A hollókői népviselet a mai napig élőnek tekinthető, de már csak a vasárnapi szentmisékre, jeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok, a férfiak a XX. Század eleje óta nem hordják. Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy volt. A viselet a családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya. Utóbbiból munkához kettőt, ünnepeken akár húszat is felvettek a hollókői nők! Az ingváll több rétegű ruhadarab: vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíboringvállnak hívták. A korábban elterjedt egyszerű, kékfestő ruházatot a zárt kistelepülésen csak a XX. század elején váltotta fel a piros, kék, zöld kasmír- és selyemanyag. (Más falvakban ekkor már kezdték elhagyni a népviseletet.) A felsőszoknya felé hímzett, fekete kötényt is kötöttek, aminek szakácska volt a neve.
A férfiak a vászon – vagy posztóruhájukon úgynevezett „szakácskát” viseltek ez egyfajta kötény volt , amit az asszonyok a frissen sült meleg kenyérrel „vasalták” le. Az ingmellet apró mintás fehérhímzés díszítette ami mindig látható volt az asszonyok számára is , mert a a lajblit (ma mellénynek hívjuk) sosem gombolták be !
A nők öltözete mint minden tájegységen itt is változatosabb volt:
A legjellemzőőbb anyag a kékfestő volt, de előfordult kasmír és selyem anyag is. Voltak ráncos- és vasalt alsók e fölött ind9gó szoknyákat hordtak, babos , zöld virágos szoknyákat ami elé az ún. kecelét azaz ünnepélysebb jellegű kötényt, mint a szakácska. Vászon ingvállat és selyem lajblit hordtak felsőruházat gyanánt.
Minden ünnepi alkalomkor kékfestőt öltöttek , ezt gyászolás esetén „nem cifrázták” más ünnepeken előfordult , hogy megjelent a zöld és kék szín is az öltözeten.
A legdrágább , nasgy becsben tartott ruhaneműjük a nagyködmön, bőrmelles volt. Ez utóbbit hívták báránybőrös cucajnak is.
Hollókő a az úgynevezett csizmás falvak közé tartozott ezért piros „harmonikás torkú” kivarrt rámás csizmát viseltek.
A lányok egyetlen virágos szalagokkal összefogott vrkocsba , ahogy ott mondják: brekocsba fonták hajukat. ÍA fiatal asszonyok díszes főkötőket , menyecskekendőket viseltek a fejükön. És hogy a férfinép is gyönyörködjön a főkötőkben ,ezért a kendőt keskenyre hajtották, hogy így érvényesüljön a főkötő dísze.
Vízkereszt, vagy a karácsonyi háromkirályok napja tulajdonképpen a karácsonyi ünnepek zárónapja. Ezen a napon szokás utoljára meggyújtani a gyertyákat a karácsonyfán, ekkor bontják le a fát. A nap összetett jellegű keresztény ünnep, amelynek fő tárgya a kis Jézus imádására keletről Betlehembe érkező "három királyok" (napkeleti bölcsek) tisztelete, második vonása Jézus Krisztusnak a Jordán folyó vizében való megkeresztelkedésének megünneplése, harmadik vonása pedig az úgynevezett kánai menyegző csodájáról, a víz borrá változtatásáról való megemlékezés.
A csillag által vezetett bölcsek ajándékai közül az arany és a tömjén is azt fejezi ki, hogy Jézust Istennek kijáró tisztelettel övezték. Harmadik ajándékuk, a mirha, amely az ókorban elterjedt elképzelés szerint a tejképződést segíti elő, azt a tanítást fejezte ki, hogy Jézus, aki valóságos Isten, egyben valóságos ember is. Sok helyen népszokás a csillagozás vagy a háromkirályok járása, ami hasonló a betlehemezéshez, csak kevesebb benne a párbeszédes forma. Legfontosabb kelléke természetesen a csillag, amely a három királynak mutatta az utat Betlehembe. A csillagot egy rúdon viszi a fehérbe öltözött három király egyike. A királyok közül Boldizsár arcát bekormozzák, hogy szerecsen voltát jelezzék. A másik két király Gáspár és Menyhért voltak. A csillagozók sorba veszik a házakat, verset mondanak, amiért élelmet és pénzt kapnak a házigazdától.
E naptól kezdve szenteli a vizet a keleti egyház, a középkortól pedig a nyugati egyház is. A víz megkereszteléséből, (megszenteléséből) ered a magyar vízkereszt elnevezés. A liturgikus vízszentelést vízkereszt vigíliáján végezték a templomban, de haza is hordták meghinteni vele a házat, a gonosz szellemek ellen. Ezen kívül hittek gyógyító hatásában, mely mindenféle betegségre jó volt, de használták a mezőgazdaság és állattartás területein is. A víz és tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés. Az ajtóra vagy a szemöldökfára felírják az évszámot és alá a három király nevének kezdőbetűit: G+M+B.
Vízkeresztkor szentelt vízzel megszentelik az udvart, az ólat, lakást, hogy megvédjék az ott élőket, embert, állatot a rossztól, a gonosztól. A családtagok még isznak is a szentelt vízből. A többit pedig elteszik, mert gyógyítóerőt tulajdonítanak neki ők is, mint mások is. A karácsonyi búzának a felét a kútba dobják, másik felét pedig a jószágok kapják, mert ennek is gyógyereje van.
Vízkereszttel kezdődik a farsang, ami a fiatalok és az idősek számára egyaránt a vidám összejövetelek, tréfás játékok időszaka.
Január 13. Veronika napja
Topolyán és általában mindenütt azt tartják az évtizedes tapasztalatok alapján, hogy ez az év leghidegebb napja.
Január 17. Remete Szent Antal napja
Remete Szent Antal (i.sz. 250) szerzetes volt, akit a háziállatok védszentjeként tiszteltek. A középkorban előfordultak járványszerű mérgezések, melynek tünetei hasonlítottak az orbáncéhoz. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot és az ehhez hasonló mérgezést. A betegeket imádságokkal, ráolvasással próbálták gyógyítani. Az ehhez kapcsolódó hiedelmek a hitújítás korában elhalványultak, de később újra éledtek Páduai Szent Antalként.
Január 18. Piroska
Piroska napjához fűződik a mondás: "Ha Piroska napján fagy, negyven napig el nem hagy". :)
Január 20. Fábián és Sebestyén napja
Január 20-án ünnepeljük Fábián és Sebestyén napját. Szent Fábián a 3. században élt, egy ideig pápa is volt. Szent Sebestyén ókeresztény vértanú, római császári testôrparancsnok volt, akit keresztény hite miatt 298-ban Diocletianus császár kivégeztetett. Ô a polgári lövészegyletek, a nyilasok és puskások védôszentje. A hagyomány szerint ez az elsô tavaszébresztô nap, ekkortájt kezdenek a fák mézgásodni, nedvet szívni.
Az ország Sebestyén-kultusza a pestisjárványokkal (Jamaica szaktárs figyelmébe :-), a jószágvésszel függ össze. Amikor a járványok kialakulnak a nép hozzá imádkozik.
Disznóhúst azért érdemes ennünk, mert a disznó előretúrja a szerencsét. A ropogósra sütött malac boldog, minden szempontból ígéretes esztendőt jelent. Ezért még a megrögzött hitetlenek is boldogan ragadnak kést és villát a malacpecsenye láttán. A megszokott, sertéshúsból készült ételek, mint például a rántott hús, szóba sem jöhetnek, szerencsét csak a fül, a farok, a köröm és a csülök hozhat. Az egyébként értéktelennek tartott, olcsó húsféléknek a szakácsok ilyenkor nagy figyelmet szentelnek. Franciaországban a puhára párolt sertésfület felgöngyölítve, hagymás csicseriborsóval tálalják. Németországban bőrös sertéssültet kínálnak balzsamecetes lencsével. Olaszországban tradicionális szilveszteri étel a Zampone con lenticchia, a csülök lencsével.
A lencse
A szerencsehozó szimbolika másik jellegzetes étele ugyanis a lencse. A már több mint ötezer éve fogyasztott hüvelyest január elsején, első étkezésként kell enni. Aki így tesz, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. Egyéb szemes termények is hasonlóan hoznak szerencsét: a köles vagy a rizs. Ugyancsak bibliai történet az éhes Ézsaiásé, aki egy tál lencséért adta el elsőszülöttségi jogát.
"Sógoréknál", Ausztriában hagyományos szilveszteri fogásnak számít a disznóorr lencsesalátával. A rémisztőnek hangzó fogás természetesen csak az orr hátsó részét, a puha húst jelenti, amelyet zöldséges lében főznek meg. Hozzá friss reszelt tormát és tökmagolajos, fokhagymás, ecetes lencsesalátát kínálnak. Szilveszterkor pezsgővel, más alkalmakkor sörrel öblítik le. A főtt – gyakran füstölt – fejhús mustárral és hagymás-ecetes burgonyasalátával körítve szintén közkedvelt, hagyományos újévi fogás.
Hejgetés (dec.31 - Moldvai csángók): A hejgetés célja az új esztendőben a gabona, a kenyér mágikus úton való biztosítása. Résztvevői legények, akik elsősorban a lányos házakat keresik fel. A mondókát ostorok csattogása, harangszó, furulya, dob és a köcsögdudához hasonló "bika" hangja kísérte. A hejgetés a búza élettörténetét mondja el a mag elvetésétől a kenyér elkészültéig.
Újév napja (január 1): A télközépre eső, karácsonyi, újévi évkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, s a római birodalomból sugárzott szét. Az egységes január elsejei évkezdést azonban sok nép csak az utolsó évszázadokban fogadta el, hazánkban is csak néhány évszázad óta kezdődik ezen a napon az év. Feltételezhetjük, hogy a honfoglaló magyaroknál az évkezdés őszre vagy tavaszra eshetett. A nomadizáló pásztornépeknél a két időpont jelentőségét növelte a nyári legelőkre vonulás és az őszi, téli legelőkre, szállásra való visszavonulás gyakorlata. Ennek a régi, tavaszi-őszi évfordulónak emléke az őszi és tavaszi pásztorünnepekben maradt fenn, ezek azonban egy évezred alatt más jelleget öltöttek, "európai" ünnepekké váltak. Az évkezdő újévi szokások főként abból a hitből nőttek ki, hogy a kezdő periódusokban végzett cselekmények analógiás úton maguk után vonják e cselekmények későbbi megismétlődését, ezért az emberek, hogy az egész évi jó szerencsét biztosítsák, igyekeztek csupa kellemes dolgot cselekedni. Közismert szokás az is, hogy az óévtől hatalmas lárma, zaj, kolompolás közepette búcsúznak el. E zajkeltés ősi oka sokféle lehetett: a gonosz hatalmak, az óév kiűzése, vagy csak az általános ünnepi féktelenség. A jósló szokások közé tartozik a hagymakalendárium készítés (12 gerezd fokhagymába sót tesznek; amelyik gerezd reggelre nedves lesz, az annak megfelelő hónapban sok eső vagy hó fog esni), a szilveszteri ólomöntés (a frissen öntött ólom formájából jósolnak), a gombócfőzés (a lányok papírszeletekre férfineveket írnak, ezeket gombócokba dugva vízbe dobják; amelyiket először dobja fel a víz, az lesz a leány jövendő férjének a neve).
Folytatom a sorozatot... és még böngészek a szilveszterrel kaípcsolatosan.
NEVEZETES NAPOK SOROZAT 13. :
December 27. János napja
Szent János evangélista ünnepe. E naphoz kapcsolódott a borszentelés szokása. A szent bornak is - minden más szentelménynek - mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert és állatot gyógyítottak vele.
János a fordulópont szentje, mivel Janus nyomán őt is az év egyik kapujának, a téli napfordulónak a megszemélyesítőjeként tartották számon. János az, aki előtt látomásaiban a "mennyek ajtaja" megnyílt. December 27-e, Szent János evangélista emléknapja régebben, a 18. századig Karácsony harmadnapja volt. Átalában István-nappal együtt ülték meg. A régi János-napi szokások legjelesebbje - a szokványos Jánosköszöntők, jánosolások mellett - a borszentelés, és a Szent János áldása, más néven Szent János pohara, vagyis a szentelt borral való köszöntés, áldomás. Régen a János-napon megszentelt borral kínálták azokat, akik hosszú útra keltek, búcsúzkodtak. Ez volt a "Szent János pohara". A máig is megtartott szokás alkalmat nyújt a vendégségből való búcsúzkodásnál is az utolsó, búcsúpohár elfogyasztására. A régi rítus szerint ezt ülve kell kiinni.
December 28. Aprószentek napja
Aprószentek napja a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe, azoké, akiket Heródes a gyermek Jézus keresésekor megöletett. Ezen a napon megvesszőzték a gyermekeket a betlehemi kisdedek szenvedésének emlékére. Magyarázata kettős: egyrészt a pogány termékenységvarázslással függ össze, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos.
Sok helyen vesszőből font korbáccsal megcsapkodják a lányokat, hogy egészségesek, szépek legyenek. A korbácsolás Gyor-Sopron megyében a legényavatással kapcsolódik össze. A legények végiglátogatják a lányos házakat, és szép, régies dallamú ének kíséretében korbácsolják a háznépet. A lányok szalagot kötnek a korbácsra, az édesanyák pedig elore becsomagolt húsdarabokat adnak át a csoportnak. A legények ezután visszatérnek a kocsmába, s a szabadban felállított tűzhelyen megfőzik az összegyűjtött húst. Ezt fogyasztják el a közös vacsorán, ahol a legények avatása történik. Ezen az ünnepségen csak férfiak vehetnek részt.
Az avatás maga hosszú beszéd kíséretében történik, amely összekapcsolja a betlehemi gyermekgyilkosság történetét a legényavatás tényével. A beszéd végén a keresztapák leöntik a legényt egy pohár borral, utána kiadós ivás következik, majd az újdonsült legényeket elviszik látogatóba egy-egy lányos házhoz. A kislányok és az édesanyák elnéző mosollyal segítik át a kótyagos legényeket a nehéz viziten, s ezzel be is zárul életüknek ez az ünnepélyes fordulója.
December 31. Szilveszter napja
Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. A szilveszteri és újévi a szokások és hiedelmek célja az, hogy biztosítsa a következő esztendőre az állatállomány szaporaságát és a termés bőségét, valamint az emberek egészségét, szerencséjét. Régen is elbúcsúztatták az óeszendőt, s közben számos praktikával, varázslattal igyekeztek kifürkészni a jövendőt. Különösen az eladó lányok voltak kíváncsiak sorsukra, arra, hogy férjhez mennek-e, vagy továbbra is pártában kénytelenek tölteni napjaikat.
Szilveszter estéjén a falu apraja nagyja hálaadó istentiszteletre megy, éjfélkor pedig minden templomban harangszóval búcsúztatják az óesztendőt és köszöntik az újat. A fiatalok báloznak, vidám multságokkal várják az újesztendőt. Újév reggelén a férfiak köszönteni járnak a rokonokhoz, barátokhoz. Asszonyok ekkor nem lépnek ki a házból, mert január 1-jén asszonnyal találkozni szerencsétlen esztendőt jelent.
A szilveszterhez kapcsolódó népi hagyományokat ismertek?
Nem a modern kori városi polgári hagyományokra gondolok, hanem a régi paraszti világhoz köthetőekre.
Már csak azért, mert olvastam már olyat is, hogy a régi paraszti világban sok helyen nem is ünnepelték meg a szilvesztert.
A 85 éves nagyapám is azt mesélte nekem, hogy az ő fiatalkorában (1930-as évek) a szilveszter ünneplése abból állt, hogy az óévbúcsúztató istentisztelet után hazaballagtak a templomból, aztán otthon néhány pohár bor mellett felelevenítették az elmúló esztendő fontosabb, nevezetesebb eseményeit.
Pezsgő, petárda, trombita, konfetti, virsli a régi paraszti világban gyakorlatilag ismeretlenek voltak.
Üdv. Ezt a kiváló könyvet ajánlom. Nem olcsó, de alapkönyv, tehát érdemes gyűjteni rá, majd sok időt tölteni vele.
Kósa László munkássága In: Kósa László (szerk.) Magyar művelődéstörténet, Budapest, -:Osiris .... Kósa László. A magyar néprajz tudománytörténete. Budapest, -:Osiris Kiadó, 2001. ... www.mtakpa.hu/kpa/kereso/slist.php?kozid=80265 - 76k -
Karácsony Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe. Hagyományainak eredete régmúlt időkre nyúlik vissza,
Az ehhez kapcsolódó legismertebb népszokás a betlehemezés, mendikálás, mely dramatikus formában adja elő a szent család szálláskeresésétől a Napkeleti Királyok látogatásáig a cselekményeket.
December 24-én nem végeztek mezei munkát. A férfiak felseperték az udvart, bekészítették a tűzrevalót, az asszonyok sütöttek, főztek. Ekkor készítették a karácsonyi asztalra kerülő „jézuskenyeret”, „jézuskalácsot”. A délután már az ünnep kezdete volt.
Karácsony éjszakájához kapcsolódó szokások, hiedelmek:
· A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak. Különleges italként fogyasztották, életvízként. Hatását azzal fokozták, hogy pénzt, almát tettek bele, hogy szerencsések, egészségesek legyenek. Ebből ivott, ebben mosdott a család.
· Az éjféli misére nyírfaseprű fáklyákkal vonultak, ostort pattogtattak, lövöldöztek. Néhány vidéken a mise alatt, a templomkertben zajt csaptak, hogy távol tartsák a hívekre leselkedő, ártó szellemeket.
· Házasságvarázslás is fűződik karácsony éjjeléhez. Az eladó lányoknak az éjféli misére készülődve egyes helyeken olyan gyertya mellett kellett öltözködni, amelyik már világított egyszer lakodalomban a menyasszonynak. Más vidékeken a misére hívó harangszó alatt megrázták a gyümölcsfát, hogy annyi kérőjük legyen, amennyi gyümölcsöt terem a fa.
· A hiedelem azt tartotta, hogy az éjféli mise alatt megszólaltak az állatok, kibeszélték gazdájukat. Ezért itatójukba piros almát, zöld petrezselymet tettek, hogy azok egészségesek legyenek.
A karácsonyfa-állítás szokása a XIX. század negyvene-ötvenes éveiben városon jelentkezett először.
December 25-én van a téli napforduló. E napon áll meg a nappalok rövidülése, s újra hosszabbodnak. Jelentette ez a világosság győzelmét a sötétség felett, az élet győzelmét a halál felett is.
Karácsony és újév között járnak házról-házra a regösök. Fiatal fiúk csapata zajkeltő eszközökkel „kísérve”, ősi elemeket tartalmazó rítusénekeket énekeltek. Szent István szolgáinak mondták magukat, a csodaszarvasról énekeltek, kopott ruhákban, bocskorban jártak.
December 25-e is időjárásjósló nap:
ha ezen a napon borús az idő, esik, havazik – akkor jó nyár, bő termés lesz
ha süt a nap, akkor rossz nyár, rossz termés várható
A népi regula szerint:
„Sötít karácsony, világos pajta,
Világos karácsony, sötít pajta.”
december 26. István – december 27. János napja
E két névnap különös jelentőséggel bír a magyar nép számára. A karácsonyi ünnepekkel való kapcsolódásukon túl Istvánra, az első vértanúra és Jánosra, a szeretet apostolára is emlékeztetett. Ismerősök, rokonok csoportosan mentek köszönteni.
„Adjon Isten áldást, békességet,
E házban mindenkinek örvendetességet!
Elgyüttünk mi István (János) első estéjire,
Kigyelmeteknek ha nem vagyunk terhire.
Elmondhatjuk-e?”
Ha a kérdésre a háziak beleegyezőleg válaszoltak, akkor közös köszöntőt mondtak.
Pl.:
„Engedje meg az Isten,
hogy sok István (János) napját érjen a jövőben.
Legyen annyi pénze, akárcsak a köles,
gabonája, búzája legyen egy öles!
Legyen messze földön híres a jószága,
áldja meg az Isten minden bő áldása.”
János napján szokás volt a bor megáldása. A középkorban bent a templomban ittak a hívek a szentek tiszteletére. Később ezt a bor megáldása váltotta fel. Minden család vitt bort a templomba, s ezeket a pap megáldotta. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak, beteg embert és állatot gyógyítottak vele, öntöttek belőle a boroshordóba, hogy ne romoljon meg a bor. Fölhintették vele a házat, a borospincét, hogy a gonosz lélek szándékától megoltalmazzák. Szentelt borral kínálták meg az útra kelőket is.
János evangelista tiszteletére szokássá vált a borral való köszöntés, eláldás, áldomás. Az együtt vigadók az utolsó pohár bort Szent János áldásának nevezték. A távozók és a házát, pincéjét bezáró gazda ezt mondta:
Szent János áldás maradjon a hajlékon is, meg az elmenőkön is!”
december 28. Aprószentek napja
Heródes betlehemi tömeges gyermekgyilkolása során kivégzett kisdedek ünnepe. Elevenen élt a bibliai történet az aprószentek-napi szokásban, melyet vesszőzésnek, korbácsolásnak, suprikálásnak is hívtak. Valószínű azonban, hogy a vesszőzés rítusa inkább a pogány termékenységvarázslás emléke.
A mondókák a kelések, betegségek elűzésére szolgáltak:
A pásztorok megajándékozására „karácsony böjtjén” (december 24.) reggel került sor. A kondás a hóna alá tette az „aprószenteket”, ezeket csordás vesszőnek is nevezték. Kötényébe csavart kézzel a gazdaasszony ebből húzott ki egy szálat, kivitte az istállóba, és ott az állatokat megvesszőzte vele, majd az istálló sarkába támasztotta. Tavasszal ezzel hajtották ki először az udvarból az állatokat a legelőre. A vesszőzés a helyiek véleménye szerint megvédte az állatokat a betegségektől és előmozdította szaporodásukat.
A karácsonyesti vacsora fontos része az ostya. A faluban 1957-ig a kántor sütötte, ostyasütővassal, négyszögletes formájúra. A diákok hordták szét a házakba, mindenkinek két-két darabot. A gyermekek diót, almát, és pénzt kaptak jutalmul. A kántor pedig cserébe a családoktól babot, mákot, diót, kolbászt. 1959-től az ostyát a tanító sütötte, az Úr keresztje és az oltáriszentség képe díszíti.
A betlehemezés a pogánykori regölésből és a keresztény kántálásból alakult ki. A középkori színjátékok folklorizálódott elemeit lelhetjük fel a játékokban. Nógrád megyéből 1684-ből származik az első magyar betlehemes játékra vonatkozó adat. Hollókőn állatruhába öltözve járták a házakat az 1930-as években.
A karácsonyböjt napját az egyház a karácsony vigíliájának tekinti. A vacsora ünnepélyes keretek között zajlott, az esti lámpagyújtásnál. Az asztalt abrosszal terítették meg, majd az összes ételt és italt odakészítették. Búza, kukorica is állt az asztalon, valamint túrós és krumplis lepény, gombás káposzta aszalt tinórugombával. Ezenkívül a lepénytésztából készült gubó, ferentő (tenyérnyi, lapos, bevagdalt tészta, kelesztéssel készült), fonott kalács alma, dió. Különböző aszalt gyümölcsöket, így szilvát, körtét, almát vízben főztek meg, ezt ették a gubóval. Az első, villával kiszedett kalácsot, valamint az egyéb ételek első falatjait is az asztalra tették. Ez volt a karácsonyi morzsa, mely újév napjáig az asztalon maradt. Ezután rongyba kötötték, és az istállóban feltették egy polcra. Amikor a tehén megborjadzott, a karácsonyi morzsával füstölték meg a tőgyét, hogyha feldagadt.
A diónak és az almának egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Diótöréskor azt jósolták, hogy akinek férges jutott, a következő évben beteg lesz vagy meg fog halni. Esetenként sült tök is kerülhetett az ünnepi asztalra, ez a torokfájástól óvta meg a következő évben a család tagjait. Az almát a házigazda annyifelé vágta, ahányan az asztalnál ültek, utalva sorsközösségükre, együvé tartozásukra.
Ha egy lány éjféli misére ment, meg kellett ráznia a zsúptetőt, és ha arról tiszta búza hullott az alája tartott szakácskájába (kötényébe), akkor – így hitte – gazdag legény lesz a párja, ha rozsszem, akkor szegény.
Éjféli misére menet, meg kellett rúgni a disznóólat, és közben azt mondani: „Rusi, te először!” Ha erre nem röffent meg a disznó, akkor abban az évben még nem ment férjhez a leány, ha másodszori rúgásra sem röffent, akkor még két év múlva sem következett be a nagy esemény.
Szent István napja (december 26.), vagyis a karácsonyi asztal leszedése után, az asztalra helyezett búzát és kukoricamagvakat a tyúkokkal, a libákkal etették meg. Karácsonyeste a vályúba a marháknak és a disznóknak is adtak egy-egy almát. Ez az ünnep volt a rokonlátogatások ideje Hollókőn.
Ne haragudj, tudom, hogy eléggé megkésve ollóztam össze ezt a rövid ismertetőt, de talán még nem késtem el vele egészen. Vegyes egyházi, ahogy ígértem :)
Ádvent, az egyházi év kezdete
Ádvent első vasárnapjával kezdődik az egyházi esztendő. A soron következő négy hét egyben a várakozás időszaka is, a lelki felkészülés ideje karácsonyra, Jézus születésére.
2007. december 2. - december 24.
Az ádvent a latin Adventus Domini, az Úr eljövetele kifejezésből származik. A hagyományt valószínűleg – a római liturgiától eltérő – gallikán szertartásrend honosította meg a 4. században: a hívők vízkeresztkor keresztelkedtek, a megelőző három hét pedig a felkészülésről szólt. Az 5. században az ádventi időszak karácsony elé került, kezdetben hat héten át tartott, majd később a négy hétre csökkent.
Ádvent első vasárnapja
Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
Ádvent második vasárnapja
Színe hasonlóképpen a lila. Az ádvent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.
Ádvent harmadik vasárnapja
Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, ádvent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.
Ádvent negyedik vasárnapja
Színe a bűnbánatot kifejező lila. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég ezen a napon.
Az ádventi koszorú készítése a 19. században jött divatba. Johann Wichern hamburgi lelkész 1860-ban otthonának halljában a mennyezetre hatalmas fenyõkoszorút erõsített, amelyen 24 gyertya volt, minden ádventi napra egy. Hívei hamarosan elterjesztették ezt a szokást. Később csak négy gyertyát helyeztek el a koszorúra. Bod Péter középkori református lelkész szerint "Krisztusnak négy ádventusa, eljövetele vagyon: Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljön az utolsó ítéletre."
Az adventi időszak uralkodó egyházi színe a bíbor-lila. Ez a bűnbánat színe, de királyi szín is, ami a Király visszajövetelére (advent) utal. A bíbor-lila a nagyböjti időszak és nagyhét színe is, ami fontos kapcsolatot fejez ki Jézus születése és halála között.
Az advent harmadik vasárnapja (gaudate-vasárnap) az örömről szól, a bűnbánat felfüggesztéséről, ekkor rózsaszínnel fejezzük ki örvendezésünket.
Nem mellesleg, változóban van az egyházi hagyomány. Az elmúlt évtizedekben, században halványul az ünnep bűnbánati jellege, amit egyre inkább a remény, várakozás, öröm érzése vált fel.
A protestáns irányzatok közül néhány – éppen a nagyböjti időszaktól való megkülönböztetés jegyében – a királykéket részesíti előnyben, a szín megnevezés utal annak tartalmára is. Máshol a világoskék népszerű, mint az éjszakai ég színe (utalás a születés éjszakájára, a Király érkezésének bejelentésére), vagy mint a víz színe (emlékezés a teremtés vizére, , az új születésére).
A nem liturgikus mindennapi életben (és a kereskedelemben) igen népszerű a piros-zöld összeállítás. Bár ennek a régi európai gyakorlatnak is vannak keresztény áthallásai (az örökzöldek és melegség szimbólumai), de az egyházak ma már nem igen használják, liturgikus jelentésük is más irányú.
Gaudete, iterum dico gaudete quia Dominus propest!
Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!
Köszönöm szépen a rövid és lényegretörő tájékoztatást. Jómagam is lutheránus vagyok, ezért a fenyőfaállítás történetét már hallottam mástól is. Régen sok helyen volt mákosguba, mákos-, diós tészta karácsonykor az egyik fogás. Kb ennyit tudok perpillanat, de utánajárok a dolgoknak.
Cserébe röviden szülőfalum adventi és karácsonyi szokásairól:
"Az egyházi esztendő hagyományosan ádventtel kezdődik. Az ádventi időszak a régi paraszti világban a karácsonyra való csendes, békés készülődés időszaka volt, hiányzott belőle a napjainkra jellemző nyugtalan nyüzsgés és bevásárlási láz. Bár az evangélikusoknál a katolikusoktól eltérően az ádventi időszak nem volt böjti időszak, de ilyenkor azért tartózkodtak a báloktól, hangos mulatságoktól. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik az ádventi koszorú hagyománya, amely német protestáns (evangélikus) területről származik a XIX. sz. közepéről. Az ádventi koszorún négy gyertya van a négy ádventi vasárnap emlékére. Minden vasárnap újabb gyertya kerül meggyújtásra, ezzel is jelezve karácsony szent ünnepének közeledését. A karácsonyi ünnepkör fénypontja a szenteste (december 24-e) megünneplése. Ezen a napon régen az ünnepi istentisztelet előtt csak böjtös ételeket ettek, az esti istentiszteleten pedig a falu apraja-nagyja részt vett. A szentesti vacsora hagyományos fogása Ikladon a káposztaleves és a belefőzött füstölt kolbász volt. A karácsonyi ünnepek már többnyire a töltekezés jegyében teltek el, a karácsonyi ebédek és vacsorák tartozékai voltak a mákos és diós bejglik, amelyek falunkban a mai napig asztalra kerülnek a karácsonyi időszakban. A karácsonyfa-állítás szokása szintén a protestáns német területeken gyökeredzik: az egyik hagyomány szerint a nagy német hitújító, Luther Márton állítatta az első karácsonyfát, míg egy másik változat szerint egy, a harmincéves háborúban megsérült, német családnál ápolt svéd katonatiszt ismertette meg a szokást vendéglátóival. Maga a szokás egyébként ősi germán és skandináv népszokásra vezethető vissza. Szilveszter estéjén óévbúcsúztató istentiszteletre került sor, a szilveszter éjszakai mulatozás a régi paraszti világban még kevéssé dívott, az inkább a polgárosodással, az életforma megváltozásával jött divatba. Ma a szilveszter esti istentiszteleten sajnos évről-évre kevesebben vesznek részt, a legtöbb ember számára a szilveszter csak a duhaj szórakozást jelenti. Újév napján úrvacsorával egybekötött ünnepi istentisztelet kerül mind a mai napig megtartásra. Az utóbbi néhány évben január első vasárnapján emlékezik meg a gyülekezet az 1945. január 2-án az Ukrajnába kényszermunkára hurcolt 42 ikladi lakosról. A karácsonyi ünnepkört hagyományosan a Vízkereszt ünnepe (január 6.) zárja. Ebben az ünnepben több keresztyén hagyomány fonódik össze, az evangélikus egyházban Jézus megkeresztelkedését ünneplik ezen a napon. A karácsonyfákról ezen a napon lekerültek a díszek és ezután már a dolgos hétköznapok következtek."
A disznóölést követő vacsora, a disznótor a magyar nyelvterületen mindenütt jeles alkalom volt az adománygyűjtésre, köszöntésre, alakoskodó játékok bemutatására. András-naptól (nov. 30.), Disznóölő Szent András napjától, a hideg idő beálltától kezdődtek a disznótorok.
A vacsora ideje alatt jártak a kántálók. Hasznoson erre fiúk vállalkoztak. Többen összeverődtek, és a disznótoros házak ablaka előtt rákezdtek:
Megdöglött-e az a disznó, akit megöltek?
Maradt-e a hurkájából, adjanak egyet!
Mer holnap péntek lesz,
a maradék nem jó lesz.
Fülét, farkát a papoknak,
Hurkáját a diákoknak,
adjanak egyet!
Orosházán a következő kántáló versikével kérték a bebocsátást:
Eljöttem én kántálni
Nem szabad engem bántani.
Én fogtam meg fülit, farkát,
Adjanak egy darab hurkát!
Cigánykáknak nevezik a bekormozott arcú kántálókat. Turán lányok mentek maskarának öltözve kántálni. Ha kaptak, akkor így köszönték:
Áldja meg az isten e háznak gazdáját,
Töltse meg az isten mind csűrét, kamráját.
Ha nem kaptak, ezt mondták:
Áldja meg az isten e háznak gazdáját,
Töltse be az isten tetűvel, bolhával.
Ilyenkor aztán elfutottak, mert a bot repült utánuk.
Topolyán a disznótori kántálók cigánynak, medvének, kéményseprőnek öltözve állítottak be. Kutyaverő bottal, rossz tepsikkel, fedőkkel mentek. A szobába érve összeverték a tepsiket, fedőket, a bottal a szoba földjét szurkálták, hogy a gazdának szerencséje, pénze legyen:
Látom az ablakon,
Málé az asztalon.
Nem köll nekem málé,
Legyen a gazdáé.
Köll nekem rétes,
Az is legyen mézes,
Hosszú nagy szál kolbász,
Vastag sült hurka,
Jó darab szalonna.
Ha nem fogadták a kántálókat, bekiabálták:
Négylába van a disznónak,
Ötödik a farka.
Farka alatt van a duda,
Fújja meg a gazda.
A kántálókat megkínálták. Igyekeztek megtudni, hogy kicsodák. A cigánynak öltözött kántálóval jósoltattak, a medvének öltözött kántálónak táncolnia kellett. Ha ismerősök voltak a kántálók, levetették a maskarát, és az asztalhoz ültették őket.
Nagykőrösön a nagyobb gyerekek, de inkább legények és lányok maskarába öltöztek, és a beköszöntés után kántáltak:
Volt róla szó karcolatos formában a 118. hsz-ben, ha az esetleg nem elégítene ki :), itt egy másik szócikk :
Disznótor
A téli időszak egyik kedves szórakozása a disznótorral összekötött maskarázás és köszöntés. Tálasi István a Kiskunság népi állattartása c. könyvében kitért a disznótorhoz fűződő kántáló szokásokra is. „Disznótori estén Félegyházán régebben szokásban volt a kántálás” – írja. „A vacsora alatt egy csapat legény vagy gyerek rigmusmondó ritmusban az ablak alatt kántálni kezdett… A gazda behívja őket, és ekkor elmondják a disznó búcsúztatóját, ami az egész feltisztítás menetét magába foglalja. A kántálók végül is bort meg egy kis csörmeléket kapnak, s eltávoznak.” Az Alföldön általában szokás a disznótor alkalmából való maskarázás, s azok, akik különben nem részesülnének a disznótorból, különösen fiatal legénykék, a maskara és álarc védelme alatt vagy a tréfás köszöntő ürügyén részesülnek a lakomában. A háziak sem veszik tolakodásnak a hívatlan látogatókat, sőt sértve lennének, ha elmaradnának a tréfák.
A disznótoros köszöntés Somogy megyei formája a nyársdugás. Különösen a Zelicségben szokásos, még ma is dívik. Almamelléken (Baranya megye) szintén élő hagyomány. A disznóölés utáni vacsora idején a bandába tömörült gyermekek zörgetnek, s az ajtóba, a kilincsre teszik a nyársat, vagy az ablakra. Arra törekszenek, hogy a nyársnak minél több ága legyen. A legfelső ágon, a főágon levél van. Erre a levélre tréfás, többnyire durva hangú üzeneteket írnak. Minthogy általában rokon gyerekek, a szomszédok gyerekei járnak nyársat dugni, a háziak elolvassák a nyomdafestéket nem tűrő levelet, nevetnek rajta, majd megrakják a nyársat hurkával, kolbásszal, hájas pogácsával. Az ennivalóval megrakott nyársat ismét kiteszik az ablakra, ügyelve arra, hogy kutya vagy macska meg ne dézsmálja. Az elrejtőzött gyerekek előbújnak, elviszik a zsákmányt, és közösen elfogyasztják.
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az ún. Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára kizöldültek.
Ebből a jövő évi termésre következtettek, de kuruzslásra is használták, a beteg állatokkal etették fel. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
A lucázás a köszöntő szokások közé tartozik. Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. Dünnyögve előadott verses mondókájuk a kimondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, esetleg aszalt szilvával köszönte meg. Az alábbi versrészlethez hasonlított a mondókájuk, amelyben számbavették a háztartás és a gazdaság dolgait.
Luca, luca, kitykoty,
Sok csibe, lúd keljen,
Aludttejes köcsög
Száradjon a kerten,
Vetés, virág megeredjen,
Luca, luca, kitykoty.
Luca, luca, kitykoty,
Vizük borrá váljon,
Hosszú kolbász,
Hurka
Lógjon a padláson,
Házuk népe bajt ne lásson,
Luca, luca, kitykoty.
(Bárdosi Németh János: Lucázás)
Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: Olyan a ház, mintha lucáztak volna. A szólást magyarázza, hogy a lucázók fát vagy szalmát hoztak magukkal, amit szétterítettek és ráültek.
A fiatalok ezen az ünnepen sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a lucázást, amelynek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok toját tojjanak.
Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának.
A legnevezetesebb népi szokás az ún. Luca székének faragása. Ennek egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja, állítólag már a kelták varázsló papjai, a druidák is ismerték. Ezt az ötszög-alakot boszorkányszögnek hívták. Készítője Luca napjától kezdve mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenye-fenyő-, cser- és rózsafából.
Arra szolgált, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszorkányait. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott állt, nyomban meglátta, ki az, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint leleplezése után azonban ugyancsak jól tette, ha olyan gyorsan szaladt haza, ahogy csak bírt, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha az úton hazafelé szüntelenül szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, s így nem érhették utol. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetnie. Azt tartották, aki az éjféli mise alatt ráül a Luca-székre, meglátja a boszorkányokat. Így szól erről Hárs Ernő verse:
(aki tudja, kiegészítheti... ,-) )
Gaudete, 
