Gondolom nem kell bemutatnom őket, az első magyar női MTB csapatról van szó. Ide írhattok, ha bármilyen kérdésetek van a csapattagok felé, szeretnétek csatlakozni, vagy "csajos" bringa építéséhez, lányok véleményére vagytok kiváncsiak.
Era, ne aggódj értem, rossz pénz nem vész el :) Ha tudok venni Zemplén turista térképet nem kell kiküldeni értem a nyomkereső kutyákat. De azért a biztonság kedvéért lehet, hogy hagyok valami szagmintát a Rajt-Cél állomáson :) Inkább aggódjunk együtt a térdem miatt ! Vajon bírja-e majd ?
Én a 75-öt vállaltam be, Paul tartja majd bennem a lelket. Nati természetesen a hosszún indul. Edit pedig a 25-ön indul. Kicsit féltem, hogy egyedül megy, mert még nem járt arra és tudjuk, jobb ha olyannal megy az ember, aki ismeri az útvonalat...
Szóval nagy kaland elé nézünk.
Pénteken este indulunk, szombaton túrázunk, vasárnap pedig kiáztatjuk sajgó tagjainkat a termál fürdőben.
Nagyon klassz volt ez a hétvége. Jól elfáradtam a középtávon, de megcsináltam. És tartottam a remélt átlagsebességet is, a 10 km/h-t. Nem túl fényes, de örültem, hogy nem voltam még lassabb.
Na lezajlott a hétvége is. Már rég volt ilyen, hogy egymás utáni napon két versenyem lett volna, de rövid távú még sose. Szombaton lenyomtam az Xterra monti hosszú távját (42 km), másnap a DM rövid távot. Jó volt és az eredmény se lett rossz, főleg úgy, hogy nem is készültem rá.
Mindenkinek grat, aki lenyomta a marcit, és ezt sokan tettétek!
Az általad említett bukót nem ismerem, de az én tapasztalatom (Cratoni, 4 éve) hogy jó, ha ki lehet venni a bélését, mosás céljából, ezenkívül az is jó, ha nem pont hátul van a tekerője, amivel szorosra állítod a fejeden, mert akkor nincs hova tenni a copfodat.
Elkészült a Szilvásvárad Maraton videó. Futólag, de látszik rajta Virág is. Sajnos a csapatbemutatót nem tudjuk még pár hétig megcsinálni rólatok, mivel ellopták az összes felszerelésünk. Ha megvettük az új kamerát, akkor jelentkezünk! Natinak gratula!
Csak a Szilvásra nem tudsz jönni ? Jó neked, nekem operálják a térdemet így a Dunát is ki kell hagynom a Crosskovácsival egyetemben :( Még jó hogy egész télen a szezonra alapoztam, most kamatoztathatom mankón ugrálva. Majd utána nézek nincs-e véletlenül mankóvalfutó verseny :)
szombaton tekertünk az Országközepe 60as túrán. a 90es távot már a rajtban elvetettük, mert esett az eső. kb a 10. km-nél beszedtem egy 5cm hosszú V alakú tüskét, amit nem húztam ki, kb 55ig szépen tartotta is a szuszt a gumiban. Újhartyánba örültem hogy cukrászdában van a pont, viszont azóta is fáj a gyomrom. valami baj lehetett a jelzésekkel is, mert kb 5-6 darabot számoltam végig a túrán. a célban valami fesztivál volt, de egy nyanvadt sültkolbászost sem találtunk. Tehát ez egy: "inkább ne is beszéljünk róla" túra volt :)
Szerdán akinek van kedve csatlakozzon hozzánk. Jógázunk a Margitszigeten és utána meditálun egy kicsit.
Ahogy a körlevélben is írtam:
A test és lélek harmóniája érdekében Edittel beszerveztünk egy jógit, hogy tartson nekünk a Margitszigeten szerdán (máj. 16-án) 18 órától egy jógát, melynek végén meditációval alámerülnénk lelkünk bugyraiba.
Ajánlom mindnyájatoknak, mert a jóga maga segít kilazítani kemény, fájó izmainkat, hajlott gerincünket rendbe rakja. Zaklatott gondolatainkat kis időre lecsillapítja.
A meditáció pedig segít kapcsolódnunk az univerzummal, lelkünk magasabb régióival. Segít rendezni létezésünk rendezetlen gondjait. Helyrerakja fejünkben a gondolatokat, segít válaszokat találni.
Jóga és meditáció segít megelőzni a betegségeket, melyeket stresszes életvitelünk okozna.
Gyertek el, ha van kedvetek. Ez most egyszeri alkalom, talán, ha lesz igény rá rendszert is csinálhatunk belőle.