Pénzéhes valójában majdhogynem éhező...... Mire számíthattak a ""nagy"" magyar államtól, mit akkor is, miképpen ma az emberek állítanak álladalommá? Ellopták ez tény, kedves Diana..... (Nem nehéz ám megfelelő motivációt tanálni rá) :-(((
A röhej az, hogy aki a kincshez hozzájutott, az kb. értéke tizedrészét kellett hogy kifizesse ezért. Amit a magyar állam akkoriban nem igazán szándékozott kifizetni. Nem tudom érted-e. És akkoriban már szabad volt utazni is. (Lehet, hogy ha ez a ""jog"" nem lett volna, akkor ittmaradnak ezek a kincsek is!?) Micsoda hiba volt megadni a világútlevelet!!!!!!!!! (azt a kékszínű izét...) :-(((((((
Ez mind szép és jó csak itt nem erről van szó!!Az a kincs a magyar állam területéről való igy az a magyar népet , társadalmat illeti!!!!Arról sem én sem más a magyar társadalom tagjai közül nem tehet hogy pár erkölcstelen pénzéhes ember magáénak akarta és kicsempészte innen!Az sem túl okos dolog hogy majd valamelyik külföldi múzeumban is jó helyen lenne!!!Ugyanis egy átlag magyar család nem engedheti meg magának sőt még a gyermekeiknek sem hogy kiutazzon külföldre múzeumokba sajnos erre nem igazán tellik nekik és szinte csak akkor járnak a gyerekek múzeumban ha az iskola szinte ingyen elviszi őket.Vissza térve az az orgazdás szituáció is hibás milliós sőt milliárdos értékü műkincseket nem szokás orgazdáktól vásárolni illetve aki ezt megteszi az számoljon azzal hogy egyszer ugy is jelentkezik a jogos tulajdonos és mivel ő jogsértést követ el akkor amikor valódi papírok nélkül vásárol így pénz sem jár vissza!Sőt ha valaki kicsit figyelmesebben végig olvassa az eredeti leírásokat az ügyről ...amikor lordot kérdezték erről illetve ügyvédeit hát véletlen nem vették észre és véletlen el is felejtették megvizsgálni a származási papírokat de ""hitelesnek" tünt és ők nem is gondolták hogy ez tiltott műkincs kereskedelemnek számít ......Hát ez az amit még egy analfabéta sem vesz be !!!Szóval amennyiben a magyar állam vissza kapja a kincseket abban az esetben sem a magyar államot terhelik a lord költségei !!Hanem azt akitől ő közvetlen illetve közvetetten vette tehét az orgazdát!!!
Hogy a gyerekekre is kitérjek mondjuk a középkori céhrendszerben (akarom mondani ősi cég-rendszerben).....
Szolgának eladtad (ingyen odaadtad) gyermeked, hogy megtanuljon egy szakmát... Ő segít s ellesi esetleg a szakma fortélyait, miközben teljes ellátást kap, azaz addig is életben maradhat...
Mi volt ebben a rossz a mai világoz képest? Mert szerintem sok tekintetben még jobb is volt. Az akkori viszonyokban, meg egyenesen kívánatosan remek rendszer. Mert ki látta, továbbfolytatta máshol a szakmát, azaz terjedhetett a tudás a fort(h)ély. A világ sokkal bölcsebb nálunk...... (Sajnos... :-(( Mert mindenben van valami rossz, de biz miben ott a rossz, sok jót is tanálhatunk...)
Visszatérve a Seuso-kincsekre: Biztos, hogy a magyar álláspont a helyes???
Mindent vissza oszt kész!?!?! Jogunk, jussunk. De mire is jutunk!?!?!? Mire jussunk..... ????
Az biz tán az ördögtől való? Mindenesetre meglehetősen ősi szokás. Sőt még fordítva is. Lásd hozomány intézménye... Nem is beszélve a szabin nők elrablásáról....... Meg Hunor Magor (Nimród ivadékai) csapatának találkozása azokkal a bizonyos lányokkal..... (Csodaszarvas legenda....)
Furcsán szemléled a világot, ha mint mindenki más, vagyis a többséget követve csak és kizárólag ítélkezel.... :-((((
Akkor mi is legyen az az itélet? Ide vissza az összes kincset!!! (???)
Valamiért valaki fizetett. (Nyilván nem annyit mit ér, hanem keveset, jajj azoknak kik vitték nagyon keveset)
Mégis vagyoni jogot szerzett. Megvásárolta. Övé. Ahhoz tudnám hasonlítani, mikor valaki orgazdától, avagy éppen közvetlen a tolvajtól jóhiszeműen vásárol. Elég nehéz visszakapni még az autót is, ha a papírok rendben vannak. Egy műkincsnél, mikor azok még nincsenek úgymond forgalomba helyezve (ki a fene ismerné az ismeretlent?) milyen papírok is vannak!? Akkor most propaganda ide-, avagy oda mi is van ezekkel a kincsekkel!?!?!?
A Balaton (latinul Lacus Pelso, németül Plattensee)[1] becenevén a „magyar tenger” Közép-Európa legnagyobb tava. Típusa a Fertő tóhoz hasonlóan sztyeppei tó, ezek Eurázsia legnyugatabbra fekvő ilyen jellegű tavai. 79 km hosszú, szélessége 1,3-12,7 km között ingadozik, átlagosan 7,8 km, felülete 594 km².
Belső vagy felső? BA(e)LA(e)-TÓ-N (bath-bad-balnea-bálna-balnárium fürödni, bele.. bala...) állítólag mocsár jelentéssel szláv eredetű...... ??? :-(((((
De..... Egy angol bíróság előtt, hogyan lehet igazságot tenni szerinted, egy angol emberrel szemben? Akit kb. 1.000.000 font veszteség érne (ezt nem tudhatjuk nyilván pontosan meg sosem), ha elvennék tőle ezeket a kincseket????
Valaki kivitte.......... valaki megkapta a pénzt. Szerinted a német Pergamon múzeum kincseit miért nem pereli vissza Irak, Irán, Egyiptom, Marokkó.........? (Gondosan darabokból összerakott, kiállított kövek eredeti szépségükben és biz gyönyörűek)
Mert biz jóhelyen vannak ám azok!!!. Azért kéne perelni, hogy állítsák ki és mutassák meg a világnak. És hogy ismerjék el ez pontosan honnan való. Nem véletlen az sem ám, hogy ki valami ilyesmit tanál, alaposan megjutalmazza általában az állam. Általában az érték 10%-át szokták odaadni a szerencsés megtalálónak. Az egy más kérdés, hogy akkor Magyarországon olyan szokásjog uralkodott éppen, hogy nem kapsz semmit (Ez az államnak jár oszt kész). És akkor csodálkozunk, hogy ez történt... Semmiért nincs semmi, valamiért már bármire számíthatsz... Akár felbecsülhetetlen értékekre is. "Valamit mindig valamiért" LGT
Mint amiről itten van szó...... De mi a fene bajunk is van ezzel nekünk!? (Talán befoghatjuk??) Egy kommunista jellegű jog alapján elkezdünk pereskedni úgy egy idegen országban, hogy ide nekünk a kincset. Semmi kárpótlás, semmi egyezkedés, semmi (vissza)szerzési -vásárlási szándék. Oszt csodálkozunk, hogy az angol bíróság elhajt (tudomámos bizonyíték ide, vagy oda) a melegebb éghajlatra...... szomorú, nagyon szomorú :-(((((
Nem is tudom hol kezdjem ..Talán ott hogy egy olyan családban élek ahol a seuso kincs napi szintű téma vagy ott hogy szinte minden tudhatót tudok az ügyről. Ahoz hogy valaki azt állítsa hogy ez nem római kincs illetve általánosságban az eredetét kutassa,firtassa szerintem több kellene attól hogy a képeket nézve és mások elmesélése alapján következtessen. Inkább ott kéne kezdeni ahol drága barátnőm Gabrielle (régész) is dolgozott és elég sok mindent megtudott a kincs illetve seuso dologról.Tehát a régészeti feltárásnál ami Szabadbattyánban volt ill. van.Az a hatalmas villa rengeteg dologról árulkodik.Már csak a méreteit is tekintve "pannónia" magyarország területén szinte egyedül álló.Aztán Nézzünk szét a Táci gorsiumban mivel földrajzilag tekintve közel esik és elég sok jó állapotu dolog tárgy írás van ott( talán a környék is árulkodhat).Aztán az alap logika is sok kérdésre választ adhat . Szerény véleményem szerint ..sok hibás feltevés van itt amit természetesen nagy többségben külföldi kutatók és régészek állítottak fel.Például hogy a réz üst nehezen mozgatható igy azt biztos hátra hagyták ...kac kac ...Már nem azért de ha nekem sok "apró" dolgot kell elvinnem és menekülök beleboritom valami nagy beltérfogatu eszközbe és a társaim segítségével viszem majd ha már elég távol érek és nem is feltünő annyira mint pl egy erdő elásom.Ami elég valószínű mivel akkoriban ez bevált szokás volt több példa is van rá de a mi "hivatalos kutatóinknak mégsem tünt fel ".Sőt abban az időben elég komoly ellenőrzés volt a duna partja mentén szóval biztos tudták az ott élő népek hogy számítaniuk kell az ilyen "behatolásokra"és több mint valószínű hogy volt alap terv az ilyen jellegü tárgyak elrejtésére .Teszem fel az üregek már előre el voltak készítve.Aztán ezzel a feltevéssel is vitába szállnék (" nem voltak jellemzőek az ilyen jellegű tárgyak a rómaiakra"). Miért nem...?Azért mert eddig nem sok került elő hasónlókból??Szerintem pont hogy előkerűlt csak hogy ahogy ez a lelet is illetéktelen kezekbe került igy a többi is ezzel még legalább annyi szerencsénk van hogy kiderült a véletlen folytán (köszönhetően a magyar régésznek akinek feltünt a "pelso" felirat).Ha ő akkor nincs ott és nem figyel akkor mi most nem igazán beszélgetünk erről.Azt is tudjuk ill. megfigyelhetjük a történelem során elég sok római birodalom beli alak volt aki "korrupt , nagyravágyó" volt és nem volt számukra pár emberélet kioltása gond a hatalom vagy a pénz megszerzése érdekében szoval egy római polgár is lehetett annyira gazdag vagy fifikás hogy szerezzen ilyen tárgyakat.De nem is folytatom mert 100 oldalban is kevés lenne mindezt leírni.Én annyit javallok azoknak akik keresik illetve érdeklődnek az ügy iránt probálják bele élni magukat az alap helyzetbe abba a világba ami akkoriban volt mit tenne hova vinné és utánna már tisztább a kép számomra legalábbis tisztább volt .Nagyon Reménykedem abban hogy lesznek még páran akik keresik és meg is osztják kereső társaikkal a haladásuk eredményét az ügy megoldása érdekében.
Hiába a temérdek érv, senki nem hajlandó kimondani, amiben a hazai szakértők biztosak: a Seuso-kincs Magyarországról származik.
Visy Zsolt régész most a londoni régészeti társaság elé tárta bizonyítékainkat, hivatalosan azonban továbbra sem ismerik el azokat.
Pedig az egyik tálon még egy felirat is olvasható: Pelso, vagyis a Balaton latin elnevezése. Ma már csak ketten élnek, akik itthon láthatták a kincset.
Az elátkozott kincs
A Seuso-kincs egy Polgárdi mellett lévő pince alatti üregből került elő - a borospince egyébként a mostani polgármester, Borbély István családjáé volt. Úgy mondják, a rézüstben lévő ezüsttárgyakat a helybéli Sümegh József találta meg 1975-76 környékén. A fiatalember hiába próbálta eladni az ezüstöket, aztán 1980-ban felakasztva találták meg a Borbély-pincében. Teste két katonai derékszíjon lógott.
Polgárdiban mindmáig gyilkosságról beszélnek, bár akkor a vizsgálat öngyilkosságot állapított meg. Csakúgy, mint Sümegh barátjánál is, akit nem sokkal később a környékbeli erdőben találtak meg felakasztva. A kincsnek nyoma veszett, hogy aztán 1989-ben újra előkerüljön belőle 14 darab az angliai Lord Northamptonnál, aki felvásárolta az illegálisan piacra dobott műkincseket. Azóta hiába próbáljuk őket visszaszerezni.
Régész az angolok előtt
"Az összes eddigi cikket, állásfoglalást és tudományos eredményt bemutattam a londoni régészeti társaságnak tartott előadásomon" - mondta a Vasárnapi Blikknek Visy Zsolt régész, aki nemrégiben tért vissza Angliából. A pécsi egyetem tanára beidézte a természettudományos vizsgálatok eredményeit, köztük azoknak a talajmintáknak az elemzéseit is, amelyeket a lord birtokában lévő ezüsttárgyakon találtak. "A tálról vett talajminta megegyezik azzal a földdel, amely Polgárdi térségében található. Ez egyértelmű bizonyíték lehet arra, hogy a kincs nálunk került elő - érvelt Visy. - Fél tucat szakmai eredmény utal a pannóniai helyszínre. A régészek mind úgy gondolják, hogy ezek összessége már elég erős bizonyíték." A magyar előadásnak nagy sikere volt, meglepve hallgatták, hogy a Seuso-kincs a most ismert 14 helyett a dokumentumok alapján 248 darabból állt. Egyelőre azonban csak annyit mertek kijelenteni, hogy a legvalószínűbb az, hogy Magyarországról kerültek elő a kincsek. Az ügyben korábban eljáró bíróságokat azonban nem érdekelte a tudomány. Pedig az egyik tálon még egy felirat is olvasható: Pelso, vagyis a Balaton latin elnevezése.
Egyetlen darab a miénk
A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött ezüstquadripust sokan kulcsfontosságú bizonyítéknak tartják arra vonatkozólag, hogy a Seuso-kincsek Magyarországról származnak. Ezt az eredetileg négylábú állványt ugyanott találták, ahol rábukkantak a készlet többi darabjára - igaz, jó száz évvel korábban. A 4. századból származó quadripust 1878-ban Polgárdiban találta meg egy gazda egy szilvafa gyökerei között. "A tárgy nem ép, csak két lába van meg. Valamikor a zűrzavaros időkben elválasztották a készlet többi tagjától. Akik megszerezték, azok végül elfelezték, ezért találtuk meg csak a két lábat és a hozzájuk tartozó keresztpántokat." És hogy miért lehet bizonyíték a quadripus arra, hogy a Seuso-kincsek Magyarországról származnak? "Elsősorban a lelőhely miatt - mondta Mráv Zsolt. - Ugyanazon a telken találták, ahol Sümegh Józsefet megölték, és ahol a pincében egykor elásták a kincs darabjait. Biztos, hogy tulajdonosa gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen csak a quadripus a kincs összértékének mintegy 35 százalékát teszi ki. A díszítőmotívumok jó része megegyezik a készlet egyes darabjainak díszítésével, különösen a lábakon végigfutó ornamentika. A hasonlóság oly mértékű, hogy ki lehet jelenteni: ugyanabban a műhelyben nagy valószínűséggel ugyanaz a kéz készítette a quadripust, mint a Seuso-kincs bizonyos darabjait."
Hát összefoglalva: ott tart, ahova eljutott, azaz a föld nyelte, a föld adja. Ebből következik, hogy aki nem vette komolyan, az nem jutott sehová, tehát az állás most ez. Viszont komoly esélyek vannak arra, hogya komolyan vett esélyek eredményt hozzanak, csak ezt meg is kell tenni, tehát a felvehető tényeket komoly afanggal hattolni kell. Innen az út egyenes: verhetelen ellenek nem lehetnek kellemetlenek, legfeljebb elegyesek.
Igen furcsán tartaná azt a parittyát a jobb kezében (általad kilőttnek minősített), mert pont a közepét fogja, az állítólagos golyóhelyet. Vagy van valami különleges - esetleg szakrális - mozzanat a korabeli parittyavetésben ? Hogyazaszongya: a Szolgálati Szabályzat: 1§. (a.) 2./ h. - a kő elvetése után kapjuk derékon fegyverünket, adjunk hálát a teremtő Merciriusnak - most sem vertük ki a szemünket..." ?
Az ókorban a krétaiak igen híresek voltak kiváló parittyásaikról, akik kis ónlövedékeket -- kb. barackmag méretűeket -- juttattak célba halálos pontossággal. Még a római császári csapatok is használtak parittyákat nagy számban. A parittyakő formájából adódóan kivállóan repült, és találatkor belefúródott a húsba, olyan mélyre, hogy csak sebészileg lehetett eltávolítani. Vékonyabb páncéllemezt is átütött, sőt a koponyacsonton is átment.
Parittya: tenyérnyi, féltenyérnyi bőrdarab, zsinegfonadék, amelynek két végére zsineget, szíjat kötnek. A parittya használója az egyik zsineget a végén lévő karika, hurok révén a mutatóujjára akasztja, a másik szárat a markába szorítja. Bal kezével követ, kavicsot, égetett agyaggolyót tesz a parittyába. A parittyát megforgatja s ha megfelelőnek érzi a röpítőerőt, a kezében tartott szárat elengedi, hogy a golyó a cél felé repülhessen. – Göcsejben, a Bakonyban gyermekjáték. A Sárréten a pákászok madarak elejtésére használták. A 18. sz.-ban Debrecenben a szőlőpásztorok parittyával riasztották a seregélyt, a szajkót. A parittya a gumipuska vagy csúzli őse, amellyel együtt a Tiszántúlon slicc néven is ismerik. – A parittya Ausztrália kivételével minden más kontinensen ismeretes, s számtalan prehisztorikus lelet utal ősi használatára. A Biblia szerint Dávid is parittyájával győzte le Góliátot. Európában a görögöknél, rómaiaknál, galloknál, frankoknál harci eszköz volt. Egyik ősi használati centruma a sémita népeknél volt. Mivel a parittyát a szibériai népek (csukcs, jukagir, korják, lamut, ázsiai eszkimó) is intenzíven használják, feltehető, hogy a Bering-szoroson át jutott el az amerikai eszkimókhoz és indiánokhoz. Afrikában bushman sziklarajzok tanúskodnak ősi használatáról. Ma madárriasztó, gyermekjáték Skandináviától a Balkánig. – Irod. Lindblom, K. G.: Die Schleuder in Afrika und anderwärts (Stockholm, 1927); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Vajkai Aurél: Adatok a Bakony gyűjtögető és vadfogó életmódjához (Vasi Szle, 1938); Lagercrantz, S.: Contribution to the Ethnography of Africa (Studia Ethnographica Upsaliensia. I., 1950).
Neked nem tűnik fel, hogy a 2 állítólagos parittya meglehetősen különböző?
A bal kezében tartott dolog az OK, de a másik az teljesen csúcsos végű, mint a sárkányzászlók, nincs a szabadon lengő végén semmi, és ráadásul nem is feszül ki...
A parittyás a bal kezében több "betöltött" parittyát tarthat, miközben "lő" a jobbjával, ui a kő betöltését egyszerre végezték több parittyán, és a betöltött parittyákból töbet vittek magukkal.
A parittya egykezes fegyver, tehát miközben a jobbjával ló, a baljában lehet egy vagy több tartalék.
Ez a kép a "kilövés" utáni pillanatban ábrázolja, amikor a kő kivetődése után a szalag kicsapodik.
A bal kezében valóban parittya lehet, azt alá is írom. No de kétlem, hogy cséphadaró módjára bántak volna ezekkel a veszélyes fegyverekkel, vagy hogy 2 idősíkot tömörített volna egy jelenetbe a mester :DD
Parittyások Traianus oszlopáról
Ilyen parittyákról írhattak a Biblia szerzői
Asszír parittyás
Rekonstruált parittya a Baleári-szigetekről
Parittyás kvádok
Parittya: tenyérnyi, féltenyérnyi bőrdarab, zsinegfonadék, amelynek két végére zsineget, szíjat kötnek. A parittya használója az egyik zsineget a végén lévő karika, hurok révén a mutatóujjára akasztja, a másik szárat a markába szorítja. Bal kezével követ, kavicsot, égetett agyaggolyót tesz a parittyába. A parittyát megforgatja s ha megfelelőnek érzi a röpítőerőt, a kezében tartott szárat elengedi, hogy a golyó a cél felé repülhessen. – Göcsejben, a Bakonyban gyermekjáték. A Sárréten a pákászok madarak elejtésére használták. A 18. sz.-ban Debrecenben a szőlőpásztorok parittyával riasztották a seregélyt, a szajkót. A parittya a gumipuska vagy csúzli őse, amellyel együtt a Tiszántúlon slicc néven is ismerik. – A parittya Ausztrália kivételével minden más kontinensen ismeretes, s számtalan prehisztorikus lelet utal ősi használatára. A Biblia szerint Dávid is parittyájával győzte le Góliátot. Európában a görögöknél, rómaiaknál, galloknál, frankoknál harci eszköz volt. Egyik ősi használati centruma a sémita népeknél volt. Mivel a parittyát a szibériai népek (csukcs, jukagir, korják, lamut, ázsiai eszkimó) is intenzíven használják, feltehető, hogy a Bering-szoroson át jutott el az amerikai eszkimókhoz és indiánokhoz. Afrikában bushman sziklarajzok tanúskodnak ősi használatáról. Ma madárriasztó, gyermekjáték Skandináviától a Balkánig. – Irod. Lindblom, K. G.: Die Schleuder in Afrika und anderwärts (Stockholm, 1927); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Vajkai Aurél: Adatok a Bakony gyűjtögető és vadfogó életmódjához (Vasi Szle, 1938); Lagercrantz, S.: Contribution to the Ethnography of Africa (Studia Ethnographica Upsaliensia. I., 1950).