Vagyok, csak egy kicsit nehéz a feladat, mert inkább vegyes vallási szokások vannak a fejemben, mint magyar néprajziak. Akartam keresni neked, csak nem jutok sose odáig az indiánok miatt...
December első napjával megkezdődik a hó végi ünnepekre való előkészület. Többek között befogják a karácsonyi pulykát is hízni. Az időjárást illetően negyvenes nap. Mindenütt azt tartják, ha e napon fúj a szél, akkor 40 napig szeles lesz az idő
December 3. Ferenc, Disznóölő Szent Ferenc, Disznóölő Ferenc napja
Azt tartották a Dunántúlon, hogy e nap kiváló alkalom a disznók levágására, feldolgozására, már elég hideg van, van ideje és lehetősége a húsnak, hogy kifagyjon.
December 4. Borbála napja
Szent Borbála emlékünnepe, aki Kis-Ázsiában élt. Keresztény hitéért halt mártírhalált. A bányászok, tüzérek, védőszentje. A Borbála nap hiedelemszokásai a magyar nyelvterületen csak szórványosan terjedtek el. Ilyen például a női munkatilalom. Tiltott dolog volt a fonás, varrás, söprés. Borbála napi női látogató nem hoz szerencsét a házra. A boszorkányok e napon szerezték be a rontáshoz szükséges ruhadarabokat, ezért tilos volt a ruhát kint hagyni. Tilos ajándékozni, kölcsönadni, mert az elvinné a szerencsét a háztól. Javasolt munka a borfejtés, tollfosztás. Ha a Borbála napon vízbetett gyümölcság kivirágzott karácsonyra, a lány férjhezmenetelére jósoltak.
December 6. Szent Miklós napja
Szent Miklós püspök a IV. században élt a kisázsiai Myra városában. A pékek, gabonakereskedők, diákok, eladólányok, révészek, vízimolnárok, polgárvárosok pártfogója. A Mikulás szó a Miklós név szlovák megfelelője, csak a XIX. században került be a köznyelvbe. Az ország egyes területein szokás volt a mikulásjárás, amely eredetileg középkori diákszokás volt. A falvakban a XX. század első évtizedeiben városi hatásra terjedt el az ajándékozás szokása.
Alakja közismert, jóságos tekintetű, ezüst szakállas idős emberként ábrázolják, aki püspöki süveget és piros talárt visel, kezében pedig püspöki pásztorbotot tart. Általában a jó gyermekek ajándékosztó barátjának tekintik.
Az időjárással kapcsolatos hiedelmek szerint ilyenkor már havazik, mire azt mondják: Miklós megrázta a szakállát, melyből a karácsonyi időjárásra következtettek.
Szent Katalin, aki hitéért mártírhalált halt, okos kislány volt, kinek látomásában Jézus megjelent, és őt eljegyezte. Ezért védőszentje mindazoknak a lányoknak, kik házasságra vágynak. Okossága miatt diákok, tudósok, egyetemek védőszentje is. Katalin-naphoz férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. Ilyenkor is szoktak vízbe tenni gyümölcságat, s ha az karácsonyra kizöldül, a kíváncsiskodó lánynak közeli férjhezmenetelt jósolt (lásd még Luca-nap). Az ágat ez esetben katalinágnak nevezik. A jóslások fő ideje a lányok számára: András-nap. A legények azonban ezen a napon tudakozódhattak jövendőbelijük iránt. Például úgy, hogy lopott leányinget tettek a párnájuk alá, abban reménykedve, hogy megálmodják a feleségüket. Sárosfán, Csantavéren a fiúk Katalinkor böjtöltek, hogy álmukban meglássák a jövendőbelijüket. Katalin női dologtiltó nap. A Szerémségben ilyenkor nem sütöttek kenyeret. Nem szabad szántani, kocsiba befogni. Leálltak a malmok is. A Katalin-napi időjárásjóslás közismert: „Ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, viszont, ha Katalin locsog, akkor a karácsony kopog.” Katalin napjával befejeződtek az őszi bálok, lakodalmak.
És a holnapi naphoz köthető szokások, hagyományok:
november 30. András napja
A legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. Többnyire a lányoknak magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Próbáltak álomból jósolni. A párna alá férfiruhaneműt rejtettek, és egész nap böjtöltek. A jövendőbeli megálmodására utal a hajdúszoboszlói mondás: Aki böjtöl András napján, Vőlegényt lát iccakáján. A párna alá tett nadrággal előzetesen is végezhettek hatékonyságot fokozó mágikus eljárást, például a Bódva vidékén a leány kendermagot vetett a favágítóba, nadrággal boronálta el, s úgy tette a feje alá. A csallóközi Medvén egész nap böjtöltek a lányok, a fejük alá éjszakára férfiruhadarabot tettek, hogy álmukban megtudják, ki lesz a férjük. Lefekvéskor mondták Ágyláb, léplek Szent András kérlek, mondd meg, hogy ki lesz férjem! Ereszrázással is próbáltak jósolni. A zsúpfedeles házak ereszét megrázták, s a kötényükbe hulló magból jósoltak: „Ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény veszi feleségül, ha rozsmag, akkor szegény legény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik” A hallgatódzásból jóslásnak legismertebb formája volt az ól rugdosása, mely nemcsak András-napkor szokásos praktika. Úgy vélték, ahányat röffen a disznó, annyi év múlva mennek férjhez. A Zempléni-hegység falvaiban azt is figyelték, hogy anyadisznó röffen-e először, mert az özvegyet jelzett, a malac pedig legényt. Szemétre, trágyadombra állva figyelték, honnan hallják a kutyaugatást, úgy gondolták, hogy abból az irányból jön majd a jövedőbelijük. A Bódva vidékén András-napkor szokás volt a fonóból kisurranni, és kendermaggal hajigálni az ablakokat, várva, hogy a bennlevők mit mondanak. Azt várták: „Csengős lovon vigyenek”, de sokszor a házbeliek tréfából ilyeneket mondtak: „Vess fattyút!”, „Vénülj meg!”, „Vessz vénlánynak!” A közös jóslások többnyire a fonóban történtek – ólomöntéssel, gombócfőzéssel. A gombócba egy-egy férfinevet rejtettek, amelyik elsőnek jön fel a víz tetejére, az lesz az illető férjének a neve. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására igyekeztek jósolni. A moldvai és Gyimes-völgyi magyarok ezen a napon a farkasok ellen megfokhagymázták az ajtókat, hogy ne vigyék el a jószágot. E célból összekötötték az ollót, mert ha nyitva maradna, a farkasok elvinnék a juhokat. András-napkor kezdődtek a disznóvágások, disznótorok, mert ekkor már eltartható a hús. Ezért nevezték disznóölőnek is.
Szent Erzsébet napja, tél erejét szabja." - emlegették ilyenkor november derekán a 19-éhez kapcsolódó regulát a régi öregek. Aztán, ha az Örzsébet a "hópendelyét" alaposabban megrázta, abból enyhe decemberre és lágy télidőre következtettek. Még inkább kívánták a késő ősz első kiadósabb havazását az úgynevezett iccés juhászok, mert nekik, a tavasszal megkötött egyezség szerint, addig kellett kint tartani az őrzésre, legeltetésre felvállalt falkát, amíg a birka hátát be nem lepte a hó.
A magyar női szentek közül talán a legnagyobb tiszteletnek Szent Erzsébet örvend. II. Endre király és Gertrúd királyné lánya Sárospatakon született, 1207-ben. Négyéves korában - a kor szokásainak megfelelően - a thüringiai őrgróf, Hermann jegyeseként az eisenachi Wartburg várába került. A csöppnyi magyar hercegkisasszony itt értesült édesanyja, a merániai Gertrúd meggyilkolásának a híréről (ezt a történelmi epizódot dolgozta fel Katona József, Bánk Bán című drámájában), majd miután vőlegénye is meghalt, a 14 éves Erzsébet az elhunyt örökébe lépő testvérével, Lajos tartományi őrgróffal kötött házasságot. A hercegnő hat év múlva özvegy lett, és a férje rokonsága kiűzte Wartburg várából. Marburgba menekült, ott építtetett kórházat és a hátralévő rövid életét a betegek és a szegények istápolásával töltötte. Apja hiába hívta haza a királyi udvarba, sőt: II. Frigyes német-római császár házassági ajánlatát is elutasította. 1231. november 19-én hunyt el. Ereklyéi fölé emelték a híres marburgi Szent Erzsébet Templomot.
November 19. Erzsébet napja
Árpádházi Szent Erzsébet (1207-1231) a katolikus egyház egyik legtiszteltebb női szentje. Időjárásjóslás fűződik ehhez a naphoz: ha e napon havazik, azt mondják Erzsébet megrázta pendelyét. "Szent Erzsébet napja tél erejét szabja." Mindenütt azt tartják, ha esik Erzsébetkor, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a téli zimankótól, erős hidegtől, fagyoktól. A magyar-német középkori kapcsolatokban fontos elem Árpádházi Szent Erzsébet alakja, aki Hessenben, Marburg an der Lahn-ban halt meg, és az áldozatkészség, a szegények és elesettek ápolása, a könyörületes szeretet szimbóluma lett. A gazdák azt mondják, amilyen Erzsébet, olyan lesz decemberben karácsonykor. Ezen a napon mindenféleképpen be kell fejezni az őszi búza vetését.
Ez itt OFF-a földrajzi felfedezéseknél elmenne ...
Most vótam a Titanicon .. basszus azt a tömeget. Mindenki kap 1 belépőkártyát kvázi , mint egykori utas én őt kaptam
A Titanic egyetlen japán utasa volt és megúszta élve , amúgy vasúti mérnök és 2 évet töltött Szibériában az ottani vasúthálózat tanulmányozásával. Az ősei mind szamurájok...
Ajánlom a kiállítást, ha még nem láttad, bár rohadt drága...
Az udvarok rendszerint soros beépítésűek: az istálló és a pajta a lakóház folytatásában sorakoznak külön tető alatt, velük szemben a kút, disznóól, hidas (lábas, fa szerkezetű hizlaló ól), esetleg pince, magtár, újabban nyári konyha áll. A pajták elsősorban széna és gazdasági eszközök tárolásra szolgáló építmények. Az előttük lévő szérűn nyomtatták a gabonát. Német telepes falvak sajátossága az udvar végében keresztben álló pajta, melyet hajdan összefüggő sort alkottak. A Balaton-felvidéken a gazdasághoz szorosan kapcsolódik a szőlőhegyi birtok a pincével, présházzal. A késő középkori ásatások boronafalú és cölöpvázas, sövényfalú házakat tártak fel területünkön, olykor kő alapozással. A paplakok, nemesi kúriák közt kőfalú épületek is akadtak. A 18. század közepétől a fa felhasználását korlátozó törvényeknek köszönhetően a kőépítkezés rövid időn belül a társadalom minden szintjén általánossá vált. A Balaton-felvidék és a Bakony déli része máig Magyarország legjelentősebb kőépítkezési területe. Az épületanyag váltás főként az épületszerkezetekre és a díszítésmódra volt befolyással, míg a házak alaprajzát elsősorban az építtetők gazdálkodásmódja, vagyoni, társadalmi helyzete, családstruktúrája befolyásolta. A Dunántúl hegyes, dombos tájain elterjedt füstösház ezen a területen a kő építőanyagra való áttéréssel párhuzamosan megszűnt. Ezentúl a csak konyhai funkciókat ellátó füstös ház mellé kályhás szoba épült, amit a konyhából fűtöttek. A helyiségek bejáratai - épp a füstöskonyha füstjének átáramlását megakadályozandó - mind az udvarról nyíltak. A külön bejáratokat összekötő eresz a kőépítkezés elterjedésével változatos formájú tornáccá alakult át. A kő falazat sok esetben módosította az ollószáras, szelemenes tetőszerkezetet: a szelemengerenda hordozására a kő csúcsfalak és a padlástérben felfalazott belső csúcsfalak, kőpillérek is alkalmassá váltak. A kőépítkezéssel elterjedésével csaknem kizárólagossá vált a nyeregtető. A füstöskonyhás házak tetőszerkezete, födéme, a lombos erdők bárdolt, faragott keményfájából készült. A 19. század elejéig gyakori volt a keresztmestergerendás födém. Tetőfedésre a 18. század végétől általánosan zsúpot használtak, csak a Balatonnal határos helyiségekben, illetőleg magasabb társadalmi, vagyoni szinten terjedt el a nád. A 19. század közepétől, amikor a tetők és födémek faragott keményfa elemeit egyre inkább a fűrészelt fenyőfából készült gerendák, lécek, deszkák váltják fel, lassan a cserépfedelek is megjelennek, hogy aztán egy-egy nagyobb tűzvészt követően végképp felváltsák a nád- és zsúptetőket. A házak legtöbbször egymenetűek. A leggyakoribb szoba-konyha-kamra alaprajz mellett akadtak kamrát nélkülöző házak is, különösen a Balaton-felvidéken és a szűk beépítésű közökben. A tiszta szoba csak a 19. század közepétől terjedt el a módosabb kisnemesek körében, és némelyik német faluban. Mindez jelzi a fejlődéstől való elmaradást. A 19. század végén a fűtés és füstelvezetés korszerűsítése, s evvel párhuzamosan a tornácok beépítése jelentenek újítást a lakáskultúrában. A szabadkéményes füstelvezetés sosem válhatott általánossá, a boltozaton nyugvó, téglából készült szabadkémény kivitelezése ugyanis költséges volt. A mászókémények beépítésével a füstöskonyhák is lakható, meleg konyhákká alakultak át. A falvak határában bőségben fejthető, változatos kőanyagból nemcsak lakóházak, kerítések (kűbástyák), gazdasági épületek, hanem hidak, pincék, présházak is épültek. A követ rendszerint sárba rakták és tapasztották vagy vakolták. A pincéknél, kamráknál, tornácoknál gyakori dongaboltozatokat, az ajtók, ablakok kiváltó ívét és az íves tornácnyílásokat is kőből rakták, a csehsüveg boltozatokat viszont mindig téglából. A csehsüveg boltozatok alkalmazása ezért mindig rang- és vagyonjelző. Az íves nyílásokkal tagolt és oszlopos íves tornácok, a fel-feltűnő barokkos oromzatok, a falszéleket, nyílásokat szegélyező és az oromzatot ékítő vakolatdíszek a barokk és a kora klasszicista stílus erőteljes hatásáról, és hosszas továbbéléséről tanúskodnak. A táj építészetének ezek a meghatározó elemei legkorábban a kisnemesség lakóházain, présházain jelentkeztek. A jobbágyfelszabadítást követően azonban a jómódú parasztok épületein is feltűnnek. A kisnemesség a parasztokéhoz hasonló életmódja miatt is fontos közvetítő szerepet játszott a korstílusok elemeinek közvetítésében, átformálásában.
A tájegység fő építészeti jellemzői a TORNÁCOS HÁZAK voltak. A ház legfőbb jellemzője a konyhában felépített kemence, tüzelőberendezés, gyakran ún. SZEMESKÁLYHA.
A barokk és klasszicista stílusú főúri építészetet követte a parasztság, építési anyaga ami ezen a tájon leginkább kő volt. Előfordult sok helyen , hogy téglaboltozatos kapukat csináltak a házak elé.
A Balaton környékén szép boltíves és oszlopos tornácokat építettek, amit a reneszánsz stílusból vett át a parasztság. (a főúri mintát követve)
Szent Márton 316-ban született Pannóniában. A középkor egyik legnépszerűbb szentje, kultusza hazánkban is virágzott: emlékét helynevek is őrzik. A XIV. századi krónikákban a tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja. Az erdélyi pásztorok e napon kérték járandóságukat. Régen Márton nap a gazdasági élet fontos őszi zárónapja volt. Ekkor hajtották be a gulyát legelőre.
Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte, s tavasszal az állatok kihajtására használta.
A legenda úgy tartja, Szent Márton alázatból ki akart térni püspökké választása elől, a ludak óljába rejtőzött, azok gágogásukkal elárulták. Innen a "Márton lúdja" elnevezés. Ilyenkor vágták le a tömött libákat, úgy tartották: "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik." Márton az új bor bírája, tartja a hiedelem, azaz ilyenkor már iható az új bor.
A Márton napi időjárásból következtettek a télre: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." Sokfelé azt tartják a Márton napi idő a márciusi időt mutatja. A Márton napi lakomán elfogyasztott lúd csontjából is időjárásra következtettek: ha a liba csontja fehér, és hosszú akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid akkor sáros.
Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessen, ihassanak. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba.
Márton-nap
Márton napja zárta le az áprilisban, Szent György napján induló gazdasági munkákat, ilyenkor kóstolták meg az újbort és vágták le először a tömött libákat.november 11.Márton-napot mind a népi kultúra, mind a keresztény kalendárium jeles napként tartotta számon. A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított a nap, a félszilajon, vagyis a tavasztól őszig legeltetett, télen pedig istállóban tartott állatok beterelésének hagyományos időpontja volt november 11-e. Ilyenkor a pásztorok – kezükben vesszővel – végigjárták az állatok gazdáinak házait, köszöntőt mondtak, cserébe pedig ajándékokat kaptak. A gazdasági szerepen túl népi hiedelmek is kötődtek az ünnephez: a disznóól tetejébe ágat szúrtak, hogy megvédjék az állatokat a pusztulástól, tavasszal pedig ugyanezzel az ággal terelték ki a malacokat.Az ünnep az őszi munkák (szüret, kukoricafosztás) lezárulásával induló és a Katalin-napig tartó kisfarsang idejére esett. Országszerte lakomákat és bálokat rendeztek, ilyenkor kóstolták meg először az újbort és vágták le a libákat, az úgynevezett mártonludakat. A közhiedelem úgy tartotta, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog”. Az elfogyasztott szárnyasok csontjaiból jósoltak, a fehér és hosszú csont havas telet, míg a barna és rövid csont enyhe telet jelentett.A középkorban Márton napja az egyik legnépszerűbb ünnep volt, a népszokások egészen a 20. század közepéig éltek, napjainkban pedig a Márton-napi libafogyasztás éli reneszánszát. Amennyiben követni kívánjuk a hagyományokat, úgy 11 hó 11-én, 11 óra 11 perckor tálaljuk a frissensültet!
egyházi ünnep, amelyhez a halottakra való emlékezés → szokásai, → hiedelmei kapcsolódnak. Az 1. sz.-tól kezdődően a keresztény egyházak nov. 1-én ünneplik. Eredetileg azoknak a halott lelkeknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A bencés kezdeményezésű kultuszból a magyar bencések is hamar kivették részüket. Általánossá a Tridentinummal újjászülető szentkultusz nyomán vált, de az utána következő halottak napja miatt elsorvadt, annak vigilijájává lett. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. – Nem tudjuk, hogy az ünnepi népi szokásai mikor alakultak ki. A sírok megtisztítása, virággal díszítése éppúgy általánosan elterjedt szokás a nyelvterületen, mint a halottak lelki üdvéért szóló gyertyagyújtás. Mindezek mellett helyi szokások is kialakultak: Göcsejben pl. mindenki annyi verset harangozott, ahány halottja volt, másutt a koldusokat ajándékozták meg az alkalomra készült cipóval, rétessel stb. (→ szegények etetése). Ahol szokásban volt a → halott etetése, ott – a család bőséges lakomázása, néhol mulatozása után – éjszakára a család halottainak terítettek aszerint a hiedelem szerint, hogy ezen az éjaszakán a halottak kikelnek sírjukból. A munkát általában tiltották, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják meg, s ezt a tilalmat (→ tilalom) több vidéken kiterjesztették a halottak hetére is. Egyes falvakban hagyományosan ezen a napon tartották meg a → bíróválasztást, a cselédfogadást, s újították meg az egész tanácsot.
November 1. Mindenszentek napja
E nap estéjének halott-tiszteleti szokásai a római Feralia ősi halotti ünnepeiből nőttek ki. Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy-egy gyertyát. Akié a leghamarabb ég el, az hal meg elsőnek. A népi tudatban a Mindszentek napja azoknak a halottaknak az emlékét őrzi, akiknek a neve nem szerepel a naptári év ünnepei között. A csendes emlékezés napja. A Mindszentekhez szorosan kapcsolódik a következő napi ünnep, a Halottak napja. A hozzátartozók temetőjárása már októberben megkezdődik. Helyrehozzák a sírokat, krizantémmal, őszirózsával, az elmúlás virágaival díszítik őket. Ilyenkor az ismeretlen holtakra is gondot fordítanak az emberek. Mindenszentek estéjén az eltávozottak emlékezetére megszólalnak a harangok, és gyertyák gyúlnak. Ez alatt az idő alatt a lelkek jelképesen megpihennek. Az ősök sírjánál összegyűlik a rokonság, és a halottak üdvéért imádkozik.
November 2. Halottak napja
Városon és falun egyaránt a halottakra emlékezés ünnepe. Rendbehozzák a sírokat, feldíszítik, gyertyát gyújtanak a halottak tiszteletére.
A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belôle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között. Aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.
Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.
Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére, megzavarja a holtak nyugalmát. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.
Ma van a reformáció ünnepe, tulajdonképpen ez nem "szervesen vett" néprajzi téma inkább vallási . De régen a parasztság mélyen hitt Istenben...
A reformáció ünnepe
Október 31.-én tartják annak az emlékére, hogy 1517. október 31.-én Luther Márton kiszegezte a wittembergi vártemplom kapujára a 95 tételt, mellyel kezdetét vette a reformáció.
