Megvan a 7. könyv címe!
Az is biztos, hogy 2007-ben megjelenik!
Csupa jó hír így Karácsony előtt :-).
Kezdődjön hát a visszaszámlálás, legyen ez a "hivatalos" HP7 topic!
Princesse S. már felelt Neked, h mér nem adta át a tudását D
az meg, h következetlenségek vannak a könyvekben, azt már tudjuk, a rajongók figyelmesebben olvassák mint a lektorok, v mi :)
Én kiváncsi lettem vona egy olyan magánórára Pitonnál, ahol a tanitvány és a tanár is hozzállása is korrekt, szerintem igen sokat lehetett tőle tanulni, ha ...
És szerinted ez annak a jele, hogy jó tanár volt? Agriffendéles órák együtt voltak a mardekárosokkal. De a ravasz kurzuson hollóhátas is nagyon kevés volt. (Kevesen vették az RBF-et.) Velük mivan?
Szerintem nem volt az a kifejezetten gyilkolós fajta- valahogy nekem ez jött le a személyiségéből, és nem elfogultságból, ugyanúgy szeretném, ha az lett vóna:D De az a mondat, hogy egy ideje már csak azokat látta meghalni, akiket nem tudott megmenteni, utalhat valamire... persze, lehet, hogy fiatalkorában gyilkolt, sőt, biztos vagyok benne, de talán nem annyira kéjvágyból, mint mondjuk Mulciberék. Hanem mert köllött.
a halálfalók rémtetteivel, amiben Piton sosem vehetett részt teljes akaratából.
Én ebben nem vagyok biztos. Nem azért hagyta ott a halálfalókat, mert nem tetszett neki, hogy muglikat kínoznak, hanem azért, mert Lily veszélybe került.
Piton nem volt rossz tanár, ha a szakmai oldalát nézzük. Csak rossz nevelő. Mivel ő is leragadt valahol a tizenhat éves korai körüli dackorszaknál... ehhhem...*kuss Dolores*
Pitonnak a Feketemágia a hobbija, igan magasszintű ismeretei vannak róla, egyes területekről még Dumbledorenál is többet tud. Ezt egyáltalán nem kérdőjeleztem meg.
SVK órákon - kivétel azokat az időket, amikor Piton(!) volt az igazgató - nem sötét varázslatokat, hanem a védekezést ellenük kellett megtanulni a diákoknak.
Valamilyen okból - talán JKR korábban még nem dolgozta ki elég mélyen a tananyagot - az alsó években a legendás lények elleni védekezést is SVK keretében és nem LLG keretében tanulják. (Talán logikus, hiszen az LLG fakultáció, az SVK kötelező tantárgy.)
Nincs itt a kötetem, fenntartom a tévedés lehetőségét. Harmadévben, amikor Piton Lupint helyettesíti SVK-n szóvá teszi a Kappa(?) származási helyét. Az emlitett füzet kiadásából kiderült, Lupin tudta jól, Piton hibásan.
Erre mondtam azt, hogy vagy rosszul tudta, vagy direkt mondta, csakhogy valamibe beleköthessen.
És az előző folytatása. Ha a táblára varázsolja a receptet: miért az általa hibásnak tartott, túlhaladott receptet "tanítja". Miért nem adja tovább tudását?
Harry nem volt gyenge képességű. Átlagos képességű mágus. Más dolog az életfeladat, amit kedves DD sózott rá. De ettől még tökátlagos képességei voltak.
Piton érzelmi intelligenciája körülbelül a zéró és a mínusz egy között ingadozott- emiatt képtelen volt feldolgozni a kamaszkori traumáit, és emaitt szivatta Harryt. OK. Nem mentegetem, egy genyóláda volt a kölyökkel, de hangsúlyozom, ezek a szivatások (baromi szemét volt, tényleg és én is utáltam volna, ha velem szívózik valaki így) nem lehetnek egyenértékűek a halálfalók rémtetteivel, amiben Piton sosem vehetett részt teljes akaratából. Én így látom. Belépett fiatalon,mert hitt egy eszmében, de nagyon hamar csalódott és ez az eszme is elférgesedett már benne. Kilépni nem lehetett nyilván... bár lehet, hogy jobban járt volna, ha gyorsan meghal huszonkét évesen, akkor nem szenvedett volna még tíz-tizenöt évet... * cry*
Azt gondolom - úgy nagy általánosságban -DD inkább a szakmai ismeretet nézte, azok általában rendben is vannak, nem a pedagógiai kvalitásokat. Persze nem tudjuk milyen mezőnyből válogatott.
Trelowney tárgyát majdnem megszüntette, szerintem maga a tárgy is csak T. védelme miatt maradt fent.
A mágiatörténet, ha jól sejtem, adatokkal és tényekkel teli tudomány, amit hát Binns unalmasan is ad elő, de precízen.
Piton utálja Harryt de attól még sok főzetet tanít, számon is kér, az eszközei valóban nem humánusak.
Hagrid nagyon ért az állatokhoz, tényleg nem tudja jól átadni.
Az SVK-t én elválasztanám ettől, elátkozott tárgyra kevés kvalitásos jelentkező akad.
A bájitaltan tanításából nekem is az jött le, hogy a tantárgy elsajátításának alapja:
1. a recept alapos elolvasása, minden aprólékos részletével együtt és ezek pontos alkalmazása (pl. nem 3 csepp, hanem 2, nem jobbra keverni, hanem balra, stb.)
2. az elmélet és az összetevők bemagolása
Akárhogy is nézzük, Harrynek sem az aprólékos "szöszölés", sem a tananyag "beseggelése" sem volt erős oldala (az enyém sem lenne...:))), de ez nem azt jelenti, hogy gyenge képességű lett volna. Nem beszélve arról, hogy a legfőbb stresszelő tényező az órákon MAGA A TANÁR volt... Neville-nek is ez volt a fő problémája Piton óráin! Hermione a maga analitikus agyával és félelmetes koncentrálóképességével ki tudta kizárni ezeket a külső körülményeket, Harry és Neville nem.
Soha nem vontam kétségbe, hogy Piton kiemelkedő bájitalmester. Azt, hogy mi lett volna, ha egy gyerek nem megutálja, hanem megszereti a tantárgyat, már soha nem lehet eldönteni. Abból gondolom én, hogy Piton nem való tanárnak, amit róla JKR leírt.
Bájitaltan órái a recept táblára írásából(varázsolásából) áltak, utána sétálva cikizte és büntette a griffendéleseket és dícsérte a mardekárosokat.
Lumpi óráin ellenben elméleti oktatás is folyik, valamint figyelemfelkeltő bemutató - valódi tanítás.
Mint az a LLG füzet kiadásából kiderül, Piton ismeretei SVK területen vagy hézagosak, vagy fontosabb neki Lupin és diákjai tudásának megkérdőjelezése, mint az igazság.
Ha egy tantárgyból csak nagyon kevesen veszik sikeresen a vizsgát, (RBF), az nem az oktatási módszer eredményességének, hanem pocsék voltának bizonyítéka.
+ magától soha az életben nm jött volna rá azokra a dolgokra, amire Piton igen hatodéves korában. még jó, h tudta használni, az olvasási képességeit senki nm vonta kétségbe ;)
honnan tudod h az első öt évben előkerült elméleti alapokat nm tudta? ugyanmár... pitonról sok rosszat el lehet mondani, de h eredménytelenül adta volna le az anyagot, nm hiszem.
Ez abból látszik, hogy hatodévben gond nélkül képes volt használni a félvér Herceg könyvét, annak ellenére, hogy tudása hézagos volt, hiányoztak nála az elméleti alapok. Lásd azt a G-betűs törvényt az ellenmérgekről.
Egyébként feltűnt nektek, hogy minden idők legjobb igazgatója milyen gyenge iskolát vezetett?"
Persze, feltűnt. Dd számára nem a tanítás színvonala az egyetlen szempont, ez van. De az egész varázstársadalom keveset foglalkozik ezzel. Pl. nem képeznek tanárokat, aki az utcáról beesik, tanár lehet. Persze, azért Dd lehetne válogatósabb, dehát Trelawneyt muszáj volt védenie, Binns esete annyira komikusan meghökkentő, hogy ezt tényleg respektálni kell, az svk. el van átkozva, Hagrid kiválóan ért az állatokhoz, Pitont pedig maga mellett akarta tartani, mondjuk Piton kiváló méregkeverő. A francia és a bolgár suli se biztos, hogy jobb, az Alecto-féle iskoláról nem szólva. Azért én ismerek jobb mugli iskolákat. (Meg rosszakat is) De félre ne értse valaki: Trelawney, Binns, Piton, Hagrid, Lockhart rossz tanárok.
ki mondta h harry örökölte anyja tehetségét? nm hiszem, h harry kiváló bájitalfőző lett volna, mint ahogy másban sem volt kiemelkedő - ahogy ezt dumbli meg is jegyzi - kivéve persze a "gyors döntési képességet szorult helyzetben".
gyógynövénytan és bájitaltan rokon terület? hát max. annyiban h növényeket is felhasználnálnak bájitalfőzés során. egyébként kb. annyira rokon szerintem mint a főzés és a kertészkedés.
Hát így is lehet mondani;) Meg úgy is, hogy bárki képes végrehajtani a recept utasításait, kivéve, ha jelen van egy akadályozó játékos, aki történetesen maga a bájitaltan-tanár (Off: ez is egy olyan összetett szó, amit a fictionírók valamiért szeretnek különírni.)
Én fordítva értékelném. Egy kiváló képességű gyerekkel (anyai örökség) sikerült megutáltatni a tantárgyat, és csak várakozáson felülit kapott. De ott a nyilvánvaló példa, Neville. A gyógynövénytan és a bájitaltan rokon terület. (Mindkettő alapja a gyógynövényismeret.) Az egyikből tehetséges, később maga is tanár. A másikból tehetségtelen volna?
azért azt nm állíthatod, h a Piton-féle bájitaltan nm volt eredményes: még Harry is Várakozáson Felülit kapott az RBF-en, pedig nm volt különösebben tehetséges. szóval az oktatási módszereivel ugyan voltak probmlémák, de hatékonynak hatékony volt.
"Pitonra soha nem lett volna szabad gyerekeket bízni."
Tanárként valóban nem. Szinte nem is lehet tanárnak nevezni. Mint a hetedikben kiderült, ezzel valószínűleg Dumbledore is tisztában volt, de"A NAGYOBB JÓRA TÖREKEDVE" gondoskodott utódjáról az igazgatói székben.
Egyébként feltűnt nektek, hogy minden idők legjobb igazgatója milyen gyenge iskolát vezetett? McGalagony és Bimba jó tanárok, a csillagászat tanár normális. Ahova csak Hermione jár, nem tudunk semmit, de mivel ő jár, valószínűleg jó tanárok. Bár ki tudja. Hermione még Pitontól is képes volt tanulni. De már a mágiatörténet és a Sötét varázslatok kivédése oktatása csapnivaló, nem is beszélve a Piton-féle bájitaltanról. Lumpi valószínűleg jó. Pedig három főtantárgy. Mondjuk matematika, magyar és történelem. Hagridot meg szeretjük, de ugyancsak nem tanárból van. Trelawney pedig ...
+1: Azért ismerjük el, ez a HP valahol az irodalom és a krimi határán van...
A krimiben megengedhető, sőt: elvárható, hogy az olvasó félrevezetése legyen a cél, minden (fél)információ X-re mutasson, holott igazából még ~X sem igaz, minden karakternek van valamilyen titka, szándékosan ködös célzásokat cserélnek egymással, hogy a detektívet (és az olvasót) félrevezessék, a konfliktusok alapja sokszor pusztán a félreértés a karakterek között.
Az irodalomban ez nem így megy, ott az olvasó valódi emberek valódi érzéseire, gondolataira, konfliktusaira vágyik... Ott nincs sok helye az olyasfajta karakternek, aki a szíve mélyén ugyan sötét, de titokban a jó oldalnak dolgozik, csak a látszat kedvéért mutatkozik gonosznak...