Köszi a képet. A Pompei még mindig nagyon-nagyon tetszik azzal a duci párnaformájú fejvégével.:-) Igaz, hogy az ágytakarójukat kicsit kicsinek találom, mert szerintem ha rajta hagyom az ágyneműt, akkor nem lóg le olyan szépen, mint a képen. Ebből a szempontból a Léránt jobban tetszik. A fejvégei viszont annak nem tetszenek igazán, dehát kompromisszumot kell kötni.És ezt legalább meg tudom nézni talán, míg a Pompei sajnos sehol a közelben nincsen.A Domus forgalmazza, de még a Sz.fehérvári üzletben sincs készleten.:-( Még a fekvőmagasságot nem tudom pontosan, valamiért ezt nem tartják számon, pedig nem mindegy, hogy hol a rács, mert+20cm a matracom és nem szeretnék 55 cm magasat, max50-et. Eddig 45 cm magas ágyunk volt és a+10cm nekem soknak tűnik. Köszönöm , hogy segítettél az ágykeresés útvesztőjében.:-) A végeredményről azért beszámolok majd.
3-3 db, megfelelő erősségű csavarrugóval szerintem is tudni fogod használni. Anno forgalmaztuk egy cég 180-as kárpitos ágyait, aminek a betétje elképesztően nehéz volt. Ahhoz is 3-3 db rugót adtak, így nem volt probléma a nyitásával.
A 7-7,5 cm-es léctávolság lehetne rövidebb is, de ez igazából akkor jelent elsősorban problémát, ha rugós matracot használsz (néhány gyártó esetében ez automatikusan a garancia elvesztésével jár). Az én dupla farugós tartószerelésemnél 2,5 cm-enként követik egymást a lécek, de ilyet a kommersz kárpitos ágyakba nem szerelnek.
A Tekla ággyal nem hiszem bármi problémád adódna, a szövetet meg ugye - hazai szinten egyedüliként - "élőben" meg tudod nézni a weblapjukon. Sajnos e tekintetben a Wilu le van maradva, de rajta kívül van még egy tucat gyártó, aki eddig nem használta ki az internet adta lehetőségeket. A Pompei ágy egyébként lábakon áll, és ha jól emlékszem, a lábmagasság viszonylag alacsony. De most nem vagyok bent az üzletben, így nem tudom pontosan lemérni. Látatlanban valóban nem egyszerű a vásárlás...nincs a közelben egyetlen üzlet sem, akinél ki lennének állítva? Itt egy fokkal jobb minőségű képet találsz róla: http://flat.hu/keptar_termekek/76.jpg
Gondolom azelőtt rugós ágyad volt. Én egy ugyanilyen matracot használok (Konfor Visco). Igen, sokan esnek abba a hibába, hogy kifejezetten puhának ítélik meg a matracot, pedig ez egyáltalán nem így van. Nem győzöm hangsúlyozni a vevőknek, hogy ne kézzel nyomogatva teszteljék a matracokat, mert annak semmi értelme. Célszerű legalább negyed óráig feküdni a martacon (lehetőleg kicsomagolt állapotában), hogy valamennyire kitapasztalja az ember. A matracod elvileg nem fog puhábbá válni. Vagyis megfelelően kemény marad, mégis biztosítja a megfelelő testsúly-elosztást és a test vérellátását. Hogy megértsd a különbséget: A rugós matracok progresszív alátámasztást nyújtanak, azaz: először egész puhán enged a rugó, majd pedig minél erősebb a nyomás, annál keményebb a rugó ellenállása. A visco matrac esetében nem alakul ki nyomáspont, ott egyenletes az alátámasztás (ezért is alkalmas pl. kifejezetten felfekvés ellen). Ennél a matracnál az elsődleges szempont a testhőmérséklet-ingadozása. A "működése" leegyszerűsítve: nagyobb nyomás hatására változik a testhőmérséklet, a matrac pedig a test melegének függvényében egyre puhábbá válik (így szinte körülöleli a testet). Tehát pont ellentétesen működik a két rendszer (rugós vs. visco). Aki eddig rugós matracokhoz volt hozzászokva, annak egészen furcsa egy memory matrac. Utóbbinál hozzá kell szokni, hogy lassan regál a matrac, és hogy nem olyan egyszerű rajta ficánkolni. Megmondom őszintén, hogy én mindig is a rugalmas alátámasztás híve voltam, de nem szeretnék lemondani a visco "párnázó rétegről" sem, ezért is használok jelenleg dupla farugós tartószerelést. Ez nekem valamelyest komfortosabbá teszi a pihenést. De ha egyszer lehetőségem nyílik rá, hogy váltsak, mindenféleképpen egy rugós+visco magszerkezetű matracot fogok választani. Számomra jelenleg a Konfor Mistery Passion a csúcs. Itt tökéletesen kombinálták a rugalmas alátámasztású táskarugókat az egyenletes súlyelosztást biztosító memory réteggel. Ez a matrac elképesztően kényelmes, az eddig kipróbáltak közül messze az egyik legjobb. Csak hát az ára is ennek megfelelően alakul... :-(
Köszönöm a válaszodat, hogy még századszor is türelmesen viseled a kérdéseimet.
Az utolsó mondatoddal tökéletesen egyetértek, magam is igyekszem eszerint élni. Sőt! Amit lehet szeretek a mi kisvárosi üzleteinkben megvenni, hogy ne a multikat gazdagítsuk. Na persze ez egyre nehezebb, mert a multik terjedésével egyenes arányban csökken a kisboltok száma. Csak vergődnek szegények.:-( Most épül egy Tesco, meg egy DM, ami várhatóan további 5-6 üzlet halálát hozza majd. De ez más téma..........
Az ágyakra visszatérve. A Lineaflex és Rottex kilőve.
Azt hiszem végül marad mégis a Léránt, mert ezt meg tudom nézni Nagykanizsán, és tőlük is kaptam egy (nem kiskereskedelmi) árajánlatot .:-)Ráadásul egy helyi bútorboltban meg tudom nézni a kárpitkínálatot. Akivel beszéltem tőlük, az egyébként nem favorizálja a gázrugót, azt mondta, hogy 3 pár rugót adnak hozzá, és ha mindet betesszük, akkor a hagyományos vasalat is teljesen jó. Szerinted is?
A Pillangó ágyat én amiatt gondoltam jobbnak, mert egyszerűbb, könnyebb a nyitása, és jobban hozzá lehet férni az ágyneműtartóhoz. Az ágy földszintre kerül, úgyhogy ebből a szempontból mindegy.
A Wilu és Léránt is farugós, konkrétan a Lérántnál tudom, hogy a lécek 7-7,5 cm-re vannak, ezt egy kicsit ritkának találom, de állítólag jó az., bár a Novetexesek 5 cm-t javasoltak.Forgatni én nem tudom majd a matracomat, mert alul csak 4 cm Latex, ami nagyon kemény lenne. A fémkerettel azt hiszem nekem sincs különösebb bajom. Biztosan stabilabb, ideológiát meg nem viszek be az ágyvásárlásba.:-)
Köszönöm a lábakról a véleményedet, mert épp már itt tartottam, hogy Bellona(lábas) vagy Tekla(láb nélküli)? Mivel mindig láb nélküli ágyunk volt, ezért a férjem a Teklára szavazott, de higiénés szempontból én jónak találtam volna, hogy végre az ágy alatt is tudnék portalanítani. Bár nem akarom annyira megpakolni, de jobb a biztonság, úgyhogy marad azt hiszem a Tekla a Kata fejvégével.( Az jobban néz ki , nem?) Azért jó dolog a net, mert így tényleg jobban merek valamit bevállalni, mint teljesen látatlanban. Nem is értem a Wilu möbeleseket, hogy a mai világban ezt a lehetőséget hogy hagyhatják ki?:o) Pedig a Pompei ágyuk is tetszik tulajdonképpen, de azt csak a kevinsbútor oldalán tudtam megnézni úgy-ahogy.
Szóval ha még erre az 1-2 aprócska kérdésemre válaszolnál, akkor jövő héten valószínűleg megszabadulnál tőlem.;-)
Nincs olyan nagy különbség az ágyak közt, ezt az áruk is tükrözi. A Rottextől talán némileg igényesebb kidolgozású a Léránt vagy a Wilu.
A Róma ágynál olyan 100-110 ezer Ft körüli kisker árral kell számolnod (takaróval együtt). De ezt úgy tudom, hogy már kizártad, mivel az újabb típusoknál a matrac nem az ágykeretbe van süllyesztve. Azon felül itt nincs rugalmas alátámasztás, mivel nem farugókra fekszik fel a matrac (persze ez még nem kizáró ok, attól függ, hogy milyen fekhelyhez szoktatok hozzá).
A Léránt ágyaknál választhatsz lábakon álló vagy "földön fekvő" ágykeretet. Én személy szerint a lábakon álló ágykeretet favorizálom, mivel - ha megfelelő magasságú - ahhoz jobban hozzá lehet férni porszívóval. Viszont hátránya is van: ha nagyon meg van pakolva az ágyneműtartó, akkor az idővel leszakadhat. Ebből a megközelítésből pedig a "földön fekvő" a jobb választás. A fém tartókeretnek én nem érzem hátrányát, azt leszámítva, hogy személy szerint nekem idegen anyagként hat (asztalos vagyok, így jobban szeretek fával dolgozni). "Bioágy" hívők viszont alapból kizárják a fémet, mivel az - állításuk szerint - felerősíti a Föld mágneses sugárzását. Nekem ilyen szempontból a fémmel semmi problémám. :-) Tehát ez megint egy olyan dolog, hogy személye válogatja. Ja, és megfelelő gázrugóval elvileg nem jelenthet gondot az "egybe nyíló" tartókeret.
Wilu: a két darabból álló pillangó ágy előnye elsősorban akkor mutatkozik meg, ha mondjuk nehézkes a szállítása (pl. tetőtérbe kell vinni), vagy hely szűkében oldaról kell nyílnia az ágyneműtartónak. Ezt leszámítva egyébként teljesen mindegy, hogy az milyen nyitású. A lényeg az, hogy ha egybe nyílik az ágyneműtartó, akkor középen biztosított legyen a megfelelő alátámasztás.
A Lineaflex ágyait közelebbről nem ismerem, csak kiállításokon találkoztam vele. Így aztán erről nem igazán tudok mit nyilatkozni.
Ha a véleményemre vagy kíváncsi: a Rottex helyett én vagy a Wilut vagy a Léránt ágyat választanám. A Lineflex pedig részemről csak akkor jöhetne szóba, ha valóban tud valami pluszt nyújtani a többi ággyal szemben, vagy pedig, ha jóval kedvezőbb áron lehet hozzájutni. A magyar ipar így is haldoklik, szóval személy szerint én inkább a hazait választanám. De ez csak egy szubjektív vélemény...
A régi ágyunk annyira rossz volt már, hogy kénytelenek voltunk venni valamit. Voltunk egy rakás boltban, egy csomó matracot kipróbáltunk. A Novetex saját memóriás matraca nagyon jó volt, csak 2-3 hét, mire legyártják. A Tempur horror áron van, a Yatas szintén nagyon drága. Végül is egy török gyártmányú Konfor memóriás matracot vettünk Pécsen. 110e-be került a 160x200-as, 6 cm memory réteg van rajta. Kicsit kemény, amit boltban kipróbáltunk sokkal puhábbnak tűnt. Lehetséges, hogy az új matracnak kicsit "be kell járódnia"? Nem vákummatrac volt, tehát az biztos nem lehet gond, hogy 24 órát kellett várni, míg felszívja magát.
Még mindig ágy nélkül vagyok, de már közeledik a döntés ideje.
A Wilu-möbeltől kaptam egy exkluzív árajánlatot..-) Ez egy pillangó módra nyíló ágy lenne, így a matrac súlya szerintem már tényleg nem lényeges. Hagyományos vasalat és farugós ágyrács. Közben a Léránték ágya sem tűnik rossznak, de ott csak egyben nyílna a lábvégtől az ágy, a matracok ugye cca70 kgot nyomnak, viszont gázrugóval kérhető. Mondjuk az ő ágyuk pár 10ezer Ft-tal drágább lenne, olyan 120 körül. Viszont fémkeretes-ha jól értettem- a rács. Hogy ez jó-e vagy sem, azt nem tudom. Aztán számításba jöhet végül a Rottexnek is egy Róma nevezetű ágya. Árát nem tudom. A Lineaflexnél egy leértékelt(félárú), bemutató ágyat láttam darabjaira szedve, ahol szintén fémkeretes a rács, és egyben nyílik-persze gázrugóval-, de ott még az ágy tartószerkezete is fémből van és arra vannak felszerelve az oldalai. Kellemesen párnázottak a panelek körben, azt láttam . De ezt sem láttam egyben. Szóval a lényeg, hogy gyakorlatilag látatlanban kéne ágyat választanom, merthogy 1 db számításba jöhető ágyat sem láttam egyben. A közeli Domusba direkt elmentem Wilu-möbel ágyat nézni, de ott sem volt az a matracos típus, amit én keresek. Talán így egy kicsit érthető a bizonytalanságom. Legalább egyet látnék! Akkor könnyebb lenne. Ha még nem fárasztottalak le teljesen, akkor nem tennéd még meg nekem, hogy a fenti típusokról mondasz pár szavas véleményt? Hogy melyiket lenne érdemes választani. Vagy melyiket nem.Mármint minőségi szempontból. Az egybenyílót vajon normálisan tudnám működtetni a 70 kg-os matraccal? Vagy agázrugó megoldja? Köszönöm előre is.
A Rottex kétségkívül lehetne némileg igényesebb (pl. néhány felhasznált alapanyag tekintetében), de úgy gondolom, hogy eddig az árképzésük is ennek megfelelően történt. Más kérdés, hogy az utóbbi 2-3 évben több olyan külföldi gyártó jelent meg a hazai piacon, akik személyében a Rottex a saját kategóriájában (közép-alsó és közép kategória) igazi versenytársra lelt (ez az eladási statisztikában is nyomon követhető). A rugós matracaiknál szerintem történhetne némi fejlesztés (pl. az a minimum, hogy az alacsony, 4 menetes bonell rugókat lecseréltem volna). Mindenesetre pl. a Sleepguard márkanéven futó matracaik a minőség tekintetében kezdenek a fejlődés irányába mutatni (az más kérdés, hogy elég rossz marketinggel). Viszont szerintem az alsó kategóriába sorolni őket azért túlzás. Már csak azért sem, mert elég széles a termékpalettájuk (az egyszerű bonell rugós matracoktól a memory foamig), és van olyan matracuk, amelyik ORKI megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkezik. Alsó kategóriás matracokat pedig az ORKI biztosan nem fog "gyógymatracnak" nyilvánítani.
Nincs saját weblapjuk, az internet adta lehetőségeket még nem ismerték fel. :-) A Kevinsbútor honlapján elég sok Wilu-s ágyat találsz, de nem mind az. A Pompei is Wilu ágy, és abban van ágyneműtartó (nem is írták a weblapon, hogy ágyneműtartó nélküli).
Nem tudod hol lehetne megnézni az ágyaikat? Én nem találtam honlapot.:-(
A Pompei ágyat, ami nem ágyneműtartós szerintem, a kevinsbútor honlapján találtam. Ezek szerint az ő ágyaik nem csak a Wilu-möbeltől származnak. Akkor honnan tudom meg, hogy melyik az övék?:o)
A normál franciaágyairól képeket nem készítettem, mert találtam a neten is - pl. itt: http://www.kevinsbutor.hu/index.php?sel=18 (Pompei, Viktor stb. ágyak). Előzmény: cimbóka (379) -írtad. Ezt érthettem félre.
Sajnos ma nagyon nem értem rá, de talán holnap a végére járok.
Hmmm...hányszor hallottam már én is milliószor a kollégáim szájából: "nagyon sok gond volt vele...". És hogy-hogynem, mindig csak azokkal a gyártókkal volt gond, akik termékeit épp nem forgalmaztuk. :-) Ekkora hülyeséget... Én azt mondom, hogy a piacon szereplő gyártók matracai mind tökéletesen használhatók, más kérdés, hogy az embereknek eltérő igényeik vannak illetve mindenki különbözik a másiktól. Azt egyébként meg tudta mondani az eladó, hogy konkrétan mi volt velük a gond? Mert én megmondom őszintén, hogy tudok pl. hasonló árkategóriában masszívabb felépítésű matracot ajánlani, de azt azért nem mondanám, hogy a Rottex rossz lenne. Egyébként - és ezt a leghatározottabban állítom - a Rottex garanciális ügyintézése nálunk mindig a legkorrektebb volt. Nem akarom most a konkurenciát nevén nevezni, de vannak olyan szereplők a piacon, akik gyakorlatilag tesznek rá, hogy Neked problémád van a matraccal. A Bentexről: mi forgalmaztuk kb. 1 évig, de nem mutatkozott rá különösebb érdeklődés. A főnököm vett magának egyet, de ő személy szerint keménynek találta. Én csak annyit fűznék hozzá, hogy matrac vásárlásakor nem a csomagolás méretének kellene meghatározónak lennie.
Akkor ahogy Kathyc írta, inkább a 20 kg-hoz közelít a kókuszrost tábla súlya. Kérdezz utána a gyártónál, hogy milyen vasalatot használnak, és hogy annak milyen súlykorlátozása van (pillangóágy esetében ekkora súlynál biztosan szükség lesz két rugós heverő vasalatokra, lehetőleg minél erősebb csavarrugókkal). A Wilunak én úgy tudom, hogy csak ágynemtűartós ágyaik vannak. Amit Te nézhettél ki, az valószínűleg egy másik gyártóé...
Sziasztok! Matracvásárlás előtt állok. Egy helyi (Siófok) bútorboltban Bentex matracokat árulnak. Nagyon kevés infót találok róla a neten, van valakinek tapasztalata? Többen ajánlották a Rottex-et. Egyik ismerős dicséri, egy boltos szerint nagyon sok gond volt velük. Vélemény? Amúgy itt nincs igazán választék, valószínűleg Székesfehérváron vagy Veszprémben kellene körülnézni. Tudtok e két városban helyeket, ahol lehet matracot vásárolni? Köszi.
Na végre megtudtam a pontos(remélem) súlyát: 35,2 kg /matrac. Hát ez szerintem nem extra nafy súly, hiszen a többi matracnak is van legalább feleennyi súlya, és a hasznos(vagyis az ember) tömegben meg bőven lehet 10-20 kg differencia. Ugye akkor ezzel a súllyal is megoldható a pillangós ágy a rugós ráccsal és a hagyományos rugós vasalattal. Persze akkor még előjön első kritikád tárgya, a matrac szellőzése, de arra gondoltam, hogy talán hátsó furatokkal lehetne segíteni valamit a dolgon. Vagy marad a lábas, ágyneműtartó nélküli változat, amit a Wilu-möbelnél láttam. Még eddig nem hívtam őket, mert a súlyinformációra vártam Remélem holnap összejön. Majd jelentkezem.:-)
Azért ezeket a számokat ne vedd készpénznek, ezek csak becsült értékek. Faipari iskolát végeztem, a matracok alapanyagainak konkrét gyártásfolyamatába nem látok bele. A kókuszrost súlyát tekintve én csak feltételezem, hogy nem több úgy 11-12 kg-nál. A latex meg lehet pl. 65 kg/m3-es is, akkor meg már rögtön csak 14 kg súlyról beszélünk (attól függ, hogy az mennyi adalékanyagot tartalmaz). Ha a gyártó konkrét adatokat közöl a felhasznált kókuszrost és latex térfogatsűrűségéről, egyszerűen ki tudod számolni a matrac súlyát. 30 kg-os össztömeget feltételezve egy "pillangó ágynak", amit két rugós heverő vasalatokkal szereltek, el kellene bírnia a matracot. De ezt úgy is ki tudod próbálni abban az üzletben, ahol az ágyat szeretnéd megvásárolni. Majd írd meg, hogy mi lett a végkifejlet! :-)
Köszönöm neked is a segítséget. Mostmár tényleg izgat a dolog, úgyhogy ma meg is kérdezem tőlük e-mailban, hogy hány kg is a matracom. Mindenesetre, amikor pénteken felhívtam az üzletet, akkor a férfi eladó határozottan azt mondta, hogy max 30 kg.Nem szó szerint, de a lényege. hogy ő nem egy vastag ember, mégis viszonylag könnyedén emelgeti ezeket a matracokat. Ha kapok hivatalos választ, megírom.
Hát igen . Akkor lehet, hogy egy félreértés miatt görcsöltem ennyit? ( De biztosan nem félreértés, nekem határozottan ezt mondta az az eladó. De szerintem tájékozatlan volt.) A mi matracunk 4L+8K+8L, vagyis a latex összesen 12 cm. Tehát akkor az átlag 80kg/m3 esetén 0,9x2x0,12=0,216x80=17,28 kg + a kókusz, ami szerinted max 12 kg. Így összesen legfeljebb 30 kg, ami azért nem vészes. Ennyi súlykülönbség símán lehet pl. házastársak között. Persze nem is kevés. Egy bonellrugós matrac biztosan könnyebb. Szerinted akkor rényleg nem kell a gázrugó sem? Mert akkor akár ithoni bútorboltban is megrendelhetek egy ágyat.(Nem árulják ela boltban, de el tudom képzelni a, hogy a Léránték ágyait árulják, mert Nagykanizsi a cég,annyit hallottam.) Bár a Wilu ágyai nagyon tetszenek. Kár, hogy nincs önálló honlapjuk. Köszönöm a segítséget. Remélem többet már nem kell zaklassalak, de azért az eredményről beszámolok, ha nem baj.:-)
Upps, 8 cm vastag a kókusz?! Ezt benéztem, bocsánat! Bár én azt mondom, hogy az Általad említett súly még mindig soknak tűnik. Nem lehet, hogy Te a bálázott kókuszrost tömegét veszed alapul? Szerintem egy átlag matrachoz használt 8 cm-es kókuszrost tábla kb. úgy 11-12 kg lehet. De természetesen ugyanúgy, mint a latex esetében, ez attól függ, hogy mekkora a térfogatúlya (pontosabban a térfogatsűrűsége). Én csak becslés alapján számoltam, de a 160-170 kg/m3-es térfogatsúlyt soknak tartom. Aztán ha tévednék, akkor előre is elnézést kérek mindenkitől!
A Novetex szerint 90x200x10 kókusz 30 kg, akkor 8 centi 24 kg. és ha jól emlékszem, kétszer 8 cm a latex a megrendelt matracodban - tehát, mégiscsak közelíted azt az 50 kg-ot!
Megmondom őszintén, hogy én is furcsállottam az 50 kg-os súlyt, de nem akartam beleokoskodni. A kókuszrost súlya a latex mellett eltörpül, tehát azzal most nem is érdemes foglalkozni. A latex térfogatsúlya meg változó, lehet könnyebb vagy nehezebb, de mondjuk egy "átlag" 75-85 kg/m3 súllyal számolva: 0,12x0,9x2x85 (vastagság x szélesség x hossz x térfogatsúly) = 18,36 kg. Ehhez jön még a pár kilós kokuszrost tábla, meg néhány "apróság" (flies stb.). Ezt alapul véve nekem inkább a 25 kg lehet a hihető verzió, mint az 50. Ezt pedig - ahogyan a másik eladó is mondta - elvileg nyugodtan használhatod farugós tartókereten. Tehát valójában nem is kell változtatásokat eszközölni, nyugodtan rendelhetsz farugós ágykeretet bármelyik gyártótól, és még a gázrugó is elhanyagolható... Wilu-Pompei: a képen egy 160-as ágy látható, amin természetesen középen hosszirányban van alátámasztás. Egyébként bármelyik gyártó esetében igaz, hogy farugókat csak 140 cm-es méretig szoktak gyártani, a 160-as ágyaknál már 2 sor 80 cm-es farugót helyeznek el. Most, hogy tisztázódni látszik a súly kérdése, szerintem nem lesz olyan problémás ágyat találnod, szinte bármelyik gyártó termékei közül válogathatsz...
Na megnéztem. Ha jól értelmezem, akkor a kevinsbútornál a Wilu-möbel által gyártott ágyak láthatók. Nekem nagyon tetszenek. Az az igazság, hogy már akár le is mondanék az ágyneműtartóról. Pl a Pompei nagyon tetszik így is. Igaz azt írja, hogy farugós, de gondolom van középen merevítés. Közben felhívtam a Novetex üzletet, ahol (igaz most mással beszéltem,mint eddig) azt mondták, hogy nyugodtan rátehetem farugóra, nem lesz semmi baja. Mármint a rugónak.Mondjuk ezt nem teljesen értem, hogy ennyire nem biztosak a dolgukban. Akkor kinek higgyek?Azt is mondta az eladó, hogy szerinte a 2 matrac lehet max. 50 kg, nekem meg darabonként mondtak annyit, amikor megrendeltük. Hát valaki nincs a helyzet magaslatán, az biztos! De ki? Most felcsillant egy lehetőség: az egyik üzletben van egy lineaflex franciaágy, ami bemutatódarab volt, és ezért féláron adják. 100ezer lenne, ami még elfogadható. Persze még nem láttam,de hátha jó lesz. Ez ágyneműtartós, gázrugós, farugós. De ha ez mégsem jön be, akkor azt hiszem maradok a kárpitos ágynál, de ágyneműtartó nélkül. Úgy látom, hogy ez nagyon bonyolult mindenkinek. A wilu-möbelnél mindenképpen teszek egy próbát, mert nagyon tetszik, amiket csinálnak.Meg az is , hogy úgy látszik ők hajlandóak egynémely dolgot megtenni a a vevőért. Szimpatikus. És te is azt mondod, hogy jó minőséget produkálnak. A pillangós megoldás mindenképpen jobb lenne szerintem is-ha mégis ágyneműtartós-mert sokkal praktikusabbnak találom, és mindig ilyen ágyunk is volt. Remélem , hogy az általad megadott telefonszámon elérem őket, de azért megköszönném, ha megírnád a másik számukat is.(mélben)Gondolom azt is megmondják, hogy hol találom meg legközelebb a termékeiket. Jó hétvégét, és köszönöm.
Nagyon köszönöm a válaszodat, utána fogok nézni. Azt hiszem így már teljesen világos. És ez egy használható megoldásnak tünik. Most vendégségbe megyünk,de este még megnézem a linkeket, amiket beírtál. Köszönöm.:-)
Persze hogy ágyneműtartós! Tehát: van egyszer a kárpitozott váz, ami áll ugye 2 oldalból, egy lábvégből meg egy fejvégből. Ezen a vázon fekszik egy felnyitható fenyőfa tartókeret, amire pedig a farugókat rögzítenék. Namost a farugókra Neked nincs szükséged, tehát marad a kárpitozott váz és maga a fenyő tartókeret. Utólag aztán erre vásárolsz fix rácsokat és rögzíted (fenyőfát, vagy ha masszívabbat szeretnél, bükkfa esetleg égerfa rácsot). Valahogy úgy néz ki ez a gyakorlatban, mint ennél a fenyő ágynál: http://www.normaco.hu/picn/Heveromn.jpg A képen látható tartókeret, amin a 2 fogó van rögzítve, az természetesen meglenne, csak a keresztirányú rácsok nem lennének benne. Érted? Erre a keretre kellene Neked utólag a fix rácsokat felcsavarozni.
Hogy a matrac a vázba süllyed vagy az ágyoldalra fekszik fel, azt sajnos elfelejtettem megkérdezni. Fejér megyében sajnos nincs üzletünk, csak a délkelet-magyarországi régióban. De szerintem 100%, hogy valamelyik nagyobb bútorüzlet ott is forgalmazza ezeket az ágyakat, főleg, hogy Fejér megyében van a székhelyük (a Domus és az Eurobútor lánc biztosan forgalmazza). Gázrugó kérdése: alapból normál ágyvasalatot használnak (csavarrugósat), de mivel oldalról nyílna az ágy, nem biztos, hogy indokolt egy gázrugó beszerelése (kisebb terhelés nehezedik a tartószerelésre, mintha az az ágyvég felől nyílna, hiszen fele akkora az "erőkar"). A normál franciaágyairól képeket nem készítettem, mert találtam a neten is - pl. itt: http://www.kevinsbutor.hu/index.php?sel=18 (Pompei, Viktor stb. ágyak).
Most néztem, hogy FEjér megyeiek. Akkor az elérhető lenne nekem. De én sem értem, hogy miért nem rugalmasak ezek a cégek. Így is annyira jól megy nekik, hogy nincs szükségük arra, hogy a jó hírnevüket növelnék? Csodálkozom. Pedig ezt ma már kevés iparágban enged(het)is meg maguknak a cégek.
Köszönöm.:-) Csak egyet nem értek: az rendben van, hogy rács nélkül kérem a keretet, és én csináltatok bele fenyő, vagy rétegelt bükk fix rácsot. De akkor ez nem is ágyneműtartós? Vagy a gázrugót is nekem kéne megvenni, és a beszereltetni az ágyrácsot? Mert akkor ez tényleg csak egy keret, aminek max van egy alja, meg egy fejvége.Hát ez így nem tudom, hogy menne-e . Persze azt írtad, hogy 2 írányba nyíló......na, szóval nem értem.Meg hogy akkor besüllyednek-e a matracok a keretbe, vagy sem? Én is néztem a neten, de nem találtam honlapjukat. Ezen csodálkoztam. Nagyon kedves tőled,hogy még fényképet is csinálnál, de egyelőre ezeket a műszaki, technikai kérdéseket kellene tisztázni valahogy.Abban biztos vagyok, hogy egyébként pofás ágyat csinálnának, csak már a kárpitválasztásnál tartanánk! Tudom, hogy te messze laksz, de ennek a bútorgyárnak van esetleg itt a Dunán-túlon is valami boltja? Vagy esetleg Pesten? Látod még mindig kérdésekkel bombázlak, bocs! Remélem még egy kicsit kitart a türelmed!:-)
A gyártók többsége azért nem annyira rugalmas, mert ők sorozatgyártásra rendezkedtek be. Csak egy példa: a Rottexnél többszöri utánjárással sikerült egyszer kikönyörögni egy vevőnknek, hogy az ágytakaró ugyanolyan szövettel készüljön, mint az ágyoldal. Pedig véleményem szerint ez aztán tényleg egy bagatell dolog. Tehát egyrészt kényelemből nem foglalkoznak egyedi igényekkel. Azon felül nem egy olyan középvállalkozás létezik, akik külsősöktől rendelik a kész vázakat (ez főleg ülőbútoroknál jellemző). Megkérdeztem ma a Wilu-möbelt, a Léránthoz hasonlóan ők is farugókat használnak a kárpitos ágykeretekhez. Ha nagyon muszáj, azt mondták, hogy a farugó helyett esetleg bútorlapot tudnának rögzíteni a fenyő kávára. Viszont: egyrészt a 180x200-as ágyvázuk 2 részből áll és oldalról nyílik (ez előnyösebb a súlyelosztás miatt). Nem sok időm maradt a beszélgetésre, de gondolom, hogy úgy is megrendelhető az ágy, hogy a fenyő tartókereten ne legyen semmi (mint egy óriási képkeret). Onnantól kezdve pedig már csak annyi feladatotok lenne, hogy valamelyik fatelepen vesztek 1 collos deszkákat, méretre vágjátok, az éleit lesarkítjátok, és azt csavarozzátok fel a tartókeretre. Vagy vásárolhattok közvetlen valamelyik bútorüzletből is két köteg 90 cm-es ágybordát, ha nem akartok vergődni vele (csak úgy drágább, összesen olyan 8-9 ezer Ft). Azt, hogy a tartókeret az ágyoldalba van-e süllyesztve, azt elfelejtettem megkérdezni, bocsi! (mi csak normál kárpitos ágyakat szoktunk rendelni tőlük, matracos ágyvázat nem). Egyébként elég esztétikus ágyakat készítenek (takaróval, párnákkal), az üzletben lévő két mintadarabról tudok esetleg képeket készíteni Neked (viszont ezek "rendes ágybetétes" kárpitos ágyak). A kapcsolatot e-mailben vagy mobilon tudod velük felvenni. Remélem, jó számot adok meg: 06-30/9846052. Ha nem lenne jó, akkor privátban elküldhetem a nem publikus mobil számukat. Vezetékesen nem tudod elérni őket, a neten található vezetékes számuk rossz (az egy magánszemély száma)! Az e-mail címüket meg csak holnap tudom megmondani, mert azt elfelejtettem felírni. Szóval ha más megoldást nem találsz, akkor egyedül a Wilu möbelt tudnám még ajánlani. Ja, és még valami: a legtöbb gyártónál már január végétől-február közepétől áremelések történtek (mivel többek közt emelkedett az alapanyagok ára: szövetek, bútorlap stb.). A Wilu hivatalosan március 1-től emeli az árait (persze nem kizárt, hogy néhány viszonteladó már most az új árakkal dolgozik)...
Nagyon-nagyon használható dolgokat írsz nekem!!!!Szerencsés vagyok!:-) A rugós rács biztosan azért nem jó, amit te írtál: túl nagy a súly. Ugyanakkor a 8 cm kókusz miatt értelme sem lenne. Nekem is meggyőző a rétegelt bükkfa rács, amit ott ajánlottak. Azt is mondták, hogy középen merevítve lehet akár egyben is, attól még mehet rá a 2 matrac. Más kérdés, hogy a 100kg-ot ha fell kell emelnem, akkor azt hogyan bírjnám el, akár gázrugóval is. Ezért hajlanék inkább a 2 rács, 2 irányba(pillangó) nyíló megoldásnál. Persze csak, ha egyébként kivitelezhető. A mi ágyunk most egyébként 45 cm- magas. Talán pár cm-rel lehet magasabb, de sokkal nagyobbat nem szeretnék. A matrac 21 cm vastag.. Hát igen, az ággyal vagyok a legnagyobb bajban. Ezzel nyűglődök már mióta. Mert persze nem szeretnék/tudnék százezreket költeni rá. Igazából azt nem értem, hogy pl. a Léránt-ék, akik egy kisebb üzemet működtetnek gondolom, miért nem rugalmasak annyira, hogy az- egyébként megfelelő- ágyhoz a fémkeret+ rugós rács helyett nekem betegyenek egy fix keményfa rácsot. Mi ebben annyira bonyolult? Nagyon örülnék, ha körülnéznél, és tudnál nekem segíteni ebben. Egyszerűen már nem tudom hova forduljak. Pedig cca 2 hét múlva meg lesznek a matracok, és a régi ágyunk már nagyon kényelmetlen. Úgy szeretnék minél előbb a kényelmes , szép új ágyamban aludni! Hiszem, hogy akkor az alvásproblémáim is megoldódnának. Köszönöm és várom a segítségedet. Nagyon rendes tőled, hogy ennyi energiát pazarolsz rám.
A peremléc magassága, azaz, hogy a matrac milyen mélyen süllyed a keretbe, inkább a matrac típusától függ. Egy rugós matrac esetében (főleg az 5-6 menetes bonell rugósoknál, illetve a táskarugósoknál) indokolt, hogy az lehetőleg minél jobban legyen süllyesztve. Főleg igaz ez az egy darabból álló (160x200-as vagy 180x200-as) bonell rugós matracokra, ahol a nagyobb súlykülönbségnek köszönhetően oldalirányban deformálódhat a matrac. Ágymagasság: ideális a minél magasabb, legalább 50 cm-es fekvőfelület. A fémkeretes tartószereléssel szerintem nincsen semmi baj...igaz, én személy szerint maradok inkább a rétegelt bükkfa mellett. De a fémkeretnél masszívabbat elég nehéz találni. Volt anno olyan fenyőfa tartószerelésű nyitható ágyunk, aminél felnyitva a matrac véletlenül becsúszott a fejvéghez, majd amikor visszacsukta az ember, hosszirányban eltörött a tartókeret. Hozzáteszem: a probléma itt valójában abból adódott, hogy alacsony volt a matrac lecsúszását gátló peremléc magassága. Én azt mondom Neked, hogy ha már bizalmat szavaztál a Novetexnek, akkor fogadd meg az ő tanácsukat, és maradj a "fix" ágyrács mellett. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ilyen kárpitos ágyat üzletben kapsz majd. Holnap meg tudok kérdezni esetleg egy másik gyártót, bár igazából ők is inkább farugókat használnak. A farugós tartószerelésről (90x200-as méretű) még csak annyit, hogy ezeknek általában személyenként 110-120 kg a súlykorlátozásuk (matraccal együtt). Csak találgatok, de valószínűleg ez is lehet az egyik oka, hogy inkább a fix rácsot ajánlotta Neked az eladó...