Nekem is sok baj volt a térdemmel, én Hangody prof.-ot tudnám neked ajánlani, ő a legjobb az országban, ha térdproblémáról van szó. Csak elég nehéz hozzá bejutni, van az Eötvös utcában egy magánklinikája, szerintem ott próbáld meg.
1 kis segítséget szeretnék kérni, hogy melyik dokihoz érdemes menni, aki rendesen megvizsgál, és nem csak kenőcsöt ír fel. Ahogy itt röviden olvasgattam, akár neves dokik is esnek ebbe a hibába, sajnos. Dr. Berkes Istvánról (Sportkórház) és Dr. Hangodi Lászlóról hallottam (Uzsoki), akikhez érdemes menni. Nektek mi a tapasztalatotok?
"Anamnézis" röviden: 2000-ben estem síelés közben, nem oldott le a léc, jobb térdem kicsavarodott, rá egy hétre újabb síelés, ekkor már zsemle nagyságúra dagadt és csak 90 fokig tudtam hajlítani. Azóta recseg, ha guggolok, szúr, ha lépcsőn megyek és most már állandóan tompán fáj, még reggel is, amikor még egy lépést sem tettem...
megtaláltam a képet, fokozatosan mutatva, hogyan alakult a térdem...
A véraláfutások teljesen elmúltak olyan 3 hét alatt, a duzzanat még mindig alig észrevehetően van, de ez teljesen természetes. A mozgástartományt szinte teljesen visszaszereztem, azaz már 110 fokig sikerül behajtani a lábam, a többi már csak a gyógytorna kérdése, azaz a gyógytorna elvégzésének fáradalma felett érzett lustaságom feletti győzelemtől függ...:-)
Remélem segíthettem, ha történetesen Miskolcon akarod megcsináltatni a térded, akkor írj mail, és lököm a doki számát, aki profi módon összerakta nekem is.
Mivel fiatal vagy, még 60-80 évig szükséged lesz a térdedre és az keresztszalag nélkül sajnos instabil. Emiatt serülékeny lesz, valoszinüleg fájós , bedagadhat, rosszabbul fogja viselni ha nö a sulyod, sportolni nem nagyon fogsz tudni , kattogni fog stb
A mütét nem nagy és az uj modszerekkel tényleg icipici heg marad a helyén, de mütét utan legalább 6 hétig mankóznod kell, külsö térdrögzitö ortezist viselned, ami csak keves mozgast enged.
ha nem akarsz soha többet az életben síelni, akkor nyugodtan elkerülheted a pótlást. Amennyiben viszont bármilyen sport-tevékenységet is akarsz folytatni a hátralévő "rövidke" idődben, akkor muszáj leszel kés alá menni.
Nekem pont most zajlik a rehabilitációm egy kereszt-szalag-szakadást követően, amit egy jól sikerült pótlás követett. Négyszeresen hajtott Hamstrine-ínas pótlásról beszélünk, aminél a rehabilitációs időtartam lényegesen rövidebb, mint bármely eddig használt technolgia esetén.
A baleseten idén február 10 körül volt, a műtét március 7-én, és április 28-án már a saját lábamon mentem (mankók nélkül) a kontrollra. (Jó a térdrögzítő még rajtam volt..) De azért a doki elismerően bólintott.
Ez az opció neked is működhet, ráadásul nem vágják fel hosszan a térdedet, hanem artroszkópiás eszközökkel négy kicsi lyukon "hatolnak beléd", és csak ezek az apró hegek maradnak. Csatolnék képet, de nem tudom, mennyire erős a gyomrod...:-)
Itt ortopéd dokik is vannak?Mert akkor elmondom az én történetem.Szóval,októberben lesz 2éve,hogy egy koncerten kirúgták a lábam,ennek a következnénye lett a részleges kereszt szalag szakadásom,amit tavaly áprilisban meg is műtöttek.Aztán most márciusban elestem testnevelés órán.Akkor azt mondták valószínűleg teljesen elszakadt.Tegnap voltam kontrollon és az orvos valami keresztszalag pótéásról beszélt nekem,ami nekem elég megrázó volt,mivel 18 éves vagyok.Azt mondta ez a végső megoldás.
Ha valaki tud valamit ezekről a műtétekről,legyen szíves írjon valami.Hogy muszáj-e vagy csak egy lehetséges megoldás
Nekem a jobb térdem szokott fájni és bedagadni kb 1,5 év óta. Voltam már több orvosnál is vele. Az első írt fel gyulladás csökkentő injekciót és térdszórítót, ekkor pár hétre elmúlt majd újra előjött, ekkor másik doktorhoz mentem, Ő gyulladás csökkentőt írt fel. Kis időre elmúlt megint. Ezután elmentem ultrahang vizsgálatra, Ő azt mondta hogy 22 évesen még nem kellene ilyennek de nem tudja mi lehet vele a gond, meg hogy megműteni semmikép se kellene. Tavaly év végén elmentem fizetős magánrendelésre egy nagy nevű orvoshoz, megultrahangozta és azt mondta hogy a sok gugolás miatt ilyen, meg hogy meg kell műteni és adott porcerősítőt ezért kért 18 ezret. De ezután se javult. Az utobbi 2 hónapban viszont hol elmúlt a fájás és a duzzanat hol visszajött. Itt tartuk most.
Februári sielés óta fájogat a térdem hol kevésbé hol jobban.Aztán áprilisban elmentem az ortopéd klinikára asszem pont az általatok is megemlitett figyelmes orvoshoz,aki megtapogatta a térdem és azt mondta h enyhe porckopásom van és condrosulfot irt fel nekem!Honnan tudta röntgen meg egyéb vizsgálatok nélkül hogy mi baja a térdemnek???Érdemes lenne magán dokihoz mennem???Azért 22 évesen nem szeretnék lemondani a sportról...
Sportkórház, neves orvos. Megtapogat, ultrahangra küld, azt mondja, nem lát semmit, de felír porcépítőt (Condrosulf). Fél év után ugyanaz, kapok még porcépítőt. Legalább egy évig semmiképpen se sportoljak, csak a láblendítgetést gyakoroljam, amit mutatott. Legyek türelmes.
Ősszel véletlenül elkerültem egy nagyon normális kardiológushoz, akivel sok mindenről beszélgettünk, többek között a térdekről. Mondta, hogy huszonévesen porcépítőt szedni, szedetni több mint hülyeség.
Tavasszal Ortopéd Klinika. Doki az internetelőfizetési díjakról cseveg a többiekkel, közli, hogy az ő térde is pontosan ilyen, s "nyugodjak meg", ez ilyen marad. De felír Condrosulfot. Három perc után kidobott úgy, hogy ötször vágtam a szavába és kétszer tudtam végigmondani a mondatomat. Mindenképpen mozogjak, tornázzak, erősítsem a térdizmaimat.
A hétvégi túrán és utána éreztem, hogy a bal térdem is elkezdett fájni, holott eddig csak a jobbal volt gond.
Kedvenc idős kolléganőm hónapok óta fájlalja a térdést, többször bedagadt, az utóbbi hetekben járni is alig tudott. Az Ortopédiai Klinikán, az ortopédia fellegvárában többször megvizsgálta egy orvos (a tanár úr neve kívánságra nálam...), aki fájdalomcsillapítót ajánlott neki, és azt, hogy műttesse meg a büytkét, mert a bütyök miatti problémák okozzák a térdpanaszokat. Röngten volt, MR-vizsgálat nem, az orvos nem látta szükségesnek.
Saját tapasztalataim alapján nyaggattam a kolléganőmet, hogy ne ugorjon bele egy bütyökműtétbe addig, amíg a térdét nem nézték meg alaposabban. Végül a mai napon (24 ezer Ft-ért) elment egy magánrendelésre. Ttermészetesen elvégezték az MR-vizsgálatot. A lelet: többszörös meniszkuszrepedés. Térdműtét szükséges.
Nekem nem oldott le az egyik lábamról a síléc, többször is elestem és mindig csavarodott a térdem. A nap végére már nagyon fájt, mivel volt 1-2 nagyobb esésem is, de nem dagadt be. Aztán 3 napig rengeteg mászkáltam + kerékpároztam vele és nem volt semmi panaszom, de a 4. naptól kezdve egyre rosszabb lett, ezért orvoshoz mentem. A sebész azt mondta, hogy meghúzódott a szalag, ezért pihentettem egy hetet, de most is úgy érzem, hogy nem tart rendesen a szalag. Ezért írtak fel egy rugalmas térdvédőt és azt mondták, hogy 3 hónap múlva elmúlik.
Volt már valakinek hasonló tapasztalata? Tényleg elmúlik 3 hónap alatt?
A lovaglás annyiban más, hogy kengyel nélkül tényleg nem gond, de én még ott nem tartok. Sokszor kengyelből "támasztom" magam, abból emelkedek, s bár közben nem fájt semmim, de utána (másnap) egy erdő kivágásának hangjait el tudnám játszani a térdemmel. ;)
Viszont szójalecitinnel még nem kacérkodtam, úgyhogy kipróbálom.
Tai-chi (bár látszólag igénybe veszi a térdet, de jó oktatóval inkább használ), úszás. Elvileg jó a bringa is, mert nem nehezedik a súlyod a térdedre (de szerintem a lovaglás is ilyen, bár azt még soha nem csináltam), de ez függ a problémától. Mindenképpen olyat kell választani, ami nem terheli a térdet. Szójalecitin eszegetése is jó lehet, kiegészítésnek.
A topik címe térdprobléma, majd alatta rándulás; én picit más ügy miatt jöttem ide. Valószínűleg túlterhelés miatt kicsit (?) lekoptattam a porcot a jobb térdemről, emiatt sokat jártam orvoshoz. (Aki végül kb. annyit mondott, hogy látja, hogy nem jó, de már nincs ötlete, mi lenne jó, pihentessem. Voltam már orvosnál is, mindegy.) Most csak szimplán recseg és nem bírja hosszú távon az emelkedő mozdulatokat.
Pihentetési célból abbahagytam az addig űzött sportjaimat (rendszeres lovaglás, időnkénti aerobic). Jó egy éve nem csináltam semmit rendszeresen és nagyon hiányzik, érzem, hogy punnyadok, apránként növök széltében, kevésbé vagyok hajlékony stb.
Milyen sportokat tudnátok ajánlani? Egyáltalán: Ti mit csináltok mozgási célból?
Én tapasztalatbol merem ajánlani hogy azzonal menjen orvoshoz mert a halogatással csak rosszabbodik és műtét lehet a vége és ha amugyis műtétre szorul akkor minnél tovább halogatja annál nagyobb műtétet igényel és komplikáltabbat!!
Mert ha kijár a térde akkor kopnak a porcok sőt leválhatnak, nyulnak a meglévő szalagok...és ezt mind kezelni kell majd a műtét során.
Én az inszalg szakadásomat addig halogattam mig az előbb emlitettek mind megtörténtek és már nem birtam menni a lábamon mert minden lépésnél olyat éreztem mintha a villámcsapna a térdembe és nem éreztem hogy fog a térdem hanem mintha kocsonya lenne a helyén annyira laza volt már.-sőt minden lépésemre kellett figyelnem hogy ki ne ugorjon.Végül keresztszalagg potlás lett a vége és ccavarral rögzitették a kalácsomat hogy ne tudjon kiugrani vagy vmi lemezt tettek be vagy mi de azota se vetettem ki mert igy biztonságosabb és nekem a térdemből vágtak ki egy szalagot ami visszatud nőni a potláshoz.Ajánlani tudom ha bp-i vagy a Berkes István-t a sportkorházbol ami az alkotás uton van a 12.ker-ben.üdv mindenkinek.
szerintem mindenkeppen nezesd meg, bar nem sok jot josolok. en evek ota szenvedek. a rtg nem mutatott ki semmit. bar idonkent bucira dagad, es behajlitani se udom.
Ne halogasd, vizsgáltasd ki, de nehogy megműtsék. Nekem volt hasonló, edzésen a térdem később követte a lábfejem mozgásirányát egy röpke pillanattal, másnapra befeketedett stb. kenegettem, látszólag elmúlt, de úgy maradt, nekem is, ahogy a leírod. Csak nekem még néha ki is ment a helyéből, váratlan pillanatokban. Halogattam, kenegettem, majd jó lesz, aztán jó sokára csak elmentem vele orvoshoz, aki megnyugtatott, hogy ha időben jöttem volna, hamarabb elmúlik. Kaptam kezeléseket "áram, infra, ultra", torna, ilyeneket, jó sokáig, aztán meg bicikliztem egy jó csomót (állítólag jó a térdnek, meg az úszás, ezek úgy mozgatnak, hogy a súlyod nem terheli), meg feszegettem az izmokat ültömben (izometriás gyakorlatnak hívják, vagy minek, de lehet, hogy nem) és nagyjából helyrejött mára (kopkopkop). Egy barátom ugyanígy járt, megműttette, mert mondták neki, hogy csak az segít, hát, nagyon szenvedett, és nem tudom, hogy mennyivel lett neki jobb, mint előtte volt.
Szia! Nagyon úgy tűnik, hogy szalagszakadás, ami ennyi idő után már szépen vissza is húzódott, mármint az elszakadt szalag. Szerintem sima zúzódás nem tart ennyi ideig, hacsak nem porcleválás, de az meg nem így fájna. Ha jól tudom, ezt csak fizetős műtéttel csinálják meg, a tb nem finanszírozza. Birka-ínnal pótolják azt hiszem és elég drága, de jó műtét.
3 hónapja síelés közben egy esésnél rándult meg a bal térdem ,amely akkor nem igazán dagadt meg,bár erősen fájt ,1 nap pihenő után tudtam folytatni a síelést.
Krémekkel kezeltem amíg a fájdalom elmúlt.
De sajnos mind a mai napig nem tudom azt a térdemet úgy behajlítani mint a jobbat, mert a mozgástartomány végén már fájdalmas. Illetve néha sok ülés után ,a felállás a bal térdemnek lassabban megy ,tehát nehezebben tudom teljesen kinyújtani. Szeretném megkérdezni , hogy kivizsgáltassam , vagy esetleg gyógytorna rendbehozná?
Valakivel történt már hasonló?
Üdv,
Tomi