No, akkor én most lezárom a mai munkanapot. Úgyis a szívások (aprófajták) napja volt. Kizártak - annak ellenére, hogy az elmúlt évek legmagasabb sejtszámát produkáltam. Nadehát az a betegség három hete... Amit a telefonban is említettem... Amire azt mondtak, menjek csak nyugodtan... No, mentem és vártam nyugodtan, majd hazaindultam nyugodtan. A nápolyit nem adtam vissza. Bosszúból, hogy meg kellett innom potyára a fél liter Mohait. Nem szeretem a Mohait. 2004 óta különösen nem.
amúgy haladás szempontjából tényleg nem mindegy (az a gáz nekem, ami csúszik, mint a jég... mint minden, ami csúszik, mint a jég), milyen, de akkoriban a valóság az volt, hogy zselé voltam az ideálistól valamelyest eltérő terephez, és megpróbáltam kimagyarázni - mérsékelt eredménnyel :D
Nekem abból a túrából az maradt meg leginkább, hogy megyünk egy óriási szántóföld szélén a térdig érő sárban és ott hallottuk Tőled először, hogy a sár nem mindegy, hogy milyen minőségű ahhoz, hogy szeresd. :-)
Mese éjjeli baglyoknak, akik még nem alszanak, hajnali bolyongó(n)knak, aki(ke)t iker manók rugdosnak fel álmából, reggeli munkahelyen ébredezőknek, stb. :)
Szerda esti Disznyó-sétáltatás a János hegyen :-))
5-kor találkozunk a Moszkva téren. Disznyó kezében életmentő csomag, Burger King felirattal. :) Felszállunk a Normafa felé induló buszra. Mrs. Homeless épp leüvölti Mr. Homeless fejét, mondván, hogy ez a busz a hegyre megy, szálljanak le sürgősen. Mr. Homeless teljes lelki nyugalommal közli, hogy a hegyre villamos megy, ez pedig egy busz, tehát nem mehet a hegyre. :) Még vitatkoznak egyet azon, hogy busz-e az a jármű amin ülünk, aztán elindulunk. Mrs. Homeless talpig pánikban, hogy elmúlt 10 óra (annyit mutatott a busz órája), ki tudja hova viszi őket ez a busz, meg fognak fagyni éjszaka és azt sem tudják hol, Mr. Homeless elszunyókál. Vagyis szunyókálna, ha kedvese nem acsítana a fülébe és nem rázná fel megállónként. Leszállunk a cukrászdánál, aminek egyikőnk sem tudja a nevét, de mindketten tudjuk, hogy "ott" van. :) Szépkilátás. Disznyó epres sütit kér, én gesztenyéset.
Elsétálunk a síházig. Jó TTB-shez méltóan ellenőrízzük a rétesest, sajnos zárva van, pedig már éppen megéheztünk. :) Kipróbáljuk a turistaösvényt, neccesnek tűnik, szembe jövő férfi figyelmeztet is, hogy nagyon jeges, maradunk inkább az aszfalton. Az út eleinte két nyomban kijárva, majd fokozatosan hófehérré válik. A hoteltől már egyáltalán nem látszik az aszfalt. Felfelé senkivel nem találkozunk. Belesétálunk egy sűrű felhőbe, majd 40 méter múlva kisétálunk belőle. Visszanézünk, ott van. :) Elérjük a libegő épületét, meresztgetem a szemem abba az irányba, ahol a kilátónak kellene fölénk magasodnia, tök sötét. Lekapcsolták volna a világítást? Ugyan miért? Nézzük meg közelebbről!
A meredek részen egyik lépésről a másikra eltűnik a hó. Nekem fel sem tűnik, Disznyó veszi észre. :)
Felérünk. A kilátó teljes világítással pompázik előttünk. Nahát! Eddig hol volt?! Hamar rájövünk a turpisságra. A 40 méteres felhőnk nincs egyedül. Társaival együtt misztikus kergetőzést folytat az épület körül. Mintha hatalmas füst gomolyogna őrült sebességgel.
Felmegyünk a lépcsőn. A sűrű fehérség folyamatosan száguldozik körülöttünk. Néha kitisztul annyira, hogy látjuk az autókat a mélységben, máskor meg csak egy fél pillanatra: "Nézd! Kilátás!" "Hol?!" Ááá, elkéstél! :) Felmegyünk a kilátó tetejére. Nézelődünk. Egy másodperc törtrésze alatt szédületes sebességgel szembejön egy fehér fal. Egyszerre hőkölünk hátra a korláttól, majd kacagunk fel. :) Disznyó pocakjában rúgkapálás kezdődik, nem tudjuk eldöteni, hogy Malackának tetszik a jókedvünk, vagy reklamál, hogy ő nem lát ki. :) Majdnem félórát töltünk fent, nem tűnik annyinak. Jólesik az erős szélből visszahúzódni az épületbe és lemenni. Pár lépést távolodunk a toronytól. Visszanézünk. Megbabonázva bámulunk felfelé, csodáljuk a felhők játékát, majd szédelegve térünk vissza a valóságba. Elmegyünk a lépcsőkig, még egyszer visszanézünk. Nem könnyű itthagyni. Különös élmény volt. Elolvassuk a táblát az Erzsébet oromról. Aha, szóval János-hegy, lánykori nevén Erzsébet orom. Világos. :) Lefelé élénkebb a forgalom, autókkal is talákozunk, futókkal is. Hangokat hallunk, majd látunk szembejönni egy imbolygó, föl-le mozgó piros kis fényt. Futók? A piros fény nem futótempóban mozog. És milyen alacsonyan van! Pár méterre megközelítenek, amikor nagy nehezen ki tudjuk nézni, hogy a futó pasi mellett a kutyája nyakában van a piros lámpa. Mint a bernáthegyik hordócskája. :) Megint hangok jönnek szembe. Két mozgó alak. Az egyik nagyon magas, kerékpáros lehet. Nem. Egy nagyon magas futó. :) Leérünk a buszmegállóba, busz éppen elhúz, reméljük, hogy nem az utolsó. :) Elindulunk lefelé mondván, hogy simán leérünk a következő megállóba, amíg jön a busz. 100 méterre járunk a megállótól, mikor mondja Disznyó, hogy úgyis meghalljuk már messziről, ha jön a busz. Hátranézek. Vzummmmmm! Aha! Ez volt a busz. :) Nem baj, menjünk még egy megállót. :) Ott már elcsíptük a buszt és jól hazajöttünk.
Mi sem véletlenségből tettük meg a felhívást ebben és az anyatopikban is az autós utazásra vonatkozólag :/ szerencsére meg lettünk keresve 3 hellyel, így az Elnök Úr hasonló kérdése is válaszra lelt.
Egyébként van még valaki rajtam kívül, aki nem ismeri? Én még archoz sem tudom kötni. Oké-oké, a szigeten kellene futkosnom, de azt csak emiatt nem fogom tenni :D
