ja, ha nem nagyon bizalmaskodnának a romákkal akkor lehet, hogy kevesebb lenne a konfliktus.
Kirekesztő! Belőled a többségiek kirekesztő és megalapozatlan előítéletei beszélnek, pedig ez az elsődleges oka a többszörösen szegregált másság tarthatatlan helyzetének.
ps. A liberális és toleráns gyakorlat az állatvilágban végzett kísérletekkel is igazolható. Azok a csimpánzok, melyek nem a vadvilágban nőttek fel, hajlandóak voltak kézbe venni a gumiból készült műkígyót, míg vadonból befogott társaik erre semmilyen presszió hatására sem voltak hajlandók. Ebből is látszik, hogy a kirekesztés tanult dolog, mivel a fogságban felnevelt csimpánzok nyitottak voltak és befogadók, nem befolyásolták magatartásukat családból hozott téveszmék, a megalapozatlan előítéletek, ezért értelmes lényekhez méltó toleráns gyakorlat jellemzi reakciójukat.
Durva, bár szerintem azért nem minden mondata igaz ennek az írásnak. "füvet nyírt a betolakodó gazda," Ennek a félmondatnak az igazságtartalma például erősen megkérdőjelezhető. :-)
Az is ő volt ? aki kiadott egy lakást - aztán kapott egy levelet az Esélyegyenlőségi Hivataltól hogy magyarázatot várnak arra miért nem a cigány jelentkezőnek adta ki.:) Ha jól emlékszem még válaszolni is lusta volt.:)
A zanza: meghatalmazott az akkor még csak leendő nejem, hogy hosszas távollétében adjam ki a lakást. Untam a további keresést, és aszontam Énkének, aki kettőnk közül az előítéletesebb és rasszistább, hogy egyszer az életben nekem is lehet igazam. Nem lett.
Ami roppan érdekes, úgy tűnik e szelekciós nyomás még a szadifan homo sapiensek esetében is működik. E kivételes folyamat leírását Indexes olvtársunk prezentálta, figyelemre méltó kísérletét dokumentálta, ezért a köz számára is hozzáférhető. Időrendben közkincsé teszem itt is:
"nem tudják eladni a cigányok miatt filléres értékűre csökkent ingatlanjaikat."
Érdekes mód ezt tagadta az elmúlt 5 évben a falubeli liberina képviselő. Akkor a faluból többen kifogásolták, hogy a patak mellett kapott szociális lakást egy cigány család, hasonló indok hangzottak el mint itt (lopnak, koszosak, hangosak és ki az a hülye aki megveszi azok házát akik el akarják adni ott stb.) és hasonló érvek hangzottak el a cigányok mellett mint itt. Mindenki rasszer fasiszta volt (nem elírás, így mondta, videjó van róla..., mint mióta bevettük azt, hogy az összes döntés videjóra kerül). érdekes mód a dolog megváltozott a tegnapi nap folyamán. A pataksori ingatlanokat eladta a falu, házhelyek lettek kialakitva a soron végig. Felmerült a kérdés: mi legyen az Orsós familíával? Utcára nem kerülhet, kitelepíteni nem lehet őket Kubába stb. Ezen rágódtak a képeket viselők két hónapot, a liberina harcos mentalitással védte a jogoka, ombucmanó, újság, rasszizmus, nácizmus és fajirtás is előkerült. (van videjó róla).
Aztán kitaláltam, se nem vagyok képviselő, se nem vagyok okos, talán ezért jutott az eszembe: nekem van egy lakatlan házam, amit szívesen kiadnék nekik, helyileg sem kell sokat költözni, mert a régitől pár száz méter, jó környék, liberina képviselő lesz a szomszéd, a másik oldalon pedig a liberina képviselő hölgy építési telke van, amit el akar adni, meg is van hirdetve, a kert (nem nagy 400nöl+ ugyanekkora udvar) pedig a liberina képviselő gyümölcsösével hátulról határos. Szóval ideális hely. Na ilyen szép helyre fog költözni az Orsos família, mind a 12 fő.
Mivel nem Nyirmihálydiban van az ingatlan, van külső és belső klotyó is :)
Én még nem láttam olyan mérges embert mint azt a nőt. Előbb szó szerint halottfehér lett, majd vörös, már attól féltem hogy valóban komolyan baj lesz és ott helyben megüti a guta. Minden érvet felhozott, hogy miért nem jó az a ház, drága a bérlet (10e+rezsi, két év emelés nélkül, zárt futamidő), messze az iskola, ha eső van, akkor nedves, ha száraz idő akkor száraz az udvar, szar a szerződés stb.
A szent nagyképet viselő testület egy szavazat ellenvetés mellett meg is szavazta a dolgot.
Hétfőn megyünk aláírni a cigány önkormányzattal a szerződést (nem akartam, hogy a faluval legyen szerződés, így a falu a cök-nek utalja a rezsi és bérletit, az tovább nekem, a kárfelelősség sem a falué, hanem a bérlőé stb.) Ráadásul a cök is jófiú lesz, tudja mutatni, hogy tett valamit.
A gittrágás után mikor már nem ment a videjó olyant kaptam... a magyar szókincs nagyon bő és találékony.... Állítólag tönkretettem a családját, a telke felét sem éri így, a tulajdona is veszélyben van, a gyümölcsöst letarolják, mint a sáskák (én még soha nem láttam sáskát aki letarolt volna egy gyümölcsöst...) a kislány is veszélybe kerül. Micsoda emberek vannak, ti találkoztatok ilyennel, aki ezeket hazudja a cigány (még ott sem lévő) szomszédra? Hm... eszem nincs, hogy miért ilyen előítéletesek egyesek.
De olyan jól esett, hogy kiharcoltam, hogy egy jó helyre kerüljenek azok a kis roma purdék, végre rendes házban lakhatnak, nagy udvar, ahol lehet játszani, a kert meg elég arra, hogy a konyhára termeljenek, bár a gyümölcsös öreg, de még egy darabig bírja,.. Mindenkinek kívánom, hogy tudja meg milyen érzés az, hogy beteljesedik az álma: segít valakinek.
A kedves bérlők jól érzik magukat, szeretik a szomszédot, mert van elég fa az udvarán, meg kostoló is jutott a disznóölésből, bár csak a náci gyanús szomszédasszonyuk állítja, hogy a füstölőből a szegény kisebbségiek vitték el a kolbászokat.
Amúgy összetartó család, mert télvíz idejére megszaporodtak pár idegenlégióssal, de ez nem is baj, annál szebben tudják a portát rendben tartani és ápolni a jószomszédi kapcsolatot.
A kedves liberális képet viselő tyúk pedig élvezheti a kultúrát, a szeretetet és azt amiről kb 10 évig papolt. Amúgy a hírekben szeplő esetekhez képest valóban normálisan viselkednek, pont ahogy azt vártam: liberina és a kedves szülei megismerik a cigány kultúrát, a ház állaga kezd annyira romlani, ahogy gondoltam. A CKÖ pedig rendesen fizeti a bérleti díjat.
Gondolhatod, hogy dúl a szerelem... Az amúgy eredeti populáció háromszorosára duzzadt és a WC két hete el van dugulva (a bérbevevő feladata a karbantartás) így a szomszéd kertjébe járnak. Eperszezonnak vége, a meggyfák is leszedve (soha nem értettem meg, hogy miért üvöltenek a rasszer parasztok, ha a dolgos nép segít nekik meggyet szedni, fűrésszel)
Egyébként lehet, hogy túllőttem a célon, mert pár hagyományos kulturával rendelkező egyed is csatlakozott, mint "rokon", és valóban csak arról volt szó, hogy leszívassam a liberina asszonyt és nem arról, hogy ennyire tönkretegyem. De annak örülök, hogy sem a telkét, sem a házát nem tudta eladni, mert mindegyik vevő csak megnézte és nem jött vissza. Mi lehetett az oka? :)
A házat szépen lelakták, nem is kell mondanom, kíváncsi vagyok milyen lesz egy év múlva...
mi koze az előítéletnek (rassziszmusnak) ahhoz hogy vki egy bizonytalan jogi megitelesu uzletbe/helyzetbe megy bele?
Egyszerű, az előítélet a törzsfejlődésben magasabb fokon álló, a tanulásra és kommunikációra képes fajok sajátja, a túlélési esélyeiket növelik ezzel.
pl. A csimpánzok már egy ártalmatlan sikló feltűnése esetében is riadót fújnak, pedig nem mérgeskígyóról van szó, vagyis fölösleges. De, mégiscsak az van, az evolúció jutalmazza az efajta viselkedést, inkább a túlzott óvatosság, mint a semmilyen.
Magyar család életét fenyegették Galgagyörkön a helyi cigányok (számomra azok a romák, akik dolgoznak, becsülettel nevelik gyerekeiket, s akik mellesleg szintén cigánynak titulálják a minimális mércét meg nem ütő társaikat). A család segítséget kért ahhoz, hogy kimeneküljenek a saját házukból. A média ferdít, ismét a megszokott koreográfia.
algagyörk festői tájon épült falu. Dimbes-dombos, kedves környék, mely talán igazi „nyugalom szigete” is lehetne. És itt a bökkenő. Hogy csak lehetne. Ugyanis a hétvégén csattant a sokéves elodázott megoldás, tetőfokára hágott az igazságtalanságok sorozata, és két családnak hever romokban az élete. Mert csak az maradt nekik, a puszta életük.
Kezdjük a legelején. A család 2005-ben beleszeretett a kedves kis környékbe. Megvásárolták az ingatlant, mely egy nagyobb, önálló házból állt, illetve rendelkezett egy kicsi, amolyan „nyárikonyha” rendeltetésű épülettel, melyben laktak ugyan, de értelemszerűen a tulajdonossal együtt költöznek ők is. Elvileg. Gyakorlatilag ráköltöztek a családra, az Önkormányzat szerint természetesen folyamatban van a kiköltözés, kis türelmet. A türelem 3 évig tartott, miközben a kicsi épület lakói nemhogy fogytak volna, de még szaporodtak, a gyermekáldást is ott ünnepelték, fenntartva, hogy az ám az ő házuk, nekik joguk van benne élni. A tulajdoni lapon természetesen említve sincsenek, a kizárólagos tulajdoni jog a P. családot illeti. Ettől függetlenül P.-ék türelmesek voltak, várták a törvény lépését ezügyben, hogy-és ezt nagyon jól jegyezzük meg- a SAJÁT, megvásárolt ingatlanából költözzenek ki az önkényesen gyökeret eresztett lakók. Nem elhanyagolandó körülmény az sem, hogy abban a pici, alig 20 m2-es helyiségben laktak öten-két felnőtt és három kicsi gyerek. A gyámhatóság nem kellene lépjen ezügyben?
A hosszas huzavona mégsem maradt eredmény nélkül, 2008 tavaszán megkapták az Önkormányzattól a várva várt nyilatkozatot, miszerint valóban az ő tulajdonukat képezi a melléképület is . Erre hivatkoztak ugyanis, hogy amíg nincs meg a nyilatkozat, senki nem tehet semmit. Hiába tulajdoni lap, hiába olyan apróságok, hogy az áramot a melléképületbe a nagy házból húzták át maguknak az önkéntesek életveszélyes megoldásokkal ( télen rázott a nagykapu, ha épp a toldás rálógott,az áramszolgáltatót is értesítették, de vállvonogatás volt a válasz,nem tehetnek semmit),amit hiába kapcsoltak le a tulajdonosok, lecsavarták a fém lapot, és visszakapcsolták maguknak. Tulajék meg fizették. A vizet szintén a tulajdonos fizette-volna, ha nem a beköltözők tépkedték volna szét a számlákat. Csak úgy. Mert az olyan jó hecc. Közös udvar, közös postaláda.
Aztán, hogy a tulajdonosok úgy érezték, végre megszületett az igazság, kérték a beköltözötteket, hogy akkor szépen békésen, háromévnyi potyázás után nézzenek maguknak másik lakhelyet, mert terveik vannak az épülettel. Talán ettől lett tele a pohár. És innen indul a kálvária: a beköltözött úgy gondolta, hogy két család lakik az udvarba, az egyiknek mennie kell. Mi lenne, ha a jól bejárt út szerint mégiscsak a tulajdonos menne?
Pokollá tették az életüket. P.-éknek van egy kutyájuk, amolyan család kedvence, gyerek helyett gyerek, köztudottan imádták a jóravaló ebet, tehát ő volt az első áldozat: füvet nyírt a betolakodó gazda, s valami megfoghatatlan szadizmustól vezényelve összeroncsolta a kutya pofáját, cafatokban lógott a hús rajta. Hatalmas bátorságra vall a kutyát a kerítésen keresztül összekaszabolni. Állatvédők, remélem, hallották Önök is!
A családfő a munkahelyén kapta a hírt, mi történt a kutyával, hazafelé menet szembetalálkozott az elkövetővel, aki szó nélkül úgy vágta fülön, hogy rohanhattak az ügyeletre, ahol kiderült: beszakadt a dobhártyája az ütéstől, azonnali beavatkozásra volt szükség. Feljelentés megtéve, az orvos hivatalból is megtette, hisz ez a kötelessége.
A műtét utáni lábadozás időszakában aztán felgyorsultak az események. Szombaton a P. család békésen nézte a televízióban a műsort- P.L. a műtét után nagyon óvatosan mozoghatott, hisz valóságos „barkácsmunkát” végzett az orvos, hamarosan következik az újabb műtét. Így nem maradt más, mint az tévénézés. És ekkor történt a következő incidens: hatalmas robaj az udvaron. P.L. és felesége csak az ablakból merték megnézni, mi történt odakint: az autójuk hátsó részét rommá zúzták. Azonnal kihívták a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve felvették a jegyzőkönyvet, és bevitték az elkövetőt a rendőrségre. Hozzátartozik a történethez, hogy vasárnap már otthon volt. De a tortúra itt nem ért véget, szombaton estefelé elkezdtek gyülekezni a ház előtt a cigányok, fenyegetőztek, ordibáltak, bedöntötték a kerítést kapustól. P.-ék mit tehettek volna? Ismét kihívták a rendőrséget. Csakhogy a rendőrség nem ment ki a helyszínre. Így-tekintve, hogy az életük volt veszélyben, és már kerítés sem állt a fenyegetőzők útjába- felhívta egy barátját, hogy segítséget kérjen. Az idegen érkezésére az utcán ordibálók szétfutottak. Ismét rendőrségi bejelentés. Mivel elcsendesedett az utca, a rendőrségi bejelentés megtörtént, a barát hazament.
Másnap már fényes nappal fenyegették őket életveszélyesen. Rengetegen gyűltek a házuk elé. Szomszéd településekről, erősítésképpen. Ne felejtsük el két, azaz kettő emberről van szó! Két embert fenyegettek tömegesen. Akkor hívta fel a Magyar Gárdát. Segítségüket kérte, hogy mentsék ki a SAJÁT házából. Az életüket mentették. Felfoghatatlan, hogy ide jussanak emberek.
A Magyar Gárda ki is ment a helyszínre, ahol azonban az utcát lezárták a rendőrök. Megkérték a Gárdistákat, ne menjenek még fel a családhoz, várják meg a rendőri erősítést Budapestről. Hát vártak. Merthogy a Gárdisták- a híresztelések ellenére törvénytisztelő állampolgárok. Igaz, türelmetlenkedtek időnként, hisz féltették a fennragadt családot. A falubeliek is odagyűltek, mentek volna fel ők is segíteni. Indulatokkal telten, nem is lehetett ez másként. Nem féltek a Gárdistáktól, nem titulálták őket sem nácinak, sem fasisztának. Lám, hiába mozgatnak meg minden követ az arra lehetőséget kapók, hiába a sokpénzes kampány, azért az emberek is érzik: ahol a Gárdisták, ott a fegyelem és a törvény is.
Közben az utca lakói, azok vendégei, rokonai, meghívottai jöttek-mentek autókkal, némelyiken rendszám sem volt, igazoltatás elmaradt valami oknál fogva, aztán feltűnt egy nagyobb terepjáró, alacsony kis raktérrel, többször fordult oda-vissza, a rendőrök szerint a gyerekeket mentették ki az utcából. Csakhogy az autóban nem ült gyerek, a raktérben pedig- mindösszesen 50 cm. magasságban meg nem fértek. Igazoltatás úgyszintén elmaradt.
Aztán- közel három órás várakozás után, megérkezett a várva várt erősítés Budapestről. És a hír, hogy menjenek haza szépen békésen a Gárdisták, ahogyan jöttek, mert épp most beszéltek a családdal, és OKAFOGYOTTÁ vált az ott tartózkodásuk, mivel a család nem is akar költözni. Egyetlen dolog maradt ki a számításból: a Gárdisták telefonon tartották a kapcsolatot a családdal. Fel is hívták nyomban őket, s P.-ék hüledezve hallgatták, honnan veszik a rendőrök ezt a hírt, illetve kicsit meg is ijedtek, nehogy otthagyják őket.
Nem húzom tovább a leírást olyanokkal, hogy végül csak hat Gárdistát engedtek fel civilben, a helyszínre érkező cigányjogi képviselő kérésére felvették az adataikat, hogy az utcán csoportokba verődve ordibáltak a cigányok nyomdafestéket nem tűrő trillákat a felérkezőkre, hogy a rendőrök folyamatosan a Gárdistákat figyelmeztették, hogy csak semmi beszólás…
Pakoltak. Életet mentettek. És ez nagyobb dolog, mint amit a legtöbb ember elmondhat magáról. Sok volt a holmi, nem tudtak mindent elhozni a kimentettek. Pár dolgot átvittek a szomszédhoz.
Hát a szomszédnak is menni kellett. Gyerekestől. Hullámokban fenyegették őket is a cigányok – „ezek elmentek,ne félj, te következel”-, innen nem idéznék szó szerint tovább.
A cigány szomszédok az utcából ordibáltak, hogy skinheadek voltak kint az éjjel, hogy megrongálták a tulajdonukat, hogy felgyújtották a házukat. Nos, egyetlen ház sincs leégve Galgagyörkön, az eső is ömlött…a plazmatévét éles lövedékkel lőtték át- magyarázta az egyik , miközben a háttérből váltottak a dolgon, miszerint nem is skinheadek voltak kint az éjjel, hanem ezek, ni-mutogatott a Gárdisták felé.
Én személyesen beszélgettem a P. családdal. Hosszú órákon át. Emberek. Dolgozó emberek. Egyszerűek, megtörtek. Pár éve boldogok voltak, hogy tudtak venni egy kicsike házat. Hogy lassan ezt is, azt is megjavítgattak rajta. Kicsit fásultak, talán még mindig nem ocsúdtak föl a történtekből. A puszta kis életük maradt, és a talán az újrakezdésre. De soha többet nem lesz olyan, mint volt.
Az viszont egyenesen botrány, hogy a híradások mindössze annyit tudtak felmutatni, hogy „valami szerelmi ügy a szomszéddal”. Szégyen. Szégyen, hogy kimaradt a híradásokból, hogy kb. száz cigány ordított és fenyegetőzött, hogy rájuk költöztek, hogy ellehetetlenítették az életüket, hogy a cigány jogvédő kiment azonnal, és nem kérdezte, ki volt a hibás, védte a sajátjait, és egyetlen egy magyar politikust sem láthattunk a kiüldözött család mellett. A Magyar Gárda állt ki mellettük, politikamentesen, emberségből, és tették mindezt úgy, hogy semmiféle haszon reménye nem lebegett a szemük előtt. Az ordibálók pedig nem győztek újabb és újabb okokat kitalálni, mi mindenük károsult. Mi történjen még, hogy végre nevén nevezzük a dolgokat, ha a Magyar Gárda rasszista, kirekesztő, akkor az ott dühöngő cigányokat miként lehet titulálni? Tulajdonképpen kinek kell megfelelnünk? Miért nem vonatkozik a törvény egyformán mindenkire?Miért hitték el készséggel, hogy a kiüldözött hölgynek afférjai voltak a szomszédokkal? Hogyan lehet így leegyszerűsíteni egy ekkora tragédiát, hogy valami szerelmi ügyecske?Hol van az objektív híradás, ahol mindkét felet meghallgatják?
Végpoén- mondhatnánk,ha nem lenne végtelenül szomorú-hogy P.L. urat ma becitálták a rendőrségre, mivel feljelentés érkezett ellene rongálásért.
Egyetlen kérdésemre nem tudtak válaszolni: hogyan tovább? Lehajtott fej és bizonytalan pillantások jöttek válaszul. Mert mit várhat a jövőtől két ember, aki ilyen szörnyűségeken kellett keresztülmenjen? Vajon van az optimizmusnak az a foka, amely életerőt adhat nekik?
Végül egyetlen kérdést még: ki fog a segítségükre sietni? Ki talál megoldást a helyzetre? Hölgyeim, uraim, eladó egy ház Galgagyörkön, a Rákóczi utcában, szívre tett kézzel: ki ad érte többet?
Véreim! Baj van. Ha visszaolvassátok ex_lx olvtárs eddig hsz.-eit, jóval az átlag feletti intellektust feltételeztek e nick mögött. Kizárt dolog, hogy az eredeti ex_lx olvtárs absztrakciós készségének birtokában a fent idézett cselekményre adja fejét.
Most megyek a moderákhoz, és feljelentem a bitorlót. Biztos vagyok benne, ex_lx account-ját valaki ellopta. De jó hamar lebukott, az elvetemült. Intézkedek:-)
"es a "fiatal csaladnal/ vs. elettarsak/" (akik belementek a lakott ingatlan megvasarlasaba) reklamaljanak"
Akkor megteszem: hülyék vagytok ti, hogy nincs előítéletetek? Pont olyan hülyék, mint én, aki albérletet adtam ki cigánynak (amiből persze többesszám lett távollétemben)? Megérdemlitek a sorsotokat.
Mindenesetre a történet röviden összefoglalva az, hogy egy magyar család kényszerült elmenekülni a tulajdonában lévő ingatlanról, nem pedig egy cigány család. A média feladata lenne kideríteni, hogy miért kényszerült elmenekülni saját házából egy magyar család.
Meg az sem mindegy, hogy a cigány család által fogyasztott villanyáramot, vizet ki fizette eddig, és most hogy a magyar család elmenekült, mi lesz annak hátrahagyott házával.
az osszes gardistanak uzenem, hogy a polgarmesternel (aki megszelloztette) es a "fiatal csaladnal/ vs. elettarsak/" (akik belementek a lakott ingatlan megvasarlasaba) reklamaljanak a zsebszerzodes miatt ne nalam. en csak tudok olvasni, ennyi a hibam.
Ez egy ütős érv. Ha egy tetszőleges ingatlan előző tulajdonosa zsebszerződéssel annak egy részét másnak "eladja", akkor az új tulajdonos már minden további nélkül lehet vegzálni... ha cigány a bérlő. Fehér esetében természetese ez nem igaz, ilyen esetben sima adócsalásról van szó.
Ez egy igen figyelemre méltó gondolat, nem várhatjuk el a tudatlanságban tartott és szegregált másságtól, hogy jogi és erkölcsi finomságokra is adjanak, ezért ha sérelem éri őket, akkor kapják el az első fehér családot aki útjukba akad, és verjék le rajta sérelmeiket.
Ennyi áldozatot igazán hozhat a kirekesztő többség az interkulturalizmus jegyében, mert a másság befogadása csak gazdagabbá teszi őket is.