Ma 31 éve gázolta el az M61 005 Latinovits Zoltánt.
Akit nem érdekel a cikk, ugorja át.
A mentôket 19.44-kor riasztották, a rendôrségre 19.55-kor érkezett telefonhívás. A MÁV Vezérigazgatóságára - egy akkor ott dolgozó hölgytôl kaptam meg két éve a távirat eredeti példányát: 1976. június 4-én éjszaka szolgálatban volt, azóta ôrizgette a megsárgult papírlapot - 21.45-kor érkezett a hivatalos jelentés:
"Jelentem, hogy a mai 4209 számú vonat 19.40-kor a Nagykanizsa felôli bejárati jelzésnél az 1388-1389 számú szelvényben elgázolta Latinovits Zoltán színmûvészt.
A mentôk a helyszínrôl elszállították, és még a községben meghalt a mentôben, s így a balatonszemesi hullaházba szállították. 4209 számú vonat 19.56-kor érkezett az állomásba és 25 perc késéssel indult tovább. A 4216 számú vonat 15 percet állt a bejárati jelzésnél."
El sem temették még a Színészkirályt, s már kerekedik a legenda.
Mi történt? Biztosat senki nem tudott. A titok furcsa virág: egy szóba, egy kósza hírbe, egy fölröppent hírfoszlányba, egy újságból kihullott, megfejthetetlen tartalmú mondatba mindenki azt álmodott bele, amit akart. Volt, aki úgy tudta: Bibliával a kezében állt a vonat elé. (Séta közben a Vigíliát olvasta, benne saját írását.) Mondták: azonnal szörnyethalt. (Még élt, amikor beemelték a mentôautóba.) Leírták: a vonat elé vetette magát. (Egyetlen tanú fogalmazott így, mások úgy emlékeztek: a negyedik vagy ötödik kocsi gázolta el.) Egy amerikai újságban már az olvasható: a mozdony darabokra tépte. (A boncolási jegyzôkönyv szerint jobb lábfejét roncsolta a kerék.)
Ruttkai Éva így fogalmazott: "…a házuktól a Balatonhoz a síneken keresztül vezet az út. Egy kereplôn kell keresztülmenni. Közel van az állomáshoz, itt mindig lassít a vonat, gyerekkorában, többször elmesélte, mindig itt várták a járatot, a lassításkor felugrottak, és úgy mentek el az állomásig, ha arra volt dolguk. Ahogy én rekonstruálom az esetet: eljött otthonról, sétálni indult a Balaton felé. És akkor jött egy vonat, lassított, benne felsejlett valami gyerekkori emlék, benne volt az a bizonyos gyógyszer, amitôl fel volt pörögve, nem érezte a veszélyt, képessége korlátait, és úgy, mint évtizedekkel korábban, megpróbált felugrani rá… és elvétette az ugrást… Hisz nem is elöl, hanem a harmadik vagy negyedik kocsi gázolta el. Nem a mozdony. Talán ez azt bizonyítja, hogy ugrani akart. Nem tudom…"
Ruttkai Éva soha nem hitte el, hogy Latinovits Zoltán öngyilkos lett.
Rendôrségi jelentés, kelt június 4-én az esti órákban: "Mivel az öngyilkosságával kapcsolatban kijelentést soha nem tett, így édesanyja véleménye szerint az a korábbi és a jelenleg is fent álló betegségével függ össze." Latinovits Zoltán édesanyja, "Tinka néni máig (1998!) vallja, hogy legidôsebb fia nem lett öngyilkos, nem vetette magát a vonat kerekei alá. Baleset történt. Gondolataiba mélyedve ballagott a sínek mentén, amikor a sorompó elôtt elcsapta a szerelvény."
Szeretô édesanya, szerelmes asszony: szent joguk, hogy elfogultak legyenek.
De a fizika legelemibb törvényeit figyelembe véve végiggondolta valaki: miképpen lehetséges, hogy valaki a vonat elé veti magát, és a gázolás pillanatában a homlokán sérül meg, és a "jobb lábszár alsó harmadán a gázolásos sérülés következtében a lábszár csonkolódik"?
A rendôrségi jegyzôkönyv szerint egy tanú azt vallotta, hogy messzirôl látta: Latinovits Zoltán a vonat elé vetette magát. Más tanúk akkor úgy emlékeztek: mintha fel akart volna ugrani a vonatra. Ruttkai Évának valaki egy héttel késôbb - június 11-én 19.40-kor Balatonszemesen, a sínek mellett - azt mondta: a harmadik vagy a negyedik kocsi elsô kereke haladt át Latinovits Zoltán jobb lábán, a feje akkor sérült meg, amikor visszazuhant a vonat lépcsôjérôl.
A rendôrség június 4-én este helyszíni szemlét tartott. A hivatalos jegyzôkönyv elsô bekezdése szerint 21.10-kor. A harmadik bekezdés szerint 21.20-kor.
A rendôrökön kívül jelen van két hatósági tanú.
Nincs jelen a két vonatvezetô.
A MÁV Vezérigazgatóságára június 4-én 22.45-kor küldött távirati jelentés szerint a baleset 19.40-kor történt, a vonat 19.56-kor érkezett a szemesi állomásra, ahonnan huszonöt perc késéssel indult tovább. Hogy a vonatvezetôk milyen lelkiállapotban voltak, arról nem szól a jelentés. Ugyanezeket az idôpontokat megerôsíti egy a szemesi állomáson másnap készült rendôrségi jelentés, amely azt is rögzíti: a vonat 20.01-kor indult tovább Budapest felé.
A rendôrségi jelentés azt nem rögzíti: ki tájékoztatta a jelentést író rendôrtisztet. Egy biztos: a vonatvezetôket nem hallgatta ki. De a szolgálattevô tájékoztatása szerint a két vonatvezetô azt jelentette elôzô nap, hogy a "bejárati jelzônél egy férfit láttak a pályatest közelében sétálni, aki a vonat közeledtekor a sínekhez rohant és a vonat elé vetette magát.
A motorvezetô fékezett, azonban a gázolást nem tudták elkerülni, a személyen áthaladt a motor."
Valaki azt mondta, hogy valaki azt mondta…
Meghalt egy ember.
A vonatvezetôket nem hallgatták ki a balesetet követôen.
A vonatot senki nem vizsgálta meg, a baleseti helyszíni szemle idején az már Pest közelében robogott.
A rendôrség nem tartotta fontosnak, hogy a közvetlen szemtanúkat megkérdezze a történtekrôl.
A helyszíni szemlén a helyszínt pontosan leírják, megállapítják: a hômérséklet plusz tizenöt fok, "borús, szeles, hûvös idô van". De a nyomokat nem rögzítették, nem jegyzôkönyvezték szó szerint a tanúk vallomását, nem állapították meg: hol feküdt a balesetet szenvedett személy. (Egy hét múlva is kikövetkeztethetô volt a maradék nyomokból: nem a síneken, hanem körülbelül egy méterre a vasúti pályától, a lapos töltés oldalában.) A rendôrök kérlelhetetlen következetességgel egy dolgot állapítottak meg: a balesetet szenvedett személy öngyilkossági szándékkal a vonat elé vetette magát.
Akit esetleg az egész érdekel, megtalálja itt:
http://www.c3.hu/scripta/beszelo/98/0708/28szig.htm
Ma felénk járt, az időjárás nem kedvezett a fotozásnak de azért párat csnáltam
Így van! Megelőztél. Emlékezzünk rá!
