Székesfehérvár - Az idén Zsurzs Kati kapta a legtöbb szavazatot a közönségtől: a művész tegnap, a Hiemer-házban rendezett ünnepségen vette át a városi önkormányzat elismerését, a Pro Theatro Civitatis Albae Regialis díjat.
Hosszú évek óta a Vörösmarty Színház tagja. Úgy tűnik, számára nincs kis és nagy szerep: neki nyúlfarknyi jelenlét is elég ahhoz, hogy jellegzetes, hús-vér figurát formáljon. Az utóbbi időben komoly lehetőségeket kapott, és ő élni tudott ezekkel. Fantasztikus évad van Zsurzs Kati háta mögött, remek alakításokkal: a díj a legjobb helyre került... Legutóbbi szerepeiről kérdeztük az ünnepeltet:
- Az ön helyében én ezt az évadot arany betűkkel írnám a képzeletbeli naptáramba...
- Valóban, bearanyozta az évadot Máli szerepe... - nevet Zurzs Kati, azon a gyönyörű, muzsikának beillő hangján.
- Jól tudom, hogy a színház kifejezetten az ön számára kereste elő Füst Milán Máli néni című darabját?
- Én erről csak utólag értesültem, amikor Miki (Szurdi Miklós igazgató - a szerk.) örömmel újságolta a hírt, hogy műsorra tűzik, és kérdezte, mit szólok ehhez. De persze, ebben a darabban rengeteg isteni szerep van: kell ugyan egy hozzám hasonló alkatú színésznő, de épp olyan fontos a többi figura megformálója is. Én először nagyon féltem a szereptől, rettegtem, mit is kezdek vele. Végül különleges élmény volt Málivá válni, valahogy Máli belém költözött - az egész filozófiája, a szemlélete. Azóta is sokszor rajtakapom magam, hogy bizonyos dolgokra épp úgy reagálok, ahogyan ő tenné... De a próbák idején aggódtam, mert különleges világ elevenedik meg ebben a darabban, benne van az a furcsa pesti, zsidó fíling , s nem tudtam, hogy ezt hogyan tudjuk majd finoman érzékeltetni. A rendező, Görög Laci kiváló érzékkel nem erőltette a harsányságot, ezért tudtuk megmutatni ennek a darabnak a líraiságát, azt a költészetet, ami különlegessé teszi... El kellett telnie néhány előadásnak, hogy elhiggyem, igen, megvan a figura, a közönség veszi a lapot... De állítom, ez a produkció minden szereplőnek meghatározó élménye volt. Az utolsó előadás után ottmaradtunk a színpadon, fogtuk egymás kezét, és csendben elbúcsúztunk egymástól - holott azóta is, naponta találkozunk! Effélében sosem volt részem: mámor, hogy eljátszhattam...
- Miért, jövőre már nem tűzik műsorra?
- Sajnos, nem. Hogy miért, nem tudom, hiszen még a kánikulában is tele volt a nézőtér... Persze, ez az évad nekem nem csak Máli miatt volt aranybetűs , hanem mert eltérő karaktereket formálhattam meg: játszottam a Figaro házasságában, és Margitot is szerettem a III. Richárdban. Szerepeltem azelőtt is Shakespeare-darabokban, de lájtosakban , efféle veretes műben még soha.
- Legutóbb nagyasszonyként láttuk az operettgálán. A műsor szerkesztője, Váradi Eszter Sára nagy álma volt, hogy ön dívaként lépjen fel.
- Ez volt a mániája! - kacag Zsurzs Kati. - Isteni dolog dívaként fellépni, én is nagyon élveztem, bár nincs benne gyakorlatom. De örömmel álltam rá, hogy kipróbáljam, milyen érzés. Nem énekelek olyan jól, mint szeretném, de szívesen csinálom, mert operettet játszani nagyon nehéz. Rá kell érezni a stílusra is. Így aztán hosszú ruhában, a fejembe dolgozott tollakkal el-énekeltem a Hajmási Pétert...
- Szép Ernő darabját, a Vőlegényt próbálja. Az anyát alakítja: ki ez a nő?
- Őrült, mint mindenki a darabban: sok gyereke van és egy lehetetlen férje. A nő állandóan panaszkodik, nyavalyog, de ha nincs tennivalója, mindene fáj... Igazi burleszk a darab: sokan vagyunk egyszerre színpadon, hatalmas összjátékot igényel a munka, de élvezem.
- Úgy tudom, ön se bírja ki, ha csak színészi feladatai vannak. Gyerekdarabot ír, műsorokat szerkeszt, rendez. Kiváló pedagógus is: interaktív gyerekprodukciókban képes egy sereg gyerek figyelmét ébren tartani... Tanít még a Gór Nagy Mária Színitanodában és a szombathelyi főiskolán?
- Már egyik helyen sem. A tanodában tíz évig tanítottam, de egyszer a legboldogítóbb periódusnak is vége szakad... A Berzsenyi tanárképzőn létrejött a színházművészeti tanszak, ahol a középfokú színészképzésben vettem részt. Ám mostanra megváltoztak az erőviszonyok, és én nem folytatom a munkát. Így alakult, rettenetesen sajnálom: egy kicsit fájdalmasan érint. Ugyanakkor boldog vagyok, hogy Szombathelyen, abban a színház nélküli városban most úgy tűnik, létrejön a színház is. Valami új születik ott, annak ellenére, hogy országszerte sem a teátrumok helyzete, sem a színészeké nem túl rózsás.
- Előbb-utóbb elterjed a híre, hogy pedagógiai rátermettségét nem aknázzák ki... De gondolom, a család is ad feladatot. Tudom, a férje zenész, és két lánya is van. Ők mivel foglalkoznak?
- A kicsi még csak tizenhét éves, még előtte az élet, bármi lehet belőle. A nagyobbik pedig angol szakos tanár egy alapítványi gimnáziumban. Ha valami nevelési probléma foglalkoztatja, éjszakákat nem alszik.
- Van tippem, kitől örökölte a pedagógiai vénát...
- Fantasztikus, hogy a gének így öröklődnek tovább. Isteni érzés számomra, hogy megkérdezi tőlem, az ő helyében én mit, hogyan csinálnék. Boldogan mondom el a véleményemet, mert már azt is fontosnak tartom, hogy valakivel meg tudja beszélni gondjait, s közben érlelődik benne a megoldás... |