nyilván mindenki aki TÉNYLEG megnézte a meccseket, és nem csak sörmámorban fürdött, esetleg csajoknak akart villantani utolsó szarszánalmas módon valami ócska mulatóban, elismeri, hogy ez az útszéli cigány kupecekből összeállított "spanyol " "válogatott" kurvára nem érdemelte meg az elsőséget.
mindenki, aki ért a futballhoz, tudja, érzi, hogy mely csapatnak kellett volna győznie, kár, hogy az UEFA nem így akarta...........
Mert azt hangsúlyozom ki, amit akarok - például a két évvel ezelőtti szereplésüknél az ausztrálok elleni kamutizit (de a szerencsés sorsolás sem a németek kiváltsága). Magad részéről szintén azt nézel, amit akarsz.
Meglepő lesz, de magyarként a magyar válogatott felé húz a szívem, a többi közül van szimpatikus és kevésbé szimpatikus. Az olasz és az angol a két kategória közé esik, közömbösek és felejthetőek.
Jó, legyen, de az elitet ugrasszák össze ebben az időszakban, és kiegyensúlyozott sorsolással. A t..öm kivan azzal, hogy a házigazda - kivéve a 2000-es hollandusokat - kedvéért gyenge csoportokat hoznak létre. Ez már nem véletlen. És mi ez a hülyeség a döntőig elkülönülő kát ággal úgy, hogy az egyik sokkal gyengébb, és azon vannak a házigazdák? Akár 2002-ben lennénk. Rossz úton járunk.
A spanyol sajtó is lehúzta Ballackot, méghozzá becsmérelve, teljesen igazságtalanul. Így tették ezt Buffonnal is, felháborodva egy 0-0-ás meccs után, hogy Cannavaro a honfitársát jobb portásnak tartotta a meccs előtt, mint Casillast. Állítólag arrafelé csak a sajtó ilyen, a hétköznapi emberek nem. Szerintem a fórum spanyol fanjai írnak a Marcába és az AS-be.
Ez a torna meg két éven keresztül tart. Ezért is nem nyerhettek például az angolok. Vagy a franciák és az olaszok, akik ebben a két évben rossz úton jártak a csapatépítésben.
El kell fogadjuk a véleményét. Matthaust meghallgatuk ahogy az EB alatt a játékszervezésről beszélt, Zomborinak is adnunk kell a véleményére, ha az alibizést elemzi. Ki mihez ért...
Hülyeség azon vitatkozni, megérdemelten nyertek-e a spanyolok. A válasz, igen. Mindig ez lesz a válasz, amíg valaki komoly bírói segítség nélkül nyer, függetlenül a sorsolástól. Ha a németek nyertek volna vasárnap, akkor nekik kellene most gratulálni. Egyszerűen rossz a szisztéma. Lehet, hogy jobb lenne egy BL rendszerű torna, ami egy éven át tartana?
Már többször is olvastam tőled, hogy az olaszok utolsó 4 szereplését hangsúlyozod, amivel alig titkoltan azt szeretnéd bebizonyítani, 2 éve véletlenül nyertek. Miért nem az utolsó 5 eseményről beszélünk? Tudom, ne is válaszolj!
Én inkább az utóbbi 10 évet nézném: 1 világbajnoki trófea, egy Eb ezüstérem, 2x a negyeddöntőben estek ki szétlövésben a későbbi győztessel szemben, egyszer bírói hibák sorozata miatt búcsúztak, akár a spanyolok, másik alkalommal pedig 5 ponttal estek ki a csoportból.
Ha a játék kedvéért a németek utolsó 4 tornáját néznéd, úgy tűnne, jobbak voltak az utóbbi időszakban, mint Del Pieróék, pedig nem így van. Az elmúlt 10 évben játszottak ők is két döntőt, de egyiket sem nyerték meg, közben pedig 2 EB-ről nyeretlenül kullogtak haza. A két döntős szereplés esetén is felszisszent a világ, hogy lehet valakinek ilyen szerencsés sorsolása.
Most nézzük az angolokat, mivel úgy látom, arra húz a szíved: az utóbbi 4 tornából háromra jutottak ki, és mindig egynél többször nyertek meccset. Jobbak, mint az olaszok. :-D
OFF: Javaslom mindenkinek, fogadjon az angolok világbajnoki címére, hiszen mostanában örök lúzernek tartott klasszikus focinemzetek aratnak! Ezen kívül - most szerény leszek :-) - szakmai érvként megemlítem, hogy végre jó edzőjük van, és a nagy játékosaiknak ez lehet az utolsó dobása.
Mer ki volt a legjobb szted? A portugál és olasz csapat meg se közelítette azt a szintet, amit a spanyolok toltak.. Ez túl evidens ahoz, hogy vitázni kelljen róla.
Érdemes visszaolvasni az olasz topikban, hogy a csoportmeccsek során miket irkáltak Pirlo-ról. A legfinomabb vélemények szerint is egy lassú kerékkötő szar volt, akit már ki sem kellett volna vinni az EB-re :) Persze mindig az a játékos a legjobb, aki éppen nem játszik. Donadoni (szerintem helyesen) felmérte, hogy a spanyolokat csak masszív védekezéssel lehet megverni. Azzal kalkulált, hogy a világklasszis kapusa megfog legalább 1 tizenegyest (bejött), a többiek meg úgy rúgják majd mint a VB döntőn (nem jött be). Tudták, hogy nyílt játékban nincs esélyük, ezért meg sem próbálták.
A török szurkolók is érvelhetnének, de egytől sem hallottam, hogy hiányzott Volkan, ha Ő ott van akkor EB győztesek lehetnek. Csak az olasz szimpatizánsok próbálnak érveket hozni mi lett volna ha.
Akkor én most azt mondom a franciáknak az a 10 perc hiányzott. Cáfold meg! Feltételezés mindkettő. Honnan tudod mi lett volna ha játszik. Ilyenről kár is vitázni.
senkinem írta h B csapat, nem az. attól h hiányzik 2 ember még nemlesz B. De mégsem teljes A. Hamár a betüknél tartunk. A horvát és portugál példa rossz ide.
Az a közös vonás, hogy soha nem fogják emlegetni ki játszhatott ki nem. Csak a tények lesznek leírva.
Most akkor jöhetnének a francia szurkolók is, ha Zidane a pályán maradhat a VB döntőn feltehetőleg megverik az olaszokat és megnyerik a VB-t. Ez is olyan feltételezés mint a mostani eset, ha Pirlo játszhat...
Igen, és többek között a spanyolok azért emelkedtek ki a mezőnyből, mert náluk az egész keret bivalyerős volt. A kényszercserék vagy egy-egy játékos kiesése meg sem látszott rajtuk.
És milyen közös vonás van egy barátságos meccs vagy egy már tét nélküli csoportmeccs és egy negyeddöntő között?
A legjobb olasz játékos nem játszhatott a spanyolok ellen, ez egy tény. Az is, hogy saját hülyesége miatt történt ez meg, és az is, hogy a kutyát nem érdekli, ki játszott, ki nem, csak az eredmény számít.
1986-ban mikor a magyar válogatott 3-0 ra megverte a brazilokat akkor sem azt írta a sajtó, hogy Magyarország -Brazilia B 3-0 vagy tévedek?
De ha nem akarunk a kőkorszakba vissza menni a mostani EB-n sem a Horvátország B csapatata verte meg a lengyeleket hanem Horvátország , mint ahogy nem Portugália B játszott Svájc ellen hanem Portugália.