Ezt a topicot az ókori római hadsereg(mint az európai modern hadsereg előképe)szervezete,felépítése,haditechnikai,etnikai,stb. jellegzetességeinek ismertetése ,vélemények ütköztetése céljából nyitottam.
Jó a távoli célokról és személyes vágyaitokról olvasgatni, a terveitekből meríteni és szándékaitokról értesülni.
Magam sajna közelebbi és földhöz-ragadtabb vonzatokkal rendelkezem. A minap a "Csehszlovákia" útikönyvet forgatva akadtam a következőkre:( a bevezető 47-ik oldalán): "Az egyik római büntetőhadjárat emlékét Trencsénben a meredek sziklafalon feliratos kőtábla hirdeti: i.sz. 179-ben egy segédlégió itt megütközött a barbárokkal..." "A Rima völgyében a szinyeci aranybánya - Nyustra-Likér - őrzésére vártornyot is építettek."
A 379 oldalon: "A történelembe Trencsén i.sz. 179-ben lép be. A várhegy szikláján...jól látszik az a kőbe vésett, ma már nehezen olvasható latin felirat, amelyen Valerius Maximus római vezér a II. Légió 855 katonájának a kvádokon aratott győzelmét örökítette meg. Trencsén latin neve ekkor Laugaricio volt."
Celamantia-Leányvárról, mint a tótországi római legfőbb emlékről már tudtam, erről a trencséniről is hallottam. De ki tud többet a Virt községben most feltárás alatt lévő - Közép-Európa legnagyobb római erődjének mondott - római romokról? Vele szemben vagy nem volt, vagy még nem találták meg az innenső oldali ellen-erődöt.
De sebaj, ezentúl várhatóak lesznek a tót-tuat-teuton-morva-szlovák szabadcsapatok megjelenése a római hagyományőrző rendezvényeken?!
( Egy kis szakértés ) Balról-jobbra : Egy kora császárkori,Augustus,ill. a polgárháborúk időszakából ismert fegyverzetű katona. Fején a coolus tip. sisak,amelyen még láthatóan állandóan viseltek sisakforgót,még csatákban és díszszemléken egyaránt. Láncinges a legiosokra jellemző vállaknál lévő megerősítéssel. Két övet is visel ( találtak sírábrázolásokon három,sőt több övet is viselő katonát. Ez valami divat lehetett ) Az övön már megjelent a cingulum is ami ekkor még hosszan lenyúlik az ágyékra. A korszak viseletére általában jellemzően elég díszes a viselete és a fegyverei veretezése. A piluma még nem nehezékkel ellátott tip. és kissé hosszabb is,ami szintén a korábbi tipusra vall. Ebben az időben még két pilumot is hordtak a legiosok , egy hosszabbat és egy rövidebbet. A pajzsa is korai császárkori,ill. polgárháborús tip. Itt már a két vége le van vágva a súlycsökkentés miatt ( mint tudjuk már Marius óta a legios maga viszi a felszerelését. ),de az oldalai még íveltek. A gladiusa ,bár itt nem nagyon látszik egy mainz,vagy inkább egy fulham tip. gladius. Itt is igaz,hogy gazdagon díszített veretekkel van ellátva. Az egyik övre ezt,a másikra egy ebben az időben már általános viseletté vált tört erősít. - A második figura egy első századi ill. egy első század közepi-végi legios. Itt már az első század első negyedében megjelent birodalmi gall tip. sisakot hord. A sisak tipusa a "g" tipus. Aminek még nem annyira lejt a tarkóvédője mint a későbbi megfelelője,de már jobban mint az első legios coolus sisakjának. A felülről jövő vágások elkerülésére már minden sisak rendelkezik egy homlok feletti peremmel.Itt már nem látható a tollforgó helye. Ez a coolus sisakoknál jelenik meg bár még ott nem mindegyiken látható. A sisak harangján látható a " gall szemöldök" , ami díszítő és egyben sisakmerevítő jelentőségű. A legios itt a szegmentális páncél egy korai változatát viseli,amely még díszes kivitelű,bronz zsanérokkal van összetartva. Itt már megjelent a sál,ami védi a legios nyakát az éles peremtől. Ez később az auxos katonáknál is divat lesz,bár ők láncinget hordtak. Az öve még díszes szegecses,és a cingulum is még díszesebb és hosszabb mint később. Már pompei gladiust hord,ami szintén az első század második felében jelenik meg. Itt még látható a tőr is,ami a második század elejére eltűnik a legios felszereléséből. A pilumja pedíg egy újabb generációs már ólomnehezékkel ellátott tipus. Ez a nehezék a nagyobb átütőerő miatt van rajta. A pilum egyébként már rövidebb,és már csak egyet hord a legios. A pajzsa az immár klasszikusnak nevezhető legioshoz illően,az oldalai is lekerekítettek,és az Augustus idején megjelenő villámos emblémát viseli. - A harmadik katona a második század eleji-közepei tip. A sisakja a birodalmi italicus tip. ,ami az itáliában készült gyengébb,ill. egyszerűbb minőségű sisakok fajtája. Ezen a sisakon már a tarkóvédő lejtősebb egészen takarja a tarkót. Itt már megjelennek a keresztirányú sisakharangerősítő merevítő bordák is. Ilyeneket Trajanus oszlopán már látni. A páncélja az un. " newstead" tip. szegmentális páncél,amely már egyszerűbb kivitelű, és a zsanérok egyszerű kivitelűek,ill. egyszerűen a zsanérokra rögzíthetőek a lemezek. Míg az elődje, bőrszíjakkal is rögzített volt. A gladius azonos az előbbivel , de már nincs tőre,amit Trajanus oszlopán már nem is látni. A pilum is hasonló kivitelű,de már az öve másabb. A díszek itt már egyszerűbbek és a cingulum is rövidebb. Később eltűnik és az altestet védő pterügesz váltja fel , ami görög eredetű. A pajzsa is hasonló az előzőhőz,csak egy másféle villámos ábra van rajta. Még talán annyit,hogy mindeközben a caliga nem sokat változott,legalábbis a melegebb éghajlaton szolgáló katonáknál. Az első század folyamán,azonban az északabbra szolgálóknál már megjelenik a zártabb bakancs. Remélem elég jó volt az összehasonlítás??:-)
Ez a Hadrianapolisi érdekes csata. Mint írják, itt elvérzett a római sereg és vezetőinek színe - virága. Ez mégis a te meglátásod szerint, mekkora veszteség volt valójában? Ja és mi a helyzet a legio II. adiutrix késői történetével??:-)
Teljesen igazad van, Észak-Afrikában van rengeteg, de azokról több tudományos munka is született. A mi Csörsz-árkunkal leginkább rokoníthatókról a Traianus-sáncokról pedig csak egy, egy besszarábiai németekkel foglakozó évkönyvben.
Ha jobban körülnézel,akkor sokkal több sáncrendszer lelhető fel szerte a birodalomban,afrikától kezdve kis-ázsiáig,a rajnától skóciáig. Ugy tűnik a sáncok készítése bevett szokás volt,egészen a középkorig. Sőt bizonyos értelemben a második világháborúig ( Maginot vonal pl. ).
Köszi a képet! Egyébként nem csak a Csörsz-árok ilyen elfelejtett, barbaricumba előretolt védelmirendszer. Például hallotatok már a Traianus-féle sáncokról Romániában, Moldáviában és Ukrajnában? Egyszerűen semmi anyag nincs róluk, csak feltételezzük, hogy a 2. században építették őket. Lehet, hogy valami helyi kiadványban, ukránul, oroszul vagy románul írnak róluk valamit, de ugye ezeken a nyelveken meg nem beszélek... Angolul és németül viszont csak a létezésük tényéről tud a szakirodalom. Pedig elég jelentősek, müholdról is lehet őket látni és még autóstérképeken is jelölni szokták.
Na ez egy gall törzsfő,lovon. Sisakja a birodalmi gall római sisak elődje,ill. alapja ( Agen tip. ), gall nyereg amin ül,amit szintén átvettek a rómaiak. Ebben a nyeregben történő biztos ülésről már írtam régebben. A láncing is eredetileg gall,ill. kelta találmány,amit a rómaiak régen még a nagy gall betörés idején vettek át a galloktól.
A cikkedben levő térképnél szerepel Harta - Kali-major (a terület Solthoz közelebb fekszik), amelyről van saját felvételem néhány évvel ezelőttről (sajnos akkor gagyi fényképezőgépem volt). A "Ripa Pannonica Magyarországon" c. könyvben szereplő térkép alapján találtuk meg, ennyi maradt belőle:
Pont azon fáradozom, hogy a késő római korszakot illetően megváltozzon ez a helyzet és a kutatás elfogadja, hogy az Alföldnek fontos szerepe volt a római stratégiai gondolkodásban. A Csörsz-árok római eredetéről szóló tanulányomat is elég jól fogadták, most nem linkelném ide, mert már egy korábbi hozzászólásomhoz csatoltam az elérhetőségét. Lényeg, hogy a legtöbb általad említett dologgal foglalkoztam benne, de legrészletesebben a szakdogámban jártam körül a kérést. Viszont fontos, hogy szélesebb közönséggel is megismertessük az Alfölddel kapcsolatos római emlékeket, ezért írtam szeptemberben egy rövid összefoglalást a Mult-korra http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18364&page=1 bár ebben csak a IV. századi dolgokra szorítkozom.
Csak a szubjektív véleményem volt. Nekem a hozzáállásuk tetszik és az, hogy nem csak beöltözős marháskodásnak veszik a dolgot, hanem komolyan foglalkoznak a kérdés tudományos hátterével és jóban vannak a kor hadtörténetével foglalkozó kutatókkal is.
V. kerületben van, a jogi kar mellől nyílik az utca, könyen el lehet oda jutni a Kálvinról vagy a Ferenciekről. Csak annyi a "nehézség", hogy az épületbe az udvaron át kell bemenni. Ha a portán megkérdezed útba is igazítanak. Tudtommal nyilvánosak az előadások, örülnek minden érdeklődőnek. Szóval akkor úgy tűnik élőben is meg tudjuk majd vitattni a Birodalom ügyeit. :-) Az én asztalomon meg most Zosimos Nea Historiája van...
Egy kérdés,mitől ez a legjobb késő római csapat? Hát elég vegyesfelvágott.:-) Egyébként láttam a honlapjukon,hogy van még a Xantenin kívűl is más nagyobb római találkozó is. PL. Archeon,Bunnik ( 1950-ik éves római fesztivál ),stb. Lenne elég helyszín a nemzetközi szerepléshez,mi? De ami a legjobban tetszett náluk,az az őrtorony volt. Mintegy a csapat központja,gyülekező helye.
Valszeg el is megyek, ez a szerb utca hanyadik kerület? Egyébként nyilt előadás,vagy csak te intézed nekünk a helyet?:-) Egyébként sem lenne rossz egy "kollégát" személyesen is megismerni. Végre, mondhatnám,mert Római haditechnika kérdésben nem sokan vagyunk. Addig is olvasom a - Velleius Paterculus : Róma Története c. munkáját. Most vettem. Érdekesnek ígérkezik,mert az egyetlen ránkmaradt Kortárs beszámoló az általa tárgyalt korszaknak. Az író i.e.:20 körül született és a kezdetektől,egészen Tiberiusig követi nyomon a rómaiak történetét. Tehát a kora császárkor egyetlen, ránkmaradt szemtanútól származó leírása.
Ahogyan a késő-római harcászattal sem, annak területi érdekeltségeivel sem nem foglalkozik a honi történettudomány. Legyen példa erre a nagy magyar alföld római kori történelme. Ezt a korszakot mindegyik szakirodalom átugorja, mint kecskebéka az árkot. Ma már elfogadják, hogy út, kereskedelmi út, hadi út vezetett át a Dél-Alföldön, minden bizonnyal Lugio túlparti ellenerődjétől, az állandó hajóhidat biztosító Contra Florientam-tól Parthiscumig. Innen a Maros-menti út adatolt, erődökkel és állomásokkal egész Apulumig. Kelebiánál megtalálták az út töltését. Szegednél a Tisza-parti vár római előzményeit, és az útvonalba eső Akasztó községben (Bács-Kiskun megye) Victoria bronzszobrát.
Az Alföld közepén átvezető út léte még kérdéses. Kiinduló pontja is, mert az lehetett Dunaföldvár és Dunapentele is. Útközben Albertirsán Diocletián-kori római erőd bejáratának feliratos köve került elő, Tápiógyörgyén 4-ik századi bronz mécses, a szolnoki vár helyén "római apróságok", Túrkeve határában római kisburgus alapjai. Ez a közép-alföldi kereskedelmi és hadi út létét bizonygatná. Ez az út Dáciába a mai Királyhágon keresztül vezetett, és ért el Napoca-ig.
Minden kétséget kizáróan létezni kellett északabbra is összeköttetésnek. Kiinduló pontja lehetett Trans-Aquincum vagy Contra-Aquincum. Része volt a Hatvan mellett meglelt és feltárt római postaállomás. Útvonala valószínűleg megegyezett a Csörsz-árok vonalával. Ide illeszkedik a Debrecenben lelt római sírkő. Ez az út a Meszesi kapun át vezetett Dáciába, és annak legészakibb pontjánál, Porolissum erődjénél érkezett oda.
A józan ész ezek meglétét és használatát igazolná, de a régészet, mert ilyet nem keresett, nem is talált. A "szórvány" leletek logikáját még nem elemezték. Ugyanis az Alföldön, mert hogy nem voltakrómai koros szakember nem-igen akad. Szkítákkal (helyesen), szarmatákkal és avarokkal foglalkoznak leginkább, pláne mióta a főgepidológus a boldog vadászmezőkre távozott. Jellemző, hogy ezekről a szakma által csak laikusoknak tituláltak értekeznek. Valetudinarius
A legjobb magyar összefoglaló mű. Tekintve, hogy az utolsó magyar egyetemi szintű Róma történetben még két oldalanként fellángolt a heves osztályharc... De aki többre kíváncsi:
M E G H Í V Ó
Az ELTE BTK Ókortörténeti Tanszéke
tisztelettel meghívja Önt a
2007. november 8-án, csütörtökön 11.00 órakor kezdődő,
az Osiris Kiadó Osiris Tankönyvek sorozatában megjelenő
RÓMAI TÖRTÉNELEM c. könyv bemutatójával egybekötött
RÓMA KONFERENCIÁRA.
Helye : az ELTE Tanári Klub, Szerb utca 21–23. 1. em.
A konferencia programja:
11.00 Megnyitó – Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja
11.20 Egy új Róma tankönyv elé - Németh György
11.40 Pompa funebris – Hegyi W György
12.00 Válság és/vagy kiteljesedés – Havas László
12.20 Szünet
13.20 Domitianus külpolitikája – Lőrincz Barnabás
13.40 Domitianus - az érmek tükrében – Szabó Edit
14.00 Markomannok és quadok Italiában, avagy egy történeti esemény rekonstruálásának nehézségei – Kovács Péter
14.20 Nagy Konstantin képe a 20. századi történetírásban – Forisek Péter
A Konferencia ideje alatt az Osiris Kiadó kedvezményesen kínálja a RÓMAI TÖRTÉNELEM c. könyvet.
Angol nélkül sajnos elég nehéz megmozdulni a témában. Én is külföldről hozatom könyvtárközivel a szakkönyveket. Amúgy szerintem ez a könyv az egyik legjobb a témában:
Csillogó páncélok és sisakok, hatalmas színes tollforgók, aranyozott fegyverek, lobogó bíborszínű köpenyek. A fenti leírás bármelyik hollywoodi szuperprodukcióra jellemző lehet, amely római csatát ábrázol. A koreográfiához persze hozzátartoznak az egymással összekeveredett hadsorok, a párharcot vívó római és barbár harcosok. A történészek közül is nagyon sokan az amerikai rendezőkhöz hasonlóan képzelik el az ókori csatákat. Ez az elképzelés azonban nem állja meg a helyét, amint azt Philip Sabin tanulmánya is bizonyítja a római hadrend arcvonaláról.
A bevezetőben Sabin megkérdőjelezi a fenti csataábrázolásokat. John Keegan: The Face of Battle (A csata arca) című művéből kiindulva az ókori csataleírások közelharcot bemutató ábrázolásait vizsgálja. (Keegan könyve nem az ókori hadviseléssel foglalkozik, hanem közép- és újkori csatákat vizsgál. Műve mégis igen hasznos nemcsak a későbbi korokkal foglalkozó hadtörténészek, hanem a görög-római hadművészettel foglalkozó kutatók számára is, hiszen olyan új szempontokat javasolt a hadtörténet tanulmányozásához, amelyek jelentős változásokat hoztak korábbi elképzeléseinkhez képest.)
A görög hadtörténet kutatói között már régóta komoly vita folyik a hoplita taktika egyik legérdekesebb problémájáról, az óthismosról. Maga a fogalom tulajdonképpen azt jelenti, hogy a görög phalanxok között vívott ütközetekben nem annyira a katonák egyéni teljesítménye és a párvi
adalok jelentették a siker kulcsát, inkább az egyes csatasorok mélysége és az egymás mögött összezárt sorokban elhelyezkedő katonák “tolóereje”. A hoplita phalanxokban ugyanis gyakorlatilag csak az első sor tudott párharcot vívni a szembenálló phalanx első sorával, a többi sor szerepe tulajdonképpen annyi volt, hogy a katonák hatalmas, kerek pajzsukat az előttük álló katona hátának feszítve jelentős toló hatást fejtett ki az előtte álló sorokra. A történészek között mindenesetre vita folyik az óthismossal kapcsolatban, néhányan még a létét is megkérdőjelezik, arra hivatkozva, hogy hosszabb ideig fizikailag lehetetlen ezt a rendkívüli nyomást elviselni az első sorok számára, és azt az igen nagy fegyelmet és pontosságot igénylő felállást fenntartani, amit egy ilyen típusú harc igényel. A korai római köztársaság idején a római hadsereg a görög seregekhez hasonlított, így a nehézfegyverzetű katonák taktikája is a görög taktikát követte. Sabin cikke arra próbál választ adni, hogy a köztársaság második felében kialakult taktikák (a manipuláris- és a cohors-taktika) idején hogyan zajlott le egy római ütközet.
A római hadrend tanulmányozásához történetírók műveit és régészeti leleteket használhatunk fel forrásként. Az irodalmi forrásokkal kapcsolatban jelentős probléma, hogy a történetírók művei nem tartalmaznak részleteket a közelharcról, illetve Iulius Caesar és egy-két szerző kivételével a többség nem rendelkezett katonai ismeretekkel, így korábbi görög és római írók műveit használták fel a csataleírásoknál. A régészeti leletek alapján viszonylag pontos képet kaphatunk a római hadsereg fegyverzetéről, de az, hogy a fegyvereket viselő katonák milyen taktika szerint harcoltak, csak az irodalmi forrásokkal való összevetés során deríthető ki. A római hadtörténet tanulmányozásához analóg példák is felhasználhatók a későbbi korok hadtörténetéből.
A tanulmány következő része a római gyalogosharc négy jellemző vonását vizsgálja: az összecsapás időtartamát, a csatában résztvevő felek veszteségeit, a két hadsor mozgékonyságát és a tartalékok (támogató hadsorok) szerepét.
Az összecsapás időtartama
Az ütközetek legegyszerűbb fajtája az, amikor már az első roham felbomlasztja az ellenség csatasorát. Ilyen volt például a rómaiak egyik legnagyobb veresége az alliai csata (Livius 5. 38.), de a késő köztársaság és a korai császárság idején is gyakori volt, hogy vagy a római, vagy az ellenséges csapatok hadsora felbomlott, mivel nem bírták feltartóztatni a rohamot. Ismerünk azonban hosszú ideig elhúzódó ütközeteket, például a Caesar és Pompeius hispaniai hadvezérei között vívott ilerdai csata (Kr. e. 49.) öt óra hosszat tartott (Iulius Caesar: A polgárháború. I. 45–46.). Az időtartam azért lényeges, mivel az órákon át tartó csatákban teljességgel elképzelhetetlen egy a görög óthismoshoz hasonló jelenség, hiszen a szembenálló felek egyszerűen fizikailag nem bírták volna a fizikai megterhelést (ugyanis a hadseregnek folyamatos nyomást kellett volna kifejtenie az ellenségre, így nem lett volna lehetőség az első sorok cseréjére). Vegetius szerint a csaták átlagos időtartama 2–3 óra (Vegetius 3. 9.), ennek alapján valamiféle rugalmas összecsapást kell elképzelnünk.
A csatában résztvevő felek veszteségei
A görög hopli
ta hadseregek között vívott csatákban a győztes csapatok vesztesége átlagban 5 százalék körül volt, a veszteseké ezzel szemben kb. 14 százalék. A római ütközetekben ennél lényegesen nagyobb volt a csatában alulmaradt fél vesztesége: kb. 50%. Sabin példaként idézi Iulius Caesar két hadjáratát, a Kr. e. 58-ban Ariovistus suebusok királya ellen vívott ütközetet, és a Kr. e. 55 őszén az első britanniai expedícióban a britek ellen vívott csatát, ahol a germánok és a britek jelentős veszteségeket szenvedtek. Ugyanakkor tudjuk, hogy több nagy csatában a rómaiak veszteségei elenyészők voltak: Kr. e. 197-ben Kynoskephalainál 700, Kr. e. 190-ben Magnésiánál 350, Kr. e. 168-ban Pydnánál 100 fő volt a római veszteségek száma. Kr. e. 48-ban Pharsalosnál két római hadsereg csapott össze egymással, Pompeius 15000 katonája halt meg az ütközetben, a győztes Caesar azonban “mindössze” 230 (!) embert vesztett. Sabin az eltérő veszteségek okait kutatva két lehetőséget vizsgál. Vagy az egyik oldal veszteségei már az ütközet során olyan nagyok voltak, hogy ennek következtében elvesztették az ütközetet, vagy mindkét fél aránylag kis veszteségeket szenvedett az összecsapások során, és amikor egyikük megfutamodott, a másik a menekülést kihasználva súlyos veszteségeket okozott.
A csatasorok mozgékonysága
A görög phalanx legnagyobb hátránya a rugalmatlanság volt, az arcvonal benyomása a csatarend összeomlásához vezethetett, ami a vereséget jelentette. A római manipulusok, illetve cohorsok arcvonala ezze
l szemben rendkívül rugalmas volt, erre számtalan példát sorolhatunk fel. Sabin a rómaiak számára gyászos emlékű cannae-i ütközetet (Kr. e. 216) nevezi meg, ahol Hannibál a pun arcvonalat szándékosan meghajlította, mivel számított rá, hogy a rómaiak benyomják hadseregének közepét (Polübiosz 3. 113–115.). Ugyanakkor történetírók leírásaiból kivehető, hogy a római csatasorok előre-hátra mozogtak ütközet közben, ami azért lényeges, mert ismét valamilyen rendkívül rugalmas csatarendet kell keresnünk ahhoz, hogy ez az előre-hátra mozgás megvalósulhasson. Sajnos azonban a leírásokból semmit sem deríthetünk ki a visszavonulás technikájáról.
A tartalék szerepe
A görög phalanx-csatákban nem voltak tartalék egységek, a hadsereg egy egységes
tömbben állt fel (pl. a Kr. e. 190-es magnésiai csatában a hatalmas méretű makedón phalanx 32 sor mélységű volt – Livius 37. 40.). A tartalék hiánya katasztrófához vezethetett, hiszen egy esetleges bekerítő hadművelet esetén a hadvezérnek nem állt rendelkezésére az ellenség ellen bevethető csapategység. A már említett cannae-i csatában a római vereség egyik oka az volt, hogy a római vezérek a hadsereget - a rómaiak jelentős számbeli fölénye miatt - zárt, phalanx-szerű hadrendben állították fel, így egyszerűen nem tudták kivédeni Hannibál bekerítő hadműveletét. Ez azért is érdekes, mert a római hadtörténetben már a középső köztársaság korában megjelent a harcászati tartalék a római hadsereg jellegzetes háromvonalas felállásával. Ez volt az ún. triplex acies, a hastati, principes és triarii hármas vonala, amelyek közül a triarii-t kifejezetten tartalékként használták a római vezérek (vö. Livius 8. 8.; Iulius Caesar: A polgárháború. 1.45–46.). Az ókori szerzők és a modernkori történészek szerint ez a harcászat volt a római hadsereg katonai fölényének legfőbb oka (Livius 9. 32, 34. 14–15.; Onosandros: Stratégikos. 22.).
A következő fejezetben Sabin különféle modelleket vázol fel a római hadsereg harcmodorára. A bevezetőben megállapítja, hogy a görög hadtörténetből ismert óthismost a római hadsereg nem tudta alkalmazni, ezt nem tette lehetővé sem a katonák fegyverzete (hajítódárda, téglalap alakú pajzs és rövid kard), sem a római hadsereg manipuláris-, illetve Marius korától cohors-taktikája (például Iulius Caesarnak Kr. e. 57-ben a Sabis folyónál vívott ütközetében a római katonák nem tudtak zárt hadrendben harcolni, ezért Caesar parancsot adott, hogy nyitott hadrendben harcoljanak: Iulius Caesar: A gall háború. 2. 25.). Van néhány csataleírás, amelyekben a római csapatok test-test elleni harcot vívnak az ellenséggel (pl. Livius 34. 46.), ezek azonban egyedülálló esetek.
Több hadtörténész szerint a római csatákban a kézitusa volt a csata döntő eleme, de két arcvonal nem keveredett össze egymással, csupán az első sorban állók harcoltak egymással, és ha elestek vagy kimerültek, akkor a második sor előrelépett és ők folytatták a harcot. Ezt támasztja alá a római hadrend nyitottsága. Polybios szerint egy katona számára kb. 1,8–2 négyzetméter területű harctér állt rendelkezésre, ez a terület éppen megfelelő a kardforgatáshoz. Ennek az elméletnek is több nyilvánvaló hiányossága van. Egyrészt ebben az esetben csak az arcvonal első sora harcolt volna, a többi pedig a “váltásra várt”. Másrészt nehéz elképzelni a váltást az egyes sorok között, hiszen ez azt jelenti, hogy a katonák szinte folyamatos mozgásban voltak. A harmadik ok az, hogy ha feltételezzük, hogy az első sorok között gyilkos kardcsata zajlott, akkor jóval nagyobb veszteségeket kellett volna elszenvednie mindkét félnek a fentebb már ismertetett adatoknál.
Alexander Zhmodikov szerint a római katonák fő fegyvere a pilum (hajítódárda) volt. A csaták elején a katonák az ellenségre hajították ezeket, majd véres közelharc kezdődött a kardokkal. Ezt támasztja alá az, hogy amikor Caesar a kommentárokban a csatákban elesett tiszteket, vagy közkatonákat említ meg, akkor azokat többnyire pilummal ölték meg. Ugyanezt bizonyítja Caesar leírása az ilerdai ütközetről, ahol a két római hadsereg a fenti módon csapott össze egymással. Zhmodikov elképzelését felhasználva, Sabin úgy véli, hogy a római csaták többségében a pilum-harc volt a domináns elem és csak miután az egyik fél kivérzett, vagy az ellenfelek kifogytak a pilumokból, akkor kezdődött közelharc az ellenfelek között (Ezt az elképzelés támasztja alá több csataleírás is: pl. Livius 9. 35: csata az etruszkok ellen, vagy Livius 30. 34: a zamai csata leírása). Sabin a küzdelmet a XVIII–XIX. századi csatákhoz hasonlította, ahol az ellenfelek hosszú tűzharc után, rövid ideig tartó szuronycsatákat vívtak.
Sabin elmélete alapján megmagyarázható a győztes római hadsereg kevés halottja is, hiszen a pilumok ellen a téglalap alakú pajzsok kitűnő védelmet nyújtottak (Livius 8. 2., 28. 32–33.; Iulius Caesar: A gall háború. 1. 26.). Ugyanakkor a fent leírt modell alapján a római hadrend hátsó sorai is részt vehettek az ütközetben a pilumok elhajításával, illetve nagyon fontos szerepük volt az egyes sorok és oszlopok távolságainak megtartásában.
Philip Sabin: The Face of Roman Battle (A római csata arca). The Journal of Roman Studies 90, 2001. 1–17. Na hogy tetszett?:-)
Hát erről a sírkőről eddig nem tudtam... :-( Tudsz valami közelebbit mondani róla? Mikor, hol találták pontosan, esetleg milyen más leletekkel együtt? Nem lehet, hogy egy Daciából származó másodlagos felhasználásról van szó?
Teljesen egyetértek! A Severusok után is legalább olyan gazdag a római történelem érdekes fordulatokban és szaftos sztorikban, mint az azt megelőző időszak, ennek ellenére mindíg csak az I. század császárait szokták nyomatni. Persze jól látod, hogy a késő római időszak meglehetősen alulreprezentált, ez sajnos nem csak az ismeretterjesztő, de a szakirodalomra is igaz, legalábbis Magyarországon. Ott van pl. Goldsworthy Római hadsereg története, amitről azt mondták, hogy egyedülállóan sokat foglalkozik a késő római időkkel... Már ha azt az egy fejezetet soknak lehet nevezni, de az ELTÉ-n is az ókor szigorlaton a 38 tételből álló rómatétel sorból csak 4 foglalkozik a korszakkal és azok is csak áttekintő jelleggel. Szerintem tőbb népszerűbb ismeretterjesztő irodalomra lenne szükség a témában.
Újabb magyarországi település emelkedhet a római hagyományőrzés piedesztáljára. A Debrecenben talált sírkövet Aelius Victorianus, a II. légió helyőrségi parancsnoka, és felesége Gasparina Faventina készíttette leányuk számára. A szöveg szerint Aelia Concordia élt 17 évet, nyolc hónapot és 7 napot. Béke poraira.
A II. légió - bármelyik is legyen az, hiszen több is volt Pannoniában - Traianus császár dáciai hadjárata idején, vagy azt követően élte helyőrségi életét a civis város területén.
A sírkő azt bizonyítja, hogy huzamosabb ott-tartózkodásra rendezkedtek be, mert az ideiglenes táborhelyekről az elhunytakat elszállították.
Hajrá Debrecen. Talán több sikerrel lehet ott római hagyományőrző csapatot alakítani, mint a fészkesfővárosban. Itt ugyanis - legyen az korai vagy késői római csapat - hamvába holt miden kísérlet.
Újabb település emelkedhet a római hagyományőrzés színhelyének rangjára. A Debrecenben talált római sírkő szerint, amelyet Aelius Victorianus, a II. légió helyőrségi parancsnoka, és felesége Gasparina Faventina készíttetett leányuknak, Aelia Concordiának. A leány - a sírkő tanúsága szerint - élt 17 évet, 8 hónapot és 7 napot. Béke poraira.
Ezek szerint a helyőrségben családostól is éltek, így valószínűleg nem néhány napra rendezkedtek be. A sírkőállítás a huzamosabb ott-tartózkodás bizonyítéka, mert ideiglenes táborhelyekről elszállították az elhunytakat.
Szóval, rajta Debrecen. Lehet ott a II. légió (több is volt belőlük) hagyományőrző csapatát szervezni. Talán több szerencsével, mint a fészkesfővárosi kísérleteket.
Hát ez az, ez a baj, a legtöbb embernek ez a hadsereg jelenti a római hadsereget!:( És a későbbi korral mi lesz? Pedig a Római - Birodalom kései szakasza nagyon izgalmas volt, igazságtalan, hogy ezekről nem esik szó, a történelem tankönyvek is gyakran röviden foglalkoznak vele.
Metellus,és Valetudinarius ! Ez az a zászló amit mondtam készen. Milyen?
( Egy kis szakértés ) Balról-jobbra : Egy kora császárkori,Augustus,ill. a polgárháborúk időszakából ismert fegyverzetű katona. Fején a coolus tip. sisak,amelyen még láthatóan állandóan viseltek sisakforgót,még csatákban és díszszemléken egyaránt. Láncinges a legiosokra jellemző vállaknál lévő megerősítéssel. Két övet is visel ( találtak sírábrázolásokon három,sőt több övet is viselő katonát. Ez valami divat lehetett ) Az övön már megjelent a cingulum is ami ekkor még hosszan lenyúlik az ágyékra. A korszak viseletére általában jellemzően elég díszes a viselete és a fegyverei veretezése. A piluma még nem nehezékkel ellátott tip. és kissé hosszabb is,ami szintén a korábbi tipusra vall. Ebben az időben még két pilumot is hordtak a legiosok , egy hosszabbat és egy rövidebbet. A pajzsa is korai császárkori,ill. polgárháborús tip. Itt már a két vége le van vágva a súlycsökkentés miatt ( mint tudjuk már Marius óta a legios maga viszi a felszerelését. ),de az oldalai még íveltek. A gladiusa ,bár itt nem nagyon látszik egy mainz,vagy inkább egy fulham tip. gladius. Itt is igaz,hogy gazdagon díszített veretekkel van ellátva. Az egyik övre ezt,a másikra egy ebben az időben már általános viseletté vált tört erősít. - A második figura egy első századi ill. egy első század közepi-végi legios. Itt már az első század első negyedében megjelent birodalmi gall tip. sisakot hord. A sisak tipusa a "g" tipus. Aminek még nem annyira lejt a tarkóvédője mint a későbbi megfelelője,de már jobban mint az első legios coolus sisakjának. A felülről jövő vágások elkerülésére már minden sisak rendelkezik egy homlok feletti peremmel.Itt már nem látható a tollforgó helye. Ez a coolus sisakoknál jelenik meg bár még ott nem mindegyiken látható. A sisak harangján látható a " gall szemöldök" , ami díszítő és egyben sisakmerevítő jelentőségű. A legios itt a szegmentális páncél egy korai változatát viseli,amely még díszes kivitelű,bronz zsanérokkal van összetartva. Itt már megjelent a sál,ami védi a legios nyakát az éles peremtől. Ez később az auxos katonáknál is divat lesz,bár ők láncinget hordtak. Az öve még díszes szegecses,és a cingulum is még díszesebb és hosszabb mint később. Már pompei gladiust hord,ami szintén az első század második felében jelenik meg. Itt még látható a tőr is,ami a második század elejére eltűnik a legios felszereléséből. A pilumja pedíg egy újabb generációs már ólomnehezékkel ellátott tipus. Ez a nehezék a nagyobb átütőerő miatt van rajta. A pilum egyébként már rövidebb,és már csak egyet hord a legios. A pajzsa az immár klasszikusnak nevezhető legioshoz illően,az oldalai is lekerekítettek,és az Augustus idején megjelenő villámos emblémát viseli. - A harmadik katona a második század eleji-közepei tip. A sisakja a birodalmi italicus tip. ,ami az itáliában készült gyengébb,ill. egyszerűbb minőségű sisakok fajtája. Ezen a sisakon már a tarkóvédő lejtősebb egészen takarja a tarkót. Itt már megjelennek a keresztirányú sisakharangerősítő merevítő bordák is. Ilyeneket Trajanus oszlopán már látni. A páncélja az un. " newstead" tip. szegmentális páncél,amely már egyszerűbb kivitelű, és a zsanérok egyszerű kivitelűek,ill. egyszerűen a zsanérokra rögzíthetőek a lemezek. Míg az elődje, bőrszíjakkal is rögzített volt. A gladius azonos az előbbivel , de már nincs tőre,amit Trajanus oszlopán már nem is látni. A pilum is hasonló kivitelű,de már az öve másabb. A díszek itt már egyszerűbbek és a cingulum is rövidebb. Később eltűnik és az altestet védő pterügesz váltja fel , ami görög eredetű. A pajzsa is hasonló az előzőhőz,csak egy másféle villámos ábra van rajta. Még talán annyit,hogy mindeközben a caliga nem sokat változott,legalábbis a melegebb éghajlaton szolgáló katonáknál. Az első század folyamán,azonban az északabbra szolgálóknál már megjelenik a zártabb bakancs. Remélem elég jó volt az összehasonlítás??:-)
Na ez egy gall törzsfő,lovon. Sisakja a birodalmi gall római sisak elődje,ill. alapja ( Agen tip. ), gall nyereg amin ül,amit szintén átvettek a rómaiak. Ebben a nyeregben történő biztos ülésről már írtam régebben. A láncing is eredetileg gall,ill. kelta találmány,amit a rómaiak régen még a nagy gall betörés idején vettek át a galloktól.
