdulatain, kezeden, mely borongó, szép, mint pasztell-lila téli hajnalon a harang-ima; áldás legyen szemérmetes ujjaidon; áldás legyen melled nyugalmas körein, áldás legyen lábad ihletett ívein, térdeden és bokád finom karcolatán.
Áldás legyen szent tested épületén, áldás homlokod bölcs boltozatán; áldás legyen a tűzopál oltáron: szégyenkező, mosolygó, játékos arcodon; áldás legyen a serény, szilárd sejteken, erős tégláin életednek; áldás legyen lelked jóságos ablakán: tiszta, tenger, boldog szemeden; áldás legyen emlődnek enyhe kupoláján, áldás legyen hátad nemes falán és lábad könnyű oszlopain.
Simuljon előzékenyen a lábad alá az út, és támogassa meg szél a hátadat, arcodat fürössze fényében s melegében a nap, és bő eső itassa szomjas földjeid, amíg újból nem látjuk egymást te meg én, Isten tartson meg óvó tenyerén! Ha pihensz vánkosodon, hajoljon Isten hozzád, és tartson gyöngéden óvó tenyerén. Fölfelé vezessenek utaid, és barátságos idő kísérje lépteid, szél támogassa erősen a hátad. S ezen felül még azt kívánom, hogy legyél már rég otthon az égben, amikor az ördög észreveszi hiányod.
(Az előző ír áldást és ezt is Eisenbarth Kriszta fordította)
Néha-néha ragyogjon fel a lelked az öröm ruhájában. Hadd legyen könnyűvé a terhed s könnyű a lépted, mintha táncra perdülnél. Hadd szálljon fel szíved mélyéből az ének, hogy reggeli rigó módján üdvözölje az életet. Hadd lépje át néha-néha a menny házad küszöbét.
"Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttõl.
Az egyedüllét csöndje feltárja elõttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni elõle.És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek.És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el.Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van. Amikor az útfélen vagy a piactéren barátoddal találkozol, ajkadat a lélek mozgassa, nyelved õ irányítsa.A hangod hangja szóljon az õ fülének füléhez;Mert az õ lelke megõrzi szíved igazságát, miként a bor ízére emlékezünk.Amikor a színét már elfelejtettük, és a korsó sincs többé."(Kahlil Gibran)
Jó Uram, aki egyként letekintesz bogárra, hegyre, völgyre, virágra, főre, szétmáló göröngyre, - Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz csak nagyon-nagyon gyönge.
Mert pókháló és köd a szív, selyemszőttes az álom, pehelykönnyű és szinte-szinte semmi s én erőtlen kezem még azt sem tudja Hozzádig emelni.
De azért vágyaim ne dobáld a sárba, ami az Óceánnak legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz csak gyönge, nagyon gyönge.
(1924)Jó Uram, aki egyként letekintesz bogárra, hegyre, völgyre, virágra, főre, szétmáló göröngyre, - Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz csak nagyon-nagyon gyönge.
Mert pókháló és köd a szív, selyemszőttes az álom, pehelykönnyű és szinte-szinte semmi s én erőtlen kezem még azt sem tudja Hozzádig emelni.
De azért vágyaim ne dobáld a sárba, ami az Óceánnak legdrágább, legkönnyesebb gyöngye! Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz csak gyönge, nagyon gyönge.
Szervusz, kedves Ho-ho-ho, legyen kellemes a napod!:-)
Várunk estefelé!:-)
~~~~
Szent Patrik kódexbeli áldás
Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa neked. Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen. Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől. Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha leesel. Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy. Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged. Így áldjon meg téged a jóságos Isten, ma, holnap és minden időben.
Szép napot Mindenkinek:-) Most csak beköszönök - estefelé leszek:-)
*** Bella István: A világ bemutatása: a Rét
(részlet)
Nézd, Zsófikám, nézd, ez a sok kicsi sárga kerek kicsi nap a zsibavirág, vagy pitypang, gyermekláncfű..., no, de mind a három hiába, mert sem ez, sem az, sem amaz, mind-mind - kicsi libák. Hogy: hiszi a piszi?! Hm! Na és ha a kislibamamácska mondjuk, te lennél, s épp úgy nyelvelnél, a nyelvükön vélük, mint ők: lilili, lilili, lilili?! Nézd, mind idefut köribéd: ide, ni! Ide, ni! Ide, ni!
És nézd, Zsófikám, nézd, ez a sok puha, selymes, kerek, kicsi gömb a pipacspehely, vagy babapipacs buba, ki olyan engedelmes, hogyha akarod, mind, mind csak neked énekel. Hogy nem hallasz semmit? Hm! Olyan gyönyörű ez az ének, hogy aki tudja, az szertefújja, hogy más is hallja.
Legyen időd a munkára - ez a siker ára. Legyen időd a játékra - ez az örök ifjúság titka. Legyen időd a nevetésre - ez a Lélek muzsikája. Legyen időd a gondolkodásra - ez az erő forrása. Legyen időd az olvasásra - ez a bölcsesség alapja. Legyen időd, hogy kedves légy - ez a boldogsághoz vezető út. Legyen időd az álmodozásra - kocsidat majd egy csillaghoz vezeti. Legyen időd, hogy körülnézz - túl rövid a nap ahhoz, hogy önző légy. Legyen időd, hogy szeress és Téged is szeressenek - ez isteni kiváltság.
Olykor az álmok a tovaszálló csöndben beröppennek a nyitott ablakon s a sors madarát egy gyöngéd érintéssel egy törékeny pillanatra kezedben tarthatod.
Amikor kilépsz a munkahelyedről az utcára (talán ebédszünet vagy valami más), a kapu alatt automatikusan kinyitod az esernyőt, mert esik. A táskád a válladon, jobb kezedben tartod az ernyőt, s mielőtt kilépsz az esőbe, kicsit körülnézel, majd lassan elindulsz. Az utca tele emberekkel, autókkal, zajokkal. Mész, de egyszer csak lelassulnak a lépteid és megállsz. Az ernyő alól felnézel a borús égre, az esőre, s mintha éreznél valamit. Leereszted az ernyőt, amely összecsukódik. Állsz az esőben, kezedben az összecsukódott esernyő, fejedet felveted, ajkaid kicsit nyitva, s rájuk esik az eső egy-egy cseppje. Más cseppek a homlokodat érintik, de sem az ajkaidról, sem a homlokodról nem folynak le a cseppek, hanem részeddé válnak. Felfele nézel, valahova nagyon messzire, ahonnan jönnek azok a cseppek, amelyek Neked lettek szánva. S azok a Tieid is lesznek, tested részei, lelked részei. Ahogy ott állsz, lassan gyöngyház-színű fény-glória vesz körül, amelyet erőd táplál és azok a cseppek, amelyek oly messziről jöttek Hozzád. A fényt nem látja senki más, csak Te meg én, s Te nem is csodálkozol a fényen, mintha már vártad is volna. Körülötted az emberek futnak a dolgukra, némelyek furcsán néznek Rád, némelyek elrohannak Melletted és csodálkozva fordulnak vissza: "Ennek meg mi baja?", majd mennek tovább. Vannak, akik nagy ívben kikerülnek, mert félnek Tőled, hiszen nem úgy viselkedsz, mint a tömeg. Te pedig állsz még egy kicsit, töltekezel az erővel és a szeretettel, majd lassan tovább indulsz. Lépteid könnyű táncok fűzére, s a Rád hulló esőcseppek ezerszínű fényszikrát hányva porlanak a semmibe. Amikor visszatérsz a munkahelyedre, egy pillanatra megáll körülötted az idő, senki nem kérdez semmit, csak néznek, csodálkozva, irigykedve, értőn és értetlenül. S az egyik, aki már nem bírja tovább szó nélkül, az is csak ennyit mond: "Ez Tündérországban járt!" Te pedig végzed a dolgodat, mint máskor és mosolyogsz, mosolyogsz ...
Nem azt, hogy soha ne érjen szenvedés, sem azt, hogy elkerüljenek a feladatok. Még azt sem kérem, hogy utadat rózsák szegjék, és hogy könny soha ne csurogjon végig arcodon, vagy hogy soha ne tapasztald meg, mi a fájdalom. Mindezt nem kívánom neked.
Ha így lenne, a könnyek nem tudnának új felismeréshez vezetni, a fájdalom nem ötvözne nemesre.
Mély békességet kívánok neked, mint a hullámverés ritmusos zenéje. A szélzúgás mély békességét kívánom neked, ahogy aláfesti a csendet. A dombhajlatok felett eláradó békességgel köszöntelek. Az éjszaka ragyogó csillagainak békéje vegyen körül!
Elhagytam a várost. Fájdalom nélküli intettem bucsut templomainak, szinházainak és zenetermeinek, ahogyan a mühelyeket és szerszámokat elhagytam, mikor szembe fordultam apámmal és azt hittem a szabadság csak a részegeké és csavargóké.
Hangok, melyek a hegedük hurjai között sirtak, melyek a zongorák öbleiben viháncoltak. Hangok, melyek a fekete koncerténekesnő torkából szálltak fel és kárhozatba csalták a fiatal diákok légióit.
Elég volt a zörejből, az áriákból és szimfóniákból, megfertőzték álmaim és elsodorták szeretőim. Hajnal hasadtán a vonat ablakából tekintek szét a tájon, mint egyszerü utas mély álom után, mely átsegitett a váltóőrök tévedésein és a karambolok telhetetlen örvényein.
Köszöntelek, hajnal, örökszép, kedvesem. Oh, bájos leányzó, ahogyan kiléptél az erdőből s harmatos karjaiddal tereled a nyájat. Oh, rózsaszín angyal, amint elindulsz a város felé, hogy csókot lehelj az alvó gyermekek szemére benned csendül össze minden zene és minden ének.
Az leszek, amivé ti tesztek, ellenségeim, ti neveltek! A hazugság s gazság, amit tűrnöm kell, mind csak kitanít: ti magatok készititek iszonyú fegyvereimet.
Nem vagyok már a régi jámbor, ki félt a saját igazától és hogyha kés szaladt belé, sirt s vérzett, de csak befelé, vér s könny másra kell már nekem és mindenre emlékezem.
Tudod, mit tettél velem... akkor ?! Emlékezz, gaz, s irtózz magadtól, irtózz, bitang: bünöd tovább nőtt a néma éveken át és amit törleszteni kell, már sokakkal számolod el!
Hiába az erőd, a pénzed, én több vagyok s messzebbre nézek, még tűrök, és még hallgatok, de már nem vagyok rabotok, kínom már nemcsak az enyém, egy egész ország vagyok én.
Még várok, még csak készülődöm, szeretném, hogy a béke győzzön, de ha kell, a fegyveretek, az fordúl már ellenetek: sorsotok lesz, amivé tesztek, vigyázzatok, mert ti neveltek!
Áldott legyen a Fény, mely rád világít és mely benned van, Az áldott napfény sugározzon be téged És melegítse fel szívedet, míg úgy nem lobog mint kandallók tüze, Így minden idegen melegedni jöhet hozzád és minden barátod is, Sugározzék szemedből a fény, mint ablakba állított Gyertya fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja. Áldott legyen a rád hulló lágy eső. Hulljanak lelkedre a cseppek és csalogassák A virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő, De áldott legyen a nagy vihar és rázza meg lelkedet, Hogy fényesre és tisztára mossa és sok kis tavacskát Hagyjon hátra, amiben megcsillan az ég kékje És időnként egy csillag is. Legyen áldott a föld, az egész földkerekség, Hogy mindenütt kedvesen fogadjon Bármerre is vezessen utad. Legyen puha a föld mikor terhétől fáradtan lepihensz És legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta. Olyan könnyen terüljön el fölötted, Hogy lelked kiröppenhessen felfelé És elérje útja végén
Álmodtam magamnak egy kertet, ahol mindenkit szeretet vezérel nincs ott viszály, téboly, elkerüli gyűlölet, terror - mosoly az arcokon öröm az ajkakon.
Különös, kifinomult álmomban keskeny virág-szőnyegen térdelnek a lelkek, ott a kertben, békére leltek! Érvekből kifogytam: odajárok éjjelente titokban.
"Az egészen nagy versek, regények, tudós könyvek hangjában van valami egyszerű és gyermekes, mint a mesében. A nagy könyvek mindig mesekönyvek. Ilyen a Biblia, ilyen Tolsztoj, ilyen mindig minden igazi vers, örök történet. Mert az élet és a lélek alján a mese van, mely néha monda - ilyenkor népek írják -, néha hitvallás, mikor próféták írják, néha történet, mikor a nagy írók írják: de a hang és magatartás, mellyel ez írások a világhoz fordulnak, mindig a szűkszavú, ősi mese hangja és magatartása. Az emberiség várja a mesét, s a próféta, az író, a tudós csak e mesehangon közelítheti meg igazán és véglegesen az emberek lelkét. Mert minden író Keleten él kissé, a datolyafa alatt ül, s az emberiség köréje telepszik és kéri: “No, mesélj."
Szervusz, kedves Ironery! De rég láttalak, örülök, hogy ismét itt vagy köztünk!:-)
~~~~
"Az a mohó és dühös vágy, mely ifjúságomban kínzott, a vágy, megmagyarázni a világot, minden részletével, titkával és rejtett értelmével, ez a mohó vágy átalakult szégyenérzetté. Már nem akarom megmagyarázni a világot. Több okból is. Először is, mert nem értem."
Van egy ír verses kötetem, lehet abból vettem az ihletet?
~~~
"Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát."
Szia Majek! Legyen a te napod is olyan szép, amilyet nekünk kívántál! :-)
~~~
"Sokáig azt hisszük, hogy a Végzet mennydörgészerűen köszönt be, görögtűzzel, istennyilával, kürtökkel és oboákkal. Aztán egy napon megismerkedünk vele, s megtudjuk, hogy sokkal jobb modorú. A tüdőrák, a nyomorúság, a megalázás, a halálos szerelem egészen csendesen jelentkeznek, mintegy kopogtatnak, halk hangon kérdik: “Szabad?” S aztán belépnek.”
