FELHÍVÁS SZÍNJÁTSZÓKNAK
A KISPESTI KISSZÍNHÁZ amatőr társulatának bővítésére meghallgatást hirdetünk, melyhez várjuk többek között előképzettséggel nem rendelkező, a színjátszás iránt érdeklődő és tehetséget érző; valamint már színházi, színpadi tapasztalattal is rendelkező, de jelenleg társulathoz nem tartozó, felnőtt színjátszók jelentkezését.
A rendszeres próbákkal működő társulatba felvett tagok végzettséget, bizonyítványt nem adó színészképzésben vesznek részt, melyet a társulat vezetője és rangos színházi szakemberek, művészek tartanak. A tanultakat a mindenkori színházi produkciók létrehozása során alkalmazhatják a résztvevők.
A társulatba való bekerüléshez ének-, zenetudás, színpadi, színészi tapasztalat nem követelmény, de mindenképpen előnyt jelent. (Zenei alapot, ha van, a meghallgatásra audio cd-n kérjük elhozni.)Meghallgatási követelmény:
- három különböző hangulatú vers
- három próza, monológ, (A jelentkezési lapon kérjük feltüntetni a meghallgatásra kínált anyagot)
A fényképes jelentkezést rövid bemutatkozással és szakmai múlt megadásával várjuk a kispestikisszinhaz@gmail.com e-mail címre. (Jelentkezési lap ugyanezen a címen kérhető)
Jelentkezési határidő: 2008. szeptember 15.A meghallgatások időpontjai: 2008. szeptember 20. és 2008. szeptember 27.
Érdeklődni: Cserkó Zsoltnál a06-70-409-6078-as telefonszámon lehet.
Örömmel kürtöljük világgá eme fórumon keresztül is, hogy egy új színházi társulat alakult, KISPESTI KISSZÍNHÁZ névvel.
Egyelőre a társulat-, és a belső képzéshez szükséges szakmai háttérstáb szervezése zajlik nagyon nagy léptekben, de a tervek szerint a 2008-2009-es évadban el tudjuk kezdeni az igazi munkát.
Szeptemberben újabb meghallgatást tartunk, melynek részleteit már feltettük honlapunkra is, bár e honlap most még folyamatos feltöltés alatt van, de néhány információt így is meg lehet találni a társulattal kapcsolatban.
Várjuk a komoly, színházi alkotómunka, a színjátszás iránt kedvet, tehetséget érzők jelentkezését a honlapon megadottak alapján.
Honlapunk címe:
http://kispestikisszinhaz.gportal.hu
Kérjük, nézzenek be hozzánk időnként, ha érdekli Önöket hogyan alakul most induló társulatunk sorsa, élete.
A Dr. Bubó bérletes előadások ovisoknak,a Micimackó bérletesek kisiskolásoknak.
De ezeken kívül is van még két féle bérlettípus:
Ovisoknak:
Vuk bérlet
Százszorszép Bóbiska 2008. nov. 11-12.Macskaságok 2009. febr. 24-25.
Nem akarok többé boszorkány lenni!
2009. ápr. 28-29.Bérletár: 2100 Ft
Jegyár: 800 Ft
Időpont: 9.00 illetve 10.15 óra
Helyszín:Puskin Művelődési Ház, majd az újjáépült Jászai Mari Színház!
Kisiskolásoknak:
Kincskereső bérlet:Carlo Collodi: Pinokkió2008. nov. 25-26.Csukás István-Darvas Ferenc: Ágacska2009. febr. 4.Brass Cirkusz-Méhes Csaba: Mese a tubatigrisről és a trombitapapagájról 2009. márc. 4-5.Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen2009. ápr. 22-23.
Varázslatos átváltozás
2009. máj. 13-14.Bérletár: 3300 Ft
Jegyár: 800 Ft
Helyszín: a Közművelődés Háza, majd az újjáépült Jászai Mari Színház!
Örömmel kürtöljük világgá eme fórumon keresztül is, hogy egy új színházi társulat alakult, KISPESTI KISSZÍNHÁZ névvel.
Egyelőre a társulat-, és a belső képzéshez szükséges szakmai háttérstáb szervezése zajlik nagyon nagy léptekben, de a tervek szerint a 2008-2009-es évadban el tudjuk kezdeni az igazi munkát.
Szeptemberben újabb meghallgatást tartunk, melynek részleteit már feltettük honlapunkra is, bár e honlap most még folyamatos feltöltés alatt van, de néhány információt így is meg lehet találni a társulattal kapcsolatban.
Várjuk a komoly, színházi alkotómunka, a színjátszás iránt kedvet, tehetséget érzők jelentkezését a honlapon megadottak alapján.
Honlapunk címe:
http://kispestikisszinhaz.gportal.hu
Kérjük, nézzenek be hozzánk időnként, ha érdekli Önöket hogyan alakul most induló társulatunk sorsa, élete.
Egy kis összefoglaló a 'Csináljunk egy Heccet!' cimű előadásból: jul. 15.-én kedden Seregélyesen este 19 órakor még egyszer látható!
http://tollinga.hu/video/csinaljunk_egy_h eccet.wmv (kb. 79 Mb!)
Jegyek telefonon még rendelhetők a helyszínen is: Zichy - Hadik Kastély Seregélyes (www.kastelyhotel-seregelyes.hu), telefon: 06-(22)-447-030 (én így tettem) Busz: fél hat-kor indul a BAH csomóponti benzinkótrólról (DE az igényt előtte jelezni kell Mikolik Ágnes felé az alábbi telefonszámon: 06-70-70-377-56).
Nagy sikerrel mutatták be július elején a Csináljunk egy heccet! című kuplé- és sanzonestet a Seregélyesi Kastély Római Termében.
Ma már nem meglepő, ha egy elsősorban prózai színész kisebb-nagyobb kirándulásokat tesz más műfajok felé. A nyár a könnyed szórakozás ideje, a napfény hatására egyre több helyen bukkannak fel a boldog békeidőket idéző kuplé- és sanzonestek.
Őze Áron sem első alkalommal kalandozik a zene és a tréfa vizein, évekkel ezelőtt oszlopos tagja volt a nagy sikerű Király Cabaret-nek Balatoni Monika és Hajtó Aurél partnereként, majd rövid ideig Balogh Erikával járta az országot Szalonspicc-esen.
2008 nyarán a pesti kabaré hagyományait a Seregélyesi Kastély Római Termében éleszti fel egy figyelemre nagyon is méltó csapat. Akik kuplé-tudományukat összedobva - várhatóan több estén át - csinálják a heccet: Nagyváradi Erzsébet, Szölöskei Tímea, Vida Péter és Őze Áron. A zongoránál: Gyarmati István.
„Az idei színházi évad utolsó bérletes darabjaként Szirmai Albert, Mágnás Miska című operettjének dallamai csendültek fel” (Debrecenben, a Csokonai Színházban) „...csak a kivitelezés volt némiképp szokatlan. Bár már az lenne a szokatlan, ha valamit nem akarnának „maivá” karikírozni.” – ezt olvastam az alábbi helyen: http://www.haon.hu/hirek/im:haon:culture-theatre/cikk/nem-eleg-modern/cn/news-20080702-10353978.
Elgondolkoztam ezen. Tényleg, miért kell mindent megváltoztatni, ami jó, és a változtatás által nem biztos, hogy jobb lesz? Nem elég modern? Valószínűleg nem. De az emberek, akik erre az előadásra jegyet váltottak, azt várták, amit korábban megszerettek.
Originális színházi műfaj. Színészek improvizálnak a pszichológus által megírt szituációkra. Mottó: „Nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk. Nem a miénket teregetjük, de nagyon ott leszünk!” A néző is megszólalhat. Egy téma, több nézőpont. 3 előadás, 6 színésszel. . ►Június 17-én, 7-kor a Tűzraktér színpadán (VI. Hegedű u. 3.) 1500.-HUF Kovács Patrícia és Csányi Sándor. A zöld szemű szörny, avagy megöl a féltékenység! Vagy én. ► Június 18-án, 7-kor a Tűzraktér színpadán (VI. Hegedű u. 3.) 1500.- HUF Pokorny Lia és Kamarás Iván. A zöld szemű szörny. Megöl a féltékenységed!
Keresnék még mindíg Rómeó&Júlia, Abigél, Elizabeth jegyeket/2db-ot/ fsz. 1-2 sorába, de az első sor lenne ugyebár a legjobb:) E-mail: csipesz02@freemail.hu
Húhú ki tudja mikor lehet megtekinteni Pintér Bélának a Sütemények királynője cimű darabját legközelebb! Jujj nézzétek meg a PARASZTOPERÁT!Lenyűgöző!The plot of the play is deep impression on me.
Miért nő játssza Prosperót? Mire gondol Kulka János a csónak alatt? Ascher tényleg megszámolja a közönséget?
Színházi sorozatunkon minden kérdésedre választ kaphatsz! Közös előadásnézés után beszélgetünk a rendezővel és a színészekkel. Gyere velünk a félév utolsó három előadására, köztük a Hullámtörésre, ami idén bekerült a POSzT-versenyprogramba!
Március 27-el új magazinmásor indult a fix.tv-n, minden színház kedvelőnek, tudósításokkal, interjúkkal...
Adások minden csütörtökön, 19:45-kor.
"Műsorunk nem kíván mást, minthogy a színház világa kicsit közelebb kerülhessen a fiatalabb generációhoz is. De a Vastaps nem csak ennek a korosztálynak szól. Tudósítás premierekről, beszélgetések, mélyinterjúk, de nem csak színészekkel, rendezőkkel, hanem akár ügyelőkkel vagy éppen szcenikusokkal. A paletta széles, akárcsak a magyar színházi intézmények kínálata. Nálunk a prózai színjátszás, a musical, a balett vagy éppen az opera ugyan akkora hangsúlyt kap. Megéri velünk tartani..."
Szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani a Koldusoperát.Szerintem nagyon elgodnolkodtató, és a rendezésnek köszönhetően(Rudas Attila) még vicces és szórakoztató is. Aki szeretne egy jó estét azt szeretettel várjuk Április 16, 23, Május 25, 26, Június 13, vagy 14.-én 19 órakkor a MOM Művelődési Központban(moszkvárol 4 megálló 61-es villamossal, kör alakú nagy épület) A belépő 600 ft, helyszínen kapható.
Lehet hogy elfogult vagyok :) de nekem tényleg hihetetlenül nagyon tetszik :) tehát ajánlom mindenkinek nagyon sok szeretettel!!
A Szüzsé Szabadszínház 2008. április 25-én tagfelvételt tart, és egy várhatóan júniusban műsorra tűzött darabjához szereplőket keres.
Jelentkezni egy rövid, fényképes bemutatkozó levélben a szuzse@gmail.com címen április 15-ig lehet.
Nemre és korra való tekintet nélkül várjuk mindazon jelentkezőket, akik elhivatottságot éreznek a performansz megnyilvánulás bármely formája iránt, és szívesen vesznek részt egy non-profit társulat munkájában. A felvételi meghallgatáson egy szabadon választott ballada (mű-, vagy népballada) egy monológ, egy vidám gyermekvers vagy bármilyen – nem saját – költemény előadása, és egy magyar népdal eléneklése a feladat.
További információ a www.szuzse.hu oldalon olvasható.
a következő lenne a kérdésem: valakinek nincs esetleg egy példánya a Katonában játszott Művészet videón (vagy DVD-n) megjelent felvételéből? Hatalmas (családi) kedvenc volt, a legeslegjobb darab, amihez valaha volt szerencsém. Az elmúlt egy-másfél évben többször beszéltem a színházzal emiatt, most mondták, hogy tervbe van véve, hogy újból árusítsák, de hogy mikor lesz ebből valóság, az más kérdés...
Tahát ha tudomásotok van egy fellelhető kazettáról/lemezről, légy szíves mindenképp értesítsetek (lehetőleg a tueskeesvanek@gmail.com-on), óriási segítség volna!
Gesztus, tartás, mimika, tánc, szövegen túli kommunikáció = mozgásszínészet. Általános ügyességfejlesztés a színészmesterség rejtett eszközeivel, kezdőknek és haladóknak egyaránt. A kurzus vezetője: Atlasz Gábor Szerdánként du. fél 6-tól fél 9-ig, 30 óra, 15 ezer Ft. Jelentkezési határidő: március 7.
Melchiades Klub (színházi közönségtalálkozó-sorozat)
Kik vagyunk?
A Melchiades Csoport nevét Gabriel García Márquez Száz év magány című regényének egyik szereplőjéről kapta. Melchiades, az öreg cigány időről időre megjelenik a világtól elzárt kis faluban, Macondóban, és olyan újdonságokkal ismerteti meg az ottaniakat, amelyekről azok addig nem is hallottak. Mi a színházi kultúrát szeretnénk megismertetni saját korosztályunkkal, olyan fiatalokkal, akiknek „civilként” nincs lehetőségük a színházi munka egy-egy érdekesebb részterületével színvonalas oktatás keretében megismerkedni. Immár második éve rendszeresen indítjuk improvizáció, színpadi mozgás, commedia dell’arte, pszichodráma kurzusainkat, és működtetjük a Melchiades Klubot.
Mi az a Melchiades Klub?
Öt, általunk előzetesen nívósnak ítélt előadásra viszünk el benneteket. Közvetlenül az előadás után vagy másik, előre megbeszélt időpontban alkalmat biztosítunk arra, hogy egy szakmabeli által moderált kötetlen beszélgetésen találkozzatok az előadás alkotóival (színészekkel, rendezővel, esetleg íróval, dramaturggal). Lehetőség nyílik arra, hogy megismerjétek a produkció keletkezéstörténetét, kritikai visszhangját, az alkotók szándékait, és megosszátok velük véleményeteket, kérdéseiteket. Tagjai lesztek egy aktív, színházművészet iránt érdeklődő csoportnak, véleményt cserélhettek, további közös programokat szervezhettek, és akár egy jövőbeli színházi együttdolgozásnak is megtalálhatjátok a módját.
Az első két előadás:
március 7. Szíkölök (a Honvéd Kamaraszínház előadása a Szkénében) http://www.honvedart.hu/tarsulatok_kamaraszinhaz_repertoar_szikolok.htm
március 21. Dosztojevszkij-Wajda: Nasztaszja Filippovna (az Éjszakai Színház előadása a Pinceszínházban) http://www.pinceszinhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=61
Csehov-Kiss: A szerelmes hal http://vidamszinpad.hu/d0szerelmeshal.html
Lars von Trier: Hullámtörés http://magyarszinhaz.hu/index.php?id=464&cid=29267
Az öt színházjegy és a klubtagság díja, azaz a bérlet ára tízezer forint. A jegyek átruházhatók.
Ha szívesen velünk tartanál a következő félévben, küldj egy emailt a melchiades.csoport@gmail.com címre! További információk, kérdésfeltevés ugyanitt, illetve a hamarosan frissülő www.melchiades.hu oldalon.
Yasmina Reza Művészet c. darabjának (a Katonában volt belőle egy legendás bemutató kb. 12 éve, évekig ment nagy sikerrrel) magyar szövegkönyvét hajtom több hete, de eddig sikertelenül. Nem tudja véletlenül valaki, hol és mikor látott napvilágot magyarul, esetleg nincs meg valakinek? Köszönöm a segítséget.
Egy nagyon jó színészhonlapra hívom fel a figyelmeteket: www.aukszeva.hu Rengeteg VIDEÓ az előadásokról, gyönyörű dalok, és gyönyörű színésznő: Auksz Éva