Ezt a fórumot azoknak a meggyőződéses kommunistáknak nyitom, akik velem együtt elítélik az ellenforradalmat, és szeretnék az egyetlen emberséges társadalmi rendszert bevezetni Magyarországon. Világ proletárjai, egyesüljünk!
Nem vagyok szakértője a témának, emlékeim szerint nem volt cigány osztálytársam, legalábbis olyan akit úgy kezeltünk volna. Csak 1 pedagógusnő szavait idéztem , és ez egybevág azzal amit én is tapasztaltam. És a szociban sem volt olyan munkahelyem ahova csak dísznek jártam volna be. Ez valami urbán legenda, vagy csak én voltam balszerencsé.
"A szocializmusban nem volt cigánykérdés az iskolában, mondta 1 interjuban egy 40 éve tanító pedagógus"
Hát, akkor ő egy különös iskolában taníthatott, mert ahogy alant írtam eleve nem jutottak be normális sulikba romák. Az én isimben azt a néhányat, aki mégis bekerült, az egész iskola ismerte. És nálunk nem az esetleges rossz magaviseletük miatt, hanem a másságuk és cigányságuk okán. Az akkori magyar társadalomban fel sem merült, hogy itt hagyományosnak mondható előítéletességről van szó, (nem is volt ismert az előítéletesség fogalma) amit hazulról hoznak a nebulók, tanáraikkal egyetemben.
Jellemzően nem a munkahelyükre, de ha mégis, hát abban nem sok köszönet volt. Sajnos, ezek tények. Tanulásra pedig egyáltalán nem ösztönözte őket senki. Az átlag cigánygyerek a 60-as 70-es években kisegítő iskolába járt és nem szerzett szakmát. És nem kifejezetten előítéletről volt szó, hanem elvégezték 7-8 évesen ugyanazokat az iskolaérettségi teszteket, amiket pl. én is kitöltöttem 6 évesen és nem jutottak át rajta, külön meg senki nem foglalkozott a speciális gondjaikkal.
Nem arról van szó, hogy ne lenne munkahely. Van munkahely, ha nem is épp a legjobb, de aki a szarlapátoláshoz ért, el tud belőle éldegélni. Csakhogy ahhoz akarni és csinálni is kell ám, nem úgy mint régen. A Kádár rendszernek elég súlyos szocpol. (és humánpolitikai [bértömeggazdálkodás]) baltendenciája volt, hogy olyan munkahelyeket is fenntartott, ahol egyáltalán megjelenni is csak ímmel-ámmal kellett és lehetett, a gyereknevelési szokásokba pedig húzódozott a politika komolyabban (azaz következetesen) és tudományos alapokon beleszólni. Hiperlink alakok tömegei csak ezért az abnormális toleranciáért nem kerültek az utcára és lettek az utódaik ugyanolyanok, mint ők. És tévedés ne essék: ezeket az arcokat is a mi pénzünkből tartották jól, abszolút érdemtelenül és ellenpedagógiai üzenettel. Nem lett volna szabad engedni, hogy egyesek visszaéljenek a jólétiség eszméjével és ezzel súlyosan mételyezzék a rendszert.
A szinte teljes foglalkoztatásból a romák sem estek ki, és másképp tekintett az iskolába járásra az a gyerek akinek a szülei is naponta bejártak valahova. Ezáltal talán magabiztosabbak voltak, esetleg jobban öltözöttek, és így nem lógtak ki 1 átlag osztályból. Ma meg elég nehéz érvet találni amellyel tanulásra ösztönözzék őket.
Az apósom, aki pedagógus volt egy Balaton-környéki nagyközség általános iskolájában, sokszor "tapasztalta" azokat az erőfeszítéseket, melyekkel szerették volna kicsit feljebb vinni az elmaradottak tudás-szinvonalát.
Nagyon sokszor érezték, hogy reménytelen a dolog, de igyekeztek megfelelni az elveknek, előírásoknak.
Én úgy vélem, az a minimális előrelépés, mely a Kádár-rendszerben óriási áldozatok után kialakult, rendszerváltozás után szétfoszlani látszódik. Nincs - főleg vidéken - munkahely, legnagyobbrészt kitevő alacsony képzettséggel rendelkezők részére. Ennek egyenes következménye a "megélhetési bűnözés" , mely egyre jobban jelen van a hazai társadalomban.
Ráadásul a szabadon átjárható határok, és az emberi jogokkal való visszaélés újabb lehetőségeket adnak a bűnözőknek....
A szocializmusban nem volt cigánykérdés az iskolában, mondta 1 interjuban egy 40 éve tanító pedagógus. Nem méregették egymást a gyerekek ilyen szempontból a múlt rendszerben, ez a számontartás az utóbbi években jött elő.
Igen, teljesen összevetni a bekerülési költségeket csak úgy lenne az igazi, ha egyéb megvalósított dolgokat is ismerhetnénk. Azért még így is figyelemre méltó a számok aránya......
Mintha az autópálya-építésnél is ismerős lenne ez a szitú.....
Érdemes az oldalcímben lévő többi témát is izlelgetni....
A metro mindenütt mást jelent. Nálunk -szovjet mintára- fúrt alagutat, pazarul berendezve, drága burkolatokkal, mozgólépcsőkkel. Másutt kéregvasutat (mint a mi sárga földalattink), sőt, sokszor a mi HÉV-ünkhöz hasonló lepukkant elővárosi vasutat is. Nyilvánvaló, hogy ez mind más anyagi kategória. Gondolom az sem mellékes, hogy milyen kiegészítő létesítmények épülnek egyidőben. Közismert, hogy az M2 és M3 polgári védelmi funkciókat is ellát, feltételezem, hogy a négyes metró is fel lesz ilyesmire készítve, csak esetleg nem verik nagydobra.
Ettől még a közbeszerzési tv lehet szar... de nem hiszem, hogy több értelme van a mallorcai és a magyar mtrót összehasonlítani, mint a suzuki swiftet meg az audi 100-at.
Annyira nem is új gondolatok ezek az európai történelemben. Már a kresztény középkor felismerte a világi állam immanns kapitalizmusát. Az egyházatyák az "enyim, tiedet" kárhozatos szavaknak, a magántulajdont rablásnak és bitorlásnak bélyegezték. Elvetették a birtoktulajdont, mert az istni természtjog szerint a föld mindenkié, közös, és ezért gyümölcseit mindenki közös használatára termi. Azt tanították, hogy a tulajdonjogot csak a kapzsiság, a bűnbe esés egyik következménye védelmezi, s ez teremtette a magántulajdont. Voltak olyan humánusak, olyan kalmárellenes lelkületűek, hogy mindennemű gazdasági tevékenységet általában veszélyesnek mondottak az ember leelki üdvösségére, azaz az embriségre nézve. Gyűlölték a pénzt, a pénzügyleteket, s a kapitalista gazdaságot a pokol lángjait szító tűzanyagnak nevezték. Lelkük mélyéből megvetették azt a gazdasági alaptörvényt, hogy az ár a kreslet és a kínálat arányának az eredménye, mindennemű konjunktúra kihasználását kárhoztatták mint felebarátuk szükséghelyzetének cinikus kizsákmányolását. Volt aztán a szmükben még gazabb kizsákmányolás, tudniillik az időé: az a visszásság, hogy valaki az idő puszta múlásáért prémiumot fizettessen magának, vagyis kamatot, s ily módon az időt, ezt az egyetemes, istni berendezést az egyiknek a kárára s a másiknak az előnyére használja ki.
Ezek a kiváló szellemek utálatosnak érezték a pénz öntevékeny szaporodásának még a gondolatát is, minden kamat- és spekulációs üzletet az uzsora fogalma alá vontak, és kijelentették, hogy minden gazdag embr vagy tolvaj, vagy tolvaj örököse. De még tovább is mentek. Többen közűlük, így Aquinói Tamás, gyalázatos üzelemnek mondották a kereskedelmet általában, a tiszta kereskedelmi üzletet, tehát az áru vásárlását, és haszonnal való továbbadását, ha ezzel nem járt együtt az áru valamelyes feldolgozása, megjavítása. Bár a világi élet dolgait túl sokra nem becsülték, de ha már pusztán az életről és a gazdaságról van szó, akkor azt követelték, hogy a gazdasági előny feltétele és a megbecsülés mércéje a termelő tevéknység legyen. Megbecsülésre méltónak ítélték a szántóvetőt, a kézművest, de nem a kalmárt, nem a manufaktúra tulajdonosát.
Mindezek a gazdasági elvek egyik következménye és jellemző megnyilvánulása lett zsidók kiközösítése, gettókba kényszerítése, és az antiszemitizmus kialakulása. És ezeknek az elveknek szellemi örököse Marx, aki ezt a humanista szemléletet elválasztotta a dualizmus idejétmúlt szemléletétől, és a dialektikus materialista világnézettel egybeforrasztva új életre keltette.
A média és reklámjainak sugallata úgy hatol be mindenki legszigorúbb magánszférájába, s úgy manipulálja az emberek gondolatvilágát, ahogy eddig egyetlen eszmerendszer nem tudta megtenni.
Az emberek ész nélkül vásárolják a tévéket, számitógépeket, mobilokat, és viszik be otthonaikba - ezután pedig már csak az a kérdés, mit akar a pénzvilág belesulykolni az egyes emberekbe ezeken a csatornákon keresztül.
Ez az erő és a hatalom az utóbbi néhány évtizedben bedarált bennünket - és mégcsak vége sincsen. Sőőt, szerintem most kezdődik csak el igazán.
"Ezek, s szinte minden más elképzelés megvalósítása három komoly nehézségbe ütközik:
(1) A fennálló gazdasági és politikai hatalmi rend többnyire ellenérdekelt;
(2) Egyetlen országban megvalósítva a globális gazdasági rendben aligha életképes;
(3) Feltételezi az egyes emberek alapvető szemléletváltását."
1. A fennálló hatalom mindig ellenérdekelt. Senkinek sem jó az erőszak, ám ez előrevetíti azt, hogy a békés megvalósítás mellett reálisan számolnunk kell az erőszak lehetőségével is. 2. Reális veszély. A Szovjetuniót is tönkre tudták tenni a jelentős helyzeti előnyben lévő tőkés államok, vagyis igaza volt Trockijnak, nem lehet egyetlen országban megvalósítania a szocializmust. Azonban a globális gazdaság kiteljesedése jelenleg éppen a kapitalizmusnak ezt a túlélési esélyét zúzza szét. A folyamatok világméretűvé váltak, többé senki sem szigetelődhet el, nem állíthatja meg a forradalmakat erjesztő válságokat a határokon. 3. Ez viszont új elem. Egyetlen korábbi társadalmi változás sem igényelt valójában döntő mérvű szemléletváltást. Mindenki erősen eltúlozza mind a szocialista forradalom, mind a kapitalista restauráció által végbement szemléletváltást az egyes emberekben, holott messzemenően nem volt egyik sem olyan gyökeres, mint amire a jövő érdekében most valóban szükség lesz. Szerintem ez a legkeményebb dió.
Ezt a neofeudalizmus vagy rabszolgatársadalom topikban találtam, s fő érdekessége, hogy a kapitalizmus egyik rendíthetetlen híve rakta föl.
"Agitprop az iskolában szerda, 2008. január 16. cikk küldése | nyomtatható változat
Egyáltalán nem biztos, hogy a piacgazdaság diadalmenete megállíthatatlan. Franciaországban és Németországban piacellenes szellemben oktatják az ifjúságot, és ez súlyos gazdasági és politikai következményekkel fenyeget.
„Franciaországban és Németországban azt tanítják a fiataloknak, hogy a kapitalizmus, a piac és a vállalkozás vad, egészségtelen és erkölcstelen valami. Az efféle előítéletek eltüntetésétől függ, hogy Európa gazdasága felvirágzik-e vagy hátránya tovább nő” – írja Stefan Theil, a Foreign Policy európai gazdasággal foglalkozó szakírója.
A nemzet az iskolában adja át kultúráját a következő nemzedéknek. Sok vitát váltott ki, hogy Japánban a tankönyvek szinte tudomást sem vesznek a nankingi vérengzésről. A palesztin földrajzkönyveket azért érte bírálat, mert Izrael nem szerepel a térképeiken. Oroszországban pedig újabban pozitívnak kezdik beállítani Sztálin szerepét. Stefan Theil egy éven át tanulmányozta a német és a francia tankönyveket, azt vizsgálva, hogy a gazdaságról mit tanítanak az iskolákban.
Theil egy 2005-ben publikált statisztikára hivatkozik, amely szerint a németeknek csak fele, a franciáknak alig harmada híve a szabad vállalkozáson alapuló rendszernek. Az elmúlt választásokon közel kilenc százalékot szerző új baloldali pártra jellemző antiglobalizációs elképzelésekkel pedig a németek kétharmada rokonszenvezik. A számok annak ellenére is elgondolkoztatóak, hogy 2005-ben az Angela Merkel vezette jobboldal győzött a német parlamenti választásokon, Franciaországban pedig tavaly a piacpárti reformokat hirdető Nicolas Sarkozy nyerte az elnökválasztást a szocialista elnökjelölttel szemben.
És a cikkíró úgy tapasztalja, hogy mindez összefügg azzal, amit a két ország iskoláiban tanítanak. Franciaországban a 20. század történetéről szóló egyik tankönyvben a globalizációt és a kapitalizmust elítélő fejtegetésekre bukkant. De Thiel még közgazdaság tankönyvet is talált, amely nem a vállalatok működését, hanem a piacgazdaság társadalompolitikai, sőt egészségügyi árnyoldalait elemzi.
Thiel szerint a német szövetségi tartományok többségében a szakszervezeti aktivisták szempontjából mutatják be a középiskolásoknak a gazdaságot. A világ munkaadókra és alkalmazottakra oszlik, ezek érdekei ellentétesek egymással, a vállalkozó pedig főleg semmittevő, szivarozó alak képében bukkan fel, időnként a gyermekmunka kizsákmányolójaként és mobiltelefon-függő csalóként. A sikeres modern vállalkozó alakjával nem találkozhat a diák. Ezzel szemben viszont alaposan kiképezik arra, hogyan juthat hozzá a jóléti szolgáltatásokhoz, mindenekelőtt a munkanélküli segélyhez. Hogy a munkához hogyan, arról nincs szó.
Ezután Theil nem tartja meglepőnek azt a statisztikát, amely szerint Amerikában többször annyian akarnak vállalkozást nyitni és tartják társadalmilag hasznosnak a magánvállalkozást, mint Németországban és Franciaországban.
Márpedig a gazdaság fejlődése elsősorban attól függ, hogyan gondolkodik a lakosság a piacról és a vállalkozásról. De nemcsak a gazdaság, hanem a politika alakulását is ez határozza meg. A politikusok nem mehetnek tartósan szembe a lakosság felfogásával. Theil szerint ezért akadoznak a piacpárti reformok. Angela Merkel német kancellár máris félbehagyta reformjait, Nicolas Sarkozy francia elnök pedig megnyirbálta ugyan az állami alkalmazottak aránytalan előjogait, viszont kárpótlásul a francia érdekek jelszavával a protekcionizmus eszköztárához nyúl.
Theil attól tart, hogy ez csupán a kezdet. Két negatív forgatókönyvet is felvázol arra az esetre, ha a középiskolákban továbbra is a 68-as típusú antikapitalizmus előítéleteit tanítják. Az egyik úgy szól, hogy populista rezsimek kerülnek hatalomra. A másik „csak” azzal fenyeget, hogy folytatódik Európa világgazdasági lemaradása."
Hát ez az! Eszembe jut Helmut Schmidt egy mondása, miszerint manapság már nem is az számít egy cég működésében, hogy milyen hasznot hakt a atársaddalomnak, hanem az, hogy hogy mennek a részvényei a tőzsdén. Minthogy a kettő egyre kevésbé látszik összefüggeni.
Mondja ezt egy német! Az ő gazdaságukkal. De mi tényleg mit adunk majd cserébe a dévómatiszért, meg a szárnyasbetétért, ha a szuzukifélék is jól elhúzzák innét a belüket és a franv se lesz kíváncsi arra a fenenagy tudásra, amit a kétsz4er képzettebb, de negyedárú indián IT szakember elvállal? Nincsenek termelőeszközeink és ez előbb-utóbb jól visszaüt majd, amikor a 3. világgal kell versengeni napi szinten. Még önellátásra sem vagyunk képesek!
Az a fene nagy tudásalapú társadalom meg raktárosokból, könyvelőkből, reklámkiagyalókból, pizzafutárokból, háztartási cselédekből, és jogászokból fog állni. Az első komolyabb szellő elsodorja.
Ne áltassuk magunkat. Nem a tudásalapú társadalom, hanem a pénzalapú társadalom épül világszerte
Szemelvény Vida Gábor akadémikus tanulmányából Magyar Tudomány 2007/12 (Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége).
A fenntarthatóság legfontosabb... és legkényesebb kérdése: Hogyan csökkenthető a fogyasztás egy annak növelésére berendezkedett gazdaságban? Lehetséges-e egy fogyasztásra nem ösztönző, nem növekvő gazdaság?
E kérdések megkerülhetetlenek, ha komolyan vesszük a fenntarthatóságot, és számolunk Földünk véges lehetőségeivel, ahol a fenntartható növekedés lehetetlen. (Valószínűleg ugyanígy lehetetlen a fenntartható fejlődés is, különösen annak fényében, hogy a fejlődést legtöbbször mutatók növekedésével mérik.)
Legtöbben e kérdés felvetésének hallatán felháborodnak, mondván, hogy amíg nyomor és éhezés van a világon (és az országban), addig erre gondolni sem szabad. Ezzel szemben a tény az, hogy van elég élelem és más alapvető emberi szükségletet kielégítő anyagi termék a világon, másrészt, mint fentebb már láttuk, nem a nyomor és éhezés felszámolása, hanem inkább az élmezőny elhúzása folyik.
Baj van az elosztási mechanizmusokkal!
Bár az egy főre jutó GDP értéke kétségtelenül nőtt a világ legtöbb országában, ez nem járt feltétlenül együtt az emberek fokozódó megelégedettségével, boldogságával, hiszen szociológiai felmérésekkel igazoltan ez többnyire viszonyításban formálódik az emberekben. Így a jelen gyakorlat változatlan folytatásával a feszültségek csak fokozódnak, irigységhez, társadalmi konfliktusokhoz, terrorizmushoz, háborúhoz vezetve.
A probléma fő oka sokak által ismert tény: a gazdasági növekedés ma már nem eszköz, hanem cél lett. ...
A céltévesztés ténye könnyen tetten érhető, például a munkanélküliség növekvő gyakoriságában (munkaidő-csökkentés helyett), a jóval súlyosabb esetekről nem is beszélve. Mindez persze érthető (bár nem elfogadható) a neoliberális gazdasági játékszabályok ismeretében, ahol a marketing címszó alatt már-már az átverés művészetét értjük. Ezzel szemben a nem növekvő Steady State Economy hívei a fogyasztás mérséklését javasolják a tudatos vásárlás hangoztatásával .
A neoliberális gazdasági koncepció sikeres terjedését legtöbben a természetünkben evolúciósan rögzült önzésünkkel és versengő hajlamunkkal magyarázva elkerülhetetlen tényként fogadják el.
Humánetológusok szerint azonban az emberré válás folyamatában éppen az együttműködésnek, s ennek kapcsán a nyelv kialakulásának volt döntő szerepe, míg a vetélkedés elsősorban a csoportok között zajlott.
A mai individuális világunkat ezért is tekinthetjük az „egyszemélyes csoportok” társadalmának.
A verseny egyébként az élővilágban korántsem annyira domináns jelenség, mint ahogyan azt a versenyszellem állandó fokozását hangoztatók vélik.
Például növényfajok között csak a benépesítés kezdeti szakaszaiban van erős kompetíció (vetélkedés), a társulás-szerveződés záró (klimax) állapotában a kompromisszumos forrásmegosztás a jellemző.
A trópusi esőerdők csodálatos fajgazdagsága éppen ennek köszönhető, mivel itt a napjainkig viszonylag változatlan feltételek mellett elég idő volt e folyamat kiteljesedésére, sőt gyakorta még a fajok közötti kölcsönös együttműködés (mutualizmus) is kialakulhatott.
Folytonos vetélkedésben a fajok száma a vesztesek kiesésével minimálisra zsugorodott volna. Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a tartósan bolygatatlan állapot napjainkra egyre ritkább a természetben, s az ökológus kutató így gyakrabban szembesül az egyensúlytól igen távoli, kompetícióval elrendeződést kereső ökológiai rendszerekkel.
Akadémiánkat a nemzet tanácsadójának tekintjük. Hasonlóan a tudomány egésze az emberiség tanácsadója, az „írástudó” felelősségével.
Mit tanácsolunk? Csak így tovább, egyre gyorsabban? Nézzünk körül, jó az irány?
....A gyorsuló feltételek között egyre fokozódik a tudomány eredményeinek mielőbbi „hasznosulása” iránti igény.
E folyamat... a tudomány hitelességének, érdekmentességének megkérdőjelezéséhez is hozzájárulhat.
Ne áltassuk magunkat. Nem a tudásalapú társadalom, hanem a pénzalapú társadalom épül világszerte.
A globális helyzetképben egyértelműen bontakozik ki a fenyegető üzenet: fenntarthatatlan!...
...Mindezek hátterében egy – csak a profit növelésével törődő – globalizált gazdasági rendszer áll, melyben a pénz az isten. Ennek hatalma alatt mennek ma tönkre olyan korábbi eszmék és értékek, amelyekkel ki tudtunk emelkedni az állatvilágból. ...
Mi lehet a megoldás?
Számos javaslat, minta létezik a jelenlegi rendszer apróbb kiigazításaitól a legradikálisabb változtatásokig. E sorok írójának rokonszenves Kenneth Lux (2006) nonpofit világa vagy a Meadows-ék (2005) által felvázolt „fenntarthatósági forradalom” jövőképe.
Ezek, s szinte minden más elképzelés megvalósítása három komoly nehézségbe ütközik:
(1) A fennálló gazdasági és politikai hatalmi rend többnyire ellenérdekelt;
(2) Egyetlen országban megvalósítva a globális gazdasági rendben aligha életképes;
(3) Feltételezi az egyes emberek alapvető szemléletváltását.
Ez utóbbi téren magunk is sokat tehetünk. Érdemes elgondolkozni néhány alternatíváról annak ismeretében, hogy bolygónk véges felszínén kell élnünk, lehetőleg mindannyian boldogan. Arra is gondolnunk kell, hogy anyagi jólétünk (lábnyomunk) további növelése egy telített világban csak mások rovására történhet. Ez súlyos etikai probléma.
Részlet (némileg rövidítve) Vida Gábor akadémikus Magyar Tudomány (Fenntarthatóság és a tudósok felelőssége).
A valós termelő munka mind el fog vándorolni Kínába és a harmadik világ országaiba. Az a fene nagy tudásalapú társadalom meg raktárosokból, könyvelőkből, reklámkiagyalókból, pizzafutárokból, háztartási cselédekből, és jogászokból fog állni. Az első komolyabb szellő elsodorja.
Azt azért tegyük hozzá, hogy ez a xix században volt és az elszenvedői jellemzően tótok voltak, minthogy a jelentősebb bányavidékek az általuk lakott (és magyar-német uralom alatt álló) északi vidékeken vannak. Szóval a magyar bányatulaj könnyedebben küldte őket a mélybe, mintha jó magyar parasztjait kellett volna erre a munkára befogni.
bocs, kis kiigazítás: bányásznők még nálunk is voltak komlón pölö. igaz, csak propagandajelleggel. viszont attól tartok, hogy abban az ütemben veszik ki mindinkább a nők a termelésből a részüket, ahogy semmisül megfelé a maradék iparunk és a klasszikus ffi munkhelyek és veszi át ezek helyét az irodai gombnyomkodó seggnövesztő és túlértékelt álmunkakörök sokasága... persze ez is csak addig és azért van, mert a magyarországi bérszínvonal messze a dél amerikai béka segge alatt tanyázik és ideig-óráig etethetjük magunkat azzal a szöveggel, hogy itten a tudástermelés, meg a tudáshatalom az nélkülözhetővé teszi a valós termelő munkát és ezeket aztán okítani is pénzpocsékolás.
Igen, a mai fundamentalista kapitalizmusban vagy gyereke van a nőnek, vagy állása. A család meg nyomorog a kis éhenkórászok miatt. Lehet, hogy van valami szociológiai magyarázata annak, hogy az óbudai ált. iskolát bezárták, ahol kezdtem, elképzelhető, hogy arra a szakközépre szakmai okok miatt nincs már szükség, ahol középiskoláztam magam, de nehogy már a város túlfelében lévő néhai bölcsödémet is a véletlenek összejátszása futtassa már zátonyra! Elmennek a fenébe ezzel a fos rendszerrel, ahol meggondolatlan kalandorságnak számít utódokat gyártani! Tudom, nem csak a kapitalizmus hibája, meg ugye gyáva nemzetnek nincs hazája, de ez azért egy kicsit már sok! Mi a fene kell vajon ahhoz, hogy a vízfolyásszerűen és bizonyítottan hazudozó, sikkasztó, korrupt társaságot miniszteri bársonyszék helyett egy kis nyirkos helyiség priccsére cseréljük? Inkább ezer Viktor, mint egy strabag-liberális, vagy panamahegyi völgyhidas szegfűbarát elvtársúr!
Szenvedélyes szüfrazsettek jelentkezzenek nyugodtan a BKV járműjavítóba vagy a tefuhoz zongoraszállítónak, ha tetszik, senki sem tartja őket vissza, erről ennyit.
Te pedig állj az abortuszbizottság elé, feküdj a szülőágyra, vagy vállald a magad meg a gyereked eltartását abból a marha magas semmiből, amit a reprodukciós munkáért ma az állam a nőknek kiutal. Erről ennyit.
Igazad van, az egyszerűbb társadalmakban biztos, hogy nagy a jelentősége az otthoni munkának, de azért merem remélni hogy a világon azért az a nagyobb arány, ahol már nem ez az általános létforma.
Azt azért ne felejtsük, hogy a mi társadalmunk ezen "reprodukciós munkák" idejére felmentést ad az egyéb tevékenységek alól, és hozzá magas összegű támogatást utal ki. Illetve aki ezzel nem kíván élni, annak bölcsődék, óvodák állnak rendelkezésére, melyek leveszik válláról ezt a gondot, mialatt éli a modern emancipált nő életét.
Szóval szerintem egy kicsit túldramatizálod a helyzetet.
Nono, a nehézipar viszont kifejezetten férfiak által végzett! Még a Szovjetúnióban sem volt női bányász, kohász, vasutas, útkaparó és sorolhatnám, a női egyenjogúság maximum a trolibusz kormánykerekéig tartott. Ez nem biztos, hogy baj, csak fontosnak tartottam megjegyezni, hoyg a könnyűipar, hivatali munka és az oktatás elnőiesedése még messze nem jelenti azt, hogy a termelő munka nagyját nők végeznék. Egyszerűen le vannak osztva a szerepek. Évezredek óta. Ezt lehet szeretni, lehet utálni. Szenvedélyes szüfrazsettek jelentkezzenek nyugodtan a BKV járműjavítóba vagy a tefuhoz zongoraszállítónak, ha tetszik, senki sem tartja őket vissza, erről ennyit.
