na jó de ott a turbó nem bírja! volt egy 3as bömbi abban 100.000 nél ment el a turbó! amúgy semmi baja nem volt 180.000 körül összecsuktuk azért ment el!
Mért is tartósabb a dízel? Nem a kamionról, hanem a csippelt, alapban 1.6 110, 1.3 90 lovas D-ről kíváncsian várom 200 000 km után mennyiért mit kellett javítani. Amennyivel masszívabb, annyival nagyobb is az alkatrészek igénybevétele. Ja, valóban nem cél tán az öröklét. És a mai dízeleket ütik-vágják. (Különben valamely komoly cikk szerint X milliárd befecskendezés az élettartama a legkorszerűbb piezobef-nek. Na kiszámoltam 2-300 000 km kb. Persze ez nem rossz. Ütemenként több bef is lehet. Benyás: iridium gyertya csere kb 100 000 km. 2-300 000 akármelyik benyás elmegy.
Megkérdezhetem, hogy aki dízelt vesz, hogy tervezi, hány év/km után szeretné lecserélni autóját?
Különben tényleg teljesen felesleges a vita, mert tgk stb méret miatt egyértelmű D, meg a sok futásnál, a nyomatékélvezet miatt vevő pedíg úgyis lebeszélhetetlen a dízelről. Mindaddíg, míg egy turbós benyást nem próbál ki, ez a jövő, állítólag köv, Golf csak turbomocis.
Én hibridpárti, mintha mindíg lejtőn gyorsulna a gép.
A tegnap délután 3-tól én is benzines ceed tulaj lettem-:)) akkor most már ketten is vagyunk-:) Mostanig is csak menzineseim voltak( passat, audi, passat2) és többnyire automata. Kitűnő a gép! Jocó
"nem tartósabb a diesel motor mint a benyás? mondjuk 500.000-1.000.000 km-et simán elkéne bírnia"
a dizelek amiota ez az atkozott turbo rajuk kerult messze nem olyan tartosak, de pld. a 25 eves szivodizel golfomban is csak 400e km korul van, es mar eszi az olajat:-(
Nem akarlak bántani, de, ha te a Swift-el 8,5 litert megitattál, akkor nagyon extrém ("állat") módon, kellett közlekedned... vagy évente kellett cserélned a betétet és tárcsát, mert lámpától lámpáig versenyeztél.
Mellesleg nagyon úgy néz ki, egyedül képviselem a benzinesek táborát... vagy csak én vettem benyásat? ...esetleg mindenki diesel párti?
Gyakorlatilag ott tart a ma vegyipar hogy nem lenne szükség kőolajra, de páran jól keresnek vele és amíg az alternatív meghajtás nem lesz lényegesen olcsóbb addig sok jót nem várhatunk.
Azt hiszem dízeles létemre nem érvelek vadul mellette, sőt. Bár ésszerű döntést szerintem sem lehet hozni, ezen a Földön és ebben az Életben mindennek meg van az ára. Autóval meg senki nem csinál üzletet, max a nepperek. mindenki hajtsa nagy örömére a sajátját.....
Sok balesetmentes cee'd km-t mindenkinek és persze sok locsolót!!!!!
már pár napja nézem és olvasom milyen szépen elvitatkozik, érvel a két tábor :) mindenki a saját álláspontját védi, aki dieselt vett sosem fogja agyondícsérni a benyást, vica versa! személyszerint nekem azért diesel mert teszik a duruzsolása na meg a nyomatékosság. aztán hogy 5 év múlva mennyibe kerül a diesel meg a benzin nem érdekel! a földön úgyis még kb 30 év aztán üres lesz a föld tankja is! oszt jöhet majd a jó öreg Frédibénis megoldás, vagy előhúznak egy idáig titkos tervet az autógyártók ( mert tuti van már megoldás) amit eddig azért nem akartak mert jó pénz a kőolajban!
egyébként hogy erősítsem a dieseles tábor: nem tartósabb a diesel motor mint a benyás? mondjuk 500.000-1.000.000 km-et simán elkéne bírnia! az más kérdés hogy a gyártónak ez mennyire jó és éppen ezért már úgy tervezik a kocsikat 5 évet bírjon aztán kuka, vegyél újat mert különben éhenhalunk filozófia!
Nem sok értelme van ennek a szépségversenynek. (Nekem pl I30 szebb mint Cee'd alap, de a Cee'd kombi mindent visz, belül meg a mHyundai.) Én eddíg ezeket a márkákat úgy ismertem, mint kis szürkék - jó értelemben - teszik a dolgukat, nem tréleren viszik haza őket, nem kapnak ki belőle pirosnál, stb.
A 20 FT gázolajár-változás miatt átgondolatlan vásárlásból adódhat a dízelaggódás, megint ott tartok, hová, minek megy ennyit az ember...mért vesznek ennyien Dízelt, megfordult a fejemben, kis Rió stb, szal kisebb keresetűek kik kevesebbet mebbek, benyást vesznek kisebb számban intertneteznek talán. Ja a benyáshoz érteni kell, mert 5.5 helyett 6.5-öt eszik a D akkor baj van, miközben a benyás 5.5-10 között minden lehet.
t. kartacsak, a heten eljutottam addig hogy komolyan megkezdjem az ajanlatgyujtogetest egy 1.6 crdi sw-re.
az eddigi tortenesek: - kertem egy ajanlatot az 50%-os kamatmentes akcioval a kia szabo-tol, adtak, irasban - ezzel bementem a pappashoz es erdre, mindket helyen kaptam szoban egy olyat hogy annal egy icipicit tudnak jobbat adni. a pappas talan keddre tobbet is kiizzad magabol.
mit gondoltok, erdemes-e bemenni mashova, vagy varjam meg amig a pappas irasba adja az ajanlatat, es azzal fussak meg egy kort a tobbi kereskedonel?
én nem mondtam , hogy bárki rosszul választott és én sem hiszem, hogy rosszul választottam volna. Én csak azt mondom, ha most kéne választanom - és ebben nem is a mostani majd 20 Ft töblet van benne, hanem az adótartam emelés és minden más egész Európára prognosztizált dízeleket érintő változás valamint az, hogy a hosszas holtpont után a gyártók hosszú távon mégis a benzines fejlesztés mellett kötelezték el magukat - és csak az anyagiakat venném figyelembe, benzinest vennék.
De 198 kg az komoly különbség és simán eredményezi a 0,5 l fogyasztás különbséget!
Szerintem az sw dízelek töbletfogyasztásában is szerepet játszik a súly különbség, bár egyszerűen nem találok hiteles adatokat az 5 ajtós és az sw dízel súlyára azonos felszereltség mellett.
Népítélet: "Eddig mindenkit lenyűgözött körülöttem és "olcsó" is"
azért itt van ez is! 105 km-el! csak ez senkinek nem bántja a szemét mert agyondícséri és ég hozzá egy Corollahoz hasonlítja! ez meg a szerintem a ló másik oldala! ez is kamu gyanűs
Nem vagy bunkó, bár szerintem én sem tudok valós adatokat mondani a CRDi-ről, mint ahogy te sem tudsz a benyásról. Mindketten csak tippelünk, hiszen csak az egyiket próbáltuk/használjuk. Cseréljünk egy hónapra, és nyilatkozzunk utána :o)))))))
1.4 Ceed Szfehérvár-Budapest XIII. ker-Szfehérvár - ~7,5 L/100km (120km/h ~3200rpm)
1.3 Swift Szfehérvár-Budapest XIII. ker-Szfehérvár - ~7 L/100km (120km/h ~2700rpm)
Épp ezt próbáltam szemléltetni:
Az én stílusommal az én suzukim Pesten 8,5l-t fogyaszt. Tehát a nehezebb, erősebb, más kategória 1.4 vagy 1.6 Ceed minimum 9l-t de inkább többet. (Elhiszem a 7,5-ös fogyasztásokat, de az nekem elérhetetlen)
Tehát amikor a 1.6 CRDi-m (ismét csak az én adott stílusommal) 5,8l-t fogyaszt itt Pesten, az azt jelenti, hogy én minimum 3 l-t spórolok a dízeles Ceeddel a benzinessel szemben.
Ezért az én számomra mosolyogtató amikor emberek beírják, hogy tessék: megint 5Ft-al drágább a gázolaj és mindenki rosszul választott a CRDI-vel.
Az én 15-20000km-es évi futásommal, stílusommal, 90% Pesti használattal, 8-10 évre tervezett élettartammal gazdaságosabb a CRDI.
És ehhez jön a komfortosabb vezetés. (nyomaték, a csak itt elérhető tempomat, 1000km feletti hatótáv Pesten)
Amúgy én úgy mentem tesztvezetni, hogy 1,6 benzinest veszek, traktorról szó sem lehet. De (ismételten az én stílusommal) kiderül, hogy a benzinest pörgetni kell, hogy menjen. És ekkor hangosabb mint a dízel!!!
Cserében elviselem a hideg motor első 10 percében a traktorhangot. Amikor bemelegszik, megbocsátok neki.
Meg tudná valaki mondani,hogy hol találom a ceed kötelezó szervizek árait,meg hogy mikor kell vinni??Ugyanis tervezem egy ilyen autó vásárlását!!:) Köszi.