Keresés

Részletes keresés

metropolis Creative Commons License 2008.02.21 0 0 262
Sziasztok!

Azt hogy egy férfi szeresse a női fehérneműt, esetleg fel is próbálja, régen nagyon „elítélték” (igazából kicsit régebben még a lányokat is elítélték, ha túl szexi fehérneműket/ruhákat hordott). Most más kezd kiderülni, hogy egyre több férfi és nő szinte „hódol” ennek a „hobbinak”, vagy legalábbis nem tekintik olyan furcsának. Persze a pszichológusok és szexológusok óvatosan próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy ebben is mint mindenben, nem maga a „tárgy” a „rossz”, hanem annak esetleges nem egészséges kivitelezése. Azaz nem szánit „semmi extrának” ha egy férfi „felhúz” egy harisnyát, és úgy játszadoznak el a barátnőjével, azonban más a helyzet ha ez konkrétan befolyásolja az életét, mint pl. nem tud meglenni nélküle, vagy identitási zavarokban szenved.
Ilyen jellegű fórumokat olvasva észrevettem hogy egyre többen veszik a bátorságot és megosztják „hobbijukat” párjukkal, illetve egyre több nő a meggondolatlan kijelentések helyett, elgondolkozik rajta, illetve könnyen „bele jön a játékba” (vagy ráadásul ő kezdeményezi). Persze ez nem mindenkire vonatkozik, hiszen nem vagyunk egyformák, viszont az a jó hogy akire vonatkozik már nincs talán olyan nehéz helyzetbe, mert talán most már könnyebben megértjük egymást. És ez nagyon jó.

Az is kiderült fórumokon kalandozva, hogy ez igazából szinte normális, elismert és elterjedt dolog, csak mindenki tagadta (férfiak és nők egyaránt), talán mert féltek tőle.

Nem lenne jó megtudni, hogy valójában hogyan is gondolkozunk erről „mi emberek”???
Mert persze büszkén hápogunk bármiről amíg nem vagyunk érintettek (pl. ha büszkén állítjuk, hogy minden lány aki szereti a küzdő sportokat, nem is lány, és utána kiderül hogy az akiben szerelmesek vagyunk, és egy ideje udvarolunk neki, vagy talán már együtt is vagyunk, szeret pl. boxolni, akkor talán másképp fogjuk látni a dolgot)

Van egy hely ahol lehet szavazni minden jellegű kérdésekre, ráadásul akár anoniman.
Hát akkor szavazzunk ezekre:


Lányoknak: http://poll-r.hu/poll/1003469

Fiuknak: http://poll-r.hu/poll/1003468


Mikor megláttam, már úgy véltem hogy talán én is másnak hittem a helyzetet, mint valójában, és ez nagyon érdekes volt számomra.
Szerintem akkor jó ez a felmérés, ha mindenki őszintén válaszol, és esetleg megpróbáljuk tovább adni, hogy ne csak „érintett / szakbeliek / „elfogultak” véleményei legyenek ott. Kérjük meg barátainkat is mit gondolnak.... :)
higher heel Creative Commons License 2008.02.20 0 0 261
Érdekes topik....
cdandi Creative Commons License 2007.12.31 0 0 260
Sziasztok Boldog Új Évet kívánok mindenkinek ! Andi


panty Creative Commons License 2007.10.13 0 0 259
Szia !
Én a túrkálókat részesítem előnybe . :-)
Előzmény: apolló13q (257)
Tangastomi Creative Commons License 2007.09.08 0 0 258
Szia apollo
Ha olcsón akarsz venni ajánlom a kínai boltokat, vagy a nagy árúházakat meglepő de szép és jó fehérneműket is találhatsz olcsón.
apolló13q Creative Commons License 2007.08.26 0 0 257

sziasztok fiuk, cd-ék.

én is crossdresser vagyok, nagyon szeretem a női fehérneműket viselni. Imádom ha rajtam van. Én mindig harisnyatartót,- harisnyával, bugyit és melltartót viselek,a  férfi ruha alatt. Szeretnék olyanan talizni aki szintén ilyen beállítottságú. Szeretném bővitani a ruhatáramat, és az a kérdésem, hogy hol lehet Pesten olcsón fehérneműket venni. Azért olcson, mert mindig kidobálom, hogy töbet nem veszem fel ezeket, de hajt a vérem, és nem birom megállni, hogy ne legyen rajtam.

Mindenkivel szivesen leveleznék e témárólé és a gyakorlatbanis tehetünk egy-két lépést az örömök felé.

sziasztok

 

 

freesleep Creative Commons License 2007.06.28 0 0 256
ma olyan hideg volt, hogy én is crossdressingeltem
Nylonmanus Creative Commons License 2007.06.28 0 0 255
Nylonmanus Creative Commons License 2007.06.28 0 0 254
Felhozom Hátha:)
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.02 0 0 253
Miért kell megválnod a fehérnemüidtől???????
crossdress Creative Commons License 2007.06.02 0 0 252
sziasztok szintén imádom a beöltözést de sajna meg kell válnom a meglehetősen ngayra duzzadt fehérneműgyüjteményemtől kb2-300 db bugyi melltartó bady combfix hari haritartó stb cserélném vagy eladnám egyben lehetőleg cserébe érdekel mobilteló mp3 lejátszó stb  irjatok erotika35@freemail.hu
Törölt nick Creative Commons License 2007.06.01 0 0 251
Ez a topik is haldoklik......
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.18 0 0 250
Próbálkozz ismét..
Előzmény: Törölt nick (247)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.08 0 0 249
http://imgfrm.index.hu/imgfrm/2/3/5/7/THM_0002822357.jpg
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.08 0 0 248
Látjuk igyekszel.
Előzmény: Törölt nick (247)
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.07 0 0 247
Bocss a kép lemeardt
Törölt nick Creative Commons License 2007.05.07 0 0 246
Sziasztok!



Az imént ez volt éppen rajtam:
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.27 0 0 245
És felsőrészt nem vettél??Toplesz az izgi!!
Előzmény: Törölt nick (244)
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.07 0 0 243
Én is imádom zöldet,sárgával rózsaszinnel vegyesen.na és a korallszinü??????
Előzmény: Törölt nick (241)
NewStyleMan Creative Commons License 2007.04.04 0 0 242
Világoskék és rózsaszín, meg persze fekete fehérneműk
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.02 0 0 240
Az is izgi lehet, meg egy világoskék sem piskóta,,
Előzmény: Exp6 (239)
Exp6 Creative Commons License 2007.04.02 0 0 239
Ahogy gondolod. Bár nekem meg pont ezek jönnek be :)  (meg talán a piros)
Előzmény: Törölt nick (237)
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.02 0 0 238
Fiúk senki nem szereti a rózsaszinű tangát, harisnyatartót,melltartot, neccharit, meg toppot!!!!!!!
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.01 0 0 237
Inkább szinesben, mint fehér vagy feketében!!!!!
Előzmény: Exp6 (234)
NewStyleMan Creative Commons License 2007.03.29 0 0 235
Találtam egy oldalt http://www.kesztyu.hu/ ahol lehet kapni szaténkesztyűket. Minden vágyam egy. Ezzel kapcsolatban kérnék segítséget. 12 BL és 16 BL-es méretben van hosszú szaténkesztyű "SZATÉN KESZTYÛ DS 212" ez elvileg könyök felett végződik. A bicepszemnél az átmérője a karomnak átlag 34 cm. A 16 BL -értelem szerűen elvileg ez a nagyobb- jó rám?

Kérnék egy kis tapaszatlat beszámolót, ha valakinek van ezzel tapasztalata.

Exp6 Creative Commons License 2007.03.29 0 0 234
Egész papagájos lehetsz benne :)
Előzmény: Törölt nick (233)
Törölt nick Creative Commons License 2007.03.29 0 0 233
Sárga stringtanga zöld harisnyatartó piros harisnya rózsaszin topp,ezek az igazik!!!!!!
tudommitakarok Creative Commons License 2007.02.26 0 0 232
Meglehet találni azt a nőt aki elfogadja..én is megtaláltam és boldog házasságban élünk.
Tangastomi Creative Commons License 2007.01.19 0 0 231
Sziasztok. Kicsit leült e topic gondoltam felhozzom. Én most akarok egy hófehér mídert venni amin van harisnyatartó is. És még egy fehér combfixet akarok venni
1hope Creative Commons License 2007.01.07 0 0 230

Sziasztok!

 

Tegnap vettem egy szép fehér sportmelltartót, nagyon kényelmes.

Ma már azt vettem fel egy fekete bugyival és egy 15-denes harisnyanadrággal.

Üdv.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!