Izgalmas téma, sok-sok képpel tálalva. Szinte minden jöhet, ami tudományos. Hatti, szumír, urartui kapcsolatok, etruszk--magyar rokonság, a Villanova-kérdés, és így tovább...
Liviustól tudjuk (I, 8), hogy az összecsukható sella curulist a rómaiak az etruszkoktól vették át: „Alii ab numero avium quae augurio regnum portenderant eum secutum numerum putant: me haud paenitet eorum sententiae esse quibus et apparitores hoc genus ab Etruscis finitimis, unde sella curulis, unde toga praetexta sumpta est, et numerum quoque ipsum ductum placet, et ita habuisse Etruscos, quod ex duodecim populis communiter creato rege singulos singuli populi lictores dederint.”
„Van, aki úgy véli, hogy az uralkodását meghirdető madarak száma miatt igazodott ehhez a számhoz. Én bizony nem restellem, azokkal értek egyet, akik szerint mind az effajta szolgaszemélyzet, mind a szolgák száma etruszk szomszédainktól származik éppúgy, mint a curulisi szék, a bíborszegélyű tóga, mert az etruszkoknál az a szokás járta, hogy tizenkét törzs közösen választott királyt, és valamennyi egy-egy lictort adott melléje.”
I. Szauromatész boszporuszi király érméje (nummus v. sestertius)
Átmérő: 2,7 cm
Ur. 93/94–123/24
Jól tudjuk, honnan jöttek a szarmaták. Diodórosztól tudjuk, hogy a méd állam területéről.
In: The American Journal of Philology, Vol. 93, No. 1, Studies in Honor of Henry T. Rowell (Jan., 1972), pp. 40–51 (The Johns Hopkins University Press, Baltimore, Maryland)
Fasces-ábrázolás Marcellus színházának külső falfelületén
Róma
Kr. e. 13/11
A színház, amely alapból mintegy 15 ezer néző befogadására volt képes, nagyrészt még ma is ép. Szuperprodukció esetén állítólag húszezer ember is be tudott zsúfolódni a lelátókra, s az akusztikát speciális rézedényekkel segítették, melyek segítségével még a legtávolabbi sorokban is hallani lehetett akár a halk suttogást. (Párhuzamként a riói Maracana stadiont említem, ahová a tervezettnél jóval több néző sereglett 1950-ben, tehát mindjárt az elején, az izgalmasnak ígérkező brazil–uruguayi döntőre. Igaz, hogy azt a döntőt az addig remeklő házigazdák elveszítették... De ez már nem tartozik ide.)
"Klasszikus görög nyelven egyszerűen csak baltának, fejszének, πέλεκυςnek (peleküsz) nevezték"
Stephen Langdon
Tammuz and Ishtar
Clarendon, Oxford, 1914, 79.
Egy Winckler által publikált Ištár-énekből idéz, amelyben két eunuch viszi a baltát... Mint írja, az egyik asszír királyhoz intézett levélben arról van szó, hogy pilakkut, azaz kétélű fejszét hordoznak 3 napon át az uralkodó egészségének megőrzése érdekében. A pecséthengereken is szerepelnek baltát hordozó személyek, akiket ő a herélt szolgákkal azonosít.
Kubrat was endorsed by Khan Sibir as the first king of Onogur, the 2nd Avar dynasty. Under his and his son Bayan's rule, Avaria grew to stretch from the Danube to the Volga rivers. In 619 CE he arrived as hostage in Constantinople and was soon baptized. His maternal uncle Organa (also Organ or Ornag) acted as regent over his tribe the Unogundur until he was old enough to rule. Kubrat established peace with Byzantium, due to his respect for Byzantine culture. He was buried near Poltava (from Balt-Avar, meaning 'Chief of Avars').
"Kár pénzérme, rajta az etruszkoknál is megfigyelhető labrüsz"
Tulajdonképpen a fasces is egy ilyen méltóságjelvény volt, csak ezen a bárd egyik élét már elhagyták (a szó ilyen értelemben plurale tantum, magyarra 'vesszőnyaláb'-ként szokás fordítani). Kezdetben az etruszk városállamok királyai előtt hordozta egy hivatalnok.
In the eighth century B.C.E., Etruria was made up of individualized city-states, each under the rule of a king. The kings acted as high priests during religious festivals as well as commanders-in-chiefs in battle. All Etruscan kings dressed in similar official garments. Each wore a flowing purple robe and carried a bronze scepter topped by a carved eagle. Each sat on an ivory throne that folded and was portable. During royal processions, the king was preceded by a official, who carried the emblem of royal power, the fasces: a bundle of sticks with the blade of an ax protruding from its center. The sticks in the fasces symbolized the king's power to destroy and rebuild his city-state if necessary; the ax symbolized his right to punish and execute wayward subjects. The fasces also signified that the king was the ultimate judge in any matters of civil justice within his territory.
A szöveg úgy magyarázza, hogy a fasces az uralkodó büntető hatalmát szimbolizálta, ezen belül rombolásra való képességét, valamint azt, hogy szükség esetén a várost újjá tudta építtetni.
Etruscans were highly skilled engineers who managed a diverse territory that included mountainous, dry, rocky, and swampy terrain. They used their expertise to build a complex system of roads, many of which are still in existence. They also built elaborate wide-span bridges from interlocking wooden planks reinforced at both ends with rock pillars.
The most remarkable engineering feat of the Etruscans was the cuniculus (pronounced kew-NIK-yoo-luss), a multi-use irrigation trench. The cuniculus consisted of an underground trench cut at a slight incline into the earth, with a series of vertical shafts cut downward to join the trench and spaced roughly 30 yards apart. As the Etruscans population increased and farming became sophisticated, the cuniculus was used as an irrigation device. A cuniculus would be cut perpendicular to a flowing stream, bisecting it. The water from the stream would be diverted into the inclined trench through an inlet, would rise to the openings of the vertical shafts, and then overflow, watering the fry land marked out for agriculture. The last shaft in the row was connected to an outlet, leading to a dry valley. The outlet allowed the water to continue flowing into the dry valley, creating a new stream. Cuniculi were also used to drain waterlogged soil, and as conduits to carry water to larger Etruscan cities. Cuniculi were the forerunners of the Roman aqueducts and sewage systems.
A római-latin műveltség tehát korántsem epigon műveltség abban az értelemben, hogy a kultúra alapjait nem a hellénektől vette át. A latin civilizáció ugyanis – a kis-ázsiai bevándorlók révén – azonos tőről fakadt a görög műveltséggel.
The name Paphlagoniaprobably derives from ancient Luwian or Pala language and its original spelling might have been Pauwa-Lacawana. The peoples of this area were called Paphlagonians by the Greeks and mentioned by Homer in his " Iliad " as being on the side of Trojans. Paphlagonians were one of the earliest peoples who lived in Anatolia in 1st millennium BC. Paphlagonia was heavily colonized by the Greeks and they built number of cities along its coast. Although any local kingdom has never been established here, it was the area, during the Hittite period that the Hittite kings had to deal with its peoples.
A mountainous region, with heavy forests and fertile valleys, Bithynia acquired its name from the Bithyni, a tribe that had emigrated from Thrace. The country was conquered by Croesus, king of Lydia, in 560 BC and, after the subjugation of Lydia by the Persians four years later...
Caria: The Taurus Mountains extend into the interior region, and the irregular coastline has numerous deep inlets. The islands of Rhodes and Kos lie off the coast. Ancient Greek and Roman historians recorded that the original inhabitants of this region were pushed inland by an influx of people called Carians. The Carians, who were notable as mercenary soldiers, had been driven from their native islands in the Aegean Sea by invading Greeks. The Greeks also established colonies along the coast of Caria, notably Cnidus and Halicarnassus. In the 6th century BC, Caria was incorporated into the kingdom of Lydia; subsequently, it became a Persian dominion, ruled by Carian kings who were subject to Cyrus the Great. Mausolus was the best known of these monarchs...
Populonia környékén pl. néhány 1100 és 800 közé tartozó korai aknasírból ciprusi és szíriai típusú kardok és melltűk kerültek elő, s 800 körül a krétai–mykénei álkupola is feltűnik (l. Grant 1981, 35. old.). Ugyanígy régészetileg az is megállapítható, hogy az etrúriai partoknak, főleg Populonia és Tarquinia környékékének már az 1. évezred első két századában feltűnően sűrű népessége volt (l. Grant 1981, 35. old.), s hogy az etrúriai érctelepek nagyobb méretű kiaknázása a legtöbb lelőhelyen már a 2. évezred végén megkezdődött. (l. Grant 1981, 38. old.). Sőt, már a mykénei időkben rendszeres kapcsolatok mutathatók ki az Égeisz térsége és Itália között: Dél-Itália és Szicília számos lelőhelyén a 14–12. századba tartozó mykénei kerámia került elő, s Etrúriában San Giovenale mellett is találtak mykénei cserepeket Bloch 1970, 72. old.) ...
Mindez viszont nem éppen arra vall, amit Pallottino állít, hanem sokkal inkább, sőt igen nagy valószínűséggel arra, hogy a trójai háborút követő mozgalmas évszázadokban – tehát pontosan az antik hagyomány által megadott időszakban – Kis-Ázsiából vagy más keleti területekről érkezett telepesek jelentek meg Etrúriában, nyilvánvalóan nem egyetlen kompakt tömegben, hanem több egymást követő kisebb-nagyobb hullámban (vö. pl. Grant 1981, 104–108. old. is). Maga Pallottino is leszögezi, hogy képtelenség különválasztani a Villanova-műveltség hordozóit az etruszkoktól. Bizonyítható ugyanis, hogy »... meglepő egyezés áll fenn az etruszkoknak a történelem folyamán legnagyobb elterjedési területe (ld. a térképet a 78. lapon) és a Villanova-kultúra elterjedési területe között, ahogy az a legutóbbi feltárásokból megmutatkozik (térkép a 31. lapon).« (l. Pallottino 1980, 66. old.)
Caere, known to the Etruscans as Caisra, to the Greeks as Agylla and to the Romans as Caere, metropolis of Southern Etruria, stands on a rocky spur of Tufa, 80 metres above sea level, bordered by the rivers Mola and Manganello. In later Italian periods, the place is known as Cerveteri or "Ancient Caere". While little remains of the original Etruscan city, the necropolis or "city of the dead" with the name of Banditaccia which was linked to the city of Caere by the monumental , so called, "Way of Hades" boast world renown.
The city extends along a tufaceous plateau where the two rivers meet and it is not far from the sea. The presence of noticeable traces of protovillanovan settlements, particularly at Sasso di Fubara and Monte Abatone, testifies to the fact that this area was already densely populated in the prehistoric era. It is believed that the city was in the process of developing during the early Iron Age (9th century B.C.); this is borne out by the necropolis of Sorbo and of Cava della Pozzolana, which have given us numerous Villanovan burial sites, whose form is less developed than that of those found in other places in Southern Etruria, such as Tarquinii, Veii and Vulci.
Caere, ancient city of Etruria, c.30 mi (50 km) N of Rome, Italy, at the site of the modern Cerveteri. Although a few miles from the sea, it had ports at Alsium (near modern Palo) and Pyrgi (modern Santa Severa). During the 7th and 6th cent. B.C., Caere reached the period of its greatest prosperity. The cemeteries have been excavated, and the monumental tumuli have yielded vases, pottery, and other art objects, revealing much about Etruscan civilization.
Nyilvánvaló, és ezt nem is vitatják, hogy a kialakuló etruszk nép politikailag nem volt egységes, így Livius előadása a Caerébe menekülő latiumiakról nem zárja ki, hogy ezek más etruszk csoportosulásokkal szemben kerestek az ellenlábasoknál szövetségest. (Caere ma Cerveteri, Rómától kb. 50-60 km-rel észak-északnyugati irányban. Az etruszkok Cisrának, míg a hellének Agüllának hívták.)
Bello deinde Aborigines Troianique simul petiti. Turnus rex Rutulorum, cui pacta Lavinia ante adventum Aeneae fuerat, praelatum sibi advenam aegre patiens simul Aeneae Latinoque bellum intulerat. Neutra acies laeta ex eo certamine abiit: victi Rutuli: victores Aborigines Troianique ducem Latinum amisere. Inde Turnus Rutulique diffisi rebus ad florentes opes Etruscorum Mezentiumque regem eorum confugiunt, qui Caere opulento tum oppido imperitans, iam inde ab initio minime laetus novae origine urbis et tum nimio plus quam satis tutum esset accolis rem Troianam crescere ratus, haud gravatim socia arma Rutulis iunxit. Aeneas adversus tanti belli terrorem ut animos Aboriginum sibi conciliaret nec sub eodem iure solum sed etiam nomine omnes essent, Latinos utramque gentem appellavit; nec deinde Aborigines Troianis studio ac fide erga regem Aeneam cessere. Fretusque his animis coalescentium in dies magis duorum populorum Aeneas, quamquam tanta opibus Etruria erat ut iam non terras solum sed mare etiam per totam Italiae longitudinem ab Alpibus ad fretum Siculum fama nominis sui implesset, tamen cum moenibus bellum propulsare posset in aciem copias eduxit. Secundum inde proelium Latinis, Aeneae etiam ultimum operum mortalium fuit. Situs est, quemcumque eum dici ius fasque est super Numicum flumen: Iovem indigetem appellant.
„Később az aborigo és a trójai nép háborúba keveredett egymással. Turnus, a rutulusok királya, aki Aeneas megérkezése előtt jegyben járt Laviniával, rossz néven vette, hogy mellőzik a jövevény kedvéért, és háborút üzen mind Aeneasnak, mind Latinusnak. Az ütközetből egyik hadsereg sem került ki kívánsága szerint: a rutulusokat legyőzték; a győztes aborigók és trójaiak viszont elveszítették vezérüket, Latinust. Ezért Turnus és a rutulusok, nem bízván többé a dolgok jobbra fordulásában, elmenekültek az etruszkok virágzó és gazdag földjére, azok királyához, Mezentiushoz, aki Caere dúsgazdag városában tartotta székhelyét. Mezentius kezdettől fogva nem nézte jó szemmel az új város keletkezését, most pedig úgy vélte, hogy a szomszédság számára semmiképpen sem biztonságos, sem a trójai település növekedése, miért is habozás nélkül szövetséget kötött a rutulusokkal.
Aeneas nem akarván annyit háborúskodni, s hogy az aborigók szívét megnyerje, nemcsak az övéivel azonos jogokat adott nekik, hanem latinnak nevezte el mindkét népet, hogy mindannyiukat egyformán hívják ezentúl; ettől fogva az aborigók odaadása és Aeneas király iránt való hűsége nem maradt el a trójaiak mögött. Ε rokonszenvben s a két nép napról napra szorosabb egybeolvadásában bízva – noha Etruria hatalma úgy megerősödött, hogy nevének híre nemcsak a szárazföldet, de a tengert is az Alpoktól a szicíliai szorosig, egész Itáliát széltében-hosszában bejárta – Aeneas ugyan falak mögé vonulva is visszaverhette volna a támadást, mégis nyílt csatába vezette csapatait. Szerencsés ütközet volt ez a latinok számára, s egyben Aeneas utolsó tette halandó életében. A Numicus folyó partján nyugszik, akárkinek kell is ezután mondanunk; Juppiter Indigesnek nevezik.”
Az előadásból figyelemre méltó, hogy a venétek és az etruszkok ősei hasonló időben és nagyjából azonos területről érkeztek későbbi hazájukba. A vendekről és etruszk kapcsolataikról korábban már idéztük Harmatta háromrészes tanulmánysorozatát (a nyelvi összefüggésekről majd később).
Livius elbeszéléséből szépen kibontakozik az etruszk etnogenezis lényege is: az elő-ázsiai bevándorlók a késő bronzkorban minden bizonnyal egy fejletlen szubsztrátumra telepedtek rá Itáliában, és ezt az őslakos népességet rövid úton megszervezték. Az aborigines értelme tehát minden bizonnyal 'kezdettől létezők', nem pedig 'Boréasz (Észak) szülöttei', mint azt a grékocentrikus szemlélet képviselői javallják.
... az etruszk-hellén mondák hitelét a régészet megerősíteni látszik... Az Ílion elestét követő Kr. e. XII. század ui. csakugyan az az időpont, amikor nagy tömegek vándoroltak a félszigetre (Proto-Villanova-, ill. Villanova-kultúra).
A trójaiakat ma már elég egyöntetűen lúvi nyelvűeknek tartja a kutatás (ezt Calvert Watkins bizonyította elsőként, l. The Language of the Trojans, in: Machteld J. Mellink szerk.: Troy and the Trojan War – A Symposium Held at Bryn Mawr College, October 1984; Bryn Mawr, 1984, 45–62. o.), ami az etruszkhoz tudvalevőleg igen közel áll.
Lavinium egyik kikötőjét ráadásul Troiának hívták, s neve TRVIA formában olvasható egy innen származó etruszk oinokhén a Kr. e. VII. század végéről.
Iam primum omnium satis constat Troia capta in ceteros saevitum esse Troianos, duobus, Aeneae Antenorique, et vetusti iure hospitii et quia pacis reddendaeque Helenae semper auctores fuerant, omne ius belli Achiuos abstinuisse; casibus deinde variis Antenorem cum multitudine Enetum, qui seditione ex Paphlagonia pulsi et sedes et ducem rege Pylaemene ad Troiam amisso quaerebant, venisse in intimum maris Hadriatici sinum, Euganeisque qui inter mare Alpesque incolebant pulsis Enetos Troianosque eas tenuisse terras. Et in quem primo egressi sunt locum Troia vocatur pagoque inde Troiano nomen est: gens universa Veneti appellati. Aeneam ab simili clade domo profugum sed ad maiora rerum initia ducentibus fatis, primo in Macedoniam venisse, inde in Siciliam quaerentem sedes delatum, ab Sicilia classe ad Laurentem agrum tenuisse. Troia et huic loco nomen est. Ibi egressi Troiani, ut quibus ab immenso prope errore nihil praeter arma et naues superesset, cum praedam ex agris agerent, Latinus rex Aboriginesque qui tum ea tenebant loca ad arcendam vim advenarum armati ex urbe atque agris concurrunt. Duplex inde fama est. Alii proelio victum Latinum pacem cum Aenea, deinde adfinitatem iunxisse tradunt: alii, cum instructae acies constitissent, priusquam signa canerent processisse Latinum inter primores ducemque advenarum euocasse ad conloquium; percontatum deinde qui mortales essent, unde aut quo casu profecti domo quidue quaerentes in agrum Laurentinum exissent, postquam audierit multitudinem Troianos esse, ducem Aeneam filium Anchisae et Veneris, cremata patria domo profugos, sedem condendaeque urbi locum quaerere, et nobilitatem admiratum gentis virique et animum vel bello vel paci paratum, dextra data fidem futurae amicitiae sanxisse. Inde foedus ictum inter duces, inter exercitus salutationem factam. Aeneam apud Latinum fuisse in hospitio; ibi Latinum apud penates deos domesticum publico adiunxisse foedus filia Aeneae in matrimonium data.
Ea res utique Troianis spem adfirmat tandem stabili certaque sede finiendi erroris. Oppidum condunt; Aeneas ab nomine uxoris Lavinium appellat. Brevi stirpis quoque virilis ex novo matrimonio fuit, cui Ascanium parentes dixere nomen.
„Ismeretes, hogy Trója eleste után általában kíméletlenül bántak a város lakosságával; két férfi volt csupán, Aeneas és Antenor, akire az achivok – valamely ősi vendégbarátság jogán, s mivel ők ketten mindig a béke helyreállítását és Helena kiadatását kezdeményezték – egyáltalán nem alkalmazták a hadijog szabályait. Antenor különféle kalandok után érkezett meg az Adriai-tenger legmélyebben fekvő öblébe nagyszámú enetus kíséretében, ezeket lázadás folytán Paphlagoniából kiűzték, és Trója falai alatt elveszítvén Pylaemenes nevű királyukat, lakóhelyet és vezért kerestek maguknak; elűzték a tenger és az Alpesek között lakó euganeusokat, ezt a területet az enetusok s a trójaiak foglalták el. A helyet, ahol először partra szálltak, Trójának nevezték el, innen veszi a nevét az egész vidék is, a népet pedig egyetemesen venetusnak nevezték el. Aeneas viszont, akit otthonából ugyancsak ez a csapás űzött el, de a sors nagyobb hatalom megteremtésére vezérelt, először Macedoniába érkezett, honnan hazát keresve Szicíliába vetődött, majd innen továbbhajózva Laurentum földjét foglalta el. Ennek a helynek is Trója a neve. A trójaiak, mivelhogy véget nem érő bolyongásaik közben fegyvereiken és hajóikon kívül semmijük sem maradt, partraszállásuk után zsákmányt szereztek maguknak a vidéken; ezért Latinus király és az aborigo nép, a terület akkori urai, fegyvert fogván, összesereglettek a városból s a szántóföldekről, hogy a jövevények támadását visszaverjék. Ettől kezdve kétfajta hagyomány maradt ránk: némelyek azt állítják, hogy Latinus vereséget szenvedvén a csatában, békét kötött, majd rokoni kapcsolatot létesített Aeneasszal; mások szerint pedig csatarendbe sorakoztak, s már-már harsant is a trombita, midőn az előkelőségek kíséretében előlépett Latinus, és beszélgetésre szólította az idegenek vezérét; megkérdezte tőle, hogy miféle nép az övé, honnét jött, milyen balsors űzte el hazájából, és mit keres itt a laurentumi földeken; mikor megtudta, hogy trójaiak, vezérük Aeneas, Anchises és Venus fia, hogy tűzvész pusztította hazájukból menekültek, lakóhelyet s város alapítására alkalmas földet keresnek, megcsodálva a népnek és vezérének nemességét, valamint háborúra és békére egyaránt készséges indulatát, jobbját nyújtotta, ekképpen pecsételve meg eljövendő barátságukat; ezután a két vezér szövetségre lépett, a két hadsereg pedig üdvözlettel köszöntötte egymást; Aeneas Latinusnál járt vendégségben, s ott történt, hogy Latinus a házi istenek színe előtt az állami szövetséget családi szerződéssel kötötte össze, feleségül adván leányát Aeneashoz. Ez az esemény végül is megerősítette a trójaiakat reményükben, hogy végleges és biztos lakhelyre találtak, és most már véget ért bolyongásuk. Várost alapítanak; Aeneas a várost felesége nevéről Laviniumnak nevezi. Új házasságából csakhamar fiúgyermek jött a világra, akinek szülei az Ascanius nevet adták.”
"Kiderül belőle, hogy Hattušašban például 36 májmodellt találtak..."
Morris Weiss, M.D. Clinical Professor of Medicine Department of Medicine University of Louisville School of Medicine Fellow – American College of Physicians Fellow – American College of Cardiology Fellow – American Heart Association
This brings us to making a few observations on the art of observing the viscera, especially the liver called extispicium. In divination this is of great importance. The term haruspex of divination of the liver comes from the Chaldean word for liver, har. The Hittites who controlled Syria and Mesopotamia in the 2nd half of the 2nd millennium B.C transmitted this concept. Clay models of livers with cuneiform inscription are from Chaldea and the Hittite capital of Bogaz-Kevi. These are considered the inspiration or the famous bronze liver of Piacenza of the 3rd century B.C. (22,40,31,65,78) This is a templum or temple in the form of a sheep’s liver divided into sectors each with the name of the divinity. This artifact was used as a teaching tool for the art of haruspex. Each sector corresponds to a region in heaven inhabited by the divinity named. The liver is also divided into parts similar to the celestial temple. A pars familiares and pars hostilis corresponds to the right and left of the observer. The fissum is an incision limiting the parts. There is a captus jecinoris or protuberance as seen in sheep and cattle livers. The fibrae are the borders of the liver. Each part apparently had its own special function, but little is known of this. The historical relationship between the Etruscan liver and those found in Asia Minor has been the subject of much debate. Giuseppe Furlani discussed this subject in depth at the First International Etruscan Congress (1929) in Florence. Furlani concludes we cannot with those founding Asia Minor, but some relationship surely seems to be present especially if the Oriental origin of the Etruscans is believed. (25,28)
The liver is used for divination because the ancients considered this organ the seat of the soul. The liver, not the heart, was considered the central vital organ even among the Greeks, Romans and Hebrews in early period of these cultures. The Babylonian priests studied in detail the anatomy of the liver. Several writers have discussed these anatomic details including Jastrow, Korte and Thulin. The Etruscans as noted in Greek and Roman writings used a similar system of studying the liver for divination. The bronze liver of Piacenza is direct evidence of Etruscan involvement but no historical documents survived. The markings on the liver are similar to the Babylonian livers and it is difficult not to definitely link the two but, as discussed above, this cannot be said with certainty. The Romans took their system from the Etruscans as Cicero mentions (De Divinatione, I, ii, 3.). (74) In fact, until late in the Roman Empire augers were imported from Etruria. Greek hepatoscopy is assumed to be a direct connection with Babylonian and not as a result of cross-fertilization with the Etruscans. (27)
When it became important what the gods had in mind for an individual or for a city or country, divination to the liver of a sacrificial animal was employed. Invariably the animal used was a sheep. Why this animal was chosen is not explained. When the invoked god accepts the animal offered to him, the two are assimilated. The soul of the god and the soul of the animal are as one and thus, if you know one, you know the other. Thus, if you can read the liver you can enter the mind of the god. Since the gods control the future the divination can thus predict the future. I dwell on this point because in liver divination, which dates to the earliest human historical records of 3000 B.C., we see the beginning of anatomic study. The Etruscans system of divination was highly developed leading Bouche-Leclercq to say “the study of the liver is the highest art.” The Piacenza liver like the clay model of a liver in the British Museum from the Hammurabi period of about 2000 B.C. seemed to by training models, perhaps for novices studying for the priesthood. (29,30) Further proof of the importance of the Etruscan augury is seen in the augur portrayed on the mirror as originally presented in Korte’s publication. Tabanelli has extensively surveyed ancient Roman writings for references to Etruscan divination practices. An outline of these citations is included if the reader is desirous of further analysis of this subject.
Cicero: De Divinatione I, 13,16,32,42,53,58,118
II, 12,13,15,16,26,28 (88)
Tacitus: History II, (89)
Pliny the Elder: Natural History XI, 190 (90)
Celsus: De Medicina Lib. IV, Chp. 1
Tibullus: Elegie I, 8,3
II, 25
III, Ch. 4, V. 5
Pausanias: IV, 2, 5
Ovid: Fasti IV, 907, 935
Metamorphosis XV, 790,794
Fronto, Marcus Cornelius: Ad Vsrum II, 8
Seurvio: Georgiche I, 120
Properzio: Carmi IV, I 104
Pliny The Younger: Epistle II, 20
Lucian: Phantalla I, 622
De Bello Civili I, 584
Pharsalia I, 626, 622
Plutarch: Alexander, 73
Cimone, 18, 15
Sulla XXVII, 6
Arato, 43
Arian: Anabasis VII, 18,2
Livy: Story of Rome VII-X, 1
XXII-XXIII, 13
XXIV-XXVII, 13
Valeria Massimo: Factorum A-C Dictorum Mirabilium I-VI, 9
Seneca Oedipus, 357, 359, 360, 362
Euripides, Le Feni Cie, V. 1255
(A templum eredetileg az etruszk papok által a földre és a levegőbe rajzolt kör volt, illetőleg az általa határolt "szent" területnek a neve, amelyen belül a megfigyeléseiket végezték.)
Időközben akadályok léptek fel itt e topikban való szereplésemmel kapcsolatban.
Többet ide nem írok! Mivel engem kizárólag az írástörténeti, Mario Alinei általiak érdekekelnek az etruszkokkal kapcsolatban ,ezért nyitottam egy ezirányú topikot!
Az általad közölt saját honlapodon is szívesen megosztom gondolataimat és örömmel veszem a te általad oly gazdag ismereteidet, tudásodat!!!
üdvözlettel pergynt3
--------------------------->>
Kedves pergynt3!
Nem nagyon értem miért nem írhatsz tovább ebbe a topicba, de ha tényleg így van, akkor sajnálom. Biztosan láttad, hogy a www.etruscology.info, címéhez híven, csak hivatkozásokat (linkeket) tartalmaz. Bárhol megjelent cikkeidet természetesen szívesen belinkelem, amennyiben elküldöd a szükséges információt (email-címem az adatlapomon). Ez mindenki másra is vonatkozik.
A honlap még alakulóban van. Nemsokára egy link, kép vagy könyv adatait a honlapról lehet majd elküldeni nekem, amit ellenőrzés után beköttök a rendszerbe.
A jelen fórum, de az általad tegnap indított Az etruszk szövegek titkai c. fórum is már fenn van a listán.
A vászonkönyvön lévő szöveg esetében a Bodroghy által közölt eredeti, átrajzolt és lehetséges fordítás korrektül együtt szerepel!
Ezzel nincs mit igazán kezdeni, különösen úgy hogy a piros kiemelések miért vannak ott például?
---------------->>
Na látod, mondtam hogy segít!
A fent idézett szövegrész (VSTE TVE NARA TV PVSE 8AbE (8AGE) 8ETV: SECA KaNE: øERI (PHERI): PVNI:) nem a harmadik eugubini tábláról, hanem a második B oldaláról van, amint a itt látható fakszimilén is meggyőződhetsz:
Mint már az előbbi hsz-ban mondtam, a táblák nem etruszkul vannak írva hanem umberül (lingua umbra) (és részben latinul). A második tábla megfejtését itt http://www.irdau.org/irdau/antichi_umbri/tavole_iguvine/tavIIb.asp találod és ugyanezen a webhelyen a többi tábla leírását, fényképét, fakszimilét (a IIB tábla fakszimile hibásan van az IA tábla fakszimiléhez linkelve) és megfejtését is. A legtöbb szakember véleménye szerint Mel Copeland megfejtése hibás.
I. Szauromatész boszporuszi király érméje (nummus v. sestertius)
Robert Drews
Fasces-ábrázolás Marcellus színházának külső falfelületén
Stephen Langdon
Szumír bal 'uralkodás, uralom'
Az etruszk fasces
Tulajdonképpen a fasces is egy ilyen méltóságjelvény volt, csak ezen a bárd egyik élét már elhagyták (a szó ilyen értelemben plurale tantum, magyarra 'vesszőnyaláb'-ként szokás fordítani). Kezdetben az etruszk városállamok királyai előtt hordozta egy hivatalnok.
Az etruszkok 
"Népek szemétdombja"...
Pupluna/Fufluna - Paphlagónia ?
Caere, ancient city of Etruria, c.30 mi (50 km) N of Rome, Italy, at the site of the modern Cerveteri. Although a few miles from the sea, it had ports at Alsium (near modern Palo) and Pyrgi (modern Santa Severa). During the 7th and 6th cent. B.C., Caere reached the period of its greatest prosperity. The cemeteries have been excavated, and the monumental tumuli have yielded vases, pottery, and other art objects, revealing much about Etruscan civilization.
Titus Livius
= Ab Urbe condita libri I–XXX
