Az MTA kommunikációs igazgatója blogot nyitott az MTA-ról megjelent cikkek megvitatásáról. Az első topik azonnal kicsúszott az irányítása alól. A hozzászólók a fiatal kutatói generáció kivándorlásának okairól akart beszélni, ami magában foglalta az MTA intézményrendszerének és kommunikációjának korszerűtlenségét. A filozófia tudomány kandidátusa ekkor a 156.-ik bejegyzés után zárolta az egész vitát (http://mtamediakomment.blog.hu/2008/02/08/a_maganyos_domino_esete_a_tenyekkel). Fábri György (FGy_SciCom) emlékezetes bejegyzéseinek egyike így szól: „Úgy látom azonban, ezt a realitást realitásként fogadta el a kutatói közvélemény, hiszen ebben él, nincs olyan feszítő erő, ami előrevivő konfliktusokat eredményezne. Mégpedig azért nincs, mert kialakult egy (vélhetőleg nagyon törékeny s egyben nagyon destruktív) egyensúly, amiben még mindig elég sokaknak biztosít a rendszer alternatívákat (külföldi megbízások, időszaki kint létek, munkahelyi követelmények lazasága, segédmunkák) így még mindig megéri sokaknak belemenni ebbe a kiegyezésbe. Hangsúlyozom, ezt rossznak és kártékonynak tartom, de ideig-óráig mintha működne – immár másfél évtizede.” Valóban elfogadja az új kutatói generáció ezt a demoralizálóan megalkuvó álláspontot, vagy éppen most int búcsút az egyre inkább leszakadó magyarországi kutatásnak?
(1) A bürokrácia szabályai teszik lehetővé, hogy gondolkodás nélkül menjenek az ügyek. De meglepő... ehem, naivitás azt feltételezni, hogy ezekkel a szabályokkal adott esetben ne lehetne eltakarni a pitiáner személyes rosszindulatot, irígységet, fenyegetettségérzést. Na, akkor vegyük a kontextust. Első szín: Szabó hazajön, politikai korrektséget orcátlanul sutba dob, véleményt egyenesen arcba kimond. Második felvonás: fokozódó idegesség a másik oldalon -- jaj, mi lesz, ha ez az ember elterjeszti itt nekünk ezt a stílust? Ráadásul a pasasnak tényleg jól megy, jobban mint nekünk! Gyors összegzés: Fejünkre fog nőni! Megoldás: találjunk rá valami módot, hogy nehezebb legyen neki, hátha elmegy. Utolsó szín: Na végre, elment!! Jól hallható fellélegzés. Függöny. (Taps?)
A jutalmakat se felejtsuk el az eloadas vegerol. Kollai Prof azota mar rektorhelyettes es a rektort most az Akademia elnokhelyettesi posztjara terjesztik fel.
(1) A bürokrácia szabályai teszik lehetővé, hogy gondolkodás nélkül menjenek az ügyek. De meglepő... ehem, naivitás azt feltételezni, hogy ezekkel a szabályokkal adott esetben ne lehetne eltakarni a pitiáner személyes rosszindulatot, irígységet, fenyegetettségérzést. Na, akkor vegyük a kontextust. Első szín: Szabó hazajön, politikai korrektséget orcátlanul sutba dob, véleményt egyenesen arcba kimond. Második felvonás: fokozódó idegesség a másik oldalon -- jaj, mi lesz, ha ez az ember elterjeszti itt nekünk ezt a stílust? Ráadásul a pasasnak tényleg jól megy, jobban mint nekünk! Gyors összegzés: Fejünkre fog nőni! Megoldás: találjunk rá valami módot, hogy nehezebb legyen neki, hátha elmegy. Utolsó szín: Na végre, elment!! Jól hallható fellélegzés. Függöny. (Taps?)
Szabó valójában a "habitusvizsgálaton" bukott meg, de ezt így nyilván nem lehetett kimondani. Jól jönnek ilyenkor a szabályok, és annál jobb, minél több van belőlük. Mert ha kedvelünk valakit, aki nem is menne át minden előíráson, akkor még mindig mondhatjuk, ha valaki beleköt a döntésünkbe, hogy "úgy tűnik, átsiklottunk egy követelményen", ám ha szerencsénk van, az ördög se néz tüzetesen utána annak a kétszáz szabálynak, ami vonatkoztatható. Ha viszon nem szeretünk valakit, elegendő egyetlen egy olyan szabályt kiemelnünk, ahol az illető leveri a lécet, és adieu!
De biztos vagyok benne, hogy ezt te is tudod.
(2) "legalább 10 éves, magas színvonalú oktatási tevékenység a graduális képzésben"
Nem kötekedni akarok, de ez döntő lehet.
Természetesen. Hiszen a magyar oktatás olyan színvonalú, hogy felmérhetetlen károkat okozhatna neki egy olyan ember, aki ugyan nemzetközileg az egyik legsikeresebb magyar (származású) kutató, ám nincs neki meg a rendkívül magas színvonalú magyar rendszer által megkövetelt 10 éves graduális oktatói múltja. Pontosabban nem a mi falaink között szerzett ilyet, és bizony a mi egyetemeinket Párizstól New Yorkig a legjobbak között tartják számon, így vesztenivalónk nagy volt, és még szerencse, hogy egyesek éberen őrködtek a színvonal védelmén. Köszönjük áldozatos munkájukat!
Most ezt komolyan el akarod adni? Vagy csak az időt múlatod?
Nem világos mit hagyjak abba. Arra kértem valakit, hogy legyen türelmes veled szemben. Ugyanakkor érteni vélem az indulatait. Ha nehéz azzal szembesülnöd, hogy a legjobb szándékkal is ilyennek lehet látni téged mint én, akkor nem tudok azon segíteni. Csak az a macska érti meg, hogy a kutya miért csóválja a farkát, amelyik együtt nevelkedett vele. Léteznek tehát kommunikációs zavarok. Itt nem a szándékaid, hanem a soraid alapján ítélnek meg. Az ördög ügyvédéjének szerepéhez végtelen tudás, tapintat és türelem kell. Szerinted te birtoklod már ezeket? Gondolsz arra, hogy valóságos sebekbe túrhatsz, amikor könnyedén beírsz ide valamit?
Ha úgy érzed, hogy el kell menned, akkor nem marasztallak. Itt mindenki szabad akaratából beszélget. Virtuális pofonok is elcsattannak. Ami fájhat, azt nem tőlem kaptad.
Ha csak a topik lenne hihetetlen, de az a közeg is, amiben íródik. Az akadémia békés rendszerváltása máig hat. Kikászálódni belőle hezitálással lehetetlen. (Vége a gondolkodási időnek.) A múlt hordaléka maga alá temetheti a jelent és megszünteti a jövő lehetőségét. Értem hát a felháborodásod és sok mindenben hasonlóan gondolkodom. Talán még hozzád hasonlóan robbanok is fel néha.
Itt viszont – anélkül, hogy a konfrontáció elkerülésének lehetőségét gátolnám – az együttműködés körülményeit igyekszem biztosítani. Legyél elnézőbb fiatalkutatoval, aki gyakran provokál, majd eljátssza a sérült kis madarat, s ezt követően, sértett szituációból nagyon értelmesen ír. Biztos oka van erre, s talán egyszer le is írja, hogy mi az.
Szóval nekem az a hihetetlen, hogy ennyin és ennyit írunk erről a témáról és valóságos érzelmekkel.
Nem védtem a rendszert, hanem próbáltam leírni, hogyan működik (amennyire én látom). Hozzá is tettem, szerintem rossz, hogy így működik, és bele fog nyekleni. De adminisztráció miatt nem csak nálunk buknak meg jó dolgok - ez az adminisztráció természete. Attól még persze szembetűnően sok minden bukik meg nálunk adminisztráción, persze, hogy nekem is gyanús ez, és persze, hogy én is susmust látok. A mutyi-bratyi rendszert általában véve már sokat bíráltam, a konkrét esetben megfogalmazott konkrét kérdéseim viszont nem hagynak nyugodni. (Nyugodtan vehetitek személyes lelkiismereti válságnak a részemről, holnapra biztos elmúlik.)
Remélem, lesz előrelépés a külföld felé nyitott pályázatok ügyében. Ehhez persze vonzóbbá kell tenni az otthoni kutatóintézeteket. Lehet, hogy azok az indiaiak tudnának egyébként valamit ;-), de biztos, hogy nem ők váltanák meg a rendszert.
Az MTA-nak nem az a feladata hogy a (hazai) magyarok vagy (külföldi) magyarok között válasszon, hanem hogy tisztelje a teljesítményt és ezt az értékrendet mindenképpen – akár egyedüliként is – védje. Egyébként Vizi éppen az akadémiai reform egyik vívmányaként említette, hogy már (külföldi) külföldiek is pályázhatnak magyar kutatóintézeti igazgatói állásokra. (Jelentkezett is mindjárt pár indiai.)
A rendszerpártolásod nagyon meglep. Ez nem Magyarországon általános kutatóintézeti mentalitás. (Az ördög ügyvédjének lenni veszélyes foglalkozás. Sokat kell hozzá tudni.)
( A példádnál maradva, lehetne olyan követelményt állítani, hogy csak három méternél távolabb köpők lehessenek docensek. Akkor sok láma lenne közöttük. :)
Szerinted mondanám erre a kérdésre azt, hogy nem férne el? Azt mondom, hogy lehetett bármilyen formai bibi az oka (még akkor is, ha ez éppen csak kifogáskeresés). Ha ennek a lehetősége ki van szűrve, akkor megalapozott a gyanú, hogy aknamunka folyt.
A magam részéről teljesen el tudom képzelni, de mivel konkrét esetről van szó, érdemes éppen azért alaposan megnézni, mert ezen keresztül bizonyítható lenne az, amiről mindannyian ismerünk ezer keringő pletykát, átéltünk száz bizonyíthatatlan dolgot. Viszont éppen azért, hogy a vád hitelét megőrizzük, érdemes akkor mondanunk véleményt, ha biztosak vagyunk a dolgunkban. Ti már azok vagytok, én még nem - de mondom, ez lehet az én tájékozatlanságom miatt, mert pár sajtóhírt leszámítva nem foglalkoztam a kérdéssel.
"Az orvosokra vonatkozó követelmények 10 év oktatási tapasztalatot kérnek, helymeghatározás nélkül."
A linkelt dokumentumban ez áll az orvostudománynál (az OpenOffice 20. oldalnak tördeli be, MS biztosan nem oda):
"legalább 10 éves, magas színvonalú oktatási tevékenység a graduális képzésben"
Nem kötekedni akarok, de ez döntő lehet. Nem pusztán azért, mert ha a több mint 10 éves oktatói gyakorlatának egy része undergrad képzésre összpontosult, akkor már nem áll a 10 év. Azért is, mert nem pusztán oktatási tevékenységről van szó, hanem speciálisan a graduális képzésről, amely eltérő módon történik különböző oktatási rendszerekben, és így esetenként más jellegű oktatói munkát is követel. Magyarországon az én szakmámban "iskolapados" graduális órák vannak, de pl. Oxbridge-ben tutori rendszer. Teljesen más feladatkör.
Nem védeni akarom a döntést, hanem megérteni a helyzetet.
Ha egy egyetem ilyen marhaságot (hazai, ami nem konvertálható magasabb követelményszint irányban sem) követel meg, akkor az EU-ban hamarosan belterjessé válik és elsüllyed. Ezt érdemli.
Egy látszólag távol eső kérdés. Szerinted, hogyan lesz valaki az MTA külső (178) és tiszteleti (225) tagja (http://www.mta.hu/index.php?id=421&no_cache=1) ? Megvizsgálja valaki, hogy mely hazai egyetemen, hány órát adtak le? Nem mindenki jöhet, aki az átlagnál egy kicsit jobban csillog? Szabó szerinted a teljesítményével elférne közöttük?
Mi a francról beszélsz, drága? Milyen tanszék? Miért nem a te teljesítményedet akarjuk mérni? Miért a tanszékedét? Jóskáét, Pistáét és Katiét? Csak épp a tiedet nem? Kinek az álláshoz jutását támogatják a fiatal kutatók? Vagy ezt csak a fiatalkutatóknak lehet?
Ha a magyar egyetemek automatikusan hasra esnének valaki előtt csak azért, mert a hazai dombocskák fölött akar röpdösni, azt érnénk csak el, hogy mindenki, aki onnan jön, jobbnak számítana, mint aki otthon van. Ezzel a külföldre ment kutatókat talán haza lehetne csábítani, de egyúttal az otthon maradotttakat kiüldöznék.
A magam részéről semmi kivetnivalót nem látok abban, ha egy intézménynek saját követelményrendszere van. Még azt is megkockáztatom: aki világszínvonalú körülmények között jól tud teljesíteni, nem vonja automatikusan maga után azt, hogy az otthoni körülmények között is tud. Szabó Csaba például nyilvánvalóan nem tudott, még ha ismereteim híján azt a kérdést nyitva is hagyom, hogy ez az ő vagy a rendszer hibája-e. (Abból a szempontból teljesen mindegy egyébként, ha valahol az a szokás, hogy kézfogás előtt beleköpnek a tenyerükbe, én vagyok az illetlen, ha fanyalogva rázok kezet.) A kérdés csak az, hogy a marokba köpők szeretnék-e, hogy olyan is kezet fog velük, aki nem akarja, hogy nyálas legyen a keze.
Abban már annál inkább látok persze kivetnivalót, ha egy intézmény a saját követelményrendszerét nem tartja magára nézve kötelezőnek.
Egyetemi tanári kinevezések törvényi követelményei A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv.) 87. §-a értelmében az egyetemi tanári munkakörben történő alkalmazás feltétele, hogy · az érintett rendelkezzék doktori fokozattal, továbbá · az adott tudomány- vagy művészeti terület olyan nemzetközileg elismert képviselője, aki kiemelkedő tudományos kutatói, illetve művészi munkásságot fejt ki, · az oktatásban, kutatásban, kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas a hallgatók, a doktori képzésben résztvevők, a tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve művészi munkájának vezetésére, · idegen nyelven publikál, szemináriumot, előadást tart. Az Ftv. 106. § (5) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság a jogszabályban foglaltakon kívül értékeli a jelölt oktatói, tudományos, illetve művészeti eredményeit.
Mindezek alapján a szakértői vélemények egységesen négy fő értékelési területet fognak át: 1. oktatási/oktatásfejlesztési tevékenység 2. tudományos/művészeti (kutatói, alkotói, innovációs) eredményesség 3. kutatásszervezési, intézményi/szakmai közéleti tevékenység 4. a szakmai (el)ismertség és a professzori habitus megítélése A pályázótól elvárható, hogy minden területen az átlag fölötti, „kiemelkedő” teljesítményt nyújtson – mert a törvény szerint csak ilyen személyek lehetnek egyetemi tanárok, de az természetesen nem elvárás, hogy minden területen a maximumot nyújtsa.
A MAB egy minden tekintetben átlag fölötti, egy területen pedig kiemelkedő teljesítményt nyújtó pályázókat támogat.
Az orvosokra vonatkozó követelmények 10 év oktatási tapasztalatot kérnek, helymeghatározás nélkül.
Egy nem túl régi SOTE-s kérdőív nem kérdez a gyakorlatszerzés helyére. www.old.sote.hu/human/nyomtatvanyok/kerdoiv_palyazatok_elbiralasahoz.doc
Jó Flatus. Ezzel nyugtatja magát mindenki, aki nem elég sikeres ezekben a mutatókban. De még ne kapd fel a vizet. Az IF és citáltság abszolút értelemben valóban nem mérvadó. Elképesztő különbségek vannak az egyes tudományágak mérőszámaiban. Azonban azonos területen dolgozók abszolút összemérhetők. Itt egy ilyen esetre látok példát és nagyon is bizonyító erővel arra, hogy súlyos bajok lehetnek ezzel a kiválasztással, vagy inkább beválasztással.
Haha. Szép szómágia. A dolog lényege az, hogy nem lehet egyetemi tanár, mert csak, mert eltiltotta az egyetem fura ura. A végeredmény, hogy Szabó összecsomagolt újra és távozott. Ez az ország lett borúsabb nélküle. Egy generáció veszíthette el a hitét abban, hogy érdemes valóságos eredményeket elérni, pl. versenymedencében világcsúcsot úszni, mert itt – Isten kalapján a bokrétában – a hullámmedencében keresztben kell az ifi csúcsot újra beállítani.
Akkor most totális átalakításra van szükség vagy mindennek változatlanul kell maradnia? (Segítene nekem a megértésedben, ha egy kicsit bőbeszédűbb volnál.)
Én sem egy olyan elérzékenyülős fajta, de azért ez már nem az a kategória, ahol meditálok azon, hogy a fény pislákol vagy vakít. Ez a Szabó Csaba átröpült a hazai dombocskák fölött, amik azt hitték addig, hogy ők a bércek. Azt üzenték neki: na majd ha csúszni is tudsz velünk idelent, na majd akkor nagy leszel.
A SOTE egyébként az oktatási gyakorlatot hiányolta, amit Szabó Csaba több amerikai egyetemen szerzett. Ez a kiváló magyar egyetem viszont olyan oktatási gyakorlatot akart, amely az ő szent falain belül történt. Ez is egy gondolkodási kategória. Nehezen gyógyul.
További versenynövelő tényező lehet az azonos szakterületen dolgozó tanszékek közötti (nemzetközi) összehasonlítás, és az anyagi juttatásoknak ehhez való kötése. (Természetesen egy tanszék megítélésekor a tanszéken belüli egymásra hivatkozások egyáltalán nem számíthatnak bele, és a tanszéken belüli társszerzős munkák is csak egy tételnek számítsanak - a közös munkát és egymásra hivatkozást nevezzük tudományszervezői, ne tudományos teljesítménynek.)
Ha azt mondjuk, a én tanszékem tizedik a nemzetközi elbírálásban együttműködő tíz intézmény között, de a te másik egyetemen levő, azonos profilú tanszéked hatodik, ez látszódjon meg abban is, hogy mennyit keresel te és mennyit én. Egyből jobban meggondolnám, kiknek az álláshoz juttatását támogatom, ha tudom, hogy a publikációit attól várhatom, hogy társszerzőként mellém áll, vagy lesznek (esetleg már vannak) neki önálló (más nemzetközi együttműködésekben zajló, etc) kutatásai is.
Ezzel teljesen egyetértek, a nemzetközi pályázat-bírálási együttműködések kialakítását magam is szorgalmaztam a dominó-blogon. Még azt is megkockáztatom, az OTKÁ-t úgy ahogy van, fel lehetne számolni, és ilyen rendszer keretében kiosztani a pénzét. (Persze nyilván nem úgy, hogy külföldre is jusson belőle; ha már az állam adta, legyen kiírás, hogy magyar intézmény nyerheti csak el, de a győztes pályázatról szóló értesítőt kézbesítő postáson kívül ne legyen magyar az egész folyamatban.)
