És ha ezeket is több részletben, akkor részrésszállítás. Vagy esetleg résrészszállítás, attól függően, hogy egész réseket szálltunk-e több részletben, vagy a rések részeit szállítjuk-e. Ha ezeket is több részletben, akkor résrészrésszállítás. de lehet, hogy ide már kötőjel is kell.
Bocsánat, semmi újat nem írtam hozzád képest, ugyanarról a megfigyelésről van szó; ismét a régi hibámba estem, miszerint lentről olvasva egyből válaszolok, és csak utána olvasok tovább.
Az E/2-nek az "elvontabb", jelentésváltozott mivoltát a következő is bizonyítja: mondhatjuk (= hallani), hogy: "Légy szíves [vagy: légyszi] add ide a ...-t" míg ha "eredeti" jelentésében használnánk, így kéne hangzania: "Légy szíves ide adni a ...-t"
> Azonban a használatban ez a két szó igencsak közel került egymáshoz, és nem is jelentésváltozást figyelhetünk meg velük kapcsolatban, hanem funkcióváltozást.
Nem tudom, hogy ez jelentés- vagy funkcióváltozás, de számomra az a legfeltűnőbb, hogy az idősebb emberek a légy szíves után inkább főnévi igenevet mondanak (pl. "légy szíves szólni X. Y.-nak"), a fiatalabbak viszont (azaz manapság már a középkorúak is) inkább felszólító módot használnak (pl. "légy szíves szólj X.Y.-nak), amely ily módon formailag duplikálódik. Ez utóbb forma annak jele, hogy elhomályosul a beszélők tudatában a "légy szíves" kifejezés eredeti jelentése , s ezzel összefüggésben az új típusú formában megváltozik annak funkciója is (egyfajta udvariassági töltelékszóvá degradálódik).
Ha a két felszólító módban álló kifejezés közé teszünk egy vesszőt ("légy szíves, szólj..."), akkor a konstrukció a hagyományos jelentések talaján is jól értelmezhető, másfelől viszont a légy szíves egybeírása ("légyszíves szólj...") a régi jelentés elhomályosulásával lehetne bizonyos értelemben adekvát megoldás.
Az udvariassági formulák eredeti jelentésének elhomályosulására jól ismert példa a francia nyelvben a s'il vous plaît (= 'ha Ön[ök]nek tetszik', rövidítve s.v.p.) kifejezés. A francia nyelvterületen lépten-nyomon olvasható "Ne pas fumer s.v.p." feliratban szereplő igen udvarias, de többé-kevésbé elhomályosult jelentésű s.v.p. formula kapcsán senki sem gondolja azt, hogy az a személy, akinek ez a kérés esetleg nem tetszik, jogosult lenne arra, hogy a kérés ellenére dohányozzék.
(Elnézést, hogy mindezt nem szaknyelven, a megfelelő terminus technicusokkal, hanem csak a magam egyszerű módján írtam le.)
Úgy érzem, nem teljesen konzisztens a paradigma. Erre pontosan a fentebb előfordult "becézési vita" utal, hogy légyszi vagy lécci. Azt hiszem, kissé más a használati értéke az E.sz.2-nek, mint a többinek, gyakoribb és elvontabb.
És mivel az igének működik a paradigmája, egyhamar nem is lenne indokolt az egybeírást kezdeményezni: legyen szíves, leszel szíves, lenne szíves, lennél szívesm legyetek szívesek, legyenek szívesek, volt szíves, lettél volna szíves stb. Szóval tipikus frazeológia egység.
Nem teljesen egyszerű a kérdés, bár első látásra könnyű a válasz: két önálló szó szintaktikai szerkezetét, amennyiben a grammatikai jelölés nem hiányzik, külön írjuk.
Tehát
légy szíves!
Azonban a használatban ez a két szó igencsak közel került egymáshoz, és nem is jelentésváltozást figyelhetünk meg velük kapcsolatban, hanem funkcióváltozást. A kifejezés zerepe a mondatban egyfajta beszédhelyzet megvalósítása, az udvarias kérés eleme. Olyan a funkciója, amelyet egy bizonyos hangsúllyal, egyfajta nézéssel helyettesíteni lehet (pl. Bärli kutyámról mindig látom a szemén, amikor azt mondaná, ha tudna beszélni, hogy "léci"". A "légy szíves" a köszönöm, a köszönések, de más szempontból a durvaságok ('vazze') kategóriájába tartozik.
Ha innen nézzük a dolgot, azt, hogy 'Jó napot' általában nem írjuk egybe, de ha mégis, annak megvan a maga stilisztikai értéke. Egy színész másképp olvasná fel, ha egybe van írva, és ha külön. Azt, hogy "a viszontlátásra", nem akaródzik egybeírni, mint a "köszönöm szépen"-t, "kérem szépen"-t sem.
Összegezve: megértem azokat, akik egybeírják, ded - egyelőre - külön kell írni.
Egy ideje azon vitatkozunk a haverral,h a "légy szíves", vagy "légyszíves" -e a helyes. Szerintem külön kell írni, de hátha valaki okosabb nálunk és biztosra megmondja. A google egybe írva 168000, külön írva 200000 találatot adott. Szerintetek?
Köszönöm az alapalak (jajj, de szép szó :-) ) helyesbítését, és a szándékolt kifejezésem írásmódjának megerősítését (ugyanis pont erre gondoltam: "Ha viszont az Adriánál levő tengerpartról beszélsz").
Az alapalak: Adriai-tenger (legalábbis a ma honos helyesírás szerint, Zrínyi vsz. máshogy írta). Ennek a partja: Adriai-tenger-part. Ha viszont az Adriánál levő tengerpartról beszélsz, az adriai tengerpart.
Szóval, ugye, van az Adriai Tenger, amelyet nagybetűvel írunk az -i mn.-képző ellenére is, mert tulajdonnév.
Olaszországnak meg van két tengerpartja: a nyugati és a keleti, de a keletit lehet az adriai tengerpartnak is nevezni. (nem a következő logikai zárójelezésre gondolok: "az Adriai Tengernek a partnak", hanem a következőre "az a tengerpart, amelyet az Adriai Tenger mos").
Akkor azt úgy, ahogy fönt írtam (azaz kisbetűkkel: "adriai tengerpart") helyes? (Hiszen itt a tengerpartnak jezője az Adriából képzett adriai, és nem tulajdonnév részét képzi).
Semmilyen tudományos munkásságot nem szeretnék okvetetlenkedésemmel gáncsolni, csupán a 'tessék megmondani nekem a tutibiztosat' ellen akartam egy kicsit morgolódni.
Hogy világosabb legyek: az, hogy hogyan ejtették ezt vagy azt a nevet, csak nagyon mellékesen bármiféle nyelvművelők ügye. Bizonyos dolgokat nagy valószínűséggel ("biztosan") tudhatunk - azért remélem, a történeti hangtant nem sújtod agnoszticizmusoddal, hiszen létének egyik alapvető oka, hogy nincsenek hangfelvételeink:)
Továbbá: feltéve, hogy a név adott viselője egyáltalán beszélt magyarul... bőven lehet, hogy az anyanyelve horvát volt, de beszélte az állam hivatalos nyelvét is (vagyis a latint). Hogy önmagamat ismételjem: Mivel csak közvetett bizonyítékok vannak (azaz feltevések és következtetések), az 'ez így helytelen' kifejezés helyett ajánlom az őszintébb 'a tudomány pillatnyi állása szerint ez így helytelennek tűnik' kifejezést nyelvművelőink figyelmébe.
Teve! Ezzel nagyon sokszor egyenértékű, ha végignézed az adott családnév leírt változatait. És ismered a források helyesírását. Ismered a név viselőjének a magyar helyesírását stb.
Akkor kiegészíteném még azzal, hogy nem elég egy hangfelvétel, hanem hangfelvételek sorozata kellene, hogy mondjuk a család nemesi rangra emelkedésétől (mondjuk Károly Robert alatt) napjainkig hogyan alakult a családi név kiejtése...
Más kérdés, hogy alapelv-e, hogy a "hiteles" ejtés a használandó. Családneveknél vannak bizonyos "restituált" ejtett alakok, amelyekkel a többség nagyon ritkán találkozik, ezért gondtalanul érvényesül az írott alak hagyománya az ejtésben is. Én nagyon ódzkodva mondanám azt, hogy Pápai [párizs] Ferenc.
(Az újlatin nyelvek kialakulása elég jól dokumentált is. Az olyan listák, amelyek a "helytelen" mellett a "helyes" alakokat tüntetik föl - "non x, sed y", ráadásul pont a "nyelvvédelem" nem várt hasznos hozadékai.)
Én úgy emlékszem, hogy a régi magyaros filológusok körében már konszenzusos a Károlyi alak, a református közegben ugyan még mindig Károlit mondanak inkább. A név Nagykárolyra utal.
Thököly - a helységnév Tököl, volt ennek Tököly változata?
Ha megjegyzésed nekem szólt, akkor megjegyzem, hogy ez szvsz nem így működik. Nem kellenek hangfelvételek. A nyelvészek még az ókori nyelvek kiejtését is viszonylag jól tudják rekonstruálni, sőt konjekturális alapon még olyan köztes nyelvtörténeti stádiumokat is kikövetkeztetnek, amelyekről semmilyen írásbeli emlék nem maradt, pl. a latin nyelv leánynyelvei kialakulásának számos nem dokumentált stádiumát. Az Osiris Helyesírás szerint egyébként egyértelműen [tököli]-t kell mondani, amennyiben az OH nem ad meg alternatív ejtést (mint ahogy a Batthyány családnévnél sem).
*flame* Gondolod, hogy várható korabeli hangfelvételek előkerülése? Mert ha nem, akkor csak közvetett bizonyítékok lehetségesek; magyarul mondva: ki-ki úgy ejti, ahogy jónak látja, nem lehet kimutatni, hogy az úgy 'helytelen'.
Kedves rumci, ezt írod: A metró emlegetése viszont mókás poén.
Lehet, hogy mókás, de bevallom: én magam épp a metróállomás nevének sűrű hallásának (ezt így helyesen mondom?) köszönhetően tértem át (eszerint 1972-ben) a [battyány] ejtésről a [battyányi] ejtésre. Az áttérés alkalmával azért für alle Fälle igyekeztem tájékozódni, de egyébként akkoriban a sajtó is foglalkozott — épp a metróállomás megnyílta kapcsán — e név helyes ejtésével.
Hasonlóképpen problematikus volt és még ma is az számomra a Thököly családnév helyes ejtése. Gimnáziumi magyartanárom [tököji]-nek ejtette (nota bene, ő még 1945 előtt érettségizett), akkoriban még fiatal töritanárom viszont (aki 1967-ben diplomázott), mindig csak [tököli]-t mondott. Vajon melyiküknek volt igaza, netán mindkettejüknek?
Tényleg örülnék, ha egy bizottság – vagy legalább egy szakember – kétséget kizáróan kielemezné a Batthyány-kérdést. (Kell a hivatkozási alap a hitetlenkedő környezetemnek.)
Hasonló példa: megfigyeltem, hogy a Károlira járók közt akadnak olynok, akik károlyinak ejtik a nevét. Lásd a következő cikk második bekezdését!
